Mentsd meg Malfoyt!

22. fejezet
22. fejezet
Szövetség

Draco csak Hermione riadt tekintetét látta, mondhatni ösztönösen cselekedett. Tisztában volt vele, hogy az ő hoppanálási képességeit nem mindenkinek a gyomra bírja, azonban most ez volt a legkevesebb, amivel foglalkoznia kellett. A lakása tűnt az egyetlen biztonságos helynek, ahova a tűzről pattant asszisztensét is magával vihette. Pár pillanat kellett csak, hogy megérkezzenek. Hermione térde megroggyant, ahogy földet értek, de szerencsére Draco erősen tartotta.

– Utállak, Malfoy! – hörögte dühösen és köhögött egy sort. Hányinger, szédülés, fájdalom – olyan szép volt ez a nap. – Nem kellett volna jogosítványt kapnod! Életveszélyes a hoppanálási tudásod.

– De a te bőrödet is megmentettem, szóval most igazán jól jött a tudományom. – Hermione felnevetett, de rögtön meg is bánta, amikor is az átok által okozott seb megfeszült. Felszisszent és eltorzult az arca a fájdalomtól. – Hálásabb is lehetnél!

– Az vagyok – nyögte elfúló hangon. – Az a szemét tönkretette a kedvenc blúzom. Ahh a fenébe iszonyatosan fáj!

– Elég csúnya – vetett egy pillantást rá. Tudta, hogy nem egy szokványos bűbáj volt ez és minél előbb elő kell vennie szunnyadó gyógyítói tanulmányait, hogy segíteni tudjon. – Bőr égető bűbájnak hívják. Szerencséd, hogy csak súrolt, de ki kell tisztítani a sebet. Aki ezt nekem szánta nagyon stílusos. Szemét rohadék. Gyere, most bemegyünk és ellátom a sebedet!

– Annyira nem fáj, hogy hozzá kelljen nyúlnod – kezdte Hermione, de már azon gondolkozott vajon ki tudna neki segíteni ebben.

Megint Malfoyra szorulni már iszonyatosan kellemetlen lett volna, ellenben a fájdalom elég erősnek tűnt ahhoz, hogy könnyen beadja a derekát. A Szent Mungóban pedig túl sokat kérdezősködnének… Ezt kimondatlanul is tudta mindkettőjük.

– A múltkor sem fájt annyira, igazam van? – Hermione beleharapott az ajkába és csak egyetlen pillanat kellett, hogy végre ismét igazat mondjon.

– Rettenetesen fáj! Alig bírom tartani magam. Segíts, kérlek! – A férfi elégedetten elmosolyodott, biztos volt benne, hogy kikényszeríti az igazságot Grangerből, mielőtt még elhatalmasodik rajta a bűbáj. Ja és gazember is volt – tette hozzá gondolatban.

– Rendben – válaszolt egy biccentéssel. – A lehető leggyorsabban kell most mozognunk, hogy nehogy még jobban elterjedjen a varázslat. Támaszkodj rám! Csak pár lépést kell megtenned az ajtóig, aztán meglátjuk, hogyan tudunk tovább menni.

– Áruld el hogyan tudtál onnan hoppanálni? Ha jól tudom egyik hivatal területéről sem lehet.

– Mindenhonnan tudok hoppanálni a Minisztérium területén belül. Mondhatni különleges jogosítványom van.

– Még az auroroknak sincs mindenhez engedélyük.

– Ismerek pár embert – mondta végül Draco. – Nem nagy ügy és megfizettem az árát, persze legálisan.

– De…

– Most jól jött, nem? Egyébként tényleg legális, csak nagyon kevesen tudják megengedni maguknak. Vigyázz itt egy küszöb!

– Igazán megnyugtató, hogy ezt is tudom végre. De eszemben sincs még egyszer veled hoppanálni, egy eszemet őrült vagy. Áhhhh… Ne érj hozzá a hátamhoz! – kiabálta mérgesen és könnybe lábadt a szeme.

– Próbálok, de egy kicsit nehezen megy. Fel kell vigyelek az emeletre, mert a nappaliban nem tudlak megvizsgálni és az új kanapémat nem erre találták ki.

– A padlódat még használhatjuk, nem? Alig tudok menni és szerintem szépen összeesnék, szóval nem is kellene annyit bajlódni velem – humorizál remegő hangon. – Kényelmesnek tűnik, igazam van?

– A szarkasztikus humorodtól nem leszel sokkal viccesebb, Granger. Egyébként felmegyünk az emeletre és ott maradsz, amíg nem mondok mást. Mit gondolsz, fel tudsz menni? Felvinnélek ölben is, de akkor hozzá fogok érni a hátadhoz.

– Megoldom, ha segítesz. De hidd el nekem éppen olyan megalázó a helyzet, mint neked. – Draco felvonta a szemöldökét. Talán a boszorka is éppen olyan makacs, mint ő, ha segítségre szorul?

– Nekem ez nem megalázó. – Mindketten felkészültek a mutatványra.

– Nekem nagyon is – jelentette ki dacosan. – Nem neked kellene pátyolgatnod engem. Soha nem sérültem meg komolyan. De mióta a közelemben vagy legalább négyszer-ötször kaptam elég súlyos sebesülést. Fel kellene mondanom vagy átgondolhatnád a fizetésemelésemet.

– Nagyon vicces vagy, Granger! Nem én akartam testőrt játszani – nevetett sötéten Draco. S közben felemelte úgy, hogy ne érintse a sebet. – Remélem, felkészültél, kulcsold át a lábaddal a derekam, ha megy és karold át a nyakam. Minden egyes lépcsőfokot meg fogsz érezni.

– Ebben biztos vagyok – sziszegte a nő fájdalomtól eltorzult arccal. Erősen kapaszkodott Dracóba, úgy, hogy kifehéredtek az ujjai. Hermione becsületére legyen mondva egyetlen egy zokszó nélkül tűrte, miközben haladtak felfelé a meredek lépcsőn. Egyedül a biztos pont a férfi erős karja volt, vigyázva tartotta a derekát, de figyelnie kellett, hogy ne érjen hozzá a sebesült bőrfelülethez.
Ugyan nem volt súlyos a sebesülés, mégis veszélyesnek bizonyult.

Draco egyenesen a saját hálószobájába vitte Hermionét. Nem volt benne semmi fényűzés egy gardrób, egy íróasztal, két éjjeliszekrény és egy nagy franciaágy, világos, kellemes a környezete és kínosan tiszta. A férfi egyáltalán nem akarta a vendégszobát használni, volt valami intim abban, hogy Hermionét a saját ágyába fektethette.

– Szép szoba – zökkentette ki Hermione az álmodozásból.

– Helyezkedj el az ágyon, mindjárt jövök – utasította a varázsló ellentmondást nem tűrő hangon.

– Rendben – sóhajtott a boszorkány, majd az ájulás határán rogyott le a fekelyre. Az ágy minden négyzetcentimétere Draco illatát árasztotta és a nő fájdalmasan felnyögött. A férfi valamit keresett a fürdőszobában, aztán visszatért a szobába. Letette az üvegcséket az éjjeli szekrényre, aztán leült az ágyra Hermione mellé. Egyetlen egy mozdulattal letépte a blúz maradványait, az anyag reccsenve megadta magát. A boszorkány megborzongott.

– Amikor azt kívántam, hogy egy férfi tépje le a ruhámat, cseppet sem ilyen groteszk helyzetre gondoltam – magyarázta egy sóhaj kíséretében. Igyekezett humorosan kezelni a szituációt, de nem sikerült.

– Valóban?

– Ezt hangosan mondtam? Remek.

– Itt kell maradnod. Legalább egy éjszaka kell, mire a seb begyógyul.

– Szó sem lehet róla – ellenkezett a nő hevesen. – Vissza kell mennünk az irodába, mert felborul az egész programod.

– Nem, nem. Irány a Szent Mungó, ha nem akarsz itt maradni. Tudod, ha látnád, amit én akkor nem beszélnél össze-vissza marhaságokat.

– Csinálj, amit akarsz! – morogta Hermione, és még jobban belefúrta az arcát Draco párnájába. Csendben tűrte a fertőtlenítést, úgy szorította magához a párnát, hogy az ujjai kifehéredtek a nagy erőlködéstől. Draco lecsavarta az egyik tégelyről a fedelét. Szúrós szagú és rothadt káposzta színű kenőcs undorító illata terjengett a szobában.

– Merlin ereje! Meg akarsz ölni ezzel a szaggal? – méltatlankodott Hermione és elcsuklott a hangja.

– Fájdalomcsillapító és hámosító hatása van egyszerre – magyarázta Draco, majd igyekezett elég távol tartani magától az üvegcsét. Aztán elkezdte bekenni nagy körültekintéssel a sebet. – Saját fejlesztés.

– Unalmadban kotyvasztasz? – kérdezte Hermione, miután már nem kellett ordítania a fájdalomtól.

– Úgy valahogy – mondta a férfi, majd rácsavarta a tégelyre a tetejét. – Remélem, hogy heg nem marad utána. Igyekeztem, de ez az összes, amit megtehetek. A Szent Mungóban egy perc alatt helyre tudnák hozni…

– Nem megyek oda. Értetted?

– Mi ez a beteges félelem az ispotálytól? Én mindig is azt gondoltam, hogy felvilágosult boszorkány vagy és szakképzett segítségre bízod magad.

– Nincs betegbiztosításom – jelentette ki Hermione. – El sem látnának ott vagy rettenetes magas kórházi számlát nyomtak volna a kezembe. Te ezt nem értheted… Ráadásul biztosan sokat kérdezősködnének.

– Nagyon is értem. Magaddal nem törődsz, hanem a szüleidnek akarsz törleszteni, még ha közben magadat zsigereled is ki. Valahol még hasonlít is a történetünk. Bár a halálfaló rész nálam külön fejezet.

– Nincs családom, Malfoy. Az a tudat, hogy én tettem tönkre az egészet kicsit sem vigasztal – mondta a boszorkány álmatag hangon. A kenőcs kezdett hatni.

– Potterék nem a családod?

– Nekik is megvan a saját életük, amibe én nem feltétlenül illek bele. Harrynek ott van Ginny, Ronnak meg a kis barátnői. Ráadásul Ron féltékenységből küldte el neked az emlékemet is. Távolabb nem is lehetnénk egymástól. Ahh, miért fáj ez ennyire nagyon?

– Képzeld el, hogy milyen súlyos lett volna, ha telibe talál. Nem értem, miért kell mindig a hőskomplexusodra hagyatkoznod.

– Héé, megmentettem a bőröd megint. Hálásabb is lehetnél. Mikor a záróbeszédet mondtad, akkor szúrtam ki a pasast. Imperius átok hatása alatt volt ő is.

– Már akkor láttam, hogy ott van, amikor először mentünk be a tárgyalóterembe – magyarázta Draco. – Ott volt a pálcám készenlétben, és ha nem dolgozott volna benned a megmentési ösztön, akkor biztosan le tudtam volna fegyverezni. Akkor pedig nem sérültél volna meg.

– Nagyszerű, csodálatos. Ez egyszerűen hihetetlen.

– Szerencséd, hogy nem talált telibe az átok, mert akkor leégette volna telesen a csinos ki bőrödet – jegyezte meg Draco, majd újra kinyitotta a dühös kenőcs tégelyét és még egy réteget kent a sebesülésre. Most már kevésbé volt ez fájdalmas.

– Az idén nyáron lőttek a bikini szezonnak – sopánkodott a boszorkány.

– Miért mi az? – kérdezte a férfi és ravaszul elvigyorodott.

– Mugli ruhadarab. Nincs jelentősége. Csak viccelni próbáltam.

– Ha egy egész szezonhoz kell, akkor biztosan nagy jelentősége van.

– Nekem nem, mert nem túl gyakran jutok el a strandra – mondta Hermione, aztán mélyen felsóhajtott.

– Akkor az biztosan remek viselet lehet.

– Azt se tudod, hogy mi az.

– Nem kell mindent elhinned, amit mondok – szólalt meg végül, majd befejezte az újabb réteg kenőcs felhelyezését. – Végeztem. De most ne mozdulj meg, kérlek, ha nem akarod, hogy valami olyasmit is megérintsek, amit nem szeretnél. – Azzal végigsimította Hermione oldalát, ahova feleslegesen került a krémből.

– Ugye élvezed ezt a helyzetet?

– Annyira nem bukom a sebesült nőkre. Nagyjából fél órát kell így feküdnöd, aztán le kell mosni a kenőcsöt és…

– Mehetek haza.

– Oh, ez nem olyan egyszerű. Aztán jöhet a következő réteg. Ez egy komoly átok, de nem kimondottan fekete mágia. Éjszakára itt maradsz – jelentette ki parancsoló hangon. – És nincs vita!

– De…

– Jobb, ha nem vitatkozol, mert abban a pillanatban irány a Szent Mungó! – Malfoy fenyegetése túlságosan is komolynak hangzott.

– Nincs még egy ember, akit nálad jobban utálnék most – jegyezte meg a nő mérgesen és igyekezett olyan fekvőhelyzetet találni, amit kényelmesnek ítélt meg.

– Egyébként meg jobb, ha felkészülsz, mert hamarosan itt lesznek a barátaid – mondta Draco kifejezéstelenül.

– Micsoda nagy szerencse ez. – Draco eközben elővette a pálcáját és eltűntette a ruhacafatokat, aztán levarázsolta a boszorkány szoknyáját is.

– Malfoy! – méltatlankodott bosszúsan. – Mire volt ez jó mégis?

– Merlinre, Granger, eszembe sem jutott volna, hogy ennyi csipkét viselsz a szoknyád alatt! – nevetett jóízűen. – Ha ezt tudom, akkor már korábban levetkőztetlek.

– Bunkó, rohadék – sziszegte mérgesen.

– Gondoltam így kicsit kényelmesebb – váltott komolyabb hangnemre, majd egy vékony lepedővel letakarta a formás lábakat. – Micsoda csipke, Merlin szerelmére…

– Na, most már elég lesz a nyálcsorgatásból!

– Nem mozdulhatsz meg.

– Ha akarnék, se tudnék – nyögte Hermione keservesen.

– Később majd segítek fürdeni.

– Oh, persze… Egyedül is menni fog.

– Majd meglátjuk – mondta a férfi sejtelmesen. Csengetés hallatszott, ami sokkal kulturáltabb volt Hermione lakásában. – Potter és Weasley nagyon hamar megtalált minket.

– Ne mondd el nekik, hogy itt vagyok! – morogta a boszorkány. – Nem kell a dráma sem. Nem tudnám ezt ma elviselni.

– Miért ne mondjam el? Nem kell semmit sem titkolnunk. Itt fekszel meztelenül az ágyamban, egy hatalmas nagy átokheggel a hátadon. Semmi rosszra nem fognak gondolni.

– Akarsz magadnak plusz problémát? Hát akkor nyugodtan mondd el nekik – zsörtölődött tovább. – De ha kiakadnak rám, akkor esküszöm, magammal rántalak. Beadom nekik, hogy szeretők vagyunk és kitalálok erről az egészről a Szombati Boszorkánynak.

– Ennyire ördögi nem vagy – nevetett a férfi, majd megpaskolta Hermione fenekét. – Ne mozdulj, szivi, elintézem ezt és a tiéd vagyok.

– Rohadék görény!

– Oh, igen, hozom mindjárt a kókuszillatú masszázsolajt – humorizált tovább. – Hálásabb is lehetnél, Granger!

– Azért leszek hálás, ha beverhetem végre azt a sunyi képedet. – A férfi hátravetett a fejét és felnevetett, aztán elindult ajtót nyitni a díszes társaságnak. Ahogy megjósolta Hermione barátai ott toporogtak a makulátlan küszöbén és vérben forgó szemmel várták, hogy ajtót nyisson.

– Potter, Weasley, fáradjatok beljebb! – tárta szélesre az ajtót. Arca most komolyabb volt és cseppet sem örült a két férfinak.

– Malfoy! – köszöntek mindketten.

– Foglaljatok helyet! – invitálta be őket szívéjesen.

– Nem úgy nézel ki, mint akit éppen alig egy fél órája próbáltak meg eltenni láb alól – jegyezte meg Ron kimérten.

– Megmenekültem. Hála a barátnőtök hősködésének, ami szükségtelen volt. Ugyan az a bűbáj és Imperius, rögtön felismertem a jeleket. Le akartam fegyverezni, de Grangerben túlságosan túlteng az energia…

– Hogyan sikerült ilyen gyorsan kijutnod onnan? – tette fel a kérdést Ron és látszott rajta, hogy mennyire gyűlöli Dracót. – Még nem mentettek ki senkit sem.

– Hoppanálási engedélyem van az egész Minisztériumra és tagintézményire kiterjesztve – közölte Draco egyszerűen. – Megnézhetitek a nyilvántartásban.

– Ki gondolta volna – jegyezte meg Ron. – Sokat fizethettél ezért.

– Hát igen, Weasley, remek kapcsolataim vannak.

– Ismerted a pasast? – kérdezte gyorsan Harry, mielőtt Ron megszólalhatott volna.

– Csak annyira amennyire egy piti bűnözőt lehet. Üst lopáson kapták pár éve és az egyik gyakornokom intézte az ügyet. A szerencsétlen flótás elvesztette az ügyet, ami persze várható volt. Albert Wolf három hónap Azkabant kapott a lopásért és meg kellett fizetnie a kárt.

– Hogy szúrtad ki? – kapta fel a fejét Ron. – Nem tudhattad…

– Eléggé jól megnéztem az emléket, amit küldtél nekem, Weasley – válaszolt tagoltan. – Ugyan azok a jelek. Meredt tekintet, jelentéktelen figura… Nem volt nehéz összeállítani a profilt. Granger is szinte rögtön észrevette.

– Hermione hol van egyébként? A lakásán már kerestük…

– Az ágyamban fekszik, majdnem teljesen meztelenül – közölte Draco a lehető legőszintébb arckifejezéssel.

– Te rohadék! Mi a francot csináltál vele? – fröcsögte Ron és felpattant a székből. Draco követte a példáját, de cseppet sem ugyanazzal a lendülettel, mint a felbőszült bika.

– Elmerültünk az élvezetekben – vigyorgott a mardekáros.

– Beverem a képed!

– Ron, jobb lenne, ha ezt én folytatnám.

– Kitekerem a nyakad, Malfoy! Hermione rendes lány, egyelten egy porcikáddal sem érhetnél hozzá.

– Állj be a sorba, Weasley! Mostanában elég elfoglalt vagyok, hiszen sokan akarnak kinyírni – mondta végül egy sóhaj kíséretében.

– Ron, várj meg kint! – A vörös hajú férfi arca megfeszült, majd engedett a parancsnak. Tudta, hogy nem kockáztathatta az előléptetését egy ilyen stikli miatt, így is egy hajszál választotta el a bukástól. Malfoy biztosan kirúgatná, ha beverné az orrát. Még egy utolsó gyilkos pillantást vetett a hideg tekintetű férfira, majd elhagyta a lakását.

– Muszáj volt ezt? – kérdezte Harry. – Nem kellett volna felbosszantanod.

– Tudtad, hogy bizonyítékot adott át nekem? Ezért ki is rúghatják. – Draco nem akart szívességet tenni Weasleynek, sem senkinek, de momentán nem akart ellenségeket szerezni.

– Miről beszélsz? Nem volt emlék gyűjtő csoport a Minisztériumban, amikor a jelöltek eltűntek – ráncolta össze a homlokát az auror.

– Granger barátnőtök önként adta át neki az emlékeit és ő elküldte nekem. Én is átadtam neki az emlékeimet a balesetről, de nem tudom mit csinált vele. Talán fel sem tudta használni…

– Nem tudom, de mindenképpen utánanézek ennek.

– Bízhatok benned, Potter? – kérdezte hirtelen Draco.

– Csak annyira, emennyire eddig. Én is így vagyok veled.

– Tudok róla, hogy te ellenállsz az Imperius átoknak és te nem vagy megvesztegethető. Ízig-vérig griffendéles.

– Bókolni akarsz vagy mondasz is valamit?

– Szövetséget akar kötni veled, addig, amíg túl nem leszünk ezen az egészen. Jó, ha az embernek vannak a megfelelő helyeken ismerősei.

– Hallgatlak.

– Weasley túlságosan is heves és meggondolatlan. Valakinek hideg fejjel kell gondolkodni ebben a nyomozásban és erre te vagy a legalkalmasabb, Potter. Legjobb lesz, ha ez az emlék nálad marad, majd eldöntöd, hogy mihez kezdesz vele. Persze lecsippentettem belőle pár apró kis foszlányt, ha esetleg valaki meg akarná nézni.

– Titkolni akarsz valamit?

– Mondjuk így is, de inkább a kis barátnőtök hátát akarom védeni. Nem véletlen hagyta ott az auror főparancsnokságot és már tudom, hogy sokkal több szál van a felszín alatt, amiket még nem derítettem ki. Szimatolgass egy kicsit, hátha találsz valamilyen mocskot a Minisztérium háza táján.

– Honnan tudjam, hogy nem hazudsz nekem és nem akarod rossz irányba befolyásolni a nyomozást?

– Jogos kérdés, de igazából sehonnan – mondta, majd odanyújtotta neki a kis emlékfoszlányt tartalmazó fiolát. – Néhány emlék… Oh, mielőtt még elfelejtem, Hermione tényleg itt van nálam.

– Beszélni akarok vele – válaszolta azonnal Harry.

– Ő most nem igazán akarja ezt.

– Miért ne akarná?

– Mert valóban meztelenül fekszik az ágyamban – vigyorodott el sokatmondóan.

– Tudod, hogy egy rohadt görény vagy?

– Sokan mondták már – nevetett a férfi. – De most igazat mondok.

– Aha…
hosszászólás: 0
feltöltötte: 2021 Jan 03 by Nyx

Powered by CuteNews

Aktuális