Animágus Nyilvántartó Hivatal

Gyönyörű szép, verőfényes délelőtt volt, amikor Draco Malfoy hoppanált a Mágiaügyi Minisztérium elé, s majdnem a szívrohamot okozott ezzel egy muglinál. Még idejében használta az emléktörő bűbájt, mielőtt a férfinak komolyabb baja lett volna.

– Ostoba népség – fojtott el szitkot magában. Mogorva képpel ránézett az órájára, ami a legújabb lunáris időt mutatta, gyorsan levezetett egy fejszámolást, osztott, szorzott, gyököt volt, aztán a megoldó képlettel, amit biztonságkedvéért mindig magánál hordott, megkapta az eredményt, majd eldöntötte, hogy visszatér inkább a hagyományos órákhoz. Némileg korábban érkezett, mint amire az időpontja szólt, de ahogy a mondás tartja: egy mágus soha nem késik, soha nem érkezik korán, hanem mindig akkor jön, amikor akar és ezt Draco mindig be is tartotta. Még akkor is, ha időpontja volt… Megigazította elegáns nyakkendőjét és vett egy mély levegőt, majd elindult a Minisztériumba vezető kijelölt bejárat felé. Túlöltözött egy cseppet ehhez vizsgához, de mégis meg akarta adni a módját. A tavaszi szél összeborzolta tejfölszőke fürtjeit, de még ez sem változhatott tökéletes külsején.

Állkapcsa megfeszült, ahogy arra gondolt, hogy most valószínűleg jól esne egy kis Lángnyelv Whiskey, hogy megnyugodjon végre és egy szivart sem utasított volna vissza, noha soha nem ivott és nem is dohányzott. De egy Malfoy soha nem izgul, még csak fel sem merül benne hasonló. Nyugtató, bájital? Ugyan már, puszta hidegvérrel nézett szembe az előtte álló igencsak hosszú megpróbáltatással teli nap elé, amire már négy éve keményen készült. Hosszú léptekkel indult el és haladt keresztül a bejáraton, de azonnal megállították.

– Álljon meg kérem! – szólalt meg az őr, majd intett, hogy kövesse őt. Draco megforgatta a szemét, újfent kellemes fogadtatásban részesülhet, gondolta keserűen.

Keresztülesett a különféle biztonsági eljárásokon, eljátszotta vagy századszorra a megtért halálfaló nagy jelenetet, amikor a gyanúszkópok bejeleztek, és meg kellett mutatnia a Minisztérium írásos engedélyét, ami arról szólt, hogy közel hat éve felmentették tettei alól és a Jegy a karján már csak egy rossz döntés után visszamaradt deformitás. A köpcös, kopasz varázsló fintorogva adta vissza az igazolást, miközben akaratlanul is felfedte karján a torz hippogriff tetoválását. Ironikus… Draco kelletlenül adta át a pálcáját ellenőrzésre. A férfi a fejét vakarva meredt a pálcára, majd Malfoyra, aztán újra a pálcára, s megint a tulajdonosára. Gyanakvónak szánt arckifejezése helyett inkább egy bárgyú és sötét pillantással vizsgálgatta

– Aztán az úr felhagyott-e a fekete mágus hókuszpókusszal? – kérdezte, miközben ellenőrizte a férfi korábbi varázslatait.

– Nem használok fekete mágiát, ha erre irányult szíves kérdése.

– Ja, arra. Ez milyen varázslat volt? – tudakolta kíváncsian, amikor megsuhintotta a pálcát és egy korábbi varázslat visszfénye jelent meg felettük.

– Üst tisztító varázslat.

– Mérgeket főz?

– Dehogy, inkább szíverősítőt.

– Alkoholt? – kerekedett ki a férfi szeme. – Ez érdekes.

– Bájitalt. Tudja… éltető erő, ötödéves tananyag bájitaltanból. A Szent Mungóban dolgozom időnként, a laborban.

– Ki gondolta volna – nevetett fel az őr és a nevetésből köhögés lett. – Erre nem tudna valami bájitalt főzni.

– Nem. Keressen fel egy gyógyítót!

A férfi felhúzta az orrát, visszaadta a pálcát, aztán intett neki, hogy menjen tovább. Miután tisztázta magát, Draco folytathatta az útját és hamarosan megérkezett a recepcióra. Most már fortyogott benne a düh.

