18. fejezet
King's Cross pályaudvar


Hermione késésben volt. Halogatta a végsőkig az indulást, mivel megpróbálta minél inkább későbbre hagyni a találkozást Dracóval. Az órájára pillantott, már alig volt fél órája, hogy időben a pályaudvarra érjen. Soha nem fogja megbocsátani magának, ha cserbenhagyja keresztfiát, Albust. Hetek óta nem volt Potteréknél, pedig többször is hívták és legtöbbször munkára hivatkozva vissza is utasította az invitálásokat. Sokkal jobban jártam volna, ha őket választotta volna Heath helyett – gondolta keserűen és visszaemlékezett a tegnap estére. Megrázta a fejét és folytatta tovább az útját.

Gondolatai a reggeli távozására terelődtek vissza. Nem így kellett volna eltűnnie Draco lakásából, de annyira furcsának tartotta a helyzetet. Megint merengéssel húzta az időt, ezért is volt a tervezettnél is nagyobb késésben. Hűvös szél csapta meg az arcát, amikor kilépett a lakásából. A közeledő ősz jele ez is – gondolta magában. Nem szerette ezt az időszakot, de nem volt mit tenni.

Éppen hogy elérte a metrót, mivel nem tudott itt hoppanálni, ez maradt az egyetlen megoldás. A legközelebbi biztonságos hely is csak több kilométerre volt a pályaudvartól. A metró ellenben egyből odavitte és nem is kellett annyit sétálnia. Ügyes varázslattal utat vágott magának a tömegben és leült egy szabad helyre. Sóhajtva nézett ki az ablakon.

Csupán elmosódott árnyakat látott maga előtt. Olyan kuszának tűnt minden, mint a saját élete. Megint megfutamodott Draco elől. Merlinre, miért olyan nehéz? Egyik pillanatban megértik egymást, a másikban meg elbizonytalanodnak mind a ketten. Jobb, ha csak az ügyvéd szerepét ölti magára, ebben legalább nem fog kudarcot vallani.

