12. fejezet
Mindenkinek van egy terve

Feszült volt a hangulat a kis cellában, ahol Darius tartózkodott pár órája. Megszeppent kis csapat állt az Úrnő előtt, aki tajtékzott a dühtől. A kinti nyugodt és békés táj szöges ellentétben volt ezzel. Ott kötelező volt a rossz, gonosz, idegességgel járó gondolatokat elnyomni és az elme mélyébe rejteni. Az Úrnő mestere volt ennek a kettős életnek, bár senki sem tudta róla az igazat.

Nem akart egy lenni a sok közül. Neki nem ezt a sorsot szánták, hanem a hatalmat és az uralkodást. Draco Malfoy meg fog fizetni mindenért, amit vele tett, de most, hogy a fia már nincs a kezében, már csak reménykedni tudott. Mérhetetlen düh járta át az egész lényét és ha nem itt lett volna megölte volna az összes nyomorult alávaló gazembert, aki csatlakozott a hadjáratához.

Fel-alá járkált a cellában és tehetetlenül próbált valami megoldást talált. Végül a többiek felé fordult.
- Idióta barmok! – őrjöngött a sötét köpenybe burkolózott nő.
- Úrnőm, sajnálom! – borult le elé az a férfi, akire rábízták Dariust.
- Semmi varázslat nem volt a cellán!?
- Nem, Úrnőm, azt hittem maga tett rá valamit.
- Undorító féreg! – sziszegte a nő, majd egy jól irányzott átokkal egyből megbüntette a férfit. – Nem hiszem el, hogy ilyen idióták vagyok! Soha nem jutott még eszetekbe, hogy ez a gyerek nem ostoba? Csak ki kellett nyitnia az ajtót és egyből meg is szökött. Senki sem vette észre! Miért tartalak benneteket?
- Bocsáss meg! Biztos, hogy rázártam a cellát.
- Ez most rohadtul kevés – morogta ingerülten és elővette a pálcáját. – Meg fogsz ezért még fizetni.
- Mit csináljuk? – cincogta a férfi.
- Órák teltek el azóta, hogy elment a gyerek. Nincs rajta nyomkövető bűbáj sem, amiért még több büntetést fogsz kapni. Olyan mintha egy kicseszett szkarabeuszbogarat keresnék két határ sárkánytrágyában. Kerítsétek elő a fiút, aztán számolunk!
- De honnan?
- Nem érdekel, csak keressétek meg, de azonnal!
- Értettük, Úrnőm – hajolt meg remegve. Megpróbált nem a szemébe nézni, tudta, hogy ezzel még jobban feldühítené.
- Mondtam, hogy ne hívj itt! – sziszegte ingerülten. – Szedjétek össze a gyerek hajszálait a cellában.
- De hogyan? Mire kell az?
- Oldjátok meg! Elképesztő, hogy milyen szűk agyú népséggel vagyok körülvéve. Idióta barmok! – üvöltötte a nő, majd levetette a sötét köpenyt, ami alatt fehér ruha rejtőzött. Angyali mosolyt erőltetett az arcára és kilépett a nappali fényben fürdő átriumba. Nyugalmat erőltetett magára, s elnyomta az összes bűnös gondolatát. Hamarosan csatlakozott a réten andalgó társaihoz.
- Elnézést, Mester! – hajtott fejet az ősz hajú férfi előtt.
- Semmi baj lányom. De legközelebb ne maradj ilyen sokáig.
- Természetesen, Mester.
- Jobban figyelj az időre legközelebb – mondta szelíden.

***
Darius már régóta nem aludt ilyen jól, mint ebben a pár órában. Amikor felébredt már alig pár mérföld volt hátra Londonig. Sam a másik ülésen még mindig játszott. A fiú el sem tudta képzelni, hogy mi lehet olyan érdekes abban a játékban. Így más társasága nem révén, ő unottan bámészkodott kifelé az ablakon. Magában örült annak, hogy ilyen hatalmas szerencséje van.

