Mentsd meg Malfoyt!

16. fejezet
16. fejezet
Pillangók

A nap magasan járt már a horizonton, amikor Hermione sietve elhagyta a kúriát, talán a kelleténél is gyorsabban haladt, messziről legalábbis úgy nézett ki, mintha menekülne innen. Lehet, hogy valóban így is volt. Gondolatai idegesen cikáztak és cseppet feszült is volt még. A reggel túlságosan is sok megpróbáltatással indult, kellett volna neki a pihenés…

Azt azonban még nem tudta, hogy a Malfoy családot cseppet sem olyan fából faragták, melyiket csak úgy ott lehetett hagyni. Minden családtag szívós volt és imádták gyötörni az embereket. Persze mostanában már átkok nélkül tehették mindezt, szerencsére Merlin áldotta jó természetük megvolt a pszichológiai hadviseléshez. Hermione most leginkább az azonnali felszívódást választotta, mert a lehető legmesszebb akart innen kerülni.

A sorsnak ellenben más tervei voltak, s útja keresztezte a Malfoy család egyetlen örökösének útját. Draco éppen akkor ért vissza sétából, és mit ad Merlin remekül időzített. Hermione enyhén kipirult arccal és némileg űzött tekintettel nézett a férfira, aki legravaszabbik mosolyát öltötte fel. Az ifjabb Malfoy cseppet sem akarta elszalasztani a kínálkozó alkalmat, hogy újra gyötörhesse csinos asszisztensét. Hermionénak már nem maradt ideje a hoppanálási övezetbe érni, Draco könnyedén utolérte, még csak meg sem kellett magát erőltetnie.

– Máris mész? – kérdezte vigyorogva és hanyagul hátrasimította szőke haját, ami most zabolázatlanul meredt mindenfelé. Hermione iszonyatosan rosszat sejtett látva a férfi ellenállhatatlan mosolyát, amit leginkább ördöginek gondolt. – Azt hittem, annyira lenyűgöz a könyvtárunk, hogy többé nem robbant ki onnan senki sem.

– Nagyon vicces mondhatom – dohogott a boszorkány mérgesen, aztán megköszörülte a torkát. – Iszonyatosan sok dolgom van és te elszúrtad az egyetlen szabad délelőttömet. Gratulálhatsz magadnak, szépen csak veregesd hátba magad. Késésben vagyok, szóval, ha megbocsátasz…

– Mégis mivel akartad tölteni a szabadidődet? – tudakolta kíváncsian és Hermione elé állt, s megakadályozta a menekülésben. A nő idegesen tűrte el egyik tincsét a füle mögé. – Az olvasás ebben a szép időben felesleges időtöltés. Különben is neked már nem kéne több könyvet a kezedbe venni. Mondd el, mégis milyen fontos dolgaid voltak ma?

– Nem tudom… Takarítanom kellene, bevásárolni és még van egy csomó apróság, amit nem intéztem el, vagy csak egyszerűen aludnom kellene – tárta szét a karját. – Teljesen mindegy, csak ne irodai munka legyen.

– Nem akarsz esetleg itt maradni velem? – kérdezte meg nyíltan. Hermione szóra nyitotta a száját, de meglepődve becsukta és összevont szemöldökkel Dracóra nézett.

A férfi nem viccelt, viszont csak úgy hirtelen kibukott belőle a kérdés. Fejében olyan jól hangzott, de most ahogy kimondta egy iszonyatosan nagy idiótának tartotta magát érte. Persze a nyugodtság álarca most is elfedte az esetlenségét. Túlságosan is jó volt már tettetésben.
Hermione összeszedte magát, ajka válaszra nyílt, de nem jött ki hang a torkán. Furcsa arckifejezéssel méregette a varázslót. Draco teljesen komolynak tűnt, semmi hátsószándék nem látszott rajta, de a nő gyanúját a férfi ártatlan képe nem oszlatta el.

– Csak nem unatkozol? – szólalt meg Hermione végül, miután sikeresen összeszedte magát és csípőre tette a kezét. – Talán a munkáról akarsz beszélgetni?

– Sok kérdést teszel fel, de te egyetlen egyre sem válaszolsz, ami téged érint – tapintott a lényegre a férfi. – Válaszolj, aztán talán eldöntöm én válaszolok-e a te kérdéseidre.

– Nyomaszt ez a hely – mondta végül a nő tisztán és őszintén. – Annyira nagy, ódon és vészjósló, mintha bármelyik pillanatban rám támadhatnának. Túlléptem már a múlton, de nem tehetek róla. Görcsben van a gyomrom.

