Fejezetek

9. fejezet
9. fejezet
Bonyodalmak

Csípős szél süvített végig abban a sikátorban, ahova Draco és Nicholas hoppanáltak. Egy teremtett lélek sem volt közelben; Draco pontosan így tervezte a megérkezésüket. Waverly megigazította az ingét és kigombolt egy gombot rajta, hirtelen rosszullétét megpróbálta palástolni. Elsápadt arccal igyekezett megtalálni újra az egyensúlyát. Malfoyt talán a legközveszélyesebb hoppanálók között tartották számon ugyan, viszont Waverly nem akarta mutatni, hogy őrá is hatással van az ilyesmi. Az erőviszonyokat ki kellett egyenlíteni, bár Draco még mindig dühös volt rá, utálta, amikor a szabályrendszerét valaki felrúgta.

Malfoy átvette a vezetést és Nicholas előtt haladva lépett ki a sikátorból. Talárját közben levette és most már egy remek szabású mugli öltönyben folytatta tovább az útját. Mindig így öltözött, soha nem szúrt szemet senkinek. Remekül megtalálta a helyét mindkét világban és mindkettőben ugyan azt a gazdag, önelégült arisztokratát játszotta.

Egy impozáns épület előtt haladtak el, amiről ordított, hogy a mugli előkelőségekhez tartozott. Draco körülnézett, aztán megállt egy hatalmas ajtó előtt.

– Mi ez a hely? – kérdezte Nicholas. Draco nem válaszolt egyből, hanem elővett egy aprócska ezüst kulcsot a zsebéből, aztán a zárba illesztette.

– Egy mugli klub. Itt garantáltan nem fog senki sem keresni. Csak tagok jöhetnek be, és akinek van egy ugyanilyen kulcsa. – A zár kattant és az ajtó hangtalanul tárult fel. Draco színpadiasan előre engedte barátját.

– Ha szerencséd van, akkor nem félig mugli az elkövető – jegyezte meg a férfi, majd megállt egy pillanatra, körülnézett, aztán követte Dracót a vörös bársonyszőnyeggel fedett előtérbe. Az épület minden egyes négyzetcentimétere a fényűzéstől szólt.

– Jobb lenne, ha nem most hoznád szóba – szólt rá fojtott hangon, mérgesen villogó szemekkel. Aztán elindult a lépcsőn felfelé, s Nicholas hosszú léptekkel követte, de ő sem volt nyugodtabb, mint Draco. A különterem bejáratánál egy komor arckifejezésű komornyik állt egy pult mögött.

– Üdvözlöm, Mr Welles! – köszöntötte a magas férfi tiszteletteljesen.

– Üdvözlöm, Bethany! – viszonozta a köszöntést Draco és mielőtt még egy újabb mondatot kimondott volna a komornyik újra megszólalt.

– Az asztala készen várja, ahogy mindig.

– Köszönöm! – biccentett a férfi, majd intett Nicholasnak, hogy kövesse. – Ma ketten leszünk.

– A frissítőket hamarosan beküldöm.

– Remek. – Azzal a komornyik kinyitotta neki az ajtót és tovább engedte őket. Draco szótlanul haladt végig a termen, egészen a leghátsó asztalig, ami a teraszra nézett és innen csak pár lépésre volt az üvegajtó. Nem bízott abban, hogy ezen a mugli helyen teljes biztonságban lehet. Baj esetén csak lépést kellett megtenni és innen könnyen távozhatott anélkül, hogy bárki észrevette volna.

Minden kockázatot igyekezett a legminimálisabbra csökkenteni. Lopva körbenézett a teremben, de nem látott semmi gyanúsat. Néhány asztalt már elfoglaltak, bár az övék közelében senki sem volt.

– Welles? – törte meg a csendet Nicholas.

– Általában nem használok álnevet, de a mugliknak az én nevem, hogy is mondjam… túl szokatlan. – Intett Nicholasnak, hogy foglaljon helyet.

– Nem rossz hely – jegyezte meg a férfi, s elhelyezkedett a kényelmes székben. – Kezdesz belejönni, Malfoy!

– Ha lehet, inkább ne leplezd le az álcám! – szólalt meg megrovóan. – Ellentétben veled, én még vissza akarok jönni ide egy alkalmas pillanatban.

– Miért a végén még muglinak állsz? – vigyorodott el ravaszul Waverly. – Nos, kétségtelen, hogy a Malfoy vagyon legalább négyszer annyit érne ebben a világban.

– Látom a humorod semmit sem változott – válaszolt kimérten Draco, miközben megjelent a személyzet egyik tagja és kitöltötte nekik a kávét. A férfi intett neki, hogy ne zavarja őket.

– A szokásosnál is harapósabb vagy ma – jegyezte meg Nicholas. – Máskor sokkal felszabadultabb vagy.

