21. fejezet
Astoria nagy jelenete


- Mr Malfoy, egy fotót a Szombati Boszorkánynak! – harsogták kíméletlenül a riporterek. Draco nem is tudott válaszolni, már villant is a vaku és ő, meg Hermione szinte vakon léptek be a Mágiaügyi Minisztérium előcsarnokába. Honnan a csudából tudtak arról, hogy ma tárgyalása lesz? Egyre másra hangoztak el a kínosabbnál kínosabb kérdések, amire természetesen nem válaszolt és nem is akarta ezt senkivel sem megvitatni. Legszívesebben elmenekült volna, persze nem gyávaságból, csak meg akart tőlük szabadulni. – Hermione eközben utat tört maguknak és egy csendesebb helyre vezette Dracót, aki magánkívül volt a dühtől.
- Piócák! – szűrte a fogai között Hermione. – Számítottam egyébként erre. Bár szerintem az egész szerkesztőség kivonult ma.
- Ki a franc mondta el neki…
- Szerintem a volt nejed, mivel ott bájolog előttük. Egyébként ezért kértem, hogy abba a tárgyalóteremben legyen a tárgyalás, ahova ezek nem léphetnek be. Nyugodj meg, Draco! Az idegesség hiányzik a legkevésbé most. – Legszívesebben megcsókolta volna, de túl kockázatos volt.
- Te sem vagy a nyugodtság mintapéldánya – vigyorodott el a varázsló.
- Én nem vagyok ideges. Ezer tárgyaláson vagyok már túl, Draco.
- Akkor az az ér, miért remeg a homlokod közepén? – jegyezte meg ravaszul a férfi és pimaszul rámutatott a kérdéses területre. Hermione önkéntelenül homlokára tette a kezét, majd kimérten felhúzta az orrát.
- Na, dugulj el, Malfoy! – szólt rá mérgesen, végül elvigyorodott. – Legjobb lenne, ha most nem erre koncentrálnál. Gyere utánam!
- Remélem, ez a terv beválik – sóhajtott Draco és követett Hermionét. A tömeg oszlatás a boszorkánynak igencsak könnyen ment. Nem is beszélve a fenyegetőzésről, amit a riporterekkel szemben
- Az én tervem mindig beválik. Most pedig menj be a második ajtón! – Draco nem kérdezett csak engedelmeskedett. Most először nem ő volt a határozott, nem ő diktálta a feltételeket. Hermione hirtelen egy varázslattal rázárta a riporterekre az ajtót.
- Ezt meg hol a fenében tanultad?
- Bűbájtanon – vonta meg a vállát Hermione. – Úgy emlékszem másodéves anyagban volt benne. De én már elsőéves koromban is tudtam.
- Nem a varázsigét, azt én is tudom. Hanem azt, ahogyan kicseleztél egy falka riportert.
- Nézd, Draco, engem kértek már fel jó néhányszor, hogy képviseljek varázslókat és boszorkányokat, akik kényes vagy diszkréciót igénylő ügybe keveredtek, nem a tiéd az egyetlen, és nem is az első.
- Értem. – Draco nem is akartam tovább feszegetni a témát. Egyszerűen hagyta Hermionénak, hogy az ügyvéd álcáját viselje, és magabiztosabbnak mutassa magát, mint amilyen valójában volt. Egyszerűen elbűvölte a viselkedése, most akár a pokolba is képes lett volna őt követni. Talán tényleg oda mennek – gondolta keserűen, rossz előérzete volt a tárgyalással kapcsolatban.

A Mágiaügyi Minisztérium alaksorába lévő tárgyalótermekhez vezető folyosó. Ugyanazok a fekete-fehér, fényesre súrol kockák, amik visszaverték a lépteik hangját, a kihalt volt és dohos átjárót. Dracót zavarta ez a hang, de nem ez volt az egyetlen dolog. Nagyon is ismerős volt a hely és azt kívánta bár ne így lenne. Szinte látta magát évekkel ezelőtt a folyosón végigmenni, miközben a láncok csörögtek minden egyes lépésére. Szorongás fogta el, amit Hermione is megérzett. A varázsló meglazította a nyakkendőjét, hogy némi levegőhöz jusson.
- Ne haragudj! – mondta halkan a nő. – Ez volt az egyetlen hely a Minisztériumban, ahova nem jutnak le ezek a szemetek.
