Mentsd meg Malfoyt!

7. fejezet
7. fejezet
A főnök szeme

A miniszterjelöltek meghallgatásának napja rohamléptekkel közeledett. Draco pedig ezzel arányosan egyre mogorvább lett. A legtöbb, kevésbé fajsúlyos tárgyalását elnapolta és igyekezett minden erejével a vitára koncentrálni. Azonban volt valami, vagyis inkább valaki, aki elvonta a figyelmét. Vészesen közel került ahhoz, hogy elveszítse mindazt, amiért eddig iszonyatosan sokat dolgozott. Koncentrálnia kellett.

Hermione megbízható volt és lojális, azonban nem gondok merültek fel. Állandóan befurakodott a férfi gondolati közé. Hiába voltak Dracónak még mindig ellenérzései boszorkánnyal kapcsolatban, végig együttműködött vele. Ez utóbbi hihetetlennek és rémesen abszurdnak tűnt. Senki és semmi nem tudta veszélyeztetni a céljait, most azonban úgy érezte, hogy ennek a boszorkánynak hatalma van felette, és Hermione még csak nem is tudott róla. A ringó csípő, hosszú lábak és az édes mosoly valahogy mindig ott termett előtte. Égett a vágytól, hogy megérintse…

Ennek ellenére Draco egyáltalán nem kímélte Hermionét. A boszorkány hiába igyekezett, mégis talált olyan pillanatokat, amikor a lányt lazításon kapta. Ilyenkor elhalmozta munkával. De voltak dolgok, amiket nem tudott megakadályozni. A csinos Granger kisasszony abban az ördögien rafinált szoknyában – amiből biztosan hónapokra elegendő kollekció állt rendelkezésére, különböző hosszúságokban és színekben – körbejárta az iroda összes folyosóját és elérte, hogy az összes férfi utána csorgassa a nyálát.

Tettét Draco amolyan barátkozásnak hitte, habár az valójában információszerzés volt. Hermionénak nem kellett sokáig győzködnie senkit sem, hogy beszéljen a Sárkánykígyóról. Utálták – ez egyértelmű volt mindenkinek. Azonban jó főnöknek tartották, a feszített munkatempó ellenére is. A dolgozók olyan juttatásokat kaptak, amiért Draco foggal-körömmel harcolt, mondván remek munkamorált teremt vele. Remekül működött a rendszer a mágiajogi osztályon. Viszont ettől még nem kedvelték jobban.

Hiába volt Malfoy egy utálatos szemétláda, Hermione sikeresen kiismerte őt – legalábbis akkor még ezt hitte –, leszámítva az indokolatlannak hitt dühkitöréseit, amivel főleg másokat félemlítette meg, remekül elboldogult vele. Mindenki elé ugyan azt a mércét állította, és ő saját maga sem volt kivétel. Hermionénak tetszett, hogy sokat várt el tőle. De ő teljesen más kategóriába tartozott, mindig is imádott keményen dolgozni és megtenni mindent a tökéletes eredményért. Azonban most egészen más feladatai is voltak; meg kellett őt védenie. Még nem végzett az összes gyakornokkal. Bár úgy tűnt ez a vonal egyértelműen zsákutcának bizonyult, egyikük sem volt elég elszánt ahhoz, hogy rátámadjon Dracóra és megölje. De töretlen lelkesedéssel folytatta tovább a kutatást és éppen most is ezt tette.

Draco éppen egy ügyön dolgozott, amikor felemelte a fejét, és a nyitott ajtón keresztül Hermionét nem látta a szokásos helyén. Összevonta a szemöldökét. Már megint lazít – húzta gonosz vigyorra a száját. Ideje volt elgémberedett tagjait megmozgatnia. Másrészről egy kis szórakozást megengedhetett magának.

