Mentsd meg Malfoyt!

18. fejezet
18. fejezet
Auror parancsnokság

Egy igencsak húzós és megfeszített tempójú, munkával teli délelőtt után Hermione szinte végigrohant az egész Mágiajogi osztályon, hogy minél előbb kávéhoz juthasson. Meg fogja ölni Malfoyt – határozta el magában. Egy kupac pergamen halom alá temette el és a papírrepülők egyre másra záporoztak az asztalára. Végeláthatatlan papírhalmaz már kezdte az őrületbe kergetni. Évek óta most először vágyott egy csésze kávéra.

Hermione elcsigázottan nyúlt a kávéskannáért, majd kifejezéstelen tekintettel töltötte meg a bögréjét, a pálcájával a cukor felé intett, s egy jó pár kanálra valót tett bele. Mogorván a kávéskanál felé pöccintett, ami lassan elkezdte a fekete mérget kevergetni.

– Hermione! – szólította meg Norma a mosolygós recepciós boszorkány. Hermionénak vissza kellett fognia magát, hogy ne nyögjön fel. Nem akart senkivel sem beszélni, pláne nem egy pletykás boszorkánnyal. – Van egy szabad perced?

– Igen. Mit tehetek érted? – kérdezte fáradtan.

– Csak beszélgetni jöttem – legyintett a boszorkány izgatottan. – Sajnálom, hogy Mr Malfoy elhalmozott papírmunkával. Soha nem láttam még ennyi papírrepülőt és pergamentekercset az irodában.

– Én sem – csóválta a fejét Hermione. – De gondolom, hogy nem ezért akartál velem beszélni.

– Persze, hogy nem. Gondoltam felvidítalak és neked fogok erről beszélni először – kezdte lelkesen. – Képzeld kit láttam ma a jogi osztályon?

– Kicsodát? – tette fel a kérdést Hermione, bár a kolléganője izgatottságából egyértelműen az következett, hogy ha akarja, ha nem akkor is tudomást fog szerezni erről az információról.

– Abernethy képviselőt – válaszolta Norma izgatottan és elmosolyodott. – Hát nem csodálatos?

– Mégis mit kereshetett errefelé? Én is láttam már párszor, ha jobban belegondolok – sóhajtott Hermione.

– Fogalmam sincs, de annyira helyes – lelkendezett továbbra is, majd újra megjelent az arcán az a bárgyú mosoly, ami azt jelentette, hogy még hosszasan fog erről a találkozásról mesélni, és Hermione számított is erre. – Képzeld, pár napja még oda is jött hozzám, és még beszélgettünk is. Most is rám mosolygott, integetett, amikor átment Blackwood ügyvédhez. Mit gondolsz, talán tetszem neki?

– Biztosan – hagyta rá Hermione, majd belekortyolt a kávéba, elfintorodott és inkább eltűntette a folyadékot. Ez valóban valamiféle méreg volt.

– Csak állandóan a munkámról kérdez – csacsogott tovább Norma. – Nincs abban semmi izgalmas… Nagyon szeretném, ha végre másról is szó esne. Már próbáltam elhívni egy kávéra, de állandóan rohannia kell. Nem is értem.

– Biztos csak félénk. – A boszorkány vágyakozva sóhajtott fel, Hermione nem igazán tudta mit mondjon. Pasi ügyekben különben sem volt otthon… Az inkább Ginny reszortja volt, ő biztosan mondana valami lelkesítőt és adna egy pár tanácsot, ő, Hermione, erre nem volt képes.

– Oh, igen, valószínűleg igazad van – bólogatott Norma. – De igazából nem erről akartam veled beszélni.

– Hanem miről?

– Meg tudnád mondani nekem, hogy Mr Malfoynak mikor lesz a tárgyalása, abban a fekete mágiás ügyben?

– Holnap délelőtt és valószínűleg hosszan el is fog húzódni ebédig. Miért kérdezed? – tudakolta Hermione gyanakodva.

