Fejezetek

15. fejezet
15. fejezet
Sárkányedzés

Hermione egy kicsit fáradtan ébredt ezen a hétfőn. Még csak hat óra volt, de ez cseppet sem zavarta. Ugyan csupán kilenckor kezdődött a munkaideje és csak egy hoppanálásnyira volt a munkahelyétől, szeretett egy kicsit pihenni, becsukott szemmel hallgatni az utca zaját, kényelmesen megreggelizni, aztán elindulni a munkába.

Régebben mindezt kutyafuttában tette meg, viszont úgy döntött inkább kiélvez minden pillanatot. Máskor mindig már órákkal korábban ott volt az irodájában és este mindig későig maradt. A főnöket meg is mondta neki, hogy ezt nem sokáig fogja így bírni, de nem hitt neki. Ma már más volt a helyzet. Igazat kellett adnia Mr Attornynak, még akkor is, ha nem teljesen értett egyet vele.

Lustán végignyúlt az ágyon és a tegnapi napon gondolkodott, amit persze nem kellett volna, de nem bírta elfelejtetni. Bár Draco jó kedve ebéd utánra szinte teljesen elment és már nem is évődtek egymással. Hermione ettől függetlenül jól érezte magát, még a férfi hangulatváltozása ellenére is. Rég volt már ennyire jó napja, amit egy férfival kettesben töltött, semmilyen kötöttség nélkül.

Ezt a világért sem közölte volna senkivel se, főleg a férfi múltját tekintve. Ugyan egy kviddics sztárral tölteni egy napot, mindenki álma lett volna, de mi a helyzet egy exhalálfalóval? – Így már egy kicsit más helyzet. Utálta a gondolatát annak, hogy ő is ugyanúgy előítélettel tekint Dracóra, mint ahogy ő régen sárvérűnek nevezte.

Draco nem sokkal az egy óra után ment el Hermione lakásából. De a lány nem tudta, hogy mitől változott meg egyszeriben a hangulata, sőt feszültté vált. Ahogy becsukta mögötte az ajtót, egyszeriben mérhetetlen hiányérzete támadt. Milyen üres lett egyszeriben a lakás, mintha minden melegség és jókedv nyomtalanul eltűnt volna. Hiszen olyan jól érezték magukat – gondolta Hermione.

Heath telefonja után Draco teljesen megváltozott – jött rá hírtelen. Hermione úgy gondolta talán férfi féltékeny, bár ebben nem volt biztos. Miért is lehetne az? Hiszen semmi sem volt sem közte, sem Draco, sem Heath között. Draco a munkakapcsoltnál többet nem ígért, nem ígérhetett számára, még akkor sem, ha ennek vége lesz. Nagy valószínűséggel nyílván nem fogják egymást leköpni a jövőben, de mást nem tudott elképzelni, ami lehetne köztük.

Egyedül Heath az, akivel lehet valami jövője. Ő az, akinek a tekintete, egész lénye szerelmet ígért a számára – gondolta Hermione teljes határozottsággal. Draco mondhat, amit akart, nem csak teste kell Heathnek, hanem a lelke is. Bár itt volt egy hatalmas probléma: Ő, Hermione, nem volt éppen az az átlagos mugli nő, hanem egy varázserővel rendelkező boszorkány. Valószínűleg a férfi emiatt nem fog vele maradni. Mivel még soha sem volt mugli férfivel hasonló tapasztalata, így nem teljesen tudta megítélni Heath lehetséges reakcióját.

A gondolkozásból egy bagoly huhogása zökkentette ki, amikor beröppent az ablakon. Ledobott egy levelet a lány elé, aztán már ott sem volt. Kinyitotta a vastag pergamenborítékot és előhúzott belőle egy terjedelmes dokumentumot. Ilyen korán? Nem is gondolta volna. Vincent Wellertől jött, aki jelezte, hogy a Wizengamot helyt adott Draco kérésének.
- Hála Merlinnek! – mondta ki hangosan. Egy hét múlva beidézik mind a két felet és akkor elindulhat a folyamat. Magában elmosolyodott, még szerencse, hogy az ügyet tárgyaló bíró házimanója, Wibo – akit három éve szabadított fel rabszolgasorsából – gondoskodott a levél kézbesítéséről. Valamint arról, hogy sok-sok ügyet megelőzve időben kerüljön a bíró asztalára, de ennyire hamar nem számított válaszra. Úgy sejtette, hogy a jól csengő Malfoy név is jelentett némi húzóerőt.

