Mentsd meg Malfoyt!

35. fejezet
35. fejezet
Hataloméhség


A szél az óceán felől fújt, s lágy hullámokat vetett a víztömeg. A nap már magasan járt, és rettenetesen nagy volt a hőség. Draco és Hermione a nyaraló teraszán a kényelmes fotelokban ülve vitatták meg a teendőket. Igyekeztek minden lehetséges összeesküvés elméletet feltárni és megoldásokon vitatkozni.

– Jobb lenne, ha nem mennél vissza Londonba – szólalt meg Hermione, de ahogy kimondta egyből szembe találta magát egy haragos, viharszürke szempárral. Nem kellett volna ezt mondania, viszont aggódott érte. – Nem tudjuk, hogy miért raboltak el és azt sem tudjuk, hogy milyen indítékai vannak a merénylőnek.

– Nem ijedek meg semmitől. Én nem fogok meghátrálni csak azért, mert valami veszélyes – válaszolt Draco kimért nyugalommal, aztán belekortyolt a limonádéjába. Egyáltalán nem tetszett neki a boszorkány gondolkodásmódja, persze… griffendéles volt, neki bátornak és vakmerőnek kellett lennie… nem adhatott ilyen hasznavehetetlen tanácsokat. A varázsló egyetlen dolgot nem vett figyelembe: Hermione érzett iránta valamit. Azonban az önző csőlátása és önfejűsége inkább más irányba terelte. – Teljesítem a feladatot.

– Megértem – sóhajtott nehezen a boszorkány. Nem csak egy feladatként gondolt Malfoy megmentésére, hanem ennél sokkal többre. – Kire gyanakszol?

– Aranyvérű és köze van a Minisztériumhoz, viszont biztosan nem egy magas rangú vezető. – Hermione erre csak megforgatta a szemét. Draco felállt a székből és kérdőn nézett a boszorkányra.

– Nem gondolod, hogy ez irdatlanul kevés információ? – szólalt meg végül és idegesen hátrasöpörte a hosszú tincseit. – Alapvetően kevés aranyvérű család létezik, és kevés olyan van, aki politikai körökben nyíltan képviselteti magát, viszont mindet ellenőrizni nem kis feladat.

– Folyik a vizsgálat, már hónapok óta – válaszolta a férfi komoran. – Waverly beépült és…

– Én azért ebben nem bíznék – horkantott fel Hermione megvetően. Draco metsző tekintettel nézett rá és egyáltalán nem örült annak, hogy beléfojtották a mondanivalóját. – Mi lenne, ha kicsit kutakodnánk előtte, mielőtt még újra visszatérnél a nyilvánosság elé?

– Nincs idő rá! Nem engedhetem, hogy kizárjanak – csattant fel Draco türelmét vesztve. Hermionénak fogalma sem volt, hogy egyáltalán mekkora nagy slamasztikában vannak és most az egész varázsvilág jövője múlhat azon hogyan cselednek. – Kockáztatnom kell. Nem hagyhatjuk, hogy az aranyvérűek tanácsa lépéselőnyben legyen. Vissza kell mennünk minél előbb.

– Őrült vagy! – jegyezte meg a boszorkány és egy nagyot sóhajtott. – Meg is ölhetnek, ha újra nyilvánosság elé állsz.

– Én egyáltalán nem így gondolom – jelentette ki a varázsló fölényesen, inkább az óceán felé fordította a tekintetét. Fejfölszőke hajába belekapott a kellemes, meleg szél. Mikor újra megszólalt hangja a szokottnál is mélyebb volt. – Ezzel végre törleszthetek.

– Draco, kérlek…

– Most hadd csináljam ezt úgy, ahogy én akarom! – fordult felé Draco. Hermione torkára forrtak a szavak, amivel meg akarta őt győzni, azonban ez a varázsló mindenkinél konokabb volt. Nem tűrt ellentmondást vagy mellébeszélést, főleg Grangertől nem. Akármilyen is volt a kapcsolatuk, ez most nem lehetett befolyással a feladatára. Úgy érezte magyarázatot kell adnia tetteire és nem hagyhatja a barna szemű boszorkányt kétségek között. – Te nem tudod, hogy min kellett keresztülmennem és miket tettem. Ez a legkevesebb, hogy megakadályozok egy apró politikai zűrt.

– Szóval ez neked egy apró politikai zűr? – nevetett fel Hermione keserűen. – Magadra vállalod a mártír mardekáros szerepét… Nagyon eredeti.

