Novellák

1. fejezet - Halloweeni álarcosbál
Halloweeni álarcosbál

Hatalmas erejű robbanás rázta meg az épületet, ami egy mély szurdok kellős közepén állt. A madarak ijedten röppentek fel, majd sűrű, zöld füst száll fel az építmény egyik kéményéből. A mágikus lökéshullám letarolt mindent a környéken. A megtépázott növényzeten látszott, hogy nem ez volt az első ilyen szerencsétlenség, amit az utóbbi időben elszenvedett. Szerencsére ez a hely elég messze volt a muglik kíváncsi szemeitől, de nem elég távol ahhoz, hogy a nagyerejű robbanást be ne mondják a tvben. A vastag, ódon falak is beleremegtek a robbanásba, a vakolat egy része leomlott a plafonról, és hamarosan egyértelművé vált, hogy a sűrű zöld füst – amely még mindig ott gomolygott a hatalmas ónüst felett – bizony a negyedik emeleti kísérleti laborból származik.

A helyiségben semmit sem lehetett látni. A fáklyák, amik eddig a fényt biztosították kialudtak és összekedveredett a fanyar illatuk a zöld füstével. Aztán egy pár perc múlva minden elcsendesedett, először egy dühös hang hallatszott a padlóról. Semmit sem látott, köhögött néhányat, aztán leporolta a munkatalárját, s felállt. Felszisszenve masszírozta meg a fejét, amit sikerült elég rendesen bevernie, amikor a robbanás leterítette a lábáról. Elővette a pálcáját.

– Alohomora – hallatszott a női hang, majd az ajtó és az ablakok kivágódtak, aztán friss levegő áramlott be a helyiségbe. A zöld füst lassan oszlani kezdett. – Merlin ereje, de nagy kupi lett itt.

A szemét még mindig csípte a füst, alig látott, köhögött még néhányat, aztán hunyorogva az ablakhoz sétált, aztán kihajolt rajta, hogy kapjon rendesen levegőt.

– Granger! – rontott be a Mr Diggby a helyiségbe. Alacsony köpcös, kopasz varázsló csípőre tett kézzel figyelte a romba dőlt laboratóriumot, amit szerencsére alig látott a zöld fergetegtől, de tudta, hogy minden romokban hever. Megpróbálta elhessegetni a füstöt, de nem járt sok sikerrel. A boszorkány sziluettjét látta csak a ködön keresztül, viszont ez sem akadályozta meg abban, hogy ordítson. – Megint mi a fészkes viharmaradat csinált itt?

– Valaki összecserélte a két cimkét az üvegeken – magyarázta a boszorkány fojtott, dühös hangon, aztán megpróbálta az ezerfelé álló hajából kirázni a port, meg a vakolatdarabokat. – Beszélnem kell Katievel, most azonnal.

– Nem megy sehova, Granger! – mennydörögte a varázsló, majd az ajtó elé állt, hogy még véletlenül se szökhessen meg a makacs boszorkány a laborból. Hermione fojtott hangon motyogott valamit, de szerencsére ezt a főnöke nem hallotta. – Ez a hónapban már a harmadik robbantás. A muglik…

– A muglik ebből semmit sem éreztek meg – válaszolt nyugodtan. Ő maga is tudta, hogy a környék tele van varázslatokkal, amik tompították a robbanás erejét és elterelték erről a helyről a figyelmüket. Persze akkor még nem tudta, hogy az esti hírek már a smaragdzöld füstről és az újabb földrengésről fognak szólni.

– Ez egy hetes erősségű földrengés volt – üvöltött a kis emberke paprikavörös fejjel, és még toporzékolt is hozzá. – Mégis mit képzel magáról, hogy nem figyel oda munkájára.

– Jó, ha egyes megvolt – morogta a boszorkány, miközben igyekezett felmérni a kárt, de ez egyáltalán nem volt egyszerű. A feje még mindig zsongott, a füle csengett és semmi kedve nem volt egy sipítozó vénember hangját hallgatni. – Maga mondta, hogy nem kell emiatt aggódnunk.

– Akkor még eszembe sem jutott, hogy ilyen gyakran csinál földrengést – folytatta fröcsögve a kioktatást. – Egyáltalán mégis mit mondjak a Minisztériumnak? Elárulná?