Nem is lehetett volna szebb a napja, ha nem egy rózsaszín hajú boszorkány ült volna a pultnál. A hölgy elmélyülten tanulmányozta a Szombati Boszorkány legújabb számát, vörös körmeivel karvalyként markolta az újságot, mintha az élete függne tőle. Draco arca megfeszült, amikor megpillantotta a címlapon a vörös hajú Ronald Weasley Patkányt. Kitüntették megint, amiért sikerre vitte a vállalkozását. Ott pöffeszkedett és karba tett kézzel vigyorogva figyelte őt, mintha csak rajta mulatna. Ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy széttépje a lapot. Malfoy megvetően felhorkantott, majd megköszörülte a torkát. A nő ekkor kinézett az újság mögül, aztán unottan megszólalt.

– Sorszámot kellene húzni! – mondta a boszorkány nyomatékosan és rikácsoló hangon, aztán újra belemélyedt az újságjába, miközben morgott valami elméset, azokra, akik nem veszik észre, hogy itt nem érkezési sorrendben jönnek egymás után az emberek. – Ott van a bejáratnál, fehér.

– Ki írták, hogy nem működik – válaszolt a varázsló nyugodtan, ugyanakkor forrongó dühe kitörni készült. – Vagy talán nem vette észre?

– Igen? Akkor miben segíthetek? – tette fel a kérdést unottan, majd megvetően végigmérte a férfit, mintha ő neheztelne rá, hogy egyáltalán meg merte szólítani. Nyomatékosan lecsapta az újságot a pultjára.

– Időpontra jöttem egyébiránt – válaszolt Draco kimérten. Kihúzott egy igénybejelentő kérelmet, amire már rányomták a megfelelő osztály pecsétjét, ennek ellenére el kellett egyeztetnie az adatokat. Bürokrácia… A vörös karmok kinyúltak a papírért, óvatosan felcsippentette, aztán a boszorkány tanulmányozni kezdte a formanyomtatványt, mintha csak az eredetiségét vizsgálgatta volna.

– Ez nincs megfelelően kitöltve – szólalt meg végül, aztán visszanyomta Draco orra alá a pergament, mintha a férfi gyengeelméjű lenne. – Elfelejtette beírni a…

– Nézze meg a nyomtatványt alaposan – vágott a szavába a varázsló, és jelentőségteljesen visszafordította, hogy a kotnyeles boszorkány láthassa. – Nem kötelezhetnek arra, hogy beírjam…

– Na, ide figyeljen! Én már több mint hat hónapja dolgozom itt – emelte fel a hangját, s közben erősen lóbálta a haját és fenyegetően csattogtatta a körmeit. – Tudom, hogy mit kell kitölteni egy formanyomtatványon…

– Jó, rendben írja be! – adta meg magát a férfi. – Mit bánom én.

– Mondaná végre, uram, hogy mivé kíván válni az átváltozása során? – pirított rá még egyszer, amit Draco cseppet sem vett jónéven.

– Mustela putorius.

– Hát az meg milyen állat? – kérdezett vissza értetlenül. Majd gyorsan intett a pálcájával egy hatalmas, nagyalakú könyv repült pultra, s kis híján oldalba találta Dracót, de az utolsó pillanatban félre ugrott, bár a felszálló port nem tudta kikerülni. Göthe Salamander és Irene Transfigurus: Legendás állatok, és amivé egy animágus válhat kötete feküdt a pulton. A recepciós hölgynek két kézzel kell megfognia a borítót, amire a „Kompakt méret hamarosan.” elmosódott felirattal vigasztalták az olvasót. A vörös köröm végigfutott a tárgymutatón, miközben magában motyogott. – Mindjárt megkeresem.

– Ne fáradjon vele! – nyögte Draco, de egy meglehetősen elkeseredett arckifejezésre futotta tőle.

– Ne makacskodjon az úr! Tudom, mit csinálok. Ízeltlábú? – nézett rá nagy szemekkel.

– Nem – válaszolt mogorván.

– Hüllő? – kérdezte a boszorka unottan.

– Nem – közölte türelmetlenül. – Mehetnék már?

– Addig nem, amíg meg nem határoztuk, hogy mivé akar válni. Madár?

– Közel sem. Beírom magam, ha ez segít.

– Talán hal? Mert akkor előre kell jeleznie, hogy akváriumot vagy medencét hozassunk át a
Vízi élőlények nyilvántartás osztályáról.

– Határozottan nem.

– Akkor bundás?

– Úgy érti emlős? – próbálkozott Draco.

– Van olyan emlős, aminek nincs bundája, vagy van olyan nem emlős, aminek van bundája?

– Erre hadd ne válaszoljak.

– Akkor tehát akkor emlőssé kíván válni.

– Igen – mondta ki végül.

