17. fejezet
Féreg Roxfortban


Piton igazgató elégedetten ült az igazgatói székben és éppen a célszemélyt figyelte a pergamenlapon, de közben elkalandoztak a gondolatai. Megakadályozott egy egészen nagy botrányt. Granger és Malfoy… ráadásul együtt. Nevetséges és égbekiáltó botorság – gondolta komolyan. Narcissa nem bírná ki ezt a megrázkódtatást – döntötte el végül határozottan. Egy szemernyi kétsége sem volt igazát illetően; meg kellett akadályozni, hogy ezek ketten együtt legyenek.

Amikor tegnap este beállított hozzájuk, csak tájékoztatni akarta őket Blaise és Emily eltűnéséről, erre tessék meglátta őket egymásba gabalyodva. Draco próbált ugyan ellenkezni, de végül elérte, hogy mind a ketten, egymással tisztes távolban delíriumos álomba merülve, csupán álomnak képzeljék ezt a helyzetet. Így legalább megkíméli Narcissát egy újabb megrázkódtatástól.

A célszemély elindult az irodája felé – zökkent ki az igazgató töprengéséből. Piton úgy döntött inkább eltűnik innen, s végül egy titkos átjárón keresztül távozott az igazgatói szobából. Arra viszont nem számított, hogy hopp porral éppen Harry Potter érkezett meg pontosan akkor, amikor a rejtekajtó becsapódott mögötte.
- Üdv néked, Harry Potter! – szólította meg az egyik igazgatónőt ábrázoló portré, s egy biccentéssel üdvözölte.
- Üdv néked is! – viszonozta a köszönést Harry. Körbenézett a helyiségben, ahol mindent Piton dolgai díszítettek vagy inkább csúfítottak el. Még élénken élt az emlékezetében a megboldogult Dumbledore professzor idejében mekkora ámulattal töltötte el az igazgató iroda. Most inkább frusztrációt érzett és bármiben le merte volna fogadni, hogy a tanulók is hasonló véleménnyel vannak erről.
- Piton igazgató nincs ihol – tájékoztatta röviden a portré, látva Harry merengő arcát.
- Ez probléma, mert őt keresem.
- Megkeresem! De javallott, hogy a paraván mögött várakozzék. Egy becstelen briganti közeleg, és Merlinre, rosszban sántikál. – Harry nem szólt semmit, csak bement a paraván mögé, ahogy tanácsolták neki, s elvégzett magán egy kiábrándító bűbájt. Alig egy lélegzetvétellel később, egy esetlen férfi nyitott be az irodába. Harry nem emlékezett rá, hogy látta volna valaha Roxfortban, bár nem túl gyakori vendég volt itt, a férfi nevét végképp nem tudta volna megmondani.

