Desert Rose

13. fejezet
13. fejezet
Örökre a tiéd

Hetek teltek el azóta, hogy Hermione elhagyta a Black kúriát. Draco kereste, de nem akadt a nyomára. Egy kis része sejtette, hogy Hermione talán visszament oda ahol megtalálta, ám most nem mehetett olyan messze. A háború után is rengeteg tennivaló maradt, és Elit sem akarta elhagyni. Szívében kínzó fájdalom uralkodott. Nem értette, miért tűnt el ilyen hirtelen, hiszen még csak meg sem tudták beszélni a történteket. A boszorkány megmentette őt is és Elit is, amiért Draco örök hálával tartozik neki.

Szíve mélyén nagyon is megértette a lányt, mivel tudta Hermione sosem használta a halálos átkot, és nem ölt embert. A helyzetet pedig bonyolította, hogy Drewról volt szó. De mégis megbántottnak és kétségbeesettnek érezte magát, mert Hermione nélkül nehezen találta önmagát.

Eli hiába próbálta apja szenvedését enyhíteni pár közös játékkal. A kislány tudta Dracóban olyan érzések kavarognak, amit ő nem teljesen érthet, hiszen kicsi volt még a szerelemhez. De tisztában volt azzal, hogy ha nem tesz valamit, akkor apja mindig ilyen búskomor marad.

Draco őszintén örült annak, hogy lánya körülrajongja minden szeretetével és próbálja elterelni a figyelmét, de sajnos ez nem sokat segített az állapotán. Még a munka sem, pedig az akadt bőven. Harry sikeresen legyőzte a Sötét Nagyurat, persze csupán egy hajszálon múlott, de a meglepetés erejét kihasználva cselekedtek, s végül felülkerekedtek a sötét oldalon.

Viszont Draco akkor sem tudott ennek a csodálatos győzelemnek örülni. Túl könnyűnek tűnt vagy talán csak a vak szerencse kísérte útjaikat? Most ez sem tudta túlzottan érdekelni, saját lelki problémái lekötötték minden figyelmét, és másra nem igazán tudott koncentrálni.

Élőhalottként bolyongott a kúriában egyre csak Hermionét keresve, de sehol sem lelte meg a kedvesét. A lány szobájába lépve még mindig érezte az illatát. Lassan kezdte elveszteni lényének egy nagyon fontos részét. A körülötte állók csupán félszemmel figyelték, hiszen nekik is megvoltak a saját feladatik.

A kúria kertjében az egyik padon ülve bámulta a délutáni nap sugarait. Fázósan húzta össze magán a talárját és emlékezett. A révedezésből lánya zökkentett ki, aki egy tengeri csillagot tartott a kezében.

– Szia, apu!– mondta, és Draco ölébe kuporodott.

Draco fáradtan rámosolygott, majd egy puszit adott kislánya homlokára és kisimított az arcából egy kósza hajtincset.

– Még mindig nem jött haza Hermione?

– Nem, kicsim.

– Apu, ezt neked adom – mondta, és apja kezébe nyomta a tengeri csillagot. – Talán így nem hiányzik majd annyira. Azt mondta, hogy óceánra emlékezteti.

Draco mosolyogva kezébe vette a tengeri csillagot, majd eszébe jutott valami. Kislányára nézett, majd széles mosoly jelent meg az arcán.

– Szerinted visszament a tengerhez? – kérdezte a férfi.

– Nem tudom – rázta meg a fejét Eli. – Talán.

– Akkor el kell mennem megnézni.

– Hazahozod hozzánk?

– Igen – bólogatott Draco. – Hazahozom.

– És akkor nem fog többé itthagyni minket?

– Nem, drágám, akkor már soha nem akar majd elmenni.

Draco felkapta a kislányt, aki csilingelő kacajt hallatott és berohant a házba. Harryt éppen a nappaliban találta a fiával a karjában.

– Harry! – szólalt meg Draco.

– Merlinre, ne ordíts már! Alig tudtam elaltatni.

– Ne haragudj! Sürgősen meg kell kérnem téged valamire.

– Hallgatlak.

– Vigyáznátok te és Ginny Elire pár napig?

– Persze, de hova mész?

– Visszahozom Hermionét.

– Tudod, hogy hol van?

– Van egy sejtésem – mondta, majd felmutatta a tengericsillagot.

– Akkor menj! – veregette meg a vállát Harry.

Draco elbúcsúzott a kislányától, aztán már ott sem volt.

– Remélem, megtalálja – szólalt meg Eli.

– Meg fogja – bólogatott Harry, majd összeborzolta a fekete hajtincseket.