Most legalább volt miért elmenni Dracóhoz. Jelentőségteljesen az órájára nézett. Talán ébren találja most reggel is – gondolta és némi feszültséget érzett a gyomrában. A sors jobban meg sem oldhatta volna, hogy ilyen közel kerüljenek egymáshoz. Úgy tudta a környéken rajta kívül nem lakik semmilyen varázsló sem, és tessék, erre kettő kerül a szomszédságba. Sóhajtott egyet, majd elhatározta, hogy személyesen fog beszámolni Dracónak a fejleményekről. Természetesen nem azért, hogy lássa, hanem levélben az ilyesmit egy ügyfelével sem közölte.

Megreggelizett, felöltözött és elindult a Malfoy rezidencia felé. Egész kellemes volt most az idő, így a séta mellett döntött, még alig lézengett pár ember az utcán. Hermione szeretett ilyenkor sétálni. Ugyan kilenckor már az irodájában kellett lennie, de mivel csupán Draco ügyével foglalkozott, nem kellett annyira komolyan vennie a határidőket.

Még mielőtt elment volna otthonról küldött egy baglyot a titkárnőjének. Így gyakorlatilag egész napját a Malfoy kontra Greengrass ügynek szentelhette. Persze ezt nem kellett senkinek sem tudni. Mint egy kamaszlány, aki eltitkolja szerelmi kapcsolatát egy fiúval – pont így érezte magát. Végül is neki is jár egy kicsi pihenés, főleg ennyi munka után. Még szerencse, hogy Draco ügyében kicsit előre dolgozott.

Tehát Draco bárhol tartózkodik ezen a reggelen lesz ideje megkeresni. A következő utcáról észrevétlenül egy sikátorba kanyarodott le. Tudta, hogy a portás nem engedné be csak úgy hívatlanul, úgy döntött hoppanálni fog a bejárati ajtó elé. Szerencséjére Draco és Scorpius az egész emeletet bérelte, Hermionénak nem kellett attól félnie, hogy valaki meglátja. Bekopogtatott az ajtón, semmi válasz nem érkezett, aztán újra megismételte.
- Megyek! – hallatszott bentről egy hang, csoszogást hallott, majd kinyílt az ajtó. – Jó reggelt!
- Jó reggel, Scorpius! – köszönt Hermione. A fiú meglepetten nézett rá, aztán heves hajigazgatásba kezdett, ami ettől függetlenül is menthetetlenül szanaszét állt. – Apukád itthon van?
- Nincsen. A pénteken meccse lesz, és arra edz.
- És téged egyedül hagyott itthon? – csodálkozott.
- Már nem vagyok kicsi. Amúgy is a könyveimet fogom olvasni. Nem akarsz segíteni egy kicsit bájitaltanból? Nem egészen értek egy- két főzetet – tudakolta reménykedve a fiú, mivel az olvasás ellenére rémesen unatkozott. Nem szeretett egyedül lenni, apja ezt tudta, de mivel Pansynek pillanatnyilag pihennie kellett és a nagyszülei elutaztak, így egyedül maradt.
- Sajnos most nem lehet. De talán, holnap tudok neked segíteni. Apáddal úgy is meg akarunk mérkőzni bájitalkészítésben.
- Igen? – csillant fel a szeme. – Ez klassz, bár szerintem nem fog ráérni, mert egész héten edzésre kell mennie.
- Valahogy megoldjuk – mosolygott Hermione. – Egész nap egyedül leszel?
- Nem, majd két óra felé apa eljön és elvisz a délutáni edzésre.
- Rendben van. És melyik pályán találom meg?
- Az Arany Üst pályán van.
- Köszönöm szépen, Scorpius! Hamarosan találkozunk.
- Nincs mit – mondta a fiú és teljesen elpirult.

***

Draco eszelős sebességgel száguldott végig a pályán, egy elmosódott zöld színfoltként suhant el a lelátók felett. Ki akarta üríteni az elméjét, de ez nem sikerült neki, eddig a repülés segített neki ebben. Hermione – csak a lány képe és mosolya lebegett előtte. Így inkább gyorsított, s a sebességben kereste a megnyugvást. A mentszél az arcába csapott, haját teljesen kifújta a szeméből. Imádta ezt, semmiért sem cserélte volna el ezt az érzést. A repülés a lételeme volt, erre született és ezzel senki sem szállhatott vitába. Nem is értette, hogy mások hogyan tudnak lemondani erről az élvezetről.