A hívatlan betolakodó körülnézett, és amikor tévesen úgy ítélte meg, hogy egyedül van, kutatni kezdett az iratok között. Egy ideig rakosgatta a papírokat, aztán szitkozódva kiviharzott a helyiségből. Harrynek éppen annyi ideje volt, hogy nyomkövető bűbájt rakjon az elkövetőre, aki ebből persze semmit sem érzett meg. Alighogy a férfi távozott, Piton igazgató is visszajött.
- Itt van, Potter? – kérdezte cseppet sem kedvesen.
- Igen, itt vagyok – lépett elő a paraván mögül. – Maga soha nem védi le bűbájokkal az irodáját?
- Miről beszél?
- Arról, hogy alig pár perce ment el az egyik alkalmazottja és igencsak felforgatta a holmiját.
- Tudok róla – szólalt meg Piton hidegen. – Még nem volt időm foglalkozni vele, mivel most fontosabb dolgunk is van.
- Nocsak. Arra nem is gondolt, hogy ő lehet a beépített ember?
- Természetesen gondoltam rá – jegyezte meg metsző hangon. – Lehet nincs auror képzettségem, de többet tudok, mint maga. Nyomkövető bűbáj van rajta és gondoskodtam róla, hogy minden bagoly először engem keressen fel, ami hozzá jön.
- Lenyűgöző, professzor! Komolyan mondom néha még meg tud lepni.
- Igazgató – tette hozzá sértődötten. – Ajánlom, hogy mellőzze a szemtelenséget.
- Hagyjuk ezt! Nem veszekedni jöttem – mondta Harry komolyan.
- Hogyne.
- Beszélt tegnap este Hermionéval? – kérdezte Harry.
- Nem voltak otthon – hazudta Piton, de annyira meggyőző volt, hogy Harry nem sejtett meg semmit sem.
- Akkor, ha itt végeztem azonnal felkeresem. Egyébiránt, Darius szeretne még találkozni az apjával.
- Nagyon meghalót… Sikerült már megtalálni azokat, akik Zabinit és a barátnőjét elrabolták? – terelte a helyes mederbe a beszélgetést Piton. Soha nem volt híve az érzelgősségnek és nem pont most akarta ezt elkezdeni.
- Még nem, teljesen eltűntek. Egy ideig tudtuk követni a nyomaikat, de aztán teljesen célt tévesztettünk. Minden varázslatunk összekavarodott, nem is értem, hogy miért.
- Mert nem tudják, hogyan kell ezt csinálni – zsörtölődött. – Hol tűntek el a nyomok?
- Még elemzik a környéket. De magának is oda kellene jönnie, még ha nem auror, akkor is többet konyít a mágiához, mint egy átlagos földi halandó.
- Micsoda megtiszteltetés, de ahogy a szavaiból kiveszem, nem hízelegni akar nekem. Ha kérdezhetem, miért tart engem ennyire magasan képzettnek?
- Mert maga jobban ért a fekete mágiához, mint a Minisztérium emberei és én – vallotta be kényszeredetten Harry. – Nézze, megkönnyítheti a dolgomat és a sajátját is, de szólhatok…
- Milyen megható. De meg ne próbáljon szólni a Mágiaügyi Miniszternek! – figyelmeztette vészjóslóan, Harry erre elvigyorodott. Nyílt titok volt számára, hogy az új Miniszter nem igazán volt Piton kedvence.
- Akkor segítsen!
- Még meggondolom.
- Ha akarja, akkor a Minisztérium írásos rendeletét kérem, hogy kötelezzék segítségnyújtásra – fenyegetőzött Harry, de mindvégig higgadt maradt. Piton ajka penge vékonyra húzódott. Tudta, hogy Potterben van némi mardekáros ravaszság és tudta, hogy neki nem szabad újat húzni a Minisztériummal.
- Erre nem lesz szükség.
- Magam is így gondoltam – bólintott a férfi.
- Malfoyt mielőbb értesíteni kell. Különben Zabiniék nem fogják sokáig húzni.
- Ebben igaza van.
- De előbb még meghívnám egy futóféreg vadászatra – invitálta Piton.
- Barátkozni akar, Piton igazgató?
- Ugyan dehogy, csak elkapni azt a mocskos futóférget, aki az irodámban járt. Hozza Malfoyt is, mert elképzelhető, hogy többet is találunk, mint gondoljuk.
- Később, professzor, úgy látom, hogy még úgysem ment sehova az embere– mosolyodott el Harry.
- Igazgató – szűrte a fogai között Piton.
- Ha maga mondja – vonta meg a vállát a férfi. – Elmegyek Malfoyhoz.