– Elisának holnap van a születésnapja és fel akarjuk köszönteni. Mr Malfoy biztosan nem engedné, de amit nem tud… Szóval érted, hogy mit akarok mondani neked.

– Persze, rendben van – mondta Hermione. – Tartom a számat, ne aggódj. De mindent tűntessetek el mire visszaérünk, mert tudod, milyen szimata van… mint egy vadászkutyának. Ha kiszimatolja, akkor biztosan meg fogja büntetni az egész társaságot.

– Tudom, de legalább egy ilyen apróságban lenne rugalmasabb – fakadt ki Norma. – Elisa tizenöt éve dolgozik itt és megérdemli, hogy felköszöntsék a születésnapján. Legalább hat vezető ügyvéd alatt dolgozott már, sokkal régebben itt van, mint mások. Olyan kedves mindenkivel…

– Kár, hogy nem ismerhetem meg, és nem lehetek itt – bánkódott a boszorkány és nehezen sóhajtott egyet. – Mindenki csak dicséri Elisát, de soha nem futottunk még össze.

– Megint vele kell menned? – fintorodott el a recepciós.

– Igen.

– Különös, korábban egyik asszisztensére sem volt szüksége az irodán kívüli munkájához – mondta Norma elgondolkozva. – Ha belegondolok még ilyen hosszú ideig senki sem dolgozott neki Winifred óta.

– Nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki ezt a kegyet – gúnyolódott Hermione, majd töltött magának friss vizet a bögréjébe. Még mindig érezte a kávé szörnyű ízét a szájában. Vajon Malfoy hogyan képes ezt meginni? – tanakodott csendesen.

– Ne haragudj, Hermione, de mi mindannyian sajnálunk azért, amit el kell szenvedned Mr Malfoy mellett.

– Nagyon kedvesek vagyok. – Jelen pillanatban ő is sajnálta saját magát. A mindent elöntő papírrengetegben ő maga sem találta a helyét.

– Szóra sem érdemes. Mi csak megértjük, hogy min mész keresztül.

– Annyira azért nem rossz – szabadkozott gyorsan Hermione. – Más, mint a parancsnokságon, de nem rossz. Malfoyt meg kell érteni…

– Én biztosan nem fogok szavazni Mr Malfoyra – jelentette ki határozottan a recepciós boszorkány. – Ki tudja, hogy mit művelne a varázsvilággal. Mindenkinek vigyázban kellene állnia és…

– Elnézést hölgyeim, de a pletykálkodáson kívül nincs más dolguk? – szólalt meg Draco kimért baritonja a hátuk mögött. A két nő lesütötte a tekintetét és feltűnően nagy figyelmet szenteltek a padlónak. Draco karba tette a kezét és a biztonság kedvéért még ki is húzta magát. Hermione fél szemmel rásandított, majd pontosan olyan érzése támadt, mintha bajban lenne. Bajban is volt…

– Mi csak… – Normát egyetlen egy apró pillantás elhallgatatta.

– Nem azt csinálták, amire felvettem önöket – magyarázta meg a helyzetet a főnökük. – Természetesen választhatnak maguknak más hivatást is. Ebben nem akadályozok meg senkit sem. De amennyiben továbbra is az alkalmazásomban akarnak maradni, akkor azt ajánlom, hogy térjenek vissza a feladataikhoz!

– Igen, uram! – válaszolta egyszerre a két nő, aztán mindketten elindultak visszafelé.

– Granger kisasszony, még ne menjen! – Norma vágott egy fintort és biztosította Hermionét, hogy lélekben vele van, aztán már csak ketten maradtak Dracóval az iroda konyhájában. A férfi elővette a pálcáját és egy kávéscsészékre bökött vele, amik maguktól kitöltötték a méregerős nedűt.

