9. fejezet
Astrid

Draco nagyon rosszul aludt az éjjel. Először az egészet rákente az iszonyatosan fülledt időre, de egyre másra Hermionén járt az esze. A gyönyörű gesztenyebarna haján és a csillogó szemein. Legalábbis ennyire emlékezett álma képtelen egyvelegéből. Akkor álmodott a lánnyal utoljára, amikor utolsó éves korában vette a fáradtságot, és egy csellel büntetőmunkára küldette magát a lánnyal. Először csak fel akarta hergelni őt, de aztán valami egészen más lett belőle. Azután az esetet után egyikük sem járt többet gyógynövénytan fakultációra.

Azt a csókot soha nem felejtette el, emlékezett mennyire felkavarta az egész, de nem mert egyetlen lépést sem tenni Hermione felé. Olyan képtelennek tűnt az egész, hogy inkább elkerülte közel tíz évig. Akkor is egy másik nő kellett, hogy némiképp kiverje a fejéből az egészet. Pont jókor jött Astoriával való találkozása, aki lassan-lassan magába bolondította. Később persze rájött, hogy nincs túl sok közös bennük. De akkor már teljesen behálózták.

Most viszont nincs senkije, és megint képtelenségeket forgatott a fejében. Végül a reggeli zuhany helyre tette az érzelmeit, aztán bele is vágott a mai nap fontos teendőinek a számba vételére. Leült az ágy szélére és tanakodott. Első és legfontosabb feladata Astrid meglátogatása volt.
- Apa! – szólalt meg mögötte Scorpius.
- Tessék – válaszolt Draco.
- Kérni, szeretnék tőled valamit.
- Nem fogsz új seprűt kapni – mondta gyorsan a férfi. – Megkaptam a választ Roxfortból és nem engedélyezik.
- Nem egészen erre gondoltam.
- Nem fogom a nevedben randira hívni Hermionét – ásított egy nagyot. – Túl fiatal vagy még egy érett nőhöz. Találj valaki mást, lehetőleg, aki veled egykorú.
- Komoly dolog – sóhajtott a fiú, majd leült apja mellé.
- Rendben – mondta Draco és nem viccelődött többet.
- De tényleg, apa! Nem viccelni akarok.
- Ki vele, mi nyomja a lelkedet?
- Anyát meg szeretném kérni, hogy kísérjen ki szeptember elsején a pályaudvarra – közölte gyorsan a mondanivalóját a fiú. Draco szíve fájdalmasan összeszorult. Fia még mindig valahol reménykedik abban, hogy normális viszony lesz majd közte és az anyja között.
- Értem – bólintott végül Draco, de nem akart mást mondani.
- Tudom, hogy nemet is mondhat. Felkészültem rá. Mégis szeretném, ha ott lenne. Remélem, Astridot is elhozza. Jó lenne úgy elmenni, hogy tudom, Astrid is jól van és anya mellett tényleg nincs semmi baja.
- Annyira sajnálom, Scorpius! Ha tudtam volna, hogy ez lesz, akkor másképp cselekszem.
- Akkor én nem léteznék – sóhajtott a fiú, s Draco úgy érezte fia felnőttebbnek néz ki most, mint bármikor. Remélte, hogy hamarosan Roxfort kihozza a fiából azokat a rejtett képességeket, amik felfedezése enyhíteni fog a csalódottságán. – Nem tehetsz róla és én sem. Az hittem tehetek, de nem így van. Anya, akkor is elment volna, ha nem válsz el tőle. Sokat gondolkodtam ezen.
- Beszélni fogok vele – ígérte, majd megölelte a fiát. – Ha kell magam rángatom le a pályaudvarra.
- Jaj, ehhez nem vagyok már túl öreg? – méltatlankodott.
- Ugyan már. Örülj neki, hogy apád megölel. Az enyém nem tett ilyet soha sem – sóhajtott Draco. – Utoljára akkor veregetett vállon, amikor megmenekültünk az utolsó csatában.
- Tudod, apu, szeretlek téged!
- Én is szeretlek téged, fiam. Te és Astrid vagyok az életem.
- Szeretném, ha megint együtt lennénk.
- Tudom, és én is ezt szeretném… Ma megyek meglátogatni a húgodat.
- Ez nagyon jó! – bontakozott ki az ölelésből Scorpius.
- Most egyelőre nem viszlek magammal, de próbálom anyádat rábeszélni, hogy engedje el velünk valamikor még az iskolakezdés előtt.
- Jó lenne.
- Igen, szerintem is.
- Nem tilthatja el tőlem – rázta meg a fejét a fiú. – Hiszen a testvéremről van szó.
- Nem is fogom ezt hagyni.
- Mikor kell, majd tárgyalásra mennünk?
- Nagyon messze van még az – sóhajtott Draco és összeborzolta a fia haját.
- Remélem, hogy sikerülni fog. Hermione biztosan meg fogja nyerni a tárgyalást – vigyorodott el huncutul.
- Hé, tudod, hogy annyi idős, mint én?
- Ugyan, szerelemben nem számít a kor – vigyorgott Scorpius.
- Ezt meg kitől hallottad? – vonta össze a szemöldökét Draco.
- A tv-ben hallottam.
- Megmondom Pansynek, hogy nem kell több mugli cucc ide. Sőt azt a vackot is elvitetem. De készülj, mert nemsokára itt lesznek érted.
- Jó, rendben van – mondta a fiú és engedelmesen visszament a szobába, s magára hagyta Dracót a mardosó gondolataival.

