Mentsd meg Malfoyt!

6. fejezet
6. fejezet
Gondok és gombok

Milyen is volt Draco Malfoynak dolgozni? Nos, Hermione ezt nagyon hamar megtapasztalta és egyből kialakult a véleménye. Annak ellenére, hogy minden szabad percében Dracót figyelte ki sem látott a papírmunkából. Mintha a pergamentekercseket osztódó bűbájjal átkozta volna meg valaki. Azonban nem csak ez volt, amire oda kellett figyelnie. A férfi nyomában lenni azonban egyet jelentett az örökös rohanással. A gyomra már kezdett tiltakozni a kutyafuttában elfogyasztott szendvicsekről, kései vacsoráktól és egy-egy csokibékától. Az első napokban még nem ismerte teljesen a napirendet, de képtelenségnek tűnt ezt tartani. Hermione eldöntötte, hogy ez lesz az első, amivel az akták után foglalkozni fog.

A találkozók sora szoros időbeosztásban követték egymást, a legkülönfélébb ügyekkel, panaszokkal keresték meg Dracót. A varázsló remekül ki tudta szűrni, hogy mely ügyeket vállal saját maga és miket bíz a szorgos gyakornokokra. Hermionénak mindent dokumentálnia kellet. Néhány üvöltés sorozat, becsmérlő megjegyzés után lassan-lassan kezdett hozzászokni a feladatokhoz.

A Dracót fenyegető üzenetek sora folytatódott, mintha a feladójuk nem tudta volna magát leállítani. Valószínűleg csak üres szavak, de Hermione ezeket az üzeneteket különítette a többitől. Egy bonyolult bűbájjal, mindent elzárt, mindegyikről feljegyzést készített és továbbította azt az auror ügyosztálynak.

A nap többi részében Dracóval közösen rohantak ügyfelekhez A férfi ragaszkodott hozzá, hogy a boszorkány elkísérje, jegyzeteljen vagy előre elkészítsen számára mindent. Hermione a maradék időben az ügyvédi iroda munkatársai között kezdett nyomozni. Megtudta, hogy korábban nem egyszer egy nyilvános rendezvényen csak egy hajszálon múlt Draco élete. Ezzel az esettel kapcsolatban kikérte az aurori jegyzőkönyveket. Persze kézzelfogható bizonyítékot nem találtak, sem gyanúsítottakat. Hermione igyekezett a háttérben maradni, csendben figyelni, és megakadályozni Malfoy megpörköljön valakit vagy őt érje ilyen szerencsétlenség.

Hermione más területen is előhozakodott újdonságokkal. Egy magas fokú biztonsági beléptető rendszer tervével igyekezett lenyűgözni a főnökét, ami még jobban védte volna a jogi osztályt. Mikor Draco átnézte a tervet egy gúnyos mosoly kíséretében azonnal félredobta a tíz méter hosszú pergamentekercset, és csak nevetett, amikor a boszorkány felhúzott orral kisétált az irodájából. Hermione még mindig neheztelt ezért, sőt leginkább megfojtotta volna ezt az öntelt, utálatos varázslót. Draco meg csak vállat vont. Később persze megint behívatta magához.

– Kellene néhány dolog az irattárból. – Na, ez volt az a mondat, amivel a lányt egyből fel tudta húzni. Az irattár egy igencsak zsúfolt, látszólag katalogizálatlan irathalmaz volt, amit egy poros, dohos, sötét helyen tároltak. Egy lehetetlen küldetés, ha valaki valamit meg akart itt találni. Mégis Malfoynak valamiért innen állandóan egy halom információra volt szüksége.

A cseresznyepiros ajkak mindannyiszor penge vékonyra húzódtak, amikor ide kellett ellátogatnia. Persze nem mondott ellent. Ez nem bosszanthatta fel annyira, hogy az állását veszélyeztesse. Még nem ismerte ki túlságosan Dracót, egyedül a dühkitöréseit ismerte, azokat pedig igencsak jól. A varázsló kíméletlenül őrizte a határait, így Hermione soha nem tudta igazán, amikor és mivel húzza ki nála a gyufát. Ennek a napnak a hátralevő részét a levéltárban töltötte, mire visszament a főnöke már elment.

