Mentsd meg Malfoyt!

11. fejezet
11. fejezet
Szombati Boszorkány

April Valentine világ életében elkötelezett olvasója volt a Szombati Boszorkánynak, és mindig azt az álmot dédelgette, hogy egyszer a magazinnak fog dolgozni. Amikor alig húsz évesen állást kapott a kiadónál egyszerűen úgy érezte, az élete tökéletesebb nem is lehetne. Most pedig megbízták pályafutása egyik legfontosabb riportjával, amibe már sok társának beletörött a bicskája. A legjobb talárját vette fel erre a jeles alkalomra, összeállította a kérdéseit és elindult a Minisztériumba.

Az út felejthető volt és már csak arra emlékezett, hogy megilletődve állt a jogi osztály kellős közepén, mintha legalább egy szentélybe lépett volt be. Az arca földöntúli boldogságtól ragyogott a sok-sok réteg smink alatt. Draco Malfoy – ismételte a nevet, mi hamarosan végre megváltoztatja az egész életét. A férfi, akit a varázsvilág boszorkányai mind egytől-egyig piedesztálra állítottak emberséges tettei miatt. Hiába az egykori sötét múlt, mégis felülkerekedett a nehézségeken. Siker sztori, annyi bizonyos.

Magabiztosnak akart látszani, erősnek, nőiesnek, noha általában csendes és visszahúzódó volt. De ma nem, ma felöltötte magára a kanárisárga dísztalárt, felvette a türkizkék topánkáját és vörös haját is elfogadható kontyba csavarta. Látványa egyszerűen sugárzónak tűnt, olyannak akár a napfény, beragyogta a szürke reggelt és megvakított néhány embert idefelé jövet.

Kihúzta magát és elindult a gyakornokon között, hogy aztán Malfoy irodájába vezető folyosóra léphessen. Mély bordó topánja szaporán kopogott a padlón. A vendégbelépő vidáman himbálózott a talárját, ahogy ütemes léptekkel haladt előre. A pulitzerpenna rajtra készen lebegett mellette, nem tudott nem mosolyogni. Sajnos senki sem vette észre a kanárisárga talárba öltözött nőt, minden gyakornok lázasan dolgozott ma reggel és fel sem emelték a fejüket. Nem mintha bármelyikük mondott volna akár egy szót is Malfoyról.

Hermione idegesen toporogva várta a boszorkányt. Előző nap Draco utasításba adta, hogy neki kell majd kalauzolnia a riportert. Ma reggel pedig még egyszer erélyesen ráparancsolt, így nem volt mit tennie, engedelmeskednie kellett. Viszont, amikor meglátta kanárisárga taláros nőt egyből tudta, hogy egy fanatikus rajongóval van dolga, ugyanis a dísztalár elején egy tekintélyes méretű, Malfoyt ábrázoló jelvényt viselt. Még egy strigulát húzott Draco neve mellé. Nem volt elég hogy nem olyan régen egyedül hagyta egy csapat felpaprikázott ügyféllel, még a nyakába varrt egy semmirekellő fruskát is. Miért is ne vicsoroghatott volna mérgében?

– Jó reggelt, Miss Valentine! – köszöntötte negédesen, mintha ő örülne legjobban a nő érkezésének. April szeme láthatóan ragyogott és továbbra is bárgyú mosollyal állt meg Hermione előtt.

– Jó reggelt! – cincogta a nő kicsit remegő hangon. – Ön Miss Granger, ha nem tévedek?

– Igen, én vagyok.

– Csodálatos, hogy végre személyesen találkozhatunk itt. Eddig csak levelekből ismertem.

– Egyszerűen fantasztikus. Kövessen, kérem, Mr Malfoy már várja! – közölte kimérten Hermione, majd elindult egy kis kerülővel Draco irodája felé. Persze főnöke nem tudott róla, hogy pontosan mit tervez.

– Olyan lélegzetelállító ez az épület. Bámulatos a hely berendezése, minden mindennel harmonizál. Mr Malfoy saját maga választotta a szőnyegetek a folyosón? – Hermione elképzelte, ahogy Draco szigorú tekintettel színmintákat nézeget. Nem igazán tűnt ennek a típusnak.

– Nem hinném – felelte kurtán.

– Biztos különleges ízléssel áldotta meg a sors – folytatta a boszorkány ábrándos tekintettel. A szolid Malfoyt elnöknek jelvény is a kanárisárga talárjára tűzve egyre nevetségesebbnek hatott Hermione szemében.