– Mit szeretnél tőlem, Malfoy? – A kérdésre Draco gúnyosan elmosolyodott, aztán belekortyolt a bögrébe.

– Gyere be az irodámba! – mondta végül, aztán hosszú léptekkel elindult visszafelé a folyosón. Hermionénak kellett perc mire magához tért és követte őt. Egyszerűen megbabonázta a varázsló látványa, ahogy utat engedett neki a papírrepülők hada, ami az irodája előtt várakozott, mintha valamiféle elemi mágia sugárzott volna belőle. Hermione megrázta a fejét és meggyőzte magát, hogy csak a képzelete hozza létre ezeket a gondolatokat. A papírrepülők eközben őt vették célba és hamarosan mindegyik ráragadt a ruhájára.

– Remek – morogta mérgesen, aztán egy átokkal mindet az asztalára helyezte a többi pergamen boríték tetejére. Megigazította a ruháját, aztán belépett Draco irodájába. – Hívattál?

– Igen… Valami elkerülte ma a figyelmed, amiért némileg neheztelek rád.

– Mi lenne az?

– Ezt most kaptam. – Draco kezébe vette a papírrepülőt, majd oda sem nézve Hermione felé irányította.

– Ez micsoda? Nem láttam soha ezt. – A hivatalos pecséttel ellátott.

– Mert ma reggel jött. Hányszor mondjam még, hogy sürgősség szerint kezed a postámat és ne nyúlj olyasmikhez, amikről nem tudod, hogy ártalmatlan?

– Nem vagyok gyerek! Ezt biztosan nem láttam. De azt hiszem, hogy belefér a programodba egy váratlan találkozó is az aurorokkal. – A boszorkány felhúzta az orrát, aztán leült a Dracóval szemközti székre és keresztbe tette a lábát.

– Mégis hogyan tudnád átszervezni a délutánomat fél órán belül? – kérdezte Draco. Hátradőlt a székében, karba tette a kezét és kíváncsi tekintettel méregette a rezzenéstelen arcú asszisztensét.

– Már megtettem – válaszolta Hermione fölényesen. – Mielőtt elmentem kávéért Mrs Evans levele utolért. Tudod ő az, aki válni akart a férjétől, mert Mr Evans viccből agancsot varázsolt neki… Khmm a férfi kiengesztelte pár drágakővel és egy második nászúttal. Így nem akar válni, lemondta az időpontot… Különben sem lett volna érdekes, izgalmas eset neked.

Draco alig bírta visszafogni a belőle feltörő nyögést. Valóban nem vállalt ilyen eseteket, vagy csak nagyon ritkán. Általában őket mindig egy-egy gyakornoknak továbbította, így foglalkozhatott a fajsúlyosabb esetekkel. A népszerűsége nemcsak áldás, hanem átok is volt.

– Ezért ne várj dicséretet.

– Hogyan is várhatnék, főnök… – mosolygott édesen, mintha tudna valamit vagy készülne valamire. Alig láthatóan a nő pirosra festett ajkába harapott és mintha kacéran a szemébe nézett volna. Granger ingerelte, de ha ez így van, akkor sürgősen helyre kell tennie.

– Minden értesítőt azonnal meg kell kapnom. Ha ez a jövőben nem így lesz, akkor bizony nagyon megütheted a bokádat.

– Ki van zárva, Malfoy, hogy bármilyen levél elkeveredett volna nálam – szólalt meg Hermione. – Mindenre figyelek, arra is, amire te nem. Mindent ellenőriztem, még azt is…

– Nem értesz a szóból, igazam van? – kérdezte vádlón a férfi. – Hányszor mondjam még, hogy ne nyúlj azokhoz a fenyegető levelekhez!

Hermione csak halkan felnevetett. Igaz, hogy mind zsákutca volt, de keresett egy mintát, egy nyomot, amin elindulhat, és végre megtudja, ki akar Draco életére törni, na meg persze a többi miniszterjelöltére. A szürke szemek fürkészve próbálták megfejteni őt, ezért állandóan résen kellett lennie. Nem tudta Draco mennyire járatos a legilimenciában és meddig tud az úriember szerepében tetszelegni.