De persze mi lehetne jobb egy Malfoynál? Naná, hogy kettő. Hermione kihasználva az alkalmat egyből a Malfoy kúriába hoppanált. Lucius Malfoy nem rejtette véka alá a véleményét egyetlen egyszer sem. Hogy is tehetett volna másképp?! Már első héten górcső alá vetette Hermione munkáját. Lucius terjedelmes jelentést kapott, valamint a lehetséges merénylők listájának javított változatát – amiről Hermione lehúzta saját magát –, és Draco napirendjét.

Most pedig egyenes háttál ismét Lucius dolgozószobájában ült és várta az eligazítást. Hermione kissé kínosan érezte magát. A varázsló sokáig nem szólalt meg, de láthatóan nem volt túlságosan elragadtatva a boszorkány munkájától.

– Hmm – kezdte Lucius, aztán kérdő tekintettel nézett Hermionéra. A lány hasonló tekintettel válaszolt vissza. Mégis mi maradhatott ki? Minden idegszálát meg kellett feszíteni ahhoz, hogy ne üvöltsön.

– Mindent megteszek, hogy a fia biztonságban legyen. Eddig épségben van. Tehát bökje már ki, hogy mi a baja velem! – emelte fel a hangját a kelleténél talán erőteljesebben.

A szürke szemek a vihart mintázták, s még inkább a veséjébe láttak. Lucius Malfoy sokkalta kifinomultabb radarokkal rendelkezett, mint Draco, de az ifjabb Malfoy nem volt ennyire ijesztő. Lucius varázspálcája híján nem átkozhatta meg, mégis erőteljes megjelenése ezt a hiányosságot kompenzálta.

A kígyófejes sétapálca veszélyes fegyver rejtett, egy éles pengét, amivel Lucius mesterien meg tudta védeni magát. A tökéletes kobold acélból készült fegyvert megbűvölték, és így néhány átkot kivédett. Hermione meg mert volna esküdni rá, hogy az idősebb Malfoy mindennap méregbe áztatja a pengét.

– A munkájával nincsen gond. Azonban csak a munkahelyén van a fiam mellett, így nehéz az életére megfelelően vigyáznia. Az otthonában senki sem figyeli. – Tapintott rá egy lényeges hiányosságra. Malfoy nem tűrt egyetlen támadási felületet sem.

– Mégis mit vár tőlem? Mindennap várjam az ajtaja előtt, és kísérjem haza munka után? – tette fel a kérdést Hermione. – Esetleg kössem magam hozzá?

– Remek ötlet. Hamarosan kezdődik a választás… Nem lehetünk elég óvatosak. Nincs igazam? – jelentette ki egy vészjósló mosollyal. – Merényletet terveznek és a nyakamat rá, hogy meg is teszik, ha alkalmuk lesz rá.

– Mégis hogyan őrizzem meg a kis titkunkat? Nem állíthatok be csak úgy hozzá, hogy ne fogjon gyanút. Ha egy kicsit is hasonlít magára, akkor biztosan nagyon hamar rá fog jönni. Akkor pedig magát is elő fogja venni.

– A fiamnak mostanában az istenverte munka a szerelme. Ne mondja nekem, hogy egyáltalán semmi olyasmi nincs, ami halaszthatatlan lenne? Legyen már kreatív, Miss Granger! Maga egy alkalmazott, akinek irányításra van szüksége, Draco pedig a főnöke. Nincs olyasmi, mivel kapcsolatban ki kéne kérnie a véleményét?

– De éppenséggel akad ilyesmi – sóhajtott Hermione végül. Lucius összecsapta a kezét és ivott egy kortyot a whiskeyből.

– Ne féljen a fiamtól, Granger kisasszony! Minden azon múlik, hogyan tudja előadni magát. Legyen leleményes és találjon ki valamit! – ismételte meg ismét a jótanácsait. – Nem igazán szeretem a lazaságot, a félmunkát pedig iszonyatosan utálom.

– Szóval innen van a fia gorombasága? Álmomban nem gondoltam volna – forgatta meg a szemét.

– Nem igazán szerencsés velem gúnyolódnia, Hermione. Cseppet sem értem a tréfát és egyáltalán nem is szeretem.

– Rendben van.

– Végezze el a feladatát!

– Megértem az aggodalmát. De…

– Ezt erősen kétlem – rázta meg a fejét Lucius. – Nem kellett senkit sem megvédenie, aki húsa és a vére. Majd akkor, ha talán egyszer lesz gyereke, akkor megérti majd az örökös aggodalmat.

– Nem vagyok érzéketlen, ha esetleg erre próbált utalni.