Így aztán zsebre tett kézzel Hermione keresésére indult. A jogi osztályon nem volt mindenkinek külön irodája, ezért amikor megjelent, az asztalok fölött izgatott sugdolózásba kezdtek a kis gyakornokok. A Sárkánykígyó jelenléte cseppet sem jelentett jót, futótűzként terjed a híre, hogy újabb prédára vadászik. Néhányan behúzott nyakkal folytatták a munkát, a pulitzerpennák sercegése egyre felerősödött.

Malfoy csak félszemmel nézett körbe, de most egyáltalán nem érdekelte a gyakornokok munkája. Még lesz olyan nap, amikor leteremtheti őket. Most egyetlen boszorkányra fájt a foga. Nem kellett túlságosan sokáig keresnie Hermionét. Éppen az egyik gyakornok asztalán ülve találta és nevetett valamin. Túlságosan is felszabadult volt, s a nyári hőségben igencsak fejbe kólintotta a látvány.

Az az istenverte szoknya megfeszült a formás combján és kiemelte a gömbölyded csípőjét. A blúza pedig talán egy gombbal jobban ki volt gombolva, mint amit még az etikett megengedett volna. Megint nem volt rajta talár – állapította meg Draco és nyelt egyet. A nyakkendő most igazán fojtogatni kezdte. Egyszeriben igencsak melege lett. A dolgozók közül néhányan voltak olyan merészek, hogy megszabaduljanak a kötelező ruhadaraboktól, de Draco mindig is ragaszkodott a protokollhoz. Nem lazította meg a nyakkendőjét.

Most azonban nagyobb baja is volt az egyenruhánál. Egészen más járt a fejében, olyasmi, amire csak a legsötétebb vágyai késztették, viszont igyekezett erre nem gondolni. Az ablakokat szélesre tárták, de még így sem akart nyári forróság csökkenni. Hol van ilyenkor a hőhűtő bűbáj? A karbantartók ma sem végeztek jó munkát – morogta Draco magában, de a boszorkány látványától nem tudott szabadulni. Hermionén valamiféle mugli blúzt viselt, amelynek kivágása csábítóan vonzotta a férfi tekinteteket. Nem volt illetlen, inkább csak… zavarta a tény, hogy nem csak ő jött rá mennyire nőies az új asszisztense.

Storm gyakornok egy bamba félmosoly kíséretében bólogatott a nő minden egyes szavára, mintha azok eszményi mantrákként kellene megjegyeznie. Keze vészesen közel volt a formás combokhoz, kis ujját már csak egy hajszálnyi választotta el Hermione combjától. Ugyan nem volt semmi hátsószándéka, de álmodozott róla… El akarta hívni randizni.

– Ezt a rész át kellene fogalmaznod – jegyezte meg Hermione szakértő szemmel. – Ha jobban átolvasod, akkor rájössz, hogy ellent mondasz saját magadnak. Egyértelműnek és tényszerűnek kell lenned, ha nem akarod, hogy később a tévedésedet felhasználják.

– És ezzel mit csináljak? – kérdezte a fiatal férfi megbűvölt mosollyal. Hermione kortyolt egyet a bögréből aztán a pergamen fölé hajolt.

– Át kellene ezt is néznünk. Több időt kellene szánnunk rá.

Draco abban a pillanatban megfeszült; a gyakornok, ha lehet még ezt fokozni, még jobban elmerült a látvány szépségében, melyet a dekoltázs érzéki formái adtak. A Sárkánykígyó iszonyatosan dühös lett. Úgy érezte ezzel betolakodnak az asszisztense személyes terébe, amivel őt is fenyegették.

– Granger kisasszony! – szólalt meg vészjósolóan és a lehető leghatározottabban. Csak akkor magázódott vele, ha mások is voltak a közelben. Hermione felkapta a fejét és lassan a férfi elé fordult. A tökéletes konty pár rafinált tincse az arcába hullott és mosolygott.

– Igen, Mr Malfoy? – válaszolt derűsen, majd kínzó lassúsággal lekászálódott az asztalról, elsimította a szoknyáját. Draco állkapcsa megfeszült és fenyegető tekintettel nézett Hermionéra. A lány gyanakodva méregette a varázslót.

