Desert Rose

2. fejezet
2. fejezet
Visszatérés a Rendbe

Másnap reggel Hermione korán kelt felt. Szokatlan volt ez mostanság, mintha kicsit fellélegzett volna a súlyos terhei alatt. A szobájába éppen besütött a felkelő nap. Az elmúlt évek nem múltak el nyomtalanul, de ez a reggel valahogy más volt, könnyebbnek érezte magát. Szíve és a lelke valamiért kezdett felengedni a hosszú fagyosságból. Elmélázva feküdt a vékony takaró alatt.

Felesleges merengenie – gondolta megelégelve jelenlegi helyzetét. Felkelt az ágyból, felöltözött, és elindult kifelé. Már a reggeli készítése járt a fejében, amikor elhaladt a vendégszoba mellett benézett a nyitott ajtón. Bent Draco még mindig aludt, még hozzá elég mélyen ahhoz, hogy észrevegye őt. A férfinak nehéz éjszakája lehetett, mivel az ágynemű egy része a földön hevert, ő maga pedig még mindig a nyálát csorgatta a párnájára. Hermione arcán átfutott egy röpke mosoly, majd folytatta az útját.

Aztán eszébe jutott valami. Meggondolta magát a reggelivel kapcsolatban, s felvette a vékony kardigánját, amit még az édesanyjától kapott. Egy rögeszme lett úrrá rajta, ami egyre csak hajszolta előre és előre. Végül már futott, hogy odaérjen. A part felé igyekezett, ahol eddig szinte minden reggelét töltötte. Teljesen kifulladva rogyott le egy sziklára és próbált újra megnyugodni.

Negyedóráig ült ott, mire az óceán lágy hullámainak dala végül megnyugtatta, a kék víz hullámzásánál gyönyörűbbet nem tudott volna elképzelni. Fejében Draco szavai visszhangzottak; cselekednie kell, mert szükség van rá.

Ránézett a gyűrűjére, amit eddig egy röpke percre sem vett le. Eljött az idő. Az aranykarika megcsillant a napfényben, s olyan könnyedén jött le a helyéről, mintha már nem is oda tartozna. Némán megesküdött Ronnak, hogy bosszút fog állni a gyilkosán.

Ajkaihoz emelte a szívének kedves ékszert, majd az óceán kéklő habjaiba vetette. Hermione egy ideig nézte a vizet. Hosszú göndör hajába kapott a kellemes, reggeli szellő. Érezte a tenger sós illatát. Aztán mosolyogva elhullatott egy könnycseppet a régi kedvesért, és búcsút intett a kínzó emléknek. Vissza sem nézett, amikor lassacskán elindult hazafelé, ami nem csak egy rövid séta lesz.

***

Nem sokkal később Hermione a konyhába érve úgy döntött készít valami reggelit. Nem kényszerből. Ez volt az első alkalom, hogy élvezte is, amit csinált. Mikor evett utoljára finomat? – nem tudta volna megmondani. Először egy epret kóstolt meg.

– Hogy ez mennyire finom – szólalt meg félhangosan. Megtörölte a száját, aztán folytatta a reggeli készítését. A rádióból kellemes zene szólt, amit ő elmélázva dúdolt. Lassan csípője rátalált a ritmusra, s ringatózni kezdett a konyhában.

Hamarosan az egész lakást betöltötte a készülő finomság illata, ami bekúszott a vendégszobába is. Draco nagyot nyújtózott, és vett egy mély lélegzetet. Felkelt az ágyból, ásított egy nagyon, majd beletúrt a hajába, ami ettől még kócosabb lett. Régen nem kelt már rántotta és kávé illatára, utoljára talán akkor, amikor még a Malfoy kúria lakója volt. De a hosszú évek… – nem akart a múlton merengeni.

Korgó gyomra azonnal emlékeztette, hogy most már itt az ideje az evésnek. A férfi ásított még egy nagyot, aztán elindult lefele a konyha irányába. Ahogy a helyiség közelébe ért a reggeli ínycsiklandozó illata egyre csábítóbbá vált. Ugyan sejtette, hogy Hermione nem az ő kedvében akar járni. Ekkor döbbent rá, hogy a jó benyomás érdekében legalább egy köntöst felvehetett volna, ehhez azonban már késő volt.

– Jó reggelt! – köszönt álmatag hangon, amin maga is meglepődött.

– Jó reggelt neked is! – mosolygott Hermione kedvesen, de amikor meglátta Dracót, egy enyhe pír jelent meg az arcán, majd visszafordult a tűzhely felé. Dracón nem volt egyéb ruhadarab, csak egy fekete boxeralsó. Rég nem volt ennyire zavarban, nem is értette miért.

