Fejezetek

22. fejezet
22. fejezet
Test és lélek

Hideg szél fúj az arcába, s megtépázta a vállig értő haját. Draco ahogy csak tudott menekült Minisztériumból, sőt Hermione elől is. Nem akart a szemébe nézni és nem akarta, hogy lássa, mennyire feszíti a benne kavargó harag. Olyan volt, mint egy űzött vad, ami sehol sem lel menedékre. Egyszerűen nem tudott mit mondani, nem tudott hogyan reagálni, így jobbnak látta, ha inkább elmegy oda, ahol e percben leginkább az otthonául szolgált. Meg sem állt egészen a kviddics pályáig. Egész este a kifulladásig hajszolta magát és a versenyseprűjét. Felejteni akart, megszabadulni mindentől, ami eddig feszélyezte.

Azonban ez cseppet sem ment olyan könnyen, volt feleségének képe minduntalan kísértette, s feldühítette. Meg tudta volna fojtani Astoriát, de persze csak képletesen, a hidegvérű gyilkolást teljes mértékben megvetette. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha mégis képes lenne hasonlóra – gondolta reményvesztetten, de persze soha nem tett volna ilyesmit. Sokkal nemesebb feladatot szánt neki a sors: apának kellett lenni, támasznak a két gyermeke számára. Astridnak és Scorpiusnak szükségük van rá és nem hagyhatta őket cserben. Minden erejével azon volt, hogy megfeleljen ennek a feladatnak. A harag viszont nem engedte, hogy higgadtan gondolkodjon.

Őrült tempóval sodródott a seprűhátán a csípős széllel harcolva, és már-már az eszméletvesztés határán volt. Felkiáltott – ki akarta magából adni a keserűséget, fájdalmat, dühöt, kétségbeesést. Áttört a felhőkön, egyre magasabbra és magasabbra ért fel, ahol még hidegebb és csípősebb volt a levegő. Nem érdekelte a borzongás, az erőfeszítés, amivel az egész járt. Egészen magasra ért fel, a felhők fölé, ahonnan a seprű nem ment már tovább. A lenyugvó nap megvilágította az arcát. Mély levegőt vett, s végre sikerült valóban fellélegeznie. Ekkor minden megnyugodott körülötte, csupán a pálya furcsa, elmosódó fényeit látta, lesuhant a lelátók felett, s olyan könnyűnek érezte magát, mint még soha. Euforikus, felemelő élmény volt ez számára.

Furcsamódon a kviddics volt az egyetlen, ami kicsit megnyugtatta és ellazította ebben a rohanó és komplikált világban. Persze túlzás lett volna azt állítani, hogy ez minden gondját elsöpörte volna, csupán jobban lett tőle. Itt nem kellett aggódnia, nem kell idegeskednie, a sebesség és az erős menetszél sikeresen kikapcsolták a gondolatait, még ha csupán egy kis időre is. Jócskán bealkonyult, mire végre leszállt a fellegek közül.

