Fejezetek

8. fejezet
8. fejezet
Hermione nagy csókja

Darius ijedten húzta össze magát a cellában. Valami furcsa zajt hallott kintről. Hideg volt és fázott, de legalább ma nem jöttek be hozzá azok a furcsa emberek. Kapott enni ugyan valakitől, de nem látta az arcát. Nagyon félt. Nem mertek a közelébe jönni. Valamilyen mugli módszerrel elkábították és itt ébredt fel- egyedül csak erre a két dologra emlékezett az elrablásából. Még szerencse, hogy Blaise imádta a mugli filmeket, és lopva Dariust is elcipelte néha. Így gyakorlatilag mindent tudott muglikról, de ez jelen helyzetben nem volt túl sok hasznára. Legalább azt tudta legközelebb nem szabad belélegeznie azt a gázt, mert ha elveszti az eszméletét, akkor a varázslat sem védi meg.

Már csak azt remélte a tegnap történtek után végre békén hagyják. Még mindig félelemmel és ijedtséggel töltötték el az események. Egy sebhelyes arcú fickó ki akarta hallgatni, de ő nem beszélt. Mit is mondhatott volna, hiszen semmire sem tudta a választ. Csak egy alig tizenegy éves gyerek volt, akinek a napjai semmiben sem voltak különbözőek egy átlagos varázsló gyerekétől.

Darius legalább abban biztos lehetett, hogy a varázslat, amit Hermione bocsátott rá, működik. Amikor a kihallgatást végző férfi közelebb akart menni hozzá egyszer csak összeesett és nem mozdult többet. A társai ölben vitték ki, s attól kezdve Darius nem látta a férfit. A varázslat nem engedett a közelébe egy varázslót sem. Így hát nem maradt nekik semmi más választásuk, csak Darius vallatása. Nem félt- legalábbis ezt akarta magának bizonygatni.

Becsukta a szemét, de nem tudott szabadulni a borzalmas élményektől, amik itt érték. Éltette a remény, hogy hamarosan rátalálnak és végre minden rendben lesz. Az ablak rácsain keresztül a csillagokat bámulta, viszont segíteni ők sem tudtak. Hiába várt nem történt semmi. Apjára gondolt, aki biztosan keresi már.

