Novellák

3. fejezet - Halloweeni álarcosbál
A csókcsata után a két fiatal úgy döntött elég volt már a Halloween-i buliból. Hermione gyorsan elköszönt Samtől és Harrytől, aztán visszasietett Dracóhoz. A férfi ragaszkodott hozzá, hogy hoppanáljanak, noha a boszorkány szíve szerint a vonatot választotta volna, hogy legyen ideje átgondolni a történteket, ugyanakkor a sok órás vonatút egyáltalán nem hiányzott ilyen későn. Végül elfogadta Draco ajánlatát, aki készségesen visszahoppanált Hermionéval Londonba a Foltozott Üst elé. Ugyan már jócskán elmúlt egy óra is, de nem akartak elválni még egymástól. Hermione nem mondta meg, hogy merre lakik, s kinevette Dracót, amikor a férfi megjegyzte, hogy akkor kísérje inkább ő haza a varázslót. Így aztán végül a séta mellett döntöttek a környéken. Persze a lány nem kötötte Draco orrára, hogy két sarokra lakik a Foltozott Üsttől.

A boszorkány fázósan beburkolózott a kabátjába és a sálját is a szája elé húzta, ami igazából nem a hideg ellen védte, hanem valami egészen más ellen, ez igazából hasztalan volt, és ezt ő is tudta. Már egy jó ideje sétáltak a néptelen utcákon. Draco zsebre tett kézzel haladt a boszorkány mellett. Csak arra tudott gondolni, hogy mikor csókolhatja meg Hermionét, de valami azt súgta, kicsit levegőhöz kell jusson. Egy pillanatra visszagondolt a roxmortsi bulira és elmosolyodott. Mélyen felsóhajtott az emlékek hatására.

Szótlanul, néha-néha egymásra nézve sétáltak egymás mellett. Draco lelassított egy pillanatra, majd kivette a zsebéből a kezét, aztán megfogta a boszorkányét. Hermione meglepetten nézett rá, mire a férfi elmosolydott. Aranyosnak tűnt így ebben a fényben, a kócos hajával és a fekete keretes szemüvegével.

– Lehet ezzel kellett volna kezdenünk – szólalt meg rekedten Draco. – A kézenfogva sétálás kevésbé ártalmas az egészségre.

– Gondolod?

– Aha. Határozottan nem ver annyira a szívem – nevetett fel. – És mi a helyzet a tiéddel.

– Normális a pulzusom.

– Ezt örömmel hallom. Tudod elmúlt már egy óra – jegyezte meg az órájára pillantva. – Még nem tört meg a varázslat, nem tudom még mindig ki vagy és még mindig rajtad van az álarc.

– Maradjon így.

– Miért?

– Add meg nekem a lehetőséget, hogy eldöntsem akarom-e ezt folytani.

– Rád bízzam?

– Igen. Nem bízol bennem?

– Túl sokat jár az agyad – válaszolta Draco. – Lehet mégis inkább hollóhátas vagy? Nem tudtam eldönteni.

– Griffendél stimmelt – sóhajtott fel Hermione.

– Át kellene néznem azt az évkönyvet – csóválta meg a fejét a férfi. – Nem is emlékszem mindenkire az évfolyamból.

– Rám biztos emlékszel – nevetett fel a boszorkány.

– Igen? Hmmm… miért is emlékeznék rád? Mégis randiztunk?

– Dehogy – csóválta meg a fejét. – Velem tuti biztos nem randiztál.

– Miért, nagyon jól nézel ki – húzta mosolyra az ajkát Draco. – Talán valami baj volt a szememmel?

– Inkább az elveiddel.

– Ezzel sem kerültem közelebb az igazsághoz. Már nem tudom mit kérdezzek, hogy rájöjjek. Kezdek egy kicsit elfáradni.

– Menjünk haza, Draco.

– Én nem akarlak Gonosz Nyugati Boszorkánynak hívni – nézett rá mosolyogva. – Legalább valami nevet mondj.

– Nem jut eszembe egy kamu név sem.

– A Tom Felton nekem bevált.

– Én nem lehetek Tom Felton.

– Igaz, igaz – bólogatott a férfi. – Legyél mondjuk Luna.

– Luna? Nem vagyok Luna Lovegood. És ő hollóhátas volt.

– Fenébe – nyögött fel a férfi. – Ez a második tippen, és nem jön be.

– Második? Mi volt az első.

– Neville Longbottom.

– Ja igen – nevetett fel a boszorkány. – Mindegyikkel messze jársz az igazságtól.

– Ez szörnyű.

– Az.

– Demelza Robins.

– Nem, nem, nem. Emlékszel rá?