– Oh, bocs – szólalt meg végül, mintha csak most venné észre ruházata hiányosságát, majd felkapta az egyik széken pihenő köntöst. – Most már megfordulhatsz.

Hermione lassan megfordult és meglátta az ő rózsaszín köntösében feszítő Dracót, és nem állhatta meg nevetés nélkül.

– Látom, teszik a látvány. – Draco a lány nevetőgörcsét egy apró mosollyal nyugtázta, majd komoly arcot erőltetett magára, összehúzta a köntöst magán, majd megkötötte. Aztán helyet foglalt egy nagy reccsenés kíséretében. – Lehet, hogy fel kéne mennem felöltöni.

– Ne haragudj! Az a szék ráadásul rossz is. – Hermione nem bírta tovább és hangos hahotázásba kezdett, de már Draco sem állhatta meg, hogy ne nevesse el magát.

– Remélem éhes vagy, mert kész a reggeli – szólalt meg Hermione, miután végre újra rendesen tudott levegőt venni.

– Oh – csillant fel Draco szeme. – Már farkaséhes vagyok!

A lány mosolyogva nézte, ahogy Draco szinte ráveti magát az ételre. Mennyire hiányzott neki az, hogy gondoskodhasson valakiről. Az egyedüllét teljesen felőrölte. Elgondolkozva tekintett rá. A férfi haja még mindig kócos volt és a rózsaszín köntös ellenére is volt benne valami vonzó. Vonzó? – tette fel magának Hermione a kérdést, amire joggal választ kellett volna találnia. Igen – ismerte be végül –, mindig is jóképűnek tartotta Dracót a viselkedése ellenére is. Persze, ez csak néhány kósza gondolat volt, így reggel.

– Mire gondolsz? – kérdezte teljesen váratlanul Draco. Hermione hirtelen felkapta a fejét, annyira meglepődött, majd leverte a poharát az asztalról. Végül összeszedte magát, és egészen más irányba terelte gondolatait.

– Csak a tegnapon – szólalt meg komoran. – Amit mondtál.

– Értem. És mire jutottál?

– Döntöttem! – válaszolt végül Hermione eltökélten. – Visszamegyek veled Londonba.

– Helyes! – nyugtázta diadalmas mosollyal. – Nem hittem volna, hogy ilyen könnyen fog menni.

– Mert nem is fog könnyen menni, de az első lépést meg kell tennem – mondta a boszorkány nehezen. – Addig nem szabadulhatok a múltamtól, amíg nem nézek szembe azzal, amit otthagytam.

– Tudod, néhányan fogadásokat kötöttek, hogy nem jössz vissza… De mindegy, örülök, hogy így döntöttél. Mikor hoppanálunk?

– Nem hoppanálunk – jelentette ki szintén határozottan Hermione, mintha már előre mindent eltervezett volna.

– Miért? – kérdezte megütközve. – Remélem, részletes magyarázatod van, mert semmi kedvem mugliként utazni.

– Mert kijöttem a gyakorlatból, és nem szándékozom az óceán fenekén kikötni. Ez elég magyarázat? – Draco ebben a pillanatban jobbnak gondolta, ha nem válaszol őszintén erre a kérdésre, mindenesetre agya más alternatívákat keresett.

– Értem – jutott eszébe egy semleges válasz, majd hozzátette: – Akkor menjünk zsupszkulccsal!

– Van engedélyed, hogy készíts egyet? Ha nem változtattak rajta, akkor egy törvény kimondja, hogy…

– Az igazat megvallva nincs, de…

– ... a zsupszkulcs készítést be kell jelenteni a Minisztériumnál, és minden engedély nélküli zsupszkulcs készítőjét azonnal lecsuknak – fejezte be a gondolat menetét Hermione. – Egyedül alig egy tucat varázslónak és boszorkánynak van engedélye korlátlan darabszámú, engedélymentes kulcsot készíteni.

– Vehetünk is egyet.

– Van annyi pénzed?

¬– Hát – kezdte Draco –, mondták, hogy nem lesz könnyű dolgom. De arról egy árva szót sem szóltak, hogy ennyire akadékoskodó vagy.

Hermione összeráncolt szemöldökkel nézett Dracóra, és a szeme vésztjóslóan szűkült össze.

– Szóval szíved szerint belerángatnál némi illegalitásba? Nos, ha titokban akarod tartani a jelenlétedet, akkor ne hívd fel magadra a figyelmet. Nem hiányzik neked sem, gondolom én, egy kis tárgyalás.

– Mit javasolsz? – kérdezte Draco megadóan, előre tudta, hogy ebben a játszmában nem nyerhet.

– Én úgy gondoltam, mehetnék repülővel. – Csillant fel a szeme a lánynak, és ravaszul elmosolyodott. Valóban mugliként utazva vállalnak a legkisebb kockázatot, de Draco számára egyenlő volt a rémálommal, főleg, hogy nem igazán tudta mi az a repülő.