– Hogy végezhetnék jó munkát, ha nem tudok erről? – tette fel a kézenfekvő kérdést. – Szomorú lennék, ha nem olvashatnak egy lelketlen halálfaló vagy fehér görény kifejezést rólad. Oh, csak a rend kedvéért, az utóbbi az én agyszüleményen.

– Bájos. Készülj, Granger, most velem jössz! De vegyél fel egy talárt is – figyelmeztette a férfi. Hermione felállt a székből, aztán végigsimította a fekete ceruzaszoknyát, ami kiemelte a csodálatos lábait.

– Jó lesz így – szólalt meg végül.

***

Greenwood főparancsnok a szokásos mogorva arckifejezését vette fel, amikor Ronald Weasleyvel együtt belépett a tárgyalóterembe, amit máskor taktikai megbeszélésekhez szoktak használni. A háta közepére sem kívánta ezt a találkozót, de a felbolydult varázsvilág miatt kénytelen volt megtenni minden óvintézkedést. Weasley auror idegesen állt mellette és legszívesebb ráüvöltött volna, hogy ne húzza ki magát annyira, mintha egy seprűnyél lenne a hátsófelében. Bár ez az ügy nagy kiugrást jelentett a fiatal férfinak, aki eddig Harry Potter árnyékában igyekezetett kitűnni.

A parancsnok végignézett a jelölteken. Csak a balfácánok maradtak – jegyezte meg magában. Grant: alacsony, kopaszodó, de igencsak rámenős nőcsábász, akinek a nő ügyeinél, talán az üzleti életben elért könnyen jött sikerei voltak zűrösebbek. Most idegesen és mogorván ült, illő távolságban a többiektől.

Abernathy: magas, filigrán fickó, kellemes vonásokkal, hosszú fekete hajjal. A boszorkányok imádták a kedves mosolya és az émelyítően udvarias stílusa miatt. A mágus külképviselet embere, aki ugyan megfelelő jelöltnek látszott, de nála nagyobb, gyáva törpegolymókot nem hordott hátán a föld. A varázsló az óráját nézte minden egyes másodpercben, Greenwood tudta, hogy a férfi sokat utazik. Talán ő a legnehezebb célpont és egyben őt lesz a legnehezebb megvédeni.

Wallace: kimért, arisztokrata származású boszorkány, aki mindig megkapta, amit akart. Igazi aranyvérű erkölcsöket hirdető nő, aki nem hátrált meg semmitől sem. Fekete haját szigorú kontyba fésülte, öltözése makulátlan. Ő már huszonöt éve a Rejtély és Minisztériumi Főosztály vezetője volt. Senki sem sejtette, hogy jelöltetni akarja magát, mindenkit meglepett vele, sőt a szereplése sokkal erőteljesebbnek bizonyult bármelyik jelölténél.

Aztán ott volt még Malfoy. Mi is mondhatott volna egy volt halálfalóról? Olyan hideg, akár a jég. Okos, ravasz és maga a megtestesült nyugalom. Bár most valamilyen feszültséget érzett benne, amit megpróbált palástolni. Persze ez utóbbi mesterien ment neki, de őt, egy vén rókát, egyáltalán nem könnyű megtéveszteni. Greenwood szeme összeszűkült. A pokolka kívánta ezt a napot, viszont a jelenlétére szükség volt egy fentről jött utasítás értelmében. Egyéb esetben mindent a Weasley fiúra hagyott volna.

