Mentsd meg Malfoyt!

28. fejezet
28. fejezet
Indulatok

Az iroda elcsendesedett, miután Draco kirúgta a rendbontó gyakornokot. Minden ment a maga medrében, de a feszültség szinte tapintható volt még mindig. A Sárkánykígyó most nyugodtan dolgozott az irodájában és nem is figyelt az asszisztensére, aki most néhány kérvényt volt kénytelen gyöngybetűkkel lekörmölni Dracónak. Legalább végre nem őt vizslatta – gondolta a varázsló, majd kihúzta az íróasztalának rejtett fiókját, amiben egy üres pergamen volt. Pálcájával rápöccintett, s halkan elsuttogta a varázsigét. Máskor nem merte volna ezt tenni, de most már vészesen szorította az idő. A pergamen megremegett, mintha valamiféle bűvös fuvallat emelet volna meg. Draco még egy jeges pillantással Hermionéra nézett, aki egyáltalán nem figyelt rá. A férfi vett egy mély levegőt és úgy tett, mintha egy jelentésbe temetkezett volna bele.

Találkozzunk a szokott helyen, a szokott időben – rajzolódott ki rajta az üzenet. A férfi arca megfeszült és gondterhelten felsóhajtott. Lassan beindulnak az események, gondolta feszülten. Draco eltűntette az üzenetet, aztán visszatette a pergament a helyére, s bezárta a fiókot, aztán a kulcsot a zsebébe rejtette. Mélyet sóhajtott, tudta, hogy kockázatos bármerre is mennie, de nem halogatta tovább. Tudnia kellett, hogy mire számíthat és ez volt most a legfontosabb. Találkoznia kellett Waverlyvel, méghozzá sürgősen, bár legszívesebben nem ment volna a közelébe. Aggasztották a hírfoszlányok, amiket a hivatalos körökben gyűjtött össze észrevétlenül. A választás nagyobb politikai port kavart, mint azt gondolta volna. A Minisztérium megtiltott mindenféle hivatalos rendezvényt a jelölteknek, így egyelőre újabb merénylet nem történt. A Mágiaügyi Minisztert hét lakat alatt őrizték, a jelöltek nyomában vadászkutya módja loholtak az aurorok, kivéve persze őt. Az auror parancsnok szinte naponta bombázta őt rivallókkal, ami rettenetesen idegesítette, nem is beszélve erről a nevetséges bálról, amit szerveztek neki…

Ráadásul anyja már valószínűleg értesítette Waverlyt tervéről, amiben összeboronálja Hermionéval. A gondolatara is ökölbe szorult a keze. Kísérő vagy nem kísérő, ha hihetett a boszorkány nemrégiben előadott monológjának, akkor valóban kedvelte a férfit. Legszívesebben megfojtotta volna mindkettőjüket. Kényszerítenie kellett magát, hogy ne gondoljon erre és inkább az előtte lévő célra összpontosítson. Bőven volt még tennivaló és akármennyire is meg akarta markolni Waverly torkát, muszáj volt együttműködnie vele.

Az elmélkedésből hirtelen arra eszmélt, hogy kopognak az üvegajtaján. Felemelte a fejét és egyenesen a barna szemekbe nézett. A csinos asszisztense volt, aki egy bögre kávé kíséretében lépett be a helyiségbe. Draco ránézett az órájára. Halál pontos, ahogy mindig. Utálta ezt a helyzetet, pedig ez pontosan az rutin és ritmus volt, amit ő akart. Egyszerűen már nem érezte ebben az egész helyzetben jól magát és mindezt annak köszönhette, hogy nem volt képes parancsolni az érzéseinek. Pedig Granger veszélyesebb volt számára, mint bármilyen átok, méreg vagy ártás. A bűvereje egyetlen egy pillantásában is benne volt, ami azonnal megdobbantotta a szívét. A tűz, amivel a szeme égett, lelkét is megperzselte. Újra el akart merülni az édes, bűnös, izzó vágyban, ami a cseresznyepiros ajkak ígértek.

A nő nem szólt semmit sem, csak ringó csípővel az asztalhoz sétált és letette a kávét, de szándékosan úgy, hogy a méregdrága íróasztalra kilöttyentette. Szóval még mindig haragudott rá – állapította meg Draco. Persze a boszorkánynak eszében nem volt eltűntetni a foltokat, ezt a feladatot meghagyta neki. Egyetlen pálcaintéssel nyomtalanul eltűntetett mindent. Alig bírta megállni, hogy el ne kapja a boszorkány formás karját és az ölébe ne húzza.

