8. fejezet
Insomnia

Reggel nyolc órakor Hermione kissé kialvatlanul ébredt Draco Malfoy ágyában. Minden erejére szükség volt tegnap este, hogy elszakadjon a könyvtártól. Megint talált egy csomagot az ágyon, amiben most hét jóganadrág volt. Elmosolyodott. Malfoy mégsem felejtette el. Ez a gondolat egyszerre töltötte el örömmel és némi zavarral. Mély levegőt vett, aztán összeszedett pár ruhát, majd kiment a fürdőszobába. Gyorsan megfürdött, összefonta a haját, felöltözött. A derekánál megkötötte a pólót, amit igazából össze is zsugoríthatott volna, de nem érte meg a fáradtságot. A teraszon megint Malfoy találta, aki a Reggeli Prófétát olvasta.

– Jó reggelt! – köszönt neki Hermione.

– Jó reggelt neked is! – köszönt vissza a varázsló, aztán letette az újságot. Mohó tekintettel nézett végig a boszorkányon. – Tudtam, hogy még megbánom ezt a vásárlást.

– Miért? Szerintem jól áll – vonta meg a vállát a lány, aztán lassan megfordult. – Kényelmes. Pontosan a méretem. Zabarba ejtő, hogy ennyire jó vagy a női ruha vásárlásban.

– Te jó ég, ilyesmit nem viselnek a jóravaló boszorkányok – vigyorgott Draco. – De te nem vagy éppen egy jóravaló boszorkány.

Felkönyökölt az asztalra. És olyan tekintettel figyelte, hogy Hermione teljesen beleborzongott.

– Tudom. Zsebpiszok közbe se járnak jóravaló boszorkányok. Tényleg romlott vagyok.

– Ülj le, mielőtt szívritmus zavarom lesz! – mondta Draco, aztán megint a Reggeli Prófétára pillantott volna, de azt már elvarázsolták a kezéből. – Bosszantó vagy a pálcáddal, mi lenne, ha megint elvenném?

– Elvarázsoltam, és olyan helyen van, ahonnan nem tudod elvenni.

– Találgassak?

– Nem kell – mondta, aztán kinyitotta az újságot.

– Egyébként – szólalt meg Draco, miközben egy csésze teáért nyúlt –, csak a rend kedvéért, ott van az a pálca az oldaladon.

– Honnan tudtad?

– Nem először látok ilyet, Granger. Nem tudod olyan helyre tenni a pálcádat, ahol ne találnám meg.

– Mindegy. Akkor sem veheted el.

– Legalább tizenöt pálcás poént tudnék neked most mondani – vigyorgott elégedetten és szórakozottan a varázsló. – De megvárom a megfelelő pillanatokat.

– Álmatlan éjszakáid lehetnek – sóhajtott fel a boszorkány.

– Nem is tudod mennyire igazad van. Elkérhetem a kviddicsrovatot? – váltott témát a varázsló.

– Persze – bólogatott Hermione, aztán odaadta neki azokat az oldalakat. Mielőtt újra elmerült volna az olvasásban a tekintetük találkozott.

– Úgy nézel rám, mint aki vizsgálgat – jegyezte meg nyugodtan Draco. – Mit találtál rajtam megint?

– Van némi morzsa a szakálladon – vigyorodott el a lány.

Draco az égre emelte a tekintetét, aztán elporolta magát.

– Egyébként nem nézel ki túl jól – folytatta a boszorka, és itt is volt a gyógyító üzemmód. Időközben nekiállt a buggyantott tojásnak. – Nem aludtál, nem ittál eleget, és nem vetted be a bájitalok, amiket kikészítettem neked az éjjeliszekrényre. Nem hallgattál rám. Nem csodálkozom, hogy rossz bőrben vagy.

– Ma itthon maradok. – Draco ezt úgy mondta, mintha lenne benne valamilyen mögöttes tartalom, amire Hermione kíváncsi volt, de nem kérdezett rá, mert úgysem válaszolt volna arra a miértre.

