Fejezetek

14. fejezet
14. fejezet
Hívatlan vendég


- Egész nap itt fogsz nálam lebzselni? – kérdezte Hermione Dracót, aki láthatóan egészen otthon érezte magát. Végigfeküdt a kanapén és a lány egyik könyvét olvasgatta. Kényelmesen elhelyezkedett akár egy jóllakott kandúr, s Hermione esküdni mert volna rá, hogy még dorombolt is.
- Jól érzem magam itt – mondta a férfi kaján vigyorral. – Minden tiszta, sehol sincsenek szétszórt ruhák, nem kell takarítanom. Mi mást kívánhatnék még?
- Azt látom. A Mágiatörténet napjainkban nem túl nehéz olvasmány az egy sportolónak?
- Majd hangosan olvasom, hogy könnyebb legyen – ironizált Draco és megforgatta a szemét. – Egészen jó ez a könyv.
- Ha akarod, kölcsönadom neked. Nem kell ezért itt maradnod – ajánlotta fel a lehetőséget, de Draco nem akart még elmenni. Megnyugtatta a lakás otthonos környezete, másra nem is vágyott most.
- Nem kell kölcsönadnod, mindjárt végzek vele. Nem túl hosszú és sokat emlegetik benne Pottert.
- Irritál, hogy téged meg sem említenek benne? – cukkolta gúnyosan.
- Egyáltalán nem, rólam eleget írnak az újságok, azokat gyakrabban olvassák, mint ezt a könyvet. Az én hírnevem makulátlan és töretlen. – Hermione úgy tett, mintha meg sem hallotta volna a férfi megjegyzését.
- Szóval az egész vasárnapot itt fogod tölteni velem? – tudakolta a lány.
- Úgy döntöttem igen. A gyerek nincs otthon, a lakásom takarítása megvár, nincs ennivalóm, és ahogy sejtem, te már nekiálltál az ebédnek. Mi lehetne ennél jobb?
- Ha megmasszíroznám a lábad és ellejteném neked a hét fátyoltáncot – forgatta meg a szemét Hermione.
- Ezt szeretném – bólogatott Draco. – De majd csak ebéd után.
- Hogy bírt téged elviselni ennyi ideig a feleséged?
- Az a baj, hogy a feleségem nem is akart igazán a feleségem lenni. Talán a házasságunk első évében még jó heccnek tartotta, utána pedig csak kivert kutya voltam. Nem is főzött nekem, egy kedves szava sem volt hozzám. Maga volt a pokol az életem – sajnáltatta magát Draco.
- Szegénykém – vágott sajnálkozó arcot Hermione, majd megsimogatta a férfi arcát. – Olyan nehéz lehetett neked.
- Igen, nagyon – kontrázott rá Draco és még fájdalmasabb arckifejezést vágott.
- Na, akkor kelj fel és pucolj egy kis hagymát! – törte meg az idillt Hermione.
- Nem jött be? – vágott egy fintort a férfi.
- Egyáltalán nem. A kivert kutya résznél már biztos voltam benne, hogy csak henyélni akarsz.
- Jól van, segítek. – Draco elővette a pálcáját és a konyha felé irányította, aztán elmondott egy varázsigét. A konyhaasztalon lévő hagymák kiugrottak a héjukból, aztán a kés elkezdte őket felaprítani. – Így gondoltad?
- Capitulatus! – mondta Hermione és Draco pálcája egyből a kezében landolt. – Úgy gondoltam, hogy varázslat nélkül fogsz segíteni.
- Ne már, Granger! Még az anyám se büntetett meg így, pedig isten látja lelkem éppenséggel keményen próbálkoztam.
- Látod ez a probléma. Én nem vagyok az anyád. Sipirc a konyhába, Malfoy!
- Jól van, rendben van – morgolódott Draco és feltápászkodott. – Kötényt nem kapok?
- Minek?
