Novellák

Volt-nincs szekrény
Volt-nincs szekrény

A szelíd tavasz végre megérkezett és a zord idő utolsó nyomait is eltüntette. A varázslatosan szép április meghozta a várva várt napsütést. A park fái rügyeket bontottak, s az utat szegélyező cseresznyefák végre halvány rózsaszín fátylat öltöttek, mintha menyegzőre készültek volna. A télikabátra nem volt már szükség. A járókelők többsége már az időjárásnak megfelelően, lengébben öltözött. Viszont volt, aki kilógott a sorból.

Egy fiatal nő szaporán kopogó léptekkel vágott át a parkot keresztülszelő betonösvényen. Talárt viselt, ami cseppet sem szokványos viseletnek számított errefelé. A vékony, fekete anyag minden lépésénél csak hullámzott mögötte.

– Anya, nézd azt a nénit! – hallotta egy kisfiú izgatott hangját, aki felé mutogatott, miközben bőszen rángatta anyja ruháját.

– Előre nézz, Johnny! – szólt rá az anyukája, aztán magával húzta a kicsit. Durcás tekintettel, mérhetetlen makacssággal nézett a fiatal nő felé.

– De vicces a ruhája – elkendezett tovább az ötéves forma fiúcska. – Én is akarok olyat!

– Siessünk, mert elkésünk! – válaszolt az anyuka kimérten, s ügyet sem vetett a mellettük elrohanó alakra.

A taláros nő csak mosolygott a jelenten, de gyorsan elkomorult. Laza hullámokban leomló haját lófarokba kötötte, arca kimért magabiztosságról tanúskodott. Nem volt ideje az öltözetével foglalkozni, ha így tett volna, akkor már biztosan elkésett volna. Mélyeket szippantott a vérpezsdítő tavaszi levegőből, de nem szabadott megállnia, hogy élvezhesse a reggelt.

Hermione Granger sietősen a legközelebbi, Minisztériumba vezető telefonfülkéhez igyekezett. A munkája nem engedte, hogy sokáig ábrándozzon a tavaszról vagy bármiről. Egy halom iratot egyensúlyozott, amit az auror parancsnokságon kellett leadnia. Csupa jelentést, elemzést és feljegyzést rejtettek a vastag akták. Első pillantásra unalmasnak tűnhetett, de ez Hermionét nem zavarta, az sokkal inkább, hogy nem szabadott volna hazavinnie őket. De kollégája, David, annyira felbosszantotta tegnap… Nem volt más választása. A határidő meglehetősen sürgető volt.

A bűbájok szakértőjeként nagyon nagy szerepe volt egy-egy bűntény megoldásában, ezért is dolgozott megszállottan, néha napján még éjszakákba nyúlóan is. Számtalanszor kérték ki a véleményét vitás esetekben, ezerszer járt már bűntény helyszínén és segített fényt deríteni az igazságra. Miért is szerette ezt a munkát? Így anélkül, hogy az életét kockáztatta volna, segíthetett az aurorok munkájában.

Hamarosan kiért a parkból és maga mögött hagyta a tavasz idilli tájképeit, s buja színvilágát. Átment egy zebrán és egy szűk közben haladt tovább, aztán ráfordult a főútra. Az utcazaj felerősödött, a tülekedés, autók hangja vette át a szerepet. Itt már nem érződött semmi a tavaszi idillből. Hamarosan elérte a telefonfülkét és ezt követően perceken belül már a Minisztérium előcsarnokában tipegve igyekezett a liftek felé. Ránézett az órájára, szerencsére még éppen hogy oda fog érni, de ennek ellenére megszaporázta a lépteit.

– Jó reggel, Hermione! – köszönt rá egy fekete hajú férfi az előcsarnokban. A mosolygó munkatársa egyből felvette vele a ritmusát. Csak öt centivel volt magasabb Hermionénál, tele volt pattanásokkal, fokhagymaszagot árasztott, de a magabiztosságán ez nem változtatott semmit sem.

David nevű kollégája ismét megtalálta, a férfi kísérleti bűbájokkal foglalkozott, az elemzés mellett, és néha muszáj volt együtt dolgozniuk, s Hermione kedvességét határozott érdeklődésnek vette. Viszont amikor a boszorka meglátta a szatírokhoz hasonlító tekintetét egyből visszafogta magát és megtartotta a három lépés távolságot. A varázsló ennek ellenére számtalanszor megpróbált randit kérni tőle, persze állandóan kosarat kapott. Az önbizalom terén nem hiánya, így kötelességének érezte újra és újra próbálkozni.

A boszorkánynak kellett egy perc mielőtt szembe tudott volna nézni a világ legidegesítőbb kollégájával. Meg kellett állnia egy pillanatra, a férfi pedig rögtön nekitámadt egy kérdéssel: – Van egy perced?

– Szia, David! – viszonozta kényszeredetten a köszöntést. A mosoly valahogy ma nem ment, inkább egy gyenge vigyorra hasonlított. – Sajnos most nem tudok beszélni, mert késésben vagyok.

– Te soha nem késel, mindig legalább negyed órával korábban érkezel az értekezletekre. Tényleg csak egy percről van szó. Nem kérek mást csak egy percet – nyomatékosította mondanivalóját. Meg akarta érintetni a boszorkány, aki ösztönösen hátrált egy lépést. David megvillantotta természetellenesen fehér mosolyát és közelebb lépett, s mielőtt a nő újra megszökhetett volna, bizalmasan megsimogatta Hermione vállát, aki szívesen megátkozta volna. Dühítő volt, hogy valaki ennyire kiismerte a szokásait. Vagy David mégis perverz volt?

– Most nem, mennem kell! Nagyon fontos, hogy időben ott legyek. – Aztán már újra felvette a ritmusát.

– De, Hermione…

– Sajnálom! – szólt vissza egy kicsit erélyesen, majd eliszkolt, mintha kergették volna. Nem mert még csak hátra sem nézni, ilyenkor átkozta azt, aki megtervezte a Minisztériumot. Iszonyatosan messze voltak azok a liftek…

A férfi egy ideig követte, de aztán Hermione a tűsarkú ellenére is gyorsabbnak bizonyult nála. David egyelőre feladta az üldözést. A boszorkány megkönnyebbülten sóhajtott fel. Elhaladt a Minisztérium kandallói előtt, ahol még egy előre nem látott nagy „meglepetés” várta, de túlságosan is sietett, hogy észrevegye az illetőt.

Draco Malfoy úgy lépett ki a fényesre sikált márványpadlóra, mintha egy filmsztár lenne. Elegáns sportzakóját összegombolta, majd hanyagul zsebre tette a kezét. Százkilencven centi, acélos izomzat, borotvaéles reflex – akár egy felülmúlhatatlan káprázat, ahogy munkatársai gúnyolódtak vele, de őt ez cseppet sem érdekelte. Haját gondosan hátrazselézte, egyetlen szál sem szegülhetett ellent az akaratának. Tökéletes megjelenés, drága óra, fényesre boxolt sárkánybőr cipő – mindig is adott a minőségre és az eleganciára, különben is egy varázsjogi ügyvédnek ezt kellett tennie. Bár közel sem volt olyan hiú, mint azt a többiek gondolták róla, a külsejét arra használta, hogy az emberektől megtartsa a három lépés távolságot.

A boszorkány szélsebes léptekkel masírozott el előtte, de a férfinak még volt annyi ideje, hogy a ringó csípőt és az ide-oda libbenő barna hajzuhatagot megnézhesse. Elvigyorodott, majd utána iramodott. Mostanság egyre gyakrabban szúrta ki a kis tűzről pattant boszorkát a Minisztérium tömegében. Sokkal csinosabb lett, mint amilyen kamaszkorában volt és kimondottan csábító lett, miután kidobta Weasleyt.

Draco már igen csak unta a saját társaságát, ezért utol kellett érnie. Egy jó kis veszekedés, egy régi ismerőssel feldobta volna a mai napját. Hosszú lépteivel pár méter alatt beérte a nőt és egyáltalán nem okozott neki problémát, hogy lépést tartson vele.

– Jó reggelt, Granger! Szép napunk van, nem de? Áprilishoz képest kissé meleg, de nem panaszkodom – jegyezte meg kedélyesen. A nő felé fordította tekintetét és metsző barna szemei gyilkos pillantásával sújtotta a szőke hajú férfit. Ijedtében majdnem megbotlott a saját lábában.

– Malfoy? – kérdezte meglepetten. Mást nem igazán tudott mondani, amikor a szürke szemekbe nézett, nos, egyből megrohanták az emlékek és a pulzusa még inkább az egekbe szökött. Nem vágyott erre a találkozásra, sem most, sem máskor. Ahogy elhaladtak a minisztériumi dolgozók sokasága mellett, Hermione észrevétlenül körbenézett, hogy látja-e őket ismerős, de csak a nyálcsorgató boszorkányok átszellemült arckifejezését pillanthatta meg.