– Pihensz?

– Nem vagyok beteg.

– Fáradt vagy – jegyezte meg Hermione. – Nem lehet két végén égetni a gyertyát.

– Jól vagyok.

– Nem vagy jól, csak azt hiszed – emelte fel egy kicsit a hangját a gyógyító. Más beteggel soha nem tett volna ilyet, sőt a már régen alkalmazta volna a szelíd erőszakos módszereit, de Dracóval… Nem volt előny a közös múltjuk, sem a mostani zűrös jelenük. – Hozzászoktál ahhoz, hogy szarul vagy.

– Te vagy az én testemben? – csattant fel Draco elcsigázottan.

– Nem, még nem. De ismerem annyira a tested, hogy megmondjam mi kell neki. Gyógyító vagyok, ha nem vetted volna észre.

– Te egyáltalán nem ismered a testem, ha ismernéd, akkor most készségesen felajánlanád magad nekem. Készségesen, meztelenül az ágyamban vagy az asztalon. Erre van most szükségem most.

– Jó, akkor tudom hogyan működik – forgatta meg a szemét Hermione. – Szemantika.

– Nem tudott volna a Szent Mungo kevésbé kukacoskodó gyógyítót ráállítani erre az ügyre? – gúnyolódott Draco.

– Millicent Bulstrod biztosan jobban bejönne neked. Egyébként nem állítottak rá erre az ügyre.

– Gyógyító lett? – váltott témát a varázsló.

– Az egyik legnagyobb szaktekintély a Szent Mungóban, főleg mérgezéssel kapcsolatos ügyekben. Tavaly még el is nyerte az év gyógyítója címet – emelte fel a hangját Hermione.

– És miért kiabálsz? – kérdezte gyengéden.

– Mert mérges vagyok rád!

– Ez az én testem.

– Hidd el tudom, hogy a tiéd! – morogva a boszorkány. – De…

– Hadd csináljak vele azt, amit akarok!

– Fafejű barom vagy.

– Te meg ordítozó mandragóra.

– Esküszöm, Malfoy, fogom a pálcám, aztán lekötözlek arra az ágyra, és megitatlak azokkal a bájitalokkal, bekötök neked egy infúziót mugli módra, aztán megetetlek kiskanállal – jelentette ki hidegen a boszorkány. – Az engedetlen betegeimmel is ezt szoktam csinálni, szóval nem lesz túlságosan nehéz. Sőt még élvezni is fogom.

– Harcias vagy ma reggel. Ahogy látom te se aludtál sokat, akármennyire is szeretnéd leplezni, akkor is iszonyatosan nagy karikák vannak a szemed alatt. Majd’ elepedsz ére, hogy a könyvtáramba menj kutatni. És ne akard, hogy én is használjam a pálcám! Ja, és kötözz csak le az ágyra, de ha nem szexelni akarsz, akkor nem ajánlom, hogy megtedd. – Draco hasonlóan hidegen közölte ugyan ezt.

Aztán hirtelen csend lett. Farkasszemet néztek egymással az asztal felett.

– Nincs még egy kis bacon? – kérdezte Hermione most már normális hangerővel, miközben töltött egy csésze teát magának. Mindketten kizökkentek az előbbi veszekedésből.

– Ma nem kértem – válaszolta Draco nyugodtan, mintha semmi sem történt volna. – De van egy kis zabkása.

– Zabkása? Sosem ettem.

– Friss gyümölccsel finom – bizonygatta lelkesen.

– Megkóstolom.

– Imádni fogod.

– Gondolod?

– Csokibékalábak is vannak benne – vigyorodott el. – Ettől még finomabb.

– Tudtam, hogy pszichopata vagy – nevette el magát a lány. – Levágni a csokibékák lábait? Mirelit egeret nem teszel bele?