– Storm gyakornok eléggé ügyes ahhoz, hogy egyedül is boldoguljon a feladatával. Nincs szüksége asszisztensre. Önre pedig egyáltalán nincs.

A boszorka nem válaszolt azonnal, kecses mozdulattal biztatóan megveregette Storm gyakornok vállát, aki valószínűleg annyira zavarba jött, hogy majdnem lenyelte a nyelvét. Hermione kihívóan Draco szemébe nézett.

– Csak beszélgettünk – közölte végül negédes mosollyal. – Nem kontárkodtam bele a munkájába.

– Oh, szóval pletykálkodásért fizetjük? – emelte fel a hangját végül a varázsló. Hermionénak újra meg kellett harapnia az ajkát, legalább tízig számolt, míg újra megszólalt.

– Szüksége van rám, Mr Malfoy? – kérdezte végül tetetett nyugalommal.

– Eltalálta. Van néhány egészen sürgős eset, amit mindenképpen meg kellene vitatnunk. Az asztalára tettem a tudnivalókat.

– Milyen figyelmes! – mosolygott rá derűsen, majd vészesen ringó csípővel elindult vissza helyére. Nem gondolt arra, hogy Dracót megőrjíti viselkedésével. Inkább csak azon bosszankodott; Storm gyakornok sem az ő embere és úgy érezte az egész iroda egy nagy zsákutca. Dracóval egymás mellett haladtak végig a folyosón.

– Remélem, hogy kellemesen töltöd a délutánt – jött a gúnyos jó tanács, aztán Draco bement az irodájába.

Hermione megforgatta a szemét, majd az asztala felé nézett. Lemondóan sóhajtott egyet. Talán mégis más foglalkozás után kellett volna néznie. Nem kellett ahhoz sok ész, hogy tudja Malfoy még mindig őt figyelte. Miért is kellett neki ennyire élvezni ezt a helyzetet?

– Rohadék! – dünnyögött Hermione magában, majd a tengernyi pergamenre meredt, amit a férfi az asztalán hagyott. Tüntetőleg hátat fordított neki és beállította a pulitzerpennát. Olvasni kezdte a tömött sorokat, melyek rém unalmas és érdektelen információkkal voltak tele.

Mérgesen odébb lökte az egyik pergament és szétnézett az asztalán. A lehető legnagyobb káosz uralkodott rajta, a tekercsek rendezetlenül hevertek mindenfelé. Most egy pillanatra megállt és agya megmakacsolta magát. Rettenetesen meleg volt ma. Izzó forróság vette körül, valaki elfelejtett szólni a karbantartóknak, hogy itt meggyengült a hőhűtő bűbáj.

Draco ajtaja ki volt nyitva. Bentről ütemes léptek hangja hallatszott ki. Hermione ábrándos tekintettel nézte, ahogy a férfi fel-alá járkál. A maga nemében Draco Malfoy jóképű volt. Finom és egyszerre kemény arcvonásokkal, könyörtelen természettel. Az öltöny remek választás volt a számára, ma cseppet sem azt a szigorú frizurát választotta, tejfölszőke tincsei művészi rendezetlenségben alkottak tökéletes összképet, mintha csak egy vágytól fűtött éjszakán lenne túl. Hermione álmodozva, kissé gonoszul mosolyogott azon, hogy a varázslónak az elmúlt pár hétben egyszer sem volt alkalma hazavinni egy nőt sem. Ezt persze neki köszönhette, később pedig a temérdek munkának.

A rettegett ügyvéd csak a kezében lévő pergamenre koncentrált, majd pálcájával megbűvölt pergamen cetliket ragasztott egy táblára. Elcsigázottan megigazította nyakkendőjét, de még így sem lazította volna. A boszorkány legszívesebben letépte volna róla azt az átkozott ruhadarabot. Annyira idegesítette, sokkal jobban, mint a férfit.