– Amit eddig is.

– A muglik a környéken vizsgálódnak, ha nem tudná. A rengés epicentrumát kutatják, és nagyon erőszakosak. – Hermione megvetően megfelhorkantott. – Most pedig ezzel a zöld rettenettel ide hívja azokat a zöldvédőket is.

– Környezetvédők, uram.

– Nem érdekel!

– Az aurorok elintézik majd az egészet, és az emléktörő csoport módosítja az emlékeiket, aztán minden rendben lesz – sóhajtott fel a boszorkány, majd néhány varázslattal elkezdte a rendrakást… Megint csak elölről kellett kezdenie mindent, aminek egyáltalán nem örült, nem is beszélve a főnökének, aki még mindig ordítozott.

– Még egy ilyen és repülni fog! – üvöltötte toporzékolva.

– És akkor kit vesz fel a helyemre, aki átlátja ezt a helyzetet? – tette a csípőre kezét, s igyekezett nyugodtan válaszolni. – Egy csomó kutatási anyagom és munkám van ebben a projektben, szóval, ha kirúg, akkor mindent megsemmisítek.

– Az a Szent Paracelsus Kutatóintézet tulajdona.

– Ha megsemmisül, akkor nem – mosolyodott el Hermione. Már vagy ezerszer megismétlődött köztük ez a beszélgetés. Persze aztán sosem történt semmi, és még mindig az intézetnek dolgozott.

– Akkor tegyen róla, hogy a muglik nehogy felfedezzék ezt a helyet.

– Igyekszem.

– Nincs több robbantás.

– Akkor keressen asszisztenst nekem.

– Most nincs rá keret.

– Tudja, hogy van, csak nem akar nekem segíteni – morogta Hermione.

– De nincs rá keret! – üvöltötte a kis emberke, aztán az öklét rázva végül rácsapott az asztalra.

– Már ne is haragudjon, Mr Diggby, de ez egy kísérleti laboratórium, mégis hogyan találjam meg mégis az ellenszerét a…

– Na, ide figyeljen, kisasszony! – szakította félbe a boszorkányt, aki elindult a főnöke felé. Alakja lassan kibontakozott a füstből. Mr Diggby felkiáltott, majd a szívéhez kapott. – Jesszusom, magasságos ördöghurok!

– Mi a baj már megint? – kérdezte Hermione.

– Maga… maga… zöld.

– A füst az.

– Nem, nem, nézze meg a kezét.

– Jaj, hagyja már… – morogta, majd felemelte a kezét és hirtelen torkán akadt a válasz. – Oh, magasságot mandragóra, tényleg zöld vagyok.

– Mondom én.

– Merlinre, megölöm Katiet.

– Inkább menjen a Szent Mungóba. Most azonnal!

– Dehogy megyek – legyintett Hermione. – Ott tartanának egy hétig.

– Addig is nyugtom lenne – mormolta félhangosan.

– Parancsol?

– Menjen a Szent Mungóba! És semmilyen kifogást nem fogadok el.

– Jól van, jól van – mondta a boszorkány, aztán levette a talárját az asztalra csapta, majd köszönés nélkül kiviharzott a helyiségből. A folyosón végre vett még egy mély levegőt. elindult az irodájába. A halántékát masszírozta, ami még mindig lüktetett. A folyosón mindenfelé halloweeni dekoráció uralta a teret. Pókhálók, élő pókok, nevető töklámpások, a plafonról alvó denevérek lógtak le. Legszívesebben belerúgott volna az egyik rávigyorgó töklámpásra. Mielőtt azonban bement volna irányt váltott, s belépett a női mosdóba. Először a csaphoz lépett, megmosta a kezét és az arcát, aztán belenézett a tükörbe.

– Basszus – szakadt fel belőle a meglepett kiáltás. Jobbra, majd balra fordult. Végigsimította az arcát, hátrasimította a haját. Mindenhol, minden zöld, zöld, és zöld. Megpróbálta újra megmosni, de ez bizony egyáltalán nem jött le. – Ezt nem hiszem el.

Gyorsan kigombolta a fehér blúzát, majd kihúzta a farmerjából, mikor szétnyitotta, hangosan felnyögött. Mindenhol zöld volt, gyönyörű smaragdzöld és egyáltalán nem hasonlított a természetes bőrszínéhez. Hangosan elkáromkodta magát. A tükörképe felvihogott.

