Novellák

7. fejezet - Tánc
Tánc

A nap már lenyugodni készült, s vörösre festette a horizontot. Hermione az erkélyen állt, egy pillanatot szentelt a látványnak. Mélyen magába szívta az óceán felől fújó, meleg szellő kellemes illatát, aztán visszament a hotelszobába. Egész nap igyekezett kiverni Dracót a fejéből. Olvasott a szálloda medencéje mellett, aztán sétálgatott, vásárolgatott, megnézett néhány nevezetességet, megevett egy fagyit, de valahogy semmi sem segített igazán. Figyelmeztette magát, hogy ez a viselkedés egyáltalán nem rá vall, és nem kellene ennyire belebonyolódnia az érzéseibe. Viszont valami ott belül, állandóan Draco Malfoy nevét suttogta, amitől kezdett megőrülni. Végül aztán feladta, s azután már csak a perceket számolta, fel-alá járkált, rágta a körmét, többször is megtervezte, hogy mit fog felvenni, kipakolt, bepakolt a bőröndjébe.

Ám az idő most ólom lassúsággal telt, mintha egy percet egy órának élt volna meg. Már a harmadik körömlakk réteg száradt a körmén, haját egy tucatszor rendezgette, míg megtalálta a tökéletes frizurát. Utoljára talán a karácsonyi bálra készült utoljára ennyit. Kissé ideges volt most is, nem is értette miért. Hiszen csak Malfoy-jal találkozik majd… Csak Malfoy… hogy is lehetne csak Malfoy. Miután sikerült a készülődés izgalmain túllendülni, alig várta, hogy elindulhasson. Mikor eljött az idő, gyorsan még megnézte magát a tükörben.

– Oh, ez egyszerűen borzalmas. Nevetséges ez a rúzs – mondta ki félhangosan. Megpróbált még egy kicsit igazítani a sminkjén, majd felsóhajtott. Végül belátta, hogy csak felidegesítette magát. Letörölte a vörös rúzst az ajkairól, így sokkal jobban érezte magát. Vett egy mély levegőt, becsukta az ajtó és elindult. Gyermeki lelkesedéssel szaladt végig a folyosón, le a lépcsőkön. Hevesen dobogó szívvel haladt végig az utcákon, a hűs esti szél az arcát simogatta.

És akkor a következő saroknál meglátta őt. A szíve hirtelen nagyobb dobbant, meg kellett állnia egy pillanatra. Ő maga sem értette, hogyan is lehetett rá ennyire hatással ez a férfi. Az egykori ellenség, rivális, most pedig… A zakatoló szíve, minden már racionálisnak vélt gondolatot elnyomott, majd elindult a férfi felé. Draco zsebre tett kézzel állt az egyik épület előtt, egy egyszerű fekete farmer nadrágban, feltűrt fehér ingben és a tornacipőben. Minden mozdulata tele volt eleganciával, s hiába viselt mugli ruhát, akkor is körülvette valami varázslatos karizma, amivel kitűnt a tömegből.

Észrevették egymást. A boszorkány újra megtorpant egy lélegzetvételnyi pillanatra. Draco széles mosollyal fogadta. Később meg sem tudta volna mondani, hogy Hermione mit viselt, hogy nézett ki, de a szeme csillogását, mosolyát, kedves arcvonásait bármikor fel tudta volna idézni. Az egész napos távolléte alatt csak rá tudott gondolni, csak körülötte forgott minden gondolata. A lábai földbe gyökereztek, nem bírt megmozdulni. A varázsló elmosolyodott, Hermione pedig elindult felé. Teljesen magával ragadta az érzés, aminek nem akart gátat szabni. A boszorkány nem gondolkodott, a férfi nyakába borult, s úgy simult az ölelésébe, mintha sosem csinált volna mást.

Túlságosan is vérpezsdítő volt ez az érzés, magával ragadó volt az, amit iránta érzett. A párás melegben eltompultak az érzékei. A karjait Draco nyaka köré fonta, majd lágyan csókolta meg, miközben finoman nekinyomta a férfit a falnak. Nyelvük finoman, óvatosan össz-összeért egy hosszú pillanatra. A férfi szájának cseresznyés cukor íze volt. Áramütés, bizsergés, lebegés, a külvilág egy színes örvénybe mosódott össze. Hermione nem gondolkodott, csak élvezte a pillanatot, az egymáshoz préselődő testük melegét, és a vágyat, aminek már alig bírt parancsolni. Mikor végül megszakították a csókot, homlokukat egymásnak támasztva ziháltak.

