Mentsd meg Malfoyt!

21. fejezet
21. fejezet
Vissza a munkához

Másnap reggel Hermione iszonyatos fejfájással ébredt és az ajtócsengő rémisztő hangjára, az utóbbi nem igazán használt az állapotának. Nem volt a helyzet magaslatán, nem is beszélve arról, hogy a tegnapi incidens után alig tudott elaludni. Gyötörte a bűntudat és Malfoyt sem tudta tovább szemmel tartani távolról. Meglehetősen elbaltázta a tervét, de legalább a varázsló még nem rúgta ki. Kikászálódott az ágyból, majd az ajtóhoz sétált és kinyitotta.

– Mit keresel megint itt? – kérdezte a küszöbön álló Dracótól, aki mogorvábbnak látszott, mint eddig valaha. Valószínűleg ő sem aludt jól az éjjel. Hermione gyomra idegesen összerándult.

– Érted jöttem. Ha nem rémlene, akkor ma van egy fontos tárgyalásunk. Persze csak, ha nem terveztél mást mára. Mondjuk egy kis kémkedést utánam? Nyugodj meg, ma reggel csak a zuhany alatt voltam. – Hermione az ajkába harapott és igyekezett leküzdeni a vágyat, hogy kicsit megszorongassa a férfi nyakát.

– Nem kellett volna a csengőre ráfeküdni. Szét megy a fejem! – jegyezte meg végül cseppet sem kedvesen. Úgy beszélt, mintha legalább másnapos lenne.

– Legközelebb egy bottal foglak megböködni – morogta a férfi. – Többször is megpróbáltam kopogni, de nem ébredtél fel.

A boszorkány megcsóválta a fejét, aztán reményvesztetten megszólalt:

– Talán mert mélyen aludtam. Iszonyatosan fájt a fejem, és még most sem vagyok teljesen jól – mondta a nő paprikás hangulatban, majd megmasszírozta a halántékát. – Mintha egy kentaur csorda taposott volna agyon.

– Úgy is nézel ki – bókolt Draco, amire a válasz egy fintor volt. – Rémesen áll a hajad.

– Ezt szereti minden nő reggel hallani egy férfitól– méltatlankodott a nyúzott arcú boszorkány.

– Bocsáss meg, de a tegnapi incidens után, cseppet sem vagyok jó kedvemben és nincs kedvem a hiúságodat ápolgatni – magyarázta Draco. – Egyelőre ne számíts tőlem semmi kedvességre.

– Igen… vagyis mindegy hagyjuk– vágta rá végül, aztán leült az egyik székre. – Mi lenne, ha most itt hagynál és egyedül mennél?

– Szedd össze magad, Granger! – pirított rá Draco csípősen, majd ő is felkelt az ágyból. – A minisztériumi kocsi már kint vár minket, és még át kell nézned pár aktát.

– Szabadnapról pedig szó sem lehet – csóválta meg a fejét Hermione. – Kellene negyedóra és mehetünk.

– Tíz percet kapsz. Egyelten egy perccel sem többet.

– Nem is tudom, miért gondolom mindig, hogy bunkó vagy – mondta mérgesen, majd felkapta a ruháit és elviharzott a fürdőszobába. – Talán mert általában tényleg az vagy.

– Milyen kedves tőled, hogy ennyire a szíveden viseled, hogy ne legyenek tévképzeteim magammal szemben – jelentette, aki a férfi. – Én is megmondanám, minek gondollak a tegnapi kis akciód után, de szorult belém némi tisztelet irántad.

– Menj a francba, Malfoy! – hangzott az epés megjegyzés. – Nem kell sem a tiszteleted, sem a megbecsülésed.

– A helyedben én elhallgatnék, és szégyellném magam.

– Majd igyekszem megbánni, hogy megmentettem az életed.

– Lent megvárlak – mondta végül Draco. Hermione ezt követően csak a bejárati ajtó csapódását hallotta. Megkönnyebbülten dőlt neki a fürdőszoba ajtónak. Minden bűbájt be kellett vetnie, hogy össze tudja magát szedni. Gépiesen, rutinszerűen csinált minden egyes lépést, kezei maguktól mozogtak, míg az elméje egészen máshol járt.

Egyszerűen nem kellett volna merengeni az eseményeken, de meg kellett tennie. A lehető legtökéletesebbnek kellett lennie, de már így is teljesen összezavarodott, szóval esélye sem volt erre. Az irodában történtek, a képek és érzések iszonyatos sebességgel váltották egymást. A szíve a torkában dobogott, amikor felküzdötte magára a szokásos asszisztensi ruhát, megnézte a sminkjét és elindult a lépcsőn lefelé.