– Ha legalább annyit elárulnál, hogy az micsoda, annak kimondhatatlanul örülnék – jelezte morcosan tudatlanságát.

– Te sosem jártál mugliismeret órára? – forgatta meg Hermione a szemeit.

– Még mit nem! Szégyen hoztam volna a családra – mondta és közben szenvedő mártír képpel nézett Hermionéra. – Igazából, sosem érdekelt igazán semmi, ami a muglikkal kapcsolatos.

– Pedig szerintem ez hasznos.

– Eddig is elboldogultam. Tehát, ha jól tudom, akkor ez valami olyasmi, mint a helikopter izé.

– Igen, csak, amivel mennénk nagyobb és… Mindegy, nem kell félned, nem történik semmi rossz sem veled. – Hermione megnyugtatónak szánta szavait, de Dracót látva érezte, hogy megsértette a férfi büszkeségét.

– Nem félek semmitől – jegyezte meg gőgösen, majd újra felvette az iskolás korában megszokott arisztokrata, öntelt mardekáros nézést. – Egyébként mikor szándékozunk indulni?

– El kell mennem, mert elintézek néhány dolgot, és holnap már indulhatunk is.

– Mit kell elintézned? Veled megyek – jelentette ki azonnal Draco.

– Hidd el, nem akarsz velem jönni! – figyelmeztette előre Hermione. – Egyébként meg, miért akarsz velem jönni?

– Veled megyek! Dumbledore kifejezetett kérésére, mindenhova veled kell mennem, ha elhagyod a házat

– De nem! Már felnőtt nő vagyok, és nincs szükségem védelemre – csattant fel Hermione és a hatás kedvéért még fel is pattant a székéből. – Hogy képzeli ezt Dumbledore egyáltalán?

– Veled megyek és kész – jelentette ki makacsul. – Legalább addig bírd ki, míg haza nem érünk, aztán felőlem azt csinálsz, amit akarsz. Rendben van?

– Jó, legyen – adta be a derekát a nő. – De meg ne halljam, hogy panaszkodsz!

– Sosem tennék ilyet. – Draco fölényes mosollyal nyugtázta győzelmét, aztán felment a vendégszobába. Elégedetten öltözött fel, aztán lesietett az előszobába, még Hermione előtt, nehogy a boszorkány véletlenül itt hagyja.

A vigyort nem tudta levakarni az arcáról, a nő neki engedelmeskedett és végre kezébe veheti az irányítást. Már éppen a győzelmi himnusz szövegét latolgatta, amikor meglátta Hermionét. A lenge nyári ruhában teljesen máshogy nézett ki, gyönyörűnek látszott. Talán smink is volt rajta. Dracónak mély levegőt kellett vennie, hogy elterelje figyelmét.


– Mehetünk? – törte meg a csendet Hermione.

– Igen – bólintott, majd kinyitotta a bejárati ajtót, és előre engedte a nőt.

***

Draco cseppet sem sejtette, hogy órákig tartó unalom lesz a sorsa, amikor befordultak alkalmi útitársával együtt a Wisteria sétányra. Hermione már előre mosolygott magában, amikor már látni lehetett a fodrászszalont díszítő reklámképeket. Draco gyanútlanul követte őt egészen a célig. Hermione sugárzó mosollyal lépett be a szalonba.

– Szia, Jenny!

– Oh, Hermione, szia! – köszönt meglepetten a fodrász, majd adott két puszit rég nem látott kliensének. – Már ezer éve nem találkoztunk. Mi van veled?

– Semmi különös. De hallom te lettél a fodrászat tulajdonosa, úgy örülök neki.

– Igen, már fél éve enyém az üzlet, viszont téged már egy ideje nem láttalak. Látom, te sem tétlenkedtél – jegyezte meg huncut mosollyal, és a feszengve álló Draco felé sandított. – Bemutatnál a barátodnak?

– Persze, de ő nem…

– Draco Malfoy – nyújtott kezet, és kipréselt magából egy elragadó mosolyt. Szerencsére a fodrásznőnek nem voltak olyan kifinomultak a radarjai, hogy képes legyen mesterkéltnek mondani.

– Jenny Smith – nevette el magát zavartan, majd Draco kezét szorongatva sűrűn a kettőjűkre pislogott. Hermione gyorsan ráterelte a szót arra, amiért végül is ide jöttek, aztán a férfi jelenléte már csak mellékes maradt.