A varázsló szeme egy pillanatra megakadt Hermione Grangeren. A nő kimért tekintettel, egyenes háttal ült a főnöke mellett. Greenwood állkapcsa megfeszült. Eddig a boszorkány jól teljesített, de esze ágában nem volt visszavenni a testületbe. Lucius Malfoy csak a legjobbat tette vele, amikor elkérte tőle. Persze rettenetesen kíváncsi volt, hogy az okoska kis Granger mit fog szólni ahhoz a zsupszkulcshoz, amit az ő segítségével szerzett meg az idősebb Malfoy. A csodálatos, de diszkrét medál már most ott lógott a csinos nyakában.

– Jó napot, uraim és hölgyem! – szólalt meg végül Greenwood. Hermione arca megfeszült, mivel rajta kívül csak egy hölgy tartózkodott a teremben, így joggal következtethetett arra, hogy ő most olyan, mintha ott sem lenne. Greenwoodtól nem várt mást. – Örülök, hogy ilyen hamar mindegyikük el tudott jönni.

– Mintha lett volna más választásunk – jegyezte meg gőgösen Callisto Wallace. – A pénzbírságot, némileg jogtalannak gondolom. Mit gondol erről, Mr Malfoy?

– Az auror parancsokság élhet ilyen joggal, ugyanakkor az intézkedés némileg radikális, sőt határozottan hatalommal való visszaélés. Mintha már egyszer ezt az egészet eljátszottuk volna? Nem emlékszik valaki? – Weasley arca megfeszült, s azonnal szólásra emelkedett.

– Milyen jó, hogy Malfoy egy ügyvéd – gúnyolódott Adam Grant, majd végigsimította a kopasz fejét, ami már gyöngyözött az izzadtságtól. – Miért nem térhetnénk rá a tárgyra?

– A helyzet merőben megváltozott – szólalt meg Ron, miközben továbbra is gúnyosan méregette Malfoyt. Lopva Hermione felé nézett, aki figyelemre sem méltatta. Láthatóan még mindig nem bocsátott meg neki. – A fenyegetéseket először váltották tettekre. A nyomozás nagyerőkkel folyik, és nem akarjuk, hogy elfajuljon a helyzet.

– A védelmüket kell haladéktalanul megbeszélnünk – vette át a szót Greenwood. – Nem vehetjük félvállról a vitán történt merényletet. Bloodgood és Leonard eltűnése éppen eléggé megosztotta a közvéleményt. További fenyegetésekre és merényletekre számítunk, így elengedhetetlen, hogy bizonyos biztonsági intézkedéseknek eleget tegyünk.

– Honnan veszi, hogy több támadás is várható? – kérdezte Grant. – Végül is nem tudhatjuk, hogy kire vadásznak. Lehet…

– Jobb lenne, Mr Grant, ha nem fejezné be, amit akar mondani – szólt rá kimérten Mrs Wallas, mintha egy engedetlen gyerekhez beszélne. – Szörnyű, ami történt.

– Minden fenyegetést komolyan kell vennünk – mondta a parancsnok ellentmondást nem tűrő hangon. – Valaki nagyon meg szeretné ezt a választást hiúsítani. Úgy gondoljuk, hogy nem riad semmitől sem vissza. A jelöltekért cserébe semmilyen követeléssel nem élt a Minisztérium felé. Nem tudjuk, mit akarnak, miért és mit terveznek még. Minden nyilvános esemény figyelni fogunk és megerősítjük a védelmüket is.

– Ennek semmi értelme – hőbörgött Grant. – Nem értem, hogy miért akarják a jelölteket eltávolítani, amikor úgysem tudják megakadályozni a választást. Ha minket kiiktatnak, akkor jön más a helyünkre.

– Viszont én nem szívesen tűnnék el csak úgy – csattant fel Finn Abernathy idegesen. – Én elfogadom a Minisztérium által felkínált védelmet. De elutasítom a házi őrizetet.

– Hasonlóképpen – csatlakozott Callisto kimérten.

– Csatlakozom – morogta Grant. – De nem szólhatnak bele a napirendemben.