- Nehogy piszkos legyen a ruhám – kényeskedett színpadiasan.
- Nem lesz az, ha meg az lesz, majd akkor aggódunk miatta.
- Azt tudnod kell, hogy nem vagyok házi tündér, de házimanó se. Pocsékul főzök, és kész katasztrófa vagyok. Kérdezd csak meg a fiamat. Hidd el nem rest szapulni a saját apját, ha erről van szó, főleg egy ilyen csinos nőnek, akibe az első pillantásra beleszeretett.
- Nyugi, nem várok tőled semmit. De azt fogjuk megenni, amit most elkészítünk. Szóval próbáld meg nem elszúrni.
- Rendben van – sóhajtott Draco.
- Hihetetlen, nem gondoltam volna, hogy egyszer együtt főzünk.
- Hidd el, erre még a legmerészebb álmaimban sem gondoltam – mondta a férfi és felgyűrte az ingujját. Hermione összekötötte a haját és folytatta a munkát. Elég meleg volt a lakásban, mivel kint még mindig tombolt a nyári hőség. Draco most értette csak meg igazán, hogy a mugli női viselet, mennyi előnnyel jár.

Hermione egy vékony, igencsak rövidnadrágot viselt, bő csónaknyakú pólóval, ami alá egy toppot vett fel. Mezítláb volt és ez különösen felkeltette a férfi érdeklődését. Egészen egzotikus látvány nyújtott a konyhában sürgölődve és ez Dracónak nagyon tetszett. Pont olyan volt, mit amilyennek egy kívánatos nőt elképzelt magának.
- Ne bámulj, mintha nem is tudnád, mit kell tenni! – A nő hangja kizökkentette a mélázásból.
- Pedig nem tudom.
- Jól van, akkor mondom, mit csinálj.
- Rendben, így mind a ketten jobban járunk.
- Van ott egy halom paradicsom. Vágd fel őket, aztán tedd bele őket abba a tálba! – adta ki a parancsot Hermione. Nagyon vicces volt Dracót a konyhában látni egy halom paradicsommal – gondolta kajánul a lány, már maga sem értette, hogy miért nem küldte el már órákkal korábban.

Viszont olyan jó volt így kettesben, valahogy egyáltalán nem tűnt idegennek az érzés. Hermione nyugodt volt, nem kapkodott és végre örömét lelhette a főzésben. Talán azért, mert volt kinek főznie, végre nem volt egyedül. Ez kellett neki: egy társ, aki értelmet ad sok apróságnak, aminek önmagában nincs értelme és ez boldoggá teszi őt. Persze Draco jelenléte csupán egy lehetőséget mutatott meg neki, egy lehetséges jövőt. Vajon ilyen lenne az, ha végre közel engedne magához valakit? – tűnődött magában. Nyugalmát nem Draco Malfoy jelenlétének köszönhette, ebben teljesen biztos volt.

Nem volt feszült mellette, ez teljes mértékben igaz volt, azt tette, amit máskor is. A férfi sokszor mosolygott rá, amitől neki is jó kedve lett.
- Jó, most akkor összekeverünk mindent és várunk, míg készen lesz a szósz.
- Hadd keverjem meg én! – ajánlotta fel szolgálatait a férfi. – Olyan egyszerűnek tűnik ez az egész.
- Mert az is. Olyan, mint egy bájital, ha jobban belegondolsz. Kellenek hozzá az érzékeid is, némi ízlelés és szaglás. Az a különbség, hogy itt nem halálos mérgeket kotyvaszt az ember, szóval Malfoy, készítsd az ízlelőbimbóidat.
- Nem is értem, hogy miért vagyok ennyire béna. Pedig jó voltam bájitaltanból – méltatlankodott Draco, majd keret még egyet a szószon.
- Piton kedvence voltál. Nem véletlen voltál belőle jó – adta meg a lány választ, némi gúnyos felhang kíséretében.
