Fejezetek

6. fejezet
6. fejezet
A Sárkány ügyvédje

Draco boldognak érezte magát egész délelőtt, még az sem érdekelte, hogy az Abszol úton készítettek róla néhány képet és ki kellett osztania pár aláírást a rajongóinak. Persze aztán gyorsan meglépett a nyomában lévő újságíróktól és már egyedül hoppanált a Pansy által kijelölt helyre. Meleg volt és tűzött a nap, így muszáj volt felvennie a mugli napszemüveget, amire menedzsere csak megcsóválta a fejét. Az öltöny, a fényesre suvickolt sárkánybőr cipő, a kusza hajviselet remek összhangban volt azzal a kviddics sztár összképpel, ami remekül mutatott a Reggeli Próféta hasábjain.

A boszorkány már közel tíz perce várt rá és Draco tudta, hogy megint le fogja szidni, de most semmi sem tudta elvenni a jókedvét. A férfi egész úton Pansynek dicsekedett, hogy a fiát felvették Roxfortba, persze semmit sem sejtett abból, hogy a boszorkány kivel beszélt meg időpontot. Aztán az folyosón megpillantott egy réztáblát, amire egy nagyon is ismerős nevet véstek egy hetedik emelet felirattal, majd összeráncolt homlokkal nézett Pansyre, aki egy félmosollyal nyugtázta a férfi ábrázatát.

– Eszemben sincs bemenni hozzá – morogta úgy, mintha egy két éves makrancos gyerek lenne, aki vonakodik elrakni a játékait.

– Már pedig bemész! – pirított rá Pansy. Nem akarta, hogy Draco megfutamodjon. Mindig neki kellett felnőttnek lenni és ez most sem volt másképpen. – Mégis mit képzelsz? Miért kerestem meg őt?

– Nem fogok. Eszembe sincs, még egy Potter barátnak tartozni – jelentette ki dacosan. Egyszerűen elöntötte a pánik. Most Granger kezébe adja azt, ami számára a legfontosabb a világon? Másra nem tudott gondolni csak arra, hogy megbosszulják minden egyes gonosz tettét. Nem, Granger nem képviselhette…

– Ne legyél már gyerek! – morogta a nő türelmetlenül. Legszívesebben megzárta volna Dracót. – Olyan vagy, mint egy csökönyös orrontó furkász, aki nem hiszi el, hogy kincset talált.

– Mi bajod van, Pansy? Te már ennyire griffendél párti vagy? Megőrültél? Mégis hogy jutott ez eszedbe? Granger nem fog nekem segíteni.

– Felnőtt vagyok, Draco és remélem, hogy te is az lettél. Utálom beismerni, de ő a legjobb és ő kell nekünk. Granger is egy felnőtt nő és segíteni fog. Mi lenne, ha egyszer bíznál bennem?

– Merlin szent szakállára! – nézett az ég felé a férfi.

– El akarod veszteni a lányod?

– Tudod, hogy nem.

– Akkor remélem olyan a bőröd, mint egy sárkánynak. Mert be fogsz menni és megkéred, hogy segítsen. Kedves leszel, előveszed a bűbájos énedet és ember módjára viselkedsz. Gondolj a lányodra!

– Rendben van – sóhajtott a férfi.

– Akkor gyere már! – Megfogta Draco talárjának az ujját, majd folytatták tovább az útjukat. Draco állkapcsa megfeszült és magában egy rakat szitkot elfojtott. Pansy még átkot is képes lett volna Malfoyra szórni, hogy elérje a célját.

De volt valami, amire egyáltalán nem számított, ahogy beléptek az impozáns előcsarnokba. Villogó vakuk fénye viszont elvakította őket. Draco szeme vészjósló szikrákat szót. Más már nem is hiányzott. Pansy elfojtott egy-egy keresetlen szót és mérgesen kihúzta magát. Megint honnan tudták meg, hogy Draco itt lesz?

– Majd elintézem – szólalt meg Draco eltökélten, majd újra felvette a napszemüveget.

– Biztos vagy benne? – kérdezte Pansy aggódva.

– Ezerszer csináltam már ilyet, vagy már elfelejtetted?

– Nem persze, hogy nem.

– Akkor kívánj szerencsét!