***

Draco néhány órával később hoppanált a Greengrass rezidencia ódon kőkapuja elé. Szorongás lett rajta úrrá, de nem hátrált meg. Miért kell neki szinte engedélyt kérni arra, hogy láthassa a lányát? Egyszerűen hihetetlen és teljesen lehetetlen. A Greengrass kastély varázslattal két része volt osztva, és a részek elég messze feküdtek egymástól, bár az impozáns méretű bírtok lehetővé tette ezt. Egyikben félben Daphne, Astoria húga, a másikban pedig maga Astoria lakott.

A jó öreg Greengrass szülők már nagyon régen meghaltak, így nem láthatták ezt a fajta pusztítást. Draco csak felületesen ismerte őket és mire Scorpius megszületett, már nem is éltek, így Daphne házasságát már nem tudták elrendezni, ami talán nem is volt baj, bár annyira nem örült testvérének, amikor végleg hazaköltözött. Astoria legalább nem követelt egy teljesen saját házat. Az impozáns épület nem volt éppen a legjobb formában. Draco mogorva képpel haladt keresztül a lepusztult kerten, ami Astoria lakrészéhez vezetett. Az örökség ezen felét a nő egyáltalán nem gondozta. Ellenben a húgáé illatozott a rózsáktól és tele volt élettel. Astoriát és környezetét elpusztították a sötét varázslatok, bájitalok és a fekete mágia.

Draco hamarosan elérte a bejárati ajtót és bekopogott. Nem kellett sokáig várnia, megjelent egy viharvert házimanó az ajtóban.
- Üdvözlöm, Mr Malfoy! – mélyen meghajolt, mintha legalább egy nagyhatalmú úr jött volna hozzá, persze titokban azt remélte, hogy talán felszabadítja, és végleg elmehet innen.
- Pinky, hol van az asszonyod?
- Asszonyom nem akar senkit sem látni – nyelt egy nagyot a manó, Draco egyből tudta, hogy hazudik.
- Szólnál neki, hogy itt vagyok?
- Asszonyom megtiltotta – sipította a kis varázslény. Némán az emelet felé mutatott.
- Bemehetek?
- Természetesen uram. Asszonyom ezt nem tiltotta meg.
- Értem – morogta Draco és bement az előcsarnokba. A házimanó hamarosan eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.
A férfi igazából ezt annak vette, hogy szabadon tehet azt, mint akar. Nyilván Astoria nem ad pontos utasításokat a manónak, aki persze gyűlöli az új asszonyát. Nagyon jól tudta, hogy hol találja volt feleségét. Felment az emeletre, és benyitott a hatalmas szalonba.

