Csokibéka kártya

Az ég fájóan kéken ragyogott a tenger felett, ami lusta hullámzással mosta a part menti sziklákat. Fülledt nyári szellő ringatta az egész épületet körbefutó murvafürt ciklámen színű virágait. Hermione Granger nyitott teraszajtó előtt állt, és egy jégkockával hűsítette magát, de ez sem segített jottányit sem. Csodálatos volt a táj, de iszonyatosan meleg volt, izzott a levegő, de nem csak a nyár miatt, hanem mert Malfoyjal volt egy szobában és már két napja felhőtlenül élvezhették a szerelmesek örömeit. A tavaszi csokibéka incidens után elkezdődött valami közöttük, olyasmi, amit inkább élvezett és nem merengett a miérteken.

Draco elmélázva figyelte a boszorkát, ahogy fehérneműre vetkőzve állt az ajtóban, egész testét gyöngyöző izzadtságcseppek fedték. A férfi lustán nyújtózott egyet és kényelmesen fekve gyönyörködött a látványban. Ingerelte, elvarázsolta és megbolondította ez a boszorkány. Már két hónapja voltak együtt, amikor is eldöntötték, hogy közösen mennek nyaralni. Persze kapcsolatuk még koránt sem volt nyilvános, sőt olykor kénytelenek voltak bujkálni Potterék elől. A férfi elégedetten nyújtózott az ágyban, a mai tervei közt egy egész napos henyélés játszotta a főszerepet, aztán ha a nap már nem égetett olyan istentelenül és vége a sziesztának, akkor sétálnak egyet. Csak délután merészkedtek ki a hotelszobából és mentek le a partra, de addig össze voltak zárva ide. A varázsló elmosolyodott, eszébe jutott pár dolog, amivel elüthetnék az időt.

A nagy meleg ellenére a boszorkány visszamászott az ágyukba és Draco forró mellkasára hajtotta a fejét és mélyet sóhajtott. Igazán kellemes volt itt feküdni egymás mellett és egyáltalán nem kellett félniük, hogy valamelyik barátjuk rájuk ront és magyarázatot követel arra, ami köztük történik. A varázsló elmélázva simította végig a göndör hajzuhatagot.

– Örülök, hogy eljöttél velem – mormolta a férfi álmatag hangon.

– Jó veled lenni – válaszolta Hermione és elmosolyodott. – És ki mondana nemet egy ilyen nyaralásra? Egyszerűen varázslatos itt.

– Merlinre, iszonyatosan meleg van, de jól esik, ha idebújsz hozzám – hízelgett neki kedvesen a varázsló, aztán puszit adott Hermione fejbúbjára. A boszorkán felemelte a fejét és felkönyökölt.

– Hmm, kedves vagy, akarsz valamit. Mondd meg, Malfoy, mi lenne az? – A férfi elgondolkodó arcot vágott. Hermione már jól ismerte ahhoz, hogy tudja, valamit forgat a fejében.

– Szexi, amikor a vezetéknevemen szólítasz. Begerjedek tőle – vigyorgott, aztán lassan megcsókolta Hermione nyakát. Gyengéd volt, figyelmes és odaadó; egy kéjes sóhaj volt a jutalma. – Nagyon begerjedek tőle.

Szembefordult a fondorlatos varázslóval, aztán megint csak közelebb bújt hozzá. Remek játék volt ez, mindketten élvezték.

– Kitérsz a válaszadás elől. Mindig ezt csinálod – sóhajtott a boszorkány, lustán köröket rajzolt Draco mellkasára. – Miért nem mondod el egyszerűen, hogy mit szeretnél?

– Talán mert jó okom van rá. – A vigyora még mindig ellenállhatatlan volt. Szürke szeme olyan halvány volt, mintha ezüstszínű lenne. A tekintete most gyengéd volt, de Hermione még emlékezett milyen, amikor nem ismer könyörületet.

– Mégis mi lenne az az ok? – Draco lába súrolta Hermione lábait. Izzott közöttük a levegő, ahogy az elmúlt hónapokban mindig.

– Egy griffendélesnek ez bonyolult lenne, persze nem konkrétan neked. De a vicc kedvéért tegyünk úgy, mintha egy átlagos griffendéles boszorkány lennél.

– De hát én az vagyok – mosolyodott el, majd végigsimította Draco izmos mellkasát és felemelte a fejét, aztán belenézett a szürke szemekbe.