– Kéz és lábtörést, Malfoy! – Draco csak vigyorgott, majd önként besétált a sakálok közé.

***

Eközben pár emelttel feljebb vészjóslóan suhogó, fekete egyen talárban, ütemesen kopogó magas sarkú cipő zaja hallatszott a kihalt folyosón. Hermione Granger elegáns kontyba kényszerített hajjal és metsző tekintettel közeledett saját irodája felé. Csak tíz percet kellett volna még a tárgyalóterembe lennie és kizavarták… Egyszerűen ezt nem bírta feldolgozni. A Wizengamot elnöke egyszerűen csak kiküldte a teremből, aztán elnapolta a tárgyalást. A nő nagy lendülettel vágta be maga után az ajtót, ezzel frászt hozva a titkárnőjére, aki új volt még, szinte kislány és most tapasztalta meg a Hermione hurrikánt először, de lassan hozzá fog ehhez szokni. Az ügyvédnő nem zavartatta magát miatta.

Az ajtóba illesztett üveg még percekig csak remegett a keretében, sajnos ez a tárgy sem először szenvedte már el Hermione dühkitöréseit. A boszorka hajából a csat kiugrott, a földre esett és elkezdett mászni. A hajzuhatag a rendezett kontyból egyből olyan lett, mint mindig: némileg kezelhetetlen és göndör. Mégis bájos kinézetet kölcsönzött neki. Persze ezt ő utálta és rondának tartotta magát. Amennyire lehetett megrendszabályozta a fürtöket, aztán levette a fekete talárt és a fogasra akasztotta.

– Ki bosszantott fel ennyire? Megint – kérdezte Ginny, aki csupán pár percet várt barátnőjére. Hermione csak annyit mondott neki, hogy rutin eljárás, fél óra alatt végez vele. Nem úgy tűnt, mintha erről lenne szó.

– Kizavartak a tárgyalóteremből, megint – vonta meg a vállát idegesen Hermione. Még mindig dühös volt és nem csak emiatt. – Mellesleg szólj Ronnak, hogy hagyja abba a kerítői szerepet, mert álmában fogom megátkozni!

– Jaj, kivel akart megint összehozni? – sóhajtott Ginny, majd letette a Reggeli Próféta egyik példányát az asztalra.

– Valamiféle kiszuperált aurorral, akinek annyi érzéke van a nőkhöz, mint a futóférgeknek a bájitalfőzéshez. Majdnem tizenhárom éve szakítottunk. Miért hiszi még mindig azt, hogy tartozik nekem? Nem kell kárpótolnia. Bár inkább pár galleont adtam volna neki kölcsön és nem jártam volna vele…

– Fogalmam sincs, hogy mi baja van megint – rázta meg a fejét Ginny. – Beszélni fogok vele.

– Hidd el, értem én, hogy szeretné, ha boldog lennék, de legalább a választás esélyét adja meg nekem. Az agyamra megy! – közölte még mindig zabosan és elgyötörten. – Egyedül is képes vagyok a saját életemet egyengetni. De velem persze nem hajlandó beszélni, a múltkor elküldött mondván neki sürgős dolga van.

– Mindenképpen megpróbálom megértetni vele, hogy foglalkozzon a saját dolgával – ígérte nyomatékosan barátnője. – Sajnálom.

– Lekötelezel vele – huppant le a székébe Hermione, s eközben a hajcsat elkezdett kúszni felé és felmászott egészen a válláig. – Pár hét nyugalmam talán lesz, főleg most, amikor már csak egy ügyfelet vállalok és elmegyek egy kis szabadságra. De ha visszajöttem, akkor beszélek a bátyád fejével.

– Tudod, hogy nem akart rosszat – védte Ginny a testvérét.

– Igen, ezzel tisztában vagyok. Ne haragudj, hogy ennyit várattalak! Nagyon szoros a beosztásom, mindjárt jön is a következő ügyfelem.

– Oh, ugyan most negyed óra kellett csak hozzá, hogy vissza gyere. Szerintem ez egyéni rekord. Remélem, ebben a kategóriában is jutalmaznak – mosolygott rá a nő.