– Az nem illik hozzá. Egyébként nem rosszabb, mint amit te csináltál azzal a buggyantott tojással – mosolyodott el Draco. – Azt nem széttrancsírozva kell enni.

– Szállj le rólam! Ideges voltam, és kés volt a kezemben.

– Akkor szerencsém van, hogy nem belém vágtad?

– Nem álltatom magam azzal, hogy sikerült volna ilyesmi. Amilyen jók a reflexeid, én kerültem volna fel az asztalra és a nyakamnak szegezted volna a kést.

– Csak ennyit kellett volna csinálnom – mondta a férfi, aztán egy határozott mozdulattal kiütötte a kezéből a kést, ami csörömpölve landolt a márványon. Hermione sóhajtott egyet, majd felkelt, és mély, hajoló mozdulattal felvette. Draco rájött, hogy már megint nem tud elszakadni a látványtól. A boszorkány eközben visszaült a helyére.

– Mi a kedvenc ételed? – váltott témát a varázsló.

– Spagetti, paella, de még sok minden, mindig találok valami finomat. Neked?

– Samosa, de még sok minden más.

– Tudok egy nagyon jó helyet. A King’s Crossnál a piacon árulják és isteni. Ott lehet a legjobb fahéjas tekercset is venni.

– Ne kísérts!

– Egyszer elmehetünk – vonta meg a vállát Hermione. – Mennyire ismered a mugli Londont?

– Nem is tudom. Lehet egy ilyen várost jól ismerni? – kérdezte Draco. – Főleg, ha részeg vagy, amikor ott jársz.

– Sokat ittál régen?

– Az nem kifejezés. A reggelit is lángnyelv whiskyvel kezdtem – nosztalgiázott. – De már régóta nem iszom.

– Malfoy.

– Igen.

– Meg kell téged kérnem valamire – kezdett bele Hermione.

– Mire?

– Hadd használjam a laborodat!

– Rendben – egyezett bele a varázsló.

– És van még néhány vizsgálat, amit szeretnék elvégezni rajtad – folytatta a boszorkány. – Tegnap sokat gondolkodtam az egész helyzeteden.

– Legyen. Mondd el! – intett neki Draco.

– Nem tudnánk máskor is ilyen nyugodtan beszélni? – tette fel a költői kérdést.

– Ugyan, Granger, élvezed, ha veszekedhetsz velem.

– Erre nem válaszolnék.

– Nem is kell – lökte meg játékosan a könyökével Draco. A boszorka az ajkába harapott.

Azzal mindketten csendben folytatták a reggelit. Megvitattak néhány cikket a Reggeli Prófétában. Vitatkoztak néhány Minisztériumi döntésen. De mindkettőjüknek be kellett vallania, hogy egészen kellemesen telt a reggeli egymás társaságában.

***

Malfoy pincéje mélyen a föld alatt volt. És a mély nem volt pontos kifejezés… Hermione a felénél elvesztette a lelkesedését a lépcsők számolása iránt. Száraz volt, kissé hűvös és már mentek egy ideje lefelé. Dracót láthatóan nem zavarta az egész.

– Nem zavar ez a sok lépcső?

– Kardió edzés – vonta meg a vállát a varázsló. – Felfelé brutális.

– Miért ilyen mély?

– Az egész birtok egy régi kelta épületre épült. Valamiért nekik a mélyen lévő járatok voltak a mániáik. Itt-ott átalakítottam ezt-azt. Erre vannak a vészkijáratok is. Mióta ellopták tőlem a receptet szeretek mindent a legbiztonságosabb helyen tartani. Az otthonomban nem fogadok látogatókat sem.

– És én?

– Te más vagy.

– A fogoly.

– A különleges vendég – vigyorodott el a varázsló.

– Aki fél úton elhalálozik a sok lépcső miatt – nyögte végül Hermione.

– Azt mondták a boltban, hogy a jóganadrág edzéshez van. Szóval gyerünk, Mandragóra.

