Mentsd meg Malfoyt!

2. fejezet
2. fejezet
Malfoy kúria

Hermione idegesen dobolt a kanapé karfáján, ami felettébb zavarta a mellette ülő Willt. A férfinek pontosan olyan elvek szerint kellett nevelkednie, mint Malfoyéknak, kivéve talán a halálfalóságot, utóbbitól független ő teljesen beleillett ebbe a képbe. Persze az auror szakma nem álmai munkája, ugyanakkor a varázslónak nagy tervei voltak, amiben a családja teljes mellszélességgel támogatta.

Néhány kelletlen pillantást váltottak Hermionéval, aztán a boszorkány megpróbálta türtőztetni magát, összekulcsolta a kezét, keresztbe tette a lábát és innentől kezdve jobb lábát lóbálta. Will még mindig szúrós szemmel nézett rá, de legalább a lány így nem csapott zajt. A mogorva auror legszívesebben keményen rendre utasította volt, aztán inkább meggondolta magát. Granger nem ért annyit, hogy kockáztasson. Most fontosabb célra kellett összpontosítania.

A boszorkány belül még mindig remegett, s enyhe émelygéssel küzdött. Ez a nap már nem lehetett kuszább, sőt most már visszasírta a régi aktatologatós munkáját, amiben soha nem szerepeltek Malfoyék. A gyomra idegesen összeszorult, mintha egyre kisebb és kisebb lett volna minden egyes perccel. A mellkasába nyilalló fájdalomtól egy pillanatra elakadt a lélegzete és hirtelen nem kapott levegőt, köhögnie kellett…

– Mi a franc bajod van, Granger? – szólt rá a varázsló mérgesen.

– Semmi bajom – mondta Hermione, majd vett egy mély levegőt.

– Ne merj nekem itt pánikolni! – folytatta a férfi gúnyosan. Magában elfojtott egy káromkodást. Miért választották egyáltalán őt? Ismerte az aktáját, a múltját, okos boszorkány volt, de egyáltalán nem alkalmas. Megfeszült az állkapcsa, amikor arra gondolt, hogy miatta akár ő is bajba kerülhet. – Nekem ez az állás kell, és jól mutat majd az aktámban. Nem akarom, hogy egy fruska elpuskázza a jövőmet.

– Hagyj békén! – sziszegte a nő mérgesen. – Nem fogok semmit sem elszúrni.

– Akkor szedd össze magad! – vágott vissza mérgesen. – Egyáltalán nincs szükség arra, hogy lássák a gyengeségedet.

– Jól van!

Hermione mély levegőt vett. A sors kibabrált vele megint, de nem maradt sok ideje az önsajnálatra. Lucius Malfoy arisztokratikus tartását egyáltalán nem titkolta el, amikor belépett a szalonba. Kifogástalan megjelenéssel, egy amolyan tisztes úriember benyomását keltette. Halálfaló maszkját régen lecserélte, csupán néhány ráncot szerzett be az évek során.

– Üdvözlöm Önöket! – köszöntötte kedélyesen őket, ahogy egy jó házigazdához illik. Lucius mit sem változott mióta Hermione utoljára látta, talán egyedül a szőke haja vált hófehérré, enyhén ezüstös csillogásúvá. Az érzés, amikor a szürke szemekbe nézett még mindig ugyanolyan volt, mint egyszer régen. Azért ahogy jobban megnézte mégis látszott rajta valamiféle változás. A tekintetében mégis volt valami más, a szeme alatt is halvány karikák látszottak. De remekül tudta sebezhetőségét leplezni.

Hermione pálcája zizegni kezdett, felszökött a pulzusa, egy percben újra átélte azokat a borzalmakat, amiket ez a szoba hordozott.

– Miss Granger! – hangzott a mély bariton.

– Mr Malfoy! – hangja hideg volt és kimért, önkéntelenül kihúzta magát. Erősnek, magabiztosnak akart látszani. Arra nem is gondolt, hogy nem csak neki kényelmetlen ez a helyzet, hanem Malfoynak is. A szürke szemek egy pillanatra megváltoztak, s aggodalomtól voltak tele, soha nem voltak őszintébbek, mint most. Hermione hátsószándékot vélt felfedezni ebből a tekintetből és tudta, hogy az idősebb Malfoy nagyon is forral valamit.

– Örülök, hogy ilyen gyorsan el tudtak jönni. – Hermione tényleg hálásnak látta, de tudta, hogy Lucius Malfoy mindent képes lenne bevetni, ha akar valamit. A kedvesség nála csak egy amolyan udvariassági formula volt és nem tükrözte a valóságot.

– Miben lehetünk segítségükre, uram? – kérdezte Will a lehető legnagyobb alázattal. Milford hangjában több tisztelet volt, mint Hermionééban valaha is lett volna. A nő számára abszurd és kényelmetlen szituáció azonban lakatot tett a szájára.

– Kellemetlen ilyesmiről beszélni. A családunkat nagyon sok fenyegetés érte az utóbbi időben, de ezt már nyilván tudják. – Lucius hangja cseppet sem árulkodott arról, hogy valójában meg lenne ijedve vagy nem képes megvédeni a családját. Ugyan még mindig szorongatta a kígyófejes sétapálcáját; Hermione azon kevesek közé tartozott, akik tudták, már nem varázsolhat. Úgy hírlett, Lucius pálcáját ketté törték, s a maradékokat elégették. Ennél megalázóbb sors nem is érhet egy varázslót. Bár Hermione szerint csak elzárták Lucius pálcáját.

– Megértem – bólogatott Will. – Mindent el fogunk követni, hogy megvédjük a családját. Már megkaptam minden szükséges információt és hamarosan teljes egészében kidolgozom a kúria védelmi rendszerét.

– Dicséretes a szorgalma, nem hiába választotta Önt a parancsnoka. De leginkább a diszkréciójukra számítok. Nem lenne helyes, ha mások is tudomást szereznének erről. A fiam pedig végképp nem. Ő nem akar védelmet, de a feleségem és én nem lennénk nyugodtak, ha valóban nem kapna védelmet. Fejébe vette, hogy az idei választások során Mágiaügyi Miniszter posztra jelölteti magát. – Itt egy kis szünetet tartott. A két auror rezzenéstelen arccal hallgatta, amit mond. Bár jól tudta, hogy mindketten meg voltak lepődve, fia tette miatt érzett büszkeségét nem tudta elrejteni. – Védelemre van szüksége. Mint tudják, a családunkat nem igazán kedvelik…

– Miért akar a fia háta mögött cselekedni? – szólalt meg végül Hermione. Will legszívesebben megátkozta volna a kotnyeles boszorkányt. Lucius Malfoy nem csekély összeggel támogatta az aurorokat, hogy ez a kis akció megvalósulhasson. Minden egyes galleon számított, és ezzel Hermione ekkor nem számolt, sőt fogalma sem volt róla. – Úgy tudom…

– Mondja, Miss Granger, magának vannak gyerekei? – tette fel a kérdést Lucius. Rendre akart utasítani a kis boszorkányt, hogy végre megértse miért hajlandó elveiről lemondani és szemet hunyni a származása felett. Nem volt különösebben elragadtatva a háború utáni politikai helyzettől, de le kellett nyelnie a békát.

– Nincsenek. – Hermione vett egy nagy levegőt és igyekezett uralkodni magán. Fel kellett nőnie a helyzet komolyságához, ha továbbra is auror akart maradni.

– Akkor legjobb lesz, ha meg sem hallgatom a véleményét a fiammal kapcsolatban. Tudom, kockázatos volt magát kérni, de mindképpen kell valaki, aki könnyedén Draco közelébe tud férkőzni. Úgy gondolom erre maga a legalkalmasabb a jelöltek közül.

– Ez igazán hízelgő…

– Hermione, megkérlek, most maradj csendben! – szűrte a fogai között Will. Hermione úgy gondolta a férfi talán egy kicsit túlságosan is fontosnak gondolja ezt a munkát. Willt azonban nemcsak a munka hajtotta, hanem az, hogy nem kevés galleont szimatolt a háttérben és hogy Greenwood tényleg meg akart minél előbb szabadulni Grangertől. Milford auror igencsak szúrós szemmel méregette tovább a nőt.

– Ne, hagyja csak! Miss Grangernek mindig határozott véleménye volt mindenről, és ezt hallani akarom – dőlt hátra a fotelben Lucius. – Tehát, kedves Hermione, mégis mit gondol erről a helyzetről?

– Fogalmam sincs miért pont én jutottam az eszébe, ha már itt tartunk. Semmi közöm nincs a maga fiához és nem hiszem, hogy megfelelően kezelni tudom a helyzetet. – Igazság szerint nem akarta megalázni magát. Annyi minden történt vele, viszont a méltóságát nem akarta elveszteni.

– Alkalmasnak bizonyult a feladatra – válaszolta a varázsló. – Néha ennyi is elég, nem?

– Nem igazán.

– Okos, betéve tudja a szabálykönyveket, remek titkárnő lesz – vágta rá Lucius egy ravasz mosoly kíséretében. – Az auror osztályon ugyanezt a tevékenységet végzi most is, csak nem becsülik meg. Miért ne válhatna munkahelyet? Nem is beszélve az adósságáról, amit vissza kell törlesztenie. A legpompásabb fedőtörténet, magam sem találhattam volna ki jobbat. Ráadásul igaz is.

– Remélem, hogy ezt nem maró gúnyból mondja. Igen, ez mind igaz, de mégis mit vár el tőlem? – kérdezte Hermione.

– Dolgozzon nekem. Ez csupán egy üzlet, amiből még jól is jöhet. Greenwood már beleegyezett, már csak a formalitások vannak hátra. Mindkettőjükre a családom védelmét bízom – nézett komolyan a két aurorra Lucius. – A miértekről pedig elég, ha annyit tudnak, hogy ellenségeink vannak. De senki nem tudhat erről megállapodásról. Holnap reggel kezdhetnek, ha megfelelő az ajánlatom a számukra. – A férfi szemérmetlenül nagy összegről tett le két gringotts-beli csekket a dohányzóasztalra. – Most pedig, Mr Milford, ha megbocsát, beszélni szeretnék négyszemközt Miss Grangerrel a feladatáról.

– Igen, uram. – Azzal a férfi feláll, a saját nevére kiállított csekket felmarkolva és kisétált a szalonból. Hermione feszengve ült továbbra is Lucius Malfoyjal szemben és próbálta megemészteni a helyzetet.

– Tudom, hogy feszélyezi a helyzet, de higgye el nekem sem könnyű. A családunk vétett ön ellen, ezt kész vagyok honorálni. – Hermione összehúzta a szemöldökét. Egyetlen egy galleont sem akart elfogadni Malfoyéktól, főleg nem megvesztegetés céljából. – Nem mondd semmit sem az ajánlatomra?

– Nem tudom, mit mondhatnék – szólalt meg Hermione egy kis szünet után. – Ha meg akar vesztegetni, akkor felejtse el. Már így is kellemetlen helyzetbe hozott a kollégám előtt.

– Pedig nagyon költséges az a nyaraló Ausztráliában – gyújtott rá a szivarra a férfi. Minden rezdülését figyelte a lánynak, de nem akart gúnyolódni vele. Hermione sokkal büszkébb volt, mint azt Lucius gondolta volna.

– Elég, ha elvállalom ezt a munkát. Nekem nem probléma, főleg mivel csak így mutathatom meg a főnökömnek mire vagyok képes – kezdte nyugodtan. Bár legszívesebben szeme köpte volna Mr Malfoyt. – De az, hogy nyomoztat utánam az egyenesen felháborító.

– Mielőtt a közelébe engedem a fiamnak meg kellett bizonyosodnom benne, hogy még mindig olyan megbízható griffendéles-e amilyen egykor volt. Nézze el ezt nekem, de a gyanakvó ember vagyok – mondta könnyedén és halványan elmosolyodott. – Mégis fel tudok ajánlani önnek olyasmit, mivel tiszta lelkiismeretem lesz kedves sógornőm gyalázatos incidense után.

– Mégis micsoda lenne az? Madam Lestrange igencsak mély nyomokat hagyott bennem, a mai napig gyűlölöm az emlékét. – Mutatott a karjára, majd kényszeredetten elmosolyodott.

– Segítek eltávolítani azt a csúnya heget a karjáról – ajánlotta fel Lucius előzékenyen. – Ugyan, ez igencsak semmiség a részemről.

– Mit tudna tenni, amit a Szent Mungóban nem tudtak megtenni? – kérdezte Hermione kíváncsian.

– Az ellenátkot tudom, amivel el lehet tüntetni. Ez Bellatrix egyik nagyszabású átkainak egyike volt, aminek létezik ellenszere – magyarázta révedezve. – De ezt sem erőltetem önre. Gondolja csak végig alaposan. Elvégzi a munkát és nyer, vagy elfut és mindent elveszít.

– Ez egészen kimeríti a zsarolás fogalmát – szűrte a fogai között a boszorkány.

– Kell a szakértelme. Nem bíznám másra a feladatot. Persze Greenwood parancsnok ugyan nem ajánlotta, mégis úgy gondolom, hogy ön a legjobb választás Draco mellé. Őszinte leszek, Milford be sem jutna a fiamhoz.

– Igazán megtisztelő, hogy ennyire bízik egy gyakorlatlan auror szakértelmében, akinek csak ez az első bevetése.

– Ne becsülje magát alá, Miss Granger! Mindketten tudjuk, hogy mit tett a háború idején. Védje meg körömszakadtáig a fiamat, és akkor mindketten elégedettek leszünk, ezt garantálom.

– Ha pedig nem vállalom el, akkor tönkretesz.

– Fogalmazhatunk így is – mosolyodott el ravaszul. – Szeretem, ha a dolgok úgy mennek, ahogy elterveztem. A fiamnak védelem kell és egy jó titkárnő. Mindkettő szerepre alkalmas, csak tegye, amit mondtam.

– Rendben, elvállalom, de nem maguk miatt – egyezett bele Hermione. – Ha ennek vége eljövök, leveszi rólam ezt a förmedvényt és többet nem találkozunk.

– Nekem így teljesen megfelel. Viszont egy pár szót még váltanunk kellene Dracóról.

– Elég annyit tudnom róla, hogy elkényeztették, nem? – Hermione gúnyos megjegyzésére a férfi csak halványan elmosolyodott. – Az elmúlt években csak nem változott meg.

– Nézze el az anyjának. Draco egyke. Narcissának egész életében csak rá kellett figyelnie, így persze, hogy elkényeztette – mosolyodott el Lucius, majd pontosított. – Elkényeztettük mindketten. Dracónak megvannak a maga hibái is természetesen, de helyt áll a munkájában. Eléri, amit akar és könyörtelen.

– Mit akar ezzel az egésszel mondani? Jobban hasonlít magára, mint eddig gondoltuk? – Lucius elégedetten mosolyodott el. Akármennyire is kellemetlen volt a helyzet jól szórakozott a gúnyos, felvágott nyelvű boszorka elmés riposztjain.

– Ha el akar érni valamit a fiamnál, akkor meg kell dolgoznia érte. Talán többet is, mint amit a munkaköre elvár magától – fejtette ki a gondolatmenetét Lucius. – Most, hogy Mágiaügyi Miniszternek jelölteti magát, még rosszabb a helyzet. Más esetben támogatnám, de úgy gondolom, ez is egy olyan lázadásféle a részéről. Célpontot csinált saját magából.

– Értem – bólogatott Hermione, bár valójában még mindig homályos volt az egész a számára.

– A közelében kell maradnia, nem szabad kilépnie és vastag bőrt kell növesztenie. Váljon nélkülözhetetlenné a számára. Ismerje meg a világát, a gondolkodásmódját! Legyen a jobb keze!


– Nem kíván tőlem egy kicsit sokat? Az sem biztos, hogy alkalmazni fog. Még magam sem tudom miképpen vegyem rá erre – jelentette ki Hermione. – Ez az egész egy iszonyatosan abszurd helyzet.

– Önnek a rendelkezésére állnak a női nem összes eszköztára, amivel ráveheti a fiamat arra, hogy működjön együtt – mondta Lucius egy cinkos mosoly kíséretében. – Nem túlságosan kell megerőltetnie magát, ahogy látom.

– Ezt bóknak vegyem?

– Mit gondolt miért piszkálta magát Roxfortban? – vonta fel a szemöldökét Lucius. – A tiltott gyümölcs mindig a legédesebb.

– Jó, hogy nem a szeretőjét kell játszanom – morogta Hermione és hátradőlt a kanapén.

– Lássa be, Miss Granger, a családunkkal sokkal rosszabb is történt már, mint egy kis románc.

– Finoman szólva, ha a fia egy sárvérűvel henteregne, akkor sem érdekelné, mivel a védelme a lényeg?

– Fogalmazhatunk így is. Ugyanakkor a mai világban ilyesmit nem mondhatok, és nem is mondok. Tegyen meg mindent, hogy ne essen baja! Különben nagyobb problémája is lesz a kifizetetlen számlákon kívül. – A férfi kendőzetlen megjegyzése megbotránkoztatta Hermionét, nem is kicsit. Mégis mi a fenét képzelnek ezek?

– Csak, hogy tudja, semmi ilyesmit nem fogok tenni, ami khm… kis románchoz vezet – húzta ki magát a boszorkány. – A munkakörömnek megfelelően fogok viselkedni.

– De legalább valami nőiesebb viseletet megengedhetne magának – javasolta Lucius. – Persze ez csupán egy javaslat volt. Tegye érdekessé magát, és ne bújjon el egy aktakukac álarca mögé. Keressen fel egy szépségszalont vagy tudom is én.

– Meglesz – húzta fel az orrát Hermione. Egyszerűen fortyogott benne a düh emiatt az egész miatt.

– Oh, és ha kérhetem, akkor kezelje diszkréten ezt az ügyet. Ellenkező esetben kénytelenek leszünk megválni öntől, ezt pedig igazán nem akarhatja. Nincs igazam, Hermione?

– Hogyne.

Hermione felállt, Lucius követte a példáját, majd kezet ráztak. A lány már éppen kilépett volna az ajtón, amikor a férfi utána szólt.

– Ne hagyja itt a csekket! Az első hónapot előre megkapja. A többit majd akkor, ha elégedett leszek a teljesítményével. – Hermione nem szólt semmit, csak intett a pálcájával és már a kezében is volt a fizetségét tartalmazó irat. Lucius szeme megvillant egy pillanatra.

– Viszlát, Mr Malfoy! – köszönt el a lány, majd kisétált. Azon gondolkodott miért így kellett jelentkeznie a várva várt kiugrási lehetőségnek? Igen, kellett neki az állás, kellett neki minden egyes galleon. De ilyen áron? Félre kellett tennie a büszkeségét.


***

Az esti égbolton kigyúltak a csillagok és kellemes nyári szellő lengedezett a fák között. A Malfoy kúriát körbevevő erőben szélsebesen suhanó, szlalomozó alak tűnt fel. Draco biztatta seprűjét a gyorsabb haladás reményében. Fáradt volt, dühös és elcsigázott, mégis szüksége volt a repülésre. Tűzfény típusú legújabb versenyseprűje a legjobb sebességet nyújtotta ma este is. Temérdek galleonba került, de Draco egyetlen egyet sem sajnált rá. A mahagóni, fényesre lakkozott nyél tökéletes volt számára. A sebesség pedig kiűzte a fejéből a gondolatokat, amik most igencsak lekötötték minden figyelmét. Még mindig fájt a bal válla.

Az átok – ami váratlanul érte és nem tudott hárítani – nem kímélte. Gyakori eset és legalább kapott kezelést, amit leginkább a saját gyógyítói tudásának felelevenítését jelentett. Ki akart törni az egykori halálfaló skatulyából, de ennek meg kellett fizetnie az árát. Igazság szerint már évek óta fizette ezt az árat.

Lelassított, amikor a kúriához ért. Megkerülte az épületet, majd egészen a boltívig repült. Volt egy lakása is London luxus negyedében, de ma este apjáék vacsorára várták, mivel így is késő volt, itt kellett éjszakáznia. Lefékezett az ajtóban, majd fürgén lepattant a seprűről. Gyerekkori otthona cseppet sem változott az évek alatt, ő azonban már nem volt az, aki régen.
Magas, izmos férfivá ért, akit megkeményítettek Voldemort rémuralma alatt tapasztaltak. Szürke szemében izzott a tűz, az elszántság. Fiatalsága ellenére úgy küzdött, mint egy vérszomjas véreb, aki nem engedi el a koncot.

Keményen megdolgozott minden egyes galleonért, ez meg is látszott drága ruháján, makulátlanul fényes bőrcipőjén. Évekkel korábban függetlenítette magát a Malfoy vagyontól. Büszke is volt erre, de nem hagyta, hogy a gőg hassa át a viselkedését. Megigazította inge mandzsettáját, melyen megcsillantak a lámpafényben a súlyos, arany mandzsettagombok. Haját szorosan hátrafésülte, amitől komoly külsőt kölcsönzött neki. Minden mozdulata tökéletes volt, akár egy igazi ragadozó. Veszélyes, vérszomjas és könyörtelen.

– Malfoy úrfi! – üdvözölte Jack Woodster, Draco egykori inasa. A kvibli nagyon régóta a Malfoy család alkalmazásában állt és megbecsült tagja volt a személyzetnek. Az alacsony, köpcös férfi mindig kedves volt hozzá. – Rég nem láttam errefelé.

– Jó estét, Woodster! Igen, sok volt a munkám. Remélem, hogy megvártak a vacsorával – sóhajtott a férfi, majd levette a talárját.

– Ahogy mindig, uram – nevetett fel az öreg. – Az uram és az asszonyom soha nem hagynák ki az alkalmat, hogy lássák. Most is megvárták a vacsorával.

– Mégsem jönnek el soha meglátogatni – mosolyodott el Draco fáradtan. – Hanem mondja, mik történtek mostanában errefelé?

– Nekem azt nem szabad elmondanom – jegyezte meg cinkos mosollyal Woodster. – Egyébként is tudna róla, ha nem dolgozna annyit. Különben meg hallottam megint sikerült belemásznia valami veszélyes ügybe.

– Apám megint forral valamit, igazam van? – kérdezte Draco, figyelmen kívül hagyva öreg barátja megjegyzéseit.

– Ezt így nem mondanám. Ma azonban aurorok voltak nála – suttogta a férfi. Draco szürke szemei megvillantak és elfojtott egy káromkodást.

– Tudunk róluk valamit?

– William Milford volt az egyik – jelentette ki határozott meggyőződéssel. – A másik személyt még soha sem láttam. Egy fiatal nő volt, nagyon csinos barna, ha engem kérdez, igencsak szemrevaló teremtés. Mindketten meghívásra érkeztek. A manók pedig mint tudjuk, nem beszélnek.

– Nagyon érdekes – vonta fel a szemöldökét Draco. – Lássuk azt a vacsorát! Majd kikerül, hogy mit követett el az apám.

Azzal mindketten elmosolyodtak és beléptek az impozáns előcsarnokba.
hosszászólás: 0
feltöltötte: 2020 Nov 08 by Nyx

Powered by CuteNews

Aktuális