– Házimanó per – vallotta be Hermione. Ginny szenvtelenül felnevetett, amit a boszorkány nem vett túl jó néven. Mindenki ismerte a hozzáállását, ha házimanókról volt szó.

– Nem is kérdezek többet. Egyébként jól esett a csend. A gyerekek mellett soha sincs egy perc nyugalom sem. Akkora ramazurit képesek csinálni ők hárman.

– Remélem, jól vannak. Hetek óta nem láttam őket – mondta csalódottan Hermione és bűntudatot érzett. Imádta a Potter házaspár gyerekeit, sőt Ron lányait is.

– Pont emiatt jöttem. Tudod Albus tegnap este megkapta a levelét Roxfortból. Örülne neki, ha kijönnél vele a pályaudvarra, amikor elutaznak James–szel.

– Persze, hogy kimegyek – mosolygott Hermione, aztán elgondolkozva hozzátette: – Emlékszem, amikor először utaztam Roxfortba, annyira izgatott voltam. Minden könyvet előre elolvastam. El sem hiszem, hogy ilyen öreg vagyok.

– Hamarosan Lily is kezdi az iskolát, és akkor egyedül maradunk Harryvel – sóhajtott Ginny. Hermione elmosolyodott és irigykedni kezdett barátnőjére. Ez várt volna rá is, ha nem szakítanak Ronnal? Valószínűleg igen. Nem akarta magát emlékeztetni, hogy csupán egy üres lakás és egy elkényeztetett macska fogadja otthon, aki ráadásul nem is az övé.

– Hermione? – szólt be titkárnője.

– Igen, Anna.

– Megérkezett a két órás ügyfeled. Már elindult felfelé.

– Akkor én most megyek is – mondta Ginny.

– Sajnálom. Mostanában semmire sincs időm – panaszkodott Hermione.

– Semmi baj. – Ginnynek nem maradt ideje, hogy tovább búcsúzkodjon, mivel hatalmas zsivaj támadt odakint a folyosón.

– Mi a fene ez? – kérdezte Hermione. Dühösen az ajtóhoz sietett, ami pont akkor vágódott ki és kis híja volt, hogy eltalálja őt. Hála Merlinnek, szerencsésen megúszta az orrba vágást.

– Kérem, Mr Malfoy, nyilatkozzon! – harsogta valaki a tömegből. Aztán vaku villanások egész sorozata vakított el mindenkit. Azonban Granger ügyvédnő még jól meg tudta magának nézni az előtte álló öltönyös alakot, aki kellemes mosollyal jutalmazta a kiemelt figyelmet.

– Malfoy? – kezdte Hermione mérgesen. A férfin még mindig rajta volt a napszemüveg, úgy állt ott és lazán csevegett az újságírókkal, mintha soha életében nem csinált volna mást. Ez rettenetesen zavarta a boszorkányt.

– Na de fiúk – hangzott Draco mély bariton hagyja. – Nekem is van magánéletem. Vagy nem így van? Mit szólnának egy exkluzív interjúhoz cserébe, ha békén hagynak? – A tömeg lelkesen nyugtázta Draco ötletét. Még egy sor vakuvillanás kísérte a bejelentést, azonban nem hagyták békén így sem.

– Hívom a rendvédelmi varázslókat, ha nem mennek el azonnal! – szólalt meg Hermione erőteljesen, majd intett Dracónak, hogy jöjjön be az irodába. A férfi engedelmeskedett, azonban a tömegnek még kellett egy kis noszogatás. – Ha megint kijövök, és itt találom magukat, akkor mindenkit beperlek az ügyfelem zaklatásáért. Egy ötezer galleonos büntetés biztosan jól jön mindenkinek. – Ez a kijelentés azonnal hatot. Hermione elégedetten csapta be az ajtót.

– Te aztán remekül oszlatod a tömeget, Granger! – jegyezte meg Draco kedélyes mosollyal. – Minden elismerésem a tiéd.

– Szóval téged jelentett be Parkinson. Micsoda meglepetés – morogta Hermione teljesen felpaprikázva és ez nem egy házimanó pertől volt így. A férfi csak mosolyogott és figyelmét Mrs Potternek szentelte, őt sokkal szívesebben látta, mint Grangert, hiszen vele évekkel ezelőtt megvívta a csatáit. Granger valahogy kemény dió volt.