– Frankón zöld vagy, kislány – gúnyolódott rajta. – Totálisan zöld.

– Oh, mintha én nem látnám – morgolódott mérgesen.

– Mint egy mandragóra.

– Na, fogd be a szádat! – sziszegte mérgesen.

– Veszekedsz a tükörképeddel?

– Igazad van. Silencio – mosolyodott el elégedetten, majd rendbeszedte magát. A tükörképe még mindig hevesen rázta az öklét. Hermione gyorsan megigazította a ruháját, aztán elindult az irodája felé. De eszében sem volt a Szent Mungóba menni.

***

A Szent Mungo ma is tömve volt betegekkel, ahogy mindig most is hatalmas sürgés forgás, rohanás, zaj és zsibongás uralta az épület előcsarnokát. Limezöld taláros gyógyítók siettek jobbra-balra a betegek sűrűjében. Az ablakokra töklámpásokat festettek, amin besütött a napfény. Draco Malfoy néhány kórlappal a kezében sétált át az előcsarnokon, egy pillanatra az ablakok felé nézett, majd megállt egy pillanatra.

Halloween van – jutott eszébe. Észre sem vette… Megmasszírozta az orrnyergét. Már nem is számolta mennyi félresikerült varázslatot kellett megoldani a mai napon, sőt az egész héten. Az utolsó varázslónak egy üst szorult a fejére, amit legalább egy órán keresztül kellett bűvölnie, mire lejött, de a férfi arcán lévő keléseket, még egy óra volt eltüntetni. Az órájára nézett, már jócskán túlhaladta a műszakját. Fájós nyakát megmozgatta, megpróbált úgy végighaladt az előcsarnokon, hogy ne szólítsák meg. Ám ez most sem sikerült.

– Draco – hallotta a Blaise hangját, majd hamarosan észrevette barátját, ahogy átvágja a tömeget. A varázsló vigyorgott és megint sántikált valamiben. Draco elfintorodott. A fekete hajú, pimasz vigyorú férfi nem úgy tűnt, mintha ki lehetne kerülni.

– Hello, Blaise – köszönt rá kényszeredetten. – Mi járatban errefelé? Csúnya betegség, ragályos kór vagy egyszerűen csak hiányoztam?

– Már egy órája várlak. És nem munka ügyben jöttem – mosolyodott el a varázsló. – Mondhatnám azt is, hogy hiányoztál, Malfoy.

– Elfoglalt voltam – válaszolt szűkszavúan.

– Este mit csinálsz? – kérdezte izgatottan Blaise.

– Ájultan fekszem otthon – válaszolt Draco egy kis gondolkodás után. – Mi lenne, ha eljönnél velem az étkezdébe? Ma még semmit sem ettem.

– Persze, persze, menjünk, de nem hagyom, hogy otthon feküdj – csapott a vállára a férfi. – El kell jönnöd velem és Teóval valahova. Péntek este van, ilyenkor nem alszunk.

– Mondja az, aki egész nap egy irodában ül…

– Te is jöhettél volna oda. Akkor nem kéne bibiket gyógyítanod.

– Ez hivatás, az lébecolás – vigyorgott Draco gonoszul.

– Hivatás – röhögött fel a barátja. – Mikor mentettél utoljára életet?

– Mindennap azt csinálom, cseszd meg.

– Mindegy. Ma este ki fogsz rúgni a hámból. Álarcosbál lesz és te eljössz, beöltözve.

– Biztos nem – horkantott fel megvetően a tejfölszőke varázsló. – Találj mást, aki elmegy veletek. Nekem ilyesmire nincs energiám.

– Hozhatod Aurorát is nem bánom – forgatta meg a szemét Blaise. – El fogja rontani a hisztijével az esténket, de ha szexi javasasszonynak öltözik, nem fogok egy szót se szólni.

– Astoria, de már három hónapja nem vagyunk együtt – sóhajtott fel Draco, majd beállt a sorba és kivett egy szendvicset a pultból, s tovább haladt a kasszához. – Úgyhogy nem fogod kivágott talárban látni.

– Oh, annál jobb. Van elég boszorka, nem fog pont ő hiányozni. Sok-sok szexi, beöltözött boszorkány. El kell jönnöd.