– Édesem, te minden vagy csak átlagos nem. – Valóban így gondolta. Már nem rágódott azon, hogy együtt vannak, hanem egyszerűen túllépett ezen, különben sem volt az az agyalós típus. Azt is élvezte, ami a kapcsolatukkal járt: a bujkálást a Minisztérium különböző területein, és azt a sok lopott csókot, a forró perceket az irattárban, bár ez nem volt elég számára, akarta, hogy a világ tudjon róluk és fogadják el a kapcsolatukat. Mivel az ő családja már így is jóformán kitagadta a hír hallatára, nem gondolta, hogy Potterékkel tudatni ezt sem lesz nehezebb. Közelebb bújt a lányhoz, majd végigsimította az arcát, aztán finom csókokat adott az arcára. – Te csodálatos vagy.

– Megint hízelegsz – mosolyodott el a boszorkány. Draco vagy egy tucatszor átverte már ilyen és ehhez hasonló trükkökkel. Miért nem tudott neki ellenállni? Élvezte a csábítást.

– Én soha nem tennék ilyet – füllentette meggyőzően. – Annyira meleg van itt.

– Rá akarsz venni valamire. Tudom, hogy így van ne is tagadd! – mondta, aztán eltolta magától. A férfi felsóhajtott, majd könyökére támaszkodva megjegyezte:

– Tudod néha fárasztó Malfoynak lenni.

– Szóval akkor ezért dobtad félre a talárodat? Hmm, valóban furcsa volt ez a kék, hawaii mintás fürdőgatya, ami rajtad van. Ráadásul még hajadat is összeborzoltad.

– Hé, azt mondtad, hogy tetszik.

– Persze csak olyan…

– Mégis milyen? – kérdezte egy kicsit sértődötten.

– Más. Nem tudom megindokolni, csak egyszerűen más. Persze csak jó értelemben természetesen.

– Ne kritizáld a hajamat! – figyelmeztette durcásan.

– Esküszöm, nem fogom – kuncogott Hermione. – Nem vagy te egy kicsit hiú?

– Nem vagyok… Olyan melegem van.

– Tudod a varázsigét – sóhajtotta a boszorkány lustán, majd ismét elhelyezkedett a kényelmes ágyban.

– Nincs nálam a pálcám.

– Ott van legalább öt lépésre tőled – mormolta, aztán nyújtózott egyet. – Ha felemeled a fejed, akkor még látod is.

– Messze van – nézett unottan a komód felé. Hanyagul kinyújtotta a kezét, aztán újra megszólalt: – Invito pálca.

– Komolyan azt hitted, hogy ez működik? – könnyed nevetése betöltötte a kis hotelszobát.

– Néhányszor már próbálkoztam vele.

– És volt olyan, amikor ez bejött?

– Már elértem egyszer, hogy megmozduljon – bizonygatta Draco. – Annyira meleg van…

– Csak oda kell menned a pálcádért.

– Igen, tudom, de most nem tudok oda menni – kezdte a férfi egy újabb sóhajtással, aztán újra apró puszikkal kezdte kényeztetni a boszorkányt.

– Ezt folytathatod később is.

– De nem tudok leállni – vigyorodott el ravaszul. – Ebben a melegben nehéz koncentrálni.

– Valóban jó lenne, ha pár fokkal hidegebb lenne.

– Igen, így van – mormolta szenvedélyesen, aztán végigsimította a boszorkány derekát. Hermione már éppen teljesen átadta magát az érzéseknek, amikor Draco újra megszólalt: – Mi lenne, ha elmondanék egy varázsigét? Segítesz benne?

– Szóval rá akarsz venni arra, hogy hozzam ide a pálcádat? – jött rá hirtelen a boszorka és kuncogva eltolta magától. – Hő hűtő bűbájra gondoltál?

– Csak egy aprócskára – suttogta a fülébe Draco, majd tovább folytatta a kényeztetést. – Persze csak, ha megtennéd. Mondtam, hogy okos boszorkány vagy.

– Te pedig egy lusta kígyó! – csóválta meg a fejét Hermione és elvette magát. – De nem hozom ide. Kelj fel szépen! Csak meg kellene mozdulnod, pár lépés csupán.