Hermione nem értette hogyan felejthették el a férfi múltját és bámulhattak rá kocsányon lógó szemekkel. Malfoy azonban észre sem vette őket, hanem inkább őt tűntette ki megtisztelő figyelmével. Szerencse? Nos, sajnos inkább csak egy nehéz nap kezdete.

– Igen, én vagyok, Granger. – Egyáltalán nem volt természetellenes a vigyora, inkább olyan volt, mint egy prédára leső hiúz és egyáltalán nem akarta egyhamar magára hagyni. Miért is volt az az érzése, hogy veszélyt szimatol? Hermione lemondóan sóhajtott.

– A fejedre ejtettek vagy mi történt veled? Az időjárásról akarsz velem csevegni, amikor késésben vagyok? – mordult rá cseppet sem kedvesen.

– Nagyon harapós vagy ma reggel. Csak nem megtámadtak idefelé jövet a tündérmanók? – tudakolta tettetett aggodalommal. – Nemrég olvastam egy cikket róluk a Reggeli Prófétában. Borzalmas…

– Nem igazán hiányzott a társaságod. Miért nem mész gyorsan az irodádba és játszod tovább a sztárügyvédet? – Hermione biztos volt benne, hogy a mai nap is egy lesz a hosszú napok közül. Ugyan nem félt Dracótól, de a vele járó bonyodalmaktól annál inkább. Malfoy maga a két lábon járó zűr, sárkánybőr cipőben.

– Ugyan, Granger, hiszen alig találkozunk mostanság, lehetnél egy kicsit barátságosabb is velem. Régóta ismerjük egymást, nagy múltunk van. A legkevesebb, ha néha beszélgetünk egymással. – Derűs hanglejtése még inkább felpaprikázta a boszorkányt. Vajon Malfoy hülyének nézi őt?

– Hagyj békén! Mindketten jobban járunk így – közölte mérgesen, majd tovább igyekezett a liftek felé.

– Ugyan, ugyan. Már egy kis szórakozást is sajnálsz tőlem korán reggel? – Arcátlanul nevetni kezdett, amikor meglátta a boszorkány vérfagyasztóan metsző tekintetét.

– Egy vérszívó ügyvédtől? – nézett rá kihívóan, majd megnyomta a lift gombját, s az ajtó kinyílt. Draco mosolyogva előreengedte, aztán ő is beszállt a liftbe. – Most komolyan neked is errefelé van dolgod?

– Hölgyeké az elsőbbség és ma különösen lovagias kedvemben vagyok. Hova szeretnél menni, Granger? Szívesen megnyomom neked a gombot – ajánlotta fel előzékenyen, azonban még mindig nagyon jól szórakozott a boszorkány ideges, dühös, feszengő reakcióján.

– Az auror parancsnokságra – válaszolta végül. Nem látta értelmét vitatkozni vele. A sunyi vigyort még mindig nem tűntette el az arcáról.

– Micsoda véletlen, én is oda igyekszem. – Persze, hogy tudta, hogy Hermione is oda igyekszik. Már reggel megkapta az értesítést az auror főparancsnoktól, bár akkor még nem sejtette, hogy Granger lesz az, akivel összehozza a sors, de gyorsan összerakta a képet. Bűbáj elemző, akták, Granger – nem volt nehéz kitalálnia.

Nem volt ellenére, hogy Grangerrel dolgozzon, imádott ugyanis másokat gyötörni és odavolt a vérpezsdítő vitákért. A boszorkány pedig olyan kis hiszékeny volt, hogy mindig felült a csipkelődéseinek. Talán ez valamiféle perverzió volt részéről? Maga sem tudta volna megmondani.

– Ez az én igazán nagy szerencsém – nyögte mérgesen Hermione. Igyekezett jó fogást találni a papírkötegen. Eközben a levakarhatatlan Davidet pillantotta meg feléjük közeledni és integetett, hogy tartsák neki a liftet. – Nyomd meg a gombot!

– Miért vagy ilyen ideges? – puhatolózott finoman.

– Igyekezz már, Malfoy! Különben esküszöm, hogy megbánod! – A varázsló elmosolyodott, s ravaszul a nőre pillantott.

Ő is kiszúrta a lift felé rohamléptekben közeledő férfit, akivel gyanúja szerint Hermione nem akart találkozni. A boszorkány kétségbeesetten próbálta elérni a gombokat, de a ravasz ügyvéd lazán nekidőlt a kapcsolótáblának és erre esélye sem volt, hacsak el nem ejti az aktákat.

– Azt szeretnéd, ha könyörögnék? – kérdezte most már iszonyatosan dühösen, miközben az aktahalmazt egyensúlyozta továbbra is, de legszívesebben lenyomta volna a tejfölszőke mardekáros torkán az összes pergament. Ijedten nézett a közeledő Davidre, akitől úgy tűnt nem tudott ma megszabadulni.

– Hmm, igen. Essünk túl rajta gyorsan! – vigyorgott az álnok kígyó, mint aki nagyon is jól tudja, hogy Hermione miért akar minél előbb a zárt liftajtók mögött maradni.

– Nálad nagyobb szemetet nem ismerek! – sziszegte haragosan és tehetetlenül megpróbálta kicselezni a férfit. A ravasz mardekáros azonban nem engedett neki egy jottányit sem.

– Illettek már sokkal keményebb szavakkal is – vonta meg a vállát hanyagul, majd sóhajtott egy hatalmasat. – Nem kapod meg, amit akarsz, amíg nem kérsz meg szépen, ahogy azt egy jó kislányhoz illik.

– Kérlek, Malfoy, nyomd meg a gombot! – szólalt meg a kelleténél egy kissé hisztérikusabban. Draco nevetve teljesítette a kérését, s az ajtó pontosan David orra előtt csukódott be. – Örülök, hogy jól szórakozol.

– Csak nem menekülsz előle? – kérdezte kíváncsian. – Pedig egészen jó partinak tűnik, igazi hamisítatlan könyvmoly típus. Szép gyerekeitek lennének, de attól tartok mindegyik a Hugrabugba kerülne.

Hermione elfordította a fejét és nem nézett a füstszürke tekintetbe. Malfoy imádott minden olyan dologba beleavatkozni, ami nem rá tartozott és ez a munkájában is megmutatkozott, bár ott inkább előnyként használta ezt a képességet. Malfoyról különben sem lehet nem tudomást venni. Veszett ügyeket nyert meg, cselszövéseket leplezett le, börtönbe csukatott pár halálfalót – ezekről harsogott a Reggeli Próféta, a Szombati Boszorkány pedig a hódításairól.

Most pedig beleütötte az ő kusza életébe az orrát és… hosszabb lesz ez a liftezés, mint amire számított.

– Nem menekülök – húzta ki magát, majd a fülke legtávolabbi pontjához hátrált és nekidőlt a lift fából készült falának. Meg akart szabadulni Davidtől és Dracótól is, mindkettőjüknek kellemetlen volt a társasága, de ha letetett választani… Inkább egyedül folytatta volna az útját az auror parancsnokhoz.

– Azt hittem csak Weasley üldöz a szerelmével. – Hermione tekintetéből látva valóban érzékeny pontra tapintott és ennek még lesznek következményei, de annyira imádta azt a parázsló, elemi erőt, amivel egymást gyűlölték, hogy nem bírt ellenállni a boszorkány piszkálásának.

Hermione a lélegzetvételeit számolta, hátha ettől lecsillapodik, de újra elfogta a pánik. Draco Malfoyjal együtt egy liftben nem volt éppen egy életbiztosítás, ráadásul a férfi gúnyos mosolya cseppet sem tűnt bizalomgerjesztőnek. A füstszürke, türelmes, ravasz szem, olyan volt, mint egy farkasé. A tekintetéből sugárzó derű összezavarta, vagy inkább csak a pimasz önelégültséget láthatta? Biztos, hogy az utóbbi, hiszen Malfoyról volt szó.

– Nem válaszolsz a kérdésemre? – nógatta negédesen.

– Nem – rázta meg a fejét a nő és durcásan nézett rá. Draco ellenben remekül szórakozott továbbra is. – Semmi közöd hozzá.

– Csak nem zaklat az a pasas? – kérdezte csak úgy mellékesen. A boszorkány minden egyes reakcióját figyelte. Hermione arcizmai megfeszültek és szorosan összepréselte az ajkait, mintha csak el akarna valamit hallgatni. Draco úgy gondolta, ha nem is zaklatta a férfi, de legalább jó pár kellemetlen percet szerzett a boszorkánynak, aki most még szorosabban ölelte magához az iratokat.