– Szia, Ginny! Örülök, hogy látlak. Remélem, hogy találkozunk válogatott edzésén. – Draco ügyet sem vetett Hermionéra és boldogan üdvözölte Ginnyt, mintha a legjobb barátok lennének. Az ügyvédnő megrökönyödött arckifejezéssel nézte a jelenetet.

– A válogatáson mindenképpen találkozunk – mosolygott Ginny kedvesen. – Egyelőre viszont más dolgunk van. Albus megkapta a levelét Roxforból.

– Igen, mi is megkaptuk. El sem hiszem, hogy a fiam Roxfortba megy – mondta büszkén. Hermione eközben mérgesen leült a székébe és hagyta, hogy a hajcsat újra megzabolázza a tincseit és újra elegáns kontyba foglalja a haját, ettől még kimértebb és haragosabb lett. Vajon a kedélyes csevejtől van ez így vagy csak Malfoy jelenléte zavarta? Nem tudott megnyugodni.

– Ennek nagyon örülök – csicseregte Ginny. – Sajnálom, hogy nem jött el Scorpius a junior válogatásra, akkor legalább találkozott volna a gyerekeimmel.

– Sajnos nyár elején más terveink voltak. Oh és köszönöd meg a nevemben Jamesnek a baglyot. A csapatban mindenki aláírta a kvaffot, remélem, hamarosan megkapja. Pottert pedig üdvözlöm – tette hozzá, csak úgy mellékesen.

– Köszönjük és átadom. Kviddicslázban ég mostanában és minden csapattól relikviákat gyűjt. Remélem, hogy James nem okozott kellemetlenséget.

– Nem, szó sincs ilyesmiről. Nagyon jó ötletnek tartom, hogy segíteni akar Woodnak egy kviddics múzeum kialakításában – mondta Draco lelkesen. – Ha tényleg ad rá a Minisztérium keretet, akkor szóljatok. Nekem is van még fiatal koromból pár relikviám, szívesen látnám őket egy múzeumban, mint eldugva egy raktárban. A csapatból többen is így vannak vele, James lázba hozott mindenkit.

– Remélem, felhagy azzal, hogy mosatlan mezeket kérjen a játékosoktól – sóhajtott Ginny és megcsóválta a fejét. – De hát mit lehet tenni. Legalább annak örül, hogy egy rövid időre visszatérek játszani. Már nagyon hiányzott az edzés.

– Érdekes mérkőzésre számíthatok, akkor két hét múlva? – mosolyodott el Draco.

– Arra mérget vehetsz, Draco. De most már mennem kell. Hermione, majd akkor később találkozunk.

– Rendben – nyugtázta Hermione, aki még mindig kimért volt és ideges. – Mondd meg Albusnak, hogy ott leszek.

– Rendben – mosolygott Ginny, elköszöntek és az ajtó becsukódott. Aztán egy végtelennek tűnő hosszú pillanat múlva a férfi megtörte a csendet.

– Mondd csak, te mindig ilyen vérmes vagy az újságírókkal? – kérdezte Draco kíváncsian. Hermione végignézett rajta és meg kellett állapítani, hogy Draco Malfoy a maga szőke, ellenállhatatlan módján, nagyon jól nézett ki. Valahogy most olyan zabolázatlannak tűnt a vállig érő tejfölszőke sörénnyel és sokkal veszélyesebb szürke tekintettel nézett rá, mint eddig bármikor. Elegáns öltöny volt rajta, amit kétségkívül méretre szabtak, de mégis volt valami elemi a természetében, amitől cseppet sem tűnt egy arisztokrata ficsúrnak.

A boszorkány szíve meglódult és érthetetlen módon legszívesebben behúzott volna egyet Malfoynak. Évek óta nem érzett így egyetlen férfi iránt sem, ez biztosan jelentett valamit.

– Nem mindig. De legtöbbször szeretem a kotnyeles riportereket egy befőttesüvegbe zárni – mosolyodott el kajánul, bár a férfi nem értette miről beszél, mindenesetre valami turpisságot gyanított Granger megjegyzésében. A nő kecses léptekkel megkerülte az asztalt, egy sötét szürke, hajszálcsíkos kosztümöt viselt, ami minden domborulatát megmutatta, mégis diszkrét volt. Draco leplezetlenül bámulta meg, de ezzel csak idegesíteni akarta a boszorkányt. – Nem is tudtam, hogy ilyen jó barátságban vagy Ginnyvel.