– Szóval hiányoztam? – kérdezte egy ravasz vigyorral Draco, miközben apró puszit adott Hermione szájára. Még mindig ott álltak egymás ölelésében. A férfi finoman simogatta a boszorkány hátát, kitapintva a gerinc kecses ívét.

– Kicsit – válaszolt Hermione röviden. – Egy egészen kicsit.

– Én nem így érzem – mosolyodott el kedvesen, majd a homlokához hajolt és egy apró csókot nyomott rá. – Isteni az illatod.

– Köszönöm.

– Mit csináltál egész nap? – kérdezte kíváncsian.

– Elfoglaltam magam – vonta meg a vállát a boszorkány. – Olvastam, sétáltam, vásárolgattam. Semmi különös.

– Rám is gondoltál?

– Néha-néha – mondta lehajtott fejjel, hogy elrejtse a bujkáló mosolyát. Kellemes szél a boszorkány ruhájának szoknya részével játszott, ami egy kicsit csiklandozta a vádliját. – Nem szenteltem túl sok időt az… epekedésre.

– Milyen kedves vagy – adott egy apró puszit a boszorka ajkára, aztán az állára, majd a két halványrózsaszín orcára. – Még akkor is, ha ilyen ritkán szántál rám néhány gondolatot.

– Miért, én hiányoztam? – kérdezte a boszorkány. Belenézett a viharszürke szemekbe, amiben mély sötét vágyat vélt felfedezni. Még soha nem nézett rá így senki, elemi erővel tomboló szenvedéllyel. Bár ne remegett volna a lába ettől. A férfi nem válaszolt azonnal, hanem gyengéden megsimogatta a boszorka arcát.

– Rettenetesen – súgta a fülébe Draco, majd egy apró puszit nyomott a fülcimpára. – Alig vártam, hogy a többiek megunják azt az átkozott hajókázást és kihozzanak a partra. Legközelebb nem ígérek meg semmit ennyire felelőtlenül.

– Igen?

– Aha – mondta, majd még szorosabban átölelte a lány derekát, magába szívta az édes, fűszeres illatot, amit órákig képes lett volna élvezni. Nem érette miért van ennyire hatással rá ez. – Sajnálom, hogy ilyen sokára jöttem.

– Semmi baj. De nem késtél el.

– Korábban el akartam szabadulni – folytatta sajnálkozva. – Te ezerszer jobb társaság vagy, mint a srácok.

– Oh, ugyan már…

– Pedig így vagy.

– Igazából tényleg hiányoztál – vallotta be egy szégyellős mosollyal.

– Komolyan?

– Igen.

– Te is nagyon hiányoztál nekem. – Csókolta meg odaadóan. Aztán megint egymásra néztek. Egyszerre vettek egy mély levegőt. – Jól állt ez a ruha. Új?

– Ez? Régi vacak – nevette el magát Hermione. A sötétkék mandala mintás selyemruha, tökéletesen állt rajta, aszimmetrikus szoknyarészét az esti szél fodrozta. Sosem érezte még semmiben sem ennyire magabiztosnak magát, de ebben inkább Dracónak volt nagyobb szerepe. Úgy nézett rá, mintha nála szebbet soha nem látott volna.

– Persze, akkor csak szólok, hogy kilóg hátul az árcímke – nevetett fel Draco, aztán egy mozdulattal letépte róla a papírt. – Így már minden stimmel.

– Köszönöm.

– Szóval régi vacak?

– De mennyire. Tavalyi divat – nevetett fel a boszorka. – Különben is nincs benne semmi különleges.

– Tehát, ha elszakítom nem kár érte? – somolygott Draco.

– Elszakítod? Miért szakítanád el?

– Ha nem bírnál magaddal és meg kell könyörülnöm rajtad, aztán az ágyamba kell cipelnem téged – mondta egy huncut vigyorral, miközben újra megcsókolta. – Ki tudja, mennyire kap el a szenvedély minket.