– Valószínűleg igen – hangzott a rövid válasz.

– Olyan jól öltözködik! Nem tudja véletlenül, hogy kinél készíteti a ruháit? A férfi olvasóinkat érdekelnék az ilyesmik. – Hermione fél szemmel ránézett a nőre. Szombati Boszorkány? Férfi olvasók? Ez a Miss Valentine teljesen megbolondult.

– Nem mondhatnom el. Az asszisztense vagyok, és Mr Malfoy egyébként soha nem beszél a magánéleti, öltözködési és egyéb személyes dolgairól.

– Ugyan, Hermione. Ugye szólíthatom így? Biztosan tud egy-két dolgot Mr Malfoyról, amit megemlíthetnénk az olvasóknak – próbálkozott a boszorkány. – Ne legyen ennyire undok!

– Nagyon jó főnök, és boldog vagyok, hogy vele együtt dolgozhatok – válaszolta műmosollyal.

– Ahogy hallom a szavaiból, nem igazán kedveli. – April szeme megvillant, nagyon nagy sztorit látott maga előtt. Malfoyról írni jót vagy rosszat mindegy volt, akkor is dicsőségnek számított. A rajongás mellett a saját karrierje is érdekelte.

– Ugyan már. Csak nem állnék az első sorba, ha kiderülne, hogy Mr Malfoynak új vesére lenne szüksége. – Hermione könnyedén ejtette ki a szavakat, de egyből megbánta. A szorgos pulitzer penna egyből lejegyzetelt minden egyes szót. Ez nem lesz így jó – húzta penge vékonyra a száját. Végül a boszorkány úgy döntött változtat egy kicsit a tervén.

– Mi szól ahhoz, hogy már annyi nő vallott kudarcot, mielőtt ön kapta meg az asszisztensi állást? – tette fel a puhatolózó kérdést April.

– Mr Malfoyról jött kérdezni vagy engem? – kérdezte kertelés nélkül.

– Csak szeretnék teljes képet kapni róla. Elhiheti milyen nehéz bármit is összeszedni róla. Az olvasóink meg vannak örülve érte és annyi lány, nő csorgatja a nyálát utána. Bármilyen morzsának hálásak lennénk. Címlap sztori lesz. Kérem, Miss Granger, segítsen nekem, hogy ez sikerüljön! – esdekelt a riportnő nagy szemekkel. Hermione lassan bólintott, Aprilt pedig majd’ szétvetette az izgalom, hogy kérdezhessen tőle. – Milyen a Minisztérium legáhítottabb állásában dolgozni?

– Amilyennek mindig is gondoltam – felelt a kérdésre kimérten, aztán elmosolyodott. – Csodálatos, és ilyen állásról álmodtam.

– Tudta, hogy sokan képesek lennének ölni is érte?

– Ez azért erős túlzás – mondta Hermione, majd elindultak a Draco irodájához vezető folyosón. Illemtudóan bekopogott az ajtón, aztán amikor megkapta az engedélyt, előre engedte Aprilt. – Siessen, Mr Malfoy már várja!

April Valentine szíve zakatolni kezdett, akár egy harci dob, amikor belépett a makulátlan irodába. A bőrfotel háttal állt neki, aztán szépen lassan megfordult. A legelképesztőbb látvány tárult elé, amit valaha is láthatott. Draco Malfoy életben sokkal, de sokkal elképesztőbbnek nézett ki, mint ahogy elképzelte. A viharszürke szempár már most olyan átható tekintettel nézte, ahogy forogni kezdett vele a világ.

– Oh, Merlin! – suttogta áhítattal és elfelejtett levegőt venni. Még mindig szédült, úgy érezte, hogy el fog ájulni. Draco felkelt a székéből, és elindult a nő felé. A férfi szeme elkerekedett, amikor a kézfogás helyett April összeesett előtte és kecsesen landolt a padlón. Ösztönösen leguggolt a nő mellé, aztán ellenőrizte az életfunkcióit. Hermione kivont pálcával állt az ajtóban és mélyet sóhajtott.

– Megőrültél? – rivallt rá fojtott hangon Draco. – Bárki megláthatott volna.

– Nem látott meg senki sem – rázta meg a fejét Hermione. – Figyeltem, és különben sem senki sem merészkedik soha az irodád közelébe sem.

– Minek kellett ezt? – pirított rá a dühös Sárkány.