Kicsit talán meg is szédült, amikor újra talajt ért és érezte, hogy nagyon oda kell figyelnie minden lépésére, különben összerogynak a lábai. Zúgott a feje, de végre megnyugodott.
- Draco, te mit keresel itt? – szólalt meg egyik csapattársa a háta mögött, történetesen Bill volt az, Pansy férje. – Azt hittem végleg kitiltottak innen – jegyezte meg vigyorogva.
- Ugyan dehogy tiltottak ki, a következő meccsen már játszom, egyébként csak kiszellőztetem a fejem – vonta meg a vállát, aztán együtt sétálgatni kezdtek a pályán. Draco még mindig egy kicsit bizonytalan volt, viszont büszkeségéhez mérten a végsőkig tartotta magát. – Te mit csinálsz itt ilyenkor?
- El kellett szabadulnom, pont ugyanezért – vallotta be Bill, s gondterhelt tekintettel nézett Draco szemébe. A férfi egyből tudta, hogy min rágódik a barátja, mosolygásra késztette a feltételezés.
- Megijedtél az apaságtól? – vigyorodott el Draco, bár cseppet sem rossz szándékkal. – Nekem nyugodtan bevallhatod, senkinek sem fogom elárulni.
- Úgy is mondhatjuk, hogy kellően izgatott vagyok – sóhajtott Bill, bár tudta, hogy ez nem fedi a valóságot. – Na jó, leginkább be vagyok az egésztől rezelve. Pansynek ez a helyzet teljesen természetes, de nekem… Neki még az első perctől fogva mély kapcsolata van a babával, de én… Nem is értem mi van velem. Mindketten kiolvastuk a könyveket és az a sok információ. Én pedig egyre idegesebb leszek, ahogy közeledik a szülés pillanata.
- Nem kell aggódnod – bíztatta Draco. – Remekül helyt fogsz állni. Nem ismerek nálad jobb embert, aki alkalmasabb lenne erre a szerepre. Évek óta ismerlek, hiszen együtt kezdtünk, annyi nehézségen vagyunk túl és biztos vagyok benne, hogy jól gondolom.
- Remélem, igazad lesz. De annyi mindent el lehet szúrni a gyereknevelésben… - tette hozzá aggódva, majd félbeszakította a mondandóját. – Mi van, ha elszúrom és a gyerek utálni fog?
- Nem szoktam ilyesmiben tévedni – erősítette meg az iménti mondanivalóját a férfi. Bill egy fél mosollyal nyugtázta a kijelentést.
- Nem is tudom, eléggé bizonytalan vagyok.
- Komolyan mondtam és tényleg így is gondolom – Draco bátorítólag hátba veregette a férfit. – Jó apa leszel. Most még lehet, hogy másképpen látod és zavaros még mindig, de aztán hamarosam tisztán fogsz látni mindent.
- Köszönöm, Draco, hogy ennyire bízol a képességeimben.
- Csak az igazat mondtam – erősítette meg állítását Draco.
- Nem olyan könnyű ezt megemészteni. Hirtelen ez akkora felelősségnek látszik, hogy nem tudom képes vagyok-e felnőni a feladathoz. Nem tudom veled hogy volt…
- Idővel sikerülni fog – bíztatta tovább a férfi. – Velem hogy volt? Fiatal voltam, szinte gyerek, de egy pillanat alatt felnőttem. Soha nem felejtem el azokat a pillanatokat, amikor a gyerekeim először rám mosolyogtak. Egy olyan csodának leszel a részese, amit nem is tudsz teljesen megmagyarázni. Az, amikor felelős vagy egy másik életért, amikor álmában a karodban tartod és vigyázol rá, nincs ennél szebb, mélyebb érzés. Addig nem értettem milyen ez, míg először a kezembe nem adták Scorpiust. Merlinre olyan volt, mint egy ráncos, lila gyöngytyúk, de ő volt a kicsi fiam. És Astrid azzal a rózsás kis arcával. Áh… Nem lehet ezt igazán szavakba önteni. Bocsáss meg, amiért ilyen érzelgős vagyok.
- Ugyan, Draco. Tudom, mennyire szereted a gyerekeidet és mennyit küzdesz Astridért.
- Minden áldozat megéri azért, hogy újra fiammal és velem legyen együtt – válaszolt őszintén a varázsló. – Hibáztam, amikor nem léptem korábban.
- Ne mondj ilyet! A legjobbat tetted mindkettőnek, amikor elváltál Astoriától. Astrid pedig úgy gondolom hamarosan veletek lesz megint. Az ex nejed tett róla, hogy rossz hírneve legyen.
- Nem tudom mi lesz ennek az egésznek a kimenetele. Apaként azt szeretném, hogy a gyerekeim másmilyenek legyenek, mint én voltam az ő korukban, boldogabbak, nagyobb biztonságban éljenek és mindig okosan döntsenek. Meg akartam őket kímélni ettől a huzavonától, de…
