„Hogy ekkor mi történt?
Úgy tartja a mese,
három számmal nőtt meg aznap a Grincs szíve” (Grincs, film, 2000)


8. fejezet
Sarki fények

Egy évvel később…

A hideg, téli éjszaka csendjét nem zavarta meg semmi. A hangokat elnyelte a hólepel, mintha nem is léteznének, és földöntúli nyugalomba burkolta a vidéket. Még a szél sem járt a tájon, talán az idő is megállt, megfagyott egy pillanatban. A hóesés már régen elállt, és kitisztult az ég, amin megannyi csillag és a hold hideg fénye ragyogott fel. A hóbuckák között egy kőkunyhó bontakozott ki, amely nem túl messze feküdt a falutól, de nem is túl közel, hogy megzavarták volna az izlandi kis közösség életét. Az ablakból bágyadt, meleg fény szűrődött ki, amely kinyúlva világította meg a fehér, érintetlen havat.

Bent a kellemes melegben Draco és Hermione a kanapén összebújva egy takaró alatt élvezték a kandallóban pattogó tűz megnyugtató hangját. Karácsony este volt, amit távol töltöttek mindentől és mindenkitől. Partik, minisztériumi megjelenések és mindenféle, szokásos karácsonyi felhajtás nélkül. Kettesben. Már egy éve voltak együtt, és éppen annak az elvesztett fogadás teljesítésének kellős közepén tartottak, ami összehozta őket.

Hermione egy ideig nagyon is ellenezte az utazást, és rengeteg kibúvót keresett. Így Draco végül lemondott a Karib-térségben a lakatlan szigetről, a piros bikiniről, és Izlandra cserélte a zsupszkulcsuk úticélját, ami végül remek ötletnek bizonyult. A meglepetés kimondottan előremozdította a varázsló szokásos, karácsonyelkerülő stratégiáját, amiben Hermione most már szívesebben vett részt. Fogadás ide vagy oda, Draco hajlandó volt a kompromisszumokra. Így az ünnepet és a szilvesztert is ezen a távoli helyen töltötték. (Tele jobbnál-jobb programokkal, amiket a két ünnep közé terveztek.)

A sarokban egy karácsonyfa állt, amit a boszorkány kiharcolt magának a karácsonyi hangulatot megalapozva. Természetesen a varázsló némi vita után beleegyezett, de bármit megtett volna, hogy Hermione jól érezze magát vele. És Draco még a karácsonyfa feldíszítésében is segített, a megrögzött karácsonyellenes elvei ellenére is, bár nem volt hajlandó ünnepi dalokat énekelni a boszorkánnyal. Valahol meg kellett húzni a határokat, ugyanakkor néha azon kapta magát, hogy halkan dúdolgat, ilyenkor mindig egy-egy torokköszörüléssel terelte el a figyelmet magáról. Azt a temérdek könyvet sem bánta, amit kénytelenek voltak magukkal cipelni Hermione kedvéért. A könyvkupacok most ott kevertek kis halomokban a kunyhóban szerteszét, némelyik még most is lapozgatta magát a kandalló tüzének fényében.

Nem is olyan rég tértek vissza a kunyhóba egy könnyű séta után, mielőtt még kitört volna újra egy havazás, ami gyakori volt ilyenkor. Most forró itallal kényeztették magukat elűzve a kinti világ fagyosságát, és finom puszedlivel egészítették ki mindezt.

Hermione felnézett Dracóra, majd a tekintetük találkozott. Egymásra mosolyogtak.

– Örülök, hogy inkább ide jöttük – mondta a boszorkány. – Sokkal szebb itt, mint azon a szigeten lett volna.

– Nyaralni is elmehetünk oda. Később.

– Nem tudsz elszakadni attól a piros bikinitől – korholta rosszallóan a boszorka.

– Lakatlanszigeten pucéran is lehetsz. Ettől a képtől sem tudok elszakadni.

– Draco!

– Mondtam, hogy jól fogod magad érezni Izlandon – szólalt meg a varázsló témát váltva, miközben egy csókot nyomott a boszorkány homlokára.

– Kimondottan kellemes – bólogatott Hermione, majd magukra húzta a takarót. Érezte, hogy gyengéd ujjak simítják végig a pulcsija nyakrészén, aztán a varázsló apró csókot nyomott a boszorkány nyakszirtjére.

– Kellemes?