– Nos, igen, ha még egy hétig itt maradok olyan lábaim és fenekem lesz, amilyen a Szent Mungóban a munkától sosem lenne.

– Hála Merlinnek a rengeteg lépcsőért. Kiderítem kinek köszönhetjük ezt a szerencsét, aztán a parkban állíttatok neki egy szobrot – nevetett fel harsányan Draco.

– Nevess csak! Felfelé hoppanálni fogok.

– Sok szerencsét hozzá. Innen nem lehet hoppanálni.

– Szadista vagy.

– Ez nem az én érdemem. Van valamilyen varázslat a falakba vésve, amitől ez a bűbáj nem megy. Egyébként táltostűz sem. De még nem volt annyi időm, hogy foglalkozzak vele.

– Meg se kérdezem, hogy hogyan jöttél rá erre – nézett a férfire Hermione. A gyér fényben elmélázva figyelte a varázsló pólója alól kikandikáló rúnajelet.

– Igazából a varázserőm kimerítését akartam tesztelni. Ez kellett, hogy meg tudjam alkotni a bájitalt. Két napig voltam lent eszméletlenül a föld alatt, amíg apám rám nem talált. Nem mentem el a családi vacsorára.

– Gyakran találkozol a szüleiddel?

– Nem, mint amennyire ők szeretnék. Egy parknyi távolságra laknak csak, de nem bírom látni a sajnálkozást az arcukon – mondta Draco egykedvűen. – Az örökös, akinek nincs varázsereje. Ha fiatalabb lennék, akkor biztosan elűztek volna a birtokról.

– Elvesztetted az örökösi státuszodat?

– Érdekes kérdés, Granger. – Állt meg egy pillanatra, aztán szembe nézett vele. – Nem, igazából nem.

– Meglepő.

– Az, hogy szeretnek? – vigyorodott el Draco. – Hagyják, hogy tomboljak, ahogy akarok, és reménykednek, hogy egyszer majd ugyanaz a kis görcs leszek, aki régen, és varázsolgatok.

– Dolgozunk rajta! Rendben? – veregette meg a férfi vállát Granger. – Menjünk, mert leszakad a lábam!

– Örülök, hogy nem úgy kezelsz, mint egy beteget.

– Nem vagy beteg igazából.

– De igen. Nincs varázserőm.

– Malfoy – tette a vállára a kezét. – Attól még ugyanaz az ember vagy, aki korábban. Csak egy hajszállal vagy veszélytelenebb.

– Ennyi erővel mugli is lehetnék.

– Muglik közül is kitűnnél – sóhajtott fel a lány. – Te lennél a legidegesítőbb mugli, ha mugli lennél. De nem vagy az. Te vagy a legidegesítőbb varázsló, akit ismerek.

– És Cormac McLaggen:

– Ő egy… másik kategóriába tartozik.

– És Chris Creswell?

– Most a volt pasimról akarsz beszélni? – kérdezte nyögve.

– Miért is ne? – vonta meg a vállát a férfi. – Nagyon összetörte a szívedet?

– Nem igazán. Ő az a típusú ember, aki még a tóban sem talál vizet.

– Ennyire nem tudta, hogy mit kezdjen veled? – tudakolta a varázsló.

– Mondhatjuk így is.

– Kezelt engem is – válaszolta Draco. – Velem sem tudott mit kezdeni.

– Azt mondta, hogy a lángnyelv whisky rossz és ne használj többet ördöggyökeret?

– Valami ilyesmi, aztán bevertem az orrát, mert annyira szétcsaptam magam – vonta meg a vállát a varázsló. – Amikor másodszor kerültem hozzá gyomormosást csinált. Megfenyegettük egymást, aztán bevertem még egyszer az orrát.

– Olyan jó ezt hallani.

– Gondolom, miután egyszer sem juttatott fel a csúcsra – sóhajtott Draco, de persze vigyorgott.