– Persze, majd én nem bírok magammal helyetted is. Nem kell aggódnod – veregette meg a mellkasát.

– Te szorítottál a falhoz, szivi – világított rá Draco, majd egy csókot nyomott Hermione ajkára. – Erre mit mondasz?

– Csak a dráma kedvéért – vonta meg a vállát

– Mert hiányoztam?

– Igen.

– Még véletlenül sem a vágytól?

– Hová gondolsz…

– De tudom, hogy nem sokáig tudsz nekem ellenállni.

– Az a fene nagy egód.

– Nem sokat kellene udvarolnom neked – nevette el magát Draco. – Már így is teljesen belém vagy zúgva.

– Nyári flört…

– Aha, persze. Ezt higgyem is el.

– Túl sokat gondolkodsz! – mondta a boszorkány, aztán újra megcsókolta. A férfi meleg tenyere elindult felfelé a gerince mentén, aztán az ujjai beletúrtak a hajába, ami még mindig reménytelenül kusza volt a párás levegőtől.

– És mit szeretnél ma este csinálni? – kérdezte, majd kisimított egy hullámos hajtincset az arcából. – Sétáljunk?

– Táncoljunk.

– Táncoljunk? – húzta fel a szemöldökét.

– Miért vagy így megrémülve? Talán nem tudsz?

– Persze, hogy tudok – húzta ki magát tetetett sértődöttséggel. Finoman végigsimította a boszorkány nyakán, apró csókot lehelt rá, s kajánul elmosolyodott, amikor megfigyelte a testén végigfutó libabőrt. Napok óta játszották ezt a játékot, és már mindketten kezdtek belejönni. – Meglepődnél mennyire jól tudok.

– Nem tűnsz olyan laza, táncikálós típusnak.

– Nem is vagyok.

– Nem keringőre gondolok, hanem valami kevésbé formálisra – mondta egy apró mosollyal.

– Nem kell féltened, tartom a ritmust – ígérte egy apró kacsintással.

– Még szerencse.

– Akkor menjünk.

– Oké. – A férfi megfogta a boszorkány kezét, aztán mélyen a szemébe nézett és elmosolyodott. Úgy viselkedtek, mintha nem lenne semmi különös abban, hogy randizgatnak. Még olyan messzinek tűnt a pillanat, amikor a család és a barátok megtudnák.

Draco csak arra gondolt, ahogy a boszorkány keze az övébe simult, és elindultak a zene irányába. Bent már lüktetett a tömeg, még füllettebb volt a levegő. A férfi maga sem tudta volna megmondani milyen táncot táncoltak, de úgy simultak össze a párok, hogy az már kis híján az illetlenség határát súrolta. Konzervatív nevelésének utolsó morzsát is elnyomva haladt Hermione után, aki egyre jobban kipirult és ellazult.

Élvezettel figyelte a lány arcát, ahogy belevetette magát az örvényként tomboló sokaságba, majd egyre mélyebbre vezette őket. Ki kellett gombolnia az ingét, hogy levegőt kapjon. Egymásra néztek, amikor elérték a táncparkett. Draco kihívóan nézett Hermionéra, majd megpörgette. A boszorkány felnevetett, mintha ez az élmény nagyobb örömmel töltötte volna el, mint bármi más. Azonban egyre többen és többen lettek, aztán ők is egy egyre közelebb kerültek egymáshoz. Hermione karjai a nyakába fonta, Draco kábultan tette a kezét a lány csípőjére, hozzásimult és ő szinte teljesen elvesztette az eszét. A ritmus hol gyors volt, hol lassú, hol eszeveszetten lüktetett, ahogy a szívük, hol szelíd volt, mintha be akarna kúszni a bőrük alá, bizsergetve az egész testüket.

Finom izzadság cseppek gyöngyöztek a homlokukon. Együtt mozogtak az eszeveszett ritmusra. A férfi végig a boszorkányt figyelte, ahogy becsukott szemmel ringatózott a zene ütemére, ahogy együtt énekelt a tömeggel. Bár hallhatta volna a hangját, amit a hangorkán durván elnyomott. Nem érdekelte mennyire jó az ének hangja, az sem érdekelte volna, ha netalántán hamis. Jobban vágyott rá, mint bárkire eddig. Egyszerűen itt a villódzó fények alatt valami olyasmit látott meg benne, ami egyszerre öntötte el vággyal, szenvedéllyel és ijedtséggel is. Eddig csupán fellángolásnak hitte, egyszerű szenvedélynek, de most… már koránt sem gondolhatta így.