– Ez becsületbeli ügy nekem, Hermione. Nem várom, hogy ezt megértsd vagy elismerj érte. Döntsd el, mit akarsz tenni! Vagy velem tartasz, vagy a háttérben maradsz. Ez egyszerű és világos kérés a részemről.

– Ha korábban beavattál volna, akkor most nem a sötétségben tapogatóznánk – jegyezte meg a nő még mindig idegesen. – Nem tudom eldönteni, hogy ez őrültség-e vagy csak egy merész vállalkozás.

– Ez nem válasz arra, amit szeretnék hallani.

– Néha nem kaphatsz meg mindent, amit akarsz – mosolyodott el gúnyosan, ahogy Dracótól tanulta. – Legyen elég annyi, hogy nem vagyok ellenséged.

– Oh, ez igazán megnyugtató. Nem akarom, hogy őrült Granger az ellenségem legyen.

– Rettenetesen vicces vagy – mondta a boszorkány és felé hajított egy párnát, ami eddig a háta mögött volt.

– Szóval ezzel még nem lehet viccelni? – nevetett fel Draco. – Sajnálom, de ezt nem bírtam kihagyni.

– Szóval a „sajnálom” szerepel a szótáradban? Micsoda meglepetés. De jobb lenne, ha végre másra koncentrálnál. Mégis kik azokat, akinek érdekükben áll Kingsleyt megölni?

– Az összes ex halálfaló, a vagyonukban megnyirbált aranyvérűek, a kirúgott Voldemort szimpatizáns képviselők, és azok, akik megalapították a Tisztavér tanácsot, az utóbbit persze titokban és fű alatt. Kimondottan egyiküknek sincs hatalma, de nagy zűrt tudnak kavarni.

– Egyszerűbb és veszélytelenebb dologba bele sem kerülhettél volna – jegyezte meg szarkasztikusan. – Legközelebb válassz valami komolyabbat.

– Azért Salemben jobban rezgett a léc – vonta meg a vállát Draco, majd elégedetten nyújtózott egyet. A boszorkány csak megcsóválta a fejét és megforgatta a szemét.

– Miért, itt csak meg akarnak egyszerűen ölni és nem kivájt szemekkel, elevenen elégetni? – kérdezte Hermione kíváncsian. – Draco, kérlek, legalább egyszer mérd fel a kockázatot és úgy vesd bele magad ebbe az egészbe!

– Túl sokat aggódsz – mondta félvállról és beleharapott az almába, amit az egyik bevásárló szatyorból szedett elő. – Ez közel sem annyira komoly szituáció. Megteszem, amire kérnek és kiszolgáltatom az auroroknak azt, aki a merényleteket tervezi.

– Nem is értem, miért…

– Nem lesz semmi gond. Kézben tartok mindent. Vannak terveim.

– Oh, igen? Akkor elárulnád, hogy miért vagyunk itt és nem otthon? Hidd el, jelen pillanatban szívesebben lennék otthon, a saját lakásomban és nyugodtan kávézgatva élvezném a napsütést.

– Csak úgy megjegyzem, ha most otthon lennél, akkor késő este lenne – állapította meg Draco fölényesen. – Nehezen élveznéd a napsütést.

– Mióta lettél ilyen tudálékos?

– Mióta egy stréber az asszisztensem? – mosolyodott el végül. – Méghozzá csinos, izgató…

– Draco…

– Ha már itt vagyunk, akkor mi lenne, ha kihasználnánk az időt egy kis…

– Kiket gyanúsítasz? – szegezte neki a kérdést Hermione.

– Te aztán nagyon tudod hogyan vedd le a férfiakat a lábukról! – jegyezte meg morogva és mélyen felsóhajtott. – Én valami egészen különlegesre gondoltam.

– A szex csak összezavar – mondta egy halvány mosollyal, aztán felhúzta a lábát a fonott fotelbe és még kényelmesebben elhelyezkedett. – Most tisztán kellene látnunk és jobb lenne, ha végre koncentrálnál a feladatodra!

– Jó, megadom magam. Szóval kiket gyanúsítok? Nekem Abernathy a leggyanúsabb – jelentette ki Draco. – Mostanság nagyon sokat őgyelgett a jogi osztályon. Kémkedik a jelöltek után.

– Norma a barátnője.

– Hogyne, talán a te kis lányos álmaidban, amiben egyszarvúak hátán érkezik a varázsló – vigyorodott el gúnyosan. – Nincs abban semmi szerelem, amit ők művelnek az irattárban.