- Hidd el, jó voltam! – Draco farkasszemet nézett a nővel, aki egy szavát sem hitte el.
- Jól van, hosszú még a nap. Keresünk egy bájitalt és megfőzöd nekem, másképp továbbra is kétségeim maradnak a képességeidet illetően.
- Állok elébe – vigyorodott el gonoszul Draco.
- Uh, ha most látnának a barátaim – nevetett Hermione.
- Akkor mi lenne?
- Fogalmam sincs. Rakj bele egy kis bazsalikomot, kérlek!
- Rendben.
- Most kóstolunk – mondta Hermione, kivette Draco kezéből a fakanalat, és belemerített a szószba. – Hmm, isten.
Draco elvette a kanalat tőle, majd ő is belekóstolt.
- Tényleg finom – szólalt meg végül. – Nem is gondoltam volna.
- Spagetti szószt készíteni nem annyira vészes.
- De nekem igen.
- Lassan, kész van a tészta is és akkor ehetünk.
- Leves nem lesz? – érdeklődött Draco.
- Nem. Nincs kedvem azt is főzni – mondta Hermione, majd kiment az étkezőbe megteríteni az asztalt. A férfi megbabonázva nézte a nőt. Miért ébreszti benne ezeket az érzéseket? Mit keres még mindig itt nála? Miért nem akar elmenni? Miért akar olyasmiket megtenni, amiket nem lenne szabad? Vele annyira más volt és teljes mértékben új. Még mindig gyönyörű, talán még gyönyörűbb, mint azon a karácsonyi bálon, amikor meglátta benne a nőt, és amikor először dobbant meg igazán a szíve. Csodálatosabb, mint amikor először megcsókolta, néha, ha rá gondolt még mindig tisztán érezte a forró ajkak gyengéd érintését. De az már régen volt – emlékeztette magát Draco.

Nem érdekelte a származása, a társadalmi helyzete, csupán ő maga. Hermione képes neki megnyílni és őszintének lenni vele. Nem küldi el, pedig nyilvánvalóan nem megszokott egy férfi látványa vasárnap délkörül a konyhájában, sőt az életében sem. Vajon miért nem küldi el mégis? Kideríthette volna, de nem volt nála a pálcája.

Elmélázva keverte tovább a sűrű paradicsomszósz, aminek fűszeres, finom illata tompította az érzékeit és felébresztette ízlelőbimbóit. A jelenlegi helyzetet volt talán az eddig évek egyik legmegnyugtatóbb pillanata. Habár válása és a költözés óta nem volt már olyan feszült, most kapcsolódott ki igazán, valami volt vagy valaki ebben a kis lakásban, ami segített neki ellazulni. Hermione jelenléte nyugtatta meg – ismerte be csupán csak gondolatban.
- Már nem kell kevergetni – nevette el magát a lány. – Lekapcsoltam már a tűzhelyet is.
- Szólhattál volna.
- Ahh, most már tényleg úgy gondolom, hogy Pitont lefizettétek a jó jegyekért.
- Ez nem igaz. Csak ehhez vagyok analfabéta. A csapatnak is én főzöm a sebgyógyító bájitalokat.
- Áh, akkor ezért van homlokodon forradás vagy azt Harry miatt csináltad?
- Nagyon vicces! Egyébként az egy gurkó miatt volt. Később forrasztották be és maradt egy heg után. Azóta ketté van szelve a jobb szemöldököm is. Azt mondta a gyógyító, hogy meg tudja csinálni, de én nem hagytam.
- Nem kell mindenről tudnom, Malfoy.
- Csak azt akartam, hogy tudd, nem Potterre akartam hasonlítani – mondta Draco és szürke szemét Hermionéra emelte.
- Értem én, de a bájitalkérdésben még mindig bizonytalan vagyok.
- Be fogom bizonyítani neked, akkor is – erősködött a férfi.