- Nincs semmi baj – biztosította róla Draco. Mélyeket lélegzett, s próbált úrrá lenni feltörő érzéseivel. Végül is nincs mitől félnie, hiszen szabad ember. De a rossz emlékek annyira hirtelen törtek rá, hogy képtelen volt védekezni.
- Biztos, hogy jól vagy? – tudakolta Hermione és aggódva figyelte a férfi fehér arcát. Draco viharszürke tekintetét az ügyvédboszorkányra emelete. Mély levegőt vett és a hűvösség álcája mögé száműzte érzéseit.
- Nem vagyok már kisgyerek, tudom kezelni a helyzetet. Meg tudok birkózni a saját problémáimmal – sziszegte zaklatottan, s lezártnak tekintette a témát. – Mutasd az utat, kérlek!
- Jól van – mondta Hermione.
- Mi lenne, ha átvennénk még egy- két dolgot, mielőtt elkezdődnek a tárgyalás?
- Ahogy gondolod – és belekezdett kiselőadásba a tárgyalótermi helyes viselkedésről. A férfi azonban még csak meg se hallotta a szavait, a folyós kísérteties csendje a múltban történtekez hozta vissza. Hermione lágy hangja erőt adott, hogy végig tudja pörgetni magában a kellemetlen emlékeket.

Ugyan, ezeket a termeket egy ideje nem használták, de Draco még emlékezett a tárgyalására. Nem is igazán a helyre, hanem félelemre leginkább és a kilátástalanságra. Egyszerűen nem bírt ettől az emléktől megszabadulni. Így csendben, hallgatta Hermione kiselőadását a helyes viselkedésről, magatartásról. Persze hallgatását a lány csendes beleegyezésnek vélte és nem sejtett semmit sem a férfi valódi vívódásáról.

A terem előtt viszont egy nem várt ismerősbe ütköztek. Draco összeszűkült tekintettel meredt a férfira, akinek nem is számított az érkezésére.
- Nahát Mr Malfoy! Rég láttam – köszöntötte Hermione gúnyosan a férfit.
- Ms Granger! Önt látni, mindig öröm – bólintott a férfi és kamatostul viszonozta a maró gúnyosságot.
- Kicsit korán jött. Nem most hallgatjuk ki Draco tanúit, egyelőre még nem tart ott az ügy.
- Nem ezért jöttem, Ms Granger. Egyébként értékelem, hogy küldött értesítést – préselte ki magából a következő szavakat Lucius.
- Szóra sem érdemes, csak a munkámat végeztem.
- Ez igazán dicséretes. Ha sikeres lesz a tárgyalás kimenetele, akkor…
- Ezt vegye úgy, hogy meg sem hallottam – szakította félbe Hermione, majd fojtott hangon hozzátette: – Engem nem kell megvesztegetnie, magamtól is teszem a dolgom.
- Szó sem volt erről – ellenkezett Lucius. – Remélem, megbocsát, de beszélni szeretnék a fiammal.
- Csak tessék – mondta a lány, majd eltávolodott a férfiaktól.
- Miért jöttél, apa? – tette fel a kérdést unottan Draco.
- Azért mert te, ellentétben az ügyvédeddel, nem értesítettél – morogta Lucius. – Nem kellett volna ekkora hercehurcát csinálni az ügyből. Egyszerűen nem értem, miért nem kérted a segítségemet.
- Tudod jól, hogy miért nem kértem – válaszolt fojtott hangon Draco. – Kitagadtál legalább ezerszer. Vagy nem emlékszel? Vérárulónak neveztél!
- Hirtelen haragú vagyok néha, ezt te is tudod. De a fiam vagy, Merlinre! Akármilyen a viselkedésed, akkor is melletted kell lennem.
- Látom végre meghallottad azt, amit anya mondogat neked évek óta – szurkálódott Draco. – Dicséretes, apám, nagyon dicséretes, de nem kell a segítséged.
- Akkor sem egy ügyvédecske leveléből és a Reggeli Prófétából kellene megtudnom, hogy mire készül a saját fiam – csattant fel Lucius. – Mégis mit képzelsz magadról?
- Astridért teszem azt, amit teszek. Tiszta, tisztességes módon harcolok érte, úgy ahogy egy normális varázslónak kell. És ha azt hiszed, hogy ezzel az egész családunkat lejáratom, akkor nagyon tévedsz.