– Megértelek – bólintott együttérzően. – De vannak szép részei is. Mondjuk a keleti szárnyban a medence, hidd el olyanban még sosem voltál. Megmártózhatnál velem, aztán együtt élvezzük a jó időt.

– Nem vetkőzöm bikinire, legfőképpen előtted nem – jelentette ki Hermione határozottan és összefonta a karjait.

– Nem tudom mi az – rázta meg a fejét a varázsló ártatlanul. – Egyébként is bármi legyen, biztosan nem lesz rá szükséged. Én általában meztelenül szoktam fürdeni.

– Találj ki mást! – közölte színtelen hangon.

– Csak vicceltem – nevetett Draco. – Jesszus, Granger, te tényleg olyan merev vagy, amint amilyennek kinézel néha. Ma azt hittem, kicsit lazább leszel.

– Meztelen fürdőzés? Most komolyan azt hitted, hogy belemennék egy ilyesmibe? – Igyekezett elrejteni az enyhe pírt, hogy Draco emiatt ne ugrathassa.

– Mondom, vicceltem. Nem kell felemelni a hangod, vegyél egy mély levegőt és élvezd a napsütést.

– Sohasem tudom, mikor viccelsz, és mikor mondasz valamit komolyan – csattant fel Hermione elkeseredetten. – Túlságosan is jó mardekáros mindenki a családodban.

– Sajnálom, hogy a szüleim kiborítottak. Pedig a szokásosnál sokkalta normálisabban viselkedtek, sőt egész normálisak voltak, ha jobban meggondolom. – Itt egy pillanatra elgondolkodó arcot vágott. – A háború óta egyetlen sárvérű sem halt meg az ebédlő asztalon.

– Ez cseppet sem volt vicces. Sőt nagyon morbid volt!

– Ne haragudj, nem akartalak megbántani! De tényleg nem olyanok voltak, mint szoktak lenni.
– Bizarr volt az egész – mondta ki végül Hermione. – Aranyvérű és sárvérű egy asztalnál. Micsoda nagy szenzáció. A holnapi Reggeli Próféta címlapján fog szerepelni.

– Kötve hiszem, de inkább a jelöltek eltűnéséről fognak beszélni. Az éppen elég nagy szenzáció, nagyobb, mint egy villásreggeli.

– Nem érdekes, felejtsük el. Inkább most hazamegyek és kiheverem ezt a mai napot, a tegnapival együtt.

– Gyere velem inkább és mutatok valamit, ami tetszeni fog – unszolta kedvesen.

– Csak akkor megyek utánad, ha megígéred, hogy nincs vele semmilyen hátsószándékod – közölte a feltételeit a boszorkány.

– Nem ismersz engem igazán. Ha igazán ismernél, lehet, kedvelnél. – Hermione nevetve felhorkantott. Mégis mit képzel magáról Draco?

– Jobban ismerlek, mint hinnéd. Soha nem teszel semmit sem ok nélkül. Neked céljaid vannak és mindent megteszel, hogy véghezvidd őket. – Talán Hermione jobban ráérzett, hogy milyen is ő valójában. Persze szerencsére nem minden volt vele kapcsolatban ennyire nyilvánvaló.
– Ne agyalj annyit, Granger! Ha mindig a viselkedésemet és a tetteimet elemezgeted, akkor lemaradsz a jó dolgokról. Gyere! – nyújtotta ki a kezét és biztatóan elmosolyodott. – Nem szoktam harapni.

– Rendben – bólintott Hermione és beleegyezően hagyta, hogy Draco megfogja a kezét, aztán maga után vezesse az ösvényen. Keresztül haladtak a parkon és megkerülték a kúriát. A csodálatos virágágyások rendezett sorokban követték a térkövezett utat, mintha egy színes folyó lett volna.

A balzsamos illat összekeveredett, a levegő és a fenyves illatával. Egy kör alakú pavilon mellett mentek el, amit már régen benőtt az illatos lonc és remek búvóhelynek látszott a kíváncsi szemek elől. De Draco nem állt meg, hanem folytatta az útját, aztán egy kavicsos útra érkeztek. Hamarosan már elég messze kerültek a fő épülettől. Végül Draco elengedte Hermione kezét és lassan egymás mellett ráérősen sétáltak.

– Hova megyünk? – kérdezte a nő kíváncsian. Már nem volt benne annyira feszültség, mint korábban. Draco nem válaszolt neki, csak hátranézett és elvigyorodott. Vajon minek szánta ezt a gesztust? – tanakodott Hermione, aztán csak hagyta, hogy a férfi tovább kalauzolja. Draco az üvegházak felé haladt asszisztensével.