Draco közelebb húzta magához Hermionét, aztán megcsókolta, lassan, gyengéden, körültekintő szakértelemmel. Kezével a boszorkány hátát simogatta, majd lassan benyúlt a finom csipke melltartó alá. Újabb gyönyör teli órákat ígérően becézgette. A férfi kéjsóvár természete felszabadította a boszorka gátlásait, de nem állt szándékában behódolni Draco nyilvánvaló manipulációjának.

– Szóval így akarsz manipulálni, hogy aztán megtegyek neked bármit? – kérdezte álmatag hangon Hermione. Ha nem lettek volna még apró morzsák az önuralmából, akkor valóban meg tett volna neki bármit.

– Nem, csak, ha már nem engedsz varázsolni, el kell magam foglalni valamivel. Mondd, hogy nem élvezed, és akkor abbahagyom! – Ravaszul mosolygott, miközben kiszabadította a kebleket a csipke fokságából. Hermione felsóhajtott, Draco simogatására egyből reagált a teste.

– Melegem van – suttogta kéjesen.

– Sajnálom – mormolta Draco, majd megszabadította a bugyitól is. – Ez egyre csak rosszabb lesz és rosszabb lesz. Nem bírok ellenállni neked.

– Tudom, hogy csak hízelegsz – mondta vágytól fűtött hangon.

– Van egy ajándékom neked – válaszolt Draco úgy, hogy figyelembe sem vette a boszorkány sejtését, ami lássuk be cseppet sem volt alaptalan.

– Micsodát? – A férfi csak mosolygott, majd elfordult és elővett az ágy alól egy zacskó csokibékát. Vigyorogva rázta meg a csomagot Hermione előtt, a boszorkány csak nevetett. – Ugye nem járunk vele úgy, mint a múltkor?

– Ellenőrzött forrásból vannak – bizonygatta a varázsló.

– Ha kibontasz egyet, akkor elhiszem.

– Válassz egyet.

– Mind egyforma.

– Csak válasz egyet. – Hermione belenyúlt az organza zacskóba, aztán színpadiasan előhúzott egyet.

– Ez megfelelő, Mr Malfoy?

– Csodálatos – válaszolta elégedetten, aztán felhúzta a nyitószalagot. A következőkben iszonyatos erejű csokoládérobbanás tört elő a kis tasakból. A két szerelmes prüszkölve igyekezett megszabadulni a csokoládé és nyúlós nugáttól. Annyira meglepődtek, hogy egyiküknek sem volt ideje megmozdulni sem. Minden beterített a csodálatos és finom csoki, de a páros ennek egyáltalán nem örült.

– Mi a jóságos Merlin történt, Draco? – A férfi mérgesen törölte meg az arcát. Kénytelen volt végre megmozdulni. Ráadásul olyan cifra Merlin anyját szidó szitkok hagyták a száját, hogy Hermione már azon gondolkodott, hogy ki kell mosnia a férfi száját, ám előtte még meg kellett jegyeznie: – Azt mondtad ellenőrzött forrásból származik.

– Igen, abból. Az Abszol úton vettem, mielőtt még elindultunk. Nem értem.

– Ez igazán remek. Mégis hogyan fogjuk eltűntetni ezt a sok csokit a fehér ágyneműről? – sopánkodott mérgesen Hermione. – Ez egyszerűen egy hatalmas katasztrófa.

– Mondjuk, a varázslat segíthet? – kérdezte Draco és szarkasztikusan felhorkantott. Persze egyetlen egy varázsütés nem lesz elegendő, de azért nem volt itt a világvége. – Nem vagyok túl otthon a háztartási varázslatokban, de azt hiszem egy halom csokival elboldogulok. Várj csak, add, nézzem vagy ott valami a dekoltázsodban!

– Nem vagyok most abban a hangulatban, hogy a vicceidet hallgassam! – csattant fel a boszorkány és felült az ágyban. De majdnem lecsúszott a csoki borította lepedőn, ami ragadt és csúszott egyszerre. Nem volt túl boldog. Draco igyekezett közelebb jutni hozzá, de majdnem belegabalyodott az ágyneműbe, ami mindenáron rá akart ragadni. A boszorkány feltornázta magát ülő helyzetbe.