– Te mennyire végeztél alapos kutatást az életemről? – kérdezte nyugodtan Hermione. – Már azt is tudod hogyan iszom a kávét?

– Azt nem, de tudom hogyan juttassalak fel a csúcsra. – Csak a hátát látta a boszorkány, de már most megborzongott tőle.

– Senki sem vádolhat azzal, hogy nem vagy magabiztos – csóválta meg a fejét Hermione. – Egyébként nem ezért szakítottunk, hanem azért, mert lenyúlta a kutatási anyagomat a fémek és a mágia kölcsönhatásairól. Akkor estem szét egy kicsit. Ráadásul még egy másik projektem is befuccsolt.

– Néha felbukkan a klubban – jegyezte meg Draco. – Mindig más nővel.

– Hidegen hagy.

– Ennek örülök.

– Neked van valakid? – kérdezte Hermione.

– Nekem? – nevetett fel Draco. – Nem, Granger, nincsen. Volt egy menyasszonyom.

– És ő hol van?

– Amint látod boldog házasságban élek – jegyezte meg gúnyosan mosolyogva. – Elhagyott.

– Szeretted?

– Nem. Ez üzlet volt csak. Kedveltük egymást, de ez nem volt elég, amikor elvesztettem a varázserőmet.

– Két patetikus bolond vagyunk.

– Te talán igen, én nem bánkódom. Gyere utánam! – mondta, aztán a következő kilépőnél egy ajtót pillantottak meg. Draco a kezét rátette, majd egy kattanással kinyílt a zár. – Hagyd nyitva! Csak én tudom kinyitni.

– És ha valami baj van?

– Négy hónapig kibírnád – vigyorodott el Draco. – Öt, ha tudsz takarékoskodni az élelemmel.

– Ez marhára nem vicces.

Mindketten beléptek a pincehelyiségbe. Hatalmas volt, világos, jól felszerelt, és Hermionénak másodszor roggyant meg a térde. Malfoy mindenből a legjobbat szerezte be, ez valahogy nem is volt kérdés. A fal mellett huszonöt bájital bugyogott szépen sorban egymásután a közepes méretű ónüstökben. Az összekeveredett illatuk kissé fanyar volt. Ami elsőre legszembetűnőnek tűnt az a pedáns rend. Ez uralkodott mindenhol, sehol egy porszem, leesett alapanyag, kiömlött bájital, kormos üst, de még egy elgurult aszúfüge sem a padlón.

– Mi lesz, ha valamit nem teszek a helyére? – kérdezte hirtelen Hermione.

– Megbánod – mosolyodott el gonoszul. – Ne nézz így rám! Nem hiszel nekem?

– Mondjuk úgy, hogy nem igazán tűnik ez túl komoly fenyegetésnek.

– Mindegy. Tegyél mindent a helyére, és kész. Ne bonyolítsuk túl a dolgokat néhány fenyegetéssel.

– Nem vagyok rendetlen.

– Sejtettem. Láttam, ahogy az irodámban a kutatási anyagokat rendezted. A papírok méret szerint, az oszlopok abc sorrendbe. A bájitalhozzávalók pedig a mérgezést okozó mennyiségek szerint. Félelmetes. És egy kicsit izgató. Imádom a rögeszmés viselkedésed.

– Nem aludtál, igaz? – váltott élesen témát a boszorkány.

– Tegnap négy órát voltam kiütve. Nem volt szükségem alvásra.

– Az nem kimondottan pihenés volt. Láttalak közben, és nagyon furcsának tűntél. Túl nyugodtnak – jegyezte meg a boszorkány. – Olyannak, aki mélyen alszik, és nem kiütve fekszik.

– Bájitalok.

– Nem, nem, ez egészen más. Mondtam, hogy a fejednél van egy kis eltérés – emlékeztette a boszorkány. – Rájöttem ez micsoda.

– Hát akkor mondd el!

– Álmatlanság. Méghozzá krónikus.