– Határozottan más, mint ilyenkor decemberben a szokásos programom.

– Más? Most is mindent, de mindent feldíszítettél otthon – emlékeztette Draco szórakozottan, amikor eszébe jutott, hogy egy karácsonyi manó lakot kell majd elvarázsolni, ha hazaérnek. – Pedig megegyeztünk, hogy az én szabályaim szerint ünnepeljük az ünnepet. Nem emlékszel, szívem?

– Oh, már megint itt tartunk – sóhajtott fel Hermione, úgy mintha már ezerszer túltárgyalták volna ezt a témát. – Tudod, drágám, abban valóban megegyeztünk, hogy az ünnepet a te szabályaid szerint ünnepeljük, de arról nem volt szó, hogy előtte semmit nem csinálhatok, ami karácsonyi. Nem igaz? Ez még a Wizengamot előtt is megállná a helyét.

– Nem vitatkozom még egyszer a világító rénszarvasok miatt – sóhajtott fel a férfi nehezen, majd ráharapott a nyelvére, hogy valóban neki se kezdjen ennek a vitának, majd vett egy nyugtató levegőt, és csak azért is hozzátett még egy mondatot: – Sem a többi dolog miatt, amit bezsuppoltál a teraszra.

– Azt mondtad, hogy tetszik.

– Arra mondtam, mikor levetted a ruhádat – nevetett fel Draco. – Mit bánom én azt a sok rénszarvast, csillagot, szánt és minden mást, ha rajtad nincs semmi… Áúú. Ezt miért kaptam?

– Átvertél.

– Szerintem annyira azért nem – vigyorgott, miközben közelebb hajolt a boszorkányhoz, és emlékeztette arra az estére, amit a karácsonyi fényben szeretkezve töltöttek a teraszon. Hermione felkuncogott, majd egy kicsit hátrébbdőlt, hogy Draco meg tudja csókolni.

– Elloptad a karácsonyomat, Draco Malfoy.

– Én?

– Ki más?

– Mert most inkább mással lennél?

– Nem, csak kicsit bűntudatom van – fújt egyet Hermione. – És idén se találtam semmit, amivel megnyerhettem volna a fogadást.

– Jaj, drágám, majd jövőre – somolygott a varázsló, miközben félre húzta a boszorkány pulóverét, és megcsókolta a vállát.

– Mindig nem léphetünk le karácsonykor – sóhajtott fel a lány. – Ezt egyszerűen nem lehet.

– Pedig nekem eddig jól ment. Gondolj bele, itt nem kell fogadnod vendégeket, idegeskedni mindenkinek ízlik-e a kaja, nincsenek ostoba játékok, nem ordítanak a Weasley-k egymással. Helyette itt vagyunk egymás mellett, és pihenünk ameddig csak jólesik.

– Határozottan vannak előnyei – helyeselt Hermione, miközben közelebb húzódott a férfihoz. Kényelmesen helyezkedett el így a melegben, ami könnyedén elűzte az összes bűntudatát. – Rég nem voltam ennyire nyugodt helyen.

– És itt a karácsonyfa is – mutatott rá a férfi.

– Sokat harcoltam érte.

– Annyira azért nem.

– Ugyan, Draco… Ennyire szimmetrikus díszítése egyetlen fának sincs – cukkolta a lány mosolyogva. – Amikor elővarázsoltad a mérőszalagot…

– Ha csináljuk, csináljuk rendesen – jelentette ki a varázsló teljes nyugalommal. – Eszedbe ne jusson hozzányúlni, tökéletes így.

– Ahhoz képest, hogy nem szereted a karácsonyt, nagyon is vehemensen védelmezed a díszítést.

– Legyen ízléses. Nem úgy, mint Weasley-éknél.

– Mikor láttad te náluk a karácsonyi díszítést?

– Emlékszel az első közös vacsorára márciusban? Nos, akkor még a fa ott állt – emlékeztette Draco a sajnálatos eseményre, mire Hermione csak kuncogott.

– Ki felejtené el? Iszonyatosan sokat beszéltél, és annyira büszke voltam rád, hogy nem hoztad szóba előttük – mosolyogott, miközben megsimogatta Draco karját.

– Merlinre, az hosszú este volt.

– Júniusban szedték le egyébként.

Draco annyi mindent mondott volna, de inkább csak mélyen kifújta a levegőt. Hermione érezte a meleg leheletét a tarkóján, amitől megborzongott.