– Én nem fogok beöltözni.

– Mondom sok szexi boszorkány.

– Nem megyek.

– Öltözz gyógyítónak – javasolta Blaise. – Jó lesz, bizalmat gerjesztesz…

– Hülye vagyok szerinted?

– Nem, de…

– Akkor hagyj békén ezekkel a baromságokkal! – nyögte Draco. Rámosolygott a pénztárosnőre, fizetett, aztán elindult egy félreeső asztalhoz.

– Nem kellene így begubózni a szakítás után, én mindig mondtam, hogy Aurora nem, hozzádvaló – folytatta tovább, aztán mindketten helyet foglaltak a szabad asztalnál.

– Astoria – javította ki gépiesen Draco.

– Tök mindegy. Egy szemét ribi volt – legyintett a barátja.

– Nem volt az.

– Megcsalt, nem?

– Nem – rázta meg a fejét a férfi, majd beleharapott a szendvicsbe.

– Te csaltad meg? – tette fel a kérdést a barátja meglepetten. Draco rosszallóan nézett rá.

– Nem – morogta, miután lenyelte a következő falatot szendvicséből.

– Akkor miért szakítottatok? – támaszkodott az asztalra Blaise.

– Mert nem bírta, hogy sokat dolgozom. Én nem bírtam, hogy emiatt rinyál és állandóan vásárolni cipel. Kedves lány, de ennyi.

– Hát, ha nem tudja mivel kell téged otthon tartani…

– Fejezd be! Ne beszéljünk róla többet, oké?

– Jaj, nem tudtam, hogy még mindig szereted – fintorodott el a férfi. – Még mindig sok az érzelem?

– Nem. Túl vagyok rajta – válaszolt kényszeredetten. – Nem kell a pátyolgatás.

– Na, akkor megyünk este buliba.

– Én nem megyek.

– De mész.

– De nem.

– Draco, játszhatunk így is, de én tudok rólad ezt-azt, amit a főnököd nem szeretne rólad tudni. Elmondjam neki szerinted? – Draco szeme villámokat szórt.

– Szerinted miért érdekelné a főnökömet néhány diákkori ballépésem? – kérdezte végül.

– Rontja a renomédat.

– Mert a Sötét Jegy a szexepilem, igaz? – horkantott fel a varázsló megvetően. – Hűtsd le magad, Blaise!

– Mi bajod a Sötét Jeggyel, az enyémet imádják a nők.

– Hagyjuk…

– Jó, este kilencre ott vagyok érted – jelentette ki a férfi. – Vagy jelmezben leszel vagy nem, akkor is viszlek.

– Pizsamában leszek – csóválta meg a fejét Draco.

– Akkor úgy jössz. Régen ittunk együtt, és olyan jó lenne a szép idők emlékére egy pohárkával meginni.

– Szép idők? Veled inni? A következő pillanatban eltűnsz csajozni, Theoval együtt, én meg mi a fenét csináljak?

– Nem csaj bulit tartok, Draco. Majd megoldod, felszedsz valakit, aztán ki tudja…

– Jó rendben, elmegyek – adta be a derekát. – De mi a francnak öltözzek? És egyáltalán ki az a szerencsétlen, aki ilyen idióta Halloween bulikat szervez? Nevetséges, utálatos szokás.

– Öltözz Merlinnek.

– Eredeti. Minden második ember annak öltözik egy ilyen bulin.

– Dumbledorenak.

– Hülye vagy?

– Megvan – csillant fel a szeme és elvigyorodott. – Pitonnak.

– Barom.

– Jó akkor öltözz zsémbes faszkalapnak, ahhoz nem is kell jelmez, csak egy álarc – vihogott fel Blaise.

– Utállak.

– Öltözz muglinak.

– Muglinak? Ez most komoly?

– Aha.

– Áhhh…

– A hippogriff túl macerás, a bagolyhoz túl magas vagy…

– Jó, jó, megoldom, csak szállj le rólam.

– Ez az – vigyorodott el Blaise. – Jó buli lesz.

– Ezt nem hinném… – csóválta meg a fejét Draco, majd folytatta a szendvicse elmajszolását.