Astoria fehér, szinte átlátszó neglizsében ült az egyik kanapén és egy könyvet olvasott, kezében egy pofár viola likőrrel. Úrinő benyomását keltette, de valójában köze sem volt ehhez. Amikor meglátta Dracót, arca eltorzult az arca.
- Te meg mit keresel itt? – förmedt rá a nő és ledobta a könyvet. – Nem volt elég, hogy elváltál tőlem, még a házamban is zaklatsz?
- A lányomat akarom látni.
- Oh, igen? Nincs jogod hozzá – legyintett, majd kortyolt egyet az italából.
- De mennyire, hogy van. Nem olvastad el a válási pergameneket? – tette fel az igencsak fogós kérdést.
- Nem éreztem szükségét – vonta meg a vállát. – Én nem akarom, hogy találkozz a lányommal. Különben sem vagy rá jó hatással.
- Elárulom neked, van hozzá jogom. A bíró kijelölte melyik nap van láthatás – tájékoztatta Draco. – Nem vagyok hajlandó erről lemondani.
- Megtagadom – mondta ördögi vigyorral a nő. – Megtagadni meg lehet, nem így van?
- Ilyet nem tehetsz – mennydörögte Draco iszonyatos haraggal.
- Pedig igen. Az én gyerekemről van szó, Draco. Neked ott a másik, akivel foglalkozhatsz. Megnyerted a kicsi Scorpiust, akkor legyen a tiéd – jelentette ki ördögi mosollyal, mintha csak egy gyerekjátékról lenne szó.
- Tudod, hogy ez nem egészen így van.
- A házassági szerződés eldöntötte nem? – nevetett Astoria. – Menj el, mert várok valakit! Zavarod az összképet, Malfoy.
- Addig nem megyek el, amíg nem láttam a lányomat – emelte fel a hangját Draco. – Ne akarj hülyének nézni, Astoria! Már régóta nem dőlök be a játékaidnak.
- Most nincs itt – vonta meg a vállát Astoria.
- Nem voltam elég világos?
- De igen. Érts meg engem is, nem állíthatsz be csak így. Először be kell jelentkezned, aztán eldöntöm élhetsz-e a láthatás jogával vagy nem. Tudom, hogy ez neked túlságosan bonyolult, de neked talán az.
- Nem egy baglyot küldtem már neked az elmúlt két hétben. Ez a nap, pedig az, amit a Wizengamot kijelölt – morogta Draco és kezdte elveszíteni a türelmét. – Szeretnéd, ha aláhúznám az erre vonatkozó részeket a pergameneken?
- Untatsz, Draco!
- Akkor mondd meg hol van Astrid, addig eszemben sincs elmenni.
- Daphne- nál van a gyerek – sóhajtott lemondóan Astoria. – De most már menj el végre! Megfájdult tőled a fejem.
- Van még egy dolog, amiről beszélnünk kellene – közölte a férfi hidegen.
- Micsoda? – kérdezte a nő, bár nem igen volt hajlandó rá figyelni.
- Scorpiust felvették Roxfortba.
- Mondd meg neki, hogy gratulálok! – mormolta Astoria, de inkább elmélyedt a Varázslatos Boszorkány legújabb számába.
- Szeretné, ha kijönnél velünk a pályaudvarra.
- Programom van, Draco – húzta el a száját. – Nem képzeled, hogy elmondom.
- A fiadról van szó.
- És? Nem írt nekem egyszer sem, mióta elváltunk.
- Mióta egy levelére sem válaszoltál inkább feladta – válaszolt Draco mérgesen és már ott tartott, hogy megfojtja a nőt.
- Nézd, nem túl jó ötlet, hogy elmenjek – nézett fel egy pillanatra az újságból.
- Én is gondolom, de a fiad másképp gondolja.
- Látod, még te is rossz ötletnek tartod. Nem fogok elmenni különben sem.
- Ha nem jössz el, akkor elmondom a Szombati Boszorkánynak és az összes szennylapnak, hogy milyen anya vagy.
- Nem mered megtenni! – sziszegte a nő. – Semmit sem tudsz bizonyítani.
- De még mennyire, hogy megteszem. Egy bagoly és az egész díszes társaság kint lesz a pályaudvaron – vigyorodott el gonoszul Draco. – Tudod, hogy a pletykák gyorsan terjednek.
- Beperellek, ha megteszed! – fenyegetőzött.
- Akkor legyél ott! – förmedt rá a férfi, aztán kiviharzott a szobából.