– Nem – csóválta meg a fejét Draco. – Nem is tudom honnan jutott eszembe a neve.

– Ki tudja…

– Meg fogok lepődni, ha megtudom?

– Az biztos – kuncogott fel Hermione.

– Addig is adnom kell neked egy nevet.

– Jól van.

– Emma Watson – mondta ki Draco. – Ez igazán hozzád illő név.

– Szebb, mint az igaz. Ezt könnyebb kimondani.

– Hát mégis te vagy Demelza?

– Nem, dehogy vagyok – húzta fel az orrát. – Láttam valamikor őt. Három gyereke van és bűbáj kutatóként dolgozik. Sajnos lemaradtál róla.

– Hát nem minden griffendéles évfolyamtársammal akartam randizni – közölte Draco. – Lavender Brown?

– Nem.

– Hála Merlinnek Weasley csaja volt és tisztára kattant – sóhajtott fel megkönnyebbülten.

– Zavar, hogy Ron csaja volt?

– Inkább az, hogy kattant volt.

– Hát ő volt mandragóra jelmezben…

– Az ő volt? – kérdezte meglepetten. – Atyavilág a történelem megismétli önmagát.

– Van ilyen.

– Ezek szerint.

– Elmegyek haza, Tom.

– Hazakísérhetlek az ajtóig? Szigorúan addig. Úriember leszek, megígérem.

– Egyezzünk meg.

– Ez már jobban tetszik.

– Hétfő, fél nyolc, Foltozott Üst, ha döntöttem, akkor ott találkozunk – mondta Hermione. Örült, hogy a szája előtt volt a sál, mert annyira vacogott a foga, amikor ezt kimondta. Draco elmosolyodott.

– Rendben. És hogy üzensz nekem?

– Ahogy szokás. Bagolyt küldök.

– Jól van – mosolyodott el Draco.

– Akkor ez így rendben lesz?

– Igen – bólogatott a férfi, majd megállt egy pillanatra, aztán közelebb húzta magához Hermionét, megsimogatta a derekát, s lejjebb húzta az egyik ujjával a vastag sálat. A boszorkány felnézett Dracóra.

– Megint meg akarsz csókolni.

– Csak egy búcsú puszira gondoltam – vigyorodott el a férfi. – De ha már csókot említettél…

– Nem, nem… Ennyi csók igazán elég volt.

– Kikészültél? – kérdezte nevetve a varázsló, majd megsimogatta a boszorka arcát. – Remeg a lábad.

– Mert fázom.

– Miért nem szóltál? Remek melegítő varázslatokat tudok – ajánlotta Draco. – A leghatásosabb, ha magamhoz ölellek.

– Draco… vagyis Tom, vagy már magam sem tudom hogy hívnak…

– Elengedlek mára – mosolyodott el kedvesen a férfi.

– Milyen kedves vagy.

– És a zöld szín?

– Mi lenne vele?

– Hogy foglak megismerni, amikor találkozunk?

– Egyszerű lesz – mosolyodott el Hermione. – Keresd azt a griffendéles lányt, akitől leginkább meghökkennél, hogy megcsókoltad.

– Ginny Weasley?

– Nem – kuncogott fel a boszorka. – Nem vagyok Weasley.

– Hála az égnek, akkor már olyan nagy meglepetés nem érhet.

– Jó éjszakát, Tom!

Draco közelebb hajolt Hermionéhoz, aztán egy apró puszit nyomott a boszorkány arcára. Egy hosszú pillanatig egymás szemébe nézett.

– Jó éjszakát, kedves Gonosz Nyugati Boszorkány! – mondta, majd megfogta a lány kezét és az ajkához emelte.

A boszorkány még egyszer rá mosolygott a varázslóra, aztán elindult a másik irányba. A karjával átölelte magát, mintha csak a hideg széltől óvta volna magát, de ez egyáltalán nem így volt, még mindig égett az arca, ott ahol Draco ajka hozzáért. Tétován tette a kezét az arcára. Túlságosan is intenzív volt ez az érzés.

Draco zsebre tette a kezét. Minden erejére szükség volt, hogy ne menjen utána. Az utcai lámpák fényében még egy ideig figyelte, ahogy a boszorka ringó csípővel tovább haladt. Mielőtt még hoppanált volna Hermione visszanézett egy pillanatra, intett egyet, aztán ott sem volt. A varázsló felnyögött, majd a kezébe temette az arcát, s ő is követte Hermione példáját.