– Féltem a fiam életét. Olvasom ezeket a leveleket, semlegesítjük az átkokat, elzavarjuk a kellemetlenkedőket… A családunk kap számtalan ilyen és ehhez hasonló fenyegetéseket, valahogy nem vagyok nyugodt, ezt igazán megértheti.

– Igyekszem mindent megtenni a fia biztonságáért.

– Tegyen még többet! – emelete fel a hangját Lucius.

– Költözzek be hozzá? – kérdezte megütközve. – Mégis mivel vehetném rá hasonló baromságra?

– Egyre jobbak az ötletei – bólogatott elismerően a férfi. – Mégis látszik, hogy okos boszorkány.

– Maga megőrült, ez aztán tényleg biztos! A fia utál engem, és ami azt illeti, én sem repesek az örömtől, amiért vele kell dolgoznom.

– De nem utálja magát – forgatta meg a szemét a varázsló. – Nyissa már ki a szemét!

– Na, erre ne vegyen mérget, hogy nem utál! A maga családja cseppet sem kedves a szívemnek. De megteszem, amit kér… viszont csak egy bizonyos pontig, amit még ésszerűnek tartok.

– A holt időkben is kövesse nyomon Dracót.

– Rendben… Az álcázott nyomkövető bűbájt még nem tudtam rátenni – közölte végül. Lucius hátradőlt a székben, majd meglötyögtette a kristálypoharat. – Mindig résen van a fia.

– Próbálkozzon még keményebben! Ha ez megvan, akkor már nem lesz gond. Pár óra alatt a bűbáj kiterjed a célszemélyre és akkor már az a tárgy sem kell, hogy vele legyen. Így nyugodtabb lennék.

– Minden erőmmel azon leszek, hogy ezt megoldjam – bólintott végül Hermione. Őszinte volt és tényleg mindent meg akart tenni. Azonban azzal nem számolt, hogy ezzel átesik a ló túloldalára. Elkezdte egyre inkább behatóan tanulmányozni a minisztérium üdvöskéjének napirendjét.

A következő napokban, ígéretéhez híven, Hermione Draco agyára ment. Annyira a rögeszméje lett a mandzsettagomb projekt, hogy észre sem vette megszállottságát. Viszont egyetlen pillanatra sem sikerült a mardekárost olyan helyzetben találnia, amikor könnyedén rátehetné a bűbájt. Pedig kitett magáért. Az ingcsere lassan mindennapos volt Dracónál és az ezzel járó méreg. Hiszen hol ez, hol az ömlött rá, azonban a két mandzsetta gomb soha nem maradt őrizetlenül. Hermione pedig nem átkozhatta meg Draco jelenlétében. Más személyes tárgy pedig egyáltalán nem volt megfelelő.

Így nem maradt sok választása reggelente kávéval várta a szőke sztárügyvédet a lakásánál. Draco az első reggelen igen csak meglepődött, de nem szólt egyetlen szót sem. Szerencsére a címét nem volt nehéz megszerezni, igaz járt már ott, viszont a hoppanálás megrázkódtatásai miatt nem talált volna vissza magától. A személyzeti osztályon dolgozó Mrs Ingrid Mills együttérzően paskolta meg a kezét, és egyből kiadta számára az értékes információt. Nem kellett másra hivatkoznia, minthogy Draco leszedi a fejét, ha nem továbbít néhány fontos iratot a lakására.

A munkára hivatkozva bármikor megkereshette a főnökét. Ennek a férfi eleinte örült is, mert így a napirendje nem volt annyira szoros. Időben felkészülhetett a tárgyalásokra, gyakorolhatta a beszédeit, tervezhette a választási programot, ármánykodhatott a gyakornokok között és szabadon üvöltözhetett bárkivel, aki nem végezte a munkáját. Titokban pedig ő is elemezhette a fenyegető leveleket. Persze az utóbbit olyan diszkréten tette, hogy Granger ne jöjjön rá. Annak a nőnek sas szeme volt, és néha alig tudott megszabadulni tőle egy-egy magányos pillanatot lopva magának. Remélte, hogy a boszorkány nem kuporog éjszakánként bagoly módra gubbasztva a háza előtti hatalmas tölgyfán. Pedig nem is állt annyira messzire az igazságtól.