Ezek csupán a melegítő körök voltak, de ez nem érdekelte, egyre gyorsabban és gyorsabban száguldott végig a pályán. Mindent ki akart hozni a seprűjéből, ami mint egy hű társ engedelmeskedett is neki. Jóval a többiek előtt járt már, de ez sem érdekelte. A kíváncsiskodó és kiváltságos rajongók, így is csupán csak pacákat láttak a játékosokból.

Néhány dugóhúzó és orsó után Draco kicsit már lenyugodott, aztán visszament a társaihoz. Mogorva volt még mindig, de legalább képes volt normális ember módjára gondolkodni.
- Történt valami? – kérdezte Darnell Feather, az egyik terelő. Magas, széles vállú férfi volt, huncut szemmel és egyszerűen megőrült attól, ha egy héten legalább egyszer nem köthetett bele valakibe. Most Draco lett a kiszemelt áldozat.
- Az égvilágon semmi – válaszolta Draco, aztán elegánsan leszállt a seprűjéről.
- Megint rekordot akarsz dönteni a seprűddel? – csipkelődött a csapattársa. – Nő van a dologban, legalábbis úgy nézel ki.
- Megint azt akarod, hogy beverjem az orrod? – mordult rá veszélyesen villogó szemekkel.
- Ugyan, Draco, csak hülyülök. Senki sem tehet róla, hogy a régi Tűzvillámod szétesett, amikor túlhajtottad és te pedig a lelátón landoltál, ami össze is tört alattad. Hidd el csak a rajongók kilencven százaléka tartott téged komplett megkergült doxinak – vigyorodott el a szintén szőke hajú férfi, aki ugyan sokkal magasabb volt, mint Draco, de fele annyira sem jóvágású. Viszont ravasz volt és újabb kihívást lehetőségét szimatolta a levegőben.
- Mibe, hogy lekörözlek? – vette fel a kesztyűt Draco és megmarkolta a seprűjét. – Míg az edző ide nem ér, versenyezzünk.
- Legyen a tét tíz galleon – morfondírozott Darnell, s magában elmosolyodott, mivel elérte a célját. – De csak azért, hogy ne csak a becsületed legyen a tét.
- Jól van.
- Hé, fiúk! A Malfoy fiú megint le akarja rombolni a stadiont! – kiáltott el magát. A többi csapattársnak nem is kellett kétszer szólni, mind egytől egyig abbahagyta amivel éppen foglalatoskodott.
- Hajrá, Malfoy! Én rád fogadok – nevetett az egyik társa, Bert Webster.
- Javíthatatlan vagy ugye tudod? – nézett Darnellre Draco, majd elvigyorodott ő is.
- Neked ki kell ereszteni a gőzt, nekem is. A pénz pedig csak izgalmassá teszi a helyzetet. Hé, Bill, leszel a döntőbíró? Kell egy papucsférj a feladathoz, téged már úgysem érdemes versenyeztetni, mert Pansy kiölt belőled minden férfiasságot, de a szemed azért még talán jó.
- Remélem, megesznek a sárkányok Romániában, akkor nem kell tovább néznem a képedet – kívánta neki a legjobbakat Bill.
- Remélem, hogy nem sértődsz meg, ha hagyom, hogy téged találjanak el a gurkók. Vállalod vagy nem?
- Jól van fiúk. Semmi csalás! Négy kör alatt kell a feladatot teljesíteni – adta ki az utasításokat Bill. – Aki először ér a célvonalba az győz.
- Ki hitte volna – nevetett Darnell. – Felkészültél?
- Én már rég készen vagyok – mondta Draco vigyorogva és felszállt a seprűre.
- Akkor kezdjük. – A két seprű fej-fej mellett suhant végig a pályán. Mivel egyformák voltak, nem nagyon lehetett velük egymás ellen versenyezni, minden csupán a játékos ügyességén múlt. Draco és Darnell komolyan vették feladatot. Különféle trükkökkel próbálták egymást leszorítani a pályáról.

A földön tébláboló, őrjöngő szurkolók és csapattársak hangát, ők már nem is hallottak. Megvolt az első kör. Draco némi előnyre tett szert, mivel sikerült Darnellt kilöknie a pályáról. Csak a sebességre és a célra figyelt már, de a másik férfi sem adta fel, szépen behozta a lemaradását. Vigyorogva próbálta Dracót lelassítani, ez azonban nem sikerült neki.

Draco megkezdte a második kört és ismét vezető pozícióba került. Viszont Darnell egy fordulattal ismét mellé keveredett. A harmadik körben mindketten fej- fej mellett haladtak egészen a negyedik kör megkezdéséig. Draco ekkor vette észre a pálya felé sétáló Hermionét, egyszerűen fogalma sem volt hogyan, de kiszúrta. Maga a tény úgy meglepte, hogy nem tudott kitérni Darnell elől és a férfinak sikerült őt lelökni a seprűjéről.