A merengésből a cellaajtó nyikorgása zökkentette ki. Egy pillanatra összerezzent, de összeszedte minden bátorságát.
- Még mindig nem vagy hajlandó beszélni? - kérdezte egy mély férfihang.
- Mondtam már, hogy nem tudok semmit sem - válaszolta Darius a kelleténél ingerültebben.
- Nem hiszek neked! Milyen gyerek az, aki nem tudja, hogy hol van az apja?
- Olyan gyerek, akinek halványlila bájitalgőze sincs róla.
- Ezer egy szerencséd, hogy az a spiné rád küldte azt a bűbájt! - fakadt ki mérgesen. - Ne félj! Nemsokára megtaláljuk a módját, hogy megeredjen a nyelved.
- Addigra az apám meg fog találni és ki fog szabadítani. Én a maga helyében félnék tőle.
- Pimasz vagy akár csak az apád. De ne reménykedj, nincs itt hely a számodra.
- Hagyd békén a fiút!- szólalt meg egy női hang.
- De hát...
- Elég legyen, ezzel nem fogsz belőle semmit sem kihúzni! - A férfi arca elkomorult, majd bólintott és hátrébb húzódott. Darius nem látta a nő arcát, mert csukja védte. De nagyon rossz érzése támadt, mintha az egész cellát tömény gonoszság töltötte volna ki. Ilyet még sosem érzett, viszont tudta, hogy nem bízhat meg ebben a nőben akármit is mondd.
- Eljuttattad a levelet, ahogy kértem?
- Igen - válaszolta.
- Nagyszerű. Reméltem a nyomkövető bűbáj működni fog.
- Nem működött tökéletesen, már ellenőriztük. Pontosan nem tudtam meghatározni a helyet, de Narcissa Malfoy is megkapta az üzenetet, és ha elindul a fiához...
- Nem kell többet tenned, mint amit megparancsoltam neked. Malfoy asszonyt hagyjuk ki ebből az egészből - jegyezte meg hidegen a nő.
- Igen is, úrnőm - mondta halkan. A nő megütötte a férfit, aki tudta, hogy elszólta magát.
- Bocsáss meg!
- Nem akarom megölni a fiút - sziszegte halkan a nő -, de ha így folytatod, akkor kénytelen leszek, és téged is. Neked Draco Malfoy kell! - Aztán egy pillanatra elhallgatott és mély levegőt vett. Némiképp megnyugodott, de még mindig nem bocsátotta meg a férfinak az esztelenségét. Nem szabad senkinek sem megtudnia, hogy egy nő vezeti a Testvéreket, egészen addig, míg ez szükségessé nem válik. Alig hallhatóan sóhajtott egyet, majd újra emeltebb hangnem megszólalt:
- Vezetőnk hamarosan megérkezik és látni kíván téged.
- Azonnal végzet itt és megyek- szólt engedelmesen a férfi és már tudta, hogy másnak fogják adni a vezető szerepet. Mélységesen csalódott volt.
- Majd én beszélek a fiúval.
- Értettem - s azzal kiment a cellából. A nő közelebb ment a fiúhoz, már amennyire a varázslat engedte. A hosszú, fekete bársony csak úszott a porban. Darius felismerte az anyagot, egy nagyon drága bársony volt, amit az aranyvérű arisztokraták hordtak. Nagyanyja is pont ilyet hordott, egyedül csak ebből tudta megállapítani.
- Milyen helyes gyerek vagy - jegyezte meg mézesmázosan. - Apádnak biztosan nagyon hiányzol! Áruld el nekem, hogy hol van és segítek neked elszökni innen.
- Nem hiszek magának hölgyem - jelentette ki határozottan.
- Az apád fia akarsz lenni? - nevetett a nő. - Bár szerintem ő fele annyira sem bátor, mint te.
- Ez nem igaz! - kiáltott fel a gyerek és közelebb akart menni a nőhöz, de a védővarázslat megégette a nő kezét, s fájdalmában muszáj volt a cella ajtaja felé hátrálni.
- Nagyon okos, de nem eléggé. Lehet, hogy rám hat a varázslat, amivel az a sárvérű szuka megpróbált megvédeni, de ha közelítesz az ajtóhoz, találkozni fogsz a vezetőnk varázslataival, ami cseppet sem fog neked tetszeni.
Azzal a nő megfordult és Dariusra zárta az ajtót.
- A ki pondró! - jegyezte meg, amikor már hallótávolságon kívül volt.
- Megsebesültél úrnőm? - futott hozzá lélekszakadva egyik testőre.
- Semmiség - mondta, s azonnal beforrasztotta a sebet.
- Azt hiszem, mégis csak baj van - jegyezte meg a testőr, amikor a seb újra felszakadt.
- Utálom ezt a kis férget! Talán mégis csak meg kell ölnöm őt is az apjával együtt.
Fehér alsószoknyájából letépett egy darabot és betekerte vele a sebet.
- Úrnőm, mindent előkészítettünk Merlin templomában - jelentett az egyik férfi, aki éppen akkor hoppanált a folyosóra.
- Ezerszer mondtam, hogy így ne merj előttem megjelenni!
- Bocsáss meg.
- Rendben minden készen áll, már csak Malfoyt kell a hadművelethez és Merlin pálcája.
- Miért kell az is? - kérdezte a férfi értetlenkedve.
- Olyan ostoba vagy - szólalt meg a nő. - Mihez kellene egy pálca?
- De hát azt nem tudod majd használni.
- Miért akarod bemesélni nekem, hogy okosabb vagy nálam? Sokkal erősebb pálca ez mint bármelyik másik - nevetett sátánian a nő. - Él még a nyomkövező bűbáj?
- Igen, de elég nagy területet kellene átvizsgálni, hogy megtaláljuk Malfoyt.
- Akkor menjetek el és kezdjétek el a keresést.
- Nem vagyunk hozzá elegen - szólalt meg a vékony női hang.
- Ugyan csak ijesszetek rá ennyi az egész. Malfoyt úgy is élve akarom.
***