***

– Ez nem fog menni – morogta Hermione a tükörképének. Három órája próbált elkészülni, de feladta. Egyszerűen ez az ötlet iszonyatosan rossz volt. Ott állt hosszú, fekete ruhában, hozzáillő harisnyában, magassarkúban, kisminkelve, már amennyire a zöld színre festeni lehetett, vörös ajkakkal, feltupírozott hajjal. A körmeit feketére színezte át, de valahogy egyáltalán nem érezte magát jól így. – Inkább nem megyek…

Levette a fejéről a csúcsos süveget, félredobta, aztán mélyen felsóhajtott. Éppen ekkor csengettek a többiek. Felnyögött, majd a kinyitotta az ajtót. A két barátnője Katie és Sam álltak kint, és ők határozottan elkészültek, sőt az álarcuk is rajtuk volt. Mindketten jól néztek ki, és Hermione fintorogva meredt a saját öltözékére. Katie jelmezén virágok nyíltak a zöld ruháján, s mozgó papír pillangók voltak a vörös hajában. Sam aranycikesznek öltözött, nagyon bájos volt a mozgó szárnyaival és az aranyszálas, napsárga térd fölött végződő ruhájában, szőkésbarna hajába ugyanolyan aranyszálas díszítés volt, mint a ruhájában.

– Uh, Hermione, mi ez a jelmez? – kérdezte Sam. – Ez igazán… egyedi.

– Gonosz Nyugati Boszorkány – morogta az ajtófélfának támasztva a homlokát.

– Te boszorkánynak öltöztél? – nevetett fel a barátnője. – Ez igazán egyedi. Nem mugli buliba megyünk. Ott szokás az ilyesmi, ha jól tudom.

– És mi ez a zöld? – kérdezte Katie.

– Pont te kérdezed? – tette csípőre a kezét Hermione, majd szélesre tárta az ajtót. – Összecserélted az üvegeket, aztán a robbanás után már így keltem fel a padlóról. Azért a Nyugati Boszorkány a jelmezem, mert neki zöld színű volt a bőre… Mindegy is hagyjuk.

– Ohh, a fenébe, sajnálom az egészet – tette a kezét a szájára Katie. – Hidd el nem akartam ezt. És jól vagy?

– Most már mindegy – morogta a boszorkány. – De egyébként semmi bajom nincs.

– És mikor múlik ez el? – kérdezte Sam, majd közelebb ment, hogy jobban szemügyre vehesse a látványt. – Nagyon durva. Mivel próbáltad leszedni?

– Nem múlik el. Nem reagál semmilyen varázslatra. Egy órát áztattam magam diófalevél és vipera orchidea fürdőben, de az sem hozta le – tárta szét a karját Hermione. – Ez nem jön le sehogy, sehonnan.

– Mindenhol zöld vagy?

– Nekem elhiheted, mindenhol az vagyok.

– Ez igazán nagy szívás.

– Nekem mondod? – csóválta meg a fejét, majd beletúrt a hajába, s leroskadt a kanapéra. – Az álarcos buli még rendben van, de ha hétfőre ez nem múlik el.

– Ne szaladjunk előre! – vette át a szót Samantha. – Egyszerre csak egy problémát oldjunk meg. Hogy érzed magad? Nem fáj valamid vagy nem érzel valami furcsát?

– Nem – rázta meg a fejét.

– Akkor nem kell bemenni az ügyeletre – állapította meg. – De ha bármit érzel, legyen az a legkisebb furcsaság is, akkor azonnal mennünk kell.

– Jól vagyok, és nem kell, hogy előjöjjön belőled a javasasszony. De nincs valami tipped?

– Pillanatnyilag nincs – csóválta meg a fejét Sam sajnálkozva. – Még nem találkoztam ilyen esettel. Ne haragudj, Hermione! Viszont nem tűnik mérgezésnek, bár erre magadtól is rájöttél, és ha nem érzel semmit, akkor ez csak egy szimpla bőrszín változtató bájital volt, amit sikerült kikeverned, mellesleg úgy tűnik nagyon jól sikerült. Ennyire egyenletesen egyik se bájital sem dolgozik. Megjegyezted a receptjét? Még ez használható lenne. Mit nem adnék egy némi hosszantartó barnaságért.