Hermione már csak azt látta, hogy a két játékos ütközik, aztán Draco egyszer csak leesik az irtózatosan gyors tempóval száguldó versenyseprűről, végül felszántja a zöld gyepet. Egyszerűen földbegyökerezett a lába, nem csak azért, mert tőle alig tíz méterre történt a baleset, hanem azért, mert ilyet már nagyon rég nem látott. Elfelejtette mennyire durva és veszélyes sport ez.

A földön fekvő Draco nem mozdult. Hermionén szörnyű kétely lett úrrá, amitől nem mert szabadulni. Félt közelebb menni, egyszerűen a lábai megmakacsolták magukat. Ellenben a csapatársak mind rohanni kezdtek Draco felé.
- Mi a francot műveltek ti fiúk? – üvöltött Monty Suhansz edző, aki éppen akkor ment el Hermione mellett, a boszorkány összerezzent a férfi reszelős, mély hangjától. A kicsi ősz hajú, mogorva férfi, korát meghazudtoló sebességgel száguldott zabolázatlan csapata felé.
- Malfoy megsérült – mondta Darnell, az eszméletlen Dracóra mutatva. – Hívjon valaki egy gyógyítót!
- Megint versenyeztetek? – folytatta a férfi az üvöltözést. – Elintézem, hogy se téged, se Malfoyt ne vegyék fel a válogatottba, Merlin szentségit.
- De mester…
- Kuss legyen! Eltört a karja, sürgősen össze kell forrasztani… Ez a nő meg kicsoda?
- Nem tudom, de úgy néz ki, mint egy…
- Hé, cica, nem ért véletlenül a csontforrasztáshoz? – szólt oda Hermionénak Monty. A nő összerezzent, de elindult a férfiak felé.
- Hagyja békén szegényt! Meg van rémülve – mondta Darnell. – Majd én megcsinálom.
- Akkor legyen megrémülve, ha egy örült férfi tör az életére, nem akkor, amikor egy eszméletlen férfinak kell a segítség. Te jobb, ha nem nyúlsz Dracóhoz. Eredj arrébb és engedd ide a hölgyet! Mihaszna, kergekóros hippogriff…
- De mester… - A férfi mit sem törődött a nyafogó Darnellel, inkább Hermionéhoz fordult.
- Ért a csontforrasztáshoz?
- Igen, értek a csontforrasztáshoz – mondta végül Hermione és felhúzta a ruhája ujját. Elővette a pálcáját, leguggolt az eszméletlen Dracóhoz. – Nagyon csúnya törés. Nem biztos, hogy tökéletes lesz.
- Addig, míg a gyógyító ide nem ér, addig jó lesz. Magam csinálnám meg, de eltörtem a múlt héten mérgemben a pálcám, ez a harmadik ebben az évben és még nincs vége a szezonnak. Hamarosan magához fog térni a fiú, és nagy fájdalmai lesznek, ha nem cselekszünk azonnal – aggodalmaskodott az edző. Hermione belátta, hogy nincs más választása. Mit sem törődve a többiek kételkedésével, elmondta a varázsigét.
- Egész jól sikerült. Profi munka – nyugtázta az edző, miközben a gyógyult kart ellenőrizte.
- Gyógyítónak is készültem – nyögte ki Hermione nehezen. Aggasztotta, hogy Draco még mindig nem kelt fel.
- A gyógyító hamarosan itt lesz – jött vissza kifulladva Bill.
- A kisasszony megmentette Malfoyt, így nem lesz túl sok szükség rá – mondta az edző. – Már csak azt nem tudom, hogy ki tisztelhetek a kisasszonyban?
- Hermione Granger, Draco Malfoy ügyvédje – mutatkozott be a lány.
- Azt a leborult sárkánytrágyás mindenit! – káromkodott Monty.
- Nem akarom gondatlan veszélyeztetés miatt beperelni magukat – magyarázkodott Hermione.
- Az egész csapatnak kell egy ügyvéd, ha ez kiderül – simította hátra az ősz haját a férfi. – Senkinek sem szabad versenyeznie a seprűkkel. Merlin büdös bütykeire, hiszen ki is zárhatnak minket!
- Ebben igaza van – nyugtázta Hermione és Draco felé fordult, aki végre ébredezni kezdett. A férfi kinyitotta a szemét, aztán egyenesen Hermione szemébe nézett. Megérezte a fájdalmat a karjában, de fele annyira sem volt rossz, mint amilyenre számított. Megfogta a lány kezét aztán megkérdezte:
- Nyertem? – Hermione nem szólt semmit, de nem erre a kérdésre számított. Monty megforgatta a szemét.
- Javíthatatlanok, mind a ketten! – morogta az edző, majd a csapat többi tagja felé fordult. – Malfoy, jól van. A következő meccsen sem ő, sem Darnell nem játszik, sőt a pálya közelében sem lesznek. Most pedig nagyon kemény edzésre számítson mindenki. Kivéve Malfoyt, aki a héten már nem jön edzeni, sőt a továbbiakban bizonytalan ideig felfüggesztem.
- De mester…
- Fogd be a szádat, fiam! Majd megtanulod, hogy a szabályokat be kell tartani – fedte meg az edző, meg sem várta, míg a férfi reagál, belefújt a sípba és mindenkit biztosított róla, hogy ma mindenki fájó tagokkal megy haza.
- Ezt nem hiszem el – morogta Draco, majd elengedte a lány kezét és felkelt a fűről. Mérgesen a távozó csapatársakat követte a tekintetével, aztán megszeppent Hermionéra meredt: – Mit csinálsz te itt?
- Azon kívül, hogy összeforrasztottam a csontjaidat, üzenetet hoztam – válaszolt kimérten, de az arcán átfutó érzelmeket nem tudta elrejteni.
- Miért nem szóltál, hogy idejössz? – förmedt rá Draco.
- Ne haragudj, csak azt gondoltam akarod tudni, hogy áll Astrid ügye – mondta Hermione, majd felkelt ő is lesöpörte magáról a füvet és nagyon dühösen Draco szemébe nézett. – De már megyek is.
- Várj, Hermione! – higgadt le végül Draco. Kicsit kótyagos volt még az eséstől és az eszméletvesztéstől. – Üljünk le egy kicsit.
- Sajnálom, mennem kell, majd később megbeszéljük.
- Kérlek, ne menj el!
- Tudtomra adtad, hogy hiba volt idejönnöm. Szóval majd az irodámban találkozunk – jelentette ki Hermione hidegen, aztán sarkon fordult és már ott sem volt. Draco nehéz sóhajt hallatott, megint elrontott mindent.