– Bocsánat – mondta végül aztán leült az egyik székbe és kihívóan keresztbe tette a lábát. A varázsló csak most vette észre, hogy egy fekete határidőnapló volt még nála.

– Aha – hangzott a válasz. Hermione karba tette a kezét és egy pillanatig várt. A Sárkánykígyót soha sem lehetett igazán kiismerni, most is ott tekergett az íróasztal mögött és arra várt, hogy őt megmarhassa. Persze ezt csak belemagyarázta a kimért tekintettel őt méregető Draco viselkedésébe. Valójában azt szerette volna, ha a férfi olyan gyengéd tekintettel és vágytól fűtve nézett volna rá, mint akkor… Ellenben be kellett érnie most egy igencsak mérges Kígyóval.

– Ma megtartjuk a heti időbeosztásodról a megbeszélést? – kérdezte végül, miután képesnek érezte magát újra beszélni. Feszült volt, mérges és rettenetesen elcsigázott. A délutáni napsütésben fürdött az arca és olyan kihívóan nézett Dracóra, hogy a férfi legszívesebben azonnal megcsókolta volna, aztán mit sem törődve a köztük lévő ellentéttel az íróasztalán szeretkezett volna vele, és végleg kitörölte volna még Waverly emlékét is. Mégis bántotta a büszkeségét ez az apróság.

– Nem, most ezt későbbre kell halasztanunk. Elfelejtettem, hogy hamarosan lesz egy személyes találkozóm – mondta színtelen hangon. A boszorkány szeme megvillant. – Negyed óra múlva indulnom kell, de már nem lesz időm visszajönni. Legjobb lesz, ha készítesz egy tervezetet és később elküldöd egy bagollyal.

– Nincs beírva semmilyen találkozó – ellenkezett Hermione. Ellenállt a kísértésnek, hogy fellapozza a bőrkötéses könyvet. – Én nem is tudtam ilyenről. Különben szerepelne a napirendedben.

– Mivel ez egy személyes találkozó, így nem említettem – húzta ki magát a varázsló fölényesen. – Ez magánügy, amit nem vitatnék meg veled. Ráadásul a jelenlétedre sem lesz szükség.

– Talán túlzásba vitted a gőgösséget és ezt kell kezeltetned? – kérdezte csipkelődve az szemtelen asszisztens. – Egy kis empátia tanfolyam sem ártana neked. Egyébként meg szólhattál volna. Így nem tudlak megvédeni…

– Nem hiszem, hogy tartozom számadással – jelentette ki fölényesen, aztán hátradőlt a székében. – Vagy talán elfelejtetted, hogy kettőnk közül ki a főnök?

– Persze, hogy nem. De ha már én szervezem az időbeosztásodat, akkor a magánjellegű elfoglaltságaidról is tudom kellene – világosította fel Hermione hideg kimértséggel. Ez a férfi még egy lélegzetvétellel is képes lett volna teljesen kihozni a sodrából. Máglyára vele! – döntötte el a nő csekély mérlegelés után.

– Mivel ez egy magánjellegű ügy és elmúltam már tizenhét éves, így egyedül képes vagyok megoldani. Mellesleg semmi közöd hozzá. Oh, és megtiltom, hogy követni merészelj! – A nyílván való nyerssége még inkább felhergelte a boszorkány indulatait. Merlinhez imádkozzon, hogy Dracónak semmi baja ne legyen vagy tényleg utána menjen? A férfi már tudja milyen feladata van, így valószínűleg egyáltalán nem lesz könnyű dolga, ha követni akarja. Inkább maradt az imádkozásnál… A Sárkány markában volt már így is. Mi értelme lett volna dacolni vele?

– Követni merészeljelek? Malfoy, neked problémáid vannak. Ne kérjek időpontot a Szent Mungóban elmevizsgálatra? Lehet, igazán jót tenne neked és végre kikapcsolódnál egy kicsit. Bocsáss meg, ha kellemetlenül érintett, de úgy gondoltam, tudnom kell merre kóborolsz, így nem tudlak megvédeni – húzta ki magát sértődötten. – Az apád…

– Ne keverd bele az apámat! Ne felejtsd el, hogy csak azért maradtál itt, mert én jóindulatból…

– Nem kell újra elismételned, hogy mennyire kegyes voltál hozzám – jegyezte meg epésen és durván félbeszakította Draco mondanivalóját. – Ha keresnek, mit mondhatok hova mentél?