– Nem akarok erről beszélni. Veled meg pláne nem. Nem is értem miért akarsz velem beszélgetni, hiszen az elmúlt években is megvoltunk egymás nélkül. Annyira jó volt az, amikor csak úgy elmentünk egymás mellett és nem beszéltünk egymással. Csodálatos idők voltak. Mi lenne, ha folytatnánk ezt a hagyományt?

– A kedves barátaid nélkül sokkal könnyebb veled beszélgetni – felelte tárgyilagosan. – Hihetetlen, hogy élvezni akarom a társaságodat?

– Csak gyötörni akarsz.

– Hát így ismersz engem? – mosolyodott el önelégülten.

– Rosszabbat is el tudok képzelni rólad – válaszolta rögtön és komolyan is gondolta.

– Vicces vagy, Granger! Látod, biztosan ezért van oda érted az a pasi is.

– Semmi közöd hozzá, szóval ejtsük a témát! – húzta fel az orrát sértődötten, miközben elvetette azt az ötletet, hogy megátkozza Malfoyt a liftben.

– Ha jól megfizetsz, akkor nagyon szívesen távol tartom tőled – ajánlotta fel előzékenyen, amivel még inkább magára haragította az amúgy is dühös boszorkát.

– Ne avatkozott az életembe! – figyelmeztette a kelleténél talán erélyesebben.

– Ugye bármelyik pillanatban számíthatok rá, hogy elsírod magad?

– Erős vagyok – felelte Hermione, alig enyhe gúnnyal a hangjában és felhúzta az orrát.

– Előttem nem kell tettetned magad. Gyerünk, itasd csak a kis törpegolymókokat! Ez a legjobb gyógymódja az összetört szívnek.

– Nem törték össze a szívem! – csattant fel dühösen.

– Akkor mi van Weasleyvel? – Az volt az igazság, hogy Ron valójában nem törte össze a szívét, amikor szakítottak. Rájöttek, csak a barátság tartja őket össze és nem volt értelme folytatni. Magányos volt, de nem volt miatta szomorú. Furcsamód megkönnyebbült, amikor mindketten kimondták, hogy vége.

– Mi lenne vele? Egyre jobban alakul a kapcsolatunk – jegyezte meg csak úgy mellékesen, persze egyből lerítt róla, hogy nem mond igazat.

Dracónak pedig jó volt az orra és egyből kiszimatolta a hazugságot, egyébként pedig már rég tudta, hogy Granger és Vöröske szakítottak. Nem érdekelték a pletykák, de Normát, a titkárnőjét, igen, és akarva akaratlanul is hozzájutott néhány információhoz. Az idegesen feszengő boszorkány sokkal jobban mulattatta, mint gondolta volna.

– Ez igazán érdekes. Csak éppen a minap láttam csókolózni az egyik Madam Malkin modellel a Tündérfényben. Elég mélyen el voltak egymásban merülve, el is ment az étvágyam egyből.

– Ez része a tervünknek. Tudod nagyon híres lett a Weasley Varázsvicc Vállalat igazgatójaként. Nem akarom, hogy úgy érezze, megfojtom.

– Hidd el, egyáltalán nem érzi úgy! – jegyezte meg kimérten.

– Látod, működik a tervünk – mosolygott negédesen.

– Ha ez így van, akkor jobban járnál azzal a másikkal. – Hermionét David leginkább felbosszantotta, minthogy érdekelte volna, még az elején élvezte a társaságát, de amikor rájött, hogy a férfi csak egy egoista barom, attól kezdve igyekezett három lépés távolságot tartani tőle.

– Majd megfontolom a tanácsodat – válaszolta végül kimérten.

– Tudom, hogy nem vagytok együtt Weasleyvel, Granger, szóval be is fejezheted ezt a színjátékot. A gúnyolódás neked nem áll jól. Beszéljünk őszintén egymással – javasolta Draco.

– Akkor minek kérdezel baromságokat? Ha mindenáron el kell viseljelek, akkor legalább ne vájkálj a magánéletemben. Miért érdekel egyáltalán?

– Mert nagyon kíváncsi vagyok mit történt veled és miért nem lettél Weasley gyerekgyártó gép, és miért tipegsz inkább a Minisztérium folyosóin, azokban a röhejesen magas sarkú cipőkben.

– Tolakodó vagy. – Valóban így is volt, de Dracót ez egyáltalán nem zavarta, sőt egyenesen élvezte. Ez a nő egy megfejtésre váró rejtvény volt a számára. Sokkal több izgalmat ígért, mint gondolta volna.

– Ugyan, Granger, te is kérdezhetsz a szerelmi életemről, ha ez zavart. Nincsenek titkaim. – Hermione erre a kijelentésre megvetően felhorkant.

– De engem nem érdekel a te szerelmi életed. Különben is a Szombati Boszorkány állandóan az áldozataiddal van tele. – Dracónak nevetnie kellett ezen. Rengeteg sok pletyka keringett róla, de egyiket sem cáfolta vagy erősítette meg. Mulattatta, hogy senki sem volt képes kiismerni.

– Nem is gondoltam volna, hogy olvasod azt a pletykalapot. Talán valami könnyű esti olvasmány?

– Kaptam az előfizetést – vonta meg a vállát végül. Miért érzete azt, hogy magyarázkodnia kell Malfoynak?

– Nem akarsz válaszolni a kérdésemre? – Hermione felsóhajtott, már kezdtek elnehezülni a karjai, miközben még mindig görcsösen szorongatta az aktákat.

– Soha nem voltam szerelmes Ronba – mondta végül egy kicsit nagyobb hangerővel. – Leszállhatunk a témáról.

Lehunyta a szemét és megpróbált egyenletesen lélegezni, de persze ez nem változtatott azon a helyzeten, hogy Malfoy ott volt mellette és rettenetesen közel. Nem szóltak egymáshoz, s a kínos csend cseppet sem volt megnyugtató. Miért volt egyáltalán őszinte vele? Talán mert azt gondolta, ezután végre békén hagyja a férfi. Malfoy képes lett volna őt megtörni, ha akarta volna, hiszen a legjobb ügyvédek egyike volt. Frusztráló volt a jelenléte, s alig várta az utazás végét.

A lift egy halk kattanással megállt, és az ajtók szétnyíltak. Hermione fohásza meghallgatásra került. Mindketten kiszálltak és egymás mellett haladtak tovább a folyosón. Draco nyugodt testtartással és derűs mosollyal, Hermione pedig idegesen, a cipekedéstől zsibbadó karokkal.

– Miért is kellett ide jönnöd? – kérdezte Draco hirtelen. Kíváncsi volt, hogy Hermione elmondja-e neki és egyáltalán tud-e arról, hogy hamarosan együtt fognak dolgozni.

– Miért érdekel? Valószínűleg semmi közöd nincs az én ügyemhez.

– Szerintem meg van, ahogy látom, éppen Paul Thomas aktáit cipeled – jegyezte meg mindentudóan. – Ő az egyik koronatanú a Hutton - Lewis ügyben.

– Milyen jó megfigyelő vagy! – mondta tömény szarkazmussal, majd magához szorította az aktákat. – De ezek bizalmas iratok, te nem férhetsz hozzájuk, csak akkor, ha van egy végzésed a Wizengamottól. Még kellenek a nyomozáshoz is.

– Nem kell rejtegetned semmit sem, hamarosan úgyis hozzám kerülnek a feljegyzések, mivel nálam van ez a végzés – paskolta meg a mellényzsebét, ami az iratot rejtette.

– Majd meglátjuk – szólalt meg hidegen, s előre fordította a fejét. Nem tartott sokáig az út, ami a főparancsnok irodájába vezetett. Draco előzékenyen nyitotta ki az ajtót Hermionénak, aki semmi hálát nem mutatott irányába.

– Áh, Draco és Hermione, örülök, hogy végre mindketten itt vagytok – szólalt meg kedélyesen Morgan Matthew auror parancsnok.

Az hatvanas évei végén járhatott, de csak pár őszhajszál virított a fekete hajkoronájában. Erős, magabiztos és határozott varázsló volt, aki nem igyekezett mindig kedves lenni mindenkivel. Velük kapcsolatban talán azért is erőltette meg magát, mert egy igen csak kényes ügyön dolgozott a parancsnokság és szükség volt a megfelelő segítségre. Malfoynál pedig nem volt jobb mágiajogi ügyvéd, Grangernél pedig nem volt jobb bűbájelemző.

– Köszönöm, Morgan, hogy időt szántál rám! Az ügy igen csak fontos – mondta Draco, majd kezet fogott a varázslóval. Elővette a pecsétes okiratot és átadta neki.

– Tudom, Draco. Közös az érdekünk, így nem késlekedhetünk. Üljetek le, kérlek!

– Köszönjük.

– Szóval szükséged lenne az eredményekre és egy bűbájelemzőre?

– Pontosan. Be kell bizonyítanunk, hogy nem Sebastian Lewis gyilkolta meg Esther Huttont.