– Tudod nem muszáj segítenem neked. Főleg, ha így beszélsz velem. – Hermione sértődötten karba tette a kezét.

– Bocsáss meg, talán azt kellett volna mondanom, hogy ők csak amolyan szexpartnerek? Ennél szebben nem tudom mondani, hogy úgy viselkednek, mint a vérnyulak tavasszal a párosodási időszak kezdetén vagy…

– Értem, értem. Tudom mit jelent a viszony. Amúgy szerintem Abernathyvel nagyon mellé lősz akkor is.

– Miért is?

– Mindenki kémkedik a jelöltek után. Ez egyáltalán nem különbözteti meg a többi jelölttől Persze nem védeni akarom, inkább csak…

– Túlságosan is tökéletes. Mintha teljesen tisztára mosták volna – magyarázta Draco. – Nem gyanús ez egy kicsit? Persze szánalmat is kelt a múltja és ettől népszerűbb.

– Ez nem igaz – vetette ellen Hermione. – Udvarias, remek programja van és meghallgatja az embereket. Miért kell neked egyből összeesküvést látnod ebben?

– Nem csodálom, hogy téged is megbabonázott az álarc – csóválta meg a fejét Draco. – De nem baj.

– Ne merj engem szűklátókörűséggel vádolni! Ha Abernathy veszélyes lenne, akkor már régen rács mögött lenne.

– Ugyan miért?

– Nem csak te végzel kutatásokat.

– Mondd neked az valamit, hogy fekete mágia?

– Mire akarsz ezzel kilyukadni?

– Az égvilágon semmire – rázta meg a fejét Draco. – Inkább azon gondolkodj, hogy kinek állt az az érdekében, hogy mellém osszanak be testőrként.

– Ezt mért fontosabb a lehetséges gyanúsítottaknál?

– Nagyon úgy tűnik, hogy valaki valami nagyon csúnya dolgot akar tenni és ebben az egész gépezetben mind a ketten benne vagyunk, méghozzá nyakig.

– Nem tudom– rázta meg a fejét. – Az apádtól jött a megbízás és a parancsnokom közvetített. Ebben nincs semmi összeesküvés elmélet.

– Egyetlen egy kérdésre válaszolj, Granger!

– Jól van.

– Kinek vagy leginkább a bögyében a Minisztériumban?

– Senkinek sem. Engem ott mindenki kedvel – mosolyodott el a boszorkány. – Sajnálom, ha ezzel csalódást okozok neked. Én mindig is a jó oldalon álltam.

– Sokan nem akarják, hogy Potter és a csapata ennyire közel legyen a tűzhöz, legkevésbé az auror parancsnokságon. Kingsley nyíltan támogatja Pottert és a barátait, amit sokan nem néznek jó szemmel. Szerinted ezek nem függnek össze? És mi van, ha valakin kijön a posztraumatikus stressz vagy önjelölt hősként bekattanva lemészárol embereket.

– Mondd, te honnan veszel ekkora marhaságokat? – támadt neki Hermione. – Mégis ki hinné el, hogy Harry vagy bármelyikünk képes lenne őrültségekre is.

– A hataloméhség mindenkit megrészegít – közölte egyszerűen Draco, majd ismét helyet foglalt az egyik fotelban. – Vagy tévedek?

– Nem, persze, hogy nem. Valóban ez az egész valószínűleg összefügg, de akkor miért pont engem raktak össze veled?

– Egyszerű. Neked már van arról papírod, hogy őrült vagy.

– Oh, ez így már mindjárt más. Mire számítottak? Hogy meg akarlak ölni? Vagy bekattanok és… nem tudom, könnyen befolyásolni tudnak?

– Lehet, hogy volt ilyen terv is – vonta meg a vállát Draco. – Tökéletes merénylő lettél volna, bár amennyit a közelemben voltál az utóbbi időben, észrevettem volna, ha megbűvöltek volna.

– Akkor talán mégsem annyira záp az agyam.

– És senki sem számított arra, hogy elviszel ilyen messzire.

– Ez az egész kezd egyre zavarosabb lenni.

– Ezért is kell minél gyorsabban visszamennünk.

– Jól van, valahogy megoldjuk – mondta Hermione gondterhelten. – Még el kell intéznem valamit, addig ne menj sehova.

– Meg sem fogok mozdulni.