A következő két óra Draco számára maga volt a pokol. Nyughatatlan természet lévén, mindig is utált várni, erre nem is volt szüksége, mivel neve hallatán… nos, ez sem igaz már, de ezen sem érdemes gondolkodni – jegyezte meg magában mintegy emlékeztetőül, amit már évek óta megszokhatott volna. Megpróbálta elfoglalni magát, de ez cseppet sem volt könnyű. Ráadásul a szalonban tartózkodó hölgyek csevegése sem volt az ínyére.

Valahogy nem álltak közel, hozzá a női témák és inkább egy újságba próbált temetkezni, de egy női magazin sem javított a kedvén, sőt inkább csak rontott. Eleinte élvezettel nézte a fürdőruha modelleket, de a menstruációs problémákkal foglalkozó cikk már sok volt neki. Akaratlanul is eszébe jutott néhány jövőbeli kínos beszélgetés, de erre nem akart most gondolni.

A hölgyek sem zavartatták magukat, és olyan dolgokról kezdtek beszélni, amiről egy férfi jelenlétében igencsak kínos, de hát Dracón kívül más férfi nem tartózkodott a szalonban. Az ifjú Malfoy már azt is megbánta, hogy egyáltalán ide jött. Azt kívánta bár már most rögtön eltűnhetne innen, és nem kellene egy öregasszonyt hallgatni, ahogy a macskáiról és volt férjeiről beszél. Hermione néha felé nézett, és biztató mosolyt küldött felé.
– Mondd, Mione, ő az igazi? – kérdezte kíváncsian Jenny.

– Nem tudom – vágta rá rögtön Hermione. – Még korai megmondani.

A lány szerencséjére Jenny nem kérdezett többet a magánéletéről. Mikor végre készen lett elbúcsúzott a fodrásztól. Az új frizurától fellélegzett, a göndör, kezelhetetlen fürtöket maga mögött hagyta, most egyenes, vállig alá érő hajával másképp érezte magát. Draco felpattant a helyéről és odalépett Hermioéhoz.

– Menjünk, drágám! – azzal megfogta a kezét, és kivonszolta az utcára.

Addig el sem engedte a lány kezét, amíg tisztes távolságba nem kerültek a szalontól. Hermione csak kuncogva nézett Dracóra.

– Ide még egyszer nem viszel el! – jelentette ki határozottan, mintegy figyelmeztetésül a jövőre nézve.

– Te akartál eljönni – mondta a lány tárgyilagosan. – Egyedül is eljöttem volna. Csak ezt muszáj volt megtennem.

– Van még valami, amit el akarsz intézni?

– Ami azt illeti, van.

– Mi? – kérdezte Draco, magában imádkozva, nehogy valamiféle manikűrös vagy valami hasonló legyen a dologban.

– Meg kell venni a repülőjegyeket. – Draco megkönnyebbülten sóhajtott fel.

***

A repülőjegy vásárlás már nem is volt olyan szörnyű, és feledtette Dracóval a fodrászatban elszenvedett kínokat. Miután elintéztek mindent és megebédeltek, a városka parkjába tettek egy könnyed sétát. Mikor megunták, s némiképp elfáradtak, leültek egy padra, és elmerengve nézték a parkban játszadozó gyerekeket.

– Még mindig nem értek valamit – törte meg a csendet Hermione.

– Micsodát? – kérdezte fáradtan Draco.

– Miért te jöttél utánam?

– Ah… nos – kezdte tanácstalanul, de úgy döntött, hogy inkább nem köntörfalaz. – Harry akart ide jönni, de mivel Ginnynek most nagy szüksége van rá, ezért úgy gondoltam, majd én eljövök érted.

– Mit tudsz még, amit én nem tudok? – kérdezte gyanakvóan a férfi arckifejezését látva.

– Nem tudok semmit – vonta meg a vállát, bár tudta, hogy végül el fogja mondani.

– Miért is van most Ginnynek nagy szüksége Harryre? – tudakolta kíváncsian Hermione. Draco eközben már megbánta, hogy ennyire őszinte volt.

– Semmi közöm nincs ehhez – közölte szűkszavúan, és büszke volt a tényszerűségére. – Nem ártom bele mindenbe.

– Tudom, hogy tudsz valami! De ha nem mondod meg, akkor rosszul jársz.

– Még, ha akarnám, se mondhatnám el, mert tettem Ginnynek egy ígéretet. Egyébként jobb, ha nem fenyegetsz. Felnőtt emberek vagyunk, Merlinre!

– Mióta vagy ilyen jóban Ginnyvel?

– Mióta… – Itt tartott egy kis szünetet, de úgy döntött, most nem ez a legjobb alkalom, hogy elmondjon mindent, és a saját sebeit szaggassa fel vele. – Miért baj, hogy jóban vagyok vele?

– Nem baj, csak furcsa – gyanakvóan nézett a férfira.

– Ugyan, miért lenne az? Tudtommal ember vagyok én is, és nem vagyok olyan, mit az apám, aki csak a saját érdekei szerint választ barátokat.