Hiszen, mi is lehetne ő? Csak egy ügyvéd és semmi más. Már csak azért aggódott, hogy időben el tudjon búcsúzni a keresztfiától és Scorpiustól. Aztán haza fog menni és végre ki fogja magát aludni. Ebben a tudatban érkezett meg a célhoz. Iszonyatosan nagy tömeg fogadta, alig tudta átverekedni magát, viszont a hasznos kis varázslata most is bevált, az órájára nézett és elmosolyodott. Végül sikerült a kilenc és háromnegyedik vágányhoz épségben bejutnia.
- Hát itt vagy? – köszöntötte Ginny. – Szia, Hermione!
- Szia! Te hogyhogy itt vársz rám? – mosolygott Hermione.
- Próbálok megszabadulni a Reggeli Prófétától – sóhajtott Ginny. – Talán sikerült.
- Hol van Albus és a család többi tagja? – kérdezte érdeklődve.
- Harryvel várják a többieket. Rose, Luna és Ron már velünk vannak.
- Ennek örülök. Mi a fene ez a nagy csődület?
- Több dolog is összejött a mai napra. Tudod az idén megdöntötte a rekordot Roxfortba felvett gyerekek száma. Itt lebzsel a Reggeli Próféta riporterserege. Nem is beszélve egyéb szenzációról. Például Draco Malfoyról…
- Te is éppen elég nagy kviddicsjátékos vagy – mondta elismerően Hermione.
- Engem már kivégeztek, de még bujkálnom kell egy kicsit. Reméltem, hogy megfenyegeted majd őket, hogy beperled az egész társaságot, ezért is jöttem eléd. Nagyon hatásos szoktál lenni – nevette el magát Ginny. – Egyébként most Dracót faggatják.
- Remek, attól tartok nekem is oda kell mennem hozzá. Eloszlatni pár feltételezést, velem és vele kapcsolatban, de előbb még Albustól akarok elbúcsúzni.
- Megyek én is. Remélem, sikerült valami olyan helyet találniuk, ahol kevesebb ember nyüzsög. – A két nő elszántan indult el Harryék felé. Nem is kellett sokáig keresgélniük. Albus izgatottan társalgott apjával, de elhallgatott, amikor észrevette keresztanyját.
- Hermione! – szaladt elé a fiú és megölelte. – Miért nem jöttél előbb?
- Ne haragudj, drágám, de nagyon sok dolgom volt. De ígérem a téli szünetben, ha hazajössz együtt fogunk ünnepelni – ígérte Hermione és remélte ezúttal így is lesz. – Mindenképpen meglátogatlak a Roxfortban, amikor elmegyek Hagridhez.
- Kicsit magatokra hagylak titeket és visszamegyek Harryékhez – mondta Ginny.
- Mindjárt megyünk mi is – bólintott Hermione.
- Ugye küldhetek neked baglyot?
- Persze, hogy küldetsz. Micsodakérdés ez? Nagyon örülnék neki, ha írnál nekem.
- Képzeld, anyától és apától kaptam egy baglyot – újságolta vidáman és a nem messze lévő utazóláda tetején ketrecben gubbasztó hóbagolyra mutatott. Hermionét megrohanták az emlékek. Albus hasonlított a legjobban Harryre a gyerekek közül. Pont olyan volt, mintha visszament volna az időben és Harryt látta volna itt maga előtt. Ő is egy pillanatra az a szénaboglyahajú és lapátfogú kisboszorkány volt. Mennyire régen volt mindez. Rámosolygott Albusra és így szólt:
- Nagyon szép – mondta mosolyogva és magához ölelte Albust. – Ígérd meg nekem, hogy vigyázni fogsz magadra. Tanulni fogsz, és nem kerülsz bajba.
- Megígérem. Nem lesz semmi baj, tudok magamra vigyázni.
- Ebben nem kételkedtem.
- Egy csomó varázsigét tudok már – újságolta büszkén.
- Hol van James?
- Már felszállt a vonatra. Valami sürgős dolgot kellett megbeszélnie a barátaival – vonta meg a vállát Albus.
- Kár, pedig szívesen köszöntem volna neki is – mondta sajnálkozta Hermione.
- Majd átadom neki, hogy üdvözlöd.
- Köszönöm.
- Izgulok – vallotta be a fiú és nagy szemekkel nézett a keresztanyjára.
- Nem kell. Rengeteg barátod lesz és nem lesz semmi baj sem – ígérte Hermione. – A Roxfort a legcsodálatosabb élményeket adja, amiket soha sem fogsz elfelejteni.
- Apával már beszéltem róla, de kicsit aggódom, hogy melyik házba fogok kerülni – mondta komolyan Albus.
- Nem kell félned. A Teszlek Süveg mindig jól dönt. – Hermione biztatóan elmosolyodott és megsimogatta a fiú fejét.