– Nyugodj meg, Hermione! Hadd vegyem le rólad azt a vackot! – Azzal Draco két ujja közé csippentette az ötszögű kártyát, aztán letörölte róla a csokoládét, aztán lenyalta az isteni csoki az ujjbegyeiről. Aztán összevont szemöldökkel meredt az új szerzeményére – Ez meg mi a szent hippogriff trágya?

– Egy csokibéka kártya – vonta meg a vállát Hermione és mélyen sóhajtott egyet. Ő soha nem gyűjtötte őket, de Draco arcát látva valami különlegesség lehetett, mert a férfi igencsak izgatott lett, amikor meglátta. Azonban ő is volt annyira kíváncsi, hogy rákérdezzen: – Mi lenne olyan különleges benne?

– Nézd meg! – Azzal odanyújtotta a kártyát. A szokásos mágus kép helyén most ők ketten Dracóval és vadul csókolóztak, ráadásul a Minisztérium irattárában. A boszorkány elképedve fordította meg a kártyát, aztán felolvasta a szöveget. – Tudjuk, hogy Malfoy–jal kavarsz, Hermione.

A boszorkány megkövülten kapta a szája elé a kezét, aztán rettenetesen elpirult a csokiréteg alatt, ami teljesen beborította az arcát. Nem tudta mit mondjon, de volt, aki beszéljen helyette.

– Remek. Potterék tudnak rólunk – sóhajtott fel megkönnyebbülten Draco. – Így már nem kell bujkálnunk. Már kezdtem nagyon unni, hogy soha nem csókolhattalak meg nyilvános helyen.

– Ez egy katasztrófa – sopánkodott Hermione.

– Nem lehet katasztrófa. A szüleim is egészen jól fogadták – vonta meg a vállát a varázsló. – Apám csak egyszer próbált megátkozni.

– Ohh most érezzem ettől jól magam? – morogta mérgesen, aztán idegesen karba tette a kezét. Draco megforgatta a szemét, majd közelebb ment kedveséhez. – Meg is ölhetett volna.

– De nem talált el – vonta az ölelésébe a boszorkát. – Iszonyatosan gyorsak a reflexeim.

– Vagy ő öregszik már – vigyorodott el Hermione.

– A lényeg, hogy tudják és nem lesz vérfürdő, ha eljössz hozzánk vacsorára – simogatta meg a boszorkány hátát Draco, de aztán majdnem odaragadt a keze.

– Én viszont semmit sem mondtam a barátaimnak – szólalt meg aggodalmasan. – Mi ez, ha nem probléma?

– Nem az, hidd el nekem! Már nem kell aggódnod miattuk. Mire visszaérünk, megemésztik. Mégis mit tudnának mást tenni? Szeretlek és…

– Mit mondtál?

– Azt, hogy szeretlek.

– De ezt most csak így?

– Igen – mosolyodott el őszintén Draco. – Ugyan ez az egyetlen szó nem tükrözi teljesen, hogy mit érzek irántad, de ez áll hozzá a legközelebb.

Hermione arca sugárzott a boldogságtól. Akármennyire is csokisak voltak mégis megölelték egymást és egy apró csókot váltottak.

– Én is szeretlek téged – suttogta a boszorkány és még soha nem érezte magát ennyire elégedettnek. Végre megtalálta azt, akit keresett és azt, aki viszonozza az érzéseit.

– Ne aggódj a barátaid miatt! Néha össze fogunk zördülni, de azért nem fognak kinyírni.

– Gondolod?

– Nézd a jó oldalát, legalább nem kell titkolnunk. – Azzal Draco felkelt az ágyból felkapta a pálcáját, aztán eltűntette a csoki foltokat az ágyról, a falakról és lassan enyhülni kezdett a hőség is szobában. – Gyere velem, édes és mossuk le a maradék csokifoltot is egymásról!

– De hát eltűntettél minden foltot.

– Rólad egyetlen grammot sem – vigyorgott elégedetten, aztán kinyújtotta a kezét és felhúzta Hermionét az ágyról, aztán megcsókolta.

– Mindig bolondozol.

– Majd megmutatom, mennyire bolond vagyok – ígérte sejtelmesen.

– Alig várom.

– Remélem, hogy bírni fogod. – Aztán egy csókkal elhallgattatta a boszorkányt, így végül övé lett az utolsó szó. Végül egy pálcaintéssel elindította a zuhanyt a fürdőben, majd miután bementek magukra zárta az ajtót.

hozzászólások: 0