Egymás szemébe néztek. Egymás tekintete egyszerre volt kijózanító és mámorító. Draco lehajolt, Hermione lábujjhegyre állt, majd a lehető legjobban összesimulva találkozott egymással az ajkuk. A csók szenvedélye elsöpört mindent körülöttük, még a zene is megszűnt létezni, csak ők ketten voltak a sötét, fekete örvényben. Draco észre sem vette, hogy hoppanáltak, ő tette, de valahogy mégsem fogta fel igazán mit csinált. A csókjuk egyre vadabb és vadabbá vált. Követelőző, birtokló, mámorító, őrjítő. A férfi beletúrt a gesztenyebarna barna hajzuhatagba, majd meglepő ügyességgel szabadította ki a tincseket a kócos kontyból.

Mikor egy pillanatra megszakadt a csókjuk. Hermione kissé még mindig a kábulattól, ködös tekintettel figyelte a viharszürke szempárt, amiben örvénylett a szenvedély.

– Te most hoppanáltál? – kérdezte a boszorkány rekedten.

– Úgy tűnik.

– Hol vagyunk?

– Nálam – közölte röviden, miközben apró csókokkal borította be a nyakát.

– De…

– Néha vannak ilyen ösztönös cselekedeteim.

– Napról napra egyre jobban meglepsz – mosolyodott el Hermione. – De lehet le kellene higgadnunk.

– Komolyan ezt akarod?

– Igen – bólogatott, miközben elfúló hangon felsóhajtott. – Nem… Hagyd egy kicsit abba, hogy végiggondolhassam. Kicsit sok volt ez az egész így egyszerre.

– Nem fogom, majd így végiggondolod, ha annyira akarod. – Azzal finoman lehúzta a vékony pántot a boszorkány válláról, aztán újabb csókokkal borította a selymes bőrt. – Tehát hallgatlak…

– Draco…

– Igen? Figyelek!

– Elveszed figyelmemet.

– Figyelj jobban!

– Ez túl gyors.

– Nem az.

– Alig ismerjük egymást…

– Alig? Hét évig jártunk egy iskolába, egy helyen dolgozunk… Ráadásul egy tucatszor megcsókoltál már. Azt hittem ezen már túl vagyunk. Olyan gyönyörű vagy.

– Tudod, hogy értem.

– Ismered a legrosszabb oldalamat – mormolta Draco, miközben finoman végigsimította a boszorkány gerince ívén, miközben lehúzta a ruha cipzárját. – A sötétet, a fennhéjázó öntelt seggfej énemet. Miért nem hagyod, hogy a legjobbat megismertessem veled?

– Legjobb?

– Érzékeny férfi vagyok, gyengéd és kedves. És azt hiszem, hogy pontosan rám van szükséged.

– Ravasz, alattomos, őrjítő, gazember.

– Az is – nevetett fel Draco. – Nem mondhatod, hogy nem vagyok sokoldalú.

– Te se ismersz engem igazán – közölte a boszorkány, majd egy pillanatra elhallgatott. – Mi van, ha nem tetszik az, aki valójában vagyok?

– Dehogynem. Ismerlek, Hermione, annyira csak nem változtál meg – simogatta meg az arcát kedvesen, s a férfi elmosolyodott. – Te már akkor felnőtt voltál, amikor én még csak egy taknyos gyerek.

– Egy kapcsolat…

– Nyári flört…

– Nem az – mondta ki a boszorkány. – Ez egyáltalán nem nyári flört.

– Most már nem?

– Nem – rázta meg a fejét. – Kár is lenne tagadni.

– Én is így érzek.

– Beszéljük meg!

– Később – suttogta a fülébe Draco, majd jó néhány csókkal elhallgatta Hermionéban felmerülő kételyeket. – Ráér később, édes, engedd el magad és ölelj meg.

– Hogy mondod? – kérdezte a boszorka, miközben a finom ruhaanyag ernyedten lehullott róla.

