Mentsd meg Malfoyt!

3. fejezet
3. fejezet
Állásinterjú

– Megőrültél, Hermione? – csattant fel Ginny Weasley éles hangja. Vörös haja most még inkább kiemelte szintén skarlát színben pompázó arcát. Hermione éppen öltözködött a zsebkendőnyi lakásában, ahol mindenütt könyvek sorakoztak; a széken, a szék alatt, az ágy alatt, az asztal alatt, a sarokban. Az elcsigázott lakástulajdonos fáradtan igyekezett magára erőltetni egy ceruzaszoknyát, amelyet az állásinterjúra szerzet be, egy röhejesen magas sarkú fekete cipővel egyetemben.

Hermione úgy nézett Ginnyre mint egy nyúl a reflektorfényben. A vörös fergeteg végigsöpört a kicsiny lakás útvesztőjében, melyeket a vaskos esti olvasmányokból építettek. Ginny fúriaként állt meg a lakás közepén. Az auror nem érezte magát felkészülve egy kioktatásra és a Weasley-féle temperamentumra. Fáradtan rogyott le az egyik székre.

Amikor harmadik próbálkozás után sem sikerült dűlőre jutnia a cipővel inkább félredobta a sarokba, ahol egy helyes szótárgyűjteményen egy stargazer liliom nevelkedett, már igencsak szűknek bizonyuló cserepében. Ginny a hirtelen haragjával sok volt neki erre a reggelre.

– Neked is jó reggelt, Ginny! – szólalt meg végül és ásított egy nagyot. – Csak ezért jöttél fel ilyen korán? Még alig múlt öt óra.

– Egy óra múlva edzésen kell lennem, és egyáltalán nincs korán – magyarázta a lány, de még mindig dühös volt. – Rontól hallottam, hogy áthelyeztetted magad. Ezt nem hiszem el! Annyi mindent megtettél. Most meg nézz magadra!

Hermione önkénytelenül végignézett magán. Szakadt harisnya, torzonborz göndör haj, idétlen szürke szoknya és béna smink – ezzel ugyan biztosan le fogja Malfoyt nyűgözni. Még igen csak sokat kell finomítania a megjelenésén, de már alig maradt ideje. Az ő képességeivel akár évekbe is telhet, mire kimondottan nőies megjelenéssel mehet el egy állásinterjúra.

– Gyorsan terjednek a hírek, ahogy látom – jegyezte meg élesen és kihúzta magát. – De add vissza a kulcsot a lakásomhoz, mert még egyszer nem hozod rám a frászt! A kioktatás nem éppen vészhelyzet. – Ginny elengedte a füle mellett a megjegyzést, majd még beljebb merészkedett a lakásba. Át kellett lépnie pár akadályon, de végül elé közel került barátnőjéhez. Csípőre tette a kezét és felhúzott orral magyarázatot követelt.

– Össze kellene végre szedned magad! – javasolta határozottan, mintha képes lett volna Hermione összes gondját egyetlen egy pillanat alatt megoldani. A boszorkány csak lemondóan sóhajtott egyet. Nem volt kedve magyarázkodni. – Mindenfelé csak könyv van, sehol egy talpalatnyi hely. Eddig nem szóltam semmit sem, mert azt gondoltam van mit megemésztened, de ez nem mehet így tovább. Mióta…

– Egészen addig jól megvoltam, amíg erre rá nem világítottál. Egyébként meg jogom van más állást váltani. Ez legalább jobban fizet – vonta meg a vállát Hermione. – Megmutassam, hogy mennyit kell kifizetnem havonta? Valóban érdemes aktákat tologatni egy olyan embernek, aki soha nem fog előléptetni és nem is bízik meg bennem.

– De miért Malfoynak akarsz dolgozni? Apa szerint, a legmagasabb fizetést kínálták – a Minisztérium fennállása óta – annak, aki a titkárnője lesz Malfoynak, de egy rémálom neki dolgozni. Két hónap alatt hatan fordultak meg nála és mindegyik asszisztensét elüldözte. Így akarsz járni te is? – érvelt aggodalmasan Ginny. Erre azonban Hermione nem tartott igényt. – Ugye ez az egész nem Ron miatt van?