Draco homlokára az aggodalom és az erős koncentrálás néhány ráncot rajzolt. A tökéletesre szabott öltöny megfeszült rajta, amikor karba tette a kezét. Hermione megborzongott, de nem bírta levenni a szemét róla. Egyáltalán nem tűnt kegyetlennek, sem veszélyesnek, pedig egy igazi ragadozó volt. Felsóhajtott, amikor Draco álla megfeszült. Fel sem eszmélt az álmodozásból. A szürke szemek hirtelen rámeredtek, olyanok voltak, mintha belülről világítottak volna.

– Nem hallom a pulitzerpennát, Granger! – szólalt meg vészjósló mély bariton hangon. – Talán kifogyott belőle a varázslat?

– Csak összegeztem az információkat… fejben – morogta mérgesen, majd elfordult. Zakatoló szíve azonnal elárulta, és nem segített az az átkozott pirulás sem. Magában jól megszidta magát, hiszen nem kellett volna belebonyolódnia ilyen gondolatokba. Malfoy csak Malfoy, és nem kell, hogy érdekelje, semmilyen formában sem.

– Nem azért adtam neked ezt a munkát, hogy közben kviddicsjátékosokról álmodozz az asztalodnál – gúnyolódott tovább. Hermione szemei szikrákat szórtak, de megint csak ajkába kellett harapnia nehogy egy csípős megjegyzéssel kihúzza a gyufát.

– Fogalmad sincs, hogy mire gondolok – szűrte a fogai között.

– Mondtál valamit? – kérdezte rögtön Draco.

– Folyatom a munkát – válaszolt egy kis idő után.

– Ezt igazán helyesen teszed – vigyorodott el gúnyosan, aztán újra belefeledkezett a saját munkájába.

Oh, hogyan lehet egy ember így utálni? – zsörtölődött magában, aztán lázasan keresgélni kezdett az asztalán.

– Még mindig nem hallom a pulitzerpennát, Granger.

– Nyisd ki a füled, Görény! – szűrte a fogai között.

– Mondtál valamit? – kérdezte, majd egészen az ajtóhoz sétált. Haja a homlokába lógott és valóban, pontosan olyan volt, mint amilyet egy egészen intim helyzetben összeborzoltak volna, persze akkor is valószínűleg tökéletesen állna.

– Meg sem szólaltam, uram. – Mosolygott, de legszívesebben csak merő kedvességből megdobálta volna pergamengalacsinnal. Draco bólintott, aztán becsukta az ajtaját. A penna pedig szorgosan jegyzetelni kezdett.

***

Hermione pár órával később már az Abszol úton volt és egy teraszon ülve éppen forró teát kortyolgatott. Ugyan ez elég szokatlannak tűnt ebben a hőségben, de mostanában a viselkedésére sem talált magyarázatot. Megint kihúzott egy nevet a listáról, és eltette a könyvecskét, amelyben Draco ellenségeit jegyezte fel.

Semmit sem talált. Malfoyt senki sem akarta mostanában megtámadni, legalábbis a közvetlen környezetében senki sem. Természetesen rajta kívül senki, de az ő motivációját könnyedén elvette az a pillanat, amikor a szürke szemek áthatóan figyelték. Mintha minden gondolatáról tudott volna, pedig egyszer sem alkalmazott rajta legilimenciát. A kétségeket azonban nem bírta félretenni. Iszonyatosan idegesítő volt mindenesetre. Elcsigázottan sóhajtott egyet.

Kedvetlenül, elcsigázottan gondolt a pihenésre. Nem kellett volna más, mint kinyújtóztatni a lábát és végre aludni egy jót. Fehér nyári ruhára cserélte az irodai öltözetét, ebben sokkal kényelmesebben érezte magát. A magas sarkú cipőt is lecserélte egy kényelmes pántos szandálra, haját pedig egy csak lazán összekötötte, semmi konty, semmi hajtű. Még mindig fülledt meleg volt, pedig lassan már régen elmúlt hat óra.