***

Draco szédelegve állt meg a kis város egyik félreeső sikátorában és megfogadta, hogy soha többet nem hoppanál ilyen felfokozott lelkiállapotban. Annyira hirtelen történt minden, hogy akár a muglik is megláthatták volna. Miután magához tért, és kicsit kifújta magát, lélekszakadva elrohant a part felé, ahol Hermionét sejtette. Fejében ezer és ezer kósza gondolat járt körtáncot, szinte végeláthatatlan örvényt képezve. Lábai szinte maguktól vitték a helyes irányba.

Mikor a sziklafalhoz ért, kétségbeesetten vette tudomásul, hogy kedvesének még a nyomát sem találta. Draco tanácstalanul túrt bele a hajába. A szíve hevesen dobogott. Nem tudta mit tegyen, egyszerűen megbénította a tehetetlenség. Mereven nézte a tenger lágy hullámzását. Nem adhatta fel ilyen könnyedén.

Felrémlett előtte annak a kis háznak a képe, ahol Hermione lakott akkor, amikor utoljára találkoztak itt. Újra futásnak eredt. Egyre fokozta a tempót, izmaiban érezte a feszítő érzést, majd a fáradtságot. De ezt feledtette vele a vérében keringő magas szintű adrenalin és a szívben lévő rengeteg érzelem. Bekanyarodva feltűnt előtte a keresett ház. Gondolkozás és bármiféle elővigyázatosság nélkül előkapta a varázspálcáját és semlegesítette a védőbűbájokat.

Bent a házban nem talált senkit, vagyis először ő ezt hitte, majd vízcsobogásra lett figyelmes. Aztán egy fehér köntösbe burkolózott alak jelent meg a háta mögött.

– Te mit keresel itt? – kérdezte meglepődve, de semmiképpen sem szívélyesen a lány.

– Én csak érted jöttem … – kezdte Draco torkában dobogó szívvel, aztán erőt vett magán, sutba vágta a felesleges szavakat és cselekedni kezdett.

Draco erősen magához húzta a lányt, mélyen a szemébe nézett. A szürke szempárban a vágy csillant meg, a melegbarna szempárban, pedig zavartság és ijedtség. A fiú végigsimította a lány göndör zabolázatlan fürtjeit, amik eddig egy laza hajgumival voltak összekötve. Már csak pár centiméter volt a távolság, ami egyre csak fogyott és fogyott, aztán Draco puha ajkai elérték Hermione ajkait, s egyesültek egy csókban. Ebben a csókban benne volt minden érzelem, amit ekkor érzett. Hermione enyhe kábulatba esett fogalma sem volt róla, hogy mit tesz éppen, de semmiképpen sem akarta, hogy vége szakadjon ennek a csodálatos pillanatnak.

– Szörnyen hiányoztál!

– Te is nekem.

– Többet ne tegyél ilyet! Majdnem belepusztultam – mondta Draco.

– Nem fogok. Szeretlek téged!

– Én is szeretlek.

Nyelveik vad táncba kezdtek, és olyan erősen ölelték át egymást, mintha attól félnének, hogy valami láthatatlan erő kíméletlenül elválasztja őket egymástól. Hermione erősen fonta körbe karjaival Draco nyakát. Nem akarták, hogy vége legyen, hanem még többet és többet akartak egymástól. A vágy és az őrjítő szenvedély vad örvényében akartak maradni örökre. Szívük egyszerre dobbant, kezük jólesően simogatta a másikat.


Majd tempójuk egyre lassult, végül már csak apró csókokat váltottak. A két szempár összekapcsolódott, és mindkettőben a vágy olthatatlan tüze égett. Hermione halkan felsóhajtott, majd végigsimította Draco arcát, aki behunyt szemmel élvezte a rég áhított érintést. Újra megölelték egymást. Hermione elmosolyodott, ahogy magába szívta a fiú illatát, ami annyira hiányzott neki. Nem akart magyarázkodni, hogy miért is tűnt el oly hirtelen, de nem is volt rá szükség. Végre itt volt mellette az, akit igazán szeretett és így már minden értelmét vesztette.

Draco könnyedén ölbe kapta a lányt és felfelé vitte az emeletre. S mikor a hálószoba ajtajához ért, egy jól irányzott rúgással tört utat magának, nem törődve azzal, hogy az ajtó kiszakadt a helyéből. Hermione felkacagott, amikor Draco az egészről egy vállrándítással és egy fintorral vett tudomást, és inkább Hermione ajkainak felfedezésével kívánta az idő további részét tölteni. Draco óvatosan letette a lányt az ágyra, majd újabb érzéki csókot váltottak egymással.