– Miért lenne Ron miatt? Szakítottunk, már nem érdekel. Igen, nehezen tettem túl magam rajta, de nem tett annyira taccsra, hogy Malfoyhoz meneküljek dolgozni. Különben is miért olyan nagy ügy ez? – Hermione nem tudta eléggé leplezni a felháborodását. Persze, hogy fájt neki egyszer régen a szakítás, de ez egyáltalán nem befolyásolta semmiben sem a barátságukat és őt magát sem. Már túl lépett rajta.

– Értem – bólintott Ginny, de még mindig azokkal az aggódó kék szemekkel nézett rá, amitől Hermionénak legszívesebben vicsorogni támadt volna kedve. – Hidd el, sajnálom, ahogy Ron bánt veled a végén, de hidd el mindig is szerettem volna, ha a sógornőm lettél volna.

– Én is örültem volna neki – válaszolta a lehető legtöbb őszinteséggel. Még egy halvány mosolyt is sikerült arcára varázsolnia. Aztán úgy döntött végre őszintén, köntörfalazás nélkül beszél Ginnyvel. – Ronnal nem lett volna hosszú életű a kapcsolatunk. Ezt régebben nem vettem észre, de még időben szakítottunk, mielőtt még meggyűlöltük volna egymást. Bár ez utóbbi még nem biztos, hogy nem következik be. A bátyád kotnyelessége és pletykássága igen csak legendás. Különben is, jobb lenne, ha Ron is leállítaná magát. Pedig már egyáltalán nem érdeklem.

– Téged még érdekel Ron? Őszintén. Elmondanád, ha így lenne? – kérdezte gyanakodva. Ginny meddő próbálkozása inkább idegesítette Hermionét.

– Hát persze. Neked elmondanám. De nincs mit elmondanom, nem akarok már egyáltalán erről a témáról hallani.

– Aggódom érted. Malfoy egy eszelős idióta. Már most rengeteg ellensége van, nem is beszélve erről az őrültségről, hogy Mágiaügyi Miniszter akar lenni. A Reggeli Próféta csak ezzel van tele tegnap este óta. Ki lenne az az elmeháborodott, aki egyáltalán rá szavaz? Nevetséges! – csóválta meg a fejét lemondóan. – Nem akarom, hogy kikészítsen.

– Semmi baj nincs, Ginny! – nyugtatta meg kedvesen. – Ez egy munka semmi más. Legalább lesz lehetőségem valami újba kezdeni.

– Annyit dolgoztál azért, hogy auror lehess…

– Hogy aztán iratokat tologassak minimálbérét és kávét főzzek húsz-harminc aurornak. Ne beszéljük erről! – javasolta enyhe éllel a hangjában. – Inkább ülj le és igyál velem egy teát! Aztán segíthetnél becipzárazni a szoknyámat. Nem boldogulok ezekkel a női dolgokkal.

– Nem lehet, mennem kell, mert nem érek oda.

– Jellemző – csóválta meg a fejét Hermione. – Amikor tényleg szükségem van a segítségedre, akkor egyből elsuhansz egy seprűnyélen…

– Majd küldj egy baglyot. Drukkolok neked. Amúgy a sminkeddel csinálj valamit, a szempillafesték elkenődött.

– Merlinre… Rendben van.

– Aztán szorongasd meg, Malfoyt! Éppen itt lenne az ideje, hogy valaki végre jól…

– Meglesz, Ginny, de ha menned kell, akkor menj most!

Elbúcsúztak, majd miután Ginny elment Hermione bement a hálószobába és végigfeküdt az ágyon. Másra sem vágyott, mint egy újabb forró zuhanyra és legalább egy hét alvásra. Azonban ma reggel biztosan állásinterjúra kell mennie. Felkelt az ágyáról és hatalmasat sóhajtott, majd kinyitotta a komódja legalsó fiókját. Egy vékony könyvecske volt benne, amit egyik barátnőjétől kapott valamikor régen.