– Igen. Nem ragadom, hogy nem igazán alszom – mondta Draco.

– Mióta szenvedsz ebben?

Draco állkapcsa megfeszült. Sokáig nem válaszolt a kérdésre, mintha gondolkodott volna.

– Tudod, ezt nem vették észre a nagyokos gyógyítók. Körülbelül négy éve kezdődött, lehet van már öt is. Van, hogy hetekig nem tudok elaludni, aztán kidőlök egy egész napra, és újra kezdődik az egész.

– Milyen hosszú egy ilyen ciklus?

– Két hét. Általában. Most lerövidítetted tegnap.

– Miért nem beszéltél erről?

– Nem hittem, hogy fontos lehet – vonta meg a vállát Draco. – Ez nem egy szokatlan rendellenesség, még a muglik is szenvednek tőle.

– Szerintem ez is összefügg a mágikusszignatúráddal. El foglak altatni és megvizsgállak közben.

– Az öledbe veszed a fejem, elringatsz és énekelsz nekem? Vagy hogyan?

– Ha kínozni akarnálak, akkor énekelnék – forgatta meg a szemét Hermione. – Az álomtalan álom konkrétan nem használ nálad. Sőt a szokásos álom bájitalok sem.

– Akár fürödhetnék is benne, akkor se használhatna.

– Van egy másik bájital, ami az egyik betegemnél bevált.

– Gondolod van olyan, amit még próbáltam?

– Saját fejlesztés. Még nem szabadalmaztattam. Mióta volt az a kis összetűzésem Creswell-lel nem szeretek semmit sem kiadni a kezemből. Szóval megértem a paranoiád.

– Nem aludhatok egész nap – jegyezte meg Draco. – Legkésőbb este nyolckor el kell mennem.

– Megígérem, hogy felkeltelek.

– Ez a bizalom első lépcsője – szólalt meg a varázsló. – Ha átversz, akkor elviszlek valahova, és otthagylak.

– Mégis hova vinnél?

– Anyámékhoz.

– Akkor inkább az Azkaban. Kitehetsz ott is – borzongott meg a lány. – Igen, igen, legyen az Azkaban.

– Fel tudsz kelteni?

– Igen, vannak rá módszereim.

– Csak túlzásokba ne ess! Bár szeretek arra kelni, hogy egy gyönyörű nő meztelenül kényezteti a fa…

– Nézd hát ébren álmodozol? – vágott a szavába Hermione. – Ez is egy tünet lehet. Mit szólnál egy fájdalmas vizsgálathoz? Olyan mugli módra.

– Elalváshoz még nem próbáltam a szexet – tűnődött Draco.

– Tényleg?

– Lehet jobb, mint a bájitalod.

– A kábítóátok is.

– Hatot el tudok viselni.

– Ki az, aki héttel meg tudna átkozni? – forgatta meg a szemét Hermione. – Az túl sok. Hacsak az a valaki nem sárkánygondozó. Azok a pasik tudnak bánni a pálcájukkal.

– Ne tévesszen meg a varázstalanságom – mosolyodott elégedetten Draco. – Nagyon jól bánok pálcámmal én is.

– Hagyjuk a szóvicceket!

– Szóval akkor? Nem próbáljuk ki a szexet? – kérdezte meg nyíltan, mit sem törődve a boszorkány megvillanó szemével. Draco szeme most mintha szürkébb lenne. – Eddig mindig kerülgettük ezt a dolgot.

– Nagy a kísértés, de ellenállok neki – veregette meg a vállát Hermione, de most jelenleg az varázsló egészségügyi állapota jobban lefoglalta. Nem… igazából a két véglet között egyensúlyozott.

– Segítene, ha meztelenül főznék bájitalt? – kérdezte Draco. – Jobban meg tudnálak így győzni.

– Az az összes Szombati Boszorkány olvasóján segítene. Majd, ha megnyered a Merlin-díjat, akkor biztosan meghívnak egy fotózásra. Legyen a fény is sejtelmes, akkor biztosan sokan kirakják majd a képedet a falra.