***

London külvárosában csendes volt az alkony. A későn nyíló édes lonc illatát vitte be a szél a kis irodába, ahol a késő este ellenére még mindig égett a lámpa és vidáman sercegett a penna. Abernathy fázósan húzta össze magán a tálárját. A képviselő szokásához híven serényen, precízen dolgozott, minden akta szabályos rendben, élére állítva hevert a nagy tölgyfaasztal egyik sarkában, ő pedig még mindig a beszédén dolgozott. Kijavította, áthúzta a részeket, majd újra írta. Fel kellett készülnie a holnapi árvaházi látogatásra. Ezt nem csak amolyan kampányfogásnak használta, hanem valóban érdekelték a gyereket. Ő maga is örökbefogadott varázsló volt, s csak a szerencsének köszönhette, hogy tisztes családban nőhetett fel.

Gondosan felemelte a pergament és megvárta, amíg megszárad rajta a tinta, aztán óvatosan betette abba a mappában, amibe már korábban bekészítette egy zsíros csekket, amit adományként kívánt átnyújtani a Szent Mauricius Árvaháznak. Több, mint elégedett volt magával és már csak egy apró simítás volt hátra. Az órára nézett és elégedetten vette tudomásul, hogy még csak este tizenegy óra.

Igyekezett nem gondolni arra, hogy két auror áll őrt a kapuban és a személyi testőre hamarosan megérkezik és ellenőrzi majd a házat, mielőtt nyugovóra térnek. Mostanság többször is feltette magának a kérdést, hogy vajon megéri-e ennyit harcolnia. Ahogy a jelöltek közül sokan mások is, őt is némileg elragadta a versenyszellem. Most is az alsó fiókjában lapuló apró kis varázstárgyra gondolt, amit most már megalázónak tartott. Már hetekkel korábban meg kellett volna semmisítenie, de valamiért ezt még nem tette meg.

Nem hagyta, hogy a rossz előérzete meggátolja a munkában, de minduntalan eszébe jutottak a jelöltek. Már csak Grant, Malfoy és ő voltak versenyben. Ráadásul most ez a szörnyű eset a péntek éjfélkor beárnyékolta az egész választást. A Sötét Jegy megjelenése jócskán felborította a szokásos rendet. A Minisztériumban tüntetéseket is szerveztek, hogy az auror testület dupla erővel vesse bele magát a nyomozásba. Ugyan el akarták titkolni, de két miniszter jelölt előkerült a helyszínen, viszont ők maguk sem tudták, hogy mit keresnek ott. Igyekezet nem gondolni erre, hiszen… ő maga is bűnös volt és nem tudta mikor fog rá is sor kerülni. Még mindig fél szemmel a fiókot nézte, meg is semmisíthetné most, de akkor az aurorok rájönnének… Gondolnia kellett a jövőjére is. Nem úgy, mint Malfoy.

Egész hétvégén Malfoyt és a Granger lányt üldözte a sajtó. Persze a párocska nem nyilatkozott légyottjukról, sőt elbarikádozták magukat a hétvégére valahova. Jól tették. Abernathy úgy gondolta még egy okkal több, amiért Malfoy nem lehet Mágiaügyi Miniszter. Nem mintha Granger személye kivetnivalót vont volna maga után, de az a tény, hogy az asszisztense volt még inkább befeketítette az ifjú varázslót. Talán ez a jelölt úgy vágja maga alatt a fát, hogy nincs is szükség arra a sötét varázslatra.

Bűntudat hasított belé, pedig semmi rosszat nem tett. Mintha nem lett volna mostanság önmaga. Talán csak a feszültség teszi – hessegette el a sötét, komor gondolatokat. Jó lenne, ha pár napot pihenne, mielőtt újra beleveti magát ebbe az őrületbe. Kingsley Schacklebolt hatalmának megdöntése kicsit volt könnyű feladat. A jelöltek egyike sem volt annyira makulátlan, mint amilyen ő. Talán túlságosan is tökéletes volt az álcája, amit aranyvérű barátai kreáltak neki. Okos volt, elhivatott és becsvágyó – pontosan azok a tulajdonságok, amiket a pénzéhes barátok kerestek, hogy aztán saját képükre formálhassák. Talán egy kicsit túlságosan is belemerült ebbe az egészbe és a legjobb lenne inkább kiszállni. Azonban akkor a barátok már nem lennének annyira nagylelkűek, sőt még talán elvennék az életét is.