Legyünk bűbájosak – hirdette a cím cirkalmas betűkkel. Hermione elővette a pálcáját és fellapozta a régóta mellőzött olvasmányt.

– Bűbájosak? – morogta mérgesen. – Utálom Malfoyékat.

***

A Minisztérium ma sem volt másabb, mint eddig bármelyik reggelen. Nyüzsgés, zsivaj és forgatag jellemezte a fogadótermet, ahova Hermione belépett. A komor falak most sem vidították fel és enyhe idegességgel a gyomárban lépkedett az egyik liftig. Mikor megnyomta a gombot egyből felszökött a pulzusa. Már nem fordulhatott vissza, nem választhatott másik irányt. Légző gyakorlatokkal igyekezett magát lenyugtatni, s nedves kezét a szoknyájába törölte.

Hermione pár perccel később már határozott léptekkel haladt végig a folyosón. Ahogy megbeszélték Lucius Malfoyjal, új külsőt öltött magára. Haját szoros, rafinált kontyba bűvölte, lábát vadonatúj magas sarkú cipőbe bújtatta, ami egy kissé szorította, de egy átokkal elintézte a cipő sorsát. Szűk ceruzaszoknya és fehér blúz melyet nagyanyja egy régi pillangó alakú brossával díszített, egészen üzleties megjelenést kölcsönzött neki. Még ki is sminkelte magát a hatás kedvéért, bár a sötétben tapogatózott, már ami azt illette, a kilencedik próbálkozás után sikerült csak elfogadható összeállítást magára varázsolnia. Mindent összevetve nem festhetett annyira rosszul. Idefelé jövet a mugli férfiak nyál csorgatva bámultak utána. Egy építkezésnél még utána is fütyültek. Rémesen feszélyezte az utóbbi eset, de elhatározta, hogy mindent megtesz a cél érdekében.

Egy csábos mugli asszisztensnek látszott, legalábbis az egyik divatmagazin szerint, amit még tegnap este sikerült begyűjtenie. Még mindig dühös volt a főnökére, az idősebb Malfoyra és mindenkire, amiért ma itt kellett lennie. Hagyta magát megzsarolni és belement a játékba. Többet soha nem akart egyetlen bevetést sem, ha ennek vége. Persze ez utóbbit nem gondolta komolyan. Még szerencse, hogy érdekelte a mágiajog is, így valóban el fogja hitetni Malfoyjal a szándékát. Bekopogott a negyedik emeleti jogi iroda ajtaján, ami azonnal utat engedett neki.

Iszonyatosan nagy nyüzsgés fogadta odabent, amire nem igazán számított, a Minisztérium előszobájában sem volt ennyi futkosó ember. Irodák, asszisztensek, ügyvédek, jogászok mindenfelé; a taláros forgatagban volt valami szabályos rend és fegyelmezettség. Soha nem volt még ezen az osztályon. Különlegességnek számított, hogy ez volt az egyetlen olyan emelet, mely a föld felett helyezkedett el. Persze Malfoy tudni fogja, a főnöke Greenwood ajánlotta be, mégis ha most elszúrja, akkor valóban kereshet egy másik állást.

– Üdvözlöm, Ms Granger! – köszönt rá egy mosolygós boszorkány, aki pontosan olyan volt, mintha a Szombati Boszorkány egyik címlaplánya lett volna. Szőke haja, szabályos fogsora és lenyűgöző szimmetrikus vonásai irigységet keltettek Hermionéban. Neki egyetlen egy pálcamozdulatot sem kellett tenni a szépségért, bezzeg Hermionénak két órába telt mire elkészült. – Mr Malfoy hamarosan tudja fogadni.

– Köszönöm szépen! Nem is kérdezi, hogy miért jöttem? – Hermione csekély értelmi képességet tulajdonított a Norma névkitűzős lánynak.