– Csodálkozol? Megjelensz mindenfelé előzmény nélkül az irodámban. Szerinted senki sem fog gyanút fogni? Óvatosság a terv egyik sarkaltos pontja. Éppen most nem szabad meggondolatlanul lépünk.

– Bocsáss meg, ha elrángattalak a halaszthatatlan teendőidtől – horkantott fel gúnyosan. – Úgy gondoltam talán még megmenti az életedet, ha elmondom, hogy mire jutottam. Ja és a körülményes szabályrendszeredre nem volt időm, a baglyokban nem bízom.

– Grangerre kellett hagynom mindent az irodában – közölte szemtelen hangon. – Ez nem éppen a legjobb ötlet, mellesleg a sietős távozásom sem. Mit gondolsz senkinek sem fog feltűnni?

– Már megbocsáss, de mondhattad volna azt is, hogy találkozzunk egy másik időpontban.

– Azt írtad a pergamenre, hogy halaszthatatlan.

– Most már nem vagyok biztos benne.

– Akkor sem örülök ennek. Granger még nem volt ilyen szorult helyzetben…

– Miért mondtad neki, hogy ma nem mész vissza? – csóválta meg a fejét Nicholas. – Ennyi ideig nem fog tartani a megbeszélésünk. Különben is okos boszorkánynak látszik.

– Rögtönözni próbáltam. Nincs jobb alkalom, hogy megtegyem azt, amit már hetek óta nem tudok – válaszolt fojtott hangon Draco. – Valaki állandóan a nyomomban van, és Granger is rendre felbukkant ott, ahol nem kellene. Mai nap az egyetlen, amikor senki nincs a közelemben. Kezd ez az egész az idegeimre menni. Te pedig csak bonyolítod a helyzetet.

– Nem jöttem volna, ha nem lenne fontos – húzta ki magát Nicholas és elkomorodott. – Ezeket nem szabad csak úgy levélben megírni. Az óvatosság fontos, valóban, de úgy gondolom, hogy a mi álcánk, mármint a kebelbéli jó barátság, nem fog senkinek sem szemet szúrni.

Draco észrevétlenül elvégzett pár varázslatot, hogy ne is hallják meg őket még véletlenül sem.

– Reménykedj benne! De legközelebb a szokásos módon intézzük… Remélem, hogy senki sem követett.

– Nem. Mindenkit leráztam a Foltozott Üstnél. Most úgy tudják, hogy ott ébredezem egy csodálatos déli szépség karjai között.

– Megint elkábítottál valakit? – nézett rá fél szemmel. Nicholas pedig csak elmosolyodott.

– Nem kellett elkábítanom, a bűbájos természetemtől ájult a karjaimba – mondta továbbra is vigyorogva. Draco ellenben egyre csak feszültebb lett.

– Legközelebb a szokásos módon jelezz – ismételte meg még egyszer nyomatékosan.

– Az sokkal nehezebb lesz… Rendben, megértettem.

– Akkor beszélj! – dőlt hátra Draco és karba tette a kezét. – Megtudtad, hogy apám miben sántikál?

– Nem gondoltam volna, hogy ez lesz az első, mit meg akarsz tudni.

– A legjobbat tartogasd a végére – vigyorodott el a férfi. – Apám tervei sokkal jobban érdekelnek most.

– Legyen… Apád védelmet kért az auror parancsnokságról. Nem volt semmilyen hátsószándéka, de amilyen fenyegetéseket kapott az rettenetesen durva. A Minisztériumnak kutya kötelessége megadni neki a védelmet, hiszen elvették a pálcáját. Ez támadás nem csupán aranyvérű utálat, hanem masszív gyűlölet a családod ellen. Szóval ismétlem, nem voltak vele hátsószándékai…

– Persze, mert neki olyanok nincsenek… Szerintem ez az egész színjáték valami nagyobbat takar, és nem tudok rájönni, hogy mit.

– Nem szerzett illegálisan pálcát, pedig ezt is megtehette volna – említette meg Waverly. – Nem akar téged rossz színben feltűntetni, és ez a tervünk szempontjából előnyös. Szerintem feleslegesen gyanakszol rá. Anyádnak és saját magának is van egy testőre, akik mindketten aranyvérűek, egy férfi és egy nő. Nincs ebben alapjában véve semmi különös.

– És Grangerről mit tudtál meg? – Nicholas nagyot sóhajtott, mintha csak egy nehéz tervet cipelne a hátán.

– Tiszta, mint a patyolat – vonta meg a vállát a férfi. – Okos, szép, kiváló tanuló volt, de a parancsnoka nem látott benne fantáziát.

– Miért?