Maga sem értette miért akarja ezt megmutatni neki, de egyszerűen nem bírt magának parancsolni. Minden gondolata azt súgta, hogy nyűgözze le a nőt. Még soha senkit sem hozott ide, mert ez volt az ő helye, ahol nem háborgatták, ahol lehetett pár nyugodt pillanata. Mosolyogva nyitotta ki ajtót és engedte előre Hermione. A magas páratartalmú meleg levegő azonnal körbeölelte őket. Először mindketten szaporán vették a levegőt, de aztán a látvány annyira elvarázsolta mindkettőjüket, hogy már nem is foglalkoztak mással.

A növények szövevényes dzsungelt alkottak, indáik egymásba kapaszkodtak itt-ott. Az üvegház csendjét csak a kis tavacska és a szökőkút halk csobogása szakította meg. Pontosan olyan volt, mint régen, amikor még gyerekként az indák között tündérmanókra vadászott. A virágok balzsamos, csábító illatával terhes levegő elbódította Hermionét, aki észre sem vette, hogy Draco egész végig őt nézte. Fénylepkék tűntek fel a lombok félhomályában és egymást kergetve repkedtek a sűrű növényzetben. A férfi megtörölte az izzadságtól gyöngyöző homlokát.

– Egy üvegház? – kérdezte Hermione és elmosolyodott.

– Igen.

– Meglepő.

– Nem hiszem, errefelé meglehetősen szokványos jelenség – vonta meg a vállát nemtörődöm módon. – Bár nem szoktam mindenkinek megmutatni.

– Még soha nem láttam ennyire csodálatos helyet. Utoljára Roxfortban voltam üvegházban, de az meg sem közelítette ezt.

– Családi örökség – magyarázta Draco. – A családom szerette és most is szereti a különleges dolgokat. Jobbára egzotikus növények vannak itt, amik csak szépek, de nagyon sok külföldön élő gyógynövényfajta is van itt, amik a Szent Mungónak is kellenek. Ez amolyan bevételforrás is a családnak.

– Nem is gondoltam volna, hogy ilyesmi is létezik. – Elámult a látványtól. Draco nem hazudott valóban tetszett neki a hely.

– Nagyon sok család foglalkozik ilyesmivel, aki megengedheti magának persze. Ezt az üvegházat különleges házimanók gondozzák, akiket egy kertész felügyel. Néhány neves botanikus is ellátogat ide időnként, hogy tanulmányozzanak néhány növényt. Anyám régen szinte minden évben bővítette a gyógynövények kínálatát, de mióta nem utazhat a rendelet miatt… Mindegy.

– Komolyan veszitek, ehhez kétség sem férhet. Minden annyira tökéletes és aprólékos, soha nem gondoltam volna, hogy ennyire művészien is ki lehet alakítani egy ilyen helyet.

– Különben nem is szállíthatnánk sehova semmit sem – bólogatott Draco. – Nagyon és kínosan ügyelnünk kell mindenre.

– Az ott nem varázslófű? – kérdezte hirtelen Hermione. – Most virágzik, ez hihetetlen.

– Ne menj hozzá közel! – figyelmeztette szigorúan. – Alapesetben itt nem élne meg, de varázslatokkal kezeltük. Bonyolult leszedni a termését, ráadásul bénultságot is okoz, szóval, ha nem akarsz egy fél napot itt tölteni mozdulatlanul, akkor vigyázz. Remélem, hogy nem akarod hosszabb ideig élvezni a szüleim vendég szeretetét, vagy talán tévedek?

– Nem tévedsz. Annyira azért nem kedveltem meg ezt a helyet, hogy itt maradjak, ráadásul bénultan nem veszed a hasznomat.

– Valóban, senki sem hozná be reggel a kávémat – nevetett fel harsányan Draco. – Olyan gyorsan nem találok a helyedre másik asszisztenst.

– Szóval ezzel elismered a munkámat?

– A fizetési csekked szerintem ezt erősen példázza – jegyezte meg kimérten. – Különben sem szokásom senkit sem az egekig dicsérni.

– Valóban nem.

– De most cseppet sem akarok a munkáról beszélni. Rendben? Be tudod ezt tartani?

– Rendben – bólintott beleegyezően Hermione.

– Jól van.

– Ilyen intenzíven még soha nem éreztem a stargazer liliomok illatát. Nekem is van egy otthon, de az egyáltalán nem ilyen – szólalt meg a boszorkány. Ajkai kissé szétnyíltak és halkan sóhajtott egyet. Kezdett igencsak nagy hőség lenni, aminek köze sem volt a férfihez, akire igencsak rátapadt a pólója.