– Nem kell mindent tudnod. Miért lennék vele ellenséges? Hiszen együtt játszunk majd válogatottban – magyarázta a férfi. – Korábban is játszottunk ott együtt.

– Nem voltál te ilyen közvetlen soha sem… Vagy nem emlékszem rá.

– Talán felnőttem, Granger? – nézett rá tetetett meghökkenéssel. – Nem foglak többet lapátfogúnak nevezni.

– Beperellek, ha ilyet meg mersz tenni – mondta Hermione hidegen és gúnyosan mosolyogva. – Különben sem venném magamra.

– Nem azért jöttem, hogy sértegessük egymást.

– Mit akarsz tőlem, Malfoy? – tette fel a jogos kérdést a nő. – Nagy bajban lehetsz, ha engem keresel fel a problémáddal.

– Azt akarom, amit mindenki más, aki idejön hozzád – felelte nyugodtan Draco, mintha nem is zavarta volna Hermione hűvössége. Valójában remekül tudta ezeket a helyzeteket is kezelni, hiszen annyira eljátszotta már az ehhez hasonló szerepeket. Emlékeztette magát arra, hogy már nem sok esélye maradt. Valami azt súgta, Hermione nem könnyíti majd meg a dolgát.

– Parkinson jól átvert. Ha egyből megmondja, hogy kinek akar időpontot kérni, akkor egyből nemet mondtam volna, még akkor is, ha ezzel egy halom plusz munkát csinálok magamnak. Az elutasítási határozat rém unalmas és hosszú, de a te esetedben Merlinre esküszöm, hogy megtettem volna. Miért jöttél?

– Van egy elég kényes ügyem. Nézd, én sem vagyok oda érted, de most nem lehetek válogatós. Próbálom felnőtten kezelni a helyzetet – mosolygott rá ellenállhatatlanul Draco, amitől Hermione még ha nem is mutatta, egy pillanatra elgyengült. Jót tettek Malfoynak az évek, ezt ő is beláthatta és most hiába játszotta meg a rideg ügyvédet, még tudta, hogy nem fogja elküldeni a férfit. A szürke szemek pont olyanok voltak, mint azon a téli napon, amikor büntetőmunkán voltak az üvegházban… Egy csók volt csak, de emiatt abbahagyta a gyógynövénytan fakultációt és kerülte Malfoyt, mint vámpír a napot. Az emlék hatására felhúzta magát:

– Kényes ügy? Csak nem néhány fekete mágiával kapcsolatos holmid miatt kaptak el? Vagy megátkoztál valakit egy mérkőzés alatt? Kitalálom: csaltál és ki akarnak tenni a csapatból – nevetett fel hirtelen.

– Látom, sziporkázol – jegyezte meg gúnyosan Draco. – Miért is nem lepődöm meg ezen?

– Kifúrja az oldalam a kíváncsiság, hogy megtudjam, mi a francért választottál pont engem a jogi képviseletedre.

– Ha nem lennék szorult helyzetben, akkor nem lennék most itt.

– Erre rájöttem, mellesleg már említetted – sóhajtott a lány és hátradőlt a székben.

– A volt feleségemről van szó.

– Talán nagyon megkopasztott a váláskor? – vigyorodott el Hermione. Dracónak cseppet sem volt ínyére ez a fajta csipkelődés, ami láthatóan a nőt nem zavarta, sőt folytatta tovább: – A híd alatt ebben az öltönyben kicsit túlöltözött lennél.

– Igazából elvette tőlem a legdrágább kincsemet – mondta Draco, de nagyon nehezére esett tudomást sem venni Hermionéról és őszintének lennie.

– Micsodát?

– A lányomat. – Hermione arca egyből megváltozott, mintha megbánta volna a csípős szavakat. Draco magában mosolyogva nyugtázta a változást és remélte, hogy egy normális beszélgetést tudnak ezek után folytatni. Nem ismerte annyira Grangert, de valószínűleg ő is abba a kategóriába tartozott, mint azok, akik megbánják a rosszindulatú megjegyzéseiket és még hetekig ezen agyalnak.