– Ezért van itt Hermione – mosolyodott el a parancsnok, aztán a boszorkányhoz fordult. – Már beszéltem a főnökével, és beleegyezett, hogy a következő hónapokban Dracóval együtt végezzék el a szükséges elemzések kiértékelését. Mindent biztosítunk, ami csak kell ahhoz, hogy bebizonyítsuk Lewis ártatlan.

– Elnézést, de miért pont rám esett a választásuk? – szólalt meg Hermione. – Csak tegnap kaptam meg az aktákat, így nem ismerem annyira az ügyet, mint Lily Jamieson és Greg Forrester, akik eddig dolgoztak rajta.

– Mindenki ismeri a munkabírását és a tehetségét. Nekünk pedig pontosan egy olyan emberre van szükségünk, aki mindezeket megtestesíti. A két társa valóban jó elemző, de egyikük sem kiváló. Nekünk egy megbízható, kiváló elemzőre van szükségünk, aki nem ijed meg a saját árnyékától. Ki lehetne jobb ennél, mint az osztályvezető helyettese?

– Ez a bizalom igazán hízelgő, de…

– A tárgyaláson meg kell szólalnia, mint a védelem szakértője és ehhez fel kell készülnie. Jamieson raccsol, Forrester dadog… Remélem, nem kell többet mondanom a döntésünk miértjeiről. Draco a legalkalmasabb, hogy felkészítse erre a feladatra, nem is beszélve, hogy elemezze az eddig elkészült vizsgálati eredményeket. Albert Lewis köztiszteletben álló képviselő és minden követ megmozgat azért, hogy a fiát felmentsék. A legjobbakra van szüksége.

– És mi van, ha nem vállalom el?

– Ugyan, Granger, ez csak munka – szólalt meg Draco. – Miért akarnád visszautasítani? Hiszen egy egészen jó lehetőség és azt mondják a kollégád, David Callum nem a legjobb elemző, inkább a kísérleti bűbájokhoz ért, és te még nála is jobban értesz ezekhez is.

– Ne akarj nekem hízelegni, Malfoy! – sziszegte durcásan, mintha egy kamaszlány lenne.

– Hát nem csodás, hogy ti már mindketten ismeritek egymást? – nevetett a parancsnok némileg kárörvendően. – A kettőtök együttes tudása kitűnően használható lesz ebben az ügyben.

– Nem vagyok ebben biztos, hogy ez a párosítás előnyös – nézett fél szemmel Dracóra Hermione.

– Az Azkabanba juttatni egy ártatlan embert talán előnyös? Sebastian Lewis, mint már említettük, Albert Lewis képviselő fia és nagyon körültekintőnek kell lennünk az ügyében. A fél auror parancsnokság ezen az ügyön dolgozik. Mindennek egyaránt jogszerűnek, pontosnak és kifogástalannak kell lennie. – Morgan parancsnok úgy nézett Hermionéra, mintha egy karvaly lenne, aki le akar csapni egy kisegérre. Malfoy-jal dolgozni nem volt akkora nagy tragédia, mint amilyennek látszott, sőt valahol mélyen kíváncsi volt, hogy a férfi mennyit változott.

Hermionénak végül sikerült kierőszakolnia magából egy, a reményei szerint, méltóságteljes bólintást, de a gyomra liftezett. Még önmagát is felkészületlenül érte, amit ezután mondott. Egyszerűen csak kicsúszott a száján.

– Rendben, természetesen elvállalom. – Persze inkább fejfájást kellett volna színlelnie vagy legalább sárkányhimlőt, hogy megússza ezt. Nem volt más választása. Mit is tehetett volna? De Malfoy elégedett tekintetét látva egyáltalán nem kellett tartania attól, hogy unalmas hónapok elé néz.

– Ez nem is volt kérdés – mondta a parancsnok hidegen.

A következőkben mindent megbeszéltek, ami az ügyhöz kapcsolódott. Draco megkapta a jelentéseket is, amiket egyből átküldtetett az ötödik szinten lévő irodájába, eszében sem volt cipekedni. Hermione pedig csendben várta, míg végre eltűnhet ebből a képtelennek tűnő helyzetből. Draco és parancsnok mélyen belemerült az ügy áttárgyalásába, s neki egyáltalán nem kellett még csak megszólalnia sem. Ismertették a feladataikat, megkapta az elemezni kívánt bűbájok listáját, helyszínen készített képekkel együtt. Mire végeztek zsongott a feje.

Amikor pedig a főparancsnok az ajtóhoz sétált, hogy kiengedje őket, Hermione kimérten biccentett a férfinak, de füstölgött magában a dühtől, ahogy elhagyta az irodát. Határozottan nem volt abban a hangulatban, hogy egy liftben utazzon Dracóval, ezért megszaporázta lépteit. Nem is figyelte merre megy, csak befordult az első kanyarban és végigtrappolt a folyosón. Mikor meglátta a minisztérium liftjeit, csak ekkor lassított.

A varázslónak azonban nem kellett megerőltetnie magát, hogy utolérje a boszorkányt, majd mielőtt még a nő előtt becsukódott volna az ajtó, egy macska ügyességével vetődött be a lift fülkéjébe.

– Menekülsz előlem? – kérdezte egyből és mindketten egészen a fülke egyik sarkába hátráltak. Csak ők ketten voltak itt, megint. Péntek volt, ilyenkor a legtöbb osztályon nem dolgoztak, így nem zavarta meg senki sem kettőjük idilli szócsatáját.

– Nem menekülök, csak egyszerűen utálom a képedet. Nem akarok veled dolgozni.

– Ugyan már, nem is utálod a képem, csak nem szereted, amikor cukkollak. Félsz, hogy megkedvelsz és már nem csak a múltamat látod majd bennem. Ne hisztizz és nőj fel végre, kislány!

– Látod, ezért nem akarok veled dolgozni. Kihozol a sodromból és gúnyolódsz rajtam.

– Pedig erőt kell venned magadon, Granger. Nem az iskolában vagyunk, hanem a való életben. Ha nem ismernélek, akkor azt hinném, hogy félsz tőlem. – Egészen közel volt hozzá, ijesztően közel. A férfi a kezét a faburkolatnak támasztotta és beszorította a sarokba, szürke szeme vészjósolóan csillogott.

– Pedig nem félek. – Hermione áthajolt és megnyomta újra a gombot, de a várt hatás elmaradt. Váratlanul kísérteties morgás hallatszott, s a fülke területe egyszeriben legalább a felére csökkent, aztán egyre szűkülni kezdett. Hermione becsukta a szemét és próbált úrrá lenni a félelmén. A tér csökkenése olyan gyorsan ment végbe, hogy a bűvös varázshullám egymáshoz lökte őket.

– Mi a fene? – kérdezte Draco mérgesen. A lámpák lekapcsolódtak és körülöttük megremegett a liftnek hitt szerkezet.

Draco megtántorodott, de még időben sikerült visszanyernie az egyensúlyát, viszont nem hagyhatta figyelmen kívül, hogy testük egymáshoz ért. Az egyre szűkülő helyiség szinte összepréselte őket. Akár egy földrengés, úgy rázkódott a lélekvesztő szerkezet. Földöntúlinak tetsző hangokat hallottak, hangos robajt, nyikorgást és himbálózást észleltek, aztán hirtelen abbamaradt az egész, ők pedig ottmaradtak egy lélegzetvételnyi távolságra egymástól. Percekig csak egymás kapkodó lélegzését hallgatták.

A korábban jelentős méretekkel rendelkező kabin, most túlságosan is kicsi lett kettőjüknek. A Minisztérium valószínűleg térnövelő bűbájokkal spórolt az anyagköltségen. Draco térde a boszorka combjai közé ékelődött, Hermione melle pedig a férfi mellkasához tapadt, s alig kapott levegőt. Korábban ráharapott az ajkára, hogy ne kiáltson fel, de rájött hibát követett el, érezte a kiserkenő vér ízét a szájában. Mindketten ziháltak az ijedtségtől. A világítás nem tért vissza és most mindketten ott álltak beszorulva, Merlin tudja miért, a sötétben.

– Mi volt ez? – szólalt meg először Draco és megpróbált kényelmesebb testhelyzetet találni, aminek az lett a vége, hogy jól beverte a könyökét. Halkan elmormolt egy káromkodást. A karját alig tudta megmozdítani, mivel talpalatnyi helyük sem volt. Biztos volt benne, hogy a fülke még kisebbre zsugorodna össze, ha ők ketten nem lettek volna benne.

– Kimerült a varázslat a liftben – mondta Hermione kiszáradt szájjal. Igyekezett megnyugodni és nem gondolni a tényre, hogy egy nagyon szűk helyen, egymáshoz préselődve állnak. Talán nem fognak belezuhanni a liftaknába… Nem akart a legrosszabbra gondolni, s próbált tudomást sem venni arról, hogy az arcán érzi a férfi meleg leheletét. – Bár nem tudom biztosan.