– Négy lábú? Növényevő, ragadozó vagy mindenevő.

– Nem mindegy? Írja be, aztán engedjen tovább! – pirított rá Draco. – A vizsgabizottság előtt folytatnám ezt a beszélgetést.

– Jól van, jól van, ha már ennyire sürgős az úrnak, hogy nem tud viselkedni – pimaszkodott a boszorkány, majd vagy egy negyed órát küzdött a pennával, mire a körmei ellenére sikerült megfognia és írni kezdett. Nagyon-nagyon lassan. Minden egyes betűt külön, egyesével írt le. – N-u-t-e-l-l-a-s P-l-u-t-ó-n-i-u-m. Bundás emlős.

A férfi már üvölteni tudott volna, de még mindig tartotta magát.

– Kész vagyunk? Van egyéb mondandója is hölgyem? Valami, ami még hiányzik?

– Nincs. A liftek ott vannak jobbra. 512 és 3/5-dik szoba, vigyázzon

– Köszönöm.

– Legyen szép napja! – vetette oda félvállról a boszorka, de már rég eltűnt az olvasnivalója mögött.

A lift út eseménytelenül telt, kivéve azt, hogy megpróbálta kijavítani a recepciós boszorkány hibáját, de a pergament valamilyen bűbájjal kezelt tintával írták, s meg is bűvölték. Amikor Draco megpróbált saját tintával javítani, az ügyirat egyszerűen, keményen fejbe csapta. Feladta a próbálkozást.

Mikor megállt a folyosón, ami teljesen kihalt volt, senki sem várakozott. Néhány irodából furcsa, dühös kárálás hallatszott ki, de ezt leszámítva semmi sem történt. Draco megköszörülte a torkánt, majd elindult az 512-es szoba felé. "Animágus vizsga központ" "Kérjük, kopogással és átkozással, ne zavarja a munkánkat. Várjon, amíg a munkatársunk szólítja! Köszönjük!" "Felhívjuk kedves vizsgázóink figyelmét, hogy ne átalakult alakban várakozzanak.” „ Egyes bájital, bájitalok által elszenvedett transzformációkat, nem tekintjük animágusi képességnek. Megértésüket köszönjük!" – hirdették a cirkalmas táblák, s volt belőle vagy száz hasonló. A varázsló gyorsan elolvasott párat, s megállapította, hogy legjobb, ha türelmesen vár.

Mégis ki az a hülye, aki átalakulva érkezik egy vizsgára? – dohogott magában Draco. Alig, hogy erre a következtetésre jutott, befordult a sarkon egy férfi, aki gyíkfejjel, farokkal, pikkelyekkel rendelkezett.

– Csá, haver! Te jöttél előbb? – kérdezte furcsa hangon, s közben öltögette villás nyelvét.

– Igen – válaszolta Draco egykedvűen, s lopva körbenézett. Még mindig ők ketten voltak csak a folyosón.

– Bocs, nem látok. A szememnek nem jó ez a fény.

– Semmi gond – vonta meg a vállát a varázsló.

– Te mivé válsz? – tudakolta, miközben kidugta a villás nyelvét.

– Mustela putorius – válaszolt egykedvűen. Már kezdte igencsak kellemetlenül érinteni ez az animágus kérdés.

– Az aztán kemény állat – bólogatott a gyíkember. – Szőrös is, foga is van.

– Aha, valóban kemény…

– Izgulsz?

– Nekem nem kell. Neked viszont igen.

– Miért? Már vagy tíz éve gyakorlom, hatszor vizsgáztam. A hét szerencsés szám a számmisztikában.

– A 777 is pont ilyen szerencsés – vonta meg a vállát az egykori mardekáros.

– Höhö, ez jó volt, haver. De nem kell szemétkedni, mert most akkor is átmegyek a vizsgán.

– Átváltozva nem lehet bemenni – mutatott az egyik réztáblára Draco.

– Ki mondta? – csattant fel a férfi.

– Tudok olvasni, itt van a táblán.

– Mindig így megyek. Gyíkalakban nyomom. Még a munkahelyemen is. Imádják a csajok, egyszerűen megőrülnek érte. Itt is dolgozik egy kis barna és mindig mosolyog, ha meglát.

– Értem.

– Meg sem kérdezed, hogy mi a munkám?

– Nem.

– Csapos vagyok a Három Macskában.

– Remek.

– Höhö, szerintem is.