– Mióta szegény Winifred nyugdíja ment, azóta Mr Malfoy szinte naponta cseréli az asszisztenseit. Egyszerűen kibírhatatlan – jegyezte meg az utóbbit halkan. – Egyébként Norma Baker vagyok.

– Nagyon örülök! – mosolyodott el kényszeredetten Hermione. – Bíztató kilátások.

– Ne ijedjen meg tőle! Azokat rúgja ki, akik nem bírják a tempóját. Mindent azonnal akar és a lehető leggyorsabban. Eddig még senki sem maradt pár napnál tovább.

– Komolyan? Akkor iszonyatosan sok esélyem van maradni. – Patetikussága mosolyt csalt Norma arcára.

– Ne mondjon ilyet! – nevetett jóízűen a szőke hajú boszorkány. Hermione úgy gondolta sokkal több az optimizmusa, mint Draco Malfoynak. Évek óta nem találkozott a férfival, így fogalma sem volt milyen felnőtt lett belőle. Néha látta a Minisztériumban valahova rohanni, az aurorokkal tárgyalni, de ilyenkor messzire elkerülte. Persze néha titokban olvasott róla ezt–azt; a gyűlölete pedig még meg volt a Malfoy család iránt.

Még egyszer feltette a kérdést magában: Miért is kellett elvállalnia ezt a munkát? Talán soha nem lesz lehetősége bizonyítani. Tépelődését azonban félbe kellett szakítania.
Ekkor egy síró nő rohant végig a folyosón, majd távozott azon az ajtón, amin Hermione nem olyan régen jött be. Nem is vette észre, hogy milyen rémült képet vágott ekkor. Mintha magához a kígyóhoz készült volna, aki negédesen csábítja magához a nőket, akik később legendákat terjesztenek róla, de ha munkáról volt szó, akkor kimutatja a méregfogait.

– Drukkolok magának! – A mosoly őszinte volt, de Hermione nem bízott magában. Végül kénytelen volt kihúzni magát, aztán elindulni a barlangba, ahol egy megátalkodott bestia várta, hogy rávesse magát. Túlságosan hamar ért oda az ajtóhoz.

– Nem érdekel! – hallatszott bentről az üvöltés. – Utálom a félmunkát és a tudatlan némbereket. Mondja meg Weatherlynek, hogy ha még egyszer egy ilyen tehetségtelen asszisztenst küld ide, akkor felmondok, és magán praxisba kezdek. Nem érdekel mennyi galleonnal kell fizetnem ezért. Oh és ne felejtse el neki megemlíteni, ha megnyerem a választásokat, akkor nyugodt lehet, hogy őt rúgom ki a személyzeti osztályról elsőként.

Hermione ijedten ugrott félre szerencsére még időben. Megbűvölt papírrepülők hada irtózatos sebességgel tört ki az irodából. Ezt követően egy alacsony, köpcös kis emberke halálra váltan lépett ki a helyiségből. Láthatóan nem volt jó állapotban, sőt a pöttöm férfi még mindig remegve törölgette homlokát, amelyről patakzott a csillogó izzadtság. A boszorkány nyelt egyet. Tekintetük egy pillanatra találkozott. A varázsló kényszeredetten mosolyogni próbált, ami inkább egy szerencsétlen fintorra hasonlított.

– Maga az asszisztensi állásra jött? – cincogta miután végre kapott levegőt. Hangja rekedt és félelemmel teli volt.

– Azt hiszem, igen – fintorodott el a boszorkány, és mondhatni cseppet sem volt lelkes. Ráadásul a menetszél kiszabadított néhány göndör tincset a kontyából, ami most rettenetesen csiklandozta az arcát. Idegességében a füle mögé igazította a hajszálakat.

– Akkor azt ajánlom, fusson innen, míg számít magának a józan esze! – Az emberkének remegtek a lábai és nem tudott elmenni. Majd kissé közelebb hajolt, suttogva jegyezte meg: – Az ott bent egyáltalán nem normális.