- Nem a te hibád. Nem lehetsz tökéletes, te is csak egy emberi lény vagy, aki hibázhat. Mi varázslók, szeretjük azt hinni, hogy tökéletesek vagyunk, nem hibázhatunk és tévedhetetlenek vagyunk. Pedig nem így van. A mágia önmagában nem tesz bölcsebbé minket.
- Rám ez különösen igaz – mosolyodott el halványan Draco. – Néha valóban azt hiszem, hogy tudom mi a helyes lépés. Néha? Vicces, mert általában nem csak néha fordul elő velem.
- Mindannyian tudjuk – nevetett Bill. – A csapatnak szüksége van rád így vagy úgy. Ha az kell, hogy kivárjuk, míg Astrid újra veled lesz, akkor mi megvárunk.
- Szóval még egy meccset kihagyhatok?
- Igazából, nagyon hiányoltunk a legutóbbi meccsen – jegyezte meg Bill és sóhajtott egy nagyot. – Csúnyán kikaptunk.
- Tudom, sajnálom… Ha visszamehetnék az időben, akkor nem versenyeztem volna Darnellel vagy nyerek, mielőtt a Mester észrevesz minket. Gyerekes méredzkedés… Akkor nem gondoltam a csapatra, csak magamra és az érzéseimre.
- Az tényleg nem volt egy jó öltet. De Darnell képe felbecsülhetetlen volt, amikor megtudta, hogy a gyógyító rosszul rakta helyre az orrát és meg fog maradni a görbület. Ő sem volt teljesen formában a legutóbbi mérkőzésen.
- Valami azt súgja, ezért kaptam a többiektől néhány nagyon kedves átkot borítékba csomagolva.
- Mondtam a többieknek, hogy ez egy buta és gyerekes ötlet – csóválta meg a fejét a férfi és lemondottan sóhajtott egyet.
- Mindenesetre nagyon érdekes volt, erre hazaérni tegnap este. Zöld nyálka mindenhol és szerpentin mindenfelé. Órákba telt, mire mindent eltakarítottam.
- Tudom, hogy nagy nyomás van rajtad, Draco, ezért nem hibáztat senki sem… – veregette meg a vállát a férfi.
- Én ezt nem egészen így gondolom – mondta Draco. – Nagyon is meg vagytok sértődve, és lássuk be jogosan. Csessze meg Merlin, hiszen mindent elszúrok mostanában.
- Ez nem igaz.
- De az, kár is lenne tagadni.
- Milyen volt a tárgyalás?
- Elég rosszul sikerült, legalábbis én így gondolom. Astoria remek jelenetet adott elő, hogy a saját malmára hajtsa a vizet. – Draco merengve a távolba nézett és próbált higgadt maradni. Ennek ellenére úgy kapaszkodott a seprűnyélbe, hogy az ujjai elfehéredtek.
- Gondolom, számítottál erre.
- Igen, csak nem gondoltam volna, hogy ennyire meg visel majd – mondta őszintén, majd egy kis szünetet tartott. – De beszéljünk valami másról.
- Jó, rendben van.
- Pansy hogy van? – kérdezte témát váltva. Bill szeme, ahogy mindig – felragyogott, amikor imádott felesége került szóba.
- Jól, de nagyon zsémbes, amiért nem dolgozhat. Szerencsére azért igyekszik pihenni, talán sikerül kibírnia addig, míg meg nem születik a baba.
- Jellemző – nevette el magát Draco. – Meglátogatom, ha ennek az egész felhajtásnak vége lesz.
- Rendben, várunk szeretettel. Oh, még nem is gratuláltam a fiadhoz – mosolyodott el Bill. – Egy Malfoy a griffendélben…
- Mindenki olvasta a Szombati Boszorkány különkiadásában… - sóhajtott Draco nehezen, majd ironikusan hozzátette: – Nem is értem, miért nem lepődök meg ezen. Minden ismerősnek akartam küldeni egy levelet, amiben ezzel eldicsekszem, de hát mindig megelőznek ezek a vérszívók.
- Neked jár a Szombati Boszorkány?
- Most erre mit mondjak? Mivel én nyertem a Legbűbájosabb Mosoly vagy milyen díjat, ezért kaptam egy előfizetést tőlük. – Draco szenvedő arcát látva Bill elnevette magát.
- Rettentően jó lehet neked – préselte ki magából nagy nehezen a szavakat a férfi, a fuldokló nevetésroham nem túl sokat segített neki.
- Igen, valóban, én is határozottan így érzem. Már csak a következő számot várom, amikor megint kiteregetik a szennyesemet. Így is nehéz kimagyarázni, hogy miért nem játszom.
- Beszélned kéne a Mesterrel, és ezt most komolyan mondom – váltott más hangnemre Bill.
- Tudom, de még annyi minden van még hátra – sóhajtott Draco. – Jobb lesz, ha most hazamegyek. Fárasztó volt a mai nap.
- Igen, nekem is. Azt hiszem, igazad van.
- Na ugye megmondtam – nevetett a férfi, aztán elköszöntek egymástól és Draco hazahoppanált.