– Mondd el, amit tudsz! – kérte tovább a boszorkány, de most már cseppet sem követelőző hangon, hanem inkább mézesmázosan.

– Nem lehet, Ginny denevért csinál belőlem, ha elárulom. Ő akarja elmondani – érvelt tovább a férfi.

– Nem fogja megtudni. Kérlek! – nézett rá könyörgően. Draco a szemébe nézett, és egy pillanatra megingott. Úgy utálta ezt a tekintetet, de tudta, hogy nem szabad engednie egy jottányit sem.

– Nem lehet – mondta mély, bársonyos hangon. Hermione abbahagyta a könyörgést. és szúrós szemmel nézett Dracóra. Még is mit csinál? – kérdezte saját magától. Hiszen szinte enyeleg, holott nemrég még a gyásztól haldoklott a lelke. Megkeményítette magát.

– Mondd el! – követelte és kihúzta magát.

– Nem lehet – közölte zordan a varázsló. Hermionét megütközve nézett rá.

– Jó, rendben, te nyertél, nem kérdezlek többet – mondta a boszorka csalódottam. – De most már menjünk haza, mert holnapig még be kell csomagolnom, és a repülő korán indul, szóval nem lesz rá reggel időm.

– Rendben. – Aztán felálltak a padról és elindultak az úton.

***

Dracót másnap reggel ismét kellemes kávéillat ébresztette. Minden végtagja elgémberedett, és rá kellett jönnie, hogy jobb lett volna, ha nem a kanapén alszik el. Amikor kinyújtóztatta a lábait érezte, hogy még nem pihente ki magát teljesen. Ásított egyet, és elindult a konyha felé, ahol vendéglátója éppen az újságot olvasta.

– Szia! – szólt ki az újság mögül.

– Hello! Merlinre, a kanapéd nem túl kényelmes. Kikészítette a hátamat – nyafogott Draco, és továbbra is vágyott már arra a kávéra.

– Sajnálom, egy kiárusításon vettem. Szólnom kellett volna, hogy csak szép, de nem kényelmes.

– Nincs semmi gond – mondta Draco, majd lehajolt és megroppant háta.

– Oh, jobb, ha igyekszünk – nézett hirtelen a faliórára Hermione. – Nemsokára indul a gépünk.

– Aha – nyögte fáradtan, majd kiegyenesedett. – Szólhattál volna előbb is.

– Ugye, nem ezekben a ruhákban akarsz jönni? – A férfi végignézett magán, de nem értette mi a baj, megvonta a vállát, aztán kimondta a varázsigét. Most már egy kék hajszálcsíkos ing volt rajta és egy farmer.

– Ezt meg, hogy csináltad? – kérdezte Hermione.

– Varázslat – vigyorgott kajánul.

– Haha, de viccesek vagyunk ma reggel – húzta el a szája szélét a lány. – Úgy értettem, hogy ilyen… Hagyjuk.

– Nem nehéz, sőt még te is tudod, melyik varázsige kell hozzá. Pedig, aki kitűnő volt szinte mindenből…

– Jó értem, de most már menj a dolgodra, zuhanyozz, vagy mit tudom én, mert nekem is készülnöm kell.

– Oh, ezen rögtön segíthetünk – szólt Draco, majd hanyagul intett egyet a pálcájával.
Hermionén egy bikini jelent meg. – Hú, nem is tudtam, hogy ilyen jól festesz fürdőruciban.

Kajánul vigyorgó Dracót a nő dühös tekintete meggyőzte róla, hogy jobban teszi, ha nem feszíti tovább a húrt. Végül suhintott egyet és Hermionén egy kék, mintás, spagetti pántos ruha jelent meg, ami egészen a térdéig ért le. Draco kritikus szemmel nézte a művét, majd megszólalt:

– A fürdőruha jobb volt.

Válaszul a nő oldalba lökte a kajánul mosolygó varázslót, és elkönyvelte, hogy valami tényleg nincs rendben az egykori mardekárossal.

***

Nem sokkal később, néhány csomaggal megrakodva tartottak a reptér felé egy sárga taxiban ülve. Draco útközben idegesen dobolt a térdén, Hermione pedig csak elmélyült a gondolataiban. Mikor megérkeztek Draco olyan lett, mint egy kíváncsi kisgyerek. Csak nézett körbe-körbe és érdeklődve fürkészte a csomagokkal bajlódó, siető utasokat.

– Gyere, mert lekéssük a gépet! – fedte Hermione egyelőre nyugodtan, bár sejtette, hogy Malfoyék egyetlen fia még okoz némi kellemetlenséget.