Hermione alkalmanként olyasmire is vetemedett, amit máskor soha nem tett volna meg. Betolakodott Draco magánszférájába is. Rendre előfordult, hogy ha a varázsló egy esti találkozón volt, akkor meglátogatta félidőben. Legtöbbször valóban fontos dolog miatt, máskor azonban idegesítően lényegtelen dolgokat kellett egymással megvitatniuk. Így történt azon az estén is, amikor Draco egy igencsak csinos boszorkányt próbált elcsábítani és magához édesgetni.

A nő itta a szavait, mindenben egy hullámhosszon voltak, egészen addig míg Granger meg nem jelent a színen. A varázsló egyből elvesztette az érdeklődését. Semmi különleges nem volt Hermione megjelenésében, mégis teljes egészében elvonta a figyelmét a csábos boszorkányról. A nő, akit fel akart szedni, már nem tűnt szépnek, sőt inkább mesterkéltnek. Hermione ellenben tele bájjal, üde természetességgel, az igazi tiltott gyümölcs. Elhomályosította az érzékeit és eszébe sem jutott gyanakodni a viselkedésére. A férfinak egyszeriben szörnyen melege lett.

A boszorkány bocsánatot kért a randipartnerétől, udvariasan csevegett vele, aztán megkérte Dracót, hogy olvassa el a holnapi tárgyalással kapcsolatos iratokat. Valóban fontos volt, de reggel is ráért volna – állapította meg a varázsló fáradtan. Soha nem hitte, hogy a munkamániájának vannak határai és van, aki túltesz rajta. Elővett egy pennát és belejavított a szövegbe. Ezt is csak Granger vetette észre, nem jelentős hiba, de ő nem engedett meg magának hibákat. Ebben mind a ketten egyetértettek. A pedantéria fogalmát mind a ketten bőségesen kimerítették. Az étterem ajtaja ekkor kinyílt és a beáramló nyár esti szellő Hermione illatát vitte felé.

A boszorkány végig csacsogott az alkalmi barátnővel, aki sugárzó mosollyal vette az érdeklődését. Még csak észre sem vette, hogy Draco mellette iszonyatosan megfeszült és görcsös szorításával majdnem eltöri a pennát. Hermione nevetve válaszolt a nőnek arra a kérdésre, hogy Draco jó főnök-e. Aztán lopva a férfi tekintetét kereste. Egyetlen egy pillanatra találkozott a mogyoróbarna és a vasszürke tekintet. Draco arcára meglepettség ült ki, Hermione pedig enyhén elpirult. Valami elkezdődött némán közöttük, valami egészen más, mint amire bármelyikük számított volna. Ujjuk egy röpke pillanatra összeért, amikor a pergamen gazdát cserélt.

Hermione gyorsan kimentette magát, aztán már ott sem volt. A beszélgetés pedig teljesen ellaposodott, már-már kínossá vált. A szikra és az érdeklődés egyből kihunyt a páros között. A nő is kimentette magát, majd olyan gyorsan tűnt el az étteremből, amilyen gyorsan csak tudott. Az auror kintről figyelte a jelenetet és bűntudatosan húzódott a félhomályba. Draco pedig egyedül, meglehetősen frusztráltan ment haza. Nyomában egy fekete árnnyal, aki biztonságos hazatérést biztosított számára.

A férfi gondolatai egyre másra a göndör fürtökre terelődött. Aztán, amikor tudatosult benne, hogy mire is gondol meg kellett fednie magát. Most nem cselekedhetett botor módon… Nem volt szüksége a hibás döntésekre. A feladatára kellett koncentrálnia és ebben Granger nagyon is megakadályozta.

***

A következő napok igencsak megterhelőek voltak a jogi osztályon. Amikor Draco már azt hitte az idegesítést Hermione már nem tudja fokozni, a boszorkánynak sikerült felülmúlnia önmagát. Most már egészen odáig ment, hogy ha kitette az irodájából a lábát egyszerűen magával kellett vinnie őt is. Mindig is egyedül dolgozott, így a kotnyeles lány már nem hiányzott neki. Egy-két ügyfél még rendben volt, de mindennek van határa. Betelt a pohár.

– Granger, most már tedd magad takarékra! Kezdesz egészen elviselhetetlen lenni! – támadt neki végül. – Állandóan a nyomomban vagy, mint egy éhes macska.