– Bocs, hogy késtem – zavarta meg egy vörös hajzuhatag és egy női nap. Ginny huppant le mellé a másik székre. – Az edzőm megint eligazítást tartott, és ha egyszer elkezd beszélni, akkor legalább egy óráig elhúzza. Már az agyamra tud menni, amikor legalább századszorra magyarázza ugyan azt. Hogy vagy? Olyan nyúzottnak tűnsz.

– Semmi baj – legyintett barátnője, majd fáradtan sóhajtott egyet. – Hetek óta először tudtam élvezni a nyári napsütést. Ráadásul Malfoy előbb elengedett.

– Na, hogy megy vele a munka? – kérdezte Ginny érdeklődve. Rendelt magának egy limonádét és hátradőlt a székben. – Malfoy még mindig olyan… Kiakaszt még?

– Annyira nem – vonta meg a vállát Hermione. – Sok a munka, iszonyatos irat halom van minden nap az asztalomon és mindent azonnal kér, de kezdem megszokni. Érdekes ügyeket kap, és néha engedi, hogy segítsek.

– Az egyik barátnőm mesélt róla. Malfoynak dolgozott, úgy egy hétig. Azt mondta, Malfoy egy vadbarom, olyan, akinek egyenként tépnéd ki a cirkot a seprűjéből.

– Előbb ölné meg, minthogy valaki ahhoz az átkozott seprűhöz nyúlna. Fél órát üvöltözött, amikor az egyik gyakornoka pár napja véletlenül feldöntötte azt az átkozott seprűt – magyarázta Hermione. – Egy órán keresztül kellett suvickolnom, mire elhitte, hogy semmi baja nem történt. Azzal jár munkába, miután már nem kell minden reggel a lakása előtt várnom. Képzelheted, mennyire örülnek neki mindenki Minisztériumban, hogy minden reggel az ablakon keresztül repül be az irodájába.

– Ez igazán stílusos és hatásos belépő.

– Veszélyes és felesleges kockázat – hadarta el, majd legyintett egyet. – A biztonságára egyszerűen teljesen fittyet hány.

– Nem érted a seprűmániáját. Én viszont igen – mosolyodott el Ginny.

– Kétlem, hogy megértenéd.

– Ehhez szeretned kell a kviddicset.

– Teljesen leköt a többi mániája. A kviddics nem fér bele – sóhajtott Hermione. – Néha kimerítő.

– A Szombati Boszorkány odavan érte. Lássuk be, cseppet sem néz ki rosszul. A lányok a csapatban csorgatják a nyálukat utána, akárhányszor előkerül egy magazin és róla van szó… Javíthatatlanok. Képzeld, az öltözőben van egy életnagyságú kép róla. A többiek imádják, de esküszöm rám rettentően szúrós szemmel néz.

– Soha nem ad interjút a magazinnak – vonta meg a vállát Hermione egykedvűen. – Nem győzöm elutasítani a felkéréseket. Ezeknek semmi sem szent, lassan már magukat csomagolják be és küldik el neki.

– Oh, ettől még nem lesz kevésbé helyes. Persze Malfoyról van szó.

– Látnád, ahogy hoppanál, egyből megváltozna mindenkinek a véleménye. Rosszul vagyok még attól is, ha rágondolok.

– Sajnálom, de nem tudlak sajnálni, Hermione – szólalt meg Ginny egy félmosollyal. – Te másztál bele ebbe. A fiúk még mindig dühösek egy kicsit.

– Nem értem miért.

– Mert nem beszéltél velük hetek óta – magyarázta a vörös hajú boszorkány. – Ron pedig…

– Nem kell róla beszélnünk – emelte fel a kezét Hermione. A Ron téma kezdett még igencsak kellemetlen lenni. – Tudom, hogy te még reménykedsz, de nem akarok róla hallani. Minden idegszálamat Malfoy köti le, szóval nem tudok mással foglalkozni. Még egy férfi hisztijét már nem vagyok képes kezelni. Ez van. Ha találkozol vele, akkor említsd meg neki, hogy ne foglalkozzon vele, hogy mit csinálok… Remélem, még a barátom akar maradni.