– Mi álldogál még itt, Woodrow? – harsogta a felbőszült sárkányt az irodából, már csak a lángcsóva hiányzott, az utóbbin Draco még dolgozott, de ami késik az nem múlik.

– Felmondok – sipította az emberke fájdalmas arccal, majd a következő pillanatban elhúzta a csíkot.

– Na, persze – hangzott az epés megjegyzés és a gúnyos nevetés. Hermionénak jó pár mély levegővételre volt szüksége, hogy kopogtatni merjen a félig nyitva maradt iroda ajtaján. Szerencsére az ajtó takarásában volt, így Draco nem láthatta meg azonnal.

– Jöjjön be! – Ez a mély bariton cseppet sem hasonlított ahhoz, amiről a Szombati Boszorkány társasági pletyka rovatában közöltek. Bársonyos és tiszta? Na persze… Talán inkább durva, reszelős és félelmetes, már most borsózott a háta tőle, bár ennek semmi köze nem volt a félelemhez.

Hermione elmosolyodott, amikor belépett a helyiségbe. Draco Malfoy, a sárkány és a kígyó egy személyben, az íróasztalnál ült, mely közel volt az ablakhoz. Csodálatos kilátást nyílt innen, amit ki is használt minden egyes nap. Egyáltalán nem érte be kevesebbel. A magas támlájú szék az ablak felé fordítva állt most. Hermione lába enyhén remegni kezdett, és a mosolya lehervadt az arcáról. Miért is lenne jó ötlet már most elfutni?

– Üljön le! – utasította Draco, majd lassan megfordult a székkel, Hermione pedig úgy érezte mintha valaki erősen gyomorszájon vágta volna.

Draco meglepetten nézett rá, s nem állhatta meg, hogy fel ne kelljen a székből. Hermione egyáltalán nem számított rá, hogy milyen jelenség egy Malfoy, akit az évek keményre edzettek. Száznyolcvanhét centi mellett az ő jelentéktelen méretei most még kisebbnek tűntek a magas sarkú ellenére is. Egyenes orra magabiztosságot, vékony, sebhellyel átmetszett szemöldöke pedig merészséget sugárzott.

Vonásaiban nem volt semmi szabálytan, ami vérlázítóan vonzóvá tette. Miközben pálcáját szórakozottan az ujjai között pörgette, Hermionén jártatta tekintetét, ami olyan szürke volt, mint a viharos égbolt egy várhatóan hatalmas égzengés előtt. Határozottsága némiképp megijesztette Hermionét, aki nem is kételkedett abban, hogy Draco nem bírja az ostobaságot, és munkamániája határos a megszállottsággal. Az utóbbit bizonyította a makulátlan iroda, melyben egyelten iratot sem hagyott rendezetlenül heverni.

A pedantéria volt az egyetlen, amiben egyetértettek egymással. Legalább egy dolog volt. Hermione most már nem kételkedett a képességeiben.

– Granger, micsoda meglepetés! – szólalt meg végül negédesen, de a gyilkos pillantások helyett inkább elmosolyodott, mintha csak vicces lett volna az egész helyzet. – Szóval te vagy Greenwood zabolázatlan asszisztense? Furcsa a sors nem?

– Meglehetősen furcsa – válaszolt a boszorkány, annyira magabiztosan, amennyire ez tőle telt. Tett még egy pár lépést és kezet nyújtott Malfoynak. A férfi elegáns könnyedséggel fogadta el a békejobbot, majd egy szemtelen kézcsókot nyomott rá. A váratlan intim érintés izgatott vibrálást indított el a nő testében, ami teljesen megmagyarázhatatlan volt, helytelen.

A férfi élvezettel nézte, hogy a barna szemek megvillannak és a tetetett derűs arc mögött megjelenik egy temperamentumos nő, aki valamiért felkeltette az érdeklődését.

– Normál esetben kérdeznék pár dolgot, de veled valahogy cseppet sem érzem ezt helyénvalónak. Úgyhogy átugranám a szokásos interjú kérdéseket. De egyet muszáj megkérdeznem: Mi a francot keresel itt?