– Számíthatok, remélem, a diszkrécióra – vigyorodott el a férfi elégedetten. – Egy magánjellegű találkozóm lesz egy hölggyel.

Hermione nem szólt semmit sem csak ült meredten a székben, lassan bólintott, de kerülte a férfi pillantását. Megköszörülte a torkát, aztán inkább a határidőnaplóba nézett meg valamit, miközben a kezébe vett egy sastoll pennát.

– Rendben, akkor a masszázst, amit anyád rendelt, akkor kihúzom – szólalt meg végül, miközben a penna kíméletlenül felszántotta a pergament.

– Köszönöm. – Draco megkockáztatott egy pillantást, de a boszorkány most rettenetesen kerülte a szemkontaktust. Nyilvánvalóan dühös volt, viszont volt valami egészen más is… Féltékeny lehetett? – latolgatta Draco. Hermione néhány pillanatig habozott, aztán felszegte az állát és egyenesen a férfi szemébe nézett. Már nyoma sem volt sem dühnek, sem haragnak, még egy szemtelen mosolyt is megeresztett. Megőrjítette ez a boszorkány…

– Nos, ha úgysem leszel itt, akkor korábban hazamennék, ha nem baj – kezdte elégedetten. – Még be kell szereznem néhány apróságot bálra. Smink cuccokat, egy új harisnyát, harisnyakötőt…

– Rendben van – szakította félbe a felsorolást. Nem kellett még több információ, ami a női alsó neműkhöz és pipere holmikhoz köthető. – Akkor holnap találkozunk.

Egy pillanatra összenéztek az íróasztal fölött. A feszültség annyira tapintható volt köztük, hogy mindkettőjük szíve hevesen vert. Dracót csak az önuralma mentette meg, hogy teljesen elveszítse a fejét.

– Érezd jól magad! – jegyezte meg kimért mosollyal a boszorkány, és kihívóan az ajkába harapott, aztán felállt és kínzó lassúsággal elhagyta az irodát.

Draco csak akkor lélegzett fel igazán, amikor tíz perccel később már nem látta a boszorkányt a helyén. Hamar összeszedte a dolgait és bepakolta a táskájába, éppen felült volna a seprűjére, amikor is megjelent egy cingár, félénk fiú egy rózsacsokorral a kezében. Tanácstalanul nézett körbe és leginkább egy rakás szerencsétlenségre emlékeztette.

– Jó napot, uram! – köszönt illedelmesen.

– Jó napot! Segíthetek valamiben – kérdezte Draco a kelleténél talán némileg ingerültebben. A fiatal fiú megpróbált fogást találni a virágcsokron, de majdnem leejtette. Elővette a pergament a zsebéből és vészes egyensúlyozva a csokrot megpróbálta kibetűzni az írást.

– Miss Hermione Gran… Granter, nem is Grangernek hoztam ezt a csokrot – mondta végül vékony hangon. – Nem tudja, hogy merre találom? Már háromszor irányítottak rossz felé ma. – Dracót elfutotta méreg. Mi franc? Mégis ki küldhet neki virágokat? A harag hullámai újra magukkal ragadták és ki akarta valakin mindezt tölteni. Látta a kártyát beletűzve az rózsák közé. Feltámadt benne a mardekáros kíváncsiság és ravaszság.

– Adja csak ide! – szólalt meg végül mézesmázosan. – Majd én átveszem őket. Miss Granger az én asszisztensem. Aláírom az elismervényt és átadom neki!

– Komolyan? – kérdezte a fiú úgy, mintha legalább karácsony lenne. – Úgy értem megtenné? Igazán lekötelezne vele. Még van egy rakás fuvarom. Maga igazán jó fej, öreg!

– Nem tesz semmit, nagyon szívesen – villantotta rá a legszebb vigyorát, aztán cirkalmas aláírással igazolta az átvételt, aztán adott némi borravalót a fiúnak, aki pár percen belül már ott sem volt. Draco aztán végül egyedül maradt a rózsacsokorral, ami már ott pihent a tárgyalóasztalon. A férfi percekig csak szemezett vele, de aztán belátta, hogy a kíváncsisága és a puhánysága győzedelmeskedett a józanesze felett. Ki kellett deríteni mégis ki küldhette, legfőképpen miért.

Egy laza mozdulattal kiemelte a virágok közül a kártyát, aztán kinyitotta. Mikor meglátta az üzenetet, kis híján megütötte a guta. Ajkai vékonyra préselődtek össze.

