Mentsd meg Malfoyt!

27. fejezet
27. fejezet
Előkészületek

A nap bevilágított a kínos renddel berendezett irodába. Jó néhány penna sercegett serényen és Draco egy-egy pálcaintéssel helyezte a pergameneket kupacokba. Igyekezett beletemetkezni a munkában, amit most nagyon jót tett az önérzetének. Nem akart egyetlen egy percet sem merengéssel tölteni, különben is rengeteg dolga volt, mint mindig. Azonban Grangerre egyáltalán nem akart gondolni, sőt a lehető legmesszebbre akarta száműzni a tegnap estét az elméjében. Kívülről valóban hűvös és kíméletlen mágiajogi ügyvéd benyomását keltette, de belül forrongott a dühtől. Miért volt a helyzete egyáltalán nehéz? Mert rohadtul nem egy egyéjszakás kalandot akart vele. Nem, nem most a munkára kell összpontosítani – ismételgette magának a mantrát, de legalább magának sem hazudott tovább.

Nem volt oka az aggodalomra, mivel a mai nap pontosan olyan olajozottan működött, ahogy mindig is. A reggeli kávéja az asztalon volt, naptára percre pontosan beosztva, papírok, pergamenek az asztalon, akták szép sorban a polcon, ráadásul ábécé sorrendben és ennek megfelelő színkódokkal ellátva… Megőrjítette az a nő. Teljesen és visszavonhatatlanul. Miért kell neki mégis Waverly? Sárkánykígyó énje már régen megfojtotta volna a vetélytársat. De ehelyett mással kell foglalkoznia. Az irodában történt egy, s más, így megint csak ki kellett ereszteni a méregfogait és belemarni valakibe. Grangeren különben sem talált fogást… Miután végzett a Barnaby akták rendszerezésével, ránézett a megszeppent gyakornokra, aki összeroskadva ült a székben. Draco nagy lendülettel csapta le az aktát az asztalra.

Csalódottságát, dühét Storm gyakornokon vezette le, aki behúzott nyakkal tűrte a főnöke kioktatását. Okos gyerek volt, de annyira naiv és hiszékeny, akit a többiek folyton kihasználtak. Bár ma mégis volt mersze elé állni, amikor is észrevett a Barnaby aktában egy olyan záradékot, amivel igencsak megüthették volna a bokájukat. Persze a fiatal gyakornok már nem először korrektúrázta az aktát, már hetekkel korábban rá kellett jönnie, hogy valami nincs rendben. Storm először hevesen bizonygatta, ő bizony nem is látta ezt az aktát, de miután a Sárkánykígyó karmai közé került a torkára forrt a szó. Draco az évek során rájött, hogy nem elég csak hinni a gyakornokoknak, hanem ellenőrizni is kell őket. Két ordítási roham közepette útnak indított egy papírrepülőt, amire egyértelmű utasításokat körmölt.

Hermione odakint felsóhajtott. Legalább voltak a napoknak olyan részei, ami egyáltalán nem változott soha sem. Mondhatni minden visszazökkent a régi kerékvágásba. Aggódott, hogy Draco ki fog fordulni magából és megviselni az a kis színjáték, amit előadott neki. Csodálatos, Oscar-díjas alakítás nyújtott, azt azonban elfelejtette, hogy Malfoy, mégis csak egy Malfoy, vagyis soha nem mutatja ki az érzelmeit és remekül el tudja őket fojtani, ráadásul a becsületét sértették meg, persze, hogy nem borul ki és esik letargiába. A férfi sokkal mogorvább, kegyetlenebb volt, mint eddig bármikor. Csoda, hogy nem fulladt meg a sok ordítozástól.

Ellenben Hermione nagyon is érzelmes volt. Egész nap a tegnap estéről fantáziált, merengett, álmodozott és átkozta magát. Észre sem vette, hogy Abernethy képviselő ismét megjelent a jogi osztályon és Normát fűzte megint, s lopva Draco irodáját vizslatja. Bár a férfi ordítását remekül lehetett volna hallani a recepciós pultnál is, ha Hermione korábban nem hangszigetelte volna az irodát. Mégis csak üzleti titokról volt szó, és ha a Szombati Boszorkány megírja Draco féleszű ordítozását, akkor biztosan esik pár pontot Malfoy indexe – gondolta Hermione és fáradtan felsóhajtott. Aztán a révületből egy halom papírrepülő zökkentette ki. Le kellett húznia a fejét, valószínűleg sürgős volt némelyik, mert egy-kettő meg sem várta, míg hozzáér, hanem egyenesen Draco irodájába száguldott. A boszorkány bontogatni kezdte a postát, majd hangosan felsóhajtott. Narcissa Malfoytól kapott egy levelet, amiben sürgősen találkozóra hívta, persze ha ez nem lett volna elég, még Lucius is kedveskedett egy üzenettel, de ezt Dracónak szánta és valószínűleg titkosította azt, mert Hermione nem tudta elolvasni.

Nem akart kettesben maradni Malfoy-jal, minden porcikája tiltakozott ellene, sőt már bánta, hogy igent mondott a bál szervezésére. Elkezdte átszervezni a napot és kiküldött pár időpont módosító levelet azoknak, akik nem férnek be a megváltozott programban. Illedelmesen megvárta, amíg Draco befejezi az üvöltözést és miután Storm gyakornok is logó orral kullogva elhagyta az irodát, bekopogott az üvegajtón.

– Tessék, Granger! – szólalt meg Draco kimért nyugodtsággal. A hanglejtése olyan fagyos volt, hogy Hermione szinte az arcán érezte a jeges fuvallatot.

– Alkalmas most? – kérdezte némileg félszegen. A varázsló felnézett, majd egy pálcaintéssel elküldött még pár papírrepülőt. A boszorkány félreugrott megint. A férfi hátradőlt a székében és a szokásos kimértségével nézte asszisztensét.

– Már elsimítottam az ügyet – szólalt meg ismét. – Miért kérdezed?

– Hallottam… mindenki hallotta volna, ha nem hangszigetelem a folyosót egy bűbájjal – mondta, majd megköszörülte a torkát.

– Haladjunk, Granger, még nagyon hosszú ez a nap! – mondta, és intett, hogy a boszorkány folytassa végre a mondandóját.

– Üzeneted jött az apádtól. – Aztán átnyújtotta a pergamen levélpapírt. Draco kifejezéstelen tekintettel olvasta át apja sorait, de mindent elárult az, amikor az álla megfeszült.

– Negyed óra múlva indulunk a kúriába – mondta Draco kimérten.

– Valami baj van? – kockáztatta meg a kérdést a boszorkány.

– Nincs – vágta rá rögtön. – Semmi életbevágó, de fontos. Anyám pedig vár téged, hogy beszéljetek valami lányos dolgot.

– Igen, tudom, kaptam tőle üzenetet. A báloddal kapcsolatban kell egyeztetnünk. A vendéglistát már régen összekészítettem neki, mindenkit…

– Nem igazán érdekel… Intézzek. De ha megtennéd, és nem hívnád az én bálomnak, akkor azt megköszönném. Olyan, mintha egy első bálozó csitri lennék, akit bemutatnak a táraságnak. Mindannyian tudjuk, hogy ez csak egy smúzolás.

– Jó, rendben, ahogy akarod – sóhajtott Hermione. Mintha nem lett volna mindegy… Nem akart vitatkozni a férfivel.

– Ha visszajöttünk, akkor hívasd be Grant gyakornokot. – A szürke szemek elsötétültek és Draco, ha lehet, akkor még komorabb lett.

– Vele is üvöltözni fogsz? – kérdezte Hermione kíváncsian.

– Nem, őt ki fogom rúgni – közölte a varázsló hidegen. A boszorkány egy pillanatra megdermedt és tágra nyílt a szeme. Draco még soha nem rúgott ki senkit sem, mióta itt dolgozott nála. A férfit nem különösebben rázta meg az, amit tennie kell, vagyis ez nem látszott rajta.

– Helyezzem készenlétbe a tűzoltáshoz szükséges kiegészítőket?

– Ugyan miért? – vonta össze a szemöldökét.

– Ha szegény Stormmal üvöltöztél és majdnem leharaptad a fejét, akkor Grantre tüzet fogsz okádni és elevenen meg fogod sütni.

– Hmm, úgy valahogy – vigyorodott el a gonosz mardekáros mosolyával Draco.

– Rendben. Még tíz perc kell és indulhatunk.

– Jó. Várlak a hoppanálási pontnál.

– Jól van.

***

Hermione jogos büntetésnek érezte, hogy Draco már megint tönkre akarta tenni a gyomrát. A hoppanálása most sokkal rázósabb volt, mint amilyen szokott lenni. Szerencsére egy házimanó megkönyörült rajta, és pohár vízzel, meg némi gyömbéres keksszel kínálta, mielőtt Narcissa Malfoy fogadta volna. Azonban a szédülést ezek sem tudták enyhíteni, így inkább ülve maradt, és igyekezett nem engedni a föld csábító hívogatásának. Narcissa ebből az egészből csak annyit vett észre, hogy Hermione arisztokrata úri hölgyekhez hasonlóan kihúzza magát és mereven ül a fotelben.

A két hölgy közel negyed órát töltöttek egymás társaságában, de Hermione feje már zsongott a sok információtól. Könnyűnek tűnt egy bál megszervezése, viszont a sok apróság, ami ahhoz kellett, hogy tökéletes legyen… Nos így már sokkal bonyolultabbnak tűnt. A boszorkány gépiesen jegyzetelt, de alig fogta fel Mrs Malfoy szavait.

– Miss Granger, figyel egyáltalán? – zökkentette ki Narcissa Hermionét az öntudatlanságból.

– Elnézést kérek – szólalt meg bűnbánóan, majd még jobban kihúzta magát. – Egy pillanatra elgondolkodtam valamin.

– Kérem, figyeljen jól! – figyelmeztette szelíden. – Minden apróság létfontosságú, ha egyetlen hiba is felmerül, akkor az összkép sérülhet. A bálnak sikeresnek kell lennie, és minden az első benyomáson múlik.

– Értem.

– De nem érdekli. – Narcissa nem hibáztatta Hermionét. Hiszen mit tudhat egy ennyire más világból származó lány a szokásaikról… Mégsem akart rosszindulattal, előítélettel közeledni felé.

– Valóban nem. Kész vagyok mindenben segítségére lenni, de nem tudom átérezni az izgalmát. Sajnálom, ahonnan én jövök ezeket a dolgokat sokkal egyszerűbben és szűk körben intézzük. – Hermione egy pillanatra visszagondolt a családi összejövetelre. Mindegyik egy megsárgult emlék volt már…

– Szamárság. Nem a vendégek száma a fontos, hanem az, hogy mennyire tudunk jó benyomást kelteni. Oktondi az, aki nem fektet hangsúlyt az ilyesmire. Egy nőnek tudnia kell, hogyan tudja a családját a legjobb színben feltűntetni. Ez nemcsak látszatnak szól, hanem törődni is kell velük. A rang bizonyos kötelezettséggel jár. Biztos volt olyan esemény, amikor a szülei több vendéget hívtak meg.

– Soha nem hívtunk meg hatvan legbefolyásosabb embert és a partnereiket egy vacsorára – mondta Hermione. – Persze igaza van, édesanyám mindig ügyelt arra, hogy minden rendben legyen…

– Ezért vagyok én ideges.

– Nem látszik.

– Mulattat a tudatlansága – mosolyodott el az asszony. – Irigylem, amiért annyira nyílt tud lenni. De ezt én nem tehetem meg, ellenkezne a protokollal és a szereppel, amit a férjemtől kaptam. Nem kell segítenie, ha ezt kényelmetlennek gondolja.

– Természetesen segítek. Együtt találtuk ki.

– Nos, rendben. De térjünk át másik témára. Választottam önnek egy ruhát az estélyre – közölte csillogó szemmel.

– Miért fáradt vele?

– Nem akartam, hogy ilyen aprósággal terhelje magát. A fiam különben sem tudja egy percre sem nélkülözni. Azonban a jól megválasztott öltözék egy ilyen eseményen elengedhetetlen. – Hermione halkan felsóhajtott, olyan görcsösnek érezte magát, mint még soha. Mégis miért kell ennyire túlbonyolítani egy egyszerű dolgot.

– Köszönöm – bólintott végül.

– Ne köszönje addig, amíg nem látta.

– Hol is tartottunk? – nézett Hermione zavartan a jegyzeteibe. – Megvan a virágoknál és a dekorációknál. Mi is a fia kedvenc virága?

Draco éppen ezt a pillanatot választotta, hogy belépjen a szalonba. Fájdalmasan felnyögött, amikor meghallotta asszisztense kérdését. Neki mindegy volt, hogy gaz vagy virág, gyógynövény vagy kóró, felőle akár ki is hagyhatták az egész szervezésből.

– Azt hiszem, én már itt sem vagyok. Nem hittem apának, hogy ennyire nőies a téma. Magatokra hagylak benneteket. – Draco próbált oldalazva kijutni a szalonból, de anyja másképpen gondolta.

– Gyere vissza, fiam! – pirított rá Narcissa lágy hangon. Engednie kellett a szelíd erőszaknak, anyja egyébként is képes volt pálcájával a padlóhoz szögezni a talpát és Granger előtt nem vállalt egy ilyen megalázó szituációt.

– Nem hiszem, hogy szükségetek van rám. Nem értek sem a dekorációhoz, sem a virágokhoz, sem ezekhez a vackokhoz – mondta fáradtan, aztán leült Hermione mellé a kanapéra, a boszorkány még jobban kihúzta magát a férfi mellett és enyhe pír jelent meg az arcán. Narcissa pedig felfigyelt az apró jelenségre. A két fiatal nem nézett egymásra.

– Van pár fontos kérdés, amit meg akartam veled beszélni – szólalt meg Mrs Malfoy. Ugyan ezt későbbre és legfőképpen négyszemközt kívánta megvitatni Dracóval, de égett a vágytól, hogy lássa a reakcióját… igazából nemcsak Dracónak.

– Miről lenne szó?

– Ki lesz a partnered? – Hermione arca megfeszült a kérdés hallatán. Nos, még arra nem készült fel, hogy mindketten továbblépnek és Draco már egy másik nővel lesz együtt. Draco arca ellenben derűs maradt, túlságosan is derűs, mintha számított volna a kérdésre.

– Majd megmondom – vonta meg a vállát.

– Helyes. Az ülésrend miatt szükség van a nevére minél előbb.

– Holnapra megmondom – sóhajtott végül. – De még nem döntöttem hozok-e valakit.

– Mindenképpen szerezz partnert! – figyelmeztette Narcissa. Dracónak nem igazán tetszett ez a beszélgetés, de kénytelen volt elviselni. Nem akart még egyszer a korabeli, egyre öregedő, csúnyuló arisztokrata nőkről hallani. Annyiszor össze akarták boronálni valakivel, csak mert valamilyen okból, főleg rang szempontjából, passzolnak egymáshoz… Igyekezett kerülni a nő témát az anyjával.

– Rendben – szólalt meg végül.


– És önnek, Hermione? – tudakolta Narcissa. Most Dracón volt a sor, hogy az arca megfeszüljön és valami furcsa tekintettel fordította fejét Hermione felé. A boszorkány zavartan a füle mögé simította a haját, aztán válaszolt.

– Nincs partnerem. – Nem akart hazudni. Mégis mi értelme lett volna? Annyira szörnyen érezte magát, hogy ehhez egyáltalán nem volt több ereje.

– Akkor szerezzen egyet. Senki sem jöhet egyedül egy ilyen rendezvényre. – Mrs Malfoy kimondottan szentségtörésnek tartotta, hogyha valaki ilyen eseményre nem partnerrel érkezett. Viszont nem tudta nem észrevenni fia és Hermione közötti feszültséget. Valami nem volt itt rendben.

– Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Végül is csak egy alkalmazott vagyok. Nem én leszek az, akit mindenki figyelni fog. – Draco halkan felhorkant, mintha a világ összes problémáját neki kellett volna cipelnie. De mielőtt még csípős megjegyzésekkel válaszolt volna Hermionénak, anyja egy rosszalló pillantással beléfojtotta a szót.

– Ne butáskodjon! Szombat este ön is vendégként lesz jelen – mondta Narcissa, aztán folytatta a hadjáratot. – Csak van udvarlója?

Hermione éppen akkor kortyolt bele a teába. Mielőtt kiköpte volna meglepetésében, inkább nyelt egyet és inkább letette a csészét.

– Nem, asszonyom, nincsen – válaszolta egyszerűen. Kezdett igencsak kellemetlen lenni a helyzet, ezen pedig nem segített, hogy Draco szemével lyukat akart a bőrébe égetni.

– Nem értem a mai fiatalokat – sopánkodott Narcissa, majd belekortyolt a teájába. – Én az ön korában már régen férjnél voltam és Dracót neveltem.

– Anya, legjobb lenne, ha nem hoznád egyikünket sem kellemetlen helyzetbe. – A férfi igyekezett a legtiszteletteljesebben megfogalmazni a kritikát.

– Elmondtam a véleményemet, fiam – válaszolt Narcissa kimérten. – Egyébként ne aggódjon, Hermione, találunk egy megfelelő partnert. Draco, tartod még a kapcsolatot Julianus Waverly fiával? Hogy is hívták? Áh, már emlékszem; Nicholas.

A két fiatal arca egyszerre feszült meg. Narcissa rezzenéstelen tekintettel figyelte, ahogy mindketten feszengve nyúlnak a teáscsészékért. Egy pillanatra összeért a kezük, s Hermione úgy húzta el, mintha tüzes vasat érintett volna, Draco pedig majdnem kiejtette a csészét a kezéből. Narcissa még soha nem látta ennyire feszültnek Dracót.

– Igen, nem olyan rég találkoztam Waverlyvel… Mindketten ismerjük – tette hozzá színtelen hangon. Anyjának különleges érzéke lehet, amivel ráhibázott az ilyesmire, őt pedig feldühítette, mert egyszerűen nem lehetett csak egyetlen olyan férfi, aki eszébe juthatott volna. A varázsvilág tele volt facér, kanos varázslókkal, anyjának pedig pontosan a legalávalóbb jutott eszébe? Egyszerűen felháborító. Persze a Waverly családnak nagyon jó neve volt, ráadásul itt laktak nem messze a Malfoy kúriától. Meg tudta volna fojtani Waverlyt. Vett egy mély levegőt és folytatta: – Ugyanakkor nem hiszem, hogy jó ötlet lenne.

– Badarság – legyintett Narcissa és elmosolyodott. – Ahogy emlékszem rá egy kellemes modorú fiatalember és még nincs felesége sem. Tudja, Hermione, a Draco korabeli fiúk többsége már mind házas.

– Anya – szólalt meg Draco gyengéden –, ha ezzel próbálsz bűntudatot kelteni bennem, akkor nem fog sikerülni.

– A megfelelő…

– Még várhat. Már megmondtam: nem nősülök. – A fájdalmas sóhaj megint csak felkeltette Dracóban a bűntudatot, de esze ágában sem volt engedni ennek az érzelmi zsarolásnak. Narcissa Malfoy avatatlan mestere volt ennek is.

– Rendben – bólintott az anyja, de távolról sem volt elégedett. Érezte a feszültséget a két fiatal között, ez viszont rettenetesen érdekelte. Valami történt közöttük és egyáltalán nem munkakapcsolatból eredően néztek így egymásra. Narcissa elmosolyodott és elképzelte drága férjét, ha ezt megtudja. Hiába ő is némiképp gonosz mardekáros volt. – De Nicholast mindenképpen meg kell hívunk.

– Majd én elkísérem Hermionét – szólalt meg gyorsan a varázsló. – Ésszerű lenne és logikus.

– De nyilvánvalóan téves döntés. Nem tartom jó ötletnek – válaszolt gyorsan Narcissa.

– Miért is, anyám? – tudakolta enyhén vicsorogva Draco.

– A munkakapcsolat miatt – felelte szelíden. Hermione újra az előtte fekvő pergamen tanulmányozásába mélyedt, Draco ökölbe szorította a kezét. – A pletykáknak különben is elejét kell venni.

– Eggyel több vagy kevesebb…

– Az egészen más, ha az asszisztenseddel mész a bálba. Nem tenne jót senki jó hírének sem.

– Mindenhova együtt megyünk. Fel sem tűnne senkinek sem.

– Nem kell elkísérned – vágott a szavába Hermione, mielőtt még Draco olyasmit mondd, amit mindketten megbánnak majd. – Az édesanyádnak igaza van. Köszönöm, hogy segít partnert találni, ilyen rövid idő alatt nehezen menne.

– Szóra sem érdemes.

Draco alig látott a dühtől. Megint csak elvesztett egy csatát és kezdte ezt már nagyon unni. Sértette a büszkeségét Hermione viselkedése. Bármit is mondtak vagy tettek ma reggel óta csak balszerencse érte és hatalmas baleknak érezte magát. Hermionét látszólag igencsak felvillanyozta Waverly, Draco pedig legszívesebben kitekerte volna a vetélytárs nyakát… Féltékeny lenne? Ugyan dehogy… Csak magának akarta a kanapén ülő, félszeg mosollyal, rózsásan elpiruló nőt, aki kéjtől suttogta tegnap este a nevét.

Grangernek nem kelhetett Waverly, ez kétségkívül lehetetlen, viszont ezt nem tehette neki szóvá, sőt… Legjobb lesz, ha még csak okot sem ad Hermionénak, hogy azt higgye a csalódottság beszél belőle. Mindig is jól kezelt minden egyes helyzetet, csak nem utasították vissza a nők soha. A két nő éleken beszélgetett és tervezgetett, de a férfinak már istentelenül elege volt ebből a napból.

– Legjobb lenne, ha indulnánk – szólalt meg váratlanul és elérte, hogy mindkét hölgy rá figyeljen.

– Még el sem jutottunk a bálterem dekorációjáig – mondta Hermione, mintha érdekelte volna az egész, de mivel Dracónak ez terhes feladat volt, imádta nézni a szenvedését.

– Nos, azt hiszem pár stargazer liliom jó lenne – vágta rá a férfi. A boszorkány szeme megvillant. Hogy meri egyáltalán felhozni ezt? Azt akarta, hogy emlékezzen az üvegházban történtekre. Malfoy sokkal nagyobb szemét volt, mint azt bármikor gondolta volna. Egyértelmű volt, hogy még mindig neheztel rá a történtek miatt. – Készülj, megyünk!

– Draco, micsoda modor ez! – pirított rá az édesanyja. – A jó modorról soha nem szabad elfeledkezned, fiam.

– Nagyon sajnálom, de muszáj mennünk. Rengeteg a munka és nem halaszthatom tovább – magyarázta Draco, de még mindig iszonyatosan mérges volt.

– Rendben. Hermione, a részleteket bagolyfordultával küldöm, ha így megfelel.

– Igen, köszönöm. – Azzal elköszöntek és perceken belül már a kastély parkjában rohantak. Draco diktálta a tempót, Hermione pedig ahogy mindig, igyekezett követni őt.

– Elárulnád végre, hogy mégis mi bajod van?

– Az idő, amiből nekem éppen nincs elég – vágta rá a férfi azonnal. – Most éppen vesztegeted, Granger.

– Tíz perccel haladtuk csak túl a tervezett időt, de csak azért, mert másfelé terelted a szót. – Draco gúnyosan felhorkant.

– Felesleges időpocsékolás ez a rendezvényszervezés. Csak, hogy tudd, ezért vagyok dühös – mondta végül.

– Tudtam, hogy késni fogunk. Már előkészítettem az összes papírt, amire szükséged lesz. Ellát megkértem, hogy szerezzen kávét, ha jól számolom, akkor az már az asztalodon van, mire odaérünk, a szendvics is megérkezik, ropogós marhahúsos, extra hússal és kevés salátával, pontosan úgy ahogy szereted. A délutáni találkozókat átütemeztem, így csak két klienst kell csak fogadnod. Szóval legalább másfél órát nyertem neked, amit adminisztrációval tölthetsz. – Draco megtorpant egy pillanatra. Megfordult és szembe nézett az asszisztensével. Meg tudta volna fojtani és meg tudta volna csókolni.

– Ez már egészen lenyűgöző – jegyezte meg Draco.

– Vegyél mély levegőt, Malfoy! – figyelmeztette a boszorka és önkéntelenül is kihúzta magát. – Keress egy másik okot, amiért haragudhatsz rám.

– Ezer és egy okot tudnék mondani, amivel kiborítasz – mosolyodott el a varázsló.

– Mégis haragszol rám – sóhajtott nehezen Hermione. Dracónak az volt az érzése, hogy hülyét akarnak belőle csinálni.

– Csak annyi sajnálok, hogy akkor este nem élveztem ki eléggé. – A férfi közelebb lépett hozzá, majd kisimított egy tincset az arcából. Az érintése, mintha megperzselte volna a boszorkány bőrét. – Ha tudom, hogy ennyire vágysz Waverlyre…

– Hagyjuk ezt! – mondta halkan. – Ne beszéljünk erről. Tudod, hogy csak a szex miatt volt az egész.

– Tudom – bólintott a férfi, majd felemelte az állát és megcsókolta Hermionét. – Túl jó vagy Waverlynek, de nekem is.

A boszorkány nem szólt semmit. Csendesen folytatták az útjukat, majd visszahoppanáltak a Minisztériumba.

Nem sokkal később Hermione ráérősen a kávéját kortyolgatta a recepciós pultnál, amikor is Abernathy képviselővel találta szembe magát. A férfi zavartam igazította meg a nyakkendőjét és félszegen nézett a boszorkányra.

– Jó napot, Miss Granger! – köszönt neki illedelmesen.

– Jó napot, képviselő úr! – mosolyodott el a boszorkány. – Norma nincs itt, éppen ki kellett mennie egy percre.

– Oh, rendben – mondta a férfi. – Mi ez az ordítozás?

– Draco Malfoy – jegyezte meg derűsen Hermione. – Egyedi és megismételhetetlen.

– Értem – válaszolta Abernathy zavartan. – Mindig így dolgozik?

– Nem feltétlen, csak ha felbosszantják – vonta meg a vállát Hermione és kortyolt még egyet a kávéból. – Számíthatunk a részvételére a bálon?

– Hogy mondja?

– Tudja, amit a Malfoy kúriában fogunk rendezni szombaton.

– Nem hiszem, hogy elmegyek – mondta varázsló némileg zavartan. – A Minisztérium szerint újabb merénylet várható és jobbnak látják, ha továbbra is testőrrel mutatkozunk és kerüljük a nyilvánosságot.

– Oh, ezt sajnálattal hallom. Önnek is van testőre?

– Természetesen.

– Mindig csak egyedül látom – jegyezte meg Hermione. A férfi szeme megvillant és kihúzta magát.

– A Minisztérium területén nincs szükség védelemre. Itt biztonságban vagyunk. Mennem kell, Miss Granger, örültem a találkozásnak.

– Én is – Azzal elköszöntek egymástól. Annyira furcsának tűnt ez a pasas, annak ellenére, hogy jóképű volt, mégis volt benne valami iszonyatosan taszító. Hermione hamar elhessegette a gyanúját, amikor Draco üvöltve követelte az irodájába.
hosszászólás: 0
feltöltötte: 2021 Jan 20 by Nyx

Powered by CuteNews

Aktuális