- Remélem – aggodalmaskodott még egy kicsit.
- Gyere, menjünk oda a többiekhez!
- Rendben. – Egy csapat vigyorgó boszorkánynövendéken verekedték át magukat, mire odaértek az Ronhoz és Lunához.
- Hermione, de rég láttalak – vigyorgott rá Luna, aki immáron édesanyarévén egy kicsit konzervatívabbra szelídült stílusával egészen más látványt nyújtott, mint régen. A bár a répa alakú fülbevalót nem hagyta el.
- Igen. Kicsit sok a munkám mostanság. Örülök, hogy megint itt lehetek.
- Malfoy ügyeit intézi – jegyezte meg gúnyosan Ron.
- Neked is nagyon örülök, Ron – mondta Hermione. – Rose merre van?
- Elment a barátnőivel - mosolyodott el Luna. – Még meg sem kezdte az iskolát, máris barátnői vannak.
- Csak a vonatra ne felejtsenek el felülni – sóhajtott Ron. – Remélem, Harrynek és Ginnynek sikerült megtalálni Lilyt. Mindenáron fel akar szállni a vonatra. Olyan, mint Ginny. Áh, már itt is vannak.
- Szia Hermione! – köszönt egyszerre Harry és Lily.
- Sziasztok! Hallom megint megszöktél – jegyezte meg Hermione.
- Nem is volt az olyan nagyon nagy szökés – mosolyodott el szégyellősen a lány. – Csak bámészkodtam egy kicsit. Jövőre én is megyek Roxfortba.
- Láttátok? Itt van Malfoy is – szólalt meg Harry, aki éppen Lilyt terelgette maga előtt.
- Apa, én is el akarok menni! – mondta a kislány.
- Ezt már megbeszéltük – sóhajtott Harry.
- Lily, hát itt vagy – jelent meg Ginny és kifulladva ölelte magához a kislányt. – Még szerencse, hogy megtaláltad.
- Lehet mégiscsak jó ötlet lett volna nyomkövető bűbájt rakni rá – vigyorgott Harry.
- Ezt majd később megbeszéljük – jegyezte meg hidegen Ginny.
- Visszatérve, igen, láttam Malfoyt – morogta Ron. – Nem is tudtam, hogy a fia most kezdi az iskolát.
- Nagyon eszes fiú – jegyezte meg Hermione.
- Gondolom és olyan bolond, mint az apja – gúnyolódott Ron. – Nem fogok csodálkozni, ha valami sötét szervezet élén találkozom vele újra.
- Muszáj neked mindig gúnyolódni? – kérdezte a lány mérgesen.
- Nem, csak Malfoy mindig ezt hozza ki belőlem. Fogalmam sincs, Harry, hogy miért tetted tűzbe érte a kezed.
- Ezt már ezerszer átrágtuk.
- Persze. – Forgatta meg a szemét a férfi, majd a tömegben a lánya vörös üstökét kereste, szerencsére nem volt messze tőle.
- Neki is jár egy második esély. Azt hiszem élt vele.
- Ha csak az elcseszett házasságára gondolok, akkor nem – mondta Ron és ásított egyet.
- Mondd csak, neked jár a Szombati Boszorkány? – kérdezte Harry nevetve. – Aki ennyit tud Malfoyról az vagy egy rajongó tinédzser lány vagy Ron Weasley.
- Én inkább azon aggódnék, hogy a fiad, miért rajong Malfoy csapatáért? Ő szerintem még nálam is többet tud Malfoyról.
- Ugyan, bátyus! Malfoy, már nem olyan, mint régen. Emlékszel, amikor eltörte a karom az a gurkó? Ő segített nekem, míg a gyógyítók oda nem értek. Majdnem leestem a seprűről.
- Szobrot ne emeljek neki? – gúnyolódott tovább a férfi.
- Felnőttek vagyunk, Ron – nevetett Hermione. – Nem kéne neked sem foglalkozni Malfoyjal. Nézd csak meg Harryt!
- Sosem gondoltam volna, hogy én szolgáltatok példát Ronnak – mosolyodott el a férfi.
- Remélem, a lányomra nem ragad ez a Malfoy-barát nézetetek.
- Na de, Ron! – szólt bele Luna is, aki eddig csendben követte az eseményeket. – Inkább nyugodj meg és beszéljünk másról. Malfoy témát pedig hanyagoljuk.
- Szerintem is – helyeselt Ginny.
- Ha feltettük a gyerekeket a vonatra eljössz hozzánk ebédelni? – kérdezte Harry Hermionétól.
- Lehet róla szó, de azt hiszem, nekem még van egy kis dolgom.
- Micsoda?
- Oda kell mennem Malfoyhoz egy kicsit – jelentette ki elszántan.
- Mi a fenének?
- Megígértem neki és ezt most nem szeghetem meg.
- Csak nehogy megátkozzon.
- Nem fog, Ron, nyugodj meg! – vetette oda Hermione, majd elindult Draco Malfoy felé.