– Értem. Talán jobb is így – válaszolta némi éllel a hangjában. A varázsló tekintete villámokat szórt. Nos, nem egészen erre a reakcióra számított. A boszorkánynak még jól néhány éles megjegyzés volt a tarsolyában.

– Kicsit félretennéd az ellenszenvedet? – kérte nyomatékosan Draco. – Egy alig hat éves kislányról van szó.

– Sajnálom, ez nem az én asztalom. Ezt már Parkinsonnak is elmondtam. Nem foglalkozom válással, gyerek elhelyezési perekkel… Sajnálom, Malfoy! Amennyiben nem vagy házimanó és nem öltél meg egyetlen egy kentaurt vagy muglit sem mostanában, akkor nem érdekel az ügyed.

– Ezzel ne próbálj átverni! Pont Hermione Granger nem rendelkezik elég tudással? Emlékszem a Roxfortos éveinkre, és ha most a gyermek elhelyezései perekkel kapcsolatban nem tudsz legalább száz könyvet felsorolni, akkor a következő meccsen meztelenül fogok védeni.

– Draco Malfoy hízelegni akar nekem – nevette el magát Hermione és felállt a székről. – Micsoda meglepetés! Egyébként valóban igazad van, rengeteg ismerettel rendelkezem a te problémáddal kapcsolatban, azonban nem vállalok ilyen ügyeket.

– Nem jelentene ez kihívást?

– Nem igazán.

– Bármire hajlandó vagyok, hogy segíts nekem – lépett hozzá egészen közel a férfi, majd megfogta a kezét. Hermione kifejezéstelen tekintettel bámult a szürke szemekbe, de belül teljesen felkavarta Draco viselkedése. Lehunyta egy kicsit a szemét, majd megpróbált erőt gyűjteni. – Csak hallgasd meg, amit mondani akarok, aztán döntsd el.
– Jó rendben. Hallgatlak – szabadította ki a kezét Draco szorításából, majd visszaült a helyére, a férfi követte a példáját.

– Astoria, a volt feleségem, és én nem jöttünk ki túl jól egymással. Eltávolodtunk egymástól és kezdett teljesen megváltozni. Kijelentette, hogy nem akar velem tovább élni. Mivel a gyerekekre nézve veszélyes dolgokat művelt beleegyeztem a válásba, pedig erre nem volt példa soha sem a családomban. A fiam, Scorpius, a házassági szerződésünk értelmében velem maradt, azonban Astrid felügyeleti jogát már nem kaptam meg – vázolta a helyzetet röviden Draco.

– Értem – bólintott Hermione, majd ismét hátradőlt a székben és gondolkozni kezdett. – Elég súlyos indok kell ahhoz, hogy egy gyereket elvegyenek az anyjától. Miért akarod, hogy Astrid veled éljen?

– Az anyja belekeveredett valami sötét ügybe. Tudomásom van róla, hogy tudatmódosító bájitalokat szed, hiszen ezerszer rajtakaptam. Fekete mágiával foglalkozik, ami veszélyes a gyerekekre, és a kérésemre sem volt hajlandó lemondani róla. Rettegek, hogy a lányomnak is valami baja esik. – Hermione hallgatott és próbálta feldolgozni az imént hallottakat.

Draco feszült figyelemmel követte minden arcvonását. Az őszinteség volt az egyetlen egy aduja, amit bevethetett a boszorkánynál. Astridért képes volt megalázkodni. Reménykedett benne, hogy Hermione segít neki. A kényszer sokkal erősebb volt nála, mint a makacssága, ami még mindig üvöltve azt harsogta, hogy menjen el és hagyja itt Grangert, a szíve azonban megtiltotta. Elment volna a végsőkig is. Még talán Pottert is megkérte volna. Amúgy régen felhagyott az ellenségeskedéssel.