– Azt mondtad, hogy oldjam meg – tárta szét a karját tehetetlenül. – Tessék megoldottam.

– Minél eszesebb egy nő, annál nagyobb marhaságokat tud elkövetni. Most már látom, hogy a trióból ki volt az eszelős.

– Még egy ilyen szexista megjegyzés, és téged is elkábítalak – morogta Hermione.

– Vedd akkor bóknak.

– Menj a francba, Malfoy, a bókjaiddal!

– Granger, felborult a hormonháztartásod ma reggel vagy csak az idegeimen akarsz táncolni?

– Csak megoldom a feladatot, mint ahogy ezt korábban is mondtam – tette csípőre a kezét a boszorkány.

– De nem így értettem – morogta a férfi, aztán újra kiegyenesedett és mérges tekintettel nézett Hermionéra. – Mégis mi volt a terved? Elkábítod és aztán?

– Még nem dolgoztam ki minden részletet. Nem volt rá elég időm.

– Ajánlom, hogy pörögjenek az agytekervényeid, mert ezt nem fogom helyetted megoldani. Fél másodpercet kapsz – sziszegte dühösen a varázsló. Momentán nem igazán szívlelte Granger.

– Túl sokat aggódsz! – forgatta meg a szemét a nő, majd átlépte a szuszogó Aprilt. – Csak elkábítottam egy pár percre vagy egy kicsit többre. Azt fogja hinni, hogy a látványodtól ájult el, ami látva a beteges rajongását irántad, magától is megtörtént volna. Nem tudom, mit esznek rajtad a nők, Malfoy!

– Talán, hogy nem szoktam őket elkábítani egy átokkal sem.

– Különben is, szerintem meg kellene nézned a kérdéseket, amit fel akart neked tenni. Nem árt az óvatosság. Invito, notesz!

Draco ravaszul elmosolyodott, aztán megcsóválta a fejét. Miért is nem tudott igazán haragudni a boszorkányra? Mert megint egy egészen briliáns ötlettel állt elő. Hermione átnyújtotta neki noteszt, s egy pillanatra megérintette a boszorkány puha kezét. Egy hosszú pillanatig egymás szemébe néztek.

– Szóval van benned valahol némi mardekáros ravaszság, ami olykor kitör belőled? Mindig is sejtettem, hogy a merevséged mögött rejtegetsz valamit, ami ellen foggal-körömmel harcolsz – jegyezte meg búgó hangon, amitől Hermione háta kellemesen bizseregni kezdett.

– Fenét! – vágta rá a boszorkány. – Csak rossz hatással vagy rám, Malofy. Mobilicorpus! – mondta enyhén piros arccal, aztán a riporternőt elhelyezte a kanapén, de nem nézett a férfi szemébe. Nem kellett volna, hogy ennyire hatással legyen rá a varázsló, sőt hidegen kellett volna hagynia, de nem így történt.

Draco közben átlapozta a kis füzetecskét. Nos, April pulizterpennája szorgosan jegyzetelt, s talán többet is, mint ami ő akart mások elé tárni. El kellett tűntetnie néhány részletet.

– Nem állnál az első sorba, ha vesére lenne szükségem? – kérdezte vigyorogva, aztán halkan felnevetett. – Vérzik a szívem, hogy az elmúlt időszakban nem sikerült megkedveltetnem magam veled.

– Csak őszinte voltam – válaszolta Hermione enyhe pírral. Nem számított rá, hogy szembesítik a saját szavaival. – Ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem kedvellek.

– Akkor inkább nem kérdezem meg, hogy tényleg boldog vagy-e mert nekem dolgozol – mondta Draco, de mielőtt még Hermione válaszolhatott volna, újra megszólalt. – Egyszerűen aggasztó ennek az újságnak a színvonala. Botrányos!

– Miért? – sétált közelebb Hermione, aztán megnézte a kérdéssort. Választott egyet, aztán vigyorogva rábökött. – Nem tűnik különösen személyesnek. Erre például én is tudnék válaszolni.

– Milyen állat lennék, ha megtanultam volna az animágiát? Mondd meg, Granger, iszonyatosan kíváncsi vagyok a véleményedre. – Hermione ravaszul elmosolyodott, aztán vett egy mély levegőt és válaszolt.

– Görény… egy csinos, picipici, pattogó görény.