– A Londonba tartó járat utasai kérem, fáradjanak a kettes kapuhoz – szólt a hangosbemondóból a figyelmeztetést. A boszorkány ekkor már idegesen nézett szét, de hirtelen nem találta útitársát. Végül némi keresés után megtalálta egy tábla előtt szájtátva állva, amint a változó menetrendet nézegette.

– Draco, gyere már! – ismételte meg újra, amikor látta, hogy ezzel a kísérlettel sem éri el a célját, megfogta a szőkeség kezét és maga után vonszolta.

– Megyek már! – morogta a férfi, aztán idegesen lerázta magáról a nő kezét.

– Rendben van – emelte fel a kezét védekezően Hermione. Ezek után Draco már nem kószált el boszorka mellől, igyekezett természetesen viselkedni, már amennyire egy varázsló képes volt ilyesmire.

Mikor már beszálltak a repülőbe, Draco arca valahogy már nem tükrözött kíváncsiságot – állapította meg Hermione. Némi keveredés után végül sikerült elfoglalni a helyüket, persze Draco rögtön felajánlotta volna a nő számára az ablak melletti helyet, de a boszorka gyorsan elmagyarázta, hogy mindkettőjüknek fix helye van. A férfi görcsösen ült a helyén és mogorván meredt maga elé.

– Félsz? – kérdezte óvatosan Hermione, bár később már úgy gondolta némi körítéssel kellett volna feltennie ezt a kényes kérdést, mégis csak egy Malfoy-jal állt szemben.

– Én? – fortyant fel Draco. – Dehogy. Egy Malfoy soha nem fél, főleg a repüléstől ugyan már

Fellengzősen legyintett egyet, de Hermione átlátott rajta. A görcsös szorítás és az elfehéredő ujjak cseppet sem utaltak olyan hatalmas nyugalomra.

– Kérem, kapcsolják be a biztonsági öveiket! – szólt a stewardess, majd Draco felé nézett. – Ne aggódjon, uram, nagyon jó pilótánk van!

Draco nagyon dühös lett, amiért ekkora figyelmet kap ebben a számára szerencsétlen helyzetben. Már azon volt, hogy felkel és megátkoz mindenki, de vett egy mély levegőt, és nyugodtan válaszolt a negédesen mosolygó nőnek.

– Nem aggódom – hangja fagyos volt, és figyelmeztetően éles, viszont Hermionéval ellentétben a légi utaskísérő hölgy ezt nem vette fenyegetésnek, továbbra is bambán mosolygott.

– Először utazik repülőgéppel? – A férfit cseppet sem értékelte a kezdeményezést, sőt egyenesen sértőnek érezte.

– Igen – morogta Draco.

– Ne féljen, élvezni fogja! – A varázslónál itt telt be a pohár, arról nem is beszélve a bizalmas kézpaskolásról, amivel szintén csak megnyugtatni szerette volna.

– Nem félek! – mondta nyomatékosan. Mérgesen a pálcájához nyúlt, amikor Hermione megfogta a kezét.

– Elnézés – mosolygott a stewardessre –, egy kissé ideges! – A nő bólintott majd tovább ment.

– Nyugodj meg! – fordult Dracóhoz Hermione. – Nem kellene mindjárt átkozódnod, ezzel mindenki veszélybe sodorsz.

– Nem félek! – mordult fel egy kicsit hangosan.

– Akkor meg ne kiabálj, mert mindenki téged néz! Lazíts egy kicsit!

Draco ezek után nem szólt egy szót sem. A gép lassan felemelkedni kezdett. A férfi meredten nézte a szemközti ülést, és mély levegőt vett. Merlinre, csak ezt éljem túl! – nyugtatta magát csendesen.

***


Mikor végre leszállt a gép Draco, szinte pánikszerűen hagyta el a repülőt, és szentül megfogatta, hogy soha az életben nem fog egy ilyen „dobozban” ülni. Élete egyik leghosszabb, legrémesebb utazásában volt része. Hermione azon aggódott, hogy a varázsló valamiféle jelenetet rendez, ám meg kellett ezt-azt kérdeznie.

– Tetszett a repülés? – kérdezte ártatlanul a boszorkány.

– De még mennyire – hangzott a szarkasztikus válasz. Megfogta a csomagokat és egy eldugottabb helyre vonszolta őket.

– Hová mész?

– Oda, ahol az én módszereim szerint tudunk utazni. – Hermione megforgatta a szemét, de kelletlenül követte a férfit.

Draco bűbájt bocsátott a csomagokra, majd felkészültek a hoppanálásra. Hermione gyomra összerándult a gondolatra, hogy hamarosan megint ott lesz, azon a helyen, ahol egykor egy egészen más életet élt.

– Kész vagy? – törte meg az álmodozását Draco. Hermione bólintott, majd elfogadta a varázsló kezét, s együtt tették meg az utat. A boszorkány meg is szédült az utazás során.