– Szóval…

– Szóval?

– Idén nincsen ajándék? – kérdezte a boszorkány.

– Attól függ mit tekintünk ajándéknak – válaszolt sejtelmesen a varázsló. – Én tudom mit szeretnék.

– Tényleg?

– Csak téged.

– Ennyi elég?

– Mi más kellene még? – kérdezett vissza Draco.

A boszorkány megfordult, aztán egyenesen a férfi szürke szemébe nézett. Megigézte az elsötétülő tekintet, ami mindig úgy nézett rá, ahogy senki más, szeretettel, gyengédséggel és szerelemmel, soha nem tudott betelni vele. A varázsló az ölébe húzta a boszorkányt, miközben átkarolta a derekát.

Ajkuk egymáshoz ért. Lassan, ráérősen csókolták meg egymást, mintha a világ összes ideje az övék lenne. A varázsló keze finoman csúszott be a pulóver alá. Élvezettel simította végig a buja idomokat.

– Ennek az ajándéknak mindig örülök – mormolta a boszorkány ajkára Draco.

– Megmelengeti a lelkedet? – kérdezte Hermione, miközben csókot nyomott a varázsló nyakszirtjére.

– De mennyire.

– Akkor gyere velem egy kicsit – kérte egy újabb csók közben a boszorkány.

– Bármikor.

Mielőtt Draco bármit szólhatott volna vagy egyáltalán megértette volna mibe is egyezett bele, Hermione kibontakozott az öleléséből, aztán a várakozóan kinyújtotta a kezét. A férfinek nem igazán tetszett az ötlet. Megfogta a boszorka kezét, de nagy volt a kísértés, hogy visszahúzza magához, és folytassák azt, amit elkezdtek.

– Hova akarsz menni?

– Kimegyünk egy kicsit – pontosította Hermione.

– Most? Éppen belekezdtünk valamilyen ajándékbontogatásba – méltatlankodott a férfi.

– Nem megyünk messzire. Kérlek!

Draco elgondolkodva hallgatott egy hosszú pillanatig.

– Aztán folytathatod a kibontogatást – ígérte a boszorkány, majd lehúzta a vállára a pulóverét, ami egy kicsit láttatni engedte a piros melltartó pántját. – Ha nem is piros bikini, de szerintem ez is tetszeni fog.

A férfi dévaj mosollyal állt fel a kanapéról.

– Menjünk – egyezett bele rögtön.

Néhány melegítőbűbájjal és kabáttal felszerelkezve pár perccel később már kint voltak. Az éjszakai égbolt fekete fátylán játszottak a csillagok, miközben a fagyos szél suttogva simogatta a hófehér tájat. Draco néhány széltörő bűbájjal űzte el a hideg légörvényt, majd szorosan magához ölelte a barnaszemű lányt, akinek úgy csillogott a szeme, akár a csillagok.

– Nem fázol? – kérdezte Draco.

– Így a bűbájaiddal egyáltalán nem – rázta meg a fejét Hermione. – Olyan csendes itt minden.

– Ez csak megerősíti az elméleteimet – mosolyodott el a varázsló. – De ez az ünnep azért más, mint a többi.

– Más?

– Miattad más – suttogta a fülébe, amitől a lány elmosolyodott. – Nem is tudod mennyire örülök annak, hogy mégis eljöttél velem.

– Mindig is látni akartam az izlandi eget.

– A sarki fényeket? – kérdezett vissza a varázsló.

– Igen – suttogta a boszorkány. Megálltak egy pillanatra, ahol már csak a végtelen hómezőket lehetett látni. Draco hátulról ölelte át Hermionét, miközben az eget figyelték. Annyi csillag volt az égen, milliárdnyi fény a sötétségbe szórva, akár a gyémántok.

– Szerintem látni fogjuk ma este – ígérte a férfi.

– Gondolod?

– Szerencse is kell hozzá, de jó érzéseim vannak.

– Karácsonyi csoda? – kérdezte Hermione.

– Nevezhetjük annak is – kuncogott halkan a varázsló.

– Tudtad, hogy nincs egyetlen, meghatározott formája vagy mintázata sem? – kérdezte Hermione, miközben megérintette a varázsló kezét, amivel átfogta a derekát.

– Sosem figyeltem meg ennyire – válaszolta Draco. – Mesélj még róla! Szeretem hallgatni a hangodat.