– Mr Marlone, hányszor mondja magának, hogy alakuljon vissza! – rikácsolt egy barna hajú, töpörödött asszonyság, aki sírva küldte el az egyik jelöltet, akinek még mindig látszott a majomfarka, amint kilógott a szoknyája alól. – Menjen, Miss Gradenco! Ederish segít magának visszaváltozni.

– Rendben – bólogatott és közben telesírta a zsebkendőjét.

– Ki a következő?

– Én, asszonyom, Draco Malfoy!

– Malfoy? Nem Maldoyovics?

– Nem.

– Pedig ez a név szerepel a portáról felküldött üzenetben. – A hölgy nem tudta mire vélni, hogy a férfi arcán miért jelennek meg a rózsás kipirosodást.

– Betty! – szólalt meg mögötte egy igencsak ismerős hang, s hamarosan megjelent a színen Hermione Granger. – Mikor akartál… Oh, már behívtad a következőt?

Fél szemmel Malfoy felé nézett, aki még mindig vöröslött a dühtől.

– Igen, hamar végzünk, az úr felkészültnek tűnik.

– Nagyszerű. Szervusz, Draco!

– Hermione – bólintott a férfi egykedvűen.

– Ismeritek egymást?

– Igen – sietett a magyarázattal, ugyanis kolléganője nem állt távol a pletykák terjesztéséről. – Betty, kérlek, egy pillanatra…

– Fáradjanak be a vizsgáztató terembe – invitálta be őket Betty. – Gyere be, Hermione!

– Igazán nem akarok zavarni – szabadkozott, de igyekezett nem Dracóra nézni.

– De, akkor is gyere be! – mondta a boszorkány, és jelentőségteljes tekintettel Malfoy felé kacsintgatott, ami körülbelül annyit jelentett, hogy kislány nézd meg ezt a remek férfi példányt.

Hermionénak a szája elé kellett tennie a csiptetős írótáblát, hogy ne lássák, hogy mosolyog. Ha a munkatársa tudná… egy perc kevés volt ahhoz, hogy jellemezhesse kapcsolatukat.

– Nos, rendben, csak jegyzetelek, aztán mennem kell tovább.

– Elkérhetem az adatlapját, Mr Malfoy!

– Hogyne – nyújtotta oda idegesen a férfi.

– Nutellas Plútonium? – kérdezte össze volt szemöldökkel a boszorkány. – Milyen érdekes.

– Edit… a recepcióról.

– Beszélnem kell a főnökével, hogy ne firkálja össze a jelentkezési lapjainkat – morogta mérgesen, aztán jelentőségteljes mozdulatokkal kihúzta ezt a sort. – Tehát akkor mivé is fog változni, kedves Mr Malfoy?

– Mustela Putorius – mondta egykedvűen. A vizsgáztató boszorkány kiejtette a kezéből a pennát, Hermione pedig felkapta a fejét, majd elmosolyodva pillantott Dracóra.

– Ohh, drágám, és milyen színű lesz, ha átváltozik? – A boszorkány szeme elfátyolosodott, s rögön megenyhült.

– Hófehér – válaszolta és most már egyre kellemetlenebbül érezte magát.

– Jaj, Merlin szent nevére! – jajdult fel Betty, aztán eleredtek a könnyen. A varázsló egyből odanyújtotta neki zsebkendőjét, a boszorka hálás bólogatásokkal jelezte, hogy mennyire hálás, majd nagy hanghatásokkal kísérve kifújta az orrát. – Tudja az én Maurice-om…

– Ugyan, Betty, nyugodj már meg semmi baj! – próbálkozott Hermione.

– Mi a baja? – kérdezte Draco fojtott hangon.

– Tenyésztette őket. Maurice volt a kedvence, egy hófehér, csinos kis…

– Ne folytasd! – állította meg a férfi, és le kellett hajtania a fejét, hogy ne röhögje el magát.

– Hermione, levizsgáztatnád Mr Malfoyt? Én, én most… Ki kell mennem egy pillanara.

– Hogyne, örömmel.

– Elnézést kérek! – mondta sírós hangon, és miután kiment még kintről is hallották, hogy felzokog.

– Ez most komoly? – kérdezte Draco meglepetten, de legszívesebben felnyüszített volna. – Tenyésztette őket?

– A legkomolyabb, ha meg akarod nézni Maurice-t, itt van a képe a fiókban.

– Merlin mentsem meg ettől! Essünk túl rajta, jó?

– Rendben, először is felírnám a jellegzetes tulajdonságaidat, aztán gyorsan készítenék pár felvételt. Aztán az átváltozás sikerességétől függően kiállítom neked az animágusi jogosítványt.

– Jól van.