- Más módja is van ennek – mondta a férfi. Draco egyszerűen nem akart hinni a fülének.
- Nem is akarom megtudni, hogy mire gondolsz.
- Nehezményezem a viselkedésed, fiam. Astoriát némi galleon ellenében meg lehetne győzni, hogy mondjon le a lányodról. Vagy nem erre gondoltál?
- Nem akarok neki pénzt adni. Nincs azaz összeg, ami kielégítené, különben sem hiszem, hogy a válás után annyira kifogyott volna belőle. Mellesleg a te ügyvéded miatt vagyok ilyen szorult helyzetben.
- Akkor is azt mondom, hogy ezt nem így kell elintézni – kötötte az ebet a karóhoz Lucius.
- Engem ez nem nagyon érdekel. Próbálom helyrehozni a rossz döntéseimet – magyarázta Draco. – Nincs szükségem a segítségedre.
- Az unokámról van szó, ő is fontos nekem, nemcsak Scorpius.
- Ez mind nagyon szép, de nem fogom elfelejteni, amit nekem mondtál. Kitagadtál, elűztél és…
- Csak hirtelen felindulásból mondtam. Nézd el ezt egy öregembernek, aki még mindig a múltban élni. De az, hogy egy sárvérűt kértél fel…
- Erről egy szót sem! Hermione Granger a legjobb a feladatra.
- A családi ügyvédünkkel mi volt a bajod?
- Az, hogy nem akarta elvállalni az ügyet, de te kényszerítetted rá és végül én jártam legrosszabbul. Egyébként jobb, ha most elmész.
- Rendben, de ígérd meg, hogy szólsz, ha segítség kell!
- Rendben van.
- Scorpiusnak gratuláltam, hogy beosztották a Griffendél házba – jegyezte meg végül, amivel végképp megdöbbentette Dracót. – Holnap este anyáddal várunk vacsorára. – Lucius, ahogy jött úgy el is ment. A férfi egy ideig még nézte apja távolodó alakját. Eközben Hermione is visszajött és kicsit gondterhelten nézett Dracóra.
- Remélem, hogy nem veszekedni akart – szólalt meg Hermione. – Sajnálom, hogy…
- Nem kell semmit sem mondanod. Az apán megint lehordott, de nem történt semmi különös. Bár azt hiszem, aggódik Astrid miatt.
- Soha nem gondolnám ezt az apádról.
- Tudod Astrid egészen különleges szerepet tölt be a családunkban. Hosszú évek óta ő az egyetlen lány a családban. Apám és anyám mindig elkényeztette. Anya majdnem teljesen belebetegedett abba, amikor elváltunk Astoriával és elmentek a kúriából, aztán mi is elköltöztünk a fiammal.
- Sajnálom – fogta meg a kezét a lány. – Nyugodj meg, nem lesz semmi baj!
- Jól vagyok. Most már mehetnénk.
- Előtte válaszolj egy kérdésemre: Rendesen fogsz viselkedni? – kérdezte Hermione és komoly tekintettel nézett Dracóra.
- Eszemben sem volt másképpen viselkedni – vigyorodott el gonoszul Draco.
- Ez nekem nagyon nem teszik. Mi itt csak megfigyelünk.
- Ezt hogy érted?
- Az előbb magyaráztam el – morogta fáradtan a lány, most lett számára világos, hogy Draco egy szót sem fogott fel abból, amit egész úton mesélt neki. – Tehát, most Astoriától fognak kérdezni. Egyedül nekem szabad közbeszólni, hogy úgy mondjam.
- Rendben – sóhajtott Draco.
- El fogja mondani a válaszát a vádjainkra. De nem szabad reagálnod arra, amit mondani fog, csak hallgasd végig és maradj nyugodt!
- Értettem.
- Jól érzed magad? – kérdezte Hermione. – Kicsit elsápadtál.
- Jól vagyok semmi bajom, csak… Útálom ismételgetni magam. Mindegy nem érdekes, jól vagyok tényleg, csak kezdjük már el.
- Rendben. Ne idegeskedj, és ne szólj vissza! Hagyd, hogy tegyem a dolgom. Ha ezt betartod, akkor nem lesz semmi baj.
- Jó.
- Helyes.