Örömmel leszek a kísérője a Malfoy bálon.
Szeretettel: Nicholas Waverly

A düh mellé még sok más egyéb megmagyarázhatatlan érzés fészkelődött be a mellkasába. Kíméletlenül összegyűrte a papírkártyát, aztán puszta akaratával szénné égette. A lángok magasra csaptak és fekete pernyét vittek magukkal. Egy pillanatra megcsapta az orrát a kesernyés füstszag, de nem érdekelte. Waverlyt az üzenetével együtt gondolatban porrá égette. Mégis mit képzeld magáról ez az ostoba fajankó? – dohogott magában Draco. Virágot küld Hermionénak? Micsoda egy elcsépelt klisé! Elképzelte, ahogy a boszorkány a csokor fölé hajol és elmosolyodva belélegzi a balzsamos illatukat, esetlen egy szálat a kontyába tűz.

Bármi is lesz, távol kell tartania Grangertől egykori barátját. Ismerte már Waverley gennyes hódítási képességeit. Megragadta a csokrot és elindult vele kifelé az irodából. El kellett tűntetni innen minden bizonyítékot… Egyszerűen dühös volt, csalódott és valami olyasmi, aminek nem akart nevet adni. Már éppen belevágta volna az összes rózsát egy szemetesbe, amikor belebotlott Abernethy képviselőbe.

– Nehéz nap?

– Mondhatjuk úgy is – szűrte a fogai között Draco.

– Hallottam róla. Vagyis ki ne hallott volna ezen a szinten? – mondta Abernethy. – Nem ártana visszavenned, ha komolyan gondolod ezt a jelölést.

– Semmi szükségem a tanácsaidra. Különben is jobb helyzetbe kerülsz, ha én kiesem a versenyből.

– Nem győzelem az, amiért nem kell megharcolni – vigyorodott el a varázsló. – Különben is én nem vagyok olyan körmönfont, mint mások a csapatból.

– Ez igaz – bólintott Draco. – Sokat látlak errefelé.

– Mert egy csodás nőt találtam a recepción. El kell ismernem Malfoy nagyon ügyes a HR részleged, csak csinos és okos nők vesznek körül – nevetett fel halkan. – Elárulhatnád, hogy honnan szerzed be őket?

– Nem fedhetem fel a titkaimat. De megkértek ne csábítsd át magadhoz Normát. Most cseppet sincs kedvem új recepciós keresni.

– Eszembe sem jutott. Én elcsábítani akarom – vigyorgott továbbra is. – Ez ellen csak nem lehet kifogásod?

– Nincs – rázta meg a fejét Draco.

– Randi? – kérdezte a varázsló kíváncsian. Mosolyra húzódott a szája, amikor meglátta riválisa villámló szemeit.

– Egyáltalán nem. Téves kézbesítés – válaszolt azonnal Draco. – De nem volt hozzá kártya. Nekem meg nem kell.

– Megengeded, hogy egy szálat… Normának – mondta egy félszeg mosollyal. – Imádja a virágot.

– Elviheted az egészet – sóhajtott a varázsló. – Nekem nem kell és különben is ki akartam dobni. Nincs kedvem vesződni vele.

– Biztosan? – kérdezte Abernathy kételkedve. – A barátnőd biztosan örülne neki.

– Leköteleznél vele. Egyébként a barátnőm miatt nem kell aggódnod, ugyanis nincsen.

– Nem is tudom, mit mondjak – rázta meg a fejét a varázsló. – Igazán kedves tőled!

– Norma örülni fog. – Azzal a kezébe nyomta a csokrot, mintha valami égető bűntől szabadulna meg. Végre fellélegzett és már nem érezte azt a különös érzést. Különös, már nem is érezte bűnnek azt, amit tett. Valósággal megkönnyebbült ettől a tehertől, amit ez az orvul szerzett virág okozott neki. Tudta, hogy nem cselekszik helyesen, de mit számít még egy a rovásán?

– Köszönöm – válaszolt hálásan Abernathy. Megveregette Draco vállát és biztatóan mosolygott rá. – Nem is gondoltam volna, hogy ennyire rendes is tudsz lenni.

– Nincs mit – mondta végül érzelemmentes hangon, aztán megmarkolta a seprűnyelet, úgy hogy teljesen elfehéredtek az ujjai. Végigment a folyosón és elindult a liftek felé. Ma a hosszabb utat választotta. Nem értette igazán, hogy mi történik vele, de azt biztosan tudta, hogy Hermione nem érezheti jól magát Waverlyvel.