Korán érkeztek, és ilyenkor még senki nem járkált az utcában. A nő kissé megilletődve nézett az ismerős környékre. Hát megint itt volt. Ahhoz képest, hogy soha nem akart ide visszatérni, mégis jó volt itt lenni.

– Vedd elő a pálcád! – szólalt meg Draco kimérten, s kizökkentette a merengésből Hermionét.

– Miért? Itt muglik is lehetnek.

– Már nem olyan biztonságos a környék, mint régen – mondta a varázsló gondterhelten. – Gyakran mászkálnak errefelé halálfalók.

– Tudják?

– Nem tudom – rázta meg a fejét a férfi. – Nehéz megmondani. Talán csak sejtik, de eddig soha nem szúrtak ki senkit.

– Értem.

Draco gyanakvóan körülnézett, de nem látott senki sem. Mindketten a Grimmauld tér 12-es számú házra gondoltak, amit még mindig védett a varázslat, s elrejtette a kíváncsi szemek elől. Hermione még mindig Draco karját fogta, de ez furcsa módon nem zavarta egyiküket sem. A boszorkány még mindig egy kicsit megszédült, de sikerült erőt venni magán, mielőtt még bementek volna. Hanyagul intett a pálcájával és a csomagokat maga előtt lebegtetve, belépett a házba. A látvány teljesen elvarázsolta, egy otthonos, ízléses berendezésű belső tér fogadta, mely cseppet sem emlékeztetett a régi formájára.

A csodálkozásból nyikorgás és léptek zaja hallatszott. A lépcsőn egy hosszú, vörös, fonott hajú nő settenkedett lefelé, lassan tudott csak haladni domborodó pocakja miatt. De, amikor meglátta Hermionét, felgyorsított a lépteit, végül kirobbanó boldogsággal ölelte át rég nem látott barátnőjét.

– Ginny! – kiáltott fel örömében Hermione, mit sem törődve a csomagjaival, amik most Draco lábán landoltak.

– Áááá – kiáltott fel a Draco panaszosan, sőt némi fájdalmas nyögdécseléssel jelezte, hogy további ápolásra szorul. A két nő ellenben ügyet sem vetett rá.

– Jaj, Hermione, olyan jó, hogy végre újra itt vagy! – pityergett Ginny. – Annyira hiányoztál nekünk.

– Én is nagyon örülök, hogy végre itt lehetek veletek. De miért nem szóltál, hogy kisbabát vársz? Merlinre!

– Személyesen akartam elmondani. Draco, pedig megígérte, hogy még a föld alól is előkerít – itt mosolyogva, a lábát szorító Dracóra nézett, aki egy kényszeredett mosollyal nyugtázta jelenlétét. – Veled meg mi történt?

– Ne foglalkozzatok velem! – préselte ki a fogai közt, bár ezeket a szavakat is némi ösztönzésnek szánta. Mivel látta, hogy semmi esélye sincsen részvétre, így öngyógyítást kell véghezvinnie.



Eközben fentről sietős léptek zaja hallatszott, majd egy kusza fekete hajú férfi jelent meg a lépcsőn. Arc kifejezése némi veszekedést ígért feleségének, amiért olyasmit tett, amit nem lenne szabad.

– Ginny, édesem, hányszor kell még elmondanom neked, hogy ne mászkálj egyedül a lépcsőn, mert még elesel és megütöd magad?! – korholta Harry a feleségét. Ginny szája fájdalmas fintorra húzódott és eldöntötte, hogy most sem enged férjének.

– Harry, nem vagyok már kislány, tudok magamra vigyázni!

A varázsló éppen válaszra nyitotta a száját, de amikor meglátta Hermionét, elfelejtette mit is akart még mondani a feleségnek.

– Merlinre! Hermione! – mosolygott boldogan és rögtön megölelte a lányt. – Nem is hiszem el, hogy itt vagy.

– Harry! Annyira örülök neked.

– Én is nagyon! De hol hagytad Dracót?

– Itt vagyok – hangzott a válasz a sorokba állított széken, a lábát vizsgálgató Dracótól.

– Veled meg mi történt?

– Nők – megcsóválta a fejét. – Először felültet a repülőre, majd ráejti a lábamra hatalmas utazóládáját.

– Jaj, Draco, ne haragudj! – sajnálkozott Hermione. – Nem volt szándékos.

Draco egy fintorral válaszolt neki, aztán a lépcső felé nézett. Újabb léptek dobogása hallatszott az emeletről. Majd egy négyéves forma kislány szaladt le a lépcsőn. Sugárzóan mosolygott, hosszú, fekete haja ide-oda libbent, szürke szemei, pedig csak úgy csillogtak a boldogságtól.