– Ennyire még soha nem láttalak szépnek.

– Akkor csókolj meg!

– Azonnal fel tudod gyorsítani a szívverésem. Egyetlen mondattal – mondta Draco, majd megcsókolta a boszorkány fülét. Hermione felcsúsztatta – És a hajad… imádom a hajad. – Újból megcsókolta, lassan. Nyelvük egymáshoz ért.

– Észvesztő vagy – folytatta tovább Draco. A férfi finoman még lejjebb húzta a boszorkány ruhájának a cipzárját, aztán a vállának szentelte a figyelmét, majd a kulcscsont finom ívén haladt tovább. Semmit sem hagyott ki a kezet ott volt mindenhol, felfedezett, becézgetett… incselkedett.

– Figyelj, Draco, még…

– Igen? – tekintetük összetalálkozott. A mindkettőjük szemében tükröződő vágy kezdett túlmutatni a szemérmességen. Hermione kilépett a ruhából, ami már egy ideje a padlóra esett.

– Én nem szoktam ennyire hamar beleugrani ilyesmibe. – Draco karjait még szorosabban fonta köré, Hermione pedig átölelte a férfi nyakát.

– Bízol bennem?

– Igen.

– Akkor jó. Én nem fogok csak úgy eltűnni – miközben az ölébe kapta a lányt és elindult vele a hálószoba felé. Gyengéden fektette az ágyra a boszorkát. Minden pillantásával csak őt figyelte, mintha nem tudna betelni a látvánnyal. Hermione feltérdelt az ágyra, majd egymásra néztek. Muszáj volt tennie valamit, ami végre teljesen kiirtotta volna belőle a kétségeket, a félelmet, és hagyta volna, hogy a mámor magával rántsa.

A boszorkány végül elmosolyodott, majd megragadta a férfi ingét, és magához húzta, mindketten a feltérdeltek az ágyra. A boszorkány a tenyerét a varázsló arcára tette és megcsókolta. Olyan hevesen dobogott a szíve, dübörgött, Draco a csók közben is érezte a pulzusát. A halvány vágyhoz képest lángoló szenvedélyt őrjítő hullámok egész sora ragadta el őket. Egymás szemébe nézetek. Draco légzése szaggatott volt, és hagyta, hogy Hermione teljesen kigombolja az ingét, majd teljesen megszabadítsa. Végighúzza a kezét a mellkasán, újra megcsókolta.

– Olyan észvesztő vagy – mormolta a férfi a csókba, majd elmosolyodott. – Egyszerűen megbabonázol.

– Komolyan mondod?

– Igen – folytatta, majd beletúrt a vad, hullámos tincsekbe. Zúgott a fejük, forgott a világ, egymás karjaiban voltak biztonságban. Hermione haja az arcába hullott, Draco elsimította, majd a hátára fektette, miközben újra megcsókolta, mintha vibrált volna a testük. Egymásra néztek megint, mielőtt végigfeküdtek volna az ágyon. A szikrázó szemek, a tökéletes járomcsont, markáns arcvonások, kidolgozott mellkas.

– Csókolj meg! – szaladt ki a száján. Draco csak elmosolyodott aztán teljesítette a kérést. Az ajka lágyan tapadt Hermione ajkaira. Óvatosan, lassan, mintha minden lehetőséget meg akarna hagynia neki, hogy ha meggondolja magát, akkor eltolhassa magától. A boszorkány ehelyett átfogta a nyakát, és közelebb húzta. Draco apró csókokkal folytatta a csábítást, ingerelte, majd kissé visszahúzódott. Hagyta, hogy Hermione tegye meg az első lépést. Elmélyítette a csókot. Folyékony szenvedély bizseregve haladt keresztül a testükön.

A férfi végigfuttatta az ujjait a lány hátán. Halkan suttogott a boszorkány fülébe, aki felnevetett, majd átkarolta a nyakát. Hermione belefeledkezett a csókba. Mámorító volt, felvillanyozó. Olyan jó volt érezni Draco testét, átkarolni az erős vállát, figyelni az izmok mozgását, Hermione sosem akarta elengedni. A férfi lecsúsztatta a kezét, majd finoman megszabadította a melltartójától.