A fiú beletúrt a lány göndör hajába és úgy csókolta tovább mintha az élete múlt volna rajta. A lány eközben végighúzta Draco hátán a kezét, majd szorosan magához ölelte. Hermione halkan felsóhajtott, amikor a fiú puszikkal hintette be a nyakát, végigfutott a hátán az a kellemes bizsergés, ami mi mindig átjárta az egész testét, amikor Draco akár egy apró érintéssel is a bőréhez ért.

A lány teljes egészében elolvadt a férfi erős karjaiban, és szapora sóhajokat hallatott, amikor Draco apró csókokat lehelt a nyakára, a vállaira, a melleire és a hasára. Mindkettőjük testét átjárta a vágy kéjes forrósága. Hermione elkezdte kigombolni a férfi fehér ingét, majd megszabadította tőle, és az ablak mellett lévő fotelba hajította. De Draco sem tétlenkedett elkezdte a lányt egyre jobban kibújtatni a köntöséből. Vágytól teljes sóhajok hangzottak fel a ház kongó csendjében, de ez egyik félt sem zavarta. A feleslegessé vált ruhadarabok szanaszét hevertek már a földön.

Draco szürke tekintete bebarangolta mezítelen kedvese minden porcikáját, majd szinte félve ért hozzá a selymes bőrhöz. Majd újra a lány fölé hajolt, és lágy csókot lehet éppen csak érintve az ajkakat. Hermione váratlanul közelebb húzta magához Dracot és egy hosszú csókot váltottak.

A lányon volt a sor, hogy kényeztesse őt. Lehelet finom csókokkal borította Draco nyakát, aki eközben halk sóhajokat hallatott, majd a lány gyengéden szívogatni kezdte a selymes bőrt, aminek illata teljesen elbódította. Egész testében remegett, de csupán a vágytól, amit most érzett szerelme közelségében. Telhetetlenül csókolta hosszan és szenvedélyesen a fiú ajkait, aki nem ellenkezett, sőt viszonozta. Kezeivel végigsimította a lány hátát, aki kéjesen felnyögött.

Dracóban egyre inkább tudatosult, hogy valóban, igazán és szívből szereti Hermionét. Mióta először meglátta a tengerparton, már akkor érezte azt a különös érzést, egyfajta bizsergést odabent, ami eleinte zavarta, mert nem tudott mit kezdeni vele, de most azonban olyan erőssé vált, hogy nem is akarta titkolni, hanem minél többen megmutatni belőle, hogy Hermione érezhesse, mennyire szereti. Ő volt a tökéletes nő a számára, akivel egész hátralévő életét le akarta élni.


Hermione a mennyországban érezte magát, most tudta meg csak igazán, hogy milyen az igaz szerelem. Draco érintései, csókjai és a szemében lángoló szenvedély mindennél többet jelentett számára. Nem hitte volna, hogy az egykori mardekáros valaha megmutatja neki igazi énjét. Hisz régebben annyira különböztek egymástól, most még is egymás ölelő karjaiban fekszenek.

Mindkettejük testében lángolt az eddig elfojtott vad szenvedély, amelynek örvénye teljesen magával ragadta őket. Nem létezett sem tér, sem idő, csak ők ketten és semmi nem választhatta el őket. Sorsuk szorosan összefonódott, mint ahogy ők egymás ölelő karjaikban, mintha féltek volna attól, hogy ez az utolsó alkalom, amikor együtt lehetnek és érezhetik a másik közelségének mámorító varázsát. Szerelmük beteljesülése volt a legcsodálatosabb a dolog, ami történhetett velük.

Aztán mikor kifulladva egymás mellett fekve lágyan csókolták és simogatták a másikat, már tudták, hogy ennél nincs megnyugtatóbb. Draco legszívesebben soha nem engedte volna el Hermionét, a lány pedig soha nem is ment volna el mellőle. Szorosan ölelkezve szenderedtek el arcukon egy apró mosollyal, ami a végtelen szerelmet jelezte, ami örökre kötötte össze őket.

A mosolygó telihold huncut sugara végigjárta ágyon fekvő két fiatal sötét sziluettjét, majd továbbállt, hogy pihenni hagyja őket. Inkább a tenger táncoló sötét habjaival játszott tovább, aminek megnyugtató hullámzása hallatszott az éjszakában.

Vége
hozzászólások: 0
feltöltötte: 2020 Aug 21 by Nyx

Powered by CuteNews

Aktuális