– Ohh, persze, a főnököm majdnem kirúgott a robbanás miatt és zöld lettem. A kettő között valahogy egyáltalán nem jutott eszembe jegyzetelni – túrt bele a hajába.

– Sajnálom – szólalt meg Katie bűnbánóan, majd leült Hermione mellé a kanapéra és vigasztalóan átölelte. – Egyáltalán fogalmam sem volt, hogy összecseréltem az üvegeket. Ez annyira kínos. Biztos legszívesebben megfojtanál.

– Gondoltam rá – vallotta be. – De a főnök elterelte a figyelmemet. Egyébként a viccet félretéve nem haragszom.

– Jól áll a zöld szín.

Ezen mindhárman felnevetett, ami egy kicsit segített oldani Hermione feszültségét.

– Hogy lehetek ilyen idióta – ostorozta magát tovább.

– Most már mindegy. Ezen nem lehet változtatni – sóhajtott fel a boszorkány. – Sajnálom, lányok, de nem megyek veletek Roxmostba.

– Még szép, hogy jössz! – Tette a kezét csípőre Sam, majd csípőre tette a kezét. – Harry végre felfigyelt rám, és te pont most akarsz cserben hagyni?

– Nem, de…

– Valahogy le kell vakarnod róla Ront, mert fixa ideálja, hogy az aurorknak összenőve kell közlekedni. Ne értsd félre Ron aranyos srác, de amikor a dögös haverját be akarom cserkészni, akkor igazán nem kívánatos a jelenléte.

– Jaj, Sam…

– Ez a legjobb alkalom, Hermione.

– Majd Katie – javasolta a barátnőjüket.

– Nem az esetem.

– Tartozol nekem ezért a zöld bőrszínért – mondta Hermione. – Különben is egy ótvar ez a jelmez.

– Én már kitaláltam – szólalt meg Katie. – Egy kicsit erősítek a sminkeden.

– Igen, ez jó ötlet – bólogatott Sam. – Ezt a szoknyát kicsit rövidre vágjuk, a dekoltázsodat pedig nem takarjuk el.

– De…

– Nyugi, Hermione, mi majd mindent elintézünk.

– A végén még valami mindenre kapható boszorkányt csináltok belőlem – nyögte kissé mérgesen.

– Az én szerelmi életem a tét – nyomatékosította Sam. – Azért öltöztem cikesznek, hogy végre észrevegyen és elkapjon.

– Merlinre, Harry kviddics játékosnak öltözik… Ohh, már mindent értek – nevetett fel Hermione, míg a többiek a ruháján, sminkjén és a haján dolgoztak.

– Mi másért vettem volna fel ennyi aranyat? – forgatta meg a szemét a boszorkány.

Fél óra múlva Hermione úgy nézett ki, mintha kicserélték volna. A ruhája teljesen megváltozott, finoman rásimult az alakjára. A térd fölé érő szoknyarész határozottan jobb választásnak tűnt, fekete harisnyáját tíz centis, vízszintes csíkokban átlátszóra varázsolták, hogy a lábának zöld színe is látszódjon. Dekoltázsa merészségét egy ezüst nyaklánccal és hegyikristály medállal ellensúlyozták. Haját kócos kontyba rendezték, majd felkerült a fekete csipkéből készült álarc is. Mikor a boszorka belenézett a tükörbe elképedve figyelte az átalakulást.

– Merlinre, ez nem én vagyok.

– Nem, hanem a Gonosz Boszorkány vagy ki – nevetett fel Katie. – Észbontóan nézel ki.

– El sem hiszem.

– Na, így nézett ki az a boszorkány is? – kérdezte Sam.

– Nem – rázta meg a fejét Hermione, majd megmutatta a görbe orrú, igencsak csúnya banya képét a többieknek.

– Vegyük úgy, hogy ezt nem is láttam – fintorodott el a barátnője. – Indulhatunk?

– Igen.

– Akkor segítsetek nekem Harryvel.

– Gyönyörű vagy, Sam – mondta Hermione. – Oda lesz érted.

– Ezért vagy te a kedvenc barátnőm.

– Hé és én?

– Veled vigyázni kell, mert zöldre fested az embereket.

Mindhárman nevetve hoppanáltak Hermione lakásáról.
hozzászólás: 0
feltöltötte: 2020 Jul 31 by Nyx

Powered by CuteNews

Aktuális