– Gyakran hullámzó, vibráló fénysugarakként jelennek meg az égbolton, mozgásuk pedig olyan, mintha egy láthatatlan kéz vezérelné őket. Akár egy bűbáj vagy varázslat. A sarkvidék sötét éjszakáin, távol a városok fényszennyezésétől látható a legjobban. A színeit és a fény intenzitását a naptevékenység és a föld mágneses aktivitása befolyásolja.

– Legalábbis a muglik szerint – tette hozzá a varázsló cukkolva a boszorkány. – A láthatatlan erők sorfordító természetfeletti jelenlétére is utalhat.

– Sorsfordító?

– Miért is ne? – kérdezett vissza Draco. – Érezni lehet a levegőben a mágiát.

– Igaz.

Aztán egy hosszú pillanatig csak állak az eget kémlelve. A világ is elcsendesedett, mintha a természet maga is velük várta volna azt a természeti mágiát. Ebben a némaságban, ahol a csend volt az úr, egy titokzatos fény kezdett felvillanni az északi égbolton.

Hermione visszatartotta a lélegzetét, majd ösztönösen szorította meg Draco kezét. Nem is akarta elengedni.

A sarki fények elkezdtek táncolni az égbolton, mintha láthatatlan erők vezérelnék őket a mágikus táncban. De csak ők ketten voltak kint ezen az éjszakán. A zöldes és rózsaszín fénysugarak lengedeztek az égbolt felett, mintha a természet maga festette volna meg az éjszakai vásznat. A varázslatos fények megvilágították a hótakarót. A légzésüket visszatartó szemlélők szívei dobogása olyan ritmusban dobbant, mintha az éjszaka szívverése lenne.

– Csodálatos – szólalt meg félhangosan Hermione.

– Igen az – helyeselt a varázsló is.

A boszorkány megfordult, hogy egyenesen Draco szemébe nézhessen. Mindkettejük szemében vágy csillogott. A lány a férfi felé hajolt, majd gyengéden csókolta meg az ajkait. Az égbolt fátyolszerű, lobogó fényei ölelték őket, mintha a természet is része akarnak lenni ennek a pillanatnak. Ahogy a csók elmélyült az idő akár meg is állhatott, a Föld nem forgott tovább, de őket ez már cseppet sem érdekelte.

Draco szorosan ragadta meg a boszorkányt, majd a kunyhóba hoppanált vele, miközben még mindig csókolta. Hevesen dobogó szívvel szorította magához.

– Ennyit a sarki fényről? – kérdezte a boszorkány, amikor egy kicsit el tudott szakadni.

– Elkapott az ünnepi hangulat – mormolta Draco, aztán lehúzta a lány kabátja cipzárját, majd a saját is.

– Ünnepi hangulat – ismételte meg Hermione, és elnevette magát. – Komolyan?

– Tudod az a melegség a szíved tájékán – magyarázta a varázsló. – Mi ez, ha nem olyasmi, ami megmelengeti a szíved?

– Ezek szerint, akkor mégis csak van, ami megérintette az ünnepek alkalmával a szívedet.

– Elképzelhető – vigyorgott a férfi, majd éhesen csapott le a boszorkány ajkaira. Élvezettel ölelte magához.

Hermione egy pillanatra eltolta magától az egykori mardekárost.
– A sarki fény volt?

– Dehogy – nevetett a varázsló.

– A hó?

– Nem igazán.

– A hideg?

– Jaj, drágám, nem igaz, hogy nem találod ki.

– Akkor micsoda?

– Veled lenni – mondta végül a férfi. – Kettesben. Csak ennyi kell.

A boszorkány elmosolyodott, majd egy apró puszit adott Draco orrára, és összeérintette a homlokukat.

– Nekem semmi más nem kell az ünnepekre csak te – erősítette meg az állítását a férfi határozottan. – Persze nem hiszem, hogy valaha is odalennék a karácsonyért úgy, ahogy te.

– Olyan kedveseket mondasz, hogy szinte sajnálom, amiért jövőre neked kell megrendezni a karácsonyi partit – mosolyodott el Hermione, miközben megcsókolta varázsló.

– Talán nem lesz rossz.

– Talán találhatunk magunknak egy kényelmes megoldást, és meglesz az a karácsonyi parti is – folytatta a boszorkány.

– Szeretem a kiskapukat – vigyorodott el szélesen Draco.