Azzal Draco erőt vett magán, aztán erősen koncentrált, de nem történt semmi sem. Idegesen, túrt bele a hajába. Hermione észrevette a zavarát, majd közelebb ment hozzá.

– Túl szoros a nyakkendőd – mondta, majd segített egy kicsit meglazítani. – Minden apró dolog, ami miatt idegeskedsz, megakadályozza, hogy átváltozz.

– Akkor neked sem kellene itt lenned.

– Ugyan már? Gondolj arra, hogy valaki más vagyok.

– Nem akarok – rázta meg a fejét a férfi. – Ez nem így működik. Veled kapcsolatban ez egyáltalán nem működik.

A boszorkány elmosolyodott, aztán bíztatóan megveregette a varázsló vállát.

– Próbáld újra!

– Rendben.

De Draco még így sem tudott ellazulni. Elnyomott magában egy szitkot, pedig nagyon szívesen kimondta volna hangosan is.

– Mondd el, hogy mi zavar még? Hogy sikerült először a varázslat?

– Nem volt rajtam talár – ugrott be neki.

– Sokaknak a talár csak egy akadály. Nehéz átváltoztatni. Próbáld meg nélküle.

A varázsló gyorsan levette azt is, s érezte egyúttal azt is, hogy némileg megszabadul még egy súlytól, de volt más is, amit el kellett mondania.

– Pocsék napom van – kezdte egyszerűen. – Olyan, mintha csak őrültekkel találkoztam volna. Te vagy az első normális ember, akivel ma találkoztam.

– Csak nem udvarolni akarsz nekem? – kérdezte egy kacér mosollyal.

– Az igazat mondom. Nem etikátlan, hogy te vizsgáztatsz? – dobta be a kérdést, miközben félre fordította a fejét és karba tette a kezét.

– Nem – rázta meg a fejét Hermione. – Hiszen nem vagyok a feleséged.

– És a gyűrű? – mosolyodott el Draco.

– Erre gondolsz? – mutatta fel a kezét a boszorkány. – Nagyon szép, igazam van?

– Remek az ízlésem. Ez csak ezt mutatja. Mit gondolsz, ha a menyasszonyom ad nekem egy csókot, mielőtt levizsgáztat, az nem ütközik a vizsgaszabályzatba?

– Kit érdekel? – nevette el magát a lány, majd lecsapta a csíptetős táblát, közelebb ment a varázslóhoz, és kertelés nélkül megcsókolta.

– Ez a napom fénypontja – mondta megkönnyebbülten a férfi, és kisimított egy tincset a boszorkány arcából. – Sajnálom, hogy elszúrtam.

– Ugyan már. Mindig is tudtam, hogy egy görény vagy, így egyáltalán nem lep meg, hogy azzá válsz animágusként.

– Ezzel megnyugtattál.

– Nos, Mr Malfoy, mi lenne, ha megmutatnád nekem, hogy milyen is egy hófehér, közönséges, vadászgörény?

Draco ravaszul elmosolyodott, aztán egy pillanat múlva egy ízig-vérig vadászgörény ült a helyén. Hermione gyorsan körbejárta lejegyezte a fontosabb tulajdonságokat, majd a végén megsimogatta, és megvakargatta a puha bundás diákot.

– Visszaváltozhatsz! Gratulálok, átmentél a vizsgán!

– Kiválót kapok? – kérdezte vigyorogva a varázsló.

– Az értékelést két hét múlva küldjük ki bagolypostával. A jogosítványt, pedig a folyosó végén készítetheted el, ez alapján. – Gyorsan aláírta a bizonyítványt, aztán nyomott rá egy pecsétet. Mosolyogva, büszkén nyújtotta át neki a dokumentumot. – De igen, valószínű, hogy ez egy igazán kiváló eredmény lesz.

– Köszönöm! – vette át Draco.

– Nincs mit!

– Otthon találkozunk.

– Mérget vehetsz rá – mosolyodott el a boszorkány. Gyors csókot nyomott a férfi ajkára. – Siess, mielőtt bezárnak hivatalban!

– Rendben van. Később találkozunk!

– Alig várom.

Draco megkönnyebbülve a bizonyítványával a kezében sétált, ki a folyosóra, majd elindult a felfestések alapján a megfelelő irányba. Kinyitotta az ajtót, aztán belépett rajta. Nagy nyüzsgés fogadta, de már az sem szegte kedvét, hogy a jogosítvány kiállító ablaknál ezren álltak…

hozzászólások: 1

by palmainé ildi @ 01 Jul 2023 03:50 pm

Rövid történet. Jópofa.