Márpedig Finn Abernathy nagyon is élni akart, éppen ezért bebiztosította magát, s ezek a fekete mágiával átitatott tárgyak nagyon is veszélyes biztosítékok voltak és remek rejtekhelyet talált nekik. Arcáról azonban lehervadt a mosoly, amikor a padló recsegve megnyikordult, s hűvös légáramlat csapott az arcába. Magához vette a pálcáját, ami eddig az asztal bal felén pihent és lassan felállt a székből. Ösztönösen cselekedett, ugyan soha nem volt paranoiás, de most egyből tudta, hogy baj van. Adrenalin szintje vészesen megemelkedett, szíve a torkában a dobogott, s léptek tompa hangját hallotta a folyosóról. Óvatos, puha léptek… Valaki volt a házban, akinek most még csak bejutnia sem lett volna szabad.

Hideg verejték csorgott le a hátán. Lassan elfordította az ajtógombot, s az ajtó egy kattanással kitárult, nyikorogva, lassan. Kint nem volt senki sem. Abernathy ekkor tudott először mély levegőt venni. Fekete, füstszerű árny lopakodott be az irodába, mintha egy kígyó lenne. A férfi elfehéredve, remegve emelete fel a pálcáját, az alak először arctalanul imbolygott a helyiségben, aztán egyszer csak testet öltött. A fekete, kavargó füst lassan eloszlott és egy csuklyás férfi állt előtte. Abernathy ijedtében még hátrált még egy lépést, de a pálcáját a férfira emelte.

– A maga helyében letenném azt – szólalt meg a reszelős hang, ami túlontúl ismerősen csengett, de cseppet sem jelentett ez az ismeretség túl sok jót.

– Maga? Mit keres itt? – kérdezte remegő hangon. – Nem szabadna itt lennie.

– Talán meglepődött? – mosolyodott el gúnyosan. – Bár, ahogy látom, igen. Nyugalom nem azért jöttem, mint amire gondol. Nem vagyok könyörtelen.

– Sejtettem, hogy ön áll az egész mögött – motyogta Finn idegesen. – Ahogy, akkor rám nézett már akkor is…

– Felesleges fecsegésre most egyáltalán nincs időm – jelentette ki az idegen férfi komoran. – Legjobb lenne, ha együttműködne. Akkor nem lenne egyikünknek sem nehéz dolga.

– Egyáltalán hogy jutott be? Aurorok vannak mindenütt, sőt hamarosan még eggyel többen lesznek.

– Sajnos nem lesznek. Jane ma nem tud eljönni önhöz, nagyon sajnálom – hangjában szemernyi sajnálat sem volt. – Halaszthatatlan dolga támadt.

– Ezt nem értem. Akkor is varázslatokkal őrzik ezt a házat…

– Nevetségesen egyszerű volt – közölte nevetve. – Mégis mit várt? Hogy pont engem fognak megakadályozni azok az ostobák odakint? Már napokkal ezelőtt megtehettem volna, hogy idejövök, ha Malfoy és Granger nem köp bele a levesembe. Az a nő még rendesen elbaltázni sem tudja a feladatát, Malfoy pedig pontosan az a fatökű, akinek gondoltam.

– Mit akar ez jelenteni? – kérdezte még mindig remegve Abernathy. – Mégis mi köze van ennek Malfoyhoz? Ő csak egy egyszerű jelölt, semmi több.

– Valóban így gondolja?

– Persze. Csak egy nagyravágyó aranyvérű, ahogy megjegyzem, mi is vagyunk. Nem is értem, hogy miért nem őt választották.

– Ki gondolna pont magára? Pontosan ez volt a terv – emlékeztette a csuklyás férfi. – Egy lelenc, vértisztaságát megkérdőjelezhető jelölt a legideálisabb választás a jelenlegi helyzetben. Gondoljon csak bele, hány ember szimpatizál magával? Ne legyen gyerekes…

– De Malfoynak akkor is köze ehhez az egészhez.

– Nagyon is sok köze van, kedves Abernathy. Malfoy eltűnt Grangerrel együtt és momentán egyáltalán nincs senki, aki tudná merre vannak – folytatta a varázsló nyugodt hangon. Szürreális nyugalma még groteszkebbé tette a helyzetet. Ugyan mindketten tudták, hogy ezért a tudásért valamelyiküknek vezetnie kellett és momentán Abernathy indult rosszabb esélyekkel. – Szükségem van Malfoyra minden áron, de ha nem lesz itt keddig, akkor kénytelen vagyok átvenni a helyét megint.