- Bemehetnénk végre?
- Persze. – Hermione furcsállta Draco feszélyezett viselkedését, de nem firtatta a dolgot. A teremben már készülődtek a tárgyalásra. Ők is leültek a megfelelő helyre, majd vártak, mivel még a legfontosabb ember hiányzott. Hamarosan belibegett a terembe Astoria Malfoy vagyis most már újra Greengrass is, aki úgy nézett ki, mintha egy divatlapból lépett volna elő. Elegáns, fekete bársonytalár volt rajta, és arcát fekete fátyol fedte, el akarta takarni arcát, amit állítólagos könnyek áztattak. Astoria Malfoy gőgös tekintettel ült le az egyik asztalhoz, majd az ügyvédjével kezdett beszélgetést.

A bíró szúrós szemmel nézett végig a feleken, mintha legalább a fogát akarták volna kihúzni. Egyértelműen látszott rajta, hogy semmi kedve nincs az egészhez. Hermione úgy gondolta nem fog sokáig tartani a tárgyalás, főleg ha a mellette feszülten várakozó Draco nem tesz olyasmit, amit nem kellene. A bíró jelentőségteljesen megköszörülte a torkát és szólásra emelkedett.
- Kérem, álljanak fel! Ismertetném a meghallgatás tárgyát: Astrid Malfoy elhelyezésének kérdése miatt vagyunk ma itt. Draco Malfoy, az édesapa, teljes körű gyámsági kérelmét tárgyaljuk, valamint Madam Astoria Malfoy alkalmasságát a gyermek felügyeletére. A vád a hölgy ellen gondatlanság, a gyermek veszélyeztetése, fekete mágiával való visszaélés és ördög lelke nevű bájitalfüggőség. Ms Granger, kíván valamit még hozzá fűzni az előbb elhangzottakhoz?
- Nem, bíró úr.
- Nos, rendben. Akkor szólítom Madam Astoria Malfoyt – szólalt meg a bíró és megvárta, míg Astoria elfoglalja a kijelölt helyét. A nő levette a fátyolt, szeme most teljesen megváltozott, egy teljesen megtört asszonyt alakított egészen meggyőzően. – Kérem, vegye elő a pálcáját! Esküszik, hogy csakis az igazad mondja?
- Esküszöm – mondta teljes átéléssel.
- Tisztában van vele, hogy ha nem mondd igazat vagy ennek gyanújával szembesül a bíróság, akkor Veritasszérumot alkalmazhatunk?
- Igen.
- Akkor, Mr Perel, kérem, kezdje! – intett a tagbaszakadt férfi felé, aki már most teljesen leizzadt. Egyszerűen rettegett Hermionétól, s hiába próbálkozik, Astoria nem fogja megnyerni ezt a tárgyalást.
- Köszönöm, bíró úr! Mrs Malfoy, kérem, mondja el, milyen gyakran látogatja meg a volt férje a lányukat? – tette fel az első kérdést.
- Nem túl sokszor. Pedig szegény kislányom bolondul az apjáért. Talán a válásunk óta kétszer, ha látta, pontosan nem tudom. – Draco felkapta a fejét a mondat hallatán.
- Astrid, hogy viszonyul ehhez a helyzethez?
- Felkavarja a helyzetet és sokat sír. Draco mindig inkább Scorpius-szal foglalkozott, ez egyértelmű a lányom számára, de még reménykedik – jelentette ki a nő. Draco keze megfeszült a hallottakra. – Ezért nem értem, hogy miért akarja a lányomat is nevelni. Én jó anya vagyok. Minden megteszek és megtettem a gyermekeimért.
- Igen, édesem, mindig is jó anya voltál – szólalt meg türelmét vesztve Draco gúnyosan.
- Mr Malfoy, az iróniát a bírósági jegyzőkönyv nem szerepelteti. Maradjon csendben, és ne kelljen szólnom! – mondta a bíró dühösen. Hermione pedig az asztal alatt bokán rúgta Dracót, aki próbálta ezt érzelemmentesen kezelni.
- Értem. Mondja el az aggályait, kérem, a Malfoy családdal kapcsolatban. Milyen félelmei vannak? – folytatta Perel Astoriához intézett kérdéseit.
- Halálfalók voltak, ezt mindenki tudja – kezdte Astoria, s könnyek folytak végig az arcát. – Megszakadna a szívem, ha a lányom nem maradhatna velem, biztonságban.