James Potter levelének is inkább örült, mintsem elutasította volna. Színtiszta, őszinte szavak voltak azok, amit Ginny Potternek elmondott és Hermionénak sem hazudott, amikor felvázolta a helyzetét. Persze, ha megkérdezték volna, nem tagadta volna le, hogy a boszorkány mindig is hatással volt rá, így nem állhatta meg, hogy ne csipkelődjön vele egy kicsit. Már rég nem csábította a sötét oldal sem. Már rég nem követte az apja és a családja elveit. Nem volt több mint egy egyszerű ember, aki megbánta azt, amit meg kellett bánnia. Ugyan a Sötét Jegyet örökké viselni fogja, de már csupán csak emlékeket idéz fel benne.

Hermione hallgatása azonban aggasztotta. A boszorkány határozottan gondolkodott valamin, de megőrjítette a tudat, hogy vele nem közli min is töri a fejét.

– Azt mondták te vagy a legjobb. Igaz, nem örömmel és dalolva jöttem ide. De bízom benne, hogy elvállalod az ügyem. Nem magamnak kérem a segítséget, hanem egy kislánynak, aki most egy olyan anyával van, aki nem tudja úgy a gondját viselni, ahogy megérdemli. Viszont, ha nem akarsz, akkor most mondd meg. Bármekkora összeget hajlandó vagyok kifizetni, ha ezen aggódsz – fejezte be Draco a mondanivalóját.

– Nem kérek sem többet, sem kevesebbet, mint ami a honoráriumom. Feltétlen együttműködést várok tőled. Nem kérdőjelezheted meg a döntéseimet, és ha azt mondom, hogy valamit ne csinálj, akkor azt be is tartod. Nem lázadsz és megbízol bennem! – vázolta fel követeléseit Hermione.

– Ezek szerint, akkor elvállalod? – kérdezte tágra nyílt szemekkel Draco.

– Igen – sóhajtott Hermione.

– Most tudod, hogy nagyon kiemelt helyet kaptál azoknak az embereknek a listáján, akiket tisztelek.

– Fejezd be a nyalizást, Malfoy! – sziszegte zavartam. – Egyedül a lányod miatt segítek neked. Isten látja lelkemet, nem akarom, hogy szenvedjen. Ha egy sötét mágiát űző boszorkány anya és egy félkegyelműm, de szerető apa között kell választanom…

– Azt teszem, amit mondasz – bólintott a férfi és most először jelent meg őszinte mosoly az arcán, valahogy ettől egyszeriben emberinek. – De nem vagyok félkegyelmű.

– Tudnod kell, hogy nem volt még soha ilyen ügyem. Persze tájékozódnom kell, de azt hiszem nem lesz baj. Egyelőre első dolgunk az, hogy bebizonyítsuk, Astoria nem megfelelően bánik a lányotokkal.

– Értem.

– Csak a te ügyeddel fogok foglalkozni – biztosította róla a boszorkány. Draco kérdőn felvonta a szemöldökét.

– Ezt hogy érted?

– Szabadságra akarok menni és a tiéd az utolsó, amivel foglalkozni fogok – közölte röviden Hermione, majd elővett egy aktát és rábűvölte Draco nevét. Most már hivatalos volt, Draco Malfoy az ügyfele lett.

– Mit gondolsz mennyi ideig fog eltartani? – kérdezte a férfi.

– Remélem nem túl sokáig.

– Mi az első lépés?

– Mindent el kell mondanod a feleségedről. Beszélnem kell Harryvel, hogy volt–e már bűntetve. Birtokolt–e bármilyen fekete mágiával kapcsolatos eszközöket. Hányszor kaptad rajta, hogy fekete mágiát gyakorol. Mennyire lehet veszélyes? Milyen bájitalokat szed? Mikor láttad utoljára a lányodat? Mikor egyeztetek meg a láthatásban? Egyelőre ennyi jutott az eszembe, de adj pár percet és mindjárt belelendülök.

– Értem.

– Akkor lássunk hozzá – sóhajtott Hermione és tovább bombázta kérdésekkel. Dracónak a nap végére már zsongott a feje a sok információtól, de tudta, hogy ezzel egyre közelebb kerül az áhított célhoz. Hetek óta most volt először nyugodt, hiszen már sikerült előre lépnie. Astrid hamarosan újra vele lesz. Legszívesebben megölelte volna Hermionét, de ez már megint a túlzás kategóriába ment volna.

hozzászólások: 0
feltöltötte: Nyx | 2020 Jul 01

Powered by CuteNews