– Hogyan? És nekem mi közöm van ehhez?

– Malfoy a legértékesebb jelölt. Ő tud egyedül a legközelebb férkőzni Shacklebolthoz, hogy aztán szépen, csendben megölje.

– De nekem azt mondták, hogy nem esik bántódása…

– Milyen naiv – nevetett fel megint a varázsló. – Mégis mit gondolt? Shackleboltot nem lehet csak úgy egyszerűen félreállítani, hiszen egy háborús hős, akárcsak Potter, Weasley és Granger. Hallgatnak rájuk, a varázsvilág szereti őket, de most már éppen itt az ideje, hogy félreálljanak és közük se legyen a Minisztériumhoz.

– Nem, ez nem lehet… És mire kell Malfoy?

– A Miniszter egyik pártfogoltja? Nos, mit gondol, mégis mire kell nekem Malfoy? Igazság szerint Imperius átokkal akartam rávenni, hogy tegyen nekünk egy apró szívességet. De az a szarházi elmenekült, és most ki tudja, hol van – csattant fel hirtelen. – Fogytán a türelmem, Abernathy! Adja ide nekem azokat a hajszálakat, aztán már itt sem vagyok.

– Mégis miről beszél? – értetlenkedett a férfi, pedig nagyon is jól tudta, hogy miről van szó. – Semmilyen hajszálakról nem tudok.

– Élvezi a Cruciatus átkokat? Nem félek használni a főbenjáró átkokat, hiszen maga is tudja, hogy mivel foglalkozom. A fekete mágia szinte árad abból a fiókból ott az íróasztalában. Szépen kértem, és hagytam, hogy maga adja oda őket, ezt igazán értékelhetné.

– Honnan tudja…

– Érzem – felelte könnyedén. – A sötétség a lényem része, ez csak egy apróság, ami a kiváltságos helyzetemmel jár. Nem érdekel, hogy mire akarta kényszeríteni Malfoyt azzal a woodoo babával, de garantálom, hogy nem lesz erre szüksége. Malfoy oda kerül ahová való és az az Azkaban.

– Nem akartam bántani Malfoyt.

– Persze, hogy nem, csak elbájolni, igazam van? De mindegy is, hiszen már úgysem tudjuk meg, hogy mi lett volna, ha sikerül.

– Előnyhöz akartam jutni…

– Könnyíthet a lelkén, de azt ajánlom, hogy ne nekem tegye meg. Egyáltalán nem vagyok vevő a vinnyogásra. Kicsinyes, ostoba és szánalmas élete cseppet sem érdekel. Adja át nekem azt a babát és akkor még megéri, hogy maga üljön a miniszteri székre. Ahh, nincs kedvem tovább szórakozni. Imperio!

Abernathy arca kifejezéstelen lett, mintha alva járna, és nem tudna magától. A varázsló magabiztosan, szavak nélkül irányította. A miniszterjelölt lehajolt, kihúzta a fiókot, aztán elővette Draco Malfoy élethű mását ábrázoló viaszfigurát, aminek a mellkasára három apró hajszálat ragasztottak.

Az idegen elmosolyogott, aztán elvette a babát Abernathytől. Kihúzta a hajszálakat, aztán egy aprócska kristályfiolába helyezte őket. Végre megvoltak és a terve folytatódhatott tovább. A hatalomért tette, amit felkínáltak neki, ami sokkalta értékesebb volt, mint azt valaha sejtette volna. Most már senki sem állhatott az útjába. Nem érdekelte a miniszteri pozíció, sokkal inkább a lehetőség, hogy a háttérben megbújva lassan megszabaduljon a hátráltató tényezőktől.

Shacklebolt likvidálása perverz örömmel töltötte el és alig várta a megfelelő pillanatot, hogy vérrel pecsételje meg a Miniszter sorsát. Csak azt sajnálta, hogy ilyen hamar véget ér és senki sem tudja meg az ő szerepét. Nagyon nagy kár.

– Exmemoriam! – mondta végül és kitörölte magát, a woodoo babát és a ma estét Abernathy elméjéből, aki most úgy aludt, mint egy ártatlan varázsló. Ő pedig észrevétlenül elsuhant a két csapnivaló auror orra előtt és eltűnt a csendes alkonyban.


hosszászólás: 0
feltöltötte: 2021 Jan 30 by Nyx

Powered by CuteNews

Aktuális