16. fejezet
A Sárkányok hívószava


Hajnalodott, az ég lassacskán felöltötte kék ruháját, s a levegő egyre melegebbé vált. Ezen a különösen gyönyörű reggelen Sophie vidáman ébredt, mint azt szokásához híven tette mindig, most is kipattant az ágyából. Szürke szemeiben –, amit édesapjától örökölt– nyoma sem volt az álmosság egyetlen szikrájának sem. Azonnal a közeli fürdőszobába sietett, hogy rendbe tegye rakoncátlan hajfürtjeit, és megmossa az arcát.

Ám ezen a reggelen valami furcsát vett észre, ahogy lehajolt a csaphoz, valami beleütődött a mosdókagylóba. Szemei kitágultak, amikor meglátta a nyakláncot a nyakában, ami eddig nem volt nála. Mint mindig, ha kétségei támadtak, szüleihez vezetett az első útja. Azonnal elindult a hálószobájukba.

– Anya, apa – kiabálta, de nem válaszolt senki, és a szoba teljesen üres volt.

A kislány kifutott a szobából és szülei keresésére indult. Eközben James is felriadt álmából, amikor meghallotta Sophie kiabálását. Fogalma sem volt, hogy mi lehet a baja a kislánynak. Ezért morogva felhúzta a papucsát és elindult, hogy megkeresse a lányt. Sophie-ra a folyosón talált rá, a kislánynak patakokban folyt a könny a szeméből.

– Mi történt? – kérdezte James.

– A mama és a papa nincsenek itt. Minden reggel itt szoktak lenni a házban, de most nem találom őket.

– Biztos? Lehet, kint vannak a kertben – mondta, és megfogta a kislány kezét. – Gyere és keressük meg őket! Jó?

– Igen. – A kislány szipogva bólintott, majd mindkét gyerek kiment a házból. A falun ezen a reggelen sem lehetetett észrevenni semmi furcsát vagy szokatlan dolgot. A szomszédságban lakó gyerekek az utcán labdáztak. Néhány felnőtt rosszallóan rájuk mordult, ha akadályozták a közlekedést. A szomszédban lakó fiatal hölgy vidáman énekelt, miközben kiteregette a mosott ruhát a szárítókötélre.

Sophie nem tudta mitévő legyen. Sosem volt még olyan, hogy reggel ne lettek volna otthon a szülei, vagy legalább az édesanyja. Kétségbe volt esve, bárcsak most a bátyja is itt lehetne, ő legalább meg tudta volna nyugtatni. Igaz, hogy James itt volna mellette, de mégsem volt ugyanaz, mint Dylan.

James aggódva szorította meg a kislány kezét, és a kert felé irányította, ahol a szülőknek nyoma sem volt. Gyorsan sorra vette a lehetőségeket, és arra a következtetésre jutott, legjobb, ha egy felnőttet is megkeres. Más nem is jöhetett szóba, mint Mrs Moor – Vittoria mindig mosolygós anyukája.

Ma Moira a házuk előtti verandán sétálgatott fel-alá, és gondterhelt tekintettel kémlelte az erdő szélét. Hajnal volt még, amikor férje és egy maroknyi csapat Draco és társai keresésére indult. Félt, hogy nem találják meg őket. Vonásai megfeszültek, amikor arra gondolt, hogy Hermione milyen állapotba fog kerülni, ha tudomást szerez a történtekről. Idegesen szorította ökölbe a kezét, majd vett egy mély levegőt, hogy némiképp megszabaduljon a feszültségtől. Aztán a Repülő Sárkány fogadó ódon falai felé vetődött a tekintete. Órák óta azon vívódott mikor szóljon Hermionénak és mit mondjon.

Viszont, amikor meglátta Sophiet, aki a könnyeit törölgetve haladt felé, már tudta, hogy valami baj van. A kislány elengedte James kezét, majd rögtön Moirához szaladt és szorosan magához ölelte. Moira vigasztalóan megsimogatta Sophie hátát.

– Mi a baj? – kérdezte a boszorkány.

– Nem találom anyumákat és az apukámat – pityergett a kislány. – Sosem szoktak egyedül hagyni, anélkül, hogy szóltak volna.

– Ne félj, kincsem, nem lesz semmi baj! – nyugtatta a kislányt, és saját magát is. – Menj be a házba, és én mindjárt elkészítem a reggelidet.

Sophie bólintott, majd engedelmesen bement az ajtón. James viszont Moira elé állt.

– Mi történt? – kérdezte a fiú. – Mi csak aludtunk. Mire felébredtünk sehol senki.

– Draco bevetésre ment az éjjel, de nem jött haza sem a társai. A férjem mentőcsapatot szervezett és utánuk ment.

– És Hermione néni?

– Fogalmam sincs – rázta meg a fejét Moira és arcára leplezetlenül kiült a félelem. – Egyelőre ne ijesszük meg Sophiet.

– Oké.