– Azt hiszem, nem ott vagyunk, mint amire te gondolsz – kérdezte Draco gyanakvóan. – Nem tudom biztosan, de szerintem ez egyáltalán nem egy lift.

– Szóval azt hiszed, nem tudok megkülönböztetni egy liftet egy seprűtárolótól? Nevetséges vagy, Malfoy! – Draco ügyet sem vetett a riposztozó boszorkányra, hanem igyekezett felmérni a sötét helyet. Mintha emlékezett volna ilyenre valamikor, nem is olyan régen… Lábával megkocogtatta a helyiség falát, beszorult kezével amennyire lehetett végigsimította faberakásos oldallapot. Ismerős volt a felület. Kitapogatta a tömörfát, aztán talált valamit… Agyában pörögni kezdtek a gondolatok és végül eszébe jutott…

– A francba – mondta végül és egy pár szitokszó hagyta el az ajkát. – Ezt nem hiszem el!

– Mi van, Malfoy?

– Nem vettél észre semmi különöset, amikor bejöttél ide? Nem éreztél semmit sem? – kérdezte mérgesen.

– Nem – válaszolt határozottan. – Semmi különös nem volt. Megnyomtam a gombot… Várjunk csak! Volt valami furcsa rajta.

– Káprázat volt az egész. Merlin szent… Ez egyáltalán nem lift, hanem valami sokkal rosszabb. – Hermione sejtette, hogy ennél a helyzetnél ez amúgy sem lehet rosszabb, akármit is akar Malfoy közölni.

– Ezt nem értem.

– Nos, Miss Granger, gratulálok neked az év legmegtéveszthetőbb boszorkánya címért. Mindenki tudja, hogy az auror parancsnokságon van egy volt-nincs szekrény, ami előszeretettel álcázza magát liftnek és rosszul működik, ráadásul hiányzik az ajtó gombja és nem lehet kinyitni belülről. Régen ennek a párja a bejárati csarnokban volt, de megsemmisült. Ezért használjuk a felvonókat a másik folyosón, ahova még egy sarokkal tovább kellett volna menni. Szerencsére sikerült mindkettőnket bezárnod ide. Gratulálok!

– Az nem lehet, tudom, hogy nem arra mentem. – Amikor kimondta ezt eszébe jutott, hogy mennyire dühös volt Malfoyra. – Egyébként is évek óta kivonták ezeket a forgalomból. Miért lenne itt egy? Mi miért lennénk egy ilyenben?

– Hidd el, nálam jobban senki sem tudja, hogy néz ki egy ilyen szekrény – jegyezte meg gúnyosan, majd hatalmasat sóhajtott. – Nem tudom, miért van itt, de ha egyszer kijutok innen, hatalmas botrányt csinálok… Mindegy, úgy sem tehetünk semmit sem.

– Napokba kerülhet, mire kijutunk innen. Roxfortban… A mágia isteneire, hetekig fogva tarthat minket – sipította némileg ijedten és fészkelődni kezdett.

– Jó meglátás. Sajnos teljesen biztos, hogy rossz. Más esetben egyből ki tudnánk belőle jutni, de ez a szar azt hiszi, megvéd minket a gonosztól, addig nem enged el, amíg veszély van, viszont a Mágiaügyi Minisztériumnál veszélyesebb helyet keresve sem találnál. Végül is ezért hozták létre, hogy megvédjen, és ne legyen megtalálható. Csak egy agyament képzelhette, hogy ez jobb, mint a liftek… De gratulálok, Granger, mert egy évek óta húzódó problémát oldottál meg. Senki sem tudta biztosan melyik lift a rossz a három közül, de te megtaláltad.

– Ne csinálj úgy, mintha legalább egy falunyi muglit gyilkoltam volna meg – csattant fel Hermione. – Eszembe sem jutott, hogy rossz felé megyek.

– Ugyan, szó sincs erről, meg akartál tőlem szabadulni és az első adandó alkalmat megragadtad, hogy ezt meg tud tenni. Beszéljünk nyíltan, nem kell semmit sem eltitkolnod előttem, ha már ilyen közel kerültünk egymáshoz.

– Mit akarsz? Magamra vállaljam a felelősséget?

– Csak tesztellek – nevetett fel a férfi. – Lazíts már egy kicsit, olyan merev vagy, mint ennek a szekrénynek az oldala.

– Jobb lenne, ha békén hagynál! Ha ennyire ismered ezt a volt-nincs szekrényt, akkor tessék, mondd meg, hogyan szabadulunk ki belőle?

– Rosszul működik, mint már említettem. Most egy másik helyen kellene lennünk, de nem vagyunk, és ki kellene tudunk nyitni az ajtót, de ez sem megy. Ja és hiányzik az ajtógomb, de ezt már említettem. Nem kellene egymáshoz préselődve nyomorogunk itt, viszont most mégis így jártunk. Nehéz lesz kijutni belőle, persze nem lehetetlen, de szerintem csak rosszabb lesz a helyzet, ha vaktában próbálkozunk. Hacsak nincs valami jó ötleted.

– Nem látok semmit sem ebben a sötétségben, és annyira hozzányomsz szekrény oldalához, hogy egyáltalán még csak mozdulni sem tudok – sziszegte mérgesen.

– Kellemetlenebb helyzetbe is kerülhetsz, ha még tovább izegsz-mozogsz itt hozzám préselődve – mondta halkan Draco, egészen közel hajolva Hermione arcához. Szemtelenül mély levegőt vett és magába szívta az édes illatot. Fából kellett volna lennie, hogy ne legyen rá ez hatással. – Finom parfümöd van.

– Élvezd csak az illatát, de nekem ki kell jutnom innen! – morgott a boszorkány mérgesen, majd igyekezett megmozdítani a karját és elővenni a pálcáját, de annyira szorosan voltak egymáshoz préselődve, hogy erre nem volt sok lehetősége.

– Hmm, Granger, mielőtt még arrafelé tévedne a kezed, ahova nem kellene, először egyeztessünk, hogy mik is a terveid? – A boszorkány megmerevedett és inkább visszahúzta a kezét a combjára, de még így is vészes közelségben volt Dracóhoz.

– Éppen a pálcámat próbáltam meg kivenni a taláromból – mormogta reményvesztetten, égő arccal. Draco nevetéstől rázkódó mellkasa cseppet sem enyhített a zavarán. Bár biztos volt benne, hogy a varázsló csak ugratja.

– Komolyan? – nevette továbbra is férfi. Hermione dühösen próbált kiszabadulni, de ezzel nem ért el semmit sem, csak egyre inkább zihált és kimelegedett. Draco rekedt hangon megszólalt: – Inkább máshogyan próbálkozz.

– Megpróbálnál egy kicsit hátrébb húzódni? Akkor talán fel tudnám csúsztatni a kezem a belső zsebemig.

– Attól tartok, hogy egyáltalán nem tudok hova húzódni. A szekrény egy része kezd teljesen beékelődni a hátamba. De először nyugodj meg, van levegőnk és nem lesz semmi baj.

– Igen? Valahogy cseppet sem vagyok ebben biztos. Gyűlölöm a szűk helyeket!

– Örülj neki, hogy nem egyedül vagy itt!

– Micsoda szerencsém van nekem – sóhajtott nehezen. – Összelapítod a mellkasomat!

– Nekem nyomod a melleidet és a térdet sincs éppen jó helyen. Légy szíves ne mozogj, mert kitöröd a karom! – mondta derűsen, mintha legalábbis élvezné a helyzetet. – Most egyelőre maradjunk nyugton, aztán kitaláljuk, hogyan tudunk kiszabadulni.

– Hogy a francba tudsz ennyire nyugodt lenni? – kérdezte idegesen.

– Segítene a jelenlegi helyzeten, ha pánikba esnék?

– Nem hiszem.

– Na, látod, próbálj meg megnyugodni és kitalálni valamit!

– Meg kell szereznem a pálcámat! – riposztozott továbbra is Hermione. Zihálva lélegzett még mindig és Draco attól tartott, hogy még a végén pánikrohama lesz és nem tudta mit kezdjen egy hisztiző nővel ebben az igencsak szorult helyzetben. – Fény kellene, és kezd egyre melegebb lenni.

– Hidd el zakóban sem egyszerű, ráadásul mindketten melegítjük egymást. Más esetben tetszene a helyzet, de most…

– Azt hiszem, hogy meg kellene oldanunk ezt a pálcakérdést. Megpróbálom megkeresni az enyémet, de annyira nekem dőlsz, hogy nem tudom odacsúsztatni a kezem.

– Vedd elő az enyémet! – mondta végül Draco komoly hangon. – Ha felcsúsztatod a kezed a zakóm alatt, akkor a belső zsebből ki tudod húzni.