***

Lassan besötétedett és az árnyékok összefüggő sötétségbe álltak össze a hálószobában. Hermione éberen feküdt az ágyban, már órák óta forgolódott, de valahogy nem sikerült elaludnia. Minden gondolata Draco körül forgott és úgy érezte magát, mintha egy iszonyatos, irdatlan sebességgel pörgő korhintában ülne, ahonnan nincsen kiszállás. Mégis mit tehetne? – tette fel magának a fogós kérdést, egyszerűen nem tudott mit kezdeni a férfival. Egy csóktól pedig nem lesz mindjárt a párja valakinek, akkor sem, ha hetek óta be akarja magát lopni a szívébe, ami lássuk be Dracónak elég könnyen ment.

Mégis, most eltaszította magától Hermionét. Nem akart még csak beszélni sem vele, hoppanált a Minisztériumból és faképnél hagyta őt. Nem akarta kimutatni az érzelmeit – keresett gyorsan mentséget neki Hermione. Draco amúgy sem egy egyszerű, kiszámítható személy, most is valószínűleg emészti magát a lakásában egyedül és nem tudja, hogy van olyan ember, akire számíthat. Persze az igazság szerint Draco mélyen az igazak álmát aludta otthon, de akkor ezt a boszorkány még nem tudta.

Hermione, miután minden lehetőséget átgondolt, furcsa lépésre szánta el magát. Felvette az egyik szatén köntösét, megigazította a haját, aztán vett egy mély levegőt. Nem hagyhatja a férfit egyedül, magányosan, tele a világnak minden fájdalmával – döntötte el végül. Sóhajtott egyet, s Draco lakására hoppanált. Nem volt nehéz dolga, amikor újfent semlegesítette a riasztóbűbájt. Tudta, hogy őrültség, amit tesz, de nem bírta tovább, el kellett jönnie. Mezítelen talpa puhán simult a szőnyegre, s léptei hangját elnyelte a finom anyag. A nappaliban sötétség honolt, egyedül hálószobából hallatszott némi hanghatást, amiért Draco volt a felelős. Hermione elmosolyodott. Talán mégis tévedett Draco álmatlanságával kapcsolatban, bár nem érezte méltányosnak a helyzetet.

A nő háta borsózott, amikor belépett a férfi szobájába. Szép – gondolta fejcsóválva, a fáradt varázsló mélyen aludt, miközben ő otthon gondolatai között álmatlanul szenvedett. Az ajtóban állva a száját harapdálta és még mindig vacillált. Még van idő, hogy visszamenjen a lakására és visszaállítsa a bűbájokat – szólalt meg egy vészjelző hang a fejében, de végül nem hagyta el a bátorsága, ha már a józan ítélőképességét valahol már réges-régen elvesztette.