Moira nagyon jól tudta, hogy Hermionénak ebben az állapotban nem szabadna semmi meggondolatlan cselekedetet véghezvinnie, mivel szinte bármelyik pillanatban megindulhat a szülés, és az tragédiát jelentett volna ránézve.

– James, menj be Sophiehoz és maradjatok a házban, ott biztonságban lesztek, amíg én megkérdezem, hogy hátha a többiek mit tudnak.

– Rendben.

– És semmi hősködés! Maradjatok a házban.

– Jó, értettem.

– Helyes! – mondta Moira és elviharzott.

James egy ideig követte tekintetével Moirát, majd bement a házba. Pálcáját a keze ügyében tartotta, hogy bármi baj esetén meg tudja védeni Sophiet, akit úgy szeretett, mintha a húga lett volna. Persze ő nem volt ellenfél egy druida harcos számára, de a szívben lévő erő csodákra is képes.

***

Mindenfelé ágat és sűrű méregzöld bozótos nőtte be az utat, amin Aidrian és csapata végighaladt. Egyre másra hangzottak fel a bűbájok, hogy utat törhessenek maguknak az erdőben. Nem figyeltek arra, hogy csendben haladjanak, hisz a veszély csupán éjszaka fenyegette volna őket.

Aidrian arcára semmilyen érzelem nem látszódott, csupán az elszántság. De belül aggódott és fél is. Tudta, hogy Draco életben van és csak idő kérdése, hogy megtalálják. Az esti felderítőcsapat tagjait, megtalálták, de tőlük az ég világon semmit sem tudtak meg. Mindegyiküket elkábították, s az erdő különböző pontjain helyezték el.

Dracóról viszont egyikük sem tudott tájékoztatás adni. Mintha tűt kerestek volna a szénakazalban. Aidrian hirtelen megállt, majd becsukta a szemét. Bizsergő érzés futott át a testén, ami nem volt számára ismeretlen. Arcát lágyan megsimogatta a langyos reggeli szellő, majd felesége suttogó szavait hallotta. Majd újra kinyitotta a szemét és körbe nézett.

– Hermione sincs Darkness Fallsban – mondta.

– Biztos vagy ebben? – kérdezett vissza egy fiatal lány, akinek furcsa tetoválás volt az arcán.

– Igen. Úgyhogy igyekeznünk kell.

– Váljunk szét – mondta egy félszemű férfi.

– Rendben – bólintott Aidrian. – Ha találtatok valamit feltétlenül jelezzetek, és ha napnyugta előtt nem kerülnek elő mindenki térjen vissza a faluba, nem akarom, hogy a druidák célpontjaivá váljon akárki is. Világos a parancs?

– Igen – bólintottak a többiek, majd elindult mindenki a maga útján.

***

A kis tisztáson a reggeli szél simogatóan sétált végig. A fűszálakat éppen, hogy csak megérintette, amik rögtön hajladozni kezdek, majd kacérkodott a smaragdzöld falevelekkel, végül az alvó kisbabákra vetült, akik békésen szunyókáltak apjuk kicsit átalakított köpenyébe burkolózva. Draco félig leragadó szemmel őrködött kis családja felett, már nagyon fáradt volt, de minden erejét latba vetette, hogy egy percre sem veszítse őket szemelől. Túl fontosak voltak számára.

Hermione Draco mellkasára hajtott fejjel aludt. Ígéretéhez híven a férfi jó pár órát hagyta pihenni a boszorkányt. Draco tudta, hogy feleségének sok pihenésre van szüksége, de fogalma sem volt róla miképpen juthatnak haza. Gyalog semmiképpen. Hermione nem bírta volna ki. Miközben így gondolkodott a közeli bokrok vad zizegésbe kezdet. Járt valaki a közelben– gondolta, majd előre szegezte a kezében lévő varázspálcát, majd egy védőpajzsot varázsolt családja köré, ami elrejtette és megvédte őket.

Hermione arcát gyengéden végigsimította, akinek megrebbentek a szempillái, majd álmosan kinyitotta a szemét. Draco azonnal csöndre intette. A boszorkány tekintete találkozott a szürke szempárral, amely oly beszédes volt számára, most azonban csak dühöt látott benne.

– Fel kell kelnem – suttogta Draco.

– Minden rendben?

– Jár valaki az erdőben.

Hermione felnyalábolta gyermekeit, akik fel sem ébredtek, mikor a karjaiba vette őket. Közelebb húzódott a szikla oldalához, Magában fohászkodott, nehogy a kicsik felébredjenek. Léptek zaja hallatszott a tisztáson, majd valaki átgázolt a kis patakocskán, ami a sziklától nem is olyan messze folyt.

Draco eközben támadóállásban várta, hogy mi történik. Szívverése felgyorsult, izmai megfeszültek, feje kitisztult és készen állt arra, hogy azonnal lecsapjon a támadóra, aki minden valószínűség szerint őket keresi. Félelmet érzett a szívében, de kitartott és próbálta legyőzni azt. Léptek egyre közelebbről hallatszottak, Draco ugrásra készen várta ellenfelét. S mikor a következő pillanatban a közeli bokrok ágai utat engedtek az idegennek, Draco gondolkodás nélkül lecsapott, mint egy párduc a gyanútlan áldozatára.