– Én viszont továbbra sem kérek a Minisztériumtól a védelmet – szólalt meg nyugodtan Draco. Hátradőlt a székben és karba tette a kezét, aztán a lehető legfelsőbbségesebb tekintettel mérte végig a többieket. – Meg tudom védeni magam, ha arról van szó.

– Nos, nem mindenki halálfaló, Malfoy – szurkálódott Grant.

– Tégy, ahogy jónak látod – válaszolta a szőke hajú varázsló. – Nem szégyen, ha nem figyeltél Roxfortban a tanórákon, amikor a párbajozásról oktattak. Különben, sem akarnám, hogy mások kockára tegyék az életüket miattam.

– Micsoda önzetlenség tőled, Malfoy – nézett rá lesajnálóan ellenfele, s újra végigsimította a kopasz fejét. – Remélem, az élet minden területén így gondolkozol.

– Van még valami, amit meg kell beszélnünk? – vágott a szavába Abernathy. – Hamarosan mennem kell Mumbaiba és a zsupszkulcsom perceken belül indul.

– Mindannyian megkaptuk a válaszainkat – felelte kurtán Greenwood. Grant felállt a helyéről aztán egy köszönés kíséretében kiviharzott a teremből. Abernathy mindenkivel kezet fogott, majd végük Dracóhoz fordult. A kezét a férfi vállára tette, majd együttérzően rá nézett.

– Grant egy barom – mondta végül kertelés nélkül. – Nem hiszem, hogy sokáig versenyben maradna.

– Köszönöm! – biccentett Draco. – De nem veszem a szívemre a szurkálódását.

– Kéz és lábtörést – válaszolta a férfi, aztán kiment a teremből. Draco ezt követően Hermione keresésére indult. Amikor meglátta Weasleyt egyszerűen alig bírt nyugton maradni. Az asszisztense cseppet sem nyugodt, sőt egészen idegesen a férfi társaságában. Nem habozott egy percig sem habozott, hogy odamenjen-e hozzájuk.

– Mehetünk? – szólalt meg a szokásos mély bariton hangján.

– Persze…

– Nem zavar, hogy még mi beszélünk? – fortyant fel Weasley.

– Bocsáss meg, de sietnünk kell! – felet gúnyosan Draco. – Van ezzel valami problémád?

– Nem bírom a képedet továbbra sem, Malfoy. Jobb lenne, ha most szépen félrevonulnál, amíg befejezzük a beszélgetést Hermionéval.

– Felesleges – sóhajtott a boszorkány nehezen. – Mi már mindent megbeszéltünk.

– Figyelj, mi lenne, ha…

– Nézd, Ron, most nem alkalmas – kezdett egy magyarázatba. – Később küldök egy baglyot.

– Hallottad, Weasley, örültünk a találkozásnak.

– Maradj ki ebből – morogta Ron, majd jobbnak látta elmenni onnan. Draco lazán zsebre tette a kezét, Hermione még mindig idegesen állt mellette.

– Mit akart tőled a Vörhenyes? – kérdezte a férfi kíváncsian.

– Mi lenne, ha ti férfiak egyszer az életben békén hagynátok a nőket? – nézett rá villámló szemekkel. Draco felemelte a kezét.

– Ne rajtam vezesd le a mérgedet!

– Inkább menjünk! Még rengeteg dolgunk van és még nincs vége a napnak.

– Na, ezt szeretem.

– Fogd be, Malfoy!

– A főnöködként járna némi tisztelet.

– Dugulj el! – fejezte be a vitát, majd a lift felé vette az irányt. Mindketten szótlanul szálltak be a liftbe. Hermione még mindig füstölgött a méregtől, de ez sem tántorította el a tervétől, amiben végre Dracóé lesz a főszerep. Most már elég adrenalin kavargott a vérében, hogy megtegye, amit kell.
hosszászólás: 0
feltöltötte: 2020 Dec 13 by Nyx

Powered by CuteNews

Aktuális