Merlin szent szakállát, hát persze, hogy egy idióta volt! Fogalma sem volt mihez kezdjen az érzéseivel, ideges volt és frusztrált, nem Hermionéra volt dühös, de mégis rajta töltötte ki a mérgét. Bocsánatot kell kérnie sürgősen és végre Astridra kellene koncentrálnia.
- Jól vagy? – kérdezte Darnell, aki éppen a közelében ólálkodott.
- Persze, semmi bajom – legyintett Draco.
- Csinos ügyvéded van. Nem tudod, van pasija?
- Nem – válaszolt dühösen a férfi, amiből Darnell tudta, hogy jobb jegelni a témát és még a közelébe sem menni ennek a nőnek.
- Hamarosan itt a gyógyító. De addig is lógsz nekem tíz galleonnal.
- Ismételjük meg a versenyt, aztán eldöntjük kinek mi jár.
- Hallottad, hogy mit mondott az edző. Inkább majd, megmérkőzünk a válogatáson – legyintett hanyagul a férfi, aztán barátilag megveregette Draco vállát.
- Rendben – egyezett bele Draco.
- Jobban tennéd, ha utána mennél – tanácsolta. – Megmentette a karodat többek között.
- Hatalmas nagy doxitárgya vagyok.
- Nem vitatkozom – nevetett a férfi. – Bocs, a történtek miatt.
- Ugyan, hetek óta vágytam egy kis csonttörésre.
- Legalább bekerülsz megint a Szombati Boszorkányba. – Mutatott a vadul kattogtató rajongók felé. – Tényleg, nem ő volt az, akivel összehoztak?
- Dugulj el, Darnell! – sziszegte Draco.
- Bocs, nem tudtam, hogy van köztetek valami. De ha neked nem kell, akkor én szívesen elviszem egy körre a seprűnyélen. – Darnell, ezután a mondata után, már csak azt érzékelte, hogy elegánsan landolt a pálya túloldalán, pontosan a pályára siető gyógyító lába előtt. Draco egy gonosz vigyorral nyugtázta tettét, s visszatette a helyére a pálcáját.
hozzászólások: 0
feltöltötte: Nyx | 2020 Jul 01

Powered by CuteNews