– Persze, aztán hogyan tudok alulról benyúlni a belső zsebedbe?

– Csak hozzá kell érned a pálcámhoz és kimondani a nyisszantó bűbájt, aztán a pálca szépen kicsúszik a lyukon. – Hermione nevetni kezdett.

– Hülye ötlet, mivel nem az én pálcám nem tudom teljesen tökéletesen elvégezni a varázslatot, és ha lenyisszantom a kezed vagy mást, annak nem hiszem, hogy örülnél. Mit szólnál, ha te próbálnád meg kivenni az én pálcámat?

– Mégis hogyan csináljam ezt? Beszorult az egyik kezem a hátad és a fal közé, a másik pedig…

– Héé ne fogdoss! – pirított rá dühösen.

– Jaj, a másik kezem is megvan – szólalt meg végül vigyorogva. – Teljesen elzsibbadt az is.

– Annyira, hogy meg tud fogni a fenekem?

– Hidd el megérte még akkor is, ha le kellett horzsolnom érte egy kicsit. Nekem legalább nem kettőnk közé szorult be a karom.

– Talán egy kicsit közelebb tudok hozzád húzódni és akkor megpróbálhatsz kiszabadulni.

– Imádom, amikor a nők kezdeményeznek. Hogyan tudnál még ennél is közelebb lenni hozzám? Hmm, inkább hagyjuk. Komoly sérüléseket szenvednénk, ha megpróbálnám azt, mire most gondolok.

– Muszáj humorizálnod? Egyébként sem vicces, hogy pont nekem mondasz ilyeneket – jegyezte meg felháborogottan.

– Hát nem ironikus már most ez a helyzet? – kérdezte nevetve a varázsló. – Régebben nem bírtál egy légtérben sem lenni velem, most meg egészen közel vagy hozzám, rettentően közel. Bocsáss meg, amiért a testem reagál az apró kis jelzéseidre.

– Miről beszélsz? Milyen jelzések? – sziszegte a nő.

– Kéjesen zihálsz itt mellettem. Mégis mit gondolsz, más férfi mit érezhetne a helyemben? – A boszorkány feszült mozgolódása nevetésre késztette Dracót. Bár láthatná az arcát, biztosan teljesen kipirult, de ebben a vak sötétben az orráig sem látott.

– Te nem vagy normális! – csattant fel mérgesen és legszívesebben megütötte volna férfit, de így beszorulva nem sokat tehetett. – Azért zihálok, mert melegen van, és azt hiszem rám tört a klausztrofóbia. Semmiképpen sincs ebben semmi kéjes. Nem szeretek a sötétben és zárt helyeken lenni.

– Granger, ha nem akarod, hogy a kapcsolatunk komolyabbra forduljon, kérlek, ne dörgöld annyira hozzám magad!

– Nem tudok momentán mást tenni, mert teljesen beszorultam. Egyébként meg az egészet saját magadnak köszönheted, mert egyszerűen nem bírod befogni a szádat.

– Bocs, hogy megnézem a vonzó boszorkányokat.

– Én nem is vagyok vonzó.

– Inkább kis ártatlan fruska vagy, ugye? Ne röhögtess, Granger! Láttalak a minap abban a kis feszülős szoknyában, nem volt benne semmi ártatlanság. Egészen fel volt sliccelve a mennyországig.

– Te voltál az, aki miatt elszakadt a szoknyám? – kérdezte a kelleténél dühösebb hangnemben.

– Talán ezt nem kellett volna elmondanom.

– Szemét vagy!

– Te sem vagy az ártatlanság szobra. Befűzted Weasleyt…

– Miről beszélsz? Ronnal nagyon jól megvoltunk, de aztán rájöttünk, hogy nem vagyunk egymáshoz valók.

– Persze, mert nem volt benne semmi szenvedély és még sok más sem – vonta meg a vállát Draco, de rögtön megbántani, amikor beleütközött a fülke oldalába. – Az ilyen szenvedélyes boszorkánynak, mint te egy igazi varázslóra van szüksége.

– Mi bajod van, Malfoy? Szenvedélyes boszorkány? Igazi varázsló? Szerintem kezd itt igencsak kevés levegő lenni. Hamarosan magyar mennydörgőket fogsz hallucinálni.

– Ha ilyen intenzitással nyomod neki a melleidet a mellkasomnak ne csodálkozz, hogy elfogy a levegő.

– Ez egy kényszerhelyzet… Legszívesebben máshol lennék most – mondta némileg reményvesztetten.

– Honnan tudhatnám, hogy nem te intézted ezt így? Nem bírsz ellenállni nekem és kíváncsi vagy egy ilyen szorult helyzet mit hoz ki belőlem. Elismerem elég elmés megoldás, egyetlen egy boszorkánynak sem jutott még eszébe egy volt-nincs szekrénybe becsalni, ami ráadásul nem működik.

– Elvétettem, oké? Túlléphetünk ezen. Nem hiszem, hogy te egész életedben nem hibáztál semmiben. Nem ismertem fel egy bűbájt és fogalmam sem volt erről. Egyébként a nagy eszeddel téged is átvert a káprázat. Oh és csak a rend kedvéért, lehet, hogy ellenállhatatlan vagy más nők szemében, de engem hidegen hagysz – közölte a boszorkány. Draco hátravetette a fejét és nevetni kezdett, igaz, beütötte a fejét, de még így is megérte.

– Nem kell kihívások elé állítanod, Granger. Bármikor bebizonyítom, hogy te is csak úgy reagálsz rám, mint ahogy más nők is. – Meg is tette volna, ha nem lett volna úriember. Csak egy dolog szópárbajozni Grangerrel, elcsábítani egy másik.

– Nem lettél egy kicsit önhitt az elmúlt évek alatt?

– Jaj, Granger, lépj már túl rajta, hogy piszkáltalak a suliban! Láthatóan még mindig a múltban élsz! Áú! Vigyázz a térdeddel! – sziszegte mérgesen. – Tedd szét jobban a lábad, hogy egy kicsi kényelmesebben elférjem az én lábam.

– Inkább találj ki valami mást! Hogyan fogunk hozzájutni a pálcánkhoz? – terelte más irányba a beszélgetést.

– Jó akkor dőlj előre, ahogy csak tudsz, és kiszabadítom a kezem – szólalt meg végre Draco. Hermione egészen közel hajolt hozzá, a fejét a férfi vállára hajtotta, aztán homorított és a varázsló végre kiszabadította a kezét, ugyan beverte a könyökét a fülke oldalába, de már szabadabb volt.

– Megvan végre? Most az én kezem szorult be – szűrte a fogai között.

– Oké rendben van, végre szabad a jobb kezem ééés… a francba. – Amennyire tudta megmozgatta a kezeit, hogy a vér végre normálisan keringjen.

– Mi van? – Hermione érezte a férfi minden porcikáját a ruháján keresztül. Zavarba ejtő egy helyzet.

– Ezzel nem megyünk semmire sem – mondta ki a nyilvánvaló tényszerű megállapítást. – Annyira nem tudom behajlítani a kezem, hogy be tudjak nyúlni bármelyikünk pálcájáért. Ráadásul nyakig be van gombolva a talárod is.

– Tépd le a talárom!

– Hűű azért ennyire még nem vagyok szenvedélyes hangulatban. De a vicc kedvéért megismételnéd ezt egy olyan kis sóhajjal, mint az előbb? Talán megjönne a kedvem hozzá.

– Nem erre gondoltam – sóhajtott nehezen. Nem igazán tudott pirulásban versenyt tartani a férfi nyilvánvaló ugratásával. – Elég vékony az anyaga és szerintem nem lesz vele nehéz dolgod.

– Mégis hogyan lássak hozzá? Annyi hely sincs, hogy elég erőt kifejtsek… Várj csak, van egy jobb ötletem!

– Jól van.

– De ígérd meg, hogy nem fogsz megrúgni!

– Rendben van, csak szerezzünk végre pálcát. – Draco nagy nehezen kettejük közé csúsztatta a kezét és elkezdett felé araszolni.

– Mondd, csak van jobb ötleted is, mint a mellemet simogatni? – kérdezte csak úgy mellékesen a boszorkány.

– Bocs, sötét van és csak a gombokat keresem. Azok a fránya beidegződések…

– Nem jó helyen keresed – sóhajtott a nő fáradtan.

– Kéjes sóhaj? Hmm, akkor keressük tovább. Milyen jó, hogy az orromig sem látok.

– Az még mindig a mellem, Malfoy – pirított rá élesen. – Elég legyen már! Ha ki tudnék szabadulni meg is pofozhatnálak. Nem mintha soha nem történt volna meg ez.

– Mélyen érintett ez akkor. Gonosz kis boszorkány voltál.