***

Az erdő sötét volt, de őt ez nem érdekelte. A félhomályban, alig lehetett látni, viszont ez sem hátráltatta. Úgy száguldott a fák között, mintha minden nap erre járt volna haza. Seprűvel verhetetlen volt, és ezt nagyon jól tudta. Ahogy a szél az arcába csapott megborzongott, ennél nem volt semmi sem, ami jobban megnyugtatta volna. Nagy lendülettel érkezett meg a liget közepére, majd egy könnyed ugrással leszállt a seprűről. Az őrült tempó ellenére elegáns landolást mutatott be.

Néhány utcai lámpa fényén kívül minden ködös félhomályba burkolózott. Az ősz nyomának álcázva vonta körbe a köd a ligetet. Draco elővette a pálcáját, aztán elsuttogott egy varázsigét. Apró kékes fénypontok jelentek meg és vezetették tovább a kétes ösvényen. Lépteit elnyelte az avar zizegése. Nem kellett sokáig kutyagolnia ezen a kietlen tájon, hamarosan egy romos, ódon épület bontakozott ki lassan a fénypászmák gyenge fényében. Kísérteties volt, meglehetősen elhagyatott és Draco attól tartott egy–egy tégla hamarosan a fején landolt volna, ha akár egy rossz mozdulatot is tesz. Körülnézett, de nem látott semmi hasznosat. Szorosan markolta meg a seprűjét és közelebb ment. Ekkor megpillantotta a táblát.

Ha elég bátor vagy. Áldozz!

Waverly hülyeségei – morogta Draco magában. A pálcájával megkarcolta az ujját és rányomta a táblára. A tábla megremegett aztán eltűnt. Egy szemüveg jelent meg az mélyedésben, zsupszkulcs volt, ahogy mindig. Megragadta a tárgyat, aztán már indult is. Hamarosan egy tisztáson találta magát messze Londontól. Megcsóválta a fejét. Nicholas mindig valami egyedit talál ki. Nem hiába volt jó abban, amit csinált.

– Végre itt vagy – szólalt meg, majd kilépett az egyik fa mögül. Ahogy mindig, amikor ideges volt egy cigaretta lógott ki a szájából. – Késtél.

– Igyekeztem. De feltartottak. Annak ellenére, hogy határozottan kértem, Granger, nem marad egykönnyen a fenekén – morogta a férfi. Valóban, ahogy kitette a lábát a Minisztériumból Granger vagy valaki más követte, de aztán a remek seprűkezelésének köszönhetően hamar lerázta.

– Azt látom. Hoppanálhattál volna – jegyezte meg. Draco csak felhorkant, ahogy mindig, ha ez szóba került. – Nem értem mi ez a seprűmánia…

– Nem azért vagyok itt, mert azt akarom, hogy valaki kioktasson – vágott vissza csípősen. Egyáltalán nem volt szüksége Waverlyvel egy veszekedésre. Így is rezgett a pálcája, amikor arra gondolt, hogy a férfi hozzá fog érni Hermionéhoz. Még ha akarta volna sem tudott volna Waverly erős legilimenciáját megállítani, a varázsló különös mosollyal méregette őt. – Miért akartál találkozni?

– Jobb lenne, ha lefújnád a bált – mondta kertelés nélkül. – Nagyon sok ember lesz és nagy a kockázat. Mióta meghirdetted, azóta még a szokásosnál is nagyobb a mozgolódás.

– Nem ezt akarjuk éppen? – fakadt ki végül Draco a kelleténél talán hevesebben. – Ki akarjuk ugrasztani a nyulat a bokorból, elérni, hogy hibázzon, aztán lecsapni rá. Vagy talán tévedek?

– Nem. Ez volt a terv. Csak időközben nőtt a kockázat is. Szükség van rád, és nem csak az első választási fordulóig. A tűz közelében kell maradod, amíg lehet. De nem kell céltáblát ragasztanod a seggedre.

– Meghívtam a jelölteket is vagy talán nem emlékszel? Ez lenne az első nagy, viszont nem hivatalos találkozásunk a vita óta. Egyébként sem mondhatom le a bált…

– Éppen ez baj. Az egész társaságra ráraktad a céltáblát. Ez így egyáltalán nem jó ötlet – folytatta a férfi. – Esélyünk sem lesz mindenkit megvédeni és nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megint letolt gatyával kapjanak el minket, mint ahogy a vitán is… Azt beszéltük meg, hogy nem vállalunk nagy kockázatot. Nem is tudom honnan jött az ötlet.