– Döntöttem, nem te fogsz válaszolni a kérdésekre – sóhajtott Draco gondterhelten. – Ha rajtad múlna, akkor egy csomó téves információ látna napvilágot.

– Ha elkapna az ihlet nincs az az ember, aki megállít – nevetett a boszorkány, majd leült az egyik székbe.

– Kit érdekel, hogy milyen márkájú alsónadrágot hordok? – szörnyülködött Draco. – És annak emberek, akik megveszik ezt a szemetet…

– A varázsvilág legolvasottabb magazinja, persze a boszorkányok körében, bár sosem tudhatja az ember – magyarázta Hermione. – Nos, ha jól emlékszem évek óta egyetlen egy konkurens lap sem maradt meg ebben a műfajban.

– Ahogy látom, nagyon sok kérdést ki kell húznom – sopánkodott Draco.

– Hadd nézzem, majd segítek! – hajolt át az asztal felett.

– Tűnés innen! Inkább azzal az ájult nőszeméllyel foglalkozz! – jött az utasítás. Hermione felhorkantott, aztán tüntetőleg elfordította a fejét, aztán kelletlenül ellenőrizte April életfunkcióit.

– Siethetnél a válaszadással, mert nem marad olyan sokáig a kis sárga tündér eszméletlen. Ráadásul az első ügyfél úgy tizenöt perc múlva itt is van – szólt a boszorkány. Draco cseppet sem volt boldog ettől a beszámolótól.

– Azért szólhattál volna előbb is – korholta némileg mérgesen, miközben megválaszolt pár kérdést. A penna vidáman sercegett, miközben a páros egymás vérét szívta.

– Minek? Azt hittem, azt szereted, ha pörögnek az események. – A lehető legtöbb pimaszságot megengedte magának, amivel Draco határait képes volt feszegetni. A férfit azonban nem volt könnyű kihozni a béketűrésből.


– Granger, Granger nem tudok néha kiigazodni rajtad. – Rázta meg a fejét tanácstalanul, mintha valóban nem gyanakodna a boszorkányra. A lány túlságosan okos volt, és ezt nem hagyhatta figyelmen kívül. – Menj inkább az ajtóhoz és figyeld, hogy jön-e valaki! Ezért a kis akciódért mindketten megüthetjük a bokánkat, akár két hét Azkabant is kaphatnál.

– És te nem kapnál semmit sem? Ez egészen igazságtalan lenne, a bűntársam lettél ebben az ügyben.

– Én csak egy védtelen szemtanú vagyok. Nem vagyok éppenséggel a bűntársad sem, mert nem vettem részt ebben a kis tervedben és még a pálcám sem volt nálam, így meg sem tudtalak volna akadályozni.

– Na, ne röhögtess! A pálcád ott van a ruhád ujjában – vágta rá Hermione azonnal. Dracónak hülyének kellett volna lennie, ha nem gyanakodott volna. A boszorka remek megfigyelő volt. – De ha mégis kitudódik ez az egész, remélem, hogy ingyen bocsátod a rendelkezésemre a legjobb ügyvédedet. A te bőrödet próbáltam menteni. – Azzal az ajtóhoz sétált.

Draco eközben a kérdésekkel volt elfoglalva; kihúzott párat és néhány rövid választ firkantott a pergamen noteszbe, aztán kitörölte az asszisztensére vonatkozó részeket. Nem igazán tudta eldönteni, hogy April valóban gyengeelméjű kérdések egész sorát önmagától írta össze vagy az állítólagos rajongók leveleiből szemezgetett. Viszont egy dologra azonnal rájött: voltak itt kemény kérdések is, amik megválaszolása veszélyes volt ránézve.

Utolsó lépésként megbűvölte a pulitzerpennát, hogy felejtsen el mindent, amit korábban írt. Végül a vele készített riport jobban hasonlított egy tini magazinban megjelenő nyálas cikkekre, mint egy komoly nőket megcélzó Szombati Boszorkány hasábjaira.

– Végeztem – jelentette be diadalmasan.

– Elolvashatom? – kérdezte Hermione felcsillanó tekintettel. Eddig lazán az ajtófélfának támaszkodva, árgus szemekkel figyelte a folyosót, de most egészen felvillanyozódott.

– Nem – jött az egyértelmű válasz. – Térítsd magához a hölgyet, kérlek, addig én meg nézem Storm gyakornokot hogyan boldogul a korrektúrázással.