– Tedd hozzá, hogy most már sokkal több átkot tudok, mint akkor, és ha egyszer kiszabadulunk biztosan alkalmazni is fogom rajtad. Vedd már le a kezed a mellemről! – utasította mérgesen.

– Segíthetnél, ha már ennyire rám tudsz ripakodni, akkor legalább irányíthatnál. – Draco kétségkívül élvezte a helyzetet.

– Egy kicsit balra.

– Nekem balra vagy neked balra?

– Neked balra.

– Mennyi gomb van ezen a taláron? Lehet a fogammal kéne letépnem. Várj, talán ha felemellek, akkor talán le tudom őket szedni – ötletelt Draco.

– Ez egy hülye ötlet. Fél kézzel nem tudsz felemelni, és ha a lift, vagyis szekrény teteje is összement, akkor csak beverném a fejem.

– Igazad van. De akkor is nehéz egy kézzel itt matatni.

– Egy cipzárral sokkal többre mennénk, de olyan talárom nincsen.

– Remélem, hogy alatta viselsz valamit – hallatszott a rekedt hang. – Kár, hogy ilyen sötét van. Szeretném látni mennyire megbotránkozott arcot vágsz.

– Szemét vagy! – sziszegte dühösen.

– Ebben igazad van. Te pedig rák vörös, ha jól sejtem. Olyan kis gyámoltalan, merev nőszemély vagy, soha nem mondanád meg…

– Fehér blúz és fekete szoknya. Semmi megbotránkoztató.

– Bugyi is van rajtad? – kérdezte szenvedélyes hangon és Hermione tudta, hogy a férfi vigyorog a sötétségben. A boszorkány kiszabadította a bal kezét, aztán egy jól irányzott ütést vitt be Draco bordái alá, de az jobban fájt neki, mint a férfinak, főleg mert jól beverte a könyökét is.

– Áu, azért lehetnél finomabb is. És még én azt hittem, hogy meg sem tudsz mozdulni. Éppen próbálkozom megvalósítani a tervünket. – Kigombolta az első gombot, majd a következőt is és egyre haladt lefelé, aztán ismét felcsúsztatta a kezét, de ezt Hermione már sokkal jobban érezte, mint eddig.

Halkan felsóhajtott, amikor Draco végre be tudott nyúlni a belső zsebbe és kiemelte a pálcáját, de a nő éppen akkor mozdult meg, amikor a férfi és a pálca kiesett a kezéből.
– Ne már! – nyafogta Hermione.

– Remek, akkor maradt az én pálcám, ha már te is kiszabadítottad a kezed. Én nem tudom kigombolni a zakómat, de neked talán sikerül, aztán én meg be tudok nyúlni a pálcámért.

– Rendben van – sóhajtott a nő fáradtan.

– Ne matass vele ennyit, mert nagyon csikis vagyok.

– Ez most komoly? – kuncogott fel végül, majd teljesen Dracónak dőlt és felnevetett. – El sem hiszem, hogy ilyen bizarr helyzetbe kerültem veled.

– Ha elmondod bárkinek is, akkor esküszöm, leperelem rólad a szoknyát is.

– Micsoda fenyegetés… Oké Malfoy kigomboltam a zakódat.

– Jó most próbáljunk meg úgy fordulni, hogy be tudjam jobban hajlítani a könyököm és ne zúzzam le a karom.

– Aúú beleállt a hátamba valami! – morgott Hermione.

– Ugye milyen rossz érzés?

– Mindegy, csak csináld már! – adta ki az utasítást a kelleténél haragosabban.

– Ha nem kiabálnál, akkor jobban menne. Még egy kicsit bírd ki, mindjárt be tudok érte nyúlni.

– Az én blúzomba nyúltál be te szerencsétlen! – jelezte a nő méltatlankodva. – Miért gomboltad ki azt is?

– Bocsánat, ez csak amolyan rossz beidegződés – nevetett továbbra is Draco. – Egy ilyen szorult helyzetben nem ezt szoktam csinálni. No de megvan a pálcám.

Hermione megkönnyebbülten sóhajtott fel, Draco mellkasának támaszkodva.

– Hála Merlinnek!

– Lumos – mondta ki Draco egyből a varázslatot, aztán körbenézett. A hunyorgó boszorkányon kívül csak a fából készült szekrény látta, amiből nem nagyon volt kiút. Nem lett volna értelme feszegetni a kilincset, az ajtó amúgy sem nyílt volna ki. – Nagyon szép a melltartód, Granger.

– Ezért érdemes volt pálcát gyújtani – rázta meg a fejét mérgesen. – Próbálj meg egy térnövelő bűbájt szórni a fülkére, hátha attól kinyílik az ajtó.

– Rendben. – Draco elvégezte a bűbájt, de éppen annyira tudta csak megnövelni a teret, hogy némileg levegőhöz tudjanak jutni és két lépésnyi hely volt köztük. – Nagyobbat nem tudok belőle csinálni.

– Nem baj, már ennyi is elég – mondta Hermione és levette a talárt magáról, aztán begombolta a blúzát. – Soha nem történt még velem ilyen. Azt hittem a minisztériumi karbantartók jobban figyelnek az ilyesmire. Szerinted mióta vagyunk itt?

– Talán egy fél órája. És most hogyan tovább?

– Nem tudunk hoppanálni sem.

– Eszembe sem jutna. Azért a Minisztériumban vannak veszélyes helyek is, és ha elvéted, akkor… Élni akarok még – sóhajtott egyet Draco, majd nekidőlt a fülke egyik falának. – Jól vagy?

– Persze – vonta meg a vállát. – Csak fáj egy kicsit a vállam, azt hiszem megütöttem, amikor történt a baleset.

– Mutasd meg! – szólalt meg ellentmondást nem tűrő hangon. – Nem akarom, hogy elvérezz nekem, mert akkor senki sem hinne nekem, hogy csak egy baleset volt.

Hermione kigombolta a blúzát és megfordult, hogy Draco jobban lássa a sérülését. Nem látta értelmét vitatkozni.

– Csak zúzódás szerencsére, de lehet meg kéne néznem alaposabban. – Azzal közelebb lépett és megtapogatta a sérült részt. Hermione megrázkódott, amikor a hideg ujjak megérintették a bőrét. Draco alig bírta megállni, hogy rá ne fújjon a csodálatosan szép alabástrom bőrre, de türtőztetnie kellett magát. – Meg fogsz maradni.

– Nagyszerű – mondta végül, majd visszahúzta magára a blúzt és leült. Pontosan annyi helyük volt, hogy kényelmesen le tudjanak ülni egymással szemben.

– Milyen bűbájokkal próbálkozzunk? – kérdezte Draco. – Mégis te vagy a bűbáj elemzés legagyasabb boszorkánya, tehát ments meg minket.

– Nem vagyok mindenható, Malfoy – rázta meg a fejét, majd levette a magas sarkú cipőt, ami már kezdte igencsak bántani a lábát. Draco meglazította az ingét és levette a nyakkendőjét. – Egyébként meg fogalmam sincs, hogyan tudnánk kinyitni az ajtót.

– Valahogy csak kijutunk – mondta a férfi bizakodóan.

– Szerinted mikor veszik észre, hogy eltűntünk?

– Nem tudom. A karbantartók minden nap vizsgálják a Minisztériumot, de sajnos többet nem tudok.

– Csodálatos – méltatlankodott a nő. – Élvezhetném ma délután a tavaszi időt. Péntek van és ma csak délig kellett volna bent lennem.

– Szerinted nekem nem lenne jobb dolgom? – nevetett fel Draco gúnyosan. – Egy gyönyörű szőke nő vár ebédre, hogy megbeszélhessük a válásának részleteit.

– Micsoda felemelő lehet – csipkelődött Hermione, majd megmasszírozta a lábait. – Biztosan boldog lesz, ha megszerzed neki a férje vagyonának a felét.

– A porcelán étkészlet szerintem jobban érdekli, mint a vagyon fele – sóhajtott Draco, majd még egy gombot kigombolt az ingén.

– Gondolod?

– Tudom, nagyon jól ismerem a fajtáját. A vagyon felét már régen megszerezte, már csak az apróságok érdeklik. Nem egy ilyen ügyfelem volt már. Bár ma szívesebben dolgoztam volna a közös ügyünkön.

– Meglep, hogy érdekel más emberek sorsa.

– Lewis az egyik legjobb barátom, ez a legkevesebb, amit megtehetek érte. Amikor nekem volt rá szükségem, akkor ott volt velem. Te is tudod, hogy milyen, amikor az embernek barátai vannak. Ha szükségük van rád, akkor akár az éjszaka közepén is seprűt ragadsz és utánuk mész, akárhova is kell menned.

– Igen, ez így van. De meglepő, hogy te is gondolod.