– Meg akarod őket nézni? – ajánlotta fel előzékenyen. Amikor a nő mosolygós arcára nézett egyből tudta a választ.

– Igen. – Draco megfogta Hermione kezét és egy kacskaringós ösvény felé vezette. Aztán közelebb húzta magához a nőt és a virágok felé mutatott. Az indákkal átszőtt sűrű zöld bujaságban apró rózsaszín liliomok hajladoztak a bűvös szélben. Egytől egyig csodálatosak voltak, mintha kicsiny ékszerek lettek volna.

– Megbűvöltek – magyarázta Draco halkan. – Bájitalt vagy parfümöt készítenek belőlük, vagy csak éldegélnek itt az üvegházban.

– Csodálatos – jelentette ki megbűvölten. – Nem erre számítottam.

– Mondtam, hogy tetszeni fog – szólalt meg rekedten a varázsló. Egymás szemébe néztek. Most még gyönyörűbbnek látta a nőt, mintha ragyogott volna a bőre és mintha most egészen más lenne. Mosolya annyira őszinte és ellazult volt.

– Igazad volt – válaszolt sugárzó mosollyal. Miért babonázta meg most az a viharszürke szempár? Miért akart közelebb menni hozzá?

– Éjszaka sokkal szebb, amikor szentjánosbogarak és a fénylepkék együtt köröznek a lombok és az indák felett – mesélte révedezve. – Amikor gyerek voltam sokszor játszottam azt, hogy egy dzsungelbe megyek és felfedezek egy új varázslény fajt. Még sátram is volt. Anyámnak egy hónapig könyörögtem, amíg meg nem engedte, hogy itt aludjak. Minden egyes percét imádtam. Olyan akartam lenni, mint Goethius Salamander, de aztán rájöttem, hogy a varázslények veszélyesek is lehetnek.

– Tényleg? – nevetett fel Hermione. – Ez annyira aranyos és melyik varázslény késztetett erre a megfontolásra?

– Egy harcias kerti törpe – jelentette ki Draco színpadiasan. Hermione csak kuncogott továbbra is. – Tudod mennyire fájt, amikor belém harapott?

– El tudom képzelni – vigyorgott a boszorkány még mindig. – Ezért utálod a varázslényeket?

– Nem utálom egyiket sem – rázta meg a fejét a férfi. – Csak egyszerűen nincs érzékem hozzájuk. Ennyi az egész.

– És Csikócsőr? – kérdezte meg hirtelen Hermione.

– Egy elkényeztetett kis senki, kicsinyes cselekedete volt – vallotta be a varázsló szomorúan. – A mai napig szégyellem, amit tettem. Én hibáztam és már nem tehetem jóvá ezt sem.

– Egyébként Csikócsőr a mai napig életben van.

– Gondoltam, mivel megszökött. Örültem, amit megtudtam, persze adtam egy kis műsort. Apám persze tajtékzott a méregtől, hetekig járt a Wizengamot nyakára, mire foglalkoztak az üggyel.

– Egy kis segítséggel sikerült a szökés – mosolyodott el ravaszul a boszorkány. – Nemcsak te tudsz ördögi tervet kieszelni.

– Megmentetted?

– Nem csak én, de igen. Sirius Black vele együtt szökött meg Roxfortból. De ez már nagyon régen volt – tartott egy kis szünetet Hermione. – Miért nem lettél mégsem felfedező? Nemcsak új varázslényeket lehet találni, hanem rengeteg felfedezetlen növény is van, amik érdekesek lehettek volna.

– Közbe szólt néhány nehézség, amire nem tudtam felkészülni. Egyébként sem vagyok egy felfedező típus. Nem tudom most elképzelni magam, hogy batyut veszek a hátamra és pálcával török utat magamnak a dél-amerikai erőserdőben valami után kutatva.

– Az öltöny valóban jobban áll neked – helyeselt Hermione pukkadozva a nevetéstől.

– Biztosan nagyon vicces, amire gondolsz.

– Nagyon sajnálom, de elképzeltem, ahogy az esőerdőben vagdosnád a növényeket és a szúnyogok miatt zsörtölődsz. Valahogy nem illenél oda – nevetett tovább, amivel Dracót is megnevetette.

– Ezt már soha nem tudjuk meg – mondta végül és felsóhajtott.

– Még változtathatsz hivatást – vonta meg a vállát a boszorkány.

– Nem igazán szeretnék. Nekem teljesen megfelel a mostani munkám.

– Akkor miért akarsz Mágiaügyi Miniszter lenni? – tette fel a fogós kérdést Hermione. – Annyira nem kapcsolódik a jelenlegi munkádhoz. Vagy talán tévedek?

