Mentsd meg Malfoyt!

23. fejezet
23. fejezet
A Sárkány barlangjában

Hermione mozdulatlanul feküdt az ágyban. Tehetetlenül megpróbált felkelni, de aztán feladta és igyekezett másra gondolni. Lentről hallotta még Ron üvöltését, majd az ajtócsapódást, aztán hosszú ideig semmit sem. Remek – gondolta gúnyosan. – Megint egy újabb feszültség, amivel meg kell küzdenie. Lemondóan felsóhajtott, majd igyekezett nem mozogni. Draco ágya rettenetesen kényelmes volt, de a kényszerfekvés… Belefúrta az arcát a párnába. A férfi illatától elbódultan szorította magához a puha anyagot. Minden egyes lélegzetvétellel egyre inkább bizsergett a karja tőle.

Kiszolgáltatottnak érezte magát, így egy szál csipke bugyiban és lepedőben, egy egész réteg, rothadt szagot árasztó, félig megszáradt kenőccsel a hátán… Nem is beszélve arról, hogy a tagjai kezdtek elgémberedni, ha pedig megmozdította őket éles fájdalom nyilallt bele a sérült hátába. A kenőcs kezdett megszáradni, és valóban le kellett volna már mosni. Nyögve mozdult meg az ágyban, de rögtön megbánta. Talán aludni kellene, és akkor legalább átvészeli ezt a borzalmas napot.

Az új bőr növesztése valóban sok időt vett igénybe. Az átok – ötlött fel Hermionéban. Miért ezt választották? Nem volt kimondottan halálos, sőt a fájdalom sem kritikus, viszont, ha telibe találta volna, akkor legalább egy hónapnyi Szent Mungós kezelést igényelt. Várjuk csak egy percet… Talán Dracót nem is akarták megölni, hanem csak távol akarták tartani. Már csak pár hét volt vissza a választásokig. De ki lehetett az és miért?

Kellemes légáramlat haladt végig a szobán. Hermione az ajtó felé fordította a fejét, Draco egy tányér levest egyensúlyozva lépett be.

– Jobban érezd már magad? – kérdezte élénken a varázsló. Kimondottan jó kedvűen masírozott, miután megint felhergelte Weasleyt. – Legalább már nem vagy olyan sápadt.

– Őszintén? Elég kellemetlenül – válaszolta durcásan. – Csodálatos a vendégszereteted élvezni, de valahogy most nem vágyom rá.

– Vérzik a szívem, amikor ilyesmit hallok egy meztelen nőtől, aki éppenséggel az ágyamban fekszik – nevetett jóízűen.

– Nem igazán tudom értékelni a humorodat, Malfoy, sőt… Mindegy. Mi történt odalent?

– Weasley megint úgy viselkedett, mint valami vadbarom. Potter pedig hozta a maga formáját. Csak a szokásos… Már elmentek és sikerült lebeszélnem róla őket, hogy meglátogassanak idefent. Vagy rosszul tettem?

– Merlinre, ez remek hír. Bár hallottam, hogy Ron becsapta az ajtót maga mögött. Mégis mit mondtál neki? – kérdezte egy kicsit vádlón. Draco megforgatta szemét, nos igen, soha nem fogja megkedvelni Weasleyt, Potterrel lehet értelmesen beszélni, de Vöröske olyan volt, mint egy bika, aki, ha meglát egy vörös posztót…

– Az igazat, hogy itt fekszel az ágyamban meztelenül. – Hermione reményvesztetten felnyögött. Draco halkan felnevetett a nő reakcióját látva. – Soha nem hazudok.

– Remek, így legalább lesz miért magyarázkodnom neki. Muszáj, neked mindig felingerelned a barátaimat, amikor a közeledbe kerülnek?

– Adja magát a helyzet – vonta meg a vállát hanyagul. – Mégis mit tehetnék, ha mindig bepipul akárhányszor meglát. Egyébként nem kell nekik magyarázkodnod.

– Pompás – zsörtölődött Hermione.

– Azt nem kérdezte, hogy miért vagy itt. Szóval nem mondtam el nekik, hogy megsérültél – mondta végül Draco. – Ez volt a cél, nem?

– Persze, de egy szexuális utalás sem a legjobb fedő történet – sóhajtott nehezen, majd belefúrta arcát az egyik párnába.

– Ha csak ez a gond, akkor pár óra múlva örömmel jóváteszem ezt a tévedést, és akkor már igaz lesz az is, amit Weasley csak gondol rólunk – mosolyodott el ravaszul. – Na, mit szólsz hozzá?

– Valóban hihető történet volt, hogy alig menekültünk meg egy bűntény helyszínéről, és egyből egymásnak estünk.

– Weasley biztosan bevette… Majdnem megölt, annyira elvakította a féltékenység – mesélte a férfi kedélyesen, lerúgta a cipőjét, majd Hermione mellé feküdt. – Csak nem még mindig szerelmes beléd?

– Az az ő baja – morogta a boszorkány mérgesen. – Nem olyan rég eljött hozzám és szó szerint nekem esett, amiért neked dolgozom és nem az auror parancsnokságon. Utálom, amikor számonkérnek.

– Mert szenvedélyesen vonzódsz hozzám? – vigyorodott el a férfi és egészen közel húzódott Hermionéhoz, hogy a szemébe tudjon nézni.

– Nem képzelsz egy kicsit sokat magadról? Különben is a főnököm vagy. – Draco nem válaszolt azonnal, hanem ellenőrizte a megszilárdult fedőréteget.

– Ez nem zavart túlságosan, amikor a minap megcsókoltál. – Hermione rögtön elfordította a fejét, hogy ne kelljen a huncut, szürke szemekbe néznie. A varázslóról nehezen lehetett volna megmondani mégis mit miért tesz. Megbocsátott neki? Malfoy olyan volt, mint egy talány. Jelen pillanatban élezte az ő zavarát és remekül gúnyolódott rajta.

– Ne emlegesd ezt! – mondta, aztán belefúrta az arcát a párnába. – Nem kellett volna ezt tennem.

– Remélem, Granger, nem vagy túlságosan szégyellős – szólalt meg végül témát váltva.

– Nem gondold, hogy te fogsz engem bevinni a zuhany alá – hördült fel a nő, majd megpróbált felkelni, de ezt kissé elhamarkodta.

– Ne nyafogj már! Gyere, lassan kelj fel és én segítek neked! – adta ki a parancsot.

– Mintha ez olyan egyszerű lenne – nyögte a boszorkány és megpróbált átfordulni a másik oldalára. Felhúzta a vékony lepedőt és eltakarta magát amennyire lehetett. Bizarrnak és furcsának kellett volna lennie, de mégsem így volt. – Azt hiszem, hogy kellene egy kis segítség.

– Oh, most meg már a segítségem kell? – incselkedett.

– Ne legyél szemét, Malfoy! Te is tudod, hogy egyedül nem tudok felkelni. Ja, és csukd be a szemed, kérlek, maradjunk a jó ízlés határain belül – kérte a boszorkány nyomatékosan.

– Egy kicsit sokat kívánsz tőlem. Egy egész éjszakám volt gondolkodni azon, hogy mihez kezdjek veled, Granger. De most sokkal jobb ötletem támadt. – Gúnyolódott és nevetett rajta megint. Malfoy vajon tényleg megbuggyant?

– Bármire is gondolsz az rossz ötlet.

– Hidd el, odáig leszel érte! – Azzal a férfi magára hagyta a nőt, majd bement a fürdőszobába, aztán egy hatalmas szivaccsal és egy tál meleg vízzel tért vissza.

– Hülye ötlet volt a zuhany, sajnálom, nem gondolkodtam. Maradj nyugton, kérlek, és mindjárt megszabadítalak ettől a kenőcstől.

– Mi az, mégsem szeretnél velem együtt a zuhanyfülkébe préselődve, a meleg vízsugár alatt fürdeni? – kérdezte incselkedve. Draco állkapcsa megfeszült egy pillanatra, majd belemártotta a szivacsot vízbe, aztán jól kicsavarta.

– Rossz kislány vagy! Nem kellene olyan fiúkkal játszanod, akikkel nem lenne szabad. – Lassan, gyengéden húzta végig a nedves szivacsot a hátán. Hermione összerándult, nem okozott különösebb fájdalmat a mozdulat, de valami más érzést ébresztett benne. – Ugye nem fáj?

– Talán egy kicsit érzékeny. – Draco folytatta tovább a kezelés. A kenőcs képezte réteg lassan engedni kezdett. Kimosta a szivacsot, majd visszatért a kényes területre. Hamarosan megjelent kipirosodott, rózsaszín bőr. Tudta, hogy ez jó jel, és némileg ez megkönnyebbüléssel töltötte el. Elmélázva figyelte az izmok mozgását, ahogy a lány megfeszül az érintésére. Hermione hangja zökkentette ki a merengésből. – Mi a helyzet a bőrképződéssel?

– Remekül csinálod – mondta a varázsló egy kicsit rekedtes hangon. – Azt hiszem, nem kell lemondanod a bikini szezonról sem. Nem látok hegeket. Szerencsés vagy.

– Eszembe jutott valami. Megmondanád, mennyi időt vesz igénybe egy ilyen átok gyógyulása? – Draco keze megállt, egy pillanatra abbahagyta a mozdulatot, aztán elgondolkodott Hermione kérdésén.

– Egy hónapot, óvatos becsléssel – válaszolt elgondolkozva, aztán vizet cserélt. – Miért kérdezted ezt?

– Gondolkodjunk… Miért lőtte ki rád ezt az átkot? Hiszen ez az esetek kis hányadában okoz halált, viszont nagyon valószínű, hogy ágyhoz leszel kötve legalább egy hónapig. Szerintem, nem akartak megölni, Malfoy.

– Lehetséges. – Mi van, ha tényleg igaza van a boszorkánynak? Valaki tudott róla, hogy mire készül és meg akarta akadályozni?

– Tudom, hogy korábban is megsérültél.

– Igen, ez így.

– Az mennyire volt komoly? – kérdezte a boszorkány.

– Karcolás – vonta meg a vállát Draco. – Nem talált telibe.

– Értem. És ha eltalált volna?

– Szent Mungo… két hónap kezelés – válaszolta varázsló.

– Valaki távol akar tartani a választásoktól – jelentette ki a boszorkány határozottan. – Ez most már teljesen világos a számomra. Vajon miért akarják ezt?

– Érdekes elmélet, de most ne terheld magad ilyenekkel – hárított Draco. Némileg bosszantó volt, hogy Granger rájött arra, amire nem kellett volna. Jellemző… De nem hagyhatta, hogy a boszorkány belekeveredjen. – A bált minél előbb meg kell szervezni.

– Éppen arról beszélek, hogy valami még van a háttérben és neked erről egyből egy jótékonysági bál jut eszedbe? Ennyire nem érdekel a biztonságod? – mondott volna mást is, de nem feszítette tovább a húrt Malfoynál, így is egy hajszálon múlt az állása. Kezdte megkedvelni a varázslót. Nem. Nem. Nem. Csendesített le az elméjét. Egyelőre ezt sürgősen félre kellett tennie.

– Most fájjon más miatt a fejed, Granger. Az én állítólagos biztonságom az én gondom, szóval állítsd le magad, jó? A bál remek program, szóval szenteld annak a figyelmedet. Kiélheted ott magad, még azt is megengedem, hogy aurorokat hozz a kúriába. Apám kimondottan lelkesedik értük az utóbbi időben, szóval remek lesz.

– Engem a biztonságod jobban érdekel – erősködött a boszorkány. – Nem értem, hogy miért nem akarsz segítséget.

– Kértem segítséget – forgatta meg a szemét Draco.

– De kitől?

– Pottertől.

– Harryt akarod magad mellé testőrnek? – A férfi hátravetette a fejét és harsányan felnevetett. A kis boszorkány néha annyira naiv, hiszen egy volt halálfalónak nincs szüksége védelemre. Jó, persze, ha ma eltalálták volna, akkor biztosan befuccsolt volna és a munkája semmit sem ért volna.

– Ne lény nevetséges! Mintha kasztrálnám magam és tálcán nyújtanám át a golyóimat neki… Szövetségesnek kértem fel. Mégis csak ő az egyik legbecsületesebb varázsló – magyarázta Draco. – Most ez egy kicsit hideg lesz.

– Áhhhh, te szörnyeteg! – hörögte eltorzult hangon. – Merlin szent bütykeire, ez iszonyatosan hideg!

– Én szóltam – közölte derűsen.

– Mi a fene volt ez?

– Egy kis hő hűtő bűbáj az égő területre, így talán nem fog annyira fájni, ha megmozdulsz. De még eszedbe se jusson felkelni! – figyelmeztettette azon az émelyítően nyugodt hangján, amitől Hermionénak felállt a szőr a hátán. – Még a végén szívrohamot kapok.

– Malfoy, Malfoy, valamit el akarsz titkolni előlem – szólalt meg hirtelen. – Állandóan eltereled a témát másfelé és azt hiszed, hogy én nem jövök rá. Kínzol csak azért, hogy megtartsd a titkaidat előttem?

– Én sokkal ügyesebb vagyok, mint te és ezt soha ne felejtsd el! – nevetett a férfi, aztán letette a pálcáját. – Szólj azonnal, ha fájdalmat érzel!


Óvatosan húzta végig az ujját az újonnan képződött bőrfelületen. A legnagyobb szakértelemmel tette ezt, de Hermione teljesen beleborzongott az érintésbe. A nő haja kusza kontyba rendezve egészen szép látványt nyújtott. Draco legszívesebben kivette volna az ezüst csatot, hogy láthassa leomlani, pontosan úgy, ahogy tegnap a napnyugtában. Bár valaki képen törölhetné most – gondolta a varázsló álmatagon. Talán akkor végre kiverné a fejéből Grangert.

A rózsaszín bőrfelület selymessége először némileg meglepte, a boszorkány annyira gyorsan gyógyult, hogy pár órán belül el is mehet innen. Eldöntötte, hogy hazudni fog neki. Itt akarta tartani, különben is annyira magányosnak érezte magát mostanában. Különben sem akart kijózanodni ebből az érzésből. Grangerrel folytatott üdítő társalgás feledtette vele a gondokat. Egyedül azt sajnálta, hogy a boszorkány megint miatta sérült meg.

– Érzel valami fájdalmat? – kérdezte rekedten.

– Érzékeny ott a bőröm, de már nem fáj – válaszolta Hermione és igyekezett nem gondolni a finom érintésre.

– Még kell egy réteg kenőcs és aztán rendben leszel.

– Attól eltekintve, hogy csak egy évet jártál medimágus képzőbe egészen jól boldogulsz – szólalt meg egy kicsi sóhajjal, mint aki lassan kezd beletörődni abba, hogy Draco éppen őt kezeli.

– Ez mind saját tapasztalat – mondta őszintén. A saját testének a gyógyítása rengeteg tapasztalathoz juttatta. Veszélyes játékokat űzött, ami nem csak a kviddics volt, de erről a boszorkánynak nem kellett tudnia. – Tavaly egy ilyen átok megsebesítette a karomat. Nagyon csúnya salemi boszorkány volt a tettes, az a tűzről pattant fajta. Nem vállalhattam el az ügyét és erre megátkozott. Alig tudtam magam hazavonszolni. Egy hétbe telt mire annyira rendbe jöttem, hogy mindent be tudjak szerezni a további kezeléshez.

– Ennyire gyűlölöd a Szent Mungót vagy ez csak egy kísérlet volt arra, hogy életben tudod-e magad tartani?

– Talán kicsit mindkettő – válaszolt elgondolkozva. Miért is élvezte ennyire ennek a boszorkának a társaságát? Veszélyes vizekre evezett és maga sem tudta mennyire így van ez. Granger kezdett fontos lenni és az a csók elindított benne valami újat, bizsergetően érzéki vágyat.

– Biztosan fájhatott – szólalt meg Hermione végül, s kizökkentette Dracót. – Nem is gondoltam, hogy ennyire veszélyes munkát végzel. Bár, amikor elmentünk a koboldokhoz…

– De legalább megszabadultam a Sötét Jegy egy részétől. Még látszik, viszont már nem olyan élesen.

– Neked szerencséd volt a te jegyeddel – horkant fel a boszorkány. – Az én jegyem, amit a kedves nagynénédtől kaptam nem tűnik el semmivel sem.

– Én tudom, hogyan tűntethető el – mondta Draco színtelen hangon. – A nehéz gyerekkor hordalékaként megtanultam pár apróságot. Eltűntethetem neked.

– Miért tennéd meg?

– Hogy tiszta lappal kezdhessünk – válaszolt egyszerre a varázsló. – De előbb próbálj megfelülni. Hoztam neked egy kis levest, mielőtt még teljesen kihűl, jobb lenne, ha ennél belőle pár falatot. Aztán rád kenem a következő adag kenőcsöt.

– Akkor légy szíves, segít felülni! – Hermione egyik kezével magára tekerte a lepedőt és amennyire lehetett takarta magát.

Amikor először Draco segítségével felült, újra érezte a fejfájást és a szédülést, kellett néhány perc, mire elmúlt a lüktetés. A férfi nem szólt semmit, csak nézte, ahogy a boszorkány kikanalazza a levest a tányérből. Amikor az első falatot megízlelte egyből olyan volt, mintha életre kelt volna, az isteni íz orgia szétáradt az egész testében. Olyan mohón vetett rá magát az ételre, mintha soha nem evett volna.

– Ez isteni volt – mondta végül, miután letette a kanalat. – Nem is tudom mikor ettem utoljára ilyen finomat.

– Néha jól sikerül – vonta meg a vállát a férfit. – Nem túl gyakran főzök, bár nem olyan nehéz, mintha bájital lenne.

– Ahh, ha ételről van szó, kétbalkezes vagyok – jegyezte meg Hermione, majd idegesen megmarkolta a lepedőt. – Mikor vehetek fel valamilyen ruhát?

– Majd a következő fürdés után. Nem úszod meg, itt fogsz maradni az ágyamban egészen holnap reggelig.

– Nekem ez így cseppet kellemetlen, Malfoy – vágta rá rögtön a boszorka. – Tudom, hogy te nagyon jól szórakozol, de én nem igazán.

– Micsoda kellemetlen, hogy itt vagy a lakásomon vagy az, hogy nincs rajtad ruha?

– Szerinted? Mindkettő. Nem tudom, te hogyan éreznéd magad hasonló helyzetben.

– Ha akarod, akkor leveszem a ruhámat. Nekem egyáltalán nem probléma, főleg, hogy egésznapra szabadnapot szereztünk magunknak. Tudod mikor voltam utoljára szabadságon? – kérdezte felszabadultan, aztán belehuppant újra az ágyba. – Három éve talán. Elmentem Olaszországba ráadásul muglik közé. Turistának öltöztem.

– Te jó isten! Csak nem zokni, papucs, napszemüveg és övtáska?

– Ahogy mondod és baseball sapka.

– Egy halom galleont adnék érte, ha láttam volna – mosolyodott el Hermione, majd visszafeküdt az ágyba.

– A nyaralás végére rájöttem, hogy vannak jó ízléssel rendelkező muglik is. Megnéztem mit viselnek a korombéliek és attól kezdve nem éreztem magam totálisan hülyének. Soha nem égtem le annyira a napon, mint ott a strandon. Két napig feküdtem a szállodai szobámban a napszúrással küszködve.

– Egyedül mentél?

– Persze. Hiszen már elég idős vagyok ahhoz, hogy ne szüleimmel menjek – válaszolta kedélyesen.

– Úgy értem barátnővel.

– Soha nem utazom nővel. De mivel három éve nem voltam szabadságon, így teljesen mindegy. Egyedül sokkal jobban éreztem magam. – A saját őszintesége némileg furcsának tűnhetett, de egyikük számára sem volt kellemetlen a beszélgetés. A köztük lévő szakadék egyre inkább szűkülni kezdett. Ez azonban nagyobb zavart okozott Hermioénak.

– Akkor a legjobb lenne, ha én elmennék, és nem zavarnálak tovább.

– Eszedbe se jusson, Granger! Még csak meg sem mozdulhatsz, amíg én azt nem mondom. Különben is a te társaságod egészen kellemes. Te és én kezdünk egyre normálisabban viselkedni egymással. Nincs igazam? – Kimondta mindkettőjük helyett az igazságot.

– Tegnap még ebben nem voltam biztos. Iszonyatosan mérges voltál rám, azt hittem, hogy fel fogsz robbanni és kirúgsz. Tudtam, hogy így fogsz reagálni, éreztem és ezt mondtam is az… Mindegy nem számít.

– Tudom, hogy az apám keze van a dologban – szólalt meg Draco. – Nem kell semmit sem mondanod. Kicsit túlaggódja magát miattam, pedig nem kellene. Megértem, hogy otthon nem érzi magát biztonságban, mert elvették a pálcáját, de nem szeretem, ha beleavatkozik az életembe.

– Két Malfoyjal már nem bírok el – sóhajtott fel Hermione. – Teszem, amit apád mondott és megvédem a testi épségedet.

– Most ki fekszik egy átokból lábadozva? Nézd, Granger, értékelem az igyekezetedet, de rád nagyobb szükségem van asszisztensként, mint testőrként. Az előbbi sokkal jobban megy, és azt hiszem, képesek vagyunk jól együtt dolgozni. Miért rontanánk ezt el?

– Mással is képes lennél hatékonyan együtt dolgozni, de nem hagysz időt nekik…

– Talán azért tökéletes ez így, mert van bennünk pár közös vonás, de közben totálisan tökéletlenek vagyunk. Az őrületbe kergetjük egymást, viszont tudunk szinkronban együttműködni. Az öreg Winifreddel sem működött ilyen olajozottan a praxisom.

– Ne mondj nekem ilyeneket! – mondta a nő feszélyezetten, majd elfordította a fejét. Valamiért nem tetszett neki Draco hirtelen tett vallomása, ami sokkal őszintébbnek hangzott, mint amiket eddig hallott tőle. Tudta, hogy csak meg akarta győzni az igazáról, viszont akkor is feszélyezte az egész képtelen helyzet.

A varázsló nem tágított mellőle. Kényelmesen elhelyezkedett az ágyban, a lehető legközelebb hozzá egy kisebb halom Reggeli Prófétával együtt. Hermione szemére ólmos fáradtság vetült, először csak lehunyta a szemét, végül lassan álomba merült. A Sárkány pedig ébren az álmait vigyázta, miközben saját magát ostorozta a boszorkány miatt.
hosszászólás: 0
feltöltötte: 2021 Jan 03 by Nyx

Powered by CuteNews

Aktuális