– Ezt Greenwoodtól kell megkérdezned – válaszolta nyugodtan Hermione, majd mind a ketten helyet foglaltak. A Sárkány szemei olyan áthatóan kutattak egy valódinak tűnő magyarázat után, amivel megelégedett volna. Gyűlölték, megvetették egymást, most meg… munkát ad az egykori évfolyamtársának? Furcsa volt.

Kíváncsisága azonban nem hagyta ennyiben, főleg a csinos Granger megjelenése után. Amúgy is olykor halálra unta magát az irodában, nem ártana már valaki, akivel vérre menően vitatkozhat. Nem mintha nem üvölthetett volna eleget, viszont senki sem mert szembeszállni vele, senki sem volt olyan kíméletlen hozzá, néha hiányzott neki az öreg Winifred néni, aki mindig helyre tette.

Granger határozottnak tűnt, ugyanakkor iszonyatosan feszültnek is. Két hét kemény Malfoy kiképzés után, ha marad még, akkor biztosan véglegesíti az állását. Draco magában már mindent letisztázott.

– Greenwood szerint élsz-halsz a papírmunkáért, és itt az van bőven. De valami bibi miatt kénytelen megválni tőled. Állítólag nagyon utál téged…

– Micsoda? – vágott a szavába Hermione. – Ez egy baromság. Egy ostoba félreértés miatt pikkel rám, és megmondtam neki, hogy helyeztessen át.

– Miért pont a jog? – csóválta meg a fejét értetlenül Draco. Hátrafésült haján a reggeli napfény szikrákat vert, amitől egészen ellenállhatatlannak tűnt. – Számtalan lehetőség közül választhatnál. Ott van Roxfort is. McGalagony összecsapná a két kezét és macskává változna azonnal, ha visszamennél a fészekbe.

– De ő nem fizet olyan jól, mint te – mosolyodott el Hermione. – Különben sem akarok egy sereg gyerekkel foglalkozni, ha nem muszáj.

– Szóval emiatt nem maradtál együtt Weasleyvel? – nevetett gúnyosan. – Mostanra azt hittem, hogy egy szakajtónyi gyerekkel a nyakadon fogsz rohangálni az Abszol úton, kuponokkal, akciókra vadászva.

– Ez jövőkép nem igazán tetszett – húzta ki magát a nő, ajka pedig penge vékonyra húzódott.

– Milyen jövőt képzelsz el magadnak, Granger? Egyáltalán mi a fene vett rá, hogy nekem dolgozz?

– Megvan minden képesítésem az állás betöltéséhez – vonta meg a vállát Hermione, majd felhúzta az orrát és magabiztosan keresztbe tette a lábát. – Kell a változatosság.

Elővette az önéletrajzát az összes bizonyítványával együtt, aztán szépen az asztalra helyezte. Olyan elégedetten mosolygott, mint egy macska, aki belenyalt a tejfölbe.

– Regényt is hoztál – gúnyolódott Draco, majd elmosolyodott és kinyitotta a mappát. Ráérősen belelapozgatott, de nyilvánvalóan nem kötötte le a kiváló minősítések egész sorozata. – Mégis miért lenne jó nekem, ha alkalmaználak?

– Mert nálam jobbat soha nem fogsz találni. – Hermione olyan magabiztossággal jelentette ki ezt, hogy ezen nem csak Draco, hanem saját maga is iszonyatosan meglepődött.

– Nem emlékszem, hogy mindig ennyire el lettél volna telve magadtól, Granger. De Roxfort óta sok minden változott. – Azzal becsukta az aktát és letette az asztalra.

– Igen, valóban így van. Kész vagyok keményen dolgozni.

A férfi hallgatott, a néma csendben a méregdrága falióra ketyegése volt az egyetlen, ami megtörte a hallgatást. Hermione állhatatos tekintete felkeltette Draco érdeklődését. A varázsló áthatóan méregette a nőt, akit jóformán már nem is ismert. Magabiztos, erős boszorkány ült előtte, aki valamilyen okból kifolyólag teljesen megbolondult, hogy neki akar dolgozni.