***

Draco a nappaliban ülve csengetésre kapta fel a fejét. Remélte, hogy Potter az és végre elmehet a fiához. Még mindig kótyagos volt, de nem igazán törődött vele. Azonnal az ajtóhoz ment és kinézett a kukucskálón. Potter az – gondolta megkönnyebbülten. Most először örült a férfinak. Kinyitotta az ajtót.
- Üdv, Malfoy! – szólalt meg Harry.
- Üdv, Potter!
- Beengednél?
- Majd, ha bebizonyítod, hogy tényleg te vagy az.
- Hermione harmadikban beverte a képedet és jót röhögtünk rajtad. Negyedikben pedig fehér görénynek…
- Jól van, jól van elég lesz, Ragyásfejű! – morogta Draco.
- Én is örülök neked, Malfoy.
- Mondj el mindent!
- Rendben. A Foltozott Üstben találtunk rá a fiadra. De amikor biztonságba akartuk Dariust helyezni, Blaise és Emily fogságba került.
- És Darius? – kérdezte azonnal.
- Ő jól van és biztonságban van. Jelen pillanatban az én házamban van, Emily fiával. Ginny vigyáz rá és szerintem az az utolsó hely, ahol a fiadat keresnék.
- Ki a fene az az Emily?
- Ő találta meg a fiadat és ő szólt Pitonnak, hogy hol találjuk.
- Hála Merlinnek! – ült le a kanapéra Draco.
- Ki kell őket hoznunk onnan. Nagyon kevés a nyom és egyre inkább halványulnak. Még Dariust is ki kell kérdeznem, persze, csak ha hozzájárulsz.
- Rendben, segítek. De előbb látni akarom a fiamat.
- Tudod, hogy ez kockázatos.
- Igen, de bízom benned – mondta Draco. – Merlin bocskorára, ezt nem hittem volna, hogy kimondom!
- Most nincs idő az érzelgősségre!
- Eszemben sincs a nyakadba borulni. De megtenném azt is. Neked is van fiad, tudod milyen érzés aggódni és félteni.
- Igen – mondta Harry és nyugtatóan megpaskolta Draco vállát. – Szólok Hermionénak és indulhatunk.
Draco bólintott. Harry pedig elindult Hermione szobája felé.
- Bejöhetek? – Kopogtatott be az ajtón.
- Igen, persze – szólalt meg Hermione. – Szia, Harry!
- Szia!
- Mondd el mi történt! – kérte a lány, amikor meglátta Harry gondterhelt ábrázatát.
- Később elmondom.
- Jól van.
- Csak Malfoyért jöttem. De úgy gondolta te is eljönnél velünk.
- Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e. Egy csomó dolgom van még.
- Ginny örülne, ha eljönnél. Ron nem lesz ott – próbálkozott Harry.
- Ugyan, Harry.
- Komolyan mondom, hogy el kéne jönnöd. A keresztfiadnak hiányzol és kellene egy kis segítség. Ginny egyedül van három gyerekkel, és félek magára hagyni.
- Ginny nélkülem is tökéletesen elboldogul – mondta Hermione.
- Ez most más. Blaiset és Darius megmentőjét elfogták, amikor csapdát állítottunk a Testvéreknek. Hála Merlinnek, Darius megmenekült. Blaise a legjobb auror ügynökünk, még akkor is, ha egy nagy csélcsap hóhányó.
- Álljunk meg egy kicsit! Blaise Zabini? Auror?
- Igen.
- Draco erről tud? – kérdezte kicsit feldúlva.
- Nem. De mióta hívod Malfoyt a keresztnevén.
- Ez most a leglényegtelenebb dolog a világon. Az a lényeg, hogy ez az ügy nekem nagyon nem tetszik. Darius elrablása majdnem hogy lehetetlen volt. Eddig a táboron kívül sehova sem ment el. Honnan tudták meg, hogy ott lesz?
- Erre azt hiszem, megvan a válasz. De csak a féregvadászat után tudok többet mondani – mondta Harry.
- Miről maradtam még le? – morogta Hermione. – Remélem, hogy nem azt akarod mondani, hogy a múzeumi afférunk már lényegét vesztette?
- De igen. Merlin pálcája nem képezi többet alku tárgyát – sóhajtott Harry.
- Csodálatos.
- Több védelem kellett volna. Tudtam, hogy nem voltunk elég körültekintőek.
- Tudtad, hogy valaki Malfoyék életére tör?
- Ezt mindenki tudja, Hermione – csóválta meg fejét a férfi. – Emlékszel Lucius és Astoria Malfoy balesetére?
- Persze. Nyílt titok, hogy Lucius merénylet áldozata lett.
- Lucius Malfoy előtte felkereste a Varázsbűnüldözési Igazgatóságot. Fenyegető leveleket kapott. Dracót akarják a Testvérek.
- De miért?
- Talán bosszú. Lucius elment akkor arra találkozóra, de nem egyedül.
- Feláldozta magát és Astoriát? – kérdezte döbbenten Hermione.
- Pontosan.
- Merlinre, nem gondoltam volna. De végül is tőle mi mást várhat az ember?
- Ez volt az egyetlen lehetősége – mondta Harry színtelen hangon.
- Miért?
- Mert az auror parancsnok megtagadta tőle a segítséget.
- Istenem…
- Miután megtörtént a merénylet. Azután úgy döntöttek, hogy valakit Malfoy mellé kell állítani, hogy a nap minden percében védve legyen. Még szerencse, ő is úgy gondolta ideje eltűnni. Egészen mostanáig nem volt semmi gond.
- Tehát Blaise ezért van álladóan vele. Olyan, mintha az árnyéka lenne.
- Igen.
- Remek. Érdekes dolgok derültek ma ki.
- Hibáztunk a táborral kapcsolatban.
- Nem avattatok be. Harry, ennyire megbízhatatlannak tűnök? Hiszen többet tudtam volna segíteni, ha tudok mindenről. Jézusom, amikor megláttam Darius szinte rögtön tudtam, hogy kinek a fia. Még azzal sem törődtetek, hogy legalább a hajszínét megváltoztassátok.
- Segítened kell, hogy ki tudjuk szabadítani Blaiset.
- De csak akkor, ha mindent elmondasz Dracónak – nézett rá szúrós szemekkel Hermione.
- Fölösleges – szólalt meg Draco unott, színtelen hangon. – Régóta tudok Blaiseről. Ne mondj semmit, Potter! – Harry csendesen bólintott, majd kiment a szobából. Hermione zavart szemekkel nézett Dracóra, aki nem szólt semmit sem. A szürke szemek olyan hidegek voltak, mint egy befagyott tó. Nem tudta kifürkészni Draco gondolatait.

Szeretett volna vigaszt nyújtani neki, pedig nem tartozott hozzá. Furcsamódon úgy érezte, hogy ez nem igaz. Szinte évek teltek el addig a pillanatig, amikor Draco újra megszólalt:
- Jobb lesz, ha indulunk! Szeretném már látni a fiamat.

hozzászólások: 0