– Mennyi idő kell a bájitalodnak, amíg készen lesz? – terelte vissza a varázsló a témát az eredeti medrébe.

– Fél óra.

– És hatásos?

– Igen, hatásos.

– Jó, itt hagylak. Küldj egy jelzést, ha bezártad volna magad, de kiékeltem az ajtót.

– Rendben. Nagyszerű, akkor biztosan gyorsan fogok végezni. Hova mész?

– Mivel szexelni nem akarsz, ezért úgy gondoltam, hogy valami hasznossal töltöm el az időmet – közölte kertelés nélkül a varázsló.

Hermione szemforgatások és mély sóhajok kíséretében a bájitalosszekrényhez sétált. A mardekáros nem igazán vette jó néven ezt a mellőzöttséget, de inkább nem szított egy újabb vitát a boszorkánnyal.

– Van időd – mondta, azzal Draco elsétált.

***

A bájitalt vidáman rotyogott az üstben. Hermione nézte a borostyánsárga folyadékot, ahogy kék pára kavargott felette. Készen volt. Már egy ideje, de muszáj volt a többi üstöt is megnéznie, beleszagolnia, megkevergetnie, elemeznie. Az elixír prototípusok ott sorakoztak egymás mellett. Mindegyik tökéletesen készen volt, csak egy-egy lényeges összetető hiányzott belőle. Bár tovább elemezhette volna őket, de előtt Malfoy akarta megvizsgálni. Elszakadt az üstöktől. Kitöltött az álomitalból egy üvegcsényit, aztán elindult felfelé.

Az út hosszú volt, fáradtságos, és szitkozódnia kellett. Mikor felért érzékelte, hogy mennyire hideg is volt lent. Eddig észre sem vette. Becsukta a pince felé vezető ajtót, és Draco keresésére indult. A férfi az irodájában volt. Amikor belépett a helyiségbe a varázsló egyből felemelte a fejét, s letette a kezében tartott pennát.

– Kutakodtál?

– Gyűlölöm a lépcsődet – sziszegte a lány.

– Ez nem válasz.

– Igen, persze, hogy kutakodtam – forgatta meg a szemét Hermione. – Nem kellett volna beengedned oda, ha ezt nem akartad.

– De akartam – vigyorodott el Draco. – Megcsinálhattad volna a könyvelés egy részét, nagy segítség lett volna.

– Nincs erre egy rabszolgád? – kérdezte a boszorkány.

Válaszul a varázsló csak morgott valamit, ami igazából teljesen értelmetlennek hangzott.

– Készen vagyok a bájitallal – jelentette ki a gyógyító.

– Megnézhetem?

– Igen. Leírtam neked a receptet – nyújtotta át Hermione a pergament és a fiolát. – Ezt tekintsd annak, hogy bízom benned.

Draco mélyen a boszorkány szemébe nézett, miközben átvette őket. Szakértő szemmel figyelte meg a bájitalt, ahogy megcsillant a fényben. Levette a dugót, aztán kissé maga felé legyezte a kipárolgását. Összeállította hozzávalók listáját, aztán ránézett a pergamenre. Egy összetevőt sem hibázott el.

– Kitűnő munka – szólalt meg végül a varázsló. – Lehet, hogy mégis közzé kellene tenned.

– Készen állsz?

– Mondjuk – jegyzete meg Draco kifejezéstelen arccal. Nem mutatta mennyire ideges. Soha nem engedte át az irányítást senkinek. Még most sem volt benne teljesen biztos, hogy jól döntött ezzel. Eddig Granger nem okozott csalódást.

– Elmondjam, mit fogok vizsgálni?

– Fel fogom húzni magam?

– Nem hinném.

– Akkor nincs rá szükség.

– A mágia visszhanggal foglak felébreszteni. Meglátjuk, hogy ez kivált-e nálad mágiakitörést – folytatta a boszorkány.