– Csak egy lehetőség, egy lehetséges jövőkép, de semmi komoly.

– Szóval nem is veszed komolyan ezt az egészet? – hőkölt hátra hirtelen.

– Ez nem ilyen egyszerű – kezdte egy hosszú sóhaj kíséretében. – Több okom is van rá, miért jelöltettem magam. Igen, néha én is örültségnek tartom, de máskor meg egy hatalmas ötletnek.

– Jól van, szerintem ezt a témát is kiveséztük.

– Te mi akartál lenni? – szegezte neki a kérdést Draco. – Amikor gyerek voltál.

– Ami minden mugli kislány akart lenni: balerina.

– Balerina? – kérdezte felvont szemöldökkel. – Az micsoda?

– Egy táncos, tüll ruhában és spicc cipőben a lábujjhegyén táncol. Csodálatosan kecses, légies a mozgása, mindegyik szép és magával ragadó. Tipikus lányos álom, nincs ebben semmi különleges.

– Érdekes elképzelés.

– Nem mondtam, hogy sokáig tartott ez az álom. Az iskolában jól tanultam, sok mindenhez volt érzékem, de olyan hirtelen változott meg minden. Amikor komolyan kezdtem gondolkodni rajta, mégis mit szeretnék, akkor megjött a levelem Roxfortból. Teljesen átlagos gyerek voltam addig, semmi furcsaság, semmi varázslat.

– Soha nem gondoltad, hogy varázserőd van? Nem igazán tudom milyen érzés lehet nem tudni arról, ami veled született. Nekem soha sem volt kétségem a varázslóképességeim felől. Alig vártam, hogy a levegőbe röptethessek valamit.

– Ez érdekes kérdés. Soha nem kérdezte meg ezt senki tőlem – válaszolta Hermione, aztán mindketten elindultak a hatalmas üvegház közepe felé, ahol padok sorakoztak egymásután. – Voltak jelek persze, amiket figyelmen kívül hagytam, de soha nem gondoltam volna, hogy ezekre van normális, racionális magyarázat. Ma már nem tudnék élni varázslat nélkül. Persze nem azért, mert szükségem van az erőre, hanem mert a részemmé vált – mondta végül és megfogta a pálcáját, aztán suhintott egyet. Szentjánosbogarakhoz hasonló fénylő apró fénygömbök törtek elő. Mindkettejük alakját körbevette a varázslat, ami még inkább különlegessé tette ezt a pillanatot.

Draco is elsuttogott egy apró bűbájt, amitől elsötétült az üvegház, mintha hirtelen éjszaka lenne. Ott álltak ketten, igencsak meghitt közelségben az apró fénygömbök pislákoló fényében. A férfi ismét megfogta a kezét, szinte égetett az érintésével. Finoman megszorította a nő kezét, hüvelykujjával a selymesen puha tenyeret kezdte masszírozni. Mindketten szaporán vették a levegőt, amin az üvegház párás melege sem segített. Draco közelebb ment Hermionéhez, majd kisimított egy apró tincset a homlokából. Lassú mozdulattal érintette meg a csupasz kart, amitől a boszorkány libabőrös lett.

Alig bírta megállni, közelebb kellett mennie hozzá. Annyira vonzotta, mintha eddig még soha egyetlen nő sem. Hermione borzongott az érzéstől, ő is vágyott erre; a pillangókra a gyomrában, a jóleső érintésre, egy férfi közelségére. Akármennyire is küzdött a józanság ellen, a szíve egyre azt suttogta, hogy tegyen még egy apró lépést Draco felé. Ordítottak a fejében a gondolatok, melyek megkövetelték a figyelmét, mégis a hőség átvette eltompult érzékei felett az irányítást.

A viharszürke szempár csábította, ellenállhatatlanul hívogatta magához, akár egy csalárd lidércfény. A kettejüket körülvevő pislákoló fény meghitté változtatta az üvegházat, tökéletessé tette a helyszínt. Teret adott annak a bűbájnak, aminek mindketten részeivé váltak. Dracónak nem voltak tervei, kezei ösztönösen cselekedtek, végigsimították a ragyogó arcbőrt, olyan óvatosan, mintha csak attól félne, hogy megtörik a pillanat varázsa.

Hermione erős karokat érzett a derekán, melyek egy rántással közelebb húzták a férfihoz. A varázsló ajka vészesen közeledett az övé felé, mindketten ziháltak, akarták, hogy megtörténjen. A boszorkány egy pillanatra visszatartotta a lélegzetét.
hosszászólás: 0
feltöltötte: 2020 Dec 13 by Nyx

Powered by CuteNews

Aktuális