Draco lélekszakadva futott végig a folyosón, a lépései visszhangot vertek a falon. Teljesen tébolyult állapotban volt. Nem tudta mitévő legyen, és hogyan oldja meg a helyzetet, de minél előbb cselekednie kellett. Azonnal el kell mennie a Malfoy kúriába. Útközben majdnem nekirohant Piton professzornak, aki éppen békés esti sétáján volt éppen. Roxfort kimért igazgatója pálcájával állította meg egykori tanítványát.
- Nem tud figyelni?- korholta Draco, mintha egy taknyos gyerek lenne.
- Nézze, azonnal el kell jutnom haza!
- Ugyan, miért menne most a legvalószerűtlenebb helyre, ahol biztosan megtalálják?
- Mert volt valamije az apámnak, amit a fiam elrablói kérnek.
- Az apjának nagyon sok mindene volt, ami másokat érdekelhet - jegyezte meg Piton elgondolkozva. - Álljunk meg egy percre! Magát megkeresték az elrablók?
- Igen, most kaptam egy levelet- válaszolta türelmetlenül Draco, de nem tudott lemászni a falról, amihez Piton varázslata szorította.
- Hol van az a levél?
- Megsemmisítette magát.
- Ugye feltérképezhetetlen a terület, amin van a ház?
- Persze.
- Akkor Grangeren nyomkövető bűbáj volt. Mit tanítottak magának Draco a halálfalók között? Mindig ellenőrizni kell azt, aki belép a házunkba! - dorgálta.
- Igen, kedves professzor. De honnan tudtam volna, hogy a fiam helyett egy nőt hoz haza a kedves barátom? Bár így végig gondolva ez Blaisetől nem olyan meglepő.
- Akkor utána miért nem ellenőrizte?
- Mert elfelejtettem.
- Azonnal le kell vennünk róla! - határozott Piton és rögtön elindult.
- Héé engem meg szedjen le a falról, mert ha elérem a pálcámat, sütőtököt varázsolok magából és Halloweenkor megengedem a tanítványainak, hogy lámpást csináljanak a szeretett igazgatójukból. Hmm, ha jobban meggondolom, akkor néhány volt tanítványának is szólok. Mit szólna Potterhez?
- Elég - mondta félvállról, majd megfordult és egy hanyag mozdulattal megszüntette a varázslatot.
Draco mérgesen huppant a földre.
- Nincs sok időnk. Ennyi idő alatt már régen felmérték a terepet. Igaz vakon tapogatóznak, de nem vennék mérget rá, hogy biztonságban vagyunk itt. Szólnunk kell Grangernek és Zabininek.
- Honnan tud maga ennyi mindent?
- Maga szerint makraméztam Voldemorttal évekig?
- Világos. Maga Voldemort szuper katonája - mondta gúnyosan Draco.
- Ne legyen tiszteletlen!
- Mondjon egy okot, ami miatt tisztelhetném.
- Megmentettem az életét - vetette oda neki Piton.
- Jó. Mondjon még egyet.
- Malfoy, maga egy igazi nagy seggfej - forgatta meg a szemét Piton és folytatták az útjukat.
***

Hermione az erkélyen állva nézett a sötétségbe. Össze volt zavarodva, de annyira, hogy otthagyta Blaiset. Viszont most már megbánta, amit tett. Igazából szerette volna, ha férfi utána jön, de tudta, hogy ez nem fog bekövetkezni. Túl sok romantikus könyvet olvasott az utóbbi időben és kezdett hinni az első látásra kialakuló vonzalomban. Bolond kis csitrinek érezte magát és ez fenemód dühítette. A függönyt elhúzták mögötte. Talán mégis csak Blaise jött utána?- gondolta.

Teljesen elvesztette a fejét. Talán mégis igazak azok amiket a szerelemről írnak. Mégis csak létezik számára az, amiről csak álmodott és már évek óta lemondott róla. Hirtelen feltámadt benne a vágy, hogy újra érezze azt az euforikus érzést, amit egyszer valamikor érzett Ron iránt, ami persze már rég elmúlt. Dobogó szívvel várta, hogy mi fog következni.