– Túlbuzgó, az érzelmeire hagyatkozik és meggondolatlan – mondta a varázsló. – Terepen még soha nem volt, pedig elég régóta dolgozik a parancsnokságon. Voldemort elleni tetteit nem veszik figyelembe, mert mindenki szerint Potter és Weasley csinált mindent.

– Ez egybevág azzal, amit mondott nekem.

– Belenéztem egy kicsit a fejecskéjébe is, de csak úgy felületesen – folytatta ravasz mosollyal. – Azt a nőt nagyon leterheled munkával, csak azon jár minden gondolata. Olyan akár egy pergamen könyvtár.

– Muszáj volt vele mindenképpen flörtölni? – pirított rá talán a kelleténél is erélyesebben.

– Úgy beszélsz, mint egy területét védő kentaur bika – rázta meg a fejét Nicholas lemondóan, és felsóhajtott. – A nők sokkal jobban megnyílnak nekem, így elterelem a figyelmüket és azt olvasok ki a gondolataik közül, amit akarok. Ez egy hasznos trükk. De bocsánat, nem akartam közétek állni. Való igaz, hogy csinos és csábító a lány, de…

– Remélem, hogy diszkrét voltál. Granger kemény auror kiképzést kapott és egyáltalán nem egy gyengeelméjű boszorkány.

– Óvatos voltam, ne aggódj!

– Mit láttál a fejében?

– Nem láttam semmi gyanúsat a fejében. Azon kívül a munka és te vagytok a rögeszméje semmi mást nem találtam. Ártatlan virágszál, nem kell aggódnod miatta.

– Értem – válaszolta színtelen hangon.

– Nem hiszel nekem, igazam van?

– Bízom benned, Waverly, persze amennyire az ember bízhat egy régi barátban. – A barát szót gúnyosan ejtette ki. – De a megérzéseim mást mondanak Grangerről. Az az érzésem, hogy valamit rejteget előlem, és cseppet sem örülök ennek. Ugyan ezt érzem apámmal kapcsolatban is. A megérzéseim pedig nem szoktak hazudni.

– Még szaglászhatok utánuk, ha gondolod – vonta meg a vállát a férfi. – Nem probléma, de ha lehet, nem tölteném az időmet hasztalan badarságokkal, mert a te megérzéseid ezt diktálják. Talán jobb lenne, ha a paranoiádat féken tartanád.

– Hagyjuk Grangert! Amúgy is elég bajom van nélküle is. Egyelőre annak is örülök, hogy ma reggel nem követett senki sem.

– Nos, ha szétszórtabb lenne a napirended, akkor kevésbé lennél kiszámítható – javasolta Nicholas.

– Ezt én nem tehetem meg, te is tudod.

– Persze, persze, a nagy mágiajogi ügyvéd…

– Nekem legalább van tisztességes állásom – csipkelődött egy kicsit Draco.

– Én meg szerinted csak herdálom a családi vagyont? – csóválta meg a fejét Waverly. – Hiányzik, amikor még együtt élveztük a kiváltságokat és…

– Azok az idők elmúltak és mindketten felnőttünk – zárta rövidre az emlékezést Draco, aztán témát váltott. – Mit tudtál meg a fenyegető levelekről?

– A legtöbb ártalmatlan fenyegetőzést néhány dühös varázslópolgártól, akik nem igazán szeretik a képedet és a cseppet sem makulátlan fiatalkorod nehéz hordalékát. Viszont az vagy azok, akik a mérgetek küldték már egészen más tészta. Ezek újfajta mérgek és azonosíthatatlan a küldőjük.

– Ezt már eddig is tudtam. Mi van még?

– Megvizsgáltattam a hatásaikat és körülbelül hat hónap Szent Mungó kezelés jár, ha időben nem kapsz segítséget. Viszont egyik sem volt akkora dózis, hogy bárkit is megöljön.

– Akkor mi volt ennek az egésznek az értelme? – kérdezte Draco és elkomorodott.

– Fogalmam sincs. Igyekszem minél többet megtudni, de már így is vékony jégen táncolok. Egyelőre az álcám sértetlen. A tiéd is maradjon az, csak ez a fontos. Már csak pár hét és vége van.

– Azzal foglalkozz, ami a legsürgetőbb – mondta a férfi. – Nem érdekelnek a mérgek, amíg senkinek sem lesz tőle semmi baja. Bár a Minisztérium folyton azért nyaggat, mert nem kérek védelmet…

– Megkönnyítenéd mindenki dolgát – szólt Nicholas.

– Nem kell, hogy egy auror lihegjen a nyakamban. Elég, hogy egy kiszuperált auror az asszisztensem.

– Nem bánod azt te annyira – nevetett fel a varázsló felszabadultan. – Láttad a lábát abban a szoknyában? A talároknak egyszer és mindenkorra leáldozott.

– Van még valami, amiről beszélni akartál? – váltott témát Draco. – Nincs kedvem Granger lábairól beszélni.