– Olyan jó megérinteni téged – suttogta a fülébe rekedten. Az ablakon beáramló hűs levegőtől vagy inkább Draco szavaitól Hermione libabőrös lett. Beletúrt a tejfölszőke hajba, majd kissé előre hajolt és egy csókot lehelt a varázsló állára, nyakára. Aztán Hermione azon kapta magát, hogy Draco gyengéden visszadöntötte az ágyra, s finoman lehúzta róla a fekete csipkebugyit. Mindenhol meg akarta érinteni, simogatni, kényeztetni. Hermione száz évig képes lett volna a férfi oltalmazó karjai között feküdni. Szenvedélytől párás szemmel felnyúlt és megérintette a varázsló simára borotvált arcát.

– Túl sok ruha van rajtad – szólalt meg egy kissé rekedten. A boszorkánynak a hangja is remegett kissé. A férfi tarkójára csúsztatta a kezét, aztán magához húzta. Miközben újra megcsókolták egymást, igyekezett kiszabadítani Dracót a maradék ruháinak fogságából. Minden összemosódott, csókok, érintések, sóhajok a szoba csendjében. Hermione zihálva vette a levegőt. Soha nem volt még senki, aki ennyire összhangban lett volna vele, mintha mindketten előre tudták volna, hogy mire gondol a másik. Egy-egy pillanatnyi villanás, amikor egymás szemébe néztek. A szenvedély sötét csillogása jelent meg mindkettőben.

Testük összeért, kezük összekulcsolódott. Draco megremegett, amikor beléhatolt. Túl mámorító volt ez az érzés. Hermione kéjesen felsóhajtott, az adrenalin zúgott a vérében. Megemelte a csípőjét, és átkulcsolta a férfi derekát. Együtt mozogtak, mintha nem először lennének így együtt. Nem számított más csak a pillanat, amikor ők ketten együtt vannak. Több volt ez, mint puszta testi öröm, a lelkük is egymáshoz fonódott. A gyönyör, ami mindkettőjüket elárasztotta, hatalmasabb volt bárminél. Olyan volt akár egy elsöprő vihar, tomboló orkán, pusztító mennydörgés, amibe beleremeg a lelkük is. Draco egyre magasabbra vitte, fel a felhők fölé, már mindketten szárnyaltak. Testük összetartozott, kiegészítették egymást.

Az eksztázis erősebb volt, mint, amire számítottak. Egy hosszú pillanatig mindketten ott lebegtek a felhők felett, összefonódva, egymás ölelésében, majd újra visszazuhantak a földre. Óráknak tűnt, mire mindketten újra képesek voltak normálisan lélegezni. Elterültek egymás mellett az ágyban. A külvilág csak részletekben tért vissza. Draco először a hideg, esti fuvallatot érezte a karján, aztán kintről távoli lüktető zenét hallotta. Kinyújtotta a kezét, majd összekulcsolt a boszorkányéval, aztán az ajkához emelte és egy apró csókot lehelt rá. Egymásra néztek, s egy gyengéd csókot váltottak. Szavak nélkül is tudták, hogy mire gondol a másik. A varázsló magukra húzta a takarót, majd a hátára fordult. Lábuk egymáshoz simult.

A hűvös, esti szél az óceán felől fújt, s fellibbentette a földig érő fehér függönyöket. Hermione Dracóhoz bújva pihent a vékony takaró alatt, a varázsló becsukott szemmel, csendben feküdt mellette. Csak egymás lélegzését hallották, kintről ugyan beszűrődtek az éjszaka hangjai, de ez egyáltalán nem zavarta őket. Egyikük sem mozdult, mindketten még a nyugodt mámorban lebegtek. A boszorkány most még közelebbről figyelhette meg a férfi finom és markáns vonásait, az álla ívét, amire nemrég csókokat adott, s a lélegzését. Mély nyugalom szállta meg, valami üdvözítő, amit még soha nem érzett. Csordultig telt meg a szíve örömmel, de ez egyszer nem bírta szavakba önteni.