A szíve a torkában dobogott, és minden lépésnél szüntelen az járt a fejében, hogy milyen jó lenne most megnyugodni. Anélkül, hogy erről tudomást vett volna miután kiment a lakóépület bejáratán, megállt a lépcső tetején. Nem gondolta, hogy ennyire hatással lesz rá a férfi látványa, térde enyhén megroggyant és majdnem elejtette az aktákat. Egy pillanatra elakadt a lélegzete, amikor meglátta Draco ismerős tejfölszőke haját.

Háttal állt neki, így nem láthatta, amikor Hermione sietve felteszi a napszemüvegét és ütemesen kopogó léptekkel haladt lefelé a lépcsőfokokon. Mikor Draco végül megfordult tekintetük találkozott. A sötét napszemüvegen visszatükröződött a férfi viharszürke tekintete. A varázsló fáradtnak tűnt és enyhén nyúzottnak, most a haja is rendezetlen összevisszaságban állt, mint ahogy Hermione pár napja vasárnap látta, de még így is makulátlan és elegáns volt a megjelenése.

– Mi tartott ennyi ideig? – törte meg a csendet Draco rekedtes bariton hangja. Hermione nem válaszolt, nem kellett még egy vita. A férfi egy laza pálca mozdulattal kinyitotta neki az ajtót, majd megvárta, amíg a boszorkány beszállt és becsukta az ajtót.

Igazi úriember – zsörtölődött magában Hermione, de most sem szólalt meg. Utálta ezt a helyzetet amennyire lehetett. Aztán a gondolatai teljesem megzavarodtak. Valahogy nem tudta kiverni a fejéből ezeket. Még mindig élénken élt az emlékezetében a szenvedélyes csókjuk, ami mindent felkavart benne.

Nem tudott tőle tisztán gondolkodni, csak egyre a sötét pillantásokra gondolt, mi teljesen elvarázsolta és elvette a józan eszét. Az édes, gyengéd simogatásra emlékezett, ahogy még soha senki sem érintette. Draco beült mellé az autóba, de nem szólt hozzá. Persze a varázslót a tegnapiért kár lett volna hibáztatni, hiszen egyedül Hermione volt az, aki kereste magának a bajt. Saját maga sem értette a viselkedését. Idegesen keresztbe tette bokáját, majd a kezébe vette az aktát. Egyáltalán nem szóltak egymáshoz, mindketten tették a dolgukat. Draco pontosan olyan hűvös volt, mint eddig bármikor.

Csendesen haladtak, csak néha a motor zümmögése hallatszott vagy Draco hangja, ahogy egy-egy szót váltott a sofőrrel. Hermione eközben az aktát nézte át és megpróbált tudomást sem venni a mellette ülő varázslóról. De a férfias illata és az elemi erő, ami hozzá vonzotta egyszerűen túlnőtt rajta, minden józan gondolatát elfújta, kiéhezett énjének pedig még több teret engedett. Valójában szeretett volna ránézni, megfigyelni a markáns arcélét, odanyúlni és megérinteni az arcát, s az mondani álljunk meg és… Megrázta a fejét, újra a migrénje került előtérbe, amitől kezdett ismét normálisan gondolkodni.

Mégis mi a fenét képzelt? – pirított rá saját magára. Egy kis bájitallal kábította el Dracót és az, ami köztük történt egyáltalán nem volt igazi. Mégis bűnös vágyat keltett benne, amiért dühös volt saját magára. Ezek a gondolatok azonban lehetetlenné tették, hogy az előtte szétterített aktára koncentráljon. Különben is már tudta a feladatát. Viszont Draco rá gyakorolt hatását egyáltalán nem csökkentette még az sem, hogy a férfi pontosan tudta, hogy miért van mellette.

Ekkor Hermione még annyira elmerült a vágyainak elemzésében, hogy majdnem megfeledkezett egy lényeges apróságról. Bármennyire is álmodozik a mellette ülő férfiról, Draco valószínűleg hamarosan megszabadul tőle. Mintha a gondolatai önálló életre keltek volna, sötét vágyakozásra késztette.

Egy mély sóhajjal becsukta az aktát és kinézett az ablakon. Impozáns épületek mellett haladtak el, tengernyi ember sétált az utcákon, az autók egymás után haladtak, de az egyetlen, akire Hermione gondolni tudott az ott ült tőle egészen egy karnyújtásnyira és olyan rideg arckifejezéssel tanulmányozta az előtte fekvő aktát, mintha észre sem vette volna Hermionét.