***

- És Scorpius, várod már a nagy utazást? – kérdezte egy egészen visszataszító riporter a fiút.
- Igen – válaszolt tömören, de már szabadult volna. Már alig volt pár perc az indulásig és nem akarta erre vesztegetni az idejét. Persze megszokta már, amikor apjával együtt megállították az Abszol úton, de most irritálta a fényképezőgépek sűrű kattogása. Félszegen ránézett apjára, aki egy kicsit ideges volt a mai napon. Scorpius úgy gondolta, talán valamit ő csinálhatott rosszul, hiszen lóhalálában búcsúztak el a nagyszüleitől, és alig kapott észbe már pályaudvaron találta magát. Apja mégis azt akarja, hogy minél előbb Roxfortban legyen?

Nem egészen így képzelte el a napját, de nem túl sokat tehetett azért, hogy jobb legyen. Minduntalan a peronra vezető kaput figyelte, ám nem jött az, akit várt. Küldött egy lapot Astridnak, és cseppet sem esett neki jól, hogy válaszra sem méltatták. De miért nem kapott egy baglyot sem? Daphne néni nem ilyen, biztosan segített volna Astridnak válaszolni, hiszen ezt tette folyamatosan. Nem mehetett el Astidhoz, így megtudta valójában mi a baj. Kezdte egyre jobban irritálni, hogy egy kisgyereknek nézik. Nem értette az egésze – nagyon sóhajtott. Mi jöhet még?

Anyja nem jött el – ez mindent megmagyarázott neki, megtapasztalta a valódi harag és düh egyvelegét. Ő megpróbálta, bízott benne és Astoria megint csak semmibe vette, ahogy mindig. Még szerencsére időben megtanulta, hogy anyjától ne várjon semmi komolyat. Erős akart lenni és nem akart erre gondolni, hiszen éveket végig élt csalódottságban, anyai szeretet hiányában. Kihúzta magát és mosolyogni próbált, persze apja pontosan tudta, hogy mi jár a fejében és elhatározta, hogy Astoria nem fogja ezt megúszni. Draco megfogta Scorpius vállát, és mosolygott rá, bár fele annyira sem volt rendben semmi, mint azt el akarta hitetni a fiával és saját magával.