Draco kinyitotta a szemét, majd kissé oldalra fordult egy hosszú pillanatra egymásra néztek. A férfi elmosolyodott, s egy apró csókot nyomott a boszorkány homlokára, aztán közelebb húzta magához. Nem emlékezett mikor volt utoljára ilyen meghitt nyugalomban része, mint itt és most Hermione mellett. Mintha minden, ami forrongott benne egyszeriben csak elcsendesedett volna. Hűvös szellő szabadult be a szobába. Hermionét kirázta a hideg egy pillanatra, s megremegett.

– Betakarlak – szólalt meg Draco halkan, majd feljebb húzta a takarót a boszorkány. – Így nem fogsz fázni.

– Köszönöm – mondta Hermione. A kezét a férfi mellkasára tette, s elmosolyodott. – Kedves tőled.

– Nem akarom, hogy megfázz – folytatta, és megdörzsölte Hermione vállát.

– Nem fogok – mosolyodott el.

– Jó, hogy itt vagy mellettem – suttogta a varázsló kedvesen.

– Én is örülök neki – válaszolt és mélyen magába szívta a férfi kellemes illatát. Bódító, mámorító és ingerlő volt, ahogy maga Draco Malfoy is. Mély levegőt vett és elmerült az érzésben.

– Olyan jó érzés – mormolta, majd közelebb húzta magához a boszorkát. – Nem éreztem még ilyet.

– Igazából én sem – vallotta be Hermione. – Furcsa és jó egyszerre.

– Furcsa?

– Igen – bólogatott, majd vett egy mély levegőt. – Még azért elég friss az élmény.

– A szende griffendéles és a mardekáros, aki olyan, mint maga az ördög. – A férfi egy hirtelen ötlettől vezérelve csiklandozta meg a lány oldalát, aki nevetve a fejükre húzta a takarót.

– Szóval az ördög mardekáros.

– Héé az oldalam nagyon érzékeny! – mondta nevetve a férfi. Ádáz csata indult el a takaró alatt.

– Nem mondod – kuncogott fel Hermione, majd folytatta a csiklandozást. Mindketten felszabadultan nevettek fel, mint két gyerek. Draco végül piszkos eszközökhöz folyamodott, elkapta a boszorka kezét, aztán leszorította a párnákhoz.

– Így már nem tudsz rosszalkodni – jelentette ki, majd közelebb hajolt, hogy megcsókolhassa, de csak az ajkuk súrolta egymást, mikor Hermione megszólalt.

– Te kezdted.

– Én nem – mosolyodott el Draco a sötétben. – Meg akarlak csókolni.

– És ezt ilyen nyíltan csak közlöd?

– Gondoltam ideje megkérdeznem.

– Eddig nem igazán zavart és meg sem akadályozott – nevetett fel Hermione, miközben Draco egy csókot nyomott a nyakára.

– Csak annyit kellett volna mondanod, hogy tűnjek el – mormolta, miközben csókösvényt rajzolt a lány nyakától, egészen a köldökéig.

– Draco?

– Tessék?

– A szám egy kicsit feljebb van.

– Tényleg?

– Igen. Határozottan.

– Nem vagyok gyógyító és rettenetesen sötét van itt – nevetett fel öblösen. – Lehet eltévedtem.

– Na persze.

– Mit gondolsz, ha erre elindulok? – kérdezte, majd apró csókokkal borította a boszorkány oldalát. Hermione felsóhajtott, beletúrt tejfölszőke tincsekbe.

– Talán.

– Mindjárt gondoltam.

– Megcsókolsz?

– Kérned sem kell.

Ahogy az ajkuk egymáshoz ért, újra elragadta őket a szenvedély és a mámor. A szívük hevesen vert, összesimultak a takaró alatt. Hermione beletúrt a szőke hajzuhatagba. Draco végigsimította a boszorkány combját.

– Teljesen elveszed az eszem – suttogta a fülébe a férfi, majd apró csókot adott a boszorka nyakára.

–Te veszed el az enyémet – mondta Hermione egy mély sóhajjal.

– Nekem ez volt a tervem, de neked mi a mentséged? – nevetett fel Draco.

– Jaj, Draco…

Mindketten felnevettek, majd újra összeértek az ajkaik. Hajnalig feküdtek egymás karjaiban, csókot váltva, szeretkezve, végül kimerülten aludtak el.

hozzászólás: 0
feltöltötte: 2020 Jul 31 by Nyx

Powered by CuteNews

Aktuális