Mentsd meg Malfoyt!

26. fejezet
26. fejezet
Mámorban

Éjfél felé járt az idő, amikor Hermione végre hazaért. Izzadt volt és testileg-lelkileg fáradt. Miután végigszenvedte az egész napot Malfoyjal, és majdnem megbocsáthatatlan dolgot tett, végül elindult haza, de nem bírt a fenekén maradni. Legalább másfél órát futott, aztán sétált és még egyszer futott, így ment egészen addig, amíg bírták az izmai. Aztán kénytelen volt hazamenni újra. Így sem tudta elfelejteni azokat a csókokat és érintéseket, amikkel Draco jutalmazta, nem is beszélve a tucatnyi kínos pillanatról, arca teljesen kipirosodott és felhevült, és ezt nem foghatta a futásra. Fejében a képek egyre pajzánabbak lettek. Nem kellett volna Malfoyra még csak gondolnia sem.

A lakóház előtt megtorpant egy pillanatra és a lakása felé nézett. Az ablakon át világító lámpafény aggodalommal töltötte el. Mégis mi a franc folyik a lakásában? Eddig még nem akarta Ginnyt vagy akár Ront megátkozni, de most kivont pálcával sietett fel az emeletre. Idegesen tépte fel az ajtót, viszont, amikor belépett földbe gyökerezett a lába. Draco állt az előszobában, laza szerelésben, csak egy póló és rövidnadrág volt rajta.

– Capitulatus! – mondta könnyedén és elkapta a nő varázspálcáját. Magabiztos volt, eltökélt és mindketten tudták, hogy miért jött. Hermione dühös volt rá, de tudta, hogy az ellenállását a férfi egyetlen egy érintéssel lerombolhatja. Draco egy lépéssel közelebb ment hozzá. – Nem kell rögtön megölnöd ma este.

– Malfoy! Mégis mi a fenét keresel itt nálam? – korholta mérgesen. – Én lettem a hobbid? Nem kellene így rám ijesztened!

– Sajnálom. Nem volt szándékos – mondta a férfi, aztán leült a fotelba és folytatta a Reggeli Próféta olvasását. Láthatóan már egy ideje itt üldögélt és fenemód otthon érezte magát. Betört hozzá és még a vajsör készletét is megdézsmálta. Bosszantó volt, hogy ennyire feltalálja magát egy tipikusan félig mugli, félig boszorkány lakásban.

Miközben Hermione próbálta visszanyerni a lélekjelenlétét és megmozdulni, de valahogy nem ment.

– El kellene menned – szólalt meg végül némi vívóvád után. Dracónak azonban eszébe sem volt megmozdulni, pláne nem távozni Hermione lakásából. Mindketten tudták, hogy ami köztük van felér egy katasztrófával. Draco megint ránézett azzal a kutató tekintetével, mintha mindent tudott volna, ami a fejében zajlik, mégis volt annyira úriember, hogy ne próbálkozzon varázslattal.

– Mitől ilyen piros az arcod? – kérdezte hirtelen a férfi és összeráncolta a homlokát. – Olyan furcsa vagy. Valami baj van?

– Leégtem a napon – válaszolta Hermione, majd vett egy mély levegőt. Ez enyhén segített az állapotán, egészen addig, amíg bele nem nézett Draco vihar szürke tekintetébe. Azonnal le kellett volna hűtenie magát, amit meg is tett volna, ha a férfi nem kérdezősködik tovább.


– Leégés? Hetek óta nem láttad a napot. Valami baj van. Mondd el, mi az! – Draco szagot fogott, és ilyenkor olyan volt, mint egy vadászkutya, addig eszébe sem volt mással foglalkozni, amíg végére nem járt Hermione állapotának.

– Menj haza, Malfoy! Le kell tusolnom és mára elég volt a társaságodból nagyon fáradt vagyok. – Igazat mondott, de ez a magyarázat nem fedte le teljesen a meztelen igazságot. Jó lett volna megérinteni Malfoyt…

– Az a helyzet – kezdte lassan, majd letette az újságot –, hogy semmi kedvem hazamenni.

Ez valóban így volt. Miután hazament egyáltalán nem tudott nyugton maradni. Kifulladásig repült és magára szabadította a gurkókat is kviddics gyakorlópályán. Csak ő járt a fejében szüntelenül, már nem akart kertelni, bosszantani a boszorkányt. Eljött a pillanat. Persze a varázsló is küzdött az érzés ellen, de semmi sem segített, még az a három hidegzuhany sem. Pontosan tudta, hogy mire vágyik és meg akarta kapni, lehetőleg most.

– Jó, de foglald el magad, mert én lefekszem aludni. Hosszú volt ez a nap. – Hermione igyekezett a lehető leglazábbnak tűnni, viszont Draco Malfoyt nem lehetett csak úgy átverni. Ott lógott a levegőben az, ami történni fog és ezzel mindketten tisztában voltak. Bár a férfi még kínozni akarta egy kicsit.

– Mi a bajod mégis? Egyre szaporábban veszed a levegőt és egyre pirosabb az arcod. – A boszorkány kerülte a tekintetét, feltűnően kerülte. Ekkor világosodott meg Draco előtt, hogy nem csak őt gyötörte a köztük feltámadó feszültség, hanem Hermionét is.

– Semmi bajom nincs. Csak kimerültem. – Érezte, hogy az ellenállása olyan szépen összeomlik, ahogy egy kártyavár egy lenge szellőtől. Talán, ha túl lenne azon, ami még reggel és a tárgyalás után történt, akkor másképp reagálna a férfi közelségére.

– Hozzak neked valamit? Egy forró teát? – kérdezte Draco előzékenyen. Hermione tekintete megvillant. Mégis mire jó ez?

– Semmilyen forróra nem vágyom. – Hazugság, hazugság hátán. Nem akarta, hogy férfi tudjon arról, amit érzett. Késő volt már ezen gondolkodni.

– Akkor langyos, az majd segít kicsit – szólalt meg lágyan. – Láttam egy egészen jó nyugtató teakeveréket a konyhaszekrényedben.

– Nem hinném, hogy most segítene – sóhajtott egy nagyot a boszorkány. A szája teljesen kiszáradt, a hűtőhöz sétált és kivett belőle egy üveg ásványvizet, de ez sem hozott számára enyhülést.

– Túlságosan is szaporán veszed a levegőt. Teljesen biztos vagy benne, hogy jól érzed magad? – kérdezte Draco, majd közelebb ment hozzá. Hermione ránézett és bólintott, nem akart még közelebb kerülni a férfihoz, most képtelen lett volna neki nemet mondani.

– Csak kimerültem, ennyi az egész – mondta végül egy nehéz sóhaj kíséretében. – Nem nagy ügy.

– Nem látszol fáradtnak… Az ajkad olyan, mintha duzzadt lenne, kapkodva veszed a levegőt. Hmm, őszintén szólva azt mondanám, hogy fel vagy izgulva – szólalt meg remek gyógyítói szakértelemmel a férfi. A boszorkány vágytól csillogó szeme beszédesebb volt, mint eddig bármikor. Draco meg akart érinteni, de még várta a megfelelő pillanatot.

– Rémeket látsz. Futottam, mielőtt hazaértem volna – vonta meg a vállát a boszorkány, aztán megitta az üvegben lévő víz második felét is. – Rettenetesen meleg van itt és… Hagyjuk rendben? Menj haza és hagyj aludni!

– Egy rendes fickó biztosan megtenné, amit kérsz. – A férfi kezdett egészen jól mulatni Hermione arckifejezésén.

– Elfelejtettem, hogy te egy Malfoy vagy. Micsoda szerencsém van. – Gúnyos akart lenni, de valahogy most nem ment igazán.

– Te akartál rám vigyázni. Most tessék, itt vagyok, és nem megyek sehova – mosolyodott el a férfi ravaszul. – Mégis mitől vagy ilyen állapotban?

– Tudod te azt nagyon jól. Te tehetsz róla.

– Áh – aztán halkan felnevetett.

– Szerinted ez vicces? – A férfi diadalmasan elvigyorodott.

– Igen, de mélységesen szégyellem magam. – Szerette volna megérinteni Dracót, hozzábújni és érezni az illatát. A férfi ott állt tőle alig egy-két lépésnyi távolságra, és ő nem mert lépni.

– Kérlek, menj most el! – Draco félrebiccentette a fejét.

– Tessék? Mondtál valamit az előbb.

– Nem maradhatsz itt, Draco. Te is tudod, hogy mi a véleményem erről és nem tenne jót senkinek sem.

– Talán igazad van.

– Akkor miért nem mész el?

– Mert egy gazember vagyok, de ezt te is tudod nagyon jól.

– Nincs több bugyim, amit leszaggathatnál – csóválta meg a fejét. – Nagyon sajnálom.

– Milyen kár, de majd túlteszem magam rajta valahogy.

– Ne nézz rám így!

– Nem tehetek róla, édesem. Férfi vagyok – Draco ajka újra mosolyra húzódott. – Te pedig egy csábító, csodálatos, gyönyörű nő.

Hermione megcsóválta a fejét és megpróbált elmenni úgy a varázsló mellett, hogy ne érjen hozzá. Talán sikerült volna meglógnia, ha Draco nem fogja meg a karját. Csak egy érintés volt, mégis azonnal hatott az érzékeire. Egyikőjük sem mozdult, mintha csak egy jelre vártak volna.

Aztán Draco magához húzta és pontosan olyan hévvel csókolta meg, mint ma reggel a lépcsőfordulóban. Vagy talán gyengédebben? Mindegy volt, mindketten tudták, hogy mi fog következni. Hermione hagyta magát, mintha nem lenne más választása, de valójában áltathatta magát ezzel. Aztán a csók egyre elmélyült és akkor már ügyet sem vetett arra tényre, hogy ezzel minden megváltozik köztük. A barna szemek tele voltak sötét bujasággal és ezt már nem is akarta titkolni többé.

Hermione érezte a vajsör ízét, s még valamint, ami maga volt Draco Malfoy – erős, ravasz, ellenállhatatlan és valami alig leplezett romlottság. Bár az utóbbit talán a képzelete kreálta, mint egy ellenérvet, amit később felhasználhat, ha nemet akar mondani. De nem mondott neki ellent, ma nem. A döntése következményeit, majd ráér holnap mérlegelni, ma csak átadta magát az élvezetnek, amit már olyan régóta vágyott megtapasztalni.

– Fogytán a türelmem – mormolta Draco, majd kínzó lassúsággal végigsimította a nő combját.

– Mindent tönkreteszünk – suttogta Hermione, ki kellett mondania újra, amit mindkettőjük tudott már régen.

– Majd együtt rendbe hozzuk – válaszolt rekedten a varázsló és folytatta tovább a kényeztetést.

Hermione pontosan ezt akarta hallani, aztán már nem félt beleveszni a lágy, igéző és ostoba… talán mondhatni szerelmes csókjukba. Ezt akarta hinni és nem mondott ellent neki senki sem, józan esze is kikapcsolta magát erre az estére. Draco felkapta a boszorkányt, aki pedig átkulcsolta lábával a derekát, úgy fonódott rá, mintha az élete függne tőle. A varázsló egyetlen halk szóval leoltotta a lámpákat, sötétségbe borult a lakás.

Könnyedén, erőlködés nélkül vitte be a nőt a hálószobába, mintha semmi súlya nem lenne. Miközben újra megcsókolta elsuttogott egy varázsigét. Hermione megborzongott, amikor szentjánosbogarakhoz hasonló apró fények jelentek meg a szobában, aranyló fénybe vonva a felhevült testüket. Halkan felsóhajtott és fejét belefúrta a férfi vállgödrébe.

– Megjegyezted a varázsigét? – suttogta Hermione.

– Sejtettem, hogy szükség lesz rá és így biztosan el tudlak csábítani. Meg akarlak csókolni, úgy ahogy az üvegházban akartalak.

– Akkor csókolj meg – kérte lágyan, bár maga is meglepődött a merészségén. A férfi hagyta, hogy Hermione újra a saját lábain állhasson, de egyetlen percre sem engedte el a derekát. Testük szorosan egymáshoz préselődve, esdekelve várta a jóleső érzést. A férfi két tenyerébe fogta a csodálatos arcot, mintha szebbet és értékesebbet soha nem tartott volna a kezébe. A villózó narancssárga fényekben a két egymásba fonódó szempár tekintetében ugyanaz a vágy jelent meg, aminek egyikük sem tudott ellenállni.

Draco szája forró volt, ahogy Hermione ajkára tapadt, hosszú és heves csók volt, s a boszorkány azt kívánta soha ne legyen ennek végre. Mesterien kivitelezett támadás volt ez Hermione maradék ellenállása ellen, ami darabokra esett szét. A boszorkány megadta magát a férfinak és hagyta, hogy ő irányítson. Soha nem értek hozzá még ilyen gyengéden, amibe a lelke is beleborzongott. Néhány pillanat múlva ruháik már hatalmas kupacban a földön hevertek. Meztelenül ölelték át egymást. Bizsergető érzés volt érezni a másik melegét, finom bőrét, végigsimítani a hátát, gátlások és szégyenkezés nélkül csak ők ketten.

Egy pillanatra szakították meg a csókjukat, majd úgy hanyatlottak az ágyba. A matrac besüppedt, amikor a férfi fölé hajolt. A szürke szemek egyre sötétebbek lettek, vágytól ködösen csillogtak. Draco az alkarjával támaszkodott. Csábító volt válaszolni a csókra való felkérésre, s már maga a kezdeményezés gondolata is felperzselte Hermionét. Felemelte a karját és végigsimította a férfi arcát, majd magához húzta.

Draco sűrű tejfölszőke haja kócos volt ott, ahol Hermione beletúrt, ajka enyhén megduzzadt, ahol a boszorkány finoman beleharapott. Egymásra néztek. A boszorkány annyira gyönyörű volt és most csak az övé, talán csak egyetlen egy éjszakára, de az övé volt – gondolta a varázsló remegő boldogsággal. Minden percet ki akart használni.

A combjánál kezdte gyengéden simította végig a porcelánfehér bőrt, aztán finoman csúsztatta be ujjait a nedves forróságba, s közben lágy csókot lehelt a nő mellére. Hermione halkan felsóhajtott. A feszültség egyre nőtt benne, a légzése és szívverése egyszerre gyorsult fel. Voltak dolgok, amiknek nem tudta alávetni magát, de most minden más volt. Biztonságban érezte magát, s Draco minden egyes mozdulatával megcáfolta a fejében kavargó ezernyi gondolatot és megakadályozta, hogy megállítsa. Hermione felnyögött, felhúzta a lábait, majd elérte a beteljesülést édes hulláma. A varázsló a sárga fényben önelégülten elmosolyodott. Finom csókokkal borította a csodálatos arcot.

– Azt hittem, több önuralmad van – mosolygott elégedetten, majd lassú kényeztetésbe kezdett. – De valószínűleg nagyon igyekeztél ellenállni.

– Véletlen – válaszolt rekedten. – Most te jössz.

– Oh, én egyáltalán nem sietek. – A verejtéktől finoman gyöngyöző teste, ennek ellentmondott. – Nem úgy, mint te.

Hermione nem válaszolt, hanem halkan felnevetett, és csak hagyta a férfinak, hogy a nyakától kezdve végigcsókolja a testét. Úgy érezte megrészegül ettől… Teljesen átvette felette az irányítást, könnyedén széttárta a lábait. A combja belső felén érezte Draco borostáját, aztán egyre közelebb és közelebb… Hermione nem kapott levegőt, ujjait belefúrta a férfi selymes hajába. Háta nagy ívben hátrafeszült, Draco nyelvének édes gyötrése mámorító volt. Csípője finoman megremegett, amikor elérte a beteljesülést. A férfinek iszonyatosan nagy önuralma volt és meglepően önzetlen. Valóságban Sárkánykígyó bőrébe bújt Végzet Hercege volt, akinek édes csókjai elvették az eszét.

De a varázsló ekkor sem fejezte be, újra a nő fölé hajolt. Hermione lágy érintése égette a bőrét, s megremegett az érintéstől. Egy pillanatra egymás szemébe néztek, Draco egy szenvedélyes csókot nyomott az duzzadt piros ajakra, és mindketten elfojtottak egy nyögést. A boszorkány ujjai a férfi hátát simogatták, körmei finom karmolás nyomokat hagytak a gerince mentén.

Hermione behunyta a szemét, amikor a férfi belekezdett egy újabb mesterien kivitelezett tervébe és egészen a mennyekig repítette, de még mindig nem fejezte be kényeztetésnek álcázott kínzást. A harmadik orgazmus után a boszorkány már teljesen behódolt neki és végleg lemondott az irányításról. Pontosan azt tette, amit Draco akart. Remegés futott végig az érzékeny bőrén, amikor megérezte a varázsló újabb simogatását. Egyszerűen el sem hitte, hogy ezek után még képes lenne bármire is.

Újabb gyönyörteljes kínzás áldozataként szégyentelenül újra felnyögött. Hermione egyáltalán nem akarta, hogy véget érjen. A szürke szempár olyan elégedettséggel méregette a vágytól kipirosodott arcot, mintha valóban le akarta volna győzni, ami most sikerült. Ennek ellentmondott az odaadó simogatás és a finom csókok. Draco lassan hatolt belé, újabb édes gyötrelmet okozva a régóta szeretni vágyott nőnek, csókolta, ha lehet még tüzesebben. Még mindig fékezte magát, lassan kezdett el mozogni. Kellemes volt, de nem elég, Hermione rájött, hogy a férfi visszafogja magát. Azt akarta, hogy Draco vaduljon meg, és engedje szabadjára vágyait. Átkulcsolta lábaival a férfi derekát, körmei újra finoman a hátába vájta és halk sóhajokkal sürgetni kezdte. A varázsló megfogta a fenekét és felemelte.

Draco végül már nem küzdött tovább és elmerült benne. Mintha érzékek vad tüzében égtek volna. A férfi túl tökéletes, túl vad, túl erős volt hozzá… abszolúte csábító, mámorító és felülmúlhatatlan. Összeillettek, oh, Merlin, valóban így volt. Együtt mozogtak, együtt lélegeztek, egy ritmusra dobbant a szívük. Hermione nem hitt benne, hogy lehet még a vágyat ennyire fokozni, de Draco mestere volt ennek. Testük finoman gyöngyözött az izzadtságtól, egy-egy fullasztó pillanatra összekapcsolódott a tekintetük. A sötét vágy elragadta őket, és amikor már elérte őket az extázis egyszerre kiáltottak fel… Mindketten reszkettek a gyönyörtől, ami elsöpört minden rossz gondolatot.

Vad zápor kopogott az ablakon, amikor mindketten elérték a beteljesülést, s zihálva hanyatlottak egymás karjaiba. Draco finom csókokkal becézte a lány ajkait, majd szorosan összefonódva, kipirulva feküdtek egymás mellett.

– Csodálatos vagy – suttogta a férfi, majd csókot lehelt a csukott szemhéjakra. Hermione csak elmosolyodott, aztán végigsimította Draco arcát és lágyan megcsókolta. Bár parancsolhatott volna a gondolatainak, amik még mindig ott fészkeltek az elméjében. Nem szólt egyetlen szót sem, csak hagyta magát sodorni az árral. Egész éjszaka szerették egymást, mintha nem létezne holnap.

Amikor Draco végre elaludt, Hermione kiosont a fürdőszobába. Ahogy most állt a tükör előtt a zavart tükörképét nézte tudta, hogy hiba volt engednie a kísértésnek. Draco pontosan azzal a hévvel szeretkezett vele, mint ahogy a való életben is mindent csinált, és ettől még jobban kedvelte… szerette. Szerette? Mégis mit gondolt erről? Hiszen nem volt közös jövőjük. Dracónak nem ő kellett, neki pedig hamarosan el kellett mennie, így elvetélt ötlet lett volna bármibe is belekezdeni.

Nem volt ereje visszamenni a szobájába, hanem az apja régi, de megrongált foteljébe fészkelte be magát. Szeme sarkából egy könnycsepp gördült ki, szabad folyást engedett neki, mielőtt még teljesen összeszedte volna magát. Mire aludt, addigra készen volt a terve.

***

Draco hallotta, hogy Hermione bemegy a fürdőszobába, várta, hogy visszajöjjön, de ez nem történt meg. Ürességet érzett, mély kongó ürességet, amely csalódással vegyült. Most, hogy csillapította a testi vágyait és józanul képes volt gondolkodni, rájött, hogy hibát követett el. Igen, valóban hiba volt, mert most olyasmire vágyott, amire máskor sosem. Egy nőre, aki mellette van, vele ébred, átölelheti. Hermione megmondta előre, hogy őrültség, amit tesznek, és valljuk be igaza lett.

Mégis mit tudott volna nyújtani neki? Mit fognak tenni ezután? Hiszen saját magának sem tudott olykor megfelelni… Hermione nem az a fajta nő volt, akinek puszta szex elég lett volna, hanem a szívét is kérte volna cserébe. Megszerezte őt és közben fütyült a következményekre. Mégis hogyan fogja ezt jóvátenni? Kárpótolnia kellett őt.

Ököllel a párnába csapott mérgében. Felrémlett benne mindaz, ami megtörtént. Csak az önös érdekek vezették, s láthatóan megbántotta a boszorkányt. Túlságosan is késő volt, Hermione érzelmileg is teljesen átadta magát neki – látta a szemében, hogy így van. Mégis mit gondolt? Nos, pontosan az volt a baj, hogy egyáltalán nem gondolkodott.

Nem emlékezett, hogy a tépelődése közben mikor aludt el, de biztosan nappal lett, amikor újra felkelt. Finoman megrázták a vállát, friss kávé illat terjengett a levegőben és megpillantott az arcot, amivel még nem volt kész szembenézni, a párnába fúrta magát és magára csavarta a takarót. Újra megrázták, majd egyszerűen letépték róla a takarót. Nagy nehezen sikerült kinyitnia a szemét.

– Kelj fel, Malfoy! – csicseregte egy nyugodt, barátságos női hang egy olyan mosollyal, amilyet még Hermionétól soha nem látott. – Lassan indulnunk kell a munkába.

Túlságosan is boldog hang volt ez ahhoz képes, amire valójában számított. A boszorkány sugárzott, csábítóan festett és munkára készen állt az ágy mellett. Haja tökéletes kontyba csavarva, ajka rózsás, tekintete csillogó. Egyáltalán nem volt vele ellenséges. Nyugodt volt, összeszedett és… talán boldog? Nem tudta megállapítatni. Ő viszont szörnyen érezte magát. Vajon miért?

– Később – mormolta Draco némileg kótyagosan, mintha egy durunggal ütötték volna a koponyáját. – Hagyj még egy kicsit aludni!

– Nem lustálkodhatsz tovább. A kávé itt van, a reggeli az asztalon és áthoztam pár ruhát is lakásodból. Bocsánat, hogy nem szóltam, de már nem lesz időd hazamenni – közölte kedélyesen. – Idd meg a kávét az segíteni fog!

Dracónak minden érzékszervére, izmára és elszántságára szükség volt ahhoz, hogy ne érezze egy piszkos disznónak magát, de momentán csak annyira vágyott, hogy elfordulhasson és Hermione ágyneműjének illatfelhőjében pihenve átaludhassa a mai napot. Mintha legalább másnapos lenne… A gyötrődés teljesen összezavarta.

Nekidurálta magát, aztán elvette a kávét és belekortyolt. Nem az a fekete méreg volt, hanem a legfinomabb nedű, amit valaha kóstolt. Jól esett, aztán lassan hatni kezdett. Hermione türelmesen várt és igyekezett tudomást sem venni arról, hogy a férfi ismét megkívánta, aminek a bizonyítékát gondosan megpróbálta elrejteni a takaró alá. Nem esett ki a szerepéből egy pillanatra sem; derűs volt összeszedett és elszánt.

– A tegnapi éjszaka sokat jelentett nekem. – Helyben vagyunk, pontosan ezt nem akarta hallani tőle.

Még elég korán volt ahhoz, hogy ostorozza magát. Csak egy ilyen seggfej, mint ő képes egy ilyen nőnek fájdalmat okozni. Nem a származásbéli különbségek érdekelték, hanem tudat, hogy nem elég jó a boszorkánynak, bármennyire is képes volt lemosni magáról a sötét múltját, akkor is megmaradt a nyoma a tettének.

– Ugyanakkor – folytatta Hermione az elmélkedést. – Most már teljesen nyugodtsággal védhetlek meg. Nincs köztünk az a szexuális feszültség. Bár, ami engem illet, inkább azt tartom nagyobb bajnak, hogy kihasználtalak.

– Micsoda? – kérdezte Draco köhögve, mert félrenyelte a kávét. – Ezt kifejthetnéd bővebben is.

– Hálás vagyok azért, amit tettél. Tudod, miután szakítottam Ronnal, begubóztam, féltem a szextől és az intimitástól. – Dracónak fel kellett ülnie az ágyban. A boszorkány tekintete megváltozott, túlságosan is őszintének tűnt, mélyet sóhajtott és leült az ágy szélére. Úgy tűnt, mintha nehéz lenne erről beszélnie, de most végre eljött volna a pillanat. A reggeli nap fénysugarai bevilágítottak a szobába.

Draco megdöbbent arckifejezéssel nézett nőre. Hermione a szokásához képes nyugodt volt, hangja normál hanglejtésben csengett és tekintete őszinte volt. A varázsló képtelen volt azt hinni, hogy a nő most is megvezeti és hazudik neki. Nem utalt erre semmilyen árulkodó jel, pedig mindig kiszimatolta mikor nem mondd igazat neki. Hermione vett egy mély levegőt és folytatta: – Most megint jól érzem magam. De gyűlölöm magam, azért mert kihasználtalak.

– Te használtál ki engem? – kérdezte elképedten a férfi. Minden erejére szüksége volt, hogy ne nevessen fel. Még hogy kihasználta?

– Igen, és rettenetesen sajnálom. Ezt meg kell beszélnünk, nem lehet köztük még több feszültség. Mivel kollégák vagyunk és apád parancsára téged védelek, nem lenne nyugodt a lelkem, ha ez az apró kitérés befolyással lenne ránk. Tisztában vagyok vele, hogy ti férfiak ezt az egészet… nos, nem érzitek érzelmi kihasználásnak… Lehet, csak én csinálok belőle nagy ügyet. De el kell mondanom, hogy miért tettem.

– Mindenképpen – feszült meg Draco idegesen. Össze kellett szednie magát, de annyira megdöbbent, hogy mással nem tudott foglalkozni, mint ennek az érzelemnek a palástolásával. – Hallgatom a magyarázatodat.

– Egy olyan emberre volt szükségem, aki érzelmileg teljesen közömbös a számomra. Nem terveztem, hogy te leszel az, de mégis így alakult. Az elvek és az erkölcs sajnos tegnap este teljesen elhagyott. Már régóta vágytam arra, hogy valaki felébressze bennem a testiséget. Viszont eddig nem voltam képes megbízni senkiben. – Hermione azt kívánta, hogy nyíljon meg a föld alatta és süllyedjen el. Ennyi marhaságot összehordani… Nos, jól kellett a szerepét játszani ahhoz, hogy Draco dühös legyen rá és ne akarjon folytatást. – Benned megbízom. Merlin tudja miért, de így történt. Ne érts félre, örülök neki, de akkor nem lenne nyugodt a lelkem, ha ezen nem tudnánk túllépni.

– Érzelmileg teljesen közömbös lennék a számodra? – tette fel a kérdést kábultan a férfi.

– Igen. Tökéletes voltál, álmomban sem gondoltam volna. Hidd el a te tudásodat árulni kellene! De ez nem ok rá, hogy magyarázat nélkül folytassuk az életünket – legszívesebben ráharapott volna a nyelvére. – Nagyon fontos nekem, hogy most őszinte legyél hozzám. Mondd, hogy nem haragszol rám! Szörnyen érzem magam és rettenetesen szégyellem is. Én nem vagyok ilyen lány, de most teljesen elgyengültem. Tiszta őrület, nem?

– De teljesen – mondta kábultan. Nem igazán tudta, hova tegye ezt az egész helyzetet.

– Tudtam, hogy meg fogod érteni. Reménykedtem benne, hogy így lesz. De tudod, van egy másik dolog is.

– Micsoda? Másik dolog? Kérlek, frissítsd fel a memóriámat! – kérte Draco, majd magába döntötte a maradék kávét.

– Nem szeretnék most erről beszélni. Annyira képtelen és kicsit kínos – sütötte le a szemét és némileg el is pirult.

– Mégis mit számít ez barátok között? Mondd el, miről van szó!

– Megtetszett Nicholas Waverly barátod és azt hiszem én is tetszem neki. Néhány hete kaptam tőle egy csokor rózsát és meghívott egy italra. – Hermione mosolya szemérmes volt és némileg boldognak is tűnt. Draco alatt pedig, mintha megmozdult volna a föld. – Oh, Merlinre, ne haragudj, hogy ilyeneket mondok neked. De egyszerűen nem tudtam magamban tartani tovább. És úgy belekezdeni egy kapcsolatba, hogy görcsösen félek a szextől… egyszerűen nem mertem. Hála neked elhárult mindenfajta akadály. Végre van bátorságom elfogadni a közeledését. Persze ez sem garancia, hogy boldog párkapcsolatot alakíthatunk ki, de így legalább biztos lehetek benne, hogy nem a görcsös szorongásom lehet az oka.

– Azt akarod mondani, hogy én voltam az, aki kinyitottam Pandora szelencéjét? – És szabadjára engedett egy olyan női lényt, akiről fogalma sem volt kicsoda. Zsongott a feje és továbbra is elképedten bámulta a boszorkányt.

– Úgy sajnálom! Tudom, hogy ez az egész csak érzelemmentes szex volt a részedről, de senki sem szereti, ha kihasználják – folytatta a színjátékot Hermione. Draco ellazította, majd ismét összeszorította az álkapcsát. Életében most találkozott először olyan helyzettel, amikor lövése sem volt, hogy mit tegyen. Annyira képtelennek tűnt az egész, hogy már szinte totálisan elhitte az egészet.

– Ezek szerint te ezt tetted volna tegnap? Kihasználtál volna? – Hermione mélyen sóhajtott, majd megfogta Draco kezét és megszorította.

– Esküszöm nem akartak ezzel bántani. Csodálatos volt a tegnap este, de nem akarom, hogy bármilyen feszültség legyen köztünk emiatt. Én nem tereltem ezt érzelmi síkra, hanem egyszerűen átadtam magam a vágynak. Ez minden. – A férfi összehúzta a szemöldökét és nem szólt semmit, csak Hermionéra meredt, mintha egy teljesen más nőre nézett volna. Összeszedett volt, magabiztos, talán az élete tényleg a helyére került volna és csak egy kis szex kellett volna hozzá? Ő miért érzett mégis csalódottságot? Nem volt ez az egész érzelemmentes szex a részéről. Ez volt az igazság. Azonban volt benne annyi büszkeség, hogy ezt ne mutassa ki.

– Remélem, hogy nincs köztünk harag – szólalt meg ismét derűs hangon.

– Azt hiszem, nincsen – préselte ki magából a választ a varázsló.

– Ha mégis maradt benned tüske, akkor, ha megtennéd, inkább ne most beszéljük meg. Hamarosan indulnod kell az első tárgyalásodra, nekem pedig be kell fejeznem a jelentést, amit kértél. – Ragyogóan mosolygott a férfira. – Most már egy életre az adósod vagyok. Köszönöm!

– Nem tesz semmit – mondta gépiesen Draco. Fogalma sem volt mihez kezdjen ezzel az egész helyzettel. Felkelt az ágyból és elindult a fürdőszobába. Az ajtó becsapódott és amikor Hermione hallotta vízcsobogást megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Úristen – mondta ki hangosan. – A pokoli tűzben éget majd el, ha rájön, hogy hazudtam.

Hátradőlt egy pillanatra az ágyon és magához szorította a párnát, ami teljesen átvette Draco illatát. Hiba lett volna ezt folytatni, így viszont lerázta végre. Nem akart még egy bugyiszaggatós napot Malfoyjal tölteni, kínozta volna magát a lopott csókokkal, jobban járt, ha most törik össze a szíve, a bánat pedig még ráért, majd ha végleg el kell mennie, akkor kiadja magából ezt is. A hazugság okozta bűntudat és csalódottság egyvelege égette a torkát. Makacssága nem engedte, hogy egyetlen könnycseppje is kibuggyanjon.


Draco eközben a zuhany alatt próbálta megemészteni a történteket. Kihasználták? Mekkora nagy baromságnak is hangzott ez az egész. Ő egy Malfoy, vele nem történhet meg ilyesmi. Granger egyszerűen egy őrült boszorkány, aki… Nem tudott magyarázatot találni a viselkedésére, sőt azokra az érzésekre sem, amik benne kavarogtak. Hidegre állította a vízsugarat, hogy végre elmúljon az a zsibbadtság, amitől nem tudott gondolkozni. Ő csupán az előzenekara volt Waverlynek? Hallgatnia kellett volna az eszére, amikor azt súgta, hogy ne kezdjen ezzel a boszorkával…
hosszászólás: 0
feltöltötte: 2021 Jan 20 by Nyx

Powered by CuteNews

Aktuális