- Akkor előbb együnk egy kicsit – ajánlotta fel Hermione.
- Rendben van. – Mindketten leültek az asztalhoz. A lány egy pálcaérintéssel az asztalra varázsolta az ennivalót.
- Jó étvágyat! – mondták egyszerre. Evés közben nem is beszéltek egymással. Amit mondjuk egyikük sem bánt. Annyira jól sikerült az étel, hogy Draco kétszer repetázott. Hermione megnyitott egy üveg bort.
- Ez mugli bor?
- Azt hiszem. Én nem értek hozzá, de szerintem finom. Tölthetek?
- Igen, jó lenne.
- Remélem, hogy ízleni fog.
- Hm, ez tényleg jó – mondta Draco, majd újra belekortyolt az italba.
- Gondoltam, az apám választotta. Nagyon ért hozzájuk, ez az egyik hobbija.
- Igen? Nem is gondoltam. Egyébként mivel foglalkozik?
- Fogorvos.
- Mondtad neki, hogy simán tudsz magadnak új fogat növeszteni? – kérdezte vidáman a férfi és töltött Hermionénak is, aki szintén mosolygott.
- Dehogy mondtam meg. Alapjaiban rengetném meg a praxisát.
- Legalább jól keres vele?
- Igen, elismert szaktekintély, ahogy anyukám is. Mindketten nagyon jók és nagyon szeretem őket – ismerte be Hermione és érezte, hogy újra megnyílik Draco előtt. – Megbocsátottak nekem és ez mindennap erőt ad.
- Miért kellett nekik megbocsátani neked? – kérdezte a férfi.
- Tudod, féltettem őket a háború idején. Felhasználták volna őket ellenem, vagy megölték volna. Nem hagyhattam őket itt, így kitöröltem a memóriájukat és elküldtem őket Ausztráliába. Minden itteni kapcsolatukat elvágtam. – Hermione szeme megtelt könnyel. – Felhasználtam ellenük a varázserőmet.
- Megmentetted az életüket – mondta Draco és akaratlanul megfogta a lány kezét. – Bárki megtette volna a szeretteiért. Én magamat áldoztam, fel értük és magam életéért. Az persze más kérdést, hogy ők még mindig hisznek a régi eszmékben, ha már nem is úgy, mint régen. Megszenvedtem döntésemet, úgy ahogy te. Bár te jóvátetted, visszaadtad az életüket, az emlékeiket és a lányukat.
- Majdnem megöltem őket, Draco. Ezt nevezed önzetlen cselekedetnek? Hetekig jártam hozzájuk, hogy a bizalmukba férkőztem, és amikor visszaállító varázslatot végeztem el rajtuk, majdnem belehaltak.
- Merlin veled volt – mondta a férfi halkan. – Ne bánkódj többet a múlton! Inkább a jövő számítson.
- Mi a francért pont veled beszélem meg ezt? –nevette el magát végül. – Olyan képtelen és fura helyzetben, mint most eddig soha nem voltam.
- Miért félsz velem barátkozni? Nem csábítalak át a sötét oldalra, mert már nincs közöm hozzájuk. Megváltoztam. A szüleim vérárulónak hisznek, pedig most követem azokat az elveket, amiket eddig elnyomtam. Vezeklek én is. Próbálok úgy élni, mint egy normális ember. Ezért is akarom visszaszerezni Astridot, hogy neki is boldog, normális élete legyen. Az anyját soha nem fogom pótolni, de jobb életet biztosítok neki, még jobbat, mint amilyet eddig. Nem vagyok rossz ember. Vedd ezt észre!
- Jézusom, Malfoy! – hőkölt hátra Hermione. – Azt hiszem egy kicsit túl messzire mentünk.
- Igen – mondta férfi, majd elengedte a lány kezét. A szemébe nézett és óráknak tűnő percekig csak figyelték egymást. – Akarod, hogy elmenjek?