– Tudom.

– Ugye megszervezed? – mormolta a varázsló vágytól átitatott rekedtes hangon. Miközben finoman lehúzta a boszorkány pulóverét, és csókot lehelt a vállára.

– Szabad kezet kapok? – kérdezte Hermione mély sóhajjal.

– Mindenben.

Lassan vették le a ruháikat a nappaliban, amit a csak a kandallóban lobogó borostyánsárga lángok színeztek meg.

– És kiket hívhatok meg?

– Akiket csak akarsz – mondta félhangosan Draco. – Még az idióta barátaidat is meghívhatod.

– Nos, be kell vallanom valamit.

– Micsodát?

– Meghívtam őket ide.

– Ide? – hördült fel a férfi, miközben szürke szemét összeszűkítette.

– Aha.

– Most? Mert, ha most valaki bejön ide, akkor azt meg fogom átkozni – ígérte a varázsló. – Ebben a piros fehérneműben senki sem láthat.

– Nem most azonnalra gondoltam, hanem szilveszterre.

Draco megállt egy pillanatra, és mélyen felsóhajtott, miközben a melltartó pántjába akasztotta az ujját. Egy hosszú pillanatig csak hallgatott.

– Addig minden pillanatot ki akarok használni – szólalt meg végül vágytól rekedtes hangon a férfi.

Aztán a piros fehérnemű élettelenül landolt valahol a nappali padlóján. Nem tudtak betelni egymás látványával, az bőrük érintésével, a csókjaikkal. Egymás ajkára suttogták mennyire is vágynak egymásra. Kapkodó lélegzettel ölelték egymást, miközben a kanapéra rogytak le, amit valamelyikük egy ággyá alakított át.

– Nem viccelsz.

A férfi egy pillanatig figyelte Hermione arcát a kandalló fényében. Ragyogott, az egész lénye megigézte, kibomlott a hullámos haja, aminél szebbet Draco még soha nem látott. Mindig el tudta varázsolni, kitörölve mindent, ami a gondolatai között járt. Megérintette a boszorkány fénye, jobban, mint azt bárkinek valaha is hagyta volna. A sötét árnyékok, amik eddig kísértették egyszerűen nem voltak többé.

– Nem szoktam viccelődni, ha rólad van szó – jegyezte meg sejtelmesen.

– Szeretlek – szólalt meg a boszorkány, miközben a férfi keze végigjárta az egész testét.

Draco mosolygott. Miatta még vállalta volna azokat a szörnyű karácsonyi partikat is, ami valószínűleg jövőre, és még sok-sok évig vele együtt kell eltöltetni. Bármit megtett volna érte. De most ez az időszak, amikor nem zavarta senki sem őket, csak az övék volt.

– Tudom – suttogta a vissza Draco, miközben Hermione hangosan nevetve beletúrt a tejfölszőke tincsei közé.

A varázsló mindent végigcsókolt rajta, a nyaka ívét, a tökéletes kulcscsontját, a hasát, a combjait, tudván, hogy nála szerencsésebb férfi nincs a földön. Érzéki sóhajaik visszhangzottak a kunyhóban. Elmerültek egymásban, örült vágy remegtette meg a testüket. Becézték egymást, felkorbácsolva egymás vágyát. Amiközben a végső beteljesülés kaotikus szárnyalása el nem érte őket. Újra és újra szeretkeztek, bekuckózva a világukban, ahol semmi más nem létezett rajtuk kívül.

A sarki fények kint folytatták táncukat az égen mit sem törődve a két szerelmessel. Majd lassan eltűntek, s átadták a helyüket a hópelyheket hozó felhőknek.

***

Következő évben…

A Malfoy-féle karácsonyi partit megannyi szervezés és előkészület előzte meg. Hermione maga sem tudta merre rohanjon. Draco pedig leginkább a háttérben segédkezett, amikor szükség volt rá. Legtöbbször láb alatt érezte magát, sőt egyszer Hermione majdnem el is küldte a francba, amikor a varázsló egy rövid előadást tartott neki az előcsarnok díszítéséről.
Ugyanis a Malfoy örökös előzékenyen Hermione rendelkezésre bocsátotta Malfoy-kúriát a partihoz, ami méreteiből adódóan is remek helyszínnek ígérkezett egy ilyen esemény lebonyolításához. Az igazat megvallva túlságosan is nagy volt.