– Ne hagyd magad kikészíteni! Már most úgy beszélsz, mint egy eszelős – tanácsolta Ginny. – Nem kell neked szenvedned azért, amiért Malfoyt a szülei elkényeztették otthon. Ha kell, vágj neki vissza!

– Azért nem ilyen egyszerű a helyzet. Nem sértett meg sohasem – kezdte Hermione és megcsóválta a fejét. Már mentségeket keresett a férfinak, pedig ugyan úgy gyűlölnie kellett volna. – Sőt azt hiszem, valahol mélyen még tisztel is.

– Ezt te sem gondolod komolyan. Figyelj, Ron aggódik érted, és ha kell, akkor segít neked a szüleiddel kapcsolatban.

– Miért erőlteted ezt, Ginny? – tette fel a kérdést elcsigázottan. – Mindketten tudjuk ennek az egésznek semmi értelme. A bátyádnak pedig mondd meg, hogy nem vagy a szócsöve. Igen, kihagytam pár családi ebédet, de be fogom pótolni őket. Addig meg a bátyád hordhatja haza nyugodtan a nőket… Malfoyjal pedig nincs semmi probléma.

– Akkor miért viselkedik seggfej módjára? – kérdezte a vörös hajú egy fintor kíséretében. – És miért készít ki téged?

– Munkamániás – válaszolta egyszerűen. – Ez a defektje. Maximalista, pedáns, és mindenkitől ezt követeli meg. Lényegében rendben van így, mert ezek közösek bennünk.

– Véded őt, Hermione? – nézett rá megütközve Ginny. A boszorkány úgy húzta ki magát, mintha megcsípték volna. – Ne mondod, hogy érzel valamit iránta!

– Eszemben sincs védeni! Merlinre, csak legszívesebben… Mindegy. Malfoy személyiségét nehéz értékelni.

– Ebben igazad van. Görény…

– Mi újság veled mostanában? Olyan régen nem láttuk egymást – váltott témát Hermione.

– Mert ezer éve nem voltál nálunk a vasárnapi ebédnél – fedte meg Ginny. – Most már igazán eljöhetnél. Anya minden héten kérdezi, hogy miért nem jössz el. Már lassan kifogyok a magyarázatokból.

– Sajnálom – kezdte bűnbánóan –, de nem tudtam elmenni. Most annyira sok a munka, hogy kell egy nap, amikor otthon maradhatok és a fejemet a falba verve tölthetem a napot. Több feszültség van bennem, mint egy elektromos angolnában.

– Pontosan ezért kell kimozdulnod – erősködött a barátnője. – Ron már nem hozza magával a nőit ebédre. Anya megtiltotta neki. Azt mondta, hogy csak azt a nőt akarja látni, akit feleségül akar venni és a többiek egyáltalán nem érdeklik.

– Bár láthattam volna az arcát, amikor ezt közölte vele – nevetett fel jó ízűen. Most teljesen felszabadultnak érezte magát.

– Tudod mit? Van egy jó ötletem. Holnap ebédidőben eljövök érted és beszélgetünk egy kicsit. Remélem, Malfoy enni még azért hagy.

– Ez remek lenne. – Hermione mosolyogva merült bele az élénk beszélgetésbe.
Közben fél szemmel a szomszédos éttermet figyelte, ahova pár órája Draco ment be. Továbbra is kitartóan szemmel tartotta Malfoyt. Miközben élvezte a lenyugvó nap fényét még mindig az aranyló mandzsettagombokra gondolt. A nyomkövető bűbájt sürgősen rá kellett tennie a varázslóra.
hosszászólás: 0
feltöltötte: 2020 Nov 22 by Nyx

Powered by CuteNews

Aktuális