Minden mozdulata természetes és eltökélt volt, tökéletesen összpontosított, legalábbis látszólag így volt. Valójában a barna kutató tekintet égette a tarkóját, a nő édes illata betöltötte az autót. Muszáj volt erősnek és öntudatosnak maradnia, nem veszthette el a fejét. Különben is a legilimenciát észrevétlenül fenntartani cseppet sem volt egyszerű. Mindkettőjük élete múlhatott azon, hogy mennyire képes most Hermione elméjével játszani, holott ez számára is veszélyes játéknak bizonyult. A valóságban is meg akarta tenni azokat, amiket a boszorkány elméjének közvetített. Kicsit bosszúnak is szánta ezeket a gondolatokat, bár tudta, hogy ez egyáltalán nem helyes így.

Mielőbb meg kellett tudnia, hogy apja mit tervez, és hogy miért küldte hozzá Hermionét. Oh, igen rögtön rájött, ki áll az egész mögött. Lucius Malfoynak nem esett nehezére a parancsolgatás, így akár rá is kényszeríthette volna a személyes védelmet. A pár hét alatt megszervezett testőrsége is tisztán mutatta ezt. Azonban Draco is nagyon jól tudta, hogy apja valójában tervez valamit és ez cseppet sem jelentett jót. Valamiről el akarták terelni a figyelmét és egy csábos, hosszú combú boszorkány tökéletes volt erre a feladatra, aki ráadásul elég szorult helyzetben volt, hogy el is vállalja a feladatot, sőt egészen a bizalmába férkőzzön.

Persze Draco egy percig nem hibáztatta a mellette ülő zavarban lévő Hermionét. Nem akarta a nő orrára kötni, hogy sikerült összeraknia a mozaik apró darabkáit, és a nyomozás végére megnyugodva vette tudomásul, hogy szerencsére a boszorkány semmi rosszat sem csinált. Azonban saját feladatai most előnyt élveztek. Kicsit mulattatta is, hogy egyáltalán nem lesz unalmas az elkövetkezendő pár hét.

– Jól vagy? – Hermione összerezzen a hang hallatára és belenézett a szürke szempár viharos tekintetébe. Képtelennek érezte magát bármire is. Szóra nyitotta a száját, de annyira ki volt száradva, hogy nem tudott azonnal megszólalni. Draco aggódva nézett rá. – Minden rendben van?

– Igen – szólalt meg végül és megköszörülte a torkát. Egy pillanatig csak nézett rá és a helyes választ kereste. – Csak elgondolkodtam és… nem érdekes.

– Nagyon kipirultál. Biztos, hogy nincs semmi baj? – hangja mélyebb volt a szokásosnál és sokkal sötétebb. Érzelemmentes arccal egy újabb emlékképet idézett fel és közvetített Grangernek, amelyben a combját simította végig, majd egészen fel... A nő láthatóan megborzongott, és vennie kellett egy mély levegőt, mielőtt válaszolt.

– Nincsen – rázta meg a fejét.

– Értem – mormolta és csak nézte a cseresznyepiros ajkakat. Hermione esküdni mert volna, hogy tetőtől talpig végigmérte volna. Semmit sem akart jobban, mint újra átélni azt az érzést, amit Draco csókja okozott.

A varázsló ezt a gondolatot egyáltalán nem manipulálta, ez Hermionétól jött és valóban őszinte volt. Talán még sem kellett volna olyan gyorsan cselekednie ma reggel. Mintha egy apró szikra csapott volna át közöttük és Draco tekintete az övébe kapcsolódott. A férfi felé hajolt, Hermione már szinte érezte a szája melegét az ő ajkain. Önkéntelenül is szétnyitotta ajkait, de aztán elmaradt a várt hatás. Draco csak egy elszabadult tincset simított a füle mögé, ami a sebtében összecsavart kontyból szabadult ki.

Aztán az autó is megállt és az ajtó kinyílt. Friss levegő áramlott be az autóba, ami végre eltompította a férfi bódító illatát. Hermione kiszállt és mélyet lélegzett. Az arca még mindig piros volt, de már kezdte visszanyerni az önkontrollját. Szótlanul haladtak egymás mellett, de még mindig érezhető volt köztük a feszültség.