Persze rengeteget vitatkoztak a parti miatt. De Hermionét végül két dolog győzte meg a helyszínről. Első maga Draco hírneve volt (ami bőven járt hisztivel), mondván ezzel megadják a módját az egész ünnepnek, ha már kénytelen egy a parti házigazdájaként megjelenni. A másik dolog pedig az volt, hogy a kúria összes házimanója, akiknek éveken keresztül semmi dolguk nem volt lelkesen belevetették magukat a feladatokba (néha túlságosan is lelkesen).

A kúria végül csodálatos, mesebeli csodakastéllyá változott kívül is és belül is. Finom hóréteg fedte a kertet, amit mindenféle fényjátékkal világítottak meg. Bent a kandallókban hívogató tűzek égtek, a lépcsőkorlátokat illatos fenyőágakkal, masnikkal, gömbökkel és mindezek variációjával díszítették fel. Magyal koszorúk jelentek meg az ajtókon, gyertyák százai égtek, finom fahéj és citrus illatot árasztottak a helyiségek, Draco egyik-másik folyosón végighaladva még mézeskalács illatra is megesküdött volna. Az előcsarnokban egy hatalmas fenyőfa állt, amit Hermione és Draco együtt bűvöltek meg, és végül az arany és ezüst díszek remek harmóniában pihentek az ágakon. Talán ez volt a díszítésnek az egyetlen egy pontja, aminek során egyszer sem veszekedtek.

A jeles napon Hermione egy igencsak borzalmas karácsonyi pulcsiba kényszerítette a szertett férfit, aki a lehető legnagyobb türelemmel viselte a pirosorrú rénszarvasos pulóvert, amit legszívesebben megátkozott volna, főleg, amikor az orr időnként pirosan világítani kezdett. De ígértek neki egy igencsak forró karácsonyi ajándékot, ha már mindenki elhagyta a kúriát, így Draco türelmesen várta a pillanatot.

– Drágám, fogadnád a vendégeket, kérlek? – kérte Hermione, miközben megigazította a smaragdzöld, térdig érő ruháját, ami nagyon is jól állt neki. Mardekárzöld volt, állapította meg Draco.

– Persze. De ne legyél ennyire ideges – mondta, majd megfogta a boszorkány kezét, magához húzta, és egy csókot nyomott az ajkaira. – Minden csodálatos. A többieknek meg semmi érzékünk nincs az ilyesmihez. Ráadásul enni jönnek.

– Hogy mondhatod ezt?

– Jó, a társaság felének. A hölgyek el lesznek ájulva.

– Mi van, ha…

– Ha valami valakinek nem tetszik, akkor haza is mehet magának főzni – horkantott fel Draco. – Én nem bánom, ha valaki lemarad a hat hónapig érlelt karácsonyi pudingról és az isteni sültről.

Hermione elmosolyodott, aztán most már viszonozta a csókot.

– Azért megnézem, hogy a manóknak sikerült-e mindent elkészíteni – szólalt meg végül aggodalmaskodva.

– Menj csak!

– Ugye nem fogtok veszekedni a vacsoránál Harryvel és Ronnal? – kérdezte a boszorkány, mielőtt még túl messzire ment volna.

Dracónak kellett egy egészen hosszú szünet, mialatt átértékelte a dolgokat. A két griffendéles kretén az elmúlt két évben nem lett éppen a szíve csücske, sőt gyakran vitatkoztak értelmetlen dolgokon a közös programok alkalmával, és néha egy-egy megcsúszott pálcamozdulat során véletlen egyik-másik varázslót apró átkok találták el, hosszabb-rövidebb kellemetlen hatásokkal.

– Megígérem – szólalt meg Draco. Tudta, hogy a szavaknak erejük van, és valahogy meg kell törnie a jeget Potterrel és Weasley-vel. De már készen volt a bombabiztos terve.

– Rendben – mondta Hermione, aki hitt is és nem is ennek az ígéretnek. Még egy csókot váltottak, aztán a boszorkány eltűnt a konyhában, mielőtt a varázsló megint be nem húzta volna valamiféle rejtekajtó mögé, hogy eltérítse szándéktól. A Malfoy-kúria tele volt ilyen rejtekhelyekkel.