Egy kezet érzett a vállán, egy erős férfikezet. Beleborzongott az érintésbe, becsukta a szemét és valami hirtelen ötlet folytán megfordult, majd csókot nyomott az ajakra. Nem gondolkodott azon, hogy mi lesz ennek a vége, csak megtette azt, amit szeretetre vágyó szíve diktált. De mi ez?- gondolta magában. Nedves pergamen és valami rothadó mókustetem keveréke? Na meg ez a lehelet valami borzalom és gyomorforgató.

Azt hitte Blaise az, de nagyon tévedett. Élete vagyis inkább a gyomra legrosszabb élményét élte át. Ilyen rossz csókot soha nem kapott még. Mintha egy bőrkeményedéses kákalaggal került volna intim kapcsolatba.
- Merlin szent anyja! Olyan, mint a vizes pergamen - kiáltott fel utálkozva és hölgyekhez nem illő módon köpött egyet.
- Miss Granger, tudom, hogy vonzódik hozzám, de én nem vonzódom magához. Fogja fel és keressen más balekot!
- Meg van maga őrülve? Azt hittem Blaise az - üvöltötte a lány.
- Magának minden férfit össze kell szedni maga körül? Tudja, hogy ezért be is panaszolhatnám?
- Ne merészeljen nekem ilyet mondani, mert megátkozom!
Közben Draco is a helyszínre érkezett.
- Tessék, itt van Malfoy is. Őt nem akarja lesmárolni?
- Lemaradtam valamiről? - kérdezte Draco, aki éppen akkor ért oda, Blaiset kereste, aki sehogy sem akart előkerülni.
- Piton megint viccelődik - mondta Hermione.
- Vigyázzon Miss Grangerrel nagyon csókos kedvében van ma este!
- Csak ezt ne mondja, hogy magát csókolta meg - nevette el magát Draco. - Ez lenne az évszázad vicce. A nagy Denevér és a Könyvmoly románca.
- Fogja be, Malfoy, és ne viselkedjen tiszteletlenül velem, mert megbánja!
- Fejezzük ezt be és azonnal induljunk!- mondta Draco mit sem törődve a témával.
- Mi ez a gyűlés? - kérdezte Blaise, amikor csatlakozott az erkélyen tobzódó társasághoz egy üveg vajsörrel a kezében.
- Mindannyian Miss Granger csókjaira várunk - jegyezte meg Piton epésen.
Blaise a szájában lévő vajsört egyenesen Piton igazgató talárjára köpte, majd nevetni kezdett.
- Csintalan ez a kislány ma - mosolyodott el huncutul, aztán rákacsintott Hermionéra, aki félő volt, hogy azon nyomban felrobban.
- Fogd be! - ripakodott rá Hermione és az igaz szerelemről, romantikáról szőtt elképzelései azonnal elszálltak. Ezek helyébe már csak egy dolog maradt: a hányinger.
- Induljunk! - türelmetlenkedett Draco.
- Hova akarsz menni? - kérdezte Blaise miután abba hagyta a nevetést.
- Haza anyámhoz. De előre szólok, ne merj vele flörtölni!
- Hisz ismersz, én Narcissát anyámként tisztelem - mosolyodott el a férfi.
- Nem így emlékszem a tavalyi karácsonyi vacsorára - jegyezte meg Draco. - Granger te velem fogsz hoppanálni.
- Miért? Megy ez nekem egyedül is - húzta ki magát a lány és kihívóan Draco szemébe nézett, akit láthatóan nem érdekelték Hermione képességei.
- Nem tudod, hogy hol van a cél és valószínűleg a családi átkok megsütnék a seggedet - mondta közönyösen.
- Legyen - sóhajtott Hermione.
- Felőlem Pitonnal is mehetsz - vonta meg a vállát Draco és gonosz vigyor jelent meg az arcán, amitől Hermione egyből méregbe jött.
- Nem, nem, jó lesz ez így is - válaszolt gyorsan.
Még távolabb lépett Pitontól és a másik rossz, jelen esetben Draco mellett helyezkedett el. Piton kivillantotta sárga fogait. Hermione hányingere egyre fokozódott.