***

Hermione körülnézett napsütött teremben, majd lopva az órájára pillantott. Ez egy különösen hosszú büntető pernek ígérkezett és még messze volt a vége. Mellette egy másik asszisztenst figyelt, akinek többször is hátra hanyatlott a feje és halk horkolásba kezdett. Draco ellenfele azt hitte magáról, hogy meg tudja szorongani a hírhedt Sárkánykígyót, de nem kelt fel a feladathoz hozzá elég korán, még a Napnak sem sikerült volna. A boszorkány az aktákat rendezte és a megfelelő időben adta át Dracónak, aki persze nem játszotta ki az összes ütőkártyáját. Hermione egy pillanatra becsukta a szemét, aztán kinézett az ablakon.

– Álmodozunk munkaidőben? – riasztotta fel Draco fojtott hangja.

– Bocsánat – mondta halkan. – Csak iszonyatosan meleg van és…

– A következő aktát add ide légy szíves! – hangja lágy volt, kellemes és cseppet sem kimért. Mintha valamilyen földöntúli nyugalom szállta volna meg.

– Intézd már el! – suttogta Hermione türelmetlenül. – Szerencsétlen már eleget szenvedett.

– Nem kellene beleszólnod a munkámba! – fedte meg csak úgy mellesleg Draco. – Ki kell élvezni a pillanatokat. Ráadásul feldühített.

– Csak játszol vele már egy fél órája – világított rá türelmetlenül.

– Így jár az, aki feldühít.

– Ezt nekem címezted?

– Olvass a sorok között – vigyorgott rá gonoszul.

– Ne játssz tovább!

– Miből gondold, hogy csak játszadozom?

– Ne becsüld alá a képességeimet. Annyira ismerem én is mágiajogot és temérdek tárgyalásodat láttam már.

– Hidd, el a tegnapi után soha nem fogom alábecsülni a képességeidet! – A szürke szem megvillant, Hermione gyomra görcsbe rándult.

– Fél óra múlva várnak az irodádban – közölte végül rezzenéstelen arccal.

– Rendben, akkor kivégzem – jegyezte meg vérszomjasan és elvette az aktát. Szája gonosz vigyorra húzódott és szándékosan hozzáért Hermione kezéhez.

A nőnek minden idegszála egyszerre feszült meg. Aztán Draco került sorra, s úgy csapott le az áldozatra, mint egy valódi ragadozó. A beszéde alatt többször is találkozott a tekintetük, ugyan Hermione próbált az előtte heverő papírokra összpontosítani, néha muszáj volt a férfira néznie.

Malfoy programjait már majdnem két hétre előre megírta. A mai nap is percre pontosan be volt osztva, de ez a kis incidens most mindent felborított. Szerencsére csak az adminisztrációval csúsztak meg és egyetlen ügyfelet sem kellett máskorra visszahívnia. Narcissa kérésére a vendéglistát már félig megírta, így még egy Malfoy lesz ma elégedett a munkájával. Az elviselhetetlen fejfájást leszámítva, nagyon remélte, hogy a mai nap nem lesz olyan hosszú, mint amilyenre eddig számított.

Draco érzéki, határozott hangja betöltötte tárgyalótermet, imádta hallgatni, ahogy beszélt. Soha nem kertelt, mindig tele volt szenvedéllyel és tűzzel. Most sem volt ez másképpen, viszont a boszorkánynak figyelmeztetnie kellett magát, hogy ne csábuljon el és tegye a dolgát. Elfordította a tekintetét, amikor is a tárgyalóterem sokaságában meglátta a férfit. Sokkal inkább beleolvadt a környezetébe, de egyből meglátta rajt a jeleket.

Az Imperius átok hatása alatt állt, nem mozdult, mintha odakötözték volna a padjához. Sokkal kisebb, jelentéktelenebb és átlagos testalkatú férfi volt, mint aki a vitán támad rá a miniszter jelöltekre. Nehéz volt kiszúrni, de neki mégis sikerült. Hermione keze egy pillanatra megremegett. Biztosan feltűnő lett volna, ha most ment volna oda hozzá. Pálcáját a keze ügyében tartva figyelt és várt.

Draco ugyan nem volt éppen szabad préda, hiszen onnan nehéz lett volna bármilyen átokkal eltalálni, viszont nem volt biztonságban sem. A biztonsági aurorok nem voltak elég közel ahhoz, hogy megakadályozzák a készülő merényletet. Azonban Hermione pontosan a megfelelő helyen ült. A célja megvolt, és ugrásra készen állt.