– Nagyon sok a munka és szükségem van a döntésedre. Jó lesz, ha átteszem a Goodwin…

– Egy francokat! A csinos fejedben van elég ész ahhoz, hogy nélkülem is megszervezd a napirendemet. Ezek nem égbekiáltó események. Majd munka végén megbeszéljük és nem most. Nem kell utánam jönnöd a mosdóba! – közölte fojtott hangon, s odébb tessékelte az aurort, hogy más is be tudjon menni a mellékhelyiségbe.

– Mégis mit gondolsz rólam? Oda soha nem mennék be utánad – bizonygatta a boszorkány és kihúzta magát. – Azért bennem is van némi szemérem.

– De megvártál a mosdó előtt! – magyarázta Draco a kelleténél talán erélyesebben. Nem tudta semmibe venni ezt a nőt. Az ártatlan szemek most is megbabonázták, és egyszerűen nem bírt vele kiabálni, persze rengeteget veszekedett vele, de az utóbbi időben egyszer sem ordított. Le kellett volna állítania egyszer és mindenkorra. Hermione Granger akaratán kívül tett róla, hogy elvonja a figyelmét. – Minek nevezed ezt, ha nem megszállottságnak?

– Nincsenek hátsó szándékaim – közölte a nő határozottan. Idegesen az egyik göndör hajtincsét csavargatta, és nagyon reménykedett abban, hogy Draco nem fog gyanút. Mert igen, igazából voltak hátsó szándékai – jegyezte meg lemondóan a lelkiismerete. Most is ott villogott előtte az arany mandzsettagomb, de Draco szigorú karba tett kezéből ezt egyáltalán nem tudta megkaparintani.

– Értem én, hogy vissza akarsz vágni. Ezért inkább egyezséget ajánlok.

– Micsodát? Talán felajánlod az egyik mandzsettagombodat? – kérdezte elgondolkodva, aztán hirtelen elpirult, mert rájött, hogy kimondta azt, amit már napok óta mantraként ismételgetett. Draco megcsóválta a fejét és megforgatta a szemeit.

– Azt csak szeretnéd. Anyámtól kaptam és nem válok meg tőle. De nem erre gondoltam. Valami olyasmire, amit ki nem állhatsz, és többé nem is kell csinálnod.

– Nem kell többet neked dolgoznom?

– Nem vagy túlságosan jó a találós kérdésekben – jegyezte meg lemondóan. – Nem kell többet az irattárba menned.

– Most csak viccelsz, igazam van? – tette csípőre a kezét a boszorkány. – Nem vagyok meggyőződve arról, hogy igaz, amit beszélsz. Vagyis nálad soha nem tudhatja az ember.

– Soha nem ígérek senkinek sem semmit. Nálam ez alapszabály. De ha ezt az alapszabályt megszegem néha napján, akkor nemcsak a levegőbe beszélek.

– Keresztes lovag becsületkódex első bekezdés? – gúnyolódott a nő.

– Nem mindig vagy vicces.

– Nem mindig hiszem el, hogy igazat mondasz.

– Ez most egy egészen különleges alkalom.

– Jó rendben. Mit kell tennem ahhoz, hogy ne kelljen még egyszer az irattárba mennem? – kérdezte Hermione érdeklődve.

– Hagyj békén! Egyedül szeretek a mosdóba menni, akármennyire hihetetlen ez.

– Mondtam, hogy nem megyek utánad.

– Tünés innen! – szólt rá erélyesen. – Meg a lakásom elől, a találkozóimon sem akarlak látni és egyetlen randimon se jelenj meg még egyszer.

– Rendben – azzal komolyra váltotta az arcvonásait és csábosan elmosolyodott. Aztán elindult vissza a helyére.

Draco megtette, amit megígért, ellenben Hermione alapos fejmosást kapott Luciustól, mert egyezségükhöz híven, nem háborgatta főnökét; sem reggel, sem este nem szegődött mellé, így kénytelen volt észrevétlenül követni őt.

Ugyan Draco soha nem vallotta be, de reggelente igen csak hiányzott a boszorkány jelenléte. Igazából elégedetten dőlhetett hátra, Hermione remekül dolgozott, így véglegesítette az állását. A napirendje még soha nem volt ennyire pontos, megszervezett és jutott idő benne legalább három étkezésre is.

Azonban Hermione még mindig nem adta fel, újabb tervet kellett kieszelnie, hogy rátegye a nyomkövető bűbájt a férfira.
hosszászólás: 0
feltöltötte: 2020 Nov 22 by Nyx

Powered by CuteNews

Aktuális