Végül erőt vett magán, aztán bebújt Draco mellé az ágyba. Tudta, hogy az elvei ellen cselekszik, de szíve egyre inkább Dracóhoz űzte. Nem akart lefeküdni vele, csak érezni a közelségét, a belőle áradó erőt, és ahogy megérezte a férfi testének melegét, egyszeriben minden kétsége elszállt, amik eddig aggasztották. Finoman hozzábújt a férfihoz, s úgy gondolta, hogy most itt kell lennie, itt a helye.
- Scorpius, megint rosszat álmodtál? – kérdezte álmosan Draco. Persze a fia évek óta nem aludt mellette, ha rosszat álmodott, de most mégis megesett. Át sem futott az agyán, hogy Scorpius már Roxfortban van.
- Én Hermione vagyok, és nem tudok aludni – mondta a boszorkány, majd szorosan hozzá simult.
- Hermione? – eszmélt fel a férfi hirtelen. – Te mit keresel itt?
- Gondoltam viszonzom a hívatlan látogatásokat, amiket te tettél nálam.
- Kis boszorkány, hogy jutottál be? – tudakolta álmosan, s megfordult az ágyban. Kinyitotta a szemét, és egy egészen éber, igéző szempárba tekintett.
- Nos, nem változtattál a bűbájokon, így nem volt nehéz dolgom.
- Tudtam, nem csak egy álom, hogy egyik este betoppansz hozzám. Bár álmomban kevesebb ruha volt rajtad – vigyorgott ravaszul.
- De azért ettől eltekintve nem haragszol? – kérdezte félszegen Hermione.
- Hogy haragudhatnék egy ilyen csinos ügyvédre? Főleg, ha bemászik mellém az ágyba.
- Igazság az, hogy nem tudtam aludni és aggódtam érted – vallotta be Hermione és mélyen Draco szemébe nézett. Szíve mélyén attól félt, hogy a férfi elküldi őt. De Dracónak ez még csak eszébe sem jutott.
- Oh, gyere közelebb – duruzsolt Draco kedvesen és még közelebb húzta magához. – Miért nem tudsz aludni?
- Miattad.
- Miattam? Mit tettem én? – kérdezte tetetett meglepődöttséggel.
- Nem is olyan rég megcsókoltál, és úgy eltűntél a Minisztériumból, mintha ott sem lettél volna – mondta ki végül és megrovóan nézett a szürke szemű férfira.
- Többet nem fogok ilyet tenni – ígérte Draco, aztán elkomorodott. – Sajnálom, de eléggé megviselt a mai nap.
- Tudom – bólogatott Hermione. – Ezért is vagyok most itt.
- Akkor gyere még egy kicsit közelebb, megmutatom, mivel tudod elűzni a rossz kedvemet – mosolyodott el a férfi, majd megcsókolta őt, hosszan és szenvedélyesen. Kisimította a hajtincseket a nő arcából és álmos tekintettel ránézett.
- Téged nem kavart fel ez az egész, ami köztünk történik? – kérdezte álmatag hangon Hermione, miután ajkaik elválltak egymástól.
- Engem annyi minden felkavar, hogy már észre sem veszem.
- Azért ez szemétség, hogy te olyan könnyedén elalszol – mondta kicsit durcásan.
- Semmi sem segít jobban, mint egy kis repülés – mormolta álmosan.
- Nekem tériszonyom van, szóval nem tudsz meggyőzni erről – simult hozzá közelebb Hermione, s végigsimította a férfi csupasz mellkasát.
- Majd megtanítalak seprűn lovagolni – ígérte a férfi és belefúrta az arcát a barna tincsekbe.
- Nem hiszem, hogy erre sor fog kerülni.
- De igen – biztosította Draco. – Hidd el, még nagyon sok tervem van veled.
- Igen? És elmondod, mik azok? – kérdezte Hermione kíváncsian. Jobb nem is lehetett volna, mint itt és most Draco karjaiba. Olyan megnyugtató volt és cseppet sem idegen, mintha évek óta vele lett volna, noha még mindig alig ismerte a valódi énjét.
- Még nem mondhatom el – duruzsolt a fülébe szenvedélyesen, s végigsimította a nőies idomokat. Hermione halkan felsóhajtott, s várta a folytatást. Draco azonban ravaszul elmosolyodott. – Előtte még elvinnélek egy igazi randira.
- Igen?
- Ahogy mondtam, ez így lesz – jelentette ki határozottan és elmosolyodott.
- Miért ennyire fontos ez neked?
- Mert jól akarom csinálni, Hermione. Nem akarom, hogy csak egy strigulának érezd magad. Különben is, Draco Malfoy-ról beszélünk, aki a nők bálványa.
- Miről beszélsz? – nevette el magát Hermione.
- Ha tudnád mennyi lánnyal, nővel, asszonnyal kellett megküzdened a szívemért… El sem férne itt az a temérdek szerelmes levél, amit az elmúlt években kaptam.
- Nem is gondoltam, hogy ennyire népszerű vagy.
- A sztárok élete nehéz – mondta tetetett komolysággal a férfi. – A viccet félretéve majdnem meglincseltek az egyik meccs után a nők, ez cseppet sem volt veszélytelen. Ha láttál már egy horda felajzott boszorkányt, akkor tudod, miről beszélek. Csak Darnell csapatársamnak köszönhetem, hogy ép bőrrel megmenekültem.
- Szegénykém – simította végig az arcát Hermione.
- Hamarosan, már csak messziről nézhetem a kviddicset – mondta réveteg hangon. – De legalább egy rajongómat végre itt tudhatom magam mellett.
- Miket beszélsz? – nevetett Hermione. – Sosem rajongtam a kviddicsért és érted sem. Csak emlékeztetlek, hogy te koslattál utánam és lefogadom azért, mert én nem ájultam el tőled mindjárt az első pillanatban – elemezte Draco viselkedését, s ezzel mosolyt csalt az egykori mardekáros arcára.
- Igen, és nem tágítok. Egyébként is, azt hiszem, hogy így is sok időt fogunk együtt tölteni, és ami azt súgja ez cseppet sem lesz romantikus – sóhajtott mélyen Draco és a kedve egyszeriben elment mindentől.
- Nem kell aggódnod! Minden rendben lesz – biztosított Hermione. Draco és az ő keze ekkor összekulcsolódott, a férfi ettől megnyugodott.
- És mondd mi lett az ügyvédi hírneveddel? – kérdezte ravaszul.
- Bűntudatot akarsz ébreszteni bennem?
- Eszemben sincs, csak cukkollak. Olyan szép vagy, amikor majdnem meg tudnál fojtani a puszta nézéseddel.
- A boszorkányok nagyon ügyesek a szemmel verésben, Draco. Szóval vigyázz mit mondasz nekem! – figyelmeztette Hermione.
- Nem tudnál te engem bántani – bizonygatta Draco. Megcsókolta a szeretett nőt ismételten és elrepítette magukat egy olyan helyre, ahol rajtuk kívül semmi sem létezett. Együtt sodródtak a mélységben és a magasságban is, ahova csak ők ketten mehettek. Draco óvatosan végigsimította Hermione miden egyes porcikáját, meg akarta ismerni, magáénak tudni. Még inkább magához húzta és rátapasztotta száját a cseresznyepiros ajkakra, mintha fel akarná falni. Hermione azonnal válaszolt és érezte, ahogyan lángnyelvek száguldoznak a vérében.