***

Draco dühösen vágtatott át a halott kert romjain, egészen a sógornője lakrészéig. Ahogy átért a határon egyből megváltozott a környezet. Mintha egy teljesen más világba csöppent volna. Minden zöld volt, színes és eleven. A nyári meleg ellenére virágoztak az illatos rózsabokrok, amik között megpillantott a szíve hölgyét, aki az első pillanattól fogva elvarázsolta.

Astrid elegáns, sötétkék talárban játszott a fűben, nem messze tőle nagynénje pihent egy napozóágyon és nevetve történeteket mesélt a kislánynak. A kislány szőke fürtjeit a szél borzolt össze. Daphne pont úgy nézett ki, mint Astoria, le sem tagadhatták volna a testvéri mivoltukat. Akár ikrek is lehetettek volna, de Daphne volt az idősebb egy évvel. A nő, amikor meglátta Dracót elkomorult.
- Papa! – csillant fel a göndör, szőke hajú kislány és elindult a férfi felé, majd a karjaiba vetette magát. – Úgy hiányoztál nekem.
- Te is nekem, tündérkém. Már alig vártam, hogy eljöhessek hozzád.
- Jöhettél volna hamarabb is – rótta meg a kislány és összeszűkült tekintettel méregette apját.
- Legközelebb hamarabb jövök. Megígérem neked.
- Elviszel magaddal? – kérdezte Astrid bánatos kék szemekkel. – Szeretek itt lenni, de annyira unatkozom. Hiányzik a fagyi is.
- Még nem lehet – suttogta halkan, hogy sógornője ne hallja, hogy mit beszél. – Hamarosan újra együtt leszünk. Csak legyél még egy kicsit türelmes.
- Rendben van – mosolyodott el a kislány.
- Áh, kedves sógor. Mi járatban itt? – köszönt rá Daphne és elmosolyodott. Felkelt a napozóágyról, aztán az asztalhoz sétált és hellyel kínálta Dracót.
- A lányomhoz jöttem – válaszolt Draco kimérten. A nő felsóhajtott és intett a férfinak, hogy foglaljon helyet.
- Astrid drágám, megkeresnéd nekem azt a mesekönyvet, amiről beszéltünk? Addig beszélek egy kicsit apukáddal.
- Rendben, Daphne néni – mondta engedelmesen Astrid és elviharzott.
- Ki mondta meg neked, hogy itt van? – érdeklődött egy kicsit rémült hangon. – Azt mondta, hogy senkinek nem szólhatok róla.
- Maga Astoria.
- Draco, tudod, hogy szeretem a testvéremet. De… – kezdte Daphne, de látszott rajta, hogy nem tudja, mégis mit mondjon és egyáltalán elmondja-e amit tud.
- Daphne, mi mindig barátok voltunk valamilyen szinten. Te ismered a legjobban Astoriát.
- Vékony jégen táncolok, Draco – kezdte a nő, majd idegesen összeszorította a kezét.
- Akkor csak arra válaszolj, amit kérdezek – mondta a férfi.
- Rendben van.
- Mondd meg, miért van itt a lányom?
- Astoria a kezdetektől fogva rám bízta – közölte és az ajkába harapott. – Soha nem láttam még ilyennek, csak lerakta itt gyereket és azóta sem jött át megnézni.
- Meg mondta, hogy miért?
- Nem, de nem hagyott más választást. Nem hagyhattam magára a kicsit, hiszen tudod, hogy mennyire szeretem Astridot és Scorpiust. Persze Astridnak itt, mint ott nála. Az a kúria egy romhalmaz és csak a varázslat tartja egyben.
- Persze, ez egyértelmű. Miért nem szóltál nekem?
- Mert akkor felnégyelne a testvérem – fakadt ki Daphne. – Most először félek tőle. Nem tudom, mi folyik itt. Nem jutnak el hozzám a levelek, nem tudok hoppanálni és nem hagyhatom el a kúriám területét.
- Láttál valami szokatlant? – kérdezte Draco higgadtan.
- Néhány sötét alakot, de semmi lényegesen. Astoria viszont megváltozott, már nem úgy viselkedik, mint régen. Érzem benne a tömény sötét mágiát. Szerencsére nem túl gyakran jön ide, de engem nem enged sehova. A gyerek miatt meg sem próbáltam kitörni innen, de nem tudom, meddig vagyok képes ezt eltűrni.
- Astridot látta azóta, hogy idehozta hozzád?
- Nem – rázta meg a fejét a nő. – Nem is kíváncsi rá.
- Szeretném, ha segítenél nekem – mondta Draco végül némi szünet után.
- Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e – habozott a nő. Draco megfogta Daphne kezét és mélyen a szemébe nézett.
- Gyermek elhelyezési pert akarok indítani Astoria ellen és vissza akarom kapni a lányom. Szeretném, ha addig minden szokatlanról tájékoztatnál és vigyáznál Astridra. Jövök, olyan gyakran amilyen gyakran csak lehet.
- Köszönöm, hogy nem tanúskodásra kértél, Draco.
- Nem kell semmit sem megköszönnöd. Azt hiszem, van elég bajod ezen kívül is. Csak arra kérlek, hogy nagyon vigyázz Astridra.
- Ez csak természetesen – bólintott a nő. – Remélem, hogy hamar vége lesz ennek.
- Én is ebben reménykedek.