***

A hétfő cseppet sem indult olyan zökkenőmentesen, mint azt Hermione gondolta. A hétvégén mindent megpróbált, hogy enyhítse a zöld bőrszínét, de igencsak mérges volt, amiért minden kétségbeesett próbálkozása hiábavalónak bizonyult. Így kénytelen volt kóros zöldülést jelenteni a munkahelyén, aminek egy rivalló lett az eredménye a főnökétől. Most valóban egészen közel került ahhoz a bizonyos kirúgáshoz. Miért nem ment rögtön a Szent Mungóba – csengett a fülében még mindig a főnöke iszonyatos hangja. Úgy gondolta, hogy ő maga is képes az öngyógyításra, ugyanakkor be kellett látnia, hogy ez nem megy olyan egyszerűen, mint gondolta. Ránézett a kezére, ami még mindig zöld volt, majd a hamura, ami az előszobaszőnyegre hullott. Mélyen felsóhajtott. Remélte, hogy a mugli szomszédok nem figyeltek fel a hangzavarra, ami tőle jött. Éppen a rivalló elszenesedett darabkáit tüntette el, amikor kopogtattak az ajtón.

Hermione kisimított egy tincset az arcából, aztán kinézett a kukucskálón. Megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy Sam várakozik az ajtó előtt. Jókedvűnek tűnt. A boszorkány felsóhajtott, aztán szélesre tárta az ajtót.

– Na, még mindig zöld vagy?

– Neked is, szia, Samatha – húzta el a száját Hermione.

– De harapósak vagyunk ma – jegyezte meg a barátnője, majd végignézett a boszorkányon.

– Csodálkozol? – előzte meg kissé dühösen. – Még mindig frankón zöld vagyok. Ettől pedig nem vagyok annyira boldog.

– Látom, de hadd kérdezzek valamit.

– Micsodát?

– Neked nem mugli szomszédaid vannak? – vetette fel a jogos kérdést. Hermione felnyögött. – Ma már nincs Halloween, így egy kicsit nehéz megmagyarázni a tartós zöld színt.

– Fenébe! Gyere be, és helyezd magad kényelembe – lépett el az ajtótól elkeseredetten.

– Hoztam egy kis vajas croissantot és egy kis eper lekvárt. A kedvenced – emelte fel a zacskót, majd bíztató mosollyal megrázta.

– Pedig ma nem ünneplünk semmit – kezdte Hermione egy fél mosollyal. Sam nem bírta ki, hogy ne mosolyodjon el és kissé elpirult. – Nincsen születésnapon sem. Mire ez a nagy felhajtás?

– Csak szerettem volna megköszönni, hogy segítettél Harryvel – kezdte kissé szégyellősen. – Bejött neki az aranycikesz jelmez.

– Bármiben lehetettél volna – legyintett a lány, majd felnevetetett. – De kétségkívül nagyon jól állt a jelmezed.

– Köszönöm. Azért nem lett volna mindegy, hogy milyen jelmezt veszek fel – folytatta tovább a beszámolóját.

– Mire gondolsz?

– Láttad volna, amikor Ron megtudta, hogy ki rejtőzik a mandragóra jelmez alatt.

– Nekem egyből leesett, hogy Lavender az.

– Neki sajnos fél óra csókolózás után… – szisszent fel Sam. – Szívás. És elég nagy jelenetet rendeztek, de még idejében leléptünk Harryvel. Apropó és mi volt veled és a… muglival?

– Beszélgettünk – vonta meg a vállát a boszorkány, közben feltűnően kerülte a szemkontaktust. – Jó volt.

– Hermione – tette csípőre kezét Sam.

– Igen? – kérdezte kissé zavartan.

– Mióta is ismerjük egymást?

– Ezer éve.

– Szerinted ez idő alatt megtanultál hazudni?

– Nem.

– Akkor minek próbálkozol? – tárta szét a karját Sam. – Mondd el mi volt!

– Táncoltunk, beszélgettünk, halálra rémültünk az elvarázsolt kertben. Aztán megint táncoltunk és hazakísért.

–A-ha. És?

– Mit és? – vonta meg a vállát ismét. – Nem történt semmi.

– Semmi?

– Semmi – rázta meg a fejét.

– Ne már, Hermione, ne csigázz már!

– Malfoyról beszélünk és rólam. Mi nem passzolunk egymáshoz – mondta ki azt, ami még mindig zavarta. – Ez az egész… Ahh annyira zavaros.

– Aztán miért nem? – tette a csípőre a kezét. – Draco felnőtt, rengeteget változott, és te is. A sötét múlt, már csak sötét múlt, az ellenségeskedés…

– Az komoly volt, orrba vágtam érte.

– Merlinre – nevetett fel Sam. – És hogy érezted magad?

– Jól.

– Hermione…

– Nagyon jól – mondta ki