- Tiltakozom! Draco Malfoy tisztességes varázsló – szólt közbe Hermione. – Igen, halálfalónak bélyegezték, viszont tizenhárom évvel ezelőtti tárgyaláson ártatlannak minősítették. Nem végzett fekete mágiával kapcsolatos varázslatokat, évekre visszamenőleg ellenőrizhetően. Nálam vannak a jegyzőkönyvek, ha esetleg Mrs Malfoy és a bíróság kételkedne – jelentette ki Hermione és ezzel Dracót is meglepte.
- Rendben. A bíróság átveszi a bizonyítékot Draco Malfoy feddhetetlen előéletéről – mondta unottan a bíró. – Folytassuk tovább, Mr Perel!
- Igaz az, hogy a Malfoy család házassági szerződést íratott önnel alá?
- Igen, igaz. – Ezen a ponton ismét elkezdett sírni.
- Mi állt ebben a szerződésben?
- A gyerekeinkről esett benne szó – csuklott el drámaian Astoria hangja. – Miszerint, ha fiam születik, akkor lemondok minden jogomról vele kapcsolatban. Nem akarom, hogy a lányomat is elvegyék tőlem.
- Tiltakozom! – emelte fel a hangját Hermione. – Scorpius Malfoy nem tárgya a pernek. Viszont, ha a tisztelt bíróság szeretné, akkor beidéztethetem, mint tanút. Akkor talán elmondhatja, hogy a saját anyja eltiltotta tőle a húgát és a válás előtti időszakban többször is gondatlanul járt el a gyerekeivel kapcsolatban.
- Mr Perel, térjen rá Astrid Malfoy-jal kapcsolatos kérdéseire!
- Nincs több kérdésem, bíró úr – húzta be a nyakát az ügyvéd, ügyet sem vetve a villogó szemű Astoriára, aki sejtette, hogy nem a megfelelő embert választotta.
- Ms Granger, kérem, tegye fel a kérdéseit!
- Igaz az, Mrs Malfoy, hogy több ízben is korlátozta Draco Malfoy láthatási jogait?
- Igen. Ő sem engedte, hogy lássam a fiamat – felelte dacosan.
- Eskü alatt vall, asszonyom – figyelmeztette Hermione. – A pálcája vizsgálata során fekete mágiával kapcsolatos varázslatok jegyeztek fel. Nem volt túl alapos.
- Na és? Nem bűn felvértezni magunkat. Senkinek sem ártottam, csupán önvédelemből gyakoroltam pár bűbájt.
- A Varázsrendészeti Osztály munkatársai több ízben is fekete mágiával kapcsolatos tárgyakat foglaltak le önnél. Úgy gondolja megfelelő környezetet biztosít a lányának?
- Soha nem ártottam neki – kezdte el a sírást a nő. – Nem bántanám soha sem. Draco viszont ártott neki.
- Ez hazugság – szólalt meg Draco dühösen.
- Mr Malfoy, kérem, maradjon csendben! – zengett a bíró hangja a teremben.
- Én jó anya vagyok, Draco. Miért akarod elvenni tőlem a lányomat? Ő az egyetlen, aki még számít nekem. – Astoria minden színészi tehetségét bevetette, hogy teljesen lejárassa Dracót.
- Astoria, tudod, hogy ez mind csak hazugság! Miért nem mondod meg, hogy mióta nálad van a lányunk, azóta egyszer sem láttad.
- Az apja még pénzt is ajánlott nekem – kiáltott a nő és hisztériás rohamot színlelt. Hermione mérgesen ült vissza a helyére és szúrós szemmel nézett Dracóra. A tárgyalóteremben nagy zűrzavar támadt. A bírónak egy negyed órás szünetet kellett elrendelni.
- Megbolondultál? – förmedt rá Hermione, amikor kimentek a teremből és behúzta Dracót magával egy üresen álló irodába.
- Elvesztettem a fejem – vallotta be Draco.
- Nem értem, hogy miért nem hallgatsz rám. Most teljesen összekavartuk az egész helyzetet. Elég sok információt és jegyzőkönyvet találtam a feleségedről, de ha bíró nem engedi ezeket bemutatni, akkor nem győzhetünk.