- Azért megadhatnák a nekem járó tiszteletet, ha már egyszer rólam beszélnek- vetette oda félvállról, de Draco ügyet sem vetett rá.
- Északi falhoz fogunk hoppanálni, mert ott a legkevésbé veszélyes és ott nem vesz minket észre senki.
- Rendben - bólintott Blaise és Piton aztán a következő pillanatban már ott sem voltak.
Hermione csak állt Draco mellett és nagyot sóhajtott. Még mindig kicsit kavargott a gyomra a Pitonnal való plátói szerelmes kapcsolatuk után, aminek csúnya vége lett.
- Készen vagy?
- Mindjárt - mondta a lány, majd kilépett az erkélyre és mély levegőt vett.
- Nem kellett volna Pitont megcsókolnod - okoskodott Draco.
- Ne emlegesd, mert elhányom magam.
- Miért, talán nem volt ellenállhatatlan a szája?- nevetett a férfi.
- Fogd már be! Összekevertem Blaise barátoddal- magyarázkodott Hermione.
- Tessék, itt van egy mentolos cukor- sajnálta meg Draco a lányt.
- Köszönöm - mondta Hermione. - Tartozom neked.
- Ugyan már - legyintett.
Hermione egy kicsit közelebb lépett Dracóhoz.
- De tényleg tartozom neked. Velem voltál és...
- Ugye nem fogsz engem is megcsókolni?
- Nem- mosolyodott el a lány. - Tényleg jó ez a cukor.
- Darius kedvence. - Hermione ebben a pillanatban látta a fájdalmat a szürke szemekben. A lelke mélyéig hatolt ez az érzés és elkezdett könnyezni. Nem tudta mi van vele, de megölelte Dracót, akit persze ez az egész nagyon meglepett. Nem emlékezett rá, mikor ölelte meg valaki a fián kívül ilyen nagy szeretettel.
- Sajnálom, Malfoy! Jobban kellett volna vigyáznom a fiadra. Az én hibám minden, mert cserbenhagytak az ösztöneim. Soha nem bocsátom meg magamnak, ha valami történik Dariusszal.
- Elég legyen már, Granger! Még azt hiszem, hogy megsajnáltál egy szívtelen, bunkó mardekásort, aki mellesleg mindig sárvérűnek hív, sőt hatalmasra növesztette a fogaidat még a suliban.
- Mondj, amit akarsz Malfoy - csuklott el a hangja egy pillanatra a feltörni készülő zokogástól.
- Ne bőgj már Merlin szerelmére! Akkor inkább engem csókoltál volna meg és Piton vállán bőgnél.
- Gyűlölöm Pitont! - sírt tovább a lány.
- Én is - mondta epésen Draco és vágyott egy fintort, majd sután megveregette a lány hátát.
- Gyűlölöm, ahogy csókol!
- Én is vagyis el tudom képzelni. Két napos vizihullának is jobb szájszaga van, mint neki.
- Igen - mondta lány és elnevette magát.
Hirtelen szirénaszerű hang szólalt meg a villában. Draco tudta, hogy ez cseppet sem jelent jót. Valaki megközelítette a rejtekhelyüket. Azonnal el kell menniük innen. Elvégzett pár varázslatot, amitől megrázkódott az egész épület.
- Mi a fenét művelsz? - kérdezte ijedten Hermione.
- Elrejtem a villát. Gyere, ki kell ugranunk.
- Eszemben sincs! - Draco nem törődött a lánnyal, hanem azonnal cselekedett. Hermione felsikoltott, majd Dracóval egyetemben a zöld fűbe huppant. A villa egyre zsugorodni kezdett és egy nagy fekete kő maradt a helyén.
- Meg vagy te örülve? - kiáltott rá a lány.
- Lehet - mondta Draco és újra megragadt a lányt. Egy láthatatlanná tévő köpenyt terített mindkettőjükre, aztán hoppanáltak.
hozzászólások: 0
feltöltötte:Nyx | 2019 Aug 01

Powered by CuteNews