– Oh, baszki, Granger, ezt nem fogom hagyni.

– Pajzsbűbájt fogok használni – mondta, mintha nem lenne semmi félnivalója.

– És ha valamilyen komoly átok lesz?

– Halálos átkot nem tudsz létrehozni mágiakitöréssel – rázta meg a fejét Hermione.

– Több tucat olyan átkot tudok, ami veszélyes. Vannak olyanok is, amikre nincs ellenátok. Ne csinálj olyasmit, amivel árthatok neked, oké?

– Minden rendben lesz.

– Nem vagyok kísérleti kiméra. Nem akarlak bántani, Hermione.

A boszorkány megdermedt egy pillanatra. Mélye levegőt vett, és egész sokáig bent tartotta. A férfi soha nem hívta a keresztnevén. Kételkedett benne, hogy egyáltalán tudja.

– Miért nézel így rám? – kérdezte a varázsló.

– Nevemet mondtad.

– Ne legyél nevetséges! Miért kell ezen ennyire meglepődni? Nem voltunk barátok, ezért nem hívtalak a keresztneveden – mondta egyszerűen.

– Es most barátok vagyunk?

– Most nyomatékot akartam adni a mondandómnak – mosolyodott el Draco, de aztán felkelt az asztaltól, megkerülte, aztán megfogta a kezét. – Ugye nem akarsz olyasmivel kísérletezni, amivel én sem akarnék?

– Jó, nem kísérletezek veszélyes dolgokkal. Bár ezzel igencsak visszaveted a kutatásomat.

– Milyen rossz is, hogy nem sérülsz meg miattam, nem amortizálom le az otthonom, és taszítok mindent a saját magam készítette szakadékba. – Draco túldrámázta a helyzetet, de ez a boszorkányt nem hatotta meg túlságosan.

– Túl sokat képzelsz a varázserődről. Múltkor csak elkábítottál.

Draco elengedte a kezét, aztán egy pillanatra kinézett az ablakon. Majd inkább visszafordult a boszorkányhoz.

– Előtte pedig megcsonkítottam valakit, az előtt pedig hegyomlás csináltam. Ja, és ne feledkezzünk meg a földrengésről, és csodálatos volt az egy hétig tartó eső is.

– Ne haragudj! – mondta, aztán a vállára tette a kezét. Hermione kis bűntudatot érzett. Őt gyakran hajtotta a felfedezés iránti szenvedély, de közben nem gondolt a veszélyekre.

– Veszélyes vagyok – folytatta a férfi, aztán magához húzta egy mozdulattal.

– Tudod milyen egy griffendéles.

– Idegesítő?

– Nem.

– Őrült?

– Bátor és vakmerő.

– Egy mardekáros pedig céltudatos és ravasz – hajolt egy kicsit közelebb. Az orruk finoman ért egymáshoz. – Bízhatok benned, Granger?

– Csak egy kis alvás.

– Nem csak erről van szó.

A boszorkány nagy szemekkel nézett rá, miközben a nyakába fonta a karjait, és lábujjhegyre állt. Egyetlen mozdulat választotta el egymástól őket. Szenvedélyesen csókolta meg a varázslót.

hozzászólások: 2

by Neola @ 2023 Dec 06

Annyira, de annyira imádom őket!
Kíváncsi vagyok hova forrja ki magát a történet. És mikor kezdődik meg a nyomozás, hogy ők is tudják ki áll az ügy mögött. Na meg persze legyen meg a gyógyír!
Köszi!
Üdv :Neola

by Nyx @ 2023 Dec 07

Jajjj ennek annyira, de annyira örülök! Fuu még előttem se világos minden, mert nagyon sok dolog van, amit még meg kell írnom velük kapcsolatban. De az biztos, hogy az első Draco gyógyítása lesz, aztán jöhet a többi dolog. Köszönöm én is!