- A sárkánytrágyás rohadt életbe! – dühöngött Draco. – Nem szabadott volna engednem, hogy elvigye. Meg kellett volna fojtanom.
- Akkor most ülhetnél az Azkabanban. Talán még nincs minden veszve, csak maradj nyugodtan. Tudsz magadon uralkodni vagy inkább sóbálványátkot kellene alkalmaznom?
- Ígérem, hogy nem fogok még egyszer közbeszólni.
- Remélem is, mert nem akarok egy ügyet sem elveszteni. Oh, bár elmentem volna már nyaralni… – sóhajtozott Hermione.
- Közeleg a tél, Hermione.
- És akkor mi van? Szerinted nincs olyan hely a földön, ahol ilyenkor meleg van?
- De van, csak…
- Koncentrálj! – Draco megsemmisülten követte Hermionét vissza terembe. Maga sem tudta, hogy mi fog ebből kisülni, de próbált uralkodni magán. A bíró miután mindenki elcsendesedett intett Hermionénak, hogy folytassa.
- Miért vádolja halálfalósággal és fekete mágiával Mr Malfoyt?
- Mindig is sötét dolgai voltak.
- Tanúim vannak rá, akik önről is képesek ezt bebizonyítani. Még egy kérdésem lenne: Miért lakik Astrid az ön húgánál?
- Ez szemenszedett hazugság. A lányom velem él, az én házamban – kiáltotta Astoria.
- Willow házimanó nem így tudja – vigyorodott el a lány. Aztán sorolni kezdte, hogy milyen bizonyítékot tud benyújtani, ami Astoria gondatlanságát bizonyította, egy kisebb halomnyi dossziét adott át a bírónak. Astoria szeme megvillant és fortyogni kezdett benne a düh. A nő érezte, hogy most aztán megfogták, úgy gondolta a házimanó csak egyszerűen meghalt, azért nem jön elő. Több volt a sötét folt az emlékezetében, nem kizárt, hogy ruhát adott a kis manónak.
- Elég! Miért akarják elvenni tőlem a lányomat? Mindenki összeesküdött ellennem. Elegem van és el fogok menni! Viszem a lányomat is. Nem érdekel, ha üldözni fognak. De nem adom át egy Malfoynak!
- Nyugodjon meg, Mrs Malfoy! Nem akarom, hogy még egyszer hisztériás rohamot kapjon – mennydörögte a bíró. – Akarnak még valamit hozzáfűzni valamit?
- Nem, bíró úr – mondta egyszerre Hermione és Mr Perel.
- Akkor a bíróság megvizsgálja a benyújtott bizonyítékokat. A következő tárgyalás időpontjáról bagolyposta útján kapnak értesítést. Elmehetnek! – Astoria ezt követően észrevétlenül Hermione mellé szegődött. Szerencsére Draco előre ment, így nem halhatta az ezt követő beszélgetést.
- Meg fogod ezt keserülni, Granger! – sziszegte fojtott hangon Astoria. Hermione nem ijedt meg tőle, hiszen számtalanszor megfenyegették már hasonló helyzetben. A nő hiába volt szép, elszánt és magabiztos, őt nem tudta megfélemlíteni. Hermione bensőjében fortyogott a düh, de tudta, hogy racionálisan kell gondolkodnia.
- Ugye nem hiszed, hogy félek tőled. Egyébként, remélem, tudsz róla, hogy átadhatom ezt az emléket, mint bizonyíték a bírónak – válaszolt kimérten. – Nagyon szigorúan büntetik azokat, akik egy mágiajogi képviselőt fenyegetnek.
- Nem érdekel! Akkor sem éred el a célod, sem te, sem Draco. Azt remélem, tudod, hogy én is átadhatom a bírónak a bizonyítékként az emlékemet, hogy láttalak titeket csókolózni. Így többet nem képviselheted őt – vigyorgott gonoszul. Hermionénak fogalma sem volt, hogy honnan tudhat erről a nő, de nem tudta kizökkenteni.
- A bíró talán elnéző lesz. Ha elé tárom azokat a vallomásokat is, miszerint nem is érdekel téged a lányod. Nem is beszélve a kis barátodról, aki a fekete mágiás múltadról tud egy kis előadást tartani.
- Vigyázz magadra, Granger!
- Túl sokat hibázol, Greengrass. Nem vagy te bűnöző csak egy oktalan nő, akinek kisiklott az élete.