A nő nem kérdezett tőle semmi konkrétumot, neki pedig nem kellett hazudnia sem. Emily nagyon készséges és barátságos volt vele, odaadta a telefonját is, amivel Darius megpróbált beszélgetést imitálni. Még szerencse, hogy Blaise bácsi rajong a mugli filmekért, mert egyből tudta, mit kell tennie. Persze a nő furcsán nézett rá, de nem tette szóvá a viselkedését. Darius úgy gondolta, hogy megbízhat bennük, viszont a kilétét nem merte felfedni. A Malfoy nevet elhallgatta.
- Megérkeztünk! – ébresztette fel Emily Dariust. – És most hova?
- A belvárosba szeretnék menni. Úgy beszéltük meg, hogy a Park kávézónál találkozunk – mondta Darius.
- Azt tudom, hogy hol van. Mi is arrafelé megyünk.
- Ez remek – lelkendezett Darius.
- Csak nem az Abszol útra készülsz?
- De igen – mondta a fiú, de mindjárt a szája elé kapta a kezét.
- Kis varázsló – nevetett a nő. – Ne aggódj jó kezekben vagy. Sejtettem, hogy az vagy, de nem akartalak lebuktatni. Nagy szerencséd van, mert mi is azok vagyunk, ha csak félig akkor is.
- Sajnálom, hogy nem mondtam igazat - szabadkozott Darius.
- Semmi baj, de most már találjuk ki, hogyan fogjuk megtalálni a szüleidet Darius.
- Nem tudom, apa merre van, és most csak a nagyihoz mehetnék, de félek, hogy keresni fognak.
- Na, álljunk meg egy percre! Nem is táboroztál, jól mondom? – nézett rá Emily.
- Igazából nem.
- Bennem megbízhatsz! – mondta a nő. – Nem foglak elárulni. Nem kell semmit sem elárulnod, de mondd meg, hogyan tudok segíteni?
- Elraboltak a roxfortos táborból – szólalt meg újra Darius. – Haza akarok menni, de nem tudom hogyan. Nagymamámhoz nem mehetek, mert keresni fognak. Apukám meg olyan helyen van, ahova nem lehet olyan egyszerűen eljutni vagy üzenetet küldeni.
- Van még valaki, akinek tudsz üzenetet küldeni?
- Talán Blaise bácsinak.
- Csak nem Blaise Zabiniról van szó? – kérdezte meglepetten.
- Igen.
- Ismertem valamikor. De azt hiszem, tudok jobbat is, aki segíthetne.
- Kicsoda?
- Piton professzor – vonta meg a vállát a nő. – Most már igazgató, de ő tud nekünk segíteni.
- Őt ismerem.
- Ki ne ismerné? – mondta Emily, viszont tudta, hogy a Roxfort igazgatója biztosan segíteni fog nekik. – Menjünk most az Abszol útra és onnan küldünk egy baglyot a Roxfortba, aztán a hopp hálózaton keresztül meglátogatjuk Hagridet.
- Rendben van – mosolyodott el Darius. – Köszönöm!
- Ugyan semmiség. Inkább hatalmas nagy szerencséd van, hogy varázslók találtak rád és nem mások. – Darius csak imádkozni tudott, hogy épségben odaérjenek az Abszol útra és ne történjen semmi baj.