A szíve a torkában dobogott. Megint felkészült a lehető legrosszabbra, és újra elöntötte a félelem. Még nem sikerült megtudnia, hogy mit terveznek a jelöltek ellen, mennyire számíthat Draco kemény támadásra. Kiszámíthatatlannak tűnt az egész. Most a merénylő olyan helyen akart rátámadni Dracóra, aminek semmi értelme, hiszen minden tele volt biztonsági aurorokkal.

A tárgyalás végén meghozták az ítéletet is, így Hermionénak nem sok ideje maradt a merengésre. Elindult a férfi felé. A célszemély a tömeggel együtt felállt a helyéről, aztán utat tört magának. Még nem volt olyan közel, és botorság lett volna azonnal kimondania az átkot. Taktikát váltott és inkább elindult visszafelé Malfoyhoz.

Draco éppen a papírjait szedte össze, amikor is szembe találta magát az izgatott asszisztensével.

– Baj van, Granger?

– Jobb lesz, ha elmegyünk minél hamarabb innen – kezdte a nő határozottan, de ahhoz elég sejtelmesen, hogy Dracónak felkeltse az érdeklődését. Egyszer sem nézett a szemébe, hanem minduntalan a tömeget figyelte.

– Még összepakolnám a holmimat, ha megengedett, de segíthetnél, ha nem nagy gond. – Draco nyugodt hangja cseppet sem hatott rá úgy, sőt inkább felhergelte. Észre sem vette, hogy a varázsló ingujjában ugyan úgy készenlétben van a pálca, mint az ő kezében.

– Pakolj! – mondta el a varázsigét. – Megvan, szóval mehetünk.

– Mi bajod van, Granger? Nagyon furcsán viselkedsz. Nyugodj meg végre! Nem rohanhatunk csak úgy ki. – Különben is szemre akarta vételezni azt a férfit, aki az életére akart törni. Nem volt meglepve, hogy Hermione ismét az életét akarja megmenteni.

– Biztosan, de jobb, ha minél előbb elmegyünk innen. – Eközben pedig az eddig nyugodtan haladó férfi irányt váltott, kikerült egy csapat beszélgető varázslót és elindult feléjük.

Hermione pálcát látott a kezében, biztos volt benne, hogy a férfi nem lesz rest használni is azt. Másodpercek alatt zajlott az egész. Pálca villant meg az Imperius átokkal befolyásolt varázsló kezében, átverekedte magát az előtte állókon és elszánta közeledett. A boszorkánynak már csak arra volt ideje, hogy ellökje Dracót, aki egyből elvesztette az egyensúlyát, de még volt annyi lélekjelenléte, hogy megkapaszkodjon az előtte álló legbiztosabbnak tűnő pontban és ez a pont Hermione volt.

Olyannak tűnt az egész, mintha lassítva érzékelné a helyzetet. Hermione és Draco együtt estek a tárgyalóterem márványpadlójára. Az átok célt tévesztett és súrolta a boszorkány hátát. Draco már csak a fájdalomtól eltorzult arcot látta maga előtt. A teremben egyből kitört a pánik és egy pillanat alatt káosz tört ki. Draco a földön fekve megpróbált felülni Hermionéval együtt. A merénylő közeledett feléjük, de a tömeg elzárt mindenféle menekülési útvonalat.

– El kell tűnnöd innen, most! – sziszegte Hermione kínok között. Még mindig fenyegetően szorította magához a pálcát. Szerencsére pontosan egy asztal mögé huppantak le, ami
egyáltalán nem engedte, hogy meglássák a helyzetüket. Közben egyre több átok röpködött a teremben.

– Mi ütött beléd, Granger! – kérdezte Malfoy mérgesen.

– Megmentem az életedet, te rohadék! Menekülj, Merlin szerelmére!

– Eltalált az átok és vérzel, nem foglak itt hagyni. – Francba is merénylővel, azonnal cselekednie kellett.

– Az istenit neki, Malfoy, szedd már a lábad! – Draco mit sem törődött Hermione jajveszékelésével. Valahogy kimászott a boszorkány alól, aztán felnyalábolta a sérült nőt, miközben az asztal felett elsuhanó átkoktól igyekezett távol maradni.

– Hoppanálni fogunk. Készen állsz?

– Innen nem lehet… – de már nem tudta befejezni a mondatot, mert már ott sem voltak a tárgyalóteremben.
hosszászólás: 0
feltöltötte: 2021 Jan 03 by Nyx

Powered by CuteNews

Aktuális