Kéjes nyögés hangzott fel a szoba sivár csendjében, s a szenvedélyük édes bűnbe csábította őket. Ujjaik egymásba kapcsolódtak, mintha soha nem akarnának elválni egymástól. A férfi olyan könnyedén szabadította meg a ruhák börtönéből, hogy azt Hermione alig vette észre. Csókokkal hintette a testét, felébresztve ezzel a nő kéjsóvár énjét, aki ínséges időket élt meg.

Hermione beletúrt a férfi dús szőke fürtjeibe, s hagyta, hogy tovább kényeztesse. A szürke szemekből eltűnt az álmosság utolsó szikrája is, helyette sötét szenvedély tüze lángolt benne kiolthatatlanul. Ahogy újabb csókjuk elmélyült, érezte, ahogy Draco fedetlen mellkasa az övével találkozik, s ettől még inkább elárasztotta a forróság. A világ egyszeriben megszűnt körülötte és már nem létezett más, csak az izzó szenvedély, amit mindketten megéltek. A tüdeje égni kezdett, aztán rájött, hogy elfelejtett lélegezni. Gyengéden eltolta magától a férfit, s mélyet lélegzett
- Draco – suttogta a férfi nevét elhalóan.
- Igen, édesem? – Draco lélegzetvétele is szabálytalannak tűnt.
- Teljesen elveszed az eszem – rebegte elhalóan, s felhívta Draco figyelmét arra, hogy készen áll a továbblépésre.
- Pontosan ez a célom, drágám – mosolygott rá ravaszul és folytatta a megkezdett játékot, amiben önkívületi állapotba hozza a leggyönyörűbb nőt, akivel valaha is együtt volt. Hermione a vágytól borzongva dörzsölte hozzá a csípőjét a férfi öléhez, aztán egyből Draco fölé kerekedett és a barna hajzuhatag teljesen befedte a férfit, majd hosszan megcsókolta.
- Hagyd abba! – nyögte Draco, akiben tudatosult, hogy a saját csapdájába esett.
- Játszani akartál velem – s elindult felfedezni a férfi testét, aztán lassan elindult a szájától egyre lefelé egészen az egyetlen ruhadarabig, ami még mindig némiképp fedte Dracót.
- Mindig elfelejtem, hogy mennyire okos boszorkány vagy – nevetett Draco, majd elfúló hangon hozzátette: - Nem csak okos, hanem szenvedélyes is.
A nő csak mosolygott és eszében sem volt megállni, egészen addig, míg Dracót teljesen el nem öntötte ugyanaz az őrjítő szenvedély, mint amit ő kapott tőle. A férfi ekkor átvette az irányítást és következő érzéki csóknál felé kerekedett.