– Még mindig úgy emlékszel rám, mint egy kisiskolás kamaszra, igazam van? – felszabadultan nevetett fel. – Te is tudod, mennyit változtat az életeden, ha saját magadnak kell megkeresni a betevőt. Amikor az ügyvédi tanulmányaim befejeződtek apám megvonta tőlem az apanázsomat, így elég keményen kellett küzdenem. Még a Tűzvillámomat is el kellett adnom, hogy meg tudjam venni azt az aprócska lakást a Foltozott Üst melletti társasházban. Minden egyes galleonért megküzdöttem. Akármit is írjanak a Szombati Boszorkányban.

– Nem akartalak lenézni – mondta komolyan Hermione.

– Oh, dehogynem. Benned is annyi előítélet van velem szemben, mint nekem veled szemben, csak én azóta már túlléptem a múlton.

– És vérszívó lett belőled – mosolyodott el Hermione negédesen. – Nehéz levetkőzni az egymás iránt táplált ellenséges érzelmeket. A múlt mély sebeket hagyott…

– Nem csak rajtad.

– Tudom.

– Nem vagyok lelketlen gazember, mint amilyennek gondolsz.

– Oh, ezt még be kell bizonyítanod nekem, Malfoy.

– Nem kell semmit sem bebizonyítanom – mosolyodott el gúnyosan. – Nem akarok senkinek sem megfelelni, ha nem hiszel nekem, az sem okoz nekem álmatlan éjszakákat.

– Jól van – sóhajtott végül a boszorkány, aztán megmozgatta a vállát. Kicsit fájt még, de kibírható volt. Megmasszírozta a nyakát, ami viszont már egészen jól esett.

– Muszáj itt kelletned magad?

– Ezt hogy érted?

– Nyögdécselsz és nyújtózkodsz, mint egy macska. A blúzod pedig teljesen átlátszik.

– Miről beszélsz én nem is… – Draco csak nevetett a felháborodott arckifejezését látva. – Legszívesebben megátkoználak.

– De mivel ezt tiltja a szabályzat, nem fogod megtenni – tette hozzá a varázsló kedélyesen. – Próbáljuk meg kitörni ebből a vacakból, mert már kezd iszonyatosan elegem lenni a tétlenségből.

– Félek, hogy veszélyes is lehet. Lehet a szekrény nem véletlen álcázza magát liftnek. Lehet régebben úgy akartak menekülni, hogy a szekrénnyel együtt utaztak volna. Nem rossz ötlet, csak éppenséggel kivitelezhetetlen.

– Mi lesz, ha egész hétvégére itt hagynak minket? Csak a titkárnőm tudja, hogy itt vagyok, de ma már amúgy sem mentem volna vissza az irodámba. Téged sem tudom, ki keresne, maximum az idióta hódolódnak tűnhet fel, hogy nem mentél vissza.

– Igazad lehet – bólintott végül, majd felállt és a kilincshez lépett. – Reparo!
De nem történt semmi, bár nem várt csodás eredményeket. Draco megcsóválta a fejét, majd ő is feltápászkodott.

– Komolyan azt hitted, hogy ez működni fog?

– Próbálkoztam, nagyokos. Neked miért nem jut eszedbe semmit?

– Mert én egy ügyvéd vagyok. Nem vagyok a bűbájok mestere – védekezett Draco. – De te…

– Hagyd már abba! – szólt rá fáradtan. – Van egy ötletem, de nem akarom megölni magunkat.

– Nem perellek be, ha ettől félsz. Ha meghalunk, majd a túlvilágon elszámolunk egymással. – Hermionénak már kezdett elege lenni ebből Draco féle humorból. Minél előbb kiszabadulnak innen annál jobb mindkettőjüknek.

– Attól félek, hogy lezuhanunk és…

– Nem lesz gond, Granger, én bízom benned. – A hangja őszintének hangzott, és Hermione nem csak nyugtatni akarta magát ezzel.

– Biztos? – kérdezett rá bizonytalanul.

– Hidd el, hogy biztos! Ne legyél nyuszi, Granger!
Hermione erőt vett magán. Lesimította a szoknyáját, aztán kiegyenesedett. Elővette a pálcáját, és elsuttogott néhány védő varázslatot.

– Kapaszkodj! – Draco engedelmeskedett neki, aztán a boszorkány elsuttogott még néhány igézetet. A fülke megremegett, s Draco térnövelő bűbája megszűnt. Újra egymással szemben találták magukat, de most mindketten egymásba kapaszkodtak. Iszonyatos sebességgel száguldani kezdtek. Rémülten préselődtek egymáshoz. A volt-nincs szekrény pörgött, forgott, fémes csikorgással imbolygott, aztán az őrült száguldásba kezdett. Ők csak egymást ösztönösen átölve csukott szemmel várták az utazás végét. Csak egy perc volt, de nekik ez sokkal többnek tűnt. Aztán az utazás hirtelen egy nagy robajjal véget ért. Az ajtó egy halk kattanással kinyílt.

Senki sem volt a fogadóteremben, de iszonyatosan nagy por és törmelék maradt utánuk. Mindketten kótyagosan léptek ki a lélekvesztőből. Hermione térde megroggyant, amikor körbenézett. Hatalmas lyuk tátongott a márványköves padlón és a falon. Talán még egy liftaknát meg is rongált az ő kis varázslata. A szekrény teljesen eldeformálódott.

– Most azonnal tűnjünk el innen! – javasolta Draco és a kijárat felé terelte mindkettőjüket. – Még egyszer nem bízom magam a képességeidre.

– Merlinre, ezt nem hagyhatjuk így itt.

– Dehogynem. Majd később elintézem a karbantartókkal, bár ahogy nézem az épület önhelyreállító, szóval semmi sem fog látszani. Hétfő reggelre már semmi baja nem lesz.

– Azt hiszem, mindjárt hányni fogok – suttogta remegő hangon a nő, de egész testében remegett és alig tudott a talpán maradni. Ha Draco nem szorította volna magához, akkor biztosan elesett volna.

– Eszedbe ne jusson! Ez egy sárkánybőrből készült cipő a lábamon – hördült fel megbotránkozva.

– Nagyon szép!

– Persze, hogy az, szóval vegyél egy mély levegőt. – Közben nyugtatóan végigsimította a nő hátát.

– Menjünk ki innen! – indítványozta Hermione.

– Rendben. Ez ma a legjobb ötlet, amit hallottam – sóhajtott Draco megkönnyebbülten. – Meghívlak egy Lángnyelv Whiskeyre, aztán elbeszélgetünk.

– Jó, de nem szólhatsz egy szót sem Ronról.

– Eszemben sincs róla beszélni – vigyorgott elégedetten. – Ezernyi kérdésem van hozzád, Granger.

– Mégis miről?

– Például, hogy milyen bugyi van rajtad. Remélem csipkés.

– Javíthatatlanul bunkó vagy! – csóválta meg a fejét lemondóan Hermione, majd mindketten kiértek a szabadba. A tavaszi szél mindkettejük arcát simogatta, de még mindig nem engedték el egymást. Az utca zaj felerősödött, a járókelők ügyet sem vetetett rájuk pedig még mindketten viharvertek, porosak és kócosak voltak.

– Lehet, hogy bunkó vagyok, de nem csókoltalak meg és nem vetettem rád magam ott bent a szekrényben. Ezt értékelhetnéd. Nagyon finom az illatod és minden erőmre szükségem volt, hogy ellenálljak.

– Micsoda úriember vagy! – mosolyodott el Hermione. Draco megállt és kisimított Hermione homlokából egy göndör hajtincset.

– Mindig is tetszett a hajad.

– Miről beszélsz? Állandóan cikiztél miatta.

– Akkor is tetszett.

– Nem ütötted be a fejed véletlenül?

– De lehet. Na, menjünk és igyunk valamit – javasolta boldogan és mély levegőt vett.

– És mi lesz a szőkeséggel?

– Meggondoltam magam, inkább a barnákra váltok. – Vigyorogva megpaskolta a boszorkány kezét.

Aztán még mindig kótyagos léptekkel, de elindultak keresztül a parkon, ahol még mindig virágoztak a cseresznyefák. A smaragdzöld fű eleven és életteli volt az esőtől, s még mindig esőcseppek ringatóztak a vékony fűszálakon. Apró pitypangok sárga foltjai pettyezték a park gyepét. A vakítóan kék égen már egyetlen komor felleget sem lehetett látni, a tavasz friss illatát vitte a szél is, a napsugarak vidáman barangolták be a tájat.

Mindketten mélyen magukba szívták a kellemes illatot és mosolyogva egymásra néztek. Bár maguk sem tudták, hogy mihez fognak egymás társaságával kezdeni, de biztosak voltak benne, hogy már másképpen néztek egymásra.
hozzászólás: 0
feltöltötte: 2020 Jul 31 by Nyx

Powered by CuteNews

Aktuális