- Nem – válaszolt gyorsan a nő. – Nem akarom, hogy elmenj.
- Én sem akarok elmenni.
- Nem vagyok erre felkészülve – szakította meg a szemkontaktust.
- Én sem. Még soha nem volt egy griffendéles barátom sem – vallotta be Draco.
- Én sem szimpatizáltam sohasem egy mardekáros csirkefogóval sem.
- Mégis a barátom szeretnél lenni?
- Megpróbálhatjuk. Nem utálhatlak örökké, amikor hamarosan egyre több időt fogunk együtt tölteni Astrid miatt.
- Nem akarom, hogy utálj.
- Én sem akarlak téged utálni.
- Akkor ezt megbeszéltük, de hol marad a desszert? – váltott témát a férfi.
- Milyen desszert? – vonta össze a szemöldökét Hermione
- Desszertet is ígértél – állította szemrebbenés nélkül Draco.
- Én nem ígértem ilyesmit.
- Pedig én határozottan emlékszem rá.
- Nem hinném, hogy így lenne – nevetett Hermione.
- Azért csak van még abból a tegnap esti fagyiból? Én azzal is beérem – vigyorgott Draco és újra nagy szemekkel nézett a lány szemébe.
- Rendben van, kapsz belőle. Ilyen követelőző vendégem, mint te, még sosem volt.
- Láthatod, hogy nem volt hiba engem beengedni.
- Csak sosem mész el – sóhajtott Hermione.
- Ne aggódj, ha elfogy a kaja, akkor eltűnök én is – ígérte a férfi, Hermione csak nevetett rajta. Beszélgetésüket a telefon csörgése zavarta meg. Hermione kérdőn nézett Dracóra, majd a készülékhez sietett.
- Itt Hermione Granger beszél.
- Szia, széplány! Remélem nem zavarlak! – szólalt meg a vonal túlsó végén egy kellemes bariton hang.
- Szia, Heath! – mondta Hermione vidáman és némileg cincogó hangon. Draco a háttérben egy nagyon mérges fintort vágott, maga sem érette miért.
- Remélem, hogy jól érezted magad tegnap.
- Igen, köszönöm.
- Kár, hogy olyan hamar vége lett, de muszáj volt hazajönnöm – sajnálkozott a férfi. – Rettentően bánom… Máson sem járt az eszem.
- Semmi baj.
- Tudom, hogy még korai, de szeretnélek elhívni szombaton egy partira.
- Ez jó ötlet lenne – bólogatott a lány és ez teljesen fellelkesítette.
- Az üzlettársaim partit adnak, valami hasonlót, mint amilyen találkoztunk. Unalmas lesz és hervasztó. Ezért is reméltem, hogy eljössz velem és szebbé teszed.
- Ugyan már, ne mondj ilyeneket – nevetett a lány.
- Pedig erre számítok. Szóval ne hagyj egyedül!
- Jól van – mondta Hermione. – Számíthatsz rám.
- Akkor szombaton!
- Igen. Szia! – A lány akaratlanul is elmosolyodott, de rögtön megbánta, amikor szembenézett a férfival.
- Na, bájgúnár jelentkezett? – mondta gúnyosan Draco.
- Igen és nem volt igazad. Elhívott randira szombaton – újságolta a lány és kihívóan a férfi szemébe nézett.
- A szexre hajt.
- Miért akarsz lelombozni?
- Mert így van. Egy naiv kislány vagy, kedvesem.
- Pedig nem vagyok az – húzta ravasz mosolyra a száját Hermione, amit vendége nem tudott mire vélni. Egyedül a sokat gyakorolt türelmesség miatt sikerült kordában tartania a kitörni készülő féltékenységi rohamot, amit ő nem is ennek akart nevezni. Mi a fene van vele? Inkább nem akarta megmondani erre a választ.
hozzászólások: 0
feltöltötte: Nyx | 2020 Jul 01

Powered by CuteNews