***

- És akkor a varázsló elkészítette a különleges főzetet, ami új erőt adott neki, hogy meg tudjon küzdeni a gonosz boszorkánnyal – olvasta Draco a mesét.
- Sikerült neki? – kérdezte érdeklődve a kislány, majd férfi kajára hajtotta a fejét.
- Mindjárt megtudjuk – mondta a férfi, majd újra belekezdett a mesébe: – Ádáz küzdelem folyt köztük szinte kétséges volt, hogy egyáltalán valamelyikük győzni fog. Végül mindketten eldobták a pálcát.
- De miért?
- Meghallották a főnix hangját. A csodálatos ének földöntúlian hangzott fel, s mindkettejük szíve mélyéig hatolt. A gonosz boszorkány megrészegülve figyelte a csodás madarat és sírni kezdett. Még nem volt teljesen gonosz, így amikor meghallotta a fenséges dallamot, szíve megtelt érzésekkel, emlékezett a családjára. Lerogyott a földre, s potyogó könnyekkel nézett a férfira. A varázsló nem értette mi történik, de nem szólt egy szót sem. Arcát az ég felé emelete és hagyta, hogy a főnixkönnyek az arcán begyógyítsák a mély sebeket. Megkönnyebbülten sóhajtott fel. A csatának vége volt. Mindketten megbékéltek és nem harcoltak többet. Vége a mesének.
- Ilyen hamar? – méltatlankodott Astrid.
- Igen, sajnos. Mennem kell hamarosan, tündérkém – szólalt meg szomorúan Draco.
- Vigyél magaddal! – kérte sírós hangon. – Szeretek itt lenni, de nélküled és Scorpius nélkül nem akarok itt lenni. Nem értem miért kell itt lennem.
- Tudod, a mamád és én nem vagyunk már együtt. Így nem lakunk együtt többet.
- De akkor nekem miért kell itt lennem Daphne néninél? Mindennap játszunk, de ez nem ugyan az. A nagyapáék is hiányoznak.
- Ez egy kicsit bonyolult, drágám.
- A mama nem akar látni, igaz? – kérdezte a kislány nagy kék szemekkel és Draco azt érezte, hogy menten megszakad a szíve.
- Nem erről van szó. Elutazott és nem akart elrángatni magával, mivel úgyis unatkoznál. – Draco utált hazudni, de úgy érezte a kegyes hazugsággal nem árt a kislánynak, aki láthatóan megnyugodott.
- Ugye eljössz még?
- Persze, hogy eljövök. Soha nem hagylak el, kincsem!
- Akkor jó – mondta majd egy puszit nyomott a férfi arcára. Draco lelke fájdalmával küzdött és feltörni készülő tehetetlen üvöltéssel. Megfogadta, hogy azonnal felkeresi Hermionét.

hozzászólások: 0