– Apu! – kiáltotta, és Draco nyakába vetette magát. Teljesen elfelejtette megszidni a kicsit, amiért megint futkározott a lépcsőn.

– Szia, kicsikém! Már nagyon hiányoztál! – ölelte magához Draco sugárzó mosollyal, már meg is feledkezett sajgó lábáról. – Hoztam ám neked valamit.

– Mit? – kérdezte a kislány.

– Jól viselkedtél?

– Hát – kezdte a kicsi, és szemérmesen lehajtotta a fejét.

– Igen, jó kislány volt – segítette ki Harry és kacsintott egyet a kislányra.

– Persze – súgta Ginny Hermionénak. – Harryvel háromszor próbálták felrobbantani a házat, mert valami bájitalt főztek. Végül Pitonnak kellett őket ráncba szednie. Főleg Harryre volt kiakadva, mert a bájitaltan soha nem volt az erőssége, mégis nekiállt főzőcskézni.
Hermione még mindig értetlenül nézett maga elé, hirtelen nem tudta, hogy mit is tegyen vagy mondjon.

– Dracónak vagy egy lánya? – kérdezte Hermione Ginnyhez fordulva. – Úgy látom pár dologról lemaradtam,

– Miután te elmentél, akkor tudtuk meg, hogy Drew kisbabát vár – mondta fojtott hangon a vöröshajú boszorkány. – Draco nem is lehetett volna boldogabb. Miután Eli megszületett, Drew valahogy… már nem volt ugyanaz. Egyik alkalommal bevetésre ment, amiről Draco nem tudott, és akkor történt meg a baj. Azóta Draco nagyon megváltozott, kibékült Harryvel, és rajongásig szereti ezt a kis angyalt.

– Oh, értem.

– Tragédia – szólalt meg újra Ginny. – De jó neveli Elit.

– Köszönöm, apu! – mondta a kislány tengeri csillaggal a kezében.

– Most menj szépen oda Hermionéhoz, és mutatkozz be neki, kérlek! – hangzott az atyai utasítás, majd Draco és puszit nyomott lánya arcára.

– Szia! – nyújtott kezet a kislány. – Elinor Malfoy vagyok, de a barátaim csak Elinek hívnak.

Hermione mosolyogva fogott kezet vele és így szólt:

– Én pedig Hermione Granger vagyok. Örülök, hogy megismerhettelek.

– Én is.

– Na, jól van kisasszony, most pedig nyomás fel, és öltözz át, mert megfázol!

Eli csak mosolygott rá, majd felszalad a lépcsőn az emeletre.

– Köszönöm, Ginny, hogy vigyáztál rá – szólalt meg a varázsló hálásan.

– Szóra sem érdemes – mondta a boszorkány. – Hiszen tudod bármikor, szívesen vigyázok rá, csak szólj!

– Remélem nem lesz rá szükség mostanában. Ha nem akarsz elmenni.

– Én? – kérdezte Hermione.

– Igen.

– Nem – rázta meg a fejét.

Ginny végignézett mindkettőjükön, aztán Hermione felé fordult. – Gyere, menjünk fel az emeletre!

– Rendben.

Azzal a két nő elindult felfelé a lépcsőn. Draco és Harry, pedig a nappaliba mentek. A tejfölszőke varázsló pedig lehuppant a kanapéra.

– Hogy vetted rá, hogy visszajöjjön?

– Tudod a Malfoy vonzerő – vigyorodott el.

– Komolyan kérdeztem – mondta Harry. – Tudom, hogy mennyire makacs.

– Tudom. Saját maga döntött arról, hogy visszajön – magyarázta a varázsló. – Talán csak egyszerűen kisírta magát. Beszélgettünk. Nem tudom én se, pontosan mivel győztem meg, de végül mégis belement.

– Ezt nem értem – csóválta meg a fejét Harry. – Hiszen itt voltunk neki mi is, hogy kiönthesse a szívét.

– Én sem értem – rázta meg a fejét a férfi. – Mindketten tudjunk, hogy én nem vagyok éppen az a lelkiző típus.

– Érdekes az élet, mi ellenségek voltunk, most pedig egy oldalon állunk és…

– Barátok vagyunk – fejezte be a mondatot Draco –, vagy legalábbis azok voltunk, amikor elmentem innen.

– Igen, ez így van – bólintott Harry.

– Szóval nem változott a helyzet?

– Nem – rázta meg a fejét. – Köszönöm, hogy visszahoztad őt nekünk.

– Szívesen. De most már mesélj nekem, hogy mi történt itt mostanában.

– Rendben. – Azzal Harry belekezdett a mesélésbe.

hozzászólások: 0
feltöltötte: 2020 Aug 21 by Nyx

Powered by CuteNews

Aktuális