Draco közben komótosan átsétált a hop-por szalonba, ahol ráérősen várta a vendégeket. Az óra este hetet mutatott, amikor zöldre váltottak a lángok, és meghívottak sorban, mosolyogva kiléptek belőle. A varázsló mindenkit udvariasan üdvözölt, majd egy manó segítségével a fogadó helyiségbe invitált őket, ahol időközben Hermione is megjelent.

Utoljára a legjobb barátok, Harry és Ron léptek ki a zöld lángok közül. Mindketten megtorpanva nézték Dracót a borzalmas karácsonyi pulcsiban, aki hanyag eleganciával támaszkodott éppen az ajtófélfának. Ron már éppen nyitotta volna a száját, amikor a varázsló felemelte a kezét.

– Meg ne szólalj! – figyelmeztette a tejfölszőke varázsló.

– Cöcö… – morogta Ron, majd kigombolta a kabátját, ami alól egy igencsak csúnya hóembert ábrázoló pulcsi került elő, ami varázslattól dülöngélt a kötésen, és egyik pillanatban olvadásnak indult, majd újraépítette magát.

– Atyám! – fújt egyet Draco elborzadva.

Harry megköszörülte a torkát, aztán ő is felfedte a mikulásos felsőjét, ami vidáman világítani kezdett, és hamarosan a minta táncolni kezdett.

– Az idei csúnya pulcsis versenyt én nyertem – jegyezte meg a feketehajú auror.

– Határozottan – húzta el a száját Ron. – Kitől kaptad ezt?

– Hermione – sóhajtott Harry.

– Én is.

– A kis boszorkány – nevetett fel Draco. – Fegyverszünet?

– Karácsony van. Szóval igen.

– Whisky a szalonban – invitálta őket a tejfölszőke házigazda a másik helyiségbe. – Aztán vacsora után kviddics? A fiúkkal már megbeszéltem. Angelina és Katie is csatlakozik.

– Tényleg van kviddicspályád? – kérdezte Ron.

– Nos, megéri vagy nem éri meg velem barátkozni?

– Hülyéskedsz? Egy kviddicspálya? – szólalt meg Harry is.

– Szerinted miért akartam itt tartani ezt a partit, és adtam szabad kezet Hermionénak? – A férfi vigyora olyan volt, mint egy gonosznak. – Naná, hogy a játék miatt.

– Te nem is vagy annyira hülye, Malfoy – veregette meg a vállát a varázsólnak Harry.

– Ravasz.

– Hogy?

– A mardekáros ravaszság – vigyorodott el Draco. – Ez pedig lehetne egy igazán jó karácsonyi hagyomány. Karácsonyi barátságos kviddicsmeccs.

– Benne vagyunk – jelentette ki Harry.

– Aha, de mennyire – helyeselt Ron. – Te, és a kaja milyen?

– Majd megtudod – válaszolt sejtelmesen a házigazda.

A három férfi most először jó hangulatban lépett be a szalonba. Hermione vidáman figyelte a varázslókat, és magában jót mosolygott a karácsonyi csúnya pulcsis ötletén, ami láthatóan összehozta őket. Még azt sem bánta, hogy később a társaság egy barátságos kviddicsmeccset rendezett a kúria pályáján.

Remek estét töltöttek együtt.

„Vidám ének hangja száll”
(Grincs, film, 2000)

hozzászólások: 8

by Kriszti @ 2023 Dec 24

Okés, köszönöm, imádtam. ❤️

by Nyx @ 2023 Dec 25

Úgy örülök! Köszönöm!

by Neola @ 2023 Dec 26

Nagy jó volt! Kellemes karácsonyi pont illett erre az időszakra!
Köszönöm szépen!
Üdv:Neola

by Nyx @ 2023 Dec 26

Köszönöm szépen! Úgy örülök, hogy tetszett! A héten még jövök a többivel is. Én köszönöm

by Mia @ 2023 Dec 27

Annyira jólesett olvasni ezt a történetet !! Köszönjük Nyx !! 😊

by Nyx @ 2023 Dec 28

De aranyos vagy!!! Annyira örülök neki! Köszönöm szépen!

by palmainé ildi @ 2024 Mar 09

Könnyed Vidám szórakoztató. Túl hamar elolvastam. Várom a többi történet folytatàsàt is. Nagyon. Siess ha lehet! Köszönöm

by Nyx @ 2024 Mar 10

Köszönöm! Igen, ezt most ilyen rövidkére terveztem. Hamarosan jönnek a többinek is a folytatása.