Egy harci kiáltást hallatva rontott rá az ellenségre, akinek ideje sem volt semmilyen reakcióra, pedig harcedzett embernek számított, csak hát az idő vasfoga őt sem kímélte. Draco tervének az eredmény végül is az lett, hogy ledöntötte a lábáról az idegent és teljes testsúlyával ránehezedett.

– Malfoy, te meg mi a fenét csinálsz? – szitkozódott egy nagyon jól ismert mély hang. – Segíteni jöttem, nem az életére törni.

– Professzor úr? – kérdezte hitetlenkedve, aztán megkönnyebbülten sóhajtott fel.

– Mégis ki lennék?

– Én azt hittem, hogy…

– Felesleges folytatnod, Draco – mondta nyugodtan a Piton professzor, akit tulajdonképpen igencsak feszélyezett, hogy egykori tanítványa, már az első adandó alkalommal levette a lábáról. De természetesen, ahogy máskor is érzésit elrejtette, majd egy mozdulattal lelökte magáról Dracót. – Hallottam a bevetésről és arról, hogy az egész falu magukat keresi.

– Merlinre! – Ő maga sem hitte mennyire remeg a hangja.

– Segítek! Most már minden rendben lesz.

Draco megkönnyebbülve hallgatta a professzor szavait, aki azonnal Hermionéhoz sietett, és pár bájitalt adott be neki, hogy erőre kapjon. Aztán egyik pillanat a másikat követte, és Draco már Darkness Fallsban volt a nappaliban. Egyáltalán nem érdekelte, hogy hogyan került haza, de megnyugtatta a tudat, hogy biztonságban tudhatja a családját.

Nem értette, hogy a többiek mit beszélnek körülötte, csak elbódulva üldögélt a kényelmes fotelban. Valamiféle álomvilágba cseppent hírtelen. Nem tudott rá magyarázatot adni, hogyan történt is ez, csupán az ösztöneire és megérzéseire hagyatkozott. Erős koncentrálásba kezdett, ebben a furcsa extázisban és azokra gondolt, akik ugyanazt a sárkány jelet viselik a vállukon, amit ő.

Draco teste megremegett, s a körülötte lévők meredten bámultak rá. Piton professzor közelebb ment hozzá, s megtapogatta a homlokát. Összeráncolta a tekintetét, majd pár perc gondolkodás után világossá volt előtte, mi is történik.

– Nem ébresszétek fel! – mondta a többieknek.

– Valami baja lehet, hiszen nézze még mindig rángatózik és tiszta verejték a homloka – szólt Moira aggodalmaskodva.

– Nincs baja. Kérlek, Moira, inkább foglalkozz Hermionéval és a babákkal, Dracót pedig bízd rám.

– Rendben – bólintott a kicsit megsértődve, majd az emelet felé vette az irányt.

– Professzor, árulja már el, mi van vele? – kérdezte Aidrian.

– Semmi, csupán transzba esett.

– De miért? – De alig, hogy kimondta, már meg is tudta a választ. Aidrian hasonlóan kifejezéstelen arcot vágott.

Draco újra egyesíteni akarta a csapatot, ami évekkel ezelőtt formálisan ugyan, de felbomlott. Együtt kell lenniük, hogy megakadályozzanak valami szörnyűséget, ami készülőben van.

Távol Írország smaragdzöld partjainál Tristent és Janet is elérte a hívó szó, akik nem haboztak otthagyni mindent, hogy újra Darkness Fallsban lehessenek. Tudták, hogy Draco nem viccel és a dolog a legnagyobb mélységekig komoly.

Shannon és Colin a vámpírok nagygyűlésének kellős közepén kapták meg a jelet, amiről azt hitték, sosem fog bekövetkezni. Néma pillantást váltott a két testvér, szavak nélkül is tudták, hogy mi a kötelességük. Colin gondolatai a múltba vándoroltak; Keara jutott eszébe, akivel találkoznia kellett, de fogalma sem volt róla, mekkora meglepetésben lesz része.

Keara Nacan éppen kislányát takargatta be, amikor megérezte azt a furcsa érzést, aki Darkness Fallsba csábította, ő sem volt kivétel, tudta mit kell tennie. Azonnal bőröndöket vett elő és pakolni kezdett. Nem tudta mi vár majd rá és biztonságban tudhatja–e lányát, de nem bújhatott el a kötelessége elől.

Ahogy Leslie sem. Azonnal felnyalábolta minden szükséges holmiját és feleségével együtt útra kelt. A Sárkányok elindultak Darkness Falls felé, de vegyes érzelmekkel. Nem tudták mi vár rájuk, azt sem, hogy élve megússzák-e az újabb csatát. De abban biztosak voltak, hogy a békét bármi áron megőrzik családjuk és az egész varázsvilág számára.

hozzászólások: 0