Aztán meglátta Hermionét közeledni. Még dühösebb lett, a lány szó nélkül eltűnt a lakásából reggelre, bár nem is számított másra. Különös módon dühe egyre jobban szelídült, ahogy csökkent kettőjük között a távolság. A fotósok vadul villogtattak és már szinte lihegve könyörögtek egy bejelentésért. Az előzőleg Scorpiust faggató férfi szemtelenül és csorgó nyállal nézett Hermioéra. Draco keze ökölbe szorult, felkészült az esetleges testi fenyítésre.
- Ms Granger! Kérem, nyilatkozzon! Mit szól a Szombati Boszorkányban megjelent cikkre magáról és Draco Malfoyról? Mióta vannak együtt? – S a kérdések megállíthatatlanul záporoztak Hermione felé. A lány csupán Dracót figyelte és még ennyire nem szégyellte magát, azért mert egy szó nélkül elment. Vett egy mély levegőt.
- Mint Draco Malfoy ügyvédje, úgy gondolom, hogy a pletyka alaptalan – jelentette ki magabiztosan. – Az ügyfelemmel és a fiával egy üzleti vacsorán vettünk részt.
- Tehát cáfolja, hogy kapcsolatban van Dracóval? – kérdezte meg egyértelműen a férfi.
- Csak munkakapcsolat van köztük – válaszolt Hermione nyugodtan, de belül úgy érzete sokkal több van köztük, mint azt szavakkal ki tudta volna fejezni. Dracót ellenben nagyon megbántotta, bár így beszélték meg a nyilatkozatot.
- Menjünk fiúk! – adta ki a parancsot a riporter csalódottan. – Köszönjük!
- Remekül tudod elűzni ezeket – szólalt meg Draco, miután a bagázs kezdett szétszéledni.
- Legalább tudok valami hasznosat is – mondta Hermione és elvigyorodott. – Scorpius, mindenképpen jó utat akartam kívánni neked! Remélem, hogy tetszeni fog a Roxfort. Egyébként hamarosan találkozni fogunk, mert magam is odamegyek.
- Tényleg? – csillant fel a szeme a fiúnak. – Ez remek. Legalább nem leszek egyedül egész évben.
- Az a mániája, hogy egy barátja sem lesz – sóhajtott Draco és megcsóválta a fejét.
- Te meg hagyod, hogy ezt higgye? – kérdezett rá Hermione vádlón.
- Dehogyis, csak nem tudom meggyőzni. Pedig, aki ennyire hasonlít az apjára, aki mellesleg a Szombati Boszorkány Legbűbájosabb Mosoly Díjának többszörös nyertese…
- Igen, tudom, hogy Scorpiusnak nagyon sok komplexusa van miattad – bólogatott bőszen Hermione, Scorpius pedig elnevette magát. Draco csak a fejét csóválta, de végül ő is elmosolyodott.
- Scorpius, drágám! – harsant fel egy nagyon ismerős hang. Draco egyből felismerte Astoria hangját, de nem csak ő volt így. Egy halom riporter is követte a példáját, megint csak gyülekezni kezdtek körülöttük, mint az éhes keselyűk. Scorpius gyomra összeszorult, ahogy a fekete hajú boszorkányra nézett.
- Szia, anya! – mondta Scorpius és csak állt mereven, igazából maga sem tudta hogyan reagáljon. Hát eljött – gondolta némiképp bizakodva. Astoria mosolyogva közeledett hozzá, de biztos volt benne anyja megint csak álarcot viselt, túlságosan is színpadiasan viselkedett. Némán hagyta, hogy anyja magához ölelje, bár legszívesebben duzzogva eltaszította volna magától. Olyan idegennek tűnt, mint eddig még soha.
- Hiányoztál nekem, kicsim! Remélem, apád rendesen bánik veled – szorongatta a nő, de közben hangosan beszélt, hogy a riporterek hallják. Scorpius gyanúja beigazolódott, nem miatta jött, hanem a szenzáció és az ismertség.
- Astoria, hát eljöttél? – kérdezte Draco számon kérően. Scorpius eközben kiszabadult anyja öleléséből és apja mögé állt. A színjáték nem neki, hanem a riportereknek szólt.
- Igen, miért ne jöttem volna el a fiam miatt?
- Ki tudja…
- Ne gúnyolódj, Draco! – nevetett a feketehajú nő. Astoria megtestesített minden arisztokrata vonást, amit Hermione nem és nem is fog. De Dracónak Hermione sokkal valóságosabbnak tűnt, mint felesége valaha is. Egyetlen lényeges különbség volt a két nő között, ami mindkettőről mindent elárult: Hermionénak volt egyedül szíve. Astoria csak megjátszotta, hogy érdekli Scorpius, akit azonnal háttérbe szorult, amint a nő meglátta Hermionét.
- Látom elhoztad a legújabb szeretődet is. De nem csúnyácska ez egy kicsit a te ízlésedhez? – kérdezte gúnyosan Dracót.
- Az ügyvédje vagyok – mondta Hermione és dühítette, hogy Astoria keresztül akar nézni rajta. – Megkérném, Ms Greengrass, hogy válogassa meg a szavait, ha velem beszél.
- Ugyan miért, ki maga? Attól még, hogy a tárgyalótermen kívül lefekszik a volt férjemmel, maga sem különb a többi szeretőjénél. – Draco ekkor megragadta Hermione kezét, amiben megjelent a pálca, szerencsére még időben tette meg ezt.
- Nyugalom, Hermione! Nincs semmi baj – súgta oda neki. – Jobb lesz, ha nem rántasz pálcát.
- Miért van itt a fiammal? – kérdezte Astoria tetetett felháborodással. – Draco, nem mondtad, hogy a szeretőket is bemutatjuk a gyerekeknek.
- Astoria, elég legyen! – csitította Draco. – Mi lenne, ha tisztességesen elbúcsúznál a fiadtól és hagynánk botrány nélkül elmenni?
- Akkor, küldd el a szeretődet! – követelte Astoria.
- Az ügyvédemet – pontosított Draco, aztán fojtott hangon közölte volt feleségével a következőket: – Ha nem fejezed be, akkor hagyom, hogy megátkozzon.
- Hermione nem megy sehova! – jelentette ki Scorpius határozottan, aztán a lányhoz fordult. – Sajnálom!
- Ugyan, semmi baj – mosolyodott el Hermione, aztán megölelte a fiút, úgy ahogy azt Scorpius szerette volna. – Nem a te hibád. Jó utat és vigyázz magadra!
- Köszönöm. – Astoria megkövülten nézte a jelenetet. Nem szólt egy szót sem, csak csendben tudomásul vette a vereségét. A riporterek eközben mindent lejegyzeteltek, s alig várták, hogy mindezt megírhassák. Dracót viszont ez érdekelte a legkevésbé, meghatódva figyelte fia és Hermione jelentét. Scorpius erőt merített Hermione öleléséből, majd anyja felé fordult.
- Viszlát, anya! – nézett rá vádlón a fiú és elfordította a tekintetét, aztán megfogta apja kezét és tömeg utat engedett nekik. Senki, sem mert a két Malfoy után menni.
- Mit állnak még itt? – kérdezte, vagyis inkább rikácsolta Astoria. – Oszoljanak!
- Nagyszerű fia van, sajnálom, hogy ezt nem veszi észre – mondta Hermione a nőnek, aki válaszra sem méltatta, aztán a riporterek tömegével együtt elhagyta a pályaudvart. Hermione nehéz szívvel nézett a két férfi után. Most biztosan tudta, hogy ki kell menteni a harmadik Malfoyt is ennek a nőszemélynek a kezei közül.