– Na persze. Láttam, ahogy ránézel.

– Elég! Térjünk át más témára!

– Jól van. Az igazi ok viszont, amiért jöttem az volt, hogy megtudtam mikor fognak támadni. A vitán jobb, ha résen leszel – mondta sejtelmesen. – Nem lenne jó, ha az előtt támadnának meg, mielőtt még részt vennél rajta.

– Remek célpont leszek, ne aggódj! – jegyezte meg szarkasztikusan.

– Helyes! De most mennem kell.

***

Hermione idegesen járkált fel és alá Lucius irodájában. Alig egy fél órája volt még az első ügyfél érkezéséig és szinte borítékolta a káoszt, amibe ma Draco taszította és a tetejében még nem is tudta követni, esélye sem volt rá. Ha megtette volna, akkor biztosan lelepleződik.

– Miss Granger – Lucius éppen ekkor lépett be az ajtón –, mire ez a nagy sietség? Történt valami?

– A fiát meglátogatta egy Nicholas Waverly nevű állítólagos barátja.

– Ez aztán a remek hír, évek óta nem hallottam a fiú felől. A kúriáink szomszédosak, a szülei jó emberek voltak… mármint nem halálfalók. De ez miért volt olyan fontos, hogy megszakítsam a villásreggelimet a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályának vezetőjével?

– Szerintem nem barátok. Odacsúsztatott a fiának valamiféle üzenetet, amit nem volt alkalmam megnézni, aztán mindketten sietősen távoztak. Egész napra! – csattant fel Hermione mérgesen. – Nem mehettem utána most, ha nem kezelem az ügyfeleit, akkor biztosan megtudja, hogy én…

– Lassabban, Miss Granger! – szólalt meg Lucius nyugodtan. – A rögeszméje lesz lassan azt, hogy az ügy kitudódik. Csak magának köszönheti, hogy nem tudja követni a fiamat. Ha már az elején ráteszi azt a nyomkövető bűbájt, akkor most mindketten nyugodtak lennénk.

– Sajnálom, de a fia olyan, mint egy vadászkopó, mindent kiszagol. De akkor sem tetszik nekem ez barát, aki csak úgy hirtelen felbukkant a semmiből. Nem tudtam megszerezni a pergament sem.

– Nos, ha arra várt, hogy én nyugtassam meg, akkor nem kellett volna ide jönnie – közölte a férfi kimérten. – Az a dolga, hogy tartsa szemmel Dracót kerül, amibe kerül. Nem érdekelnek a megérzései, sem a siránkozásai. Tegye rá azt az istenverte bűbájt, aztán legközelebb nem kell iderohangálnia.

– Úgy ítéltem meg, hogy jobb, ha tud erről. A fia is rejtegethet valamit, amire még ön sem számít. Vagy erre talán nem is gondolt? Szerintem Waverly nem az, akinek mutatja magát.

– Szóval nem egy arisztokrata playboy? Kötve hiszem, Miss Granger! Évek óta ismerem a családot, Draco és ő együtt játszottak a kertünkben, a Mágiajogi Akadémiára is együtt jártak, de aztán Waverly eltűnt egy időre. Nincs okom rosszat feltételezni róla. Viszont legjobb lesz, ha utánanézetek – válaszolta végül Lucius. – Tekintse ezt annak, hogy hiszek magának.

– Rendben van. Köszönöm!

– Van még más is?

– Igen. Megjött az eredmény a mérgekről, amiket a levelekbe töltöttek – mondta végül Hermione most már nyugodtabban.

– El is mondja, hogy mi lett az eredmény vagy nekem kell kitalálnom?

– Egyik méreg sem halálos. Leginkább kellemetlen és hosszantartó kezelést igényel, amihez szigorú gyógyítói felügyeletre van szükség – közölte Hermione enyhén felpaprikázva. – Azt hiszem, a fiát nem akarják megölni.

– Ezt igazán jó hallani – szólalt meg némi gúnnyal Lucius. Hermione haragos tekintettel nézett rá. – Akkor mit gondol mi a szándékuk vele?

– Távol akarják tartani… szerintem – szólalt meg a boszorkány. – Nem igazán tudom miért. De valaki nem akarja, hogy részt vegyen a választáson.

– Értem. Nos, köszönöm az információt. Most pedig a legjobb, ha egyből visszamegy az irodába – közölte Lucius kimérten.

– Rendben van. – Azzal Hermione csak biccentett egyet és a kandallón keresztül újra a Minisztériumban találta magát. S nem is sejtette, hogy a mai napja cseppet sem lesz egyszerű. Draco dühös ügyfeleivel szembetalálkozni sokkal embert próbálóbb volt, mint eddig bármi.
hosszászólás: 0
feltöltötte: Nyx | 2020 Nov 22

Powered by CuteNews