***

- Ezt nem hiszem el! – kiabált magából kikelve Ginny és fenyegetően Harryre nézett.
- Ginny, kérlek, ne kezdjük megint! – csitította vörös hajú feleségét Harry.
Már órák óta ment a vita kettőjük között. Harry már elátkozta a tegnap éjszakát, amikor megígérte Pitonnak, hogy segít. Bánja is ő mi történik, akár az egész varázsvilág elpusztulhat, csak az ő állapotos feleségének ne legyen semmi baja. Persze tudta, hogy nem csak erről van szó.
- Már megint ez van. Mindig a munka és a munka. Egy átkozott családi nyaralásra nem tudtunk elmenni, mert folyton megzavarnak bennünket.
- De ez most nagyon fontos.
- Mindig minden nagyon fontos. Minden fontosabb, mint a családod!- kiáltotta.
- Tudod, hogy ez nem igaz! – emelte fel a hangját Harry, már teljesen felhúzta magát.
- Elegem volt ebből! Azonnal magyarázd meg, miért kell megszakítani a családi nyaralásunkat!
- Nemzetbiztonsági ügy és nem beszélhetek róla.
- Ez volt a legrosszabb mese, amit valaha nekem mondtál.
- Mi ez az üvöltözés? – lépett be Ron az ajtón virágmintás fürdőnadrágban. Igazából nem számított ilyen indulatokra korán reggel és úgy gondolta inkább megnézi mi is lehet a baj.
- A kedves barátod megszakítja a nyaralásunkat.
- Minisztériumban van valami gubanc.
- Nem egészen – mondta Harry, majd Ginnyre nézett. – Drágám tudom, hogy ez nem éppen a legjobb időpont, de ígérem kárpótolni foglak
- Mindig csak ezt mondod. Miért nem tudsz egyszer őszinte lenni velem?
- Jó rendben van.
- Piton volt az éjjel itt? – kérdezte Ron.
- Igen ő volt itt. Baj van a Roxfortban – adta elő a problémát Harry.
- Micsoda?
- A táborból pár napja elrabolták az egyik gyereket.
- Merlinre! – szólalt meg Ginny és leült a kanapéra. – Milyen jó, hogy nem engedtem el Jameset!
- Tudjuk már kit raboltak el? – tudakolta Ron.
- Darius Malfoyt – mondta Harry.
- Csak nem Draco Malfoy fia? Mit művelhetett az a rohadék, hogy elrabolták tőle a fiát?
- Az utóbbi időkben semmit. A beépített emberünk szemmel tartja minden lépését. Igazság szerint mintapolgárként él most. Semmi fekete mágia, illegálisan alkalmazott átok vagy rontás, semmi illegálisan birtokolt tárgy. A Malfoy kúria átkutatása után, ami Lucius Malfoy halála után zajlott, nem utalt egy kis szabálytalanságra sem.
- Akkor régebbi lehet az ügy – vonta meg a vállát Ron. – Miniszter tud már róla?
- Nem, de nem is szeretném, ha kiderülne.
- Ugyan miért?
- A Malfoy család tartott attól, hogy a fiút elrabolják és álnéven került a táborba. Pár napja kellett volna neki visszamenni az apjához, de sajnos kicserélték valaki másra. Ha ez az egész kiderül, annak következményei lesznek. Egy aranyvérű eltűnése és esetleges halála, megint elindítana valamit, aminek nem lesz jó vége.
- Ebből a megvilágításból tényleg nagy a baj – sóhajtott Ron. – Azonnal összeszedem a családot és fél órán belül indulunk.
- Köszönöm – mondta Harry fáradtan.
- Ilyen nehéz volt ezt elmondani? – szólalt meg Ginny, aki eddig szótlanul figyelte az eseményeket.
- Sajnálom. Ez túl nagy dolog ahhoz, hogy csak úgy elmondjam. Nem akarlak belerángatni a munkámba is sem téged, sem más családtagot.
- Ne haragudj! Nem akartam ennyire kikelni magamból.
- Tudom – mosolyodott el Harry.
- Kicsit ideges vagyok a baba miatt – vallotta be Ginny és végigsimította gömbölyödő pocakját.
- Nem lesz semmi baj – nyugtatta Harry, majd átölelte a feleségét.