- Szerencséd, hogy itt nem varázsolhatok – mondta kimérten, majd eltipegett a folyosón. Hermione megforgatta a szemét, s Draco keresésére indult.

Draco eközben a férfi mosdóban mereven bámult a tükörbe. Egyszerűen nem tudott mit kezdeni az érzéseivel. Astoria el akarta áztatni, de Hermione sikeresen megvédte. Miért történik vele mindez? Meg sem fordult a fejében, hogy valaha is ebben a helyzetben lesz. Ahogy végignézett a saját arcán, hirtelen felrémlett benne annak a kétségbeesett fiúnak a képe, aki egykor volt.

Megmosta a hideg vízben az arcát. Össze kellett szednie magát, mert egyszerűen nincs más megoldás a problémájára. Astoria nem fog igazat mondani a későbbiekben sem, sőt be fogja őt feketíteni még inkább. Nemsokára ő fog következni, hogy elmondja a köztük feszülő ellenségeskedést.
- Jól vagy, Draco? – hallotta meg Hermione hangját kintről.
- Igen.
- Akkor remélem, hogy hamarosan kijössz. Még rengeteg dolgunk van.
- Micsoda?
- Inkább gyere ki, nem akarok kiabálni – mondta a lány türelmetlenül.
- Itt vagyok – lépett ki az ajtón Draco.
- Nem nézel ki túl jól.
- Így néz ki az, aki próbál uralkodni magán és nem akarja megátkozni a volt feleségét.
- Nagyszerűen viselkedtél! – dicsérte meg Hermione. – Na jó, ez hazugság, de nagyon igyekeztél.
- Az ösztöneim ura vagyok, Hermione. – Draco ezek után mély hallgatásba burkolózott. Hermione nem tudta hogyan tudná ezt megváltoztatni. Hiszen nem álltak rosszul. Igaz a tárgyalás rövid volt, de elmondott mindent a bírónak, amit akart és odaadta az összes hivatalos feljegyzést Astoria hivatalos ügyeiről. Magában tudta, hogy nyerésre állnak, de ezt nem akarta elmondani Dracónak.

***

Astoria mélyen a szemébe húzta a csuklyát, amikor befordult a Zsebpiszok közbe vezető keskeny úton. Fortyogott benne a düh, egyszerűen fel tudott volna robbanni. Az ördög lelke sem nyugtatta meg, csupán egyre inkább fokozta az érzéseit. Cselekvésre szánta el magát, hiszen el kell érnie, amit akart. Draco és az a mocskos sárvérű ribanc nem győzhetik le. Meg kell mindkettőjüknek halni, más választása nem maradt.

Óvatosan lépkedett a csúszós macskaköveken, s léptei visszhangot vertek a kongó, nehéz csendben. Kisvártatva egy aprócska üzlet előtt állt meg, aminek már évtizedek óta lekopott a céhtáblája. Csupán egy kicsiny lámpás jelezte, hogy a tulajdonos még mindig az üzletben van. Astoria szája ördögi vigyorra húzódott, elővette pálcáját és a megbeszélt jellel tudatta érkezését. Nem sokkal később az ajtó nyikorogva tárult fel előtte.
- Sokat vártam rád! – közölte egy reszelős férfihang bentről.
- Feltartottak – vonta meg a vállát a nő.
- Megszerezted, ami kell a szertartáshoz? – kérdezte ingerülten.
- Hiszen ismersz, mindent meg tudok szerezni – mosolyodott el Astoria, és már elő akarta venni szerzeményét, amikor a férfi megállította.
- Megőrültél? Mi van, ha valaki követett?
- Ugyan, senki sem gyanakszik rám.
- Ebben nagyon tévedsz! A volt férjed csinos kis ügyvédkéje, szinte mindent tud rólad.
- Az a mocskos sárvérű szuka!
- Nyugalom, Astoria! Először a férjeddel és aztán vele is foglalkozunk – nevetett kísértetiesen, amitől még Astoria háta is megborzongott.
- Mondd nem is akarsz behívni? – kérdezte megrovóan. A férfi színpadiasan meghajolt, s szélesre tárta a nő előtt az ajtót. Aztán mindkettőjük alakját elnyelte a bolt sötétsége.

hozzászólások: 0