– Szóval nekem akarsz dolgozni? – ismételte meg Draco, hogy nyomtatékot adhasson az előbb elhangzottaknak. – Miben sántikálsz, Granger? Sajnos, nem tehetek róla, de ez az egész helyzet úgy bűzlik, mint a három napos hippogriff trágya.

– Én? Semmiben nem sántikálok, maximum nagy adósságban – nevetett saját tréfáján. – Mit gondolsz, mi vezetne odáig, hogy neked dolgozzak? Be kell vallanom, kicsit ideges vagyok, elvégre régi ismerősök vagyunk…

– De nem vagyunk éppenséggel barátok. – Draco továbbra is árgus szemekkel figyelte Hermionét, aki még mindig nem adott lejjebb a magabiztosságából.

– Tudom, ezért is mondom, hogy ismerősök vagyunk.

– Majdnem megölt a családom – mondta ki kereken Draco. – Nem értem a viselkedésedet, Granger. Gondolom Weasleyt akarod felbosszantani.

– Igen, meg fordult a fejemben ez is… mármint a családoddal kapcsolatos ellenérzéseim. De az igazság, hogy már nem szeretnék auror lenni. – Hermione ezt a legnagyobb őszinteséggel mondta. Furcsa módon ez őszintébbnek hangzott, mint gondolta. – Elegem volt abból, hogy egy Voldemort utánzatnak dolgozom, aki csak kávéfőzést engedélyez az aktatologatás közben, s azt hiszi nekem ezzel be is kell érnem. Képes vagyok rengeteg mindenre, így neked dolgozni is.

– Gyűlölsz engem – vetette ellen Draco, amiben igaza is volt.

– Ez már nem Roxfort – vágta rá egyből Hermione. – Már nagyon régen volt. A való életben nincsenek házak, ahova beskatulyáznak.

Önkéntelenül a karjára tette a kezét, hogy elrejtse a vékony sebhelyeket, amik azt a leggyűlöletesebb szót karcolták a bőrébe. Draco látta ezt, de nem szólt egy szót sem. A boszorkány mély levegőt vett és folytatta:

– Ez csak üzlet, Draco. Én dolgozom, te fizetsz, nincs ebben semmi más egyéb. Személytelen és egyszerű megoldás, ami mindkettőnknek jó – szólalt meg újra a boszorkány olyan tűzzel a hangjában, ami egy pillanatra szíven ütötte a férfit, főleg, hogy először hallotta keresztnevét a nőtől, akit egykor megvetett, most azonban tisztelt, de csak azért, mert pontosan azt mondta, amit ő hallani akart és mindezt egy mardekárost megszégyenítő könnyedséggel.

– Rendben – egyezett bele végül.

– Köszönöm!

– Rögtön kezdened is kell. Mi több, már indulnunk is kell egy tárgyalásra.

– Komolyan beszélsz?

– Akarod ezt az állást vagy nem? – tette fel a kérdést komolyan Draco.

– Persze, hogy akarom.

– Nincs egy talárod? – nézett végig a lányon mohó tekintettel. Igencsak bájos jelenség volt korán reggel, de egy csapat kobolddal találkozni nem éppen volt a legjobb viselet. Mindegy, végül is ő akart neki dolgozni.

– Miért talán így nem vagyok jó? – kérdezett vissza, majd ringó csípővel kimasírozott az ajtón.

Dracónak mély levegőt kellett venni, hogy elnyomja a sötét vágyat, ami ébredezni kezdett benne. Nem igazán erre gondolt, amikor tüzet akart vinni a mindennapi munkájába. Eldöntötte, hogy cseppet sem fog kesztyűs kézzel bánni Hermionéval.

hosszászólás: 0
feltöltötte: 2020 Nov 08 by Nyx

Powered by CuteNews

Aktuális