***

- Szállj már le rólam! – hallatszott egy ingerült női hang a kandallóból egy London belvárosában lévő kis bérlakásban.
- Rendben van, csak beleakadtam valamibe.
- Áúúú! Ne húzogasd a hajam, mert esküszöm, amint a kezembe kerül a pálcám, leátkozom rólad még az alsógatyát is.
- Azt te csak szeretnéd – nyögte Draco, majd nagy nehezen kikecmergett a nappaliba.
Felállt, s leseperte magáról a temérdek kormot, ami a talárjára tapadt.
- Segíthetnél egy kicsit – hallatszott valahonnan bentről Hermione hangja.
- Várj, mindjárt kihúzlak – ígérte Draco. – Nyújtsd ki a kezed!
- Rendben. – Két kormos kéz nyúlt ki a kandallóból. Draco nekiveselkedett, majd egy rántással kihúzta a lányt. A lendülettől hátraesett, majd beverte a fejét egy üvegasztalba.
- A jó sárkányszaros istennyilát! – káromkodott Malfoy, majd dühösen hozzátette:- Azért nem vagy te a lakberendezők gyöngye.
- Próbálj meg fix helyből gazdálkodni te bunkó – vágott vissza a lány.
- Mire találták ki a térnövelő bűbájt?
- Ez egy mugli lakta háztömb. Néha a házinéni bejön a lakásomba ellenőrizni. Nagyon nem szeretném, ha mindig minden egyes alkalommal varázsolnom kellene.
- Oh, az milyen megerőltető is lehet neked – gúnyolódott.
- Nem akarok neked magyarázkodni. Aki még az anyjánál lakik, az nekem ne magyarázzon.
- Mit mondtál? – fordult vele szembe Draco.
- Azt hogy te ne akarj engem kioktatni – válaszolta teljes nyugalomban Hermione. Draco rettentően idegesítette.
- Nem lakom az anyámnál.
- Dehogynem. Tudok róla, hogy alig három hónapja nem laksz csak ott.
- Ki mondta ezt neked?
- A hírek terjednek. Egy tanár kolléganőmnek nagy kedvence a Fecsegő Boszik című magazin és az egyik számban benne volt a képed és egy cikk, hogy elköltöztél otthonról.
- Csodálatos- mondta tömény undorral. – Nem hittem, hogy valakit ez érdekelhet.
- Megvárhattad volna, míg én előremegyek.
- Honnan tudhattam volna, hogy neked van a legkisebb kandallód az egész világon.
- De hinni hihetnél nekem.
- Persze, de egy griffendélesnek nem nagyon hiszek.
- Malfoy, te olyan hülye vagy – mondta Hermione és levette a talárját, amit még a Malfoy kúrában kapott kölcsön Narcissától. – Ezt meg majd visszaküldöm édesanyádnak, amit kimostam. Ha valaki nem jött volna utánam, nem lett volna ilyen piszkos.
- Anyámnak van egy millió ruhája és nem hiszem, hogy pont ez a régi vacak hiányozna neki.
- Jó, ennek ellenére visszaküldöm neki. – Hermione szúrós szemmel nézett Dracóra és nem akart engedni az elképzeléseinek.
- Nem kell – legyintett Draco, eszébe sem volt vitatkozni, főleg ilyen lényegtelen dolog miatt, de a lány minden mondatára hevesen, dühösen felelt.
- De igen.
- Miért vitázol folyton velem? Eddig még egy értelmes szavad sem volt hozzám.
- Mi kellene neked? Az, hogy hízelegjek neked? Ne őrjíts már meg! Előbb tartanék sárkányt a hálószobámban, minthogy neked hízelegjek.
- Csak némi tiszteletet várok el tőled semmi mást.
- Milyen megható. Egy mardekáros, aki másokat nem tisztel, tiszteletre vágyik. Megnézem van-e itthon zsebkendőm.
- Ah, Granger, azt hiszem kiidegelsz. Nem is tudom, miért pont téged változtattak a fiammá.
- Hidd el én is örültem volna, ha csak tanítom a fiadat és nem a megmentésén fáradozom- roskadt le fáradtan a kanapéra Hermione.
- Meglehet én is jobban örültem volna ennek.
- Malfoy.
- Tessék? – szólt Draco némi ingerültséggel a hangjában.
- Próbáljunk meg valamiféle fegyverszünetet kötni.
- Részemről ez mindig is rendben volt. Te viselkedtél úgy, mint egy idegbeteg- mondta teljes nyugodtsággal Draco, de amint meglátta Hermione dühös arckifejezését, rájött, hogy fogalmazhatott volna egy cseppet másként is.
- Az agyamra tudsz menni – szólt hidegen Hermione.
- Ez egyáltalán nem igaz – jelentette ki Draco.
- Mindegy hagyjuk.
- Hogy akarsz bemenni a múzeumba?
- Mint egy normális egyszerű varázstudó ember.
- Így hogy akarod ellopni?
- Nem akarom ellopni azt a másolatot Malfoy! – fakadt ki Hermione. – Egy halom idiótával vagyok körülvéve mindennap, de te sem vagy különb.
- Akkor mondd csak nagyeszű, Granger, hogy a Merlin tetves nyilába akar ellopni egy pálcát.
- Hányszor mondjam még? Nem ellopni, hanem lemásolni.
- Tök mindegy.
- Nem az! Nem mindegy, hogy ellopják a pálcádat vagy lemásolják.
- Jó, jó rendben van.
- Először is álcáznunk kell magunkat.
- Rendben. Van még százfüléfőzetem.
- Jól van, akkor ezzel már sok-sok időt tudunk megspórolni.
- De hogyan akarod lemásolni a pálcát?
- Oh, ezt bízd csak rám. Egy évig dolgoztam a múzeumban és ismerem a biztonsági varázslataikat.
- Az igen – bólogatott elismerően Draco -, és mikor indulunk?
- Még ma esete.
- Áh, akkor betörünk, de nem lopunk.
- Nem törünk be! A múzeum ma este nyitva lesz.
- Hihetetlen – morgott Draco.
- Fafejű, bolond aranyvérű seggfej!
- Mit mondtál?
- Azt, hogy el kellene mennem zuhanyozni.
- Nem így hangzott – válaszolta gúnyosan Draco.

hozzászólások: 0