Hermionénak elakadt a lélegzete, amikor a becéző ujjak legtitkosabb testrészét érintették meg. A lélegzete is kihagyott, amikor Draco lassú, ritmikus simogatásba kezdett és elszabadult benne a gyönyör. A férfi megérintette mindenhol, ügyes, kíváncsi ujjai intim, selymes utakon jártak.
- Draco – suttogta újra nevét, mint egy kérést és egyben könyörgést. Draco ravasz mosollyal űzte tovább egy olyan helyre, ahol Hermione gondolati semmivé váltak.
- Kérlek – könyörgött hangosan, szinte sóhajtva, és közelebb húzta magához a férfit, s egyik lábát Draco csípője köré fonta, de csak egy pár kínzó percre. Hívogatóan vétkezésre csábította, s már nem érdekelte, amit az ügyfél és ügyvéd viszonyról mondott. Őt akarta itt és most, még ha eredetileg nem is ezért jött. Érezte, hogy a férfi izmai megfeszülnek, s önuralma nem tart már soká.
- Nem tudod, mit kérsz – játszott vele még egy kicsit. Ő is tudta, hogy ezt nem tudja sokáig folytatni.
- Nem vagyok már kislány. Mindent akarok – zihálta hevesen. Draco újabb szenvedélyes csókkal jutalmazta a ledér szépséget, aki könnyedén felkínálta magát neki. Szeretni akarta, nem csak a testét, hanem a lelkét is. Azt akarta, hogy övé legyen és már nem bírta tovább visszafogni magát. Draco megremegett, majd beletemetkezett a nedves forróságba.

Hermione egész testén örömsugarak futottak végig, eljutva minden szövetébe és őrjítően zúgva a vérében. Megemelte a csípőjét és átkulcsolta lábával Dracót. Elállt a lélegzete a boldogságtól, mintha most találta volna meg lelke az otthonát a férfié mellett. Érzékinek érezte magát, igazi nőnek, és Draco minden mozdulatával, érintésével ezt sugallta. Mindketten ziháltak a varázslattól, egyszerűen nem tudtak egymással betelni.

Draco zihált, és Hermione úgy mozgott vele, mintha egész életében ismerte volna és már vagy ezerszer feküdtek volna ugyanígy egymás karjaiban. A gyönyör, ami elárasztotta őket, hatalmasabb, édesebb volt, mint azt valaha el tudtak volna képzelni. Olyan volt akár a szél és a mennydörgő vihar, ami képes elpusztítani mindent. Draco a nőt egyre magasabbra és magasabbra vitte magával, egészen a felhőkig, ahol nem létezett más csak a mindent elsöprő eksztázis.

Lelkük eltéphetetlenül összekapcsolódott ekkor. Percekig lebegtek a mámor édes ködében, egymás karjaiban, aztán egyszerre zuhantak vissza a valóságba. Újra különváltak és Draco legördült róla, s kedvesen végigsimította a nő felhevült, nedves testét. A férfi magához húzta, szenvedélyesen megcsókolta. Szavak nélkül is tudták mit érez a másik, kezük lustán összekulcsolódott, jelezve, hogy soha többet nem akarnak egymástól elszakadni. Egymás ölelő karjaiban adták át magukat az édes álomnak.


hozzászólások: 0
feltöltötte: Nyx | 2020 Jul 01

Powered by CuteNews