– El ne felejtsd…

– Neked alig öt perced maradt, hogy megold a problémádat. – Megint csak győzedelmeskedett a mardekáros ravaszsága, ami mérhetetlen elégedettséggel töltötte el. Hermionét azonban rettenetesen felbosszantotta ez a felfuvalkodott hólyag, hiszen mindig tudta, mivel lehet őt kihozni a sodrából.

– Görény – szűrte a fogai között, mintegy címkét ragasztva a férfi homlokára.

– Mondtál valamit? – kérdezte színpadiasan, mintha nem is hallotta volna kristálytisztán a nő minden egyes szavát. Leszidhatta volna. Bár mi értelme? Mástól nem tűrte ezt a viselkedést, de Grangerben volt valami izgalmas, amiért élvezte ezeket a kis szócsatáikat. Ilyenkor nem gyanakodott a boszorkányra és elhitte Waverly jelentése által igazolt makulátlan múltjára vonatkozó tényeket.

– Meg sem szólaltam – rázta meg a fejét Hermione.

Mikor Draco kilépett az irodából April ébredezni kezdett. Sötét rózsaszínre lakozott körmeivel megvakarta a fejét és eltorzult arccal mozgatta meg az elgémberedett nyakát.

– Mi történt? – suttogta elhaló hangon és résnyire kinyitott a szemét. Körülbelül úgy érezte magát, mintha áthaladt volna rajta egy csapat kentaúr vagy benyakalt volna egy üveg 1862-es Lángnyelv Whiskeyt.

– Csak elájult – magyarázta Hermione és igyekezett aggódó arckifejezést vágni. – Amikor belépett egyenesen, Mr Malfoy karjaiba ájult.

– Ezt nem mondja komolyan – szörnyülködött a nő nyafogva.

– De igen, amikor meglátta egyszerűen csak elvágódott. Gyakran megesik az ilyesmit?

– Nem – rázta meg a fejét April és egy-két krokodilkönny buggyant ki a szeméből, aztán sírós hangon folytatta. – Még soha nem esett meg velem hasonló. Oh, Merlinre, ki fognak rúgni az állásomból. Ez lett volna a legfontosabb interjúm, és én teljesen elbaltáztam.

– Miért lenne így?

– Mert nincs kész a riport. Ez egyszerűen katasztrófa. El fognak átkozni és többet soha nem fogok senkivel sem… Szörnyű…

– Mr Malfoy válaszolt a kérdései egy részére – közölte Hermione és átnyújtotta a kis pergamen noteszt. April karvalyként csapott le a kincset érő könyvecskére, aztán lázasan végiglapozta. – Nem olyan szörnyű és szőrös szívű, mint amilyennek mondják.

– Ez csodálatos. Hol van? Meg szeretném köszönni neki – ült fel azonnal és mintha még a pír is visszatért volna az hamuszürke arcára. Úgy szorította magához a kis noteszt, mintha legalább az élete függött volna tőle.

– Sajnos, nem tudott tovább maradni, el kellett mennie egy fontos ügyben – magyarázta a boszorkány és igyekezett nem nevetni azon az arckifejezésen, amit April vágott. – Mi lenne, ha segítenék kimenni?

– Rendben – bólogatott April, aztán felkelt a kanapéról. Egy pillanatra megingott, de aztán sikerült erőt venni magán. Még mindig kótyagos fejjel indult el kifelé az irodából. Hermione némi aggodalommal kísérte tovább, remélte, hogy semmilyen nyoma nem maradt a bűbájának.

– Köszönöm, Hermione, hogy ilyen kedvesek voltak velem – hálálkodott a boszorkány. – Soha nem gondoltam volna, hogy ekkora szerencse ér.

– Igazán nincs mit – mondta az asszisztens. Most már kezdte nagyon érdekelni, hogy mennyire volt nagyvonalú Draco és milyen kérdésekre válaszolt. Gondolatban meg is jegyezte magának, hogy a következő Szombati Boszorkányt meg kell vennie.

Kifelé menet April összeütközött Abernathy miniszterjelölttel, aki éppen az egyik vezető mágiajogi ügyvéd irodájából jött ki. Hermione az égnek emelte a tekintetét, majd elindult visszafelé a helyére. Draco csak pár perc múlva tért vissza az irodájába és olyan mosoly ült az arcán, mint egy macskának, aki megevett egy kanárit.

hosszászólás: 0
feltöltötte: 2020 Dec 06 by Nyx

Powered by CuteNews

Aktuális