Scorpius nem nézett többen anyjára. Neki többé már nem létezett ez a nő, végérvényesen lezárta a múlt gyötrődéseit. Elfogatta, hogy egyedül csak apjára számíthat, s neki nem lesz soha szüksége egyetlen anyára sem. Astoria csupán életet adott neki, de amire szüksége volt azt már nem akarta megadni. Apjára emelte a tekintetét és megszólalt:
- Csak tudni akartam valamit.
- Micsodát, Scorpius?
- Hogy szeret-e még – válaszolta a fiú.
- Persze, hogy szeret, csak a maga módján – vigasztalta Draco, mégis a szíve szakadt meg a fiáért. Magát okolta és okolni is fogja örökké azért, ami történt.
- Akkor, az a szeretet nekem nem felel meg. – Draco ebben a pillanatban felnőttebbnek látta alig tizenegy éves fiát, mint amilyen ő volt ennyi idős korában.
- Bocsáss meg! – mondta Draco és magához ölelte a fiút.
- Nincs miért – rázta meg a fejét Scorpius. – Te nem tettél semmi rosszat, apa.
- Legszívesebben nem engednélek el Roxfrotba vagy én mennék veled.
- Apa, akkor mi lesz a Mardekárral nélkülem? – kérdezte vigyorogva.
- Szerintem megértik majd – nevetett és újra megölelte a fiát.
- El kell mennem és már nem félek elmenni – mondta határozottan.
- Büszke vagyok rád – mondta Draco. – Vigyázz magadra, és ha megvolt a beosztási ceremónia, akkor küldj egy baglyot szegény öreg apádnak, akit itt hagysz egyedül.
- Rendben van. – Azzal egyedül indult el a vonat felé, de még az utolsó szó jogán visszafordult: – Te is vigyázz magadra!

hozzászólások: 0