24. fejezet
Mi történt?

(Pár órával Hermione beidézése előtt)

Draco kimerülten és mélyen aludt az ágyában. Rettentően elfáradt, problémáit tetézte többek között az is, hogy levelet kapott Roxfortból. Fia, alig pár napos diáklét után, Albus Potterrel együtt felrobbantotta vagy legalábbis súlyosan megrongálta bájitaltan labort és a megboldogult Perselus Piton felbecsülhetetlen üvegcsegyűjteményét egy az egyben felszámolta. Fiának, első éves létére, még az is nagy teljesítménynek számított, ha néhány szikrát tudott volna szórni. De hát miért ne lehetne őstehetség? A végén még egy életre alkalmaznia kell Hermionét, hogy kihúzza fiát a csávából. Így cseppet sem mondhatta nyugodtnak sem az álmát, sem semmi más egyebet.

Álmában éppen Hermionét kergette a réten, de egyszer sem tudta elkapni. Ez felettébb bosszantotta őt, nem is beszélve a temérdek szárnyas házimanóról, akik egyre-másra őt üldözték, mert meg akarták kaparintani a zokniját. Az álom szerencsére nem tartott sokáig. Irgalmatlan nagy dörrenés rázta meg a lakását, így a férfi azonnal felébredt. Draco áldotta a lankadatlan éberségét, így egyből a keze ügyében volt a pálcája. Micsoda szerencse – gondolta magában. Azonnal felugrott, és úgy ahogy volt, tehát alsógatyában rohant ki a nappaliba.

Ott kint pedig nem más várta, mint két kedvenc ellensége. Draco szürke szeme villámokat szórt, ahogy megpillantotta a másik kettőt a nappalijában. Mi a francot keresnek ezek itt? – morogta magában. Potter és Weasley elszántan, kivont pálcával a kezükben vártak rá. Dracónak fogalma sem volt róla, hogy mi ütött ezekbe, de nem akarta harc nélkül megadni magát, pedig nagyon jól tudta, hogy nem csinált semmit sem.
- Ti meg mi a francot akartok itt? – kérdezte dühösen, de már bizsergett a kezében a pálca. Jó ideje nem párbajozott.
- Malfoy! – kiáltott rá Ron Weasley. – Dobd el a pálcádat és add meg magad!
- Eszemben sincs, Weasley! Gyere és kapj el! – mondta ravaszul. Aztán már csak arra eszméltek, hogy átkokat szórnak egymásra. Harry és Ron lihegve próbálták becserkészni Dracót, de egyszerűen nem bírtak vele. Ugyan ők túlerőben voltak, ám közel sem annyira jó formában, mint a folyamatos edzéseket elszenvedő Draco.

Olyan volt akár egy ügyes kölyökmacska, aki könnyű szerrel meglóg az üldözői elől. Ezzel leamortizálva Pansy által különös gonddal berendezett nappalit. Támadott, hárított, támadott és ismét hárított. Egyszerűen elemében volt, szinte örült, hogy a fiúk beugrottak hozzá és végre kiereszthette a fáradt gőzt. A két férfi teljesen el volt hűlve, lihegve próbálták elkábítani a megvadult kviddicsjátékost. Úgy gondolták egyszerű lesz Malfoy begyűjtése, de ez cseppet sem tűnt könnyű feladatnak.
- Erősítést kellene hívnunk – mondta Ron és a karját markolászta, ahol Draco egyik varázslata eltalálta, irgalmatlanul égett a kérdéses terület.
- Nem kell, csak bízd rám. De nehogy valami erős átokkal találd el. Életben kell maradnia.
- Jól van, jól van. Őt is megkérhetnéd erre, ez az ártás piszkosul fájt – méltatlankodott Ron.
- Nem halsz bele, csak a bőrfelületet érintette az átok – vizsgálta meg a sérülést Harry.
- Na, mi van, fiúk? – nevetett Draco. – Csak nem elfáradtatok. Gyertek csak elő az ezer galleonos kanapém mögül, amit teljesen tönkretetteket és beszéljük meg!
- Add meg magad, Malfoy! Te gyilkos gazember! – kiabálta Ron.
- Mi van, Weasley? Elment az eszed? – kiáltott vissza Draco. – Nem gyilkoltam meg senkit, hacsak nem arra a szerencsétlen doxira gondolsz, aki tegnap este berepült az ablakomon.
- Felesleges az ellenállás, Malfoy! Mi ketten vagyunk. Tudod, kicsit túlerőben vagyunk veled szemben – tájékoztatta Ron.
- De még ketten sem bírtok velem – nevetett Draco.
- Fedezz! – mondta Harry Ronnak és hirtelen kiugrott a kanapé mögül és egy kábító átokkal eltalálta Dracót.
- Na, ezzel megvolnánk – nyugtázta Ron. – Szerintem kötözzük meg.
- Mit gondolsz ő tette?
- Fogalmam sincs – vonta meg a vállát a férfi. – De mindenesetre ellenállt és ezért be fogjuk vinni.
- Nagy bajban leszünk, ha mégsem ő a tettes – aggodalmaskodott Harry.
- Ugyan már, Harry! Hiszen tudod, Malfoyról van szó.
- Komolyan mondom, Ron. Szerintem annyira nem lesz vicces, ha tényleg ártatlan. Hermione az ügyvédje és nem akarok egy túlkapás miatt hetekig a bíróságra járni.
- Nem lesz gond.
- Persze, mert te annyira előrelátsz…
- Tudom, hogy évek óta nem volt semmilyen kihágása. De tudod, hogy milyen kiélezett volna a helyzet a feleségével. Ő is gyanúsított. Amíg nem bizonyítottuk az ellenkezőjét, addig nem tehetünk mást.
- Akkor is elhamarkodtuk. Ha nem törted volna be az ajtót, akkor nem hiszem, hogy ránk támadt volna.
- Malfoyról beszélünk, Harry.
- És? Azóta cseppet megváltozott, mióta gyerekek voltunk.
- Mindegy, menjünk és hallgassuk ki. A többit, majd meglátjuk. – Aztán felnyalábolták Dracót, varázsoltak rá ruhát, és hoppanáltak vele.

Draco csak egy óra múlva tért magához és minden csontja fájt. Egy majdnem teljesen világítás nélküli helyiségben ült megkötözött kezekkel. Fogalma sem volt mi az ördög folyik itt, de már maga sem játékként fogta fel a helyzetet. Mozdulni sem tudott, pálcáját elvették és bezárták.
- Felébredtél, Malfoy? – hallatszott egy gúnyos hang a sötétből.
- Mi a fenét akartok tőlem? – kérdezte még egy kicsit kábultan. – Nem csináltam semmit sem.
- Dehogynem és el fogod nekem mondani.
- Nem beszélek veled, amíg nincs itt az ügyvédem.
- Áh, szóval a saját, családi kis ügyvéded kell? Hát akkor idehívjuk – mondta gúnyosan Ron. – De ezzel akár be is ismerheted a bűnösséged.
- Miről beszélsz, te agyalágyult?
- Tudod te azt nagyon jól.
- Hermione Grangert akarom, most! – sziszegte Draco, amitől a férfi meghökkent. – Mi az csak nem meglepődtél? Ő az én ügyvédem.
- Rendben. Flanagan, értesítsd, kérlek, Hermionét! – szólt ki az ajtón Ron.
- Nahát, Weasley, egészen felelős beosztásba kerültél? Nem is gondoltam volna, hogy a te eszeddel kineveznek főnöknek.
- Dugulj el! Akkor is megtudom, hogy mi a francot műveltél az éjjel.
- A kis barátnődnél voltam, tudod, Hermionénál – vigyorodott el Draco. – Részletezzem is, hogy mit csináltunk?
- Megöllek, te szemét!
- Ron, fejezd be! – jött be éppen a megfelelő pillanatban Harry. – Engedd el!
- Mi van, megint a védelmére kelsz? – csattant fel Ron. – Mi vagy te egy istenverte őrangyal?
- Nem ő ölte meg Astoria Malfoyt – sóhajtott Harry.
- Micsoda? – hördült fel Draco. – Mi a francról beszélsz?
- Astoria meghalt.
- Elárulnátok, hogy mi történt? Mi van a lányommal. Merlinre, oda kell mennem érte! – ugrott fel székestül és majdnem orra esett igyekeztében.
- Nyugalom, Malfoy! Semmi baja nincs a lányodnak.
- Mégis hol van? Azonnal látni akarom! – követelte bőszen.
- Egy auror tanonc szórakoztatja, és nagyon élvezi. Haja szála sem görbült. Megvizsgálta egy gyógyító is, tényleg nem kell aggódnod miatta. Sőt a varázsereje is segített neki, hogy egyrészt felerősítse az átkot és megvédte magát a nagynénjével együtt. Bár a Greengrass kúria szinte teljesen romba dőlt.
- Hála Merlinnek, hogy jól van – mondta Draco és mélyet sóhajtott.
- Nagy erejű átkok szállingóztak arrafelé ma hajnalban – kezdte Harry gondterhelten.
- A volt feleséged valamiféle fekete mágiás bulit tartott. Sok-sok alkohollal. Valamilyen rituáléra készültek, de nem tudjunk, hogy miért. Bár valószínűleg téged akartak megátkozni vagy valami hasonló. Tele volt a helyszín a te dolgaiddal, ezért is gyanakodtunk rád.
- Aztán az történt, hogy elszabadult a pokol. Valami barom elkezdett átkokat szórni és a többiek folytatták. – Harry vett egy mély levegőt. – Astoria megijedt és átrohant a testvéréhez, legalábbis Daphne Greengrass ezt álltja, útközben eltalálta egy átok, s teljesen megvadult. Rátámadt a lányotokra, de Daphne megakadályozta. Aztán ekkor jött a robbanás és a lányod varázslata. Astoria azonnal meghalt, egy átok miatt, de még azt nem tudjuk, hogy kinek az átkától. A lányod és Daphne maradt egyedül életben, a többiek megölték egymást.
- Szentséges Merlin! Mi a fenébe keveredett Astoria?
- Még nem tudjuk, de kivizsgáljuk az ügyet. Ami pedig a lakásodat illeti… Bocs, Malfoy – kezdte Harry és eloldozta a férfit. – Tévedtünk.
- Hagyjuk! Nem akarok vizsgálatot. Majd segítetek eltakarítani a romokat és ezzel készen vagyunk – sóhajtott egyet Draco.
- Sajnáljuk – mondta Harry.
- Egy fenét sajnáljuk – erősködött Ron.
- Nem kell sajnálkozni. Évek óta nem volt ilyenben részem – vigyorodott el Draco.
- Nekem sem – válaszolt Harry. Majd mind a három férfiból kirobban a nevetés.
- Olyanok vagyunk, mint egy csapat futóféreg. De hát az előítéletek továbbra is megmaradtak – mondta Ron. – Francba is, Malfoy, még mindig el tudok rólad képzelni bármilyen disznóságot.
- De ezért a volt feleség meggyilkolása tényleg durva lett volna. Főleg most, amikor bepereltem és…
- Mondtam én neked, hogy az már nagy falat lenne Malfoynak.
- Mit mondtál? Te akartad elfogni – vetette ellent Harry.
- Szerintem igyunk valamit és felejtsük el ezt az egészet – javasolta Ron.
- Weasley, szerintem ez évtizedek óta a legjobb ötleted.

***

Gyilkosság a Greengrass kúriában – írta a Reggeli Próféta, ami a Varázsbűnüldözési Főosztály várószobájának asztalán feküdt. Hermione álmosan nyújtózott ki a karosszékben, ahova még valamikor tegnap hajnalban ült le. Egyből, ahogy kinyitotta a szemét feltámadt benne az idegesség. Miért nem mondanak el neki semmit sem? Iderángatták az éjszaka közepén csak azért, hogy szórakozzanak vele? Ez így egyáltalán nem volt korrekt bánásmód. Mi a csodálatos tűzbéka tojását akarnak akkor tőle?

Ezzel a meggyőződéssel és dühvel fűszerezve pattant fel éjjeli fekhelyéről, s elindult magyarázatot keresni. A lendülete is megvolt, mikor nemes egyszerűséggel berontott Harry Potter irodájába, ahol a lehető legelképesztőbb látvány fogadta. Harry, Ron és Draco elég vidáman beszélgettek egymással. Láthatóan Draco nem volt letartóztatva, és valószínűleg nem ő ölte meg Astoriát sem.
- Mi a francot csináltok itt? – kérdezte dühösen.
- Csak beszélgetünk – vonta meg a vállát Ron. – Nosztalgiáztunk egy kicsit. Emlékszel, amikor a durrfarkú szurcsókok …
- Igen. Bár harapták volna le mindegyikőtök fejét – s szinte toporzékolt dühében.
- Mi történt? – kérdezte Draco.
- Pont te kérdezed? Itt várok már… elég régóta, majd’ megőrültem az aggodalomtól. Ti meg itt ültök és nevetgéltek egymással? Hiszen mindig is utáltátok egymást.
- Öljük meg inkább egymást? – szólt közbe Harry.
- Inkább elmondhatná valaki, hogy mi folyik itt, mert már nagyon elegem van ebből. Sőt azt is, hogy miért vagytok ennyire fenemód jókedvűek, amikor egy halom embert megöltek tegnap?
- Nyugodj meg, Hermione! Inkább ülj le egy kicsit – javasolta Ron és egy Draco melletti székre mutatott.
- Addig nem, míg el nem mondjátok, amit tudni akarok – erősködött a tűzről pattant boszorkány. A három férfi úgy látta jónak, ha tényleg elmondd mindent a nőnek, mielőtt ennek beláthatatlan következményei lesznek.
- Ma hajnalban fekete mágiás robbantási esethez hívták ki a csapatunkat. A Greengrass kúriában Astoria valamiféle fekete mágiás összejövetelt rendezett, aminek egy kicsit rossz vége lett. Az egyik pártfogoltja felöntött a garatra és átkokat kezdett el szórni. A többiek bedühödtek, aztán hatalmas ramazúrit csaptak. Astoria átment a testvéréhez, hogy kimenekítse őket, de valamiféle átokkal eltalálták és teljesen megkattant – mesélte el a történetet Ron.
- És meghalt?
- Nem egészen. Rátámadt Daphne-ra és a lányára, akik védekeztek és ekkor jött egy hatalmas robbanás, amit feltehetően Malfoy kisasszony feltörni készülő varázsereje csak fokozott, így megmentette saját magát és a nagynénjét, aki még mindig sokkos állapotban van. Na és Astoria ebbe a robbanásba halt bele.
- Egyet nem értek akkor. Engem mi a fenének rángattatok ide? – fújtatott Hermione.
- Nos, az úgy volt, hogy ezek a fiúk, egyből engem gyanúsítottak a robbantással – kezdte a történetet Draco. – Kellett egy ügyvédi segítség.
- Ráadásul védekezett is – folytatta Ron. – Így móresre kellett tanítanunk.
- Nem mondom, olyan varázslatokat küldött ránk, hogy alig tudtam kivédeni – szólalt meg Harry némi elismeréssel a hangjában.
- Egem még el is talált. – Mutogatta sebesüléseit Ron, de Hermionét cseppet sem tudta megnyugtatni.
- Persze, hogy védekeztem – szólalt meg Draco is, sőt még ki is húzta magát. – A legmélyebb álmomból vertetek fel. Nem mondtátok meg először miről van szó, hanem támadtatok.
- Aztán sikerült elkábítani – szólt diadalmasan Harry. – Nem volt egyszerű feladat.
- Nem adom olcsón a bőröm – nevette el magát Draco.
- Aztán behoztuk, persze nem volt hajlandó beszélni. Ügyvédet kért azonnal– vette fel a történet fonalát Ron.
- Ekkor kértük meg Flanagant, hogy írjon neked és mondja el, hogy mi történt.
- Igen. Egyedül annyit közölt velem, hogy Astoria meghalt – szólalt meg gúnyosan Hermione.
- Aztán végül tisztáztuk a helyzetet. Most meg itt vagyunk és ünneplünk.
- Hála Merlinnek… – kezdte vidáman Draco.
- Ez szerintem nem túl vicces – vágott a szavába Hermione. – Nem kéne örülnöd, végül is meghalt a gyermekeid anyja… Hihetetlen vagy.
- Miért ne örüljek? A lányomat tárgyalások és hetekig tartó hercehurca nélkül az én felügyeletem alá helyezi a bíróság.
- De félig árva lesz. Én sem rajongtam a flúgos exnejedért, de akkor sem kéne így viselkedned.
- Ilyen anyától, jobb, ha megszabadulnak a gyermekeim – vonta meg a vállát Draco. – Most miért vagy ilyen zabos?
- Nekem meg az jó, ha tőled megszabadulok végre – kiabálta Hermione. – Miért vagyok zabos? Még felmered tenni ezt a kérdést?
- Mi bajod van? Komolyan nem értem – rázta meg a fejét Draco.
- Itt várattok, azt hittem valami oktalanságot követtél el. Aggódtam a sárkánypikkelyes bőrödért és még csak nem is szóltál, hogy semmi bajod nincsen. Van fogalmad róla, hogy mennyit aggódtam? Nem te ölted meg az exnejedet, és egyébiránt nincs szükséged a szolgálataimra, ahogy látom.
- Sajnálom – mondta Draco bűnbánó képpel.
- Sajnálhatod is. De nehogy azt higgyétek, hogy ti jobbak vagyok – fordult most két jó barátja felé. – Nehogy a szemem elé merjetek kerülni!
- De Hermione…
- Ne gyertek közelebb, mert megátkozlak mindegyikőtöket! – Azzal bevágta maga mögött az ajtót és elviharzott hazafelé.
- Nos, egy ideig szerintem jobb, ha nem megyek a közelébe – sóhajtott Draco.
- Majd kiheveri – nyugtatta meg Ron. – Kicsit szerintem bántja, hogy nem ő nyerte meg ezt a tárgyalást.
- Arról nem is beszélve, hogy fülig szerelmes – mosolyodott el Harry.
- Ugyan már – legyintett Draco.
- Máskülönben nem lenne ennyire kiakadva – sóhajtott Ron. – Hanem mondd, Malfoy, hogyan került a fiad a griffendélbe?
- Halvány fogalmam sincs – rázta meg a fejét Draco és elnevette magát.
- Albusszal nagyon összebarátkoztak – mondta Harry. – Annyira, hogy hivatalosak vagytok hozzánk a karácsonyi vacsorára.
- Ezt nem hittem volna – szólalt meg Draco és elnevette magát.
- Hidd el mi sem. De tudod, én azért örülök neki – mosolyodott el Harry. – A fiamnak még sosem volt ilyen jó barátja.
- Mondd csak te is megkaptad McGalagony levelét? – kérdezte Draco kíváncsian.
- Amiben a felrobbantott bájitaltan laborról ír? Igen, megkaptam. Holnap indulok az elbeszélgetésre.
- Akkor ott találkozunk – nevette el magát Draco. – De előbb még beszélnem kell Hermionéval.
- Én a helyedben valamiféle pajzsbűbájt gyakorolnék – tanácsolta Ron.

hozzászólások: 0