– Anyámtól – válaszolt kurtán. – Szerinted mikor rendeznék jótékonysági bált magamtól? Majd, ha pöttyöshátú szkarabeuszok potyognak az égből… Narcissa Malfoyt nem lehet megállítani és már így is nagy publicitást kapott az ügy. Mégis mekkora visszhangja lenne ennek, ha lefújnám? Ezzel már régen elkéstünk, drága barátom.

– Gondolhattam volna. Fele annyira sem van dörzsölt, minthogy ilyen saját magad kitalálj. Pedig valóban politikailag egy igencsak előnyös lépés, el kell ismernem. Pénzt gyűjteni a Szent Mungónak mindig jó döntés.

– Elég már ebből! Ha veszekedni akarsz, akkor jobb, ha most elmegyek! – Draco legszívesebben ide sem jött volna. Eszében sem volt Waverlyt hallgatni.

– Erősítés kell. Egyedül nem tudom kezelni ezt a nagy tömeget – szólalt meg végül a varázsló. – Tudom, hogy nem ez volt a terv, de nem tehetek mást. Be kell avatnod Grangert is.

– Nem. Ezt már megbeszéltük. Nem fogom bajba keverni – rázta meg a fejét. – Így is elég lesz neki megemészteni, ha nem veszik vissza az auror testületbe… Persze, ha nem tudja ezt már most is magától.

– Ráadásul azt is nehéz lesz megemésztenie, hogy rád van kattanva – vigyorgott Waverly a félhomályban. Draco gyilkos tekintettel nézett rá. – Követtelek nem is olyan régen és láttalak mindkettőtöket…

– Ezért megérdemelnél egy átkot! Semmi közöd nincs a magánéletemhez! – közölte hidegen és érezte, hogy a hidegvére lassan megsemmisül.

– Hátrább az agarakkal! A seggedet mentettem meg, amikor védelem és a józaneszed nélkül a vágyaira hallgatva rohantál Granger karjaiba. Mégis mit gondolsz mennyi ellenség szegődött a nyomodba ezalatt? Jobb lenne, ha végre újra a feladatra koncentrálnál!

– Ne utasítgass!

– Láss ki a rózsaszín ködből! Az a boszorkány elkapott, de nagyon rendesen, pedig neki is inkább a feladatával kellene törődnie.

– Ezzel mit akarsz mondani?

– Csak annyit, hogy védenie kellene a hátadat. Elvégre a testőröd.

– Megmagyaráznád, hogy ezt mégis honnan tudod?

– Te pedig egy magyaráznád, hogy a te nőd miért velem akar menni a te bálodra? – kérdezte csak úgy mellesleg.

– Ejtsük a témát, ha nem akarsz párbajozni! – csikorgatta a fogát Draco. – Elég nagy baj az is, hogy inadba szállt a bátorság, nem kell még ezt is megtárgyalnunk. Válaszolj a kérdésemre!

– Közel sem volt olyan nehéz megtudni, hogy miben sántikál – nevette el magát Waverly. – Az auror parancsnok nem bízott semmit sem a véletlenre. Lehet, hogy egy arrogáns futóféreg, de nem futóbolond. Bár Granger így sem tűnt a legjobb választásnak, Greenwood már az elejétől fogva arra számított, hogy kudarcot vall.

– Megmentette a bőröm párszor – közölte a kényeket Malfoy indulatosan. – Miért lenne jó neki, ha Granger kudarcot vall? Mindenki tudja, hogy harcolt a háborúban, egy hős, ha fogalmazhatok így. Senkinek sem kell bemutatni a képességeit.

– Ha olvastad volna a jellemzést róla, akkor nem így gondolnád – jegyezte meg Waverly sötéten.

– Miféle jelentést?

– A bálon megkapod a másolatot. Hermione Granger egy igencsak figyelemreméltó nő, de vannak… Majd elolvasod, és eldöntöd, mit lépsz – ígérte a férfi. – Mivel bosszantott fel egyébként?

– Ha erre nem jöttél rá, amikor megkaptad anyámtól a levelet, akkor egy hatalmas nagy idióta vagy.

– Szóval tetszem Grangernek? – nevetett fel harsányan. – Hmm, érdekes. Talán mégis közelebbről meg kell, hogy ismerjem.

– Ne merj egyetlen ujjal sem hozzáérni! – sziszegte fenyegetően. Waverly vigyorogva emelte fel a kezét.

– Ha tetszem neki, akkor muszáj lesz – nevette el magát. – Miért nem tisztázod vele a helyzetet? Megkönnyíteni a dolgodat.

– Megnehezítené, hidd el nekem! – morogta a szőke hajú varázsló és idegesen beletúrt a hajába. – Már így is éppen eléggé megnehezíti a dolgomat. Nem bánnám, ha egy időre nyugodtan koncentrálhatnék a feladatra.

– Erősítés, Malfoy! Most már ez túlnő mindkettőnkön. Az álcám már kezd nagyon ingataggá válni. Neked is csak napokat jósolok. Vagy csinálj valami polgárpukkasztót, vagy engedd, hogy segítséget szerezzek.

– Mióta van szükséged az én beleegyezésemre?

– Nem is kellett hozzá – szólalt meg egy fekete hajú férfi, majd ő is kibontakozott a félhomályból. – Csak egyszerű udvariasság, Malfoy.

– Remek. Amikor a segítségedet kértem, nem egészen erre gondoltam – morogta Waverly. – Baj lett volna, ha még legalább egy percig a fa mögött maradtál volna?

– Az idő kevés, sokat beszélsz és még messze nem végeztünk – jegyezte Draco. – Különben is mi már egyezkedtünk. Nem igaz?

– De igen.

– Leszokhatnál már arról, Malfoy, hogy nem te körülötted forog a világ – mondta sértődötten Waverly.

– Nem egészen erre gondoltam, amikor segítséget kértem. Sajnálom, hogy a tervünk egyre jobban hasonlít egy improvizációs játékhoz – védekezett Draco. – De most jobb lenne, ha sietnénk.

– Végre egy értelmes mondat – jegyezte meg a fekete hajú varázsló. – Egyébként, amit Her…

– Ne keverd bele őt! – csattant fel indulatosan. – Nem kell tudnia semmiről. Ha meg akarunk védeni másokat, akkor ne keverjük bele Grangert.

– Van, akit viszont muszáj – szólalt meg újra a fekete hajú varázsló.

– Mégis kire gondolsz?

– Az apádra, Malfoy.

***

Órákkal később Dracónak zsongott a feje, amikor megérkezett a Malfoy kúria hátsó bejáratához. Eszeveszetten sok információ, terv és minden egyéb kavargott most benne, de leginkább a harag vezérelte ide, amikor a Ravenswood erdőnél élesen jobbra kanyarodott és egyenesen a szülői ház felé vette az irányt. Semmi különös nem volt ezen az estén, azon kívül, hogy kissé csípős volt, hiszen hamarosan itt az ősz. Már éppen szállt volna le a seprűjéről, amikor egy pálcát érzett a hátában.

– Álljon meg, és lassan forduljon felém! – hallott egy reszelős férfihangot. Draco magában elkáromkodta magát.

– Draco Malfoy vagyok – mondta végül. – Talán probléma, hogy hazajöttem a szüleimet meglátogatni?

– Ezt bárki mondhatja – jegyezte meg Will Milford auror, aki éppen akkor kapta el Dracót, amikor be akart somfordálni a szülei házába. – Ellenőriznem kell mindenkit. Mr Malfoy parancsa.

– Csak tessék. Nincs rejtegetnivalóm – morogta Draco, majd hagyta, hogy bűbájokkal leellenőrizze. Aztán megfordult, hogy a kimérten figyelő auror szemébe nézhessen. Ismerték egymás, még gyerekkorukból, de soha nem voltak barátok. A Milford család cseppet sem volt a legjobb nevű aranyvérű családok közül való. Persze a háború után emelkedett a fényük, miközben Malfoyéké kicsit megkopott.

– Rendben van – nyugtázta Will rezzenéstelen arccal. A férfi leplezetlen utálattal figyelte Dracót. – Jó éjt, Mr Malfoy!

A varázsló egyetlen egy szót sem szólt, de legszívesebben megátkozta volna a kis görcsöt. Mindig is utálta Milfordot, így az érzés kölcsönös volt. Fennhéjázó, undok és törtető mardekáros volt és most megjátssza az aurort… Az ilyenektől tudott csak igazán bepöccenni. De most egészen más dolga volt, ami nem tűrt halasztást. Újra felvette a ritmust és úgy szelte végig a folyosókat, mintha csak port akart volna kavarni a vörös bársonyszőnyegeken. A kelleténél talán udvariatlanabbul törte rá apjára a dolgozószoba ajtaját.

– Azonnal beszélnem kell veled! – rontott rá Lucius Malfoyra, aki éppen akkor gyújtott rá egy szivarra. A Lángnyelv Whiskey már ki volt töltve a kristálypohárba, de még érintetlenül állt a család ügyeit taglaló, katonás sorrendben elhelyezett pergamentekercsek mellett.

– Illendőség? – húzta ki magát Lucius és kifújta a füstöt. – Drága fiam, hallottál már ezekről? Kopogás?

– Most nincs időm erre. Tudom, hogy miben sántikálsz. – Draco két kézzel nekitámaszkodott az asztalnak és fenyegető pillantásokkal fürkészte apját, aki a nyugtalanság egyetlen egy jelét sem mutatta. Hűvös nyugodtág, higgadt, jéghideg tekintet – mindkét erényt tökélyre fejlesztette.

– Ez igencsak durva, alpári megfogalmazás – forgatta meg a szemét a férfi, miután belekortyolt a borostyán sárga italba. – Egy aranyvérű nem sántikál semmiben. Terveket készít és végrehajtja azokat.

– Nem kell a púder, apa. Minden tudok!

– Ezt igazán kétlem. Én inkább úgy hiszem, csak féligazságokat tudsz – közölte még mindig rettenetesen nyugodtan.

– Tudom, hogy te bérelted fel Grangert.

– Ez igaz. Csalódtam volna, ha nem jössz rá. Végül is egész ügyes lány, hogy eddig titokban tudta tartani. Igazán elismerésre méltó, ahogy kezelted a helyzetet.

– Tüntesd el a közelemből! Semmi szükség rá, hogy ott legyen. Csak hátráltat és semmiképpen nem segít.

– Micsoda modor ez? A saját apádat nem illik ilyen durván utasítgatni – fedte tovább Lucius. Bár Dracónak nem volt ínyére az apai nevelés elemei, mégis túltette magát azon, hogy megint egy taknyos kölyöknek nézik. – Granger kisasszony marad, és erről nem nyitok vitát. Békülj ki vele!

– Nincs szükségem védelemre – szűrte a fogai között.

– Majd ha neked is lesz egy meggondolatlan, eszement fiad, akkor majd visszatérünk erre a kérdésre – válaszolt Lucius nyugodtan. – Amíg még én vagyok az apád, és megtehetem, addig igenis biztonságban foglak tudni.

– Azt is tudom, hogy vissza akarod szerezni a pálcádat – csattant fel Draco mérgesen.

– Ez sem titok – bólintott Lucius. – Évek óta ezt tervezem.

– Ezért akarod annyira, hogy Mágiaügyi Miniszternek válasszanak meg? – kérdezte dühtől remegő kézzel.

– A család miatt akarom elsősorban. Ez emelné a Malfoyok dicsőségét, hiszen tudod mennyire fontos ez nekem. Nem utolsó sorban előnyhöz juttatna engem is. Miért baj, ha minden lehetőségünket kihasználjuk? Igyekszem kiállni a fiam mellett és a megfelelő emberekkel beszélni, hogy támogassanak. Ez akkora nagy bűn?

– De ehhez miért kell eltenned láb alól az összes jelöltet? – Lucius hátravette a fejét és elnevette magát. Draco elképedve nézte az apját, aki most felkelt a fotelból és a kígyófejes sétapálcára támaszkodva kihúzta magát.

– Ezt határozottan tagadom. Eszemben sincs alagutat ásni a Minisztériumban és elrabolni pár jelöltet. Ráadásul mugli módszerekkel. A világ ugyan változott, de a véleményem nem. Amit varázslattal megoldhatsz, ahhoz ne használj mugli eszközöket.

– Lenne arra embered – horkant fel Draco.

– Ez igaz. De ezzel nagy bakot lőttél fiam. Ugyan nem haragszom rád ezért, mert még túl fiatal és meggondolatlan vagy. Hadd emlékeztesselek, hogy elfelejtettél egyetlen egy apróságot.

– És mi lenne az?

– Pálca nélkül mégis hogyan befolyásolhatnék embereket? Csak egy maroknyi ember képes olyan mértékű varázslatra, amivel azt a két szerencsétlen megátkozták. Emlékezz, egyetlen egyszer sem találtak senkit, aki irányította volna a merénylőket. Ez igenerős mágia… Mégis, ha megdönthetetlen alibim van ezekre az időszakokra. Hogyan találtam volna egy olyan embert, aki mindezt elvégzi csak azért, hogy háttérben maradjak? – tette fel az igencsak fogós kérdést. Draco nem válaszolt, hanem inkább leült az egyik fotelbe. – Igyál egy kis Whiskeyt, fiam! Úgy érzem, rád fér.

– Ha tudnád mennyire – nyögött fel Draco.
hosszászólás: 0
feltöltötte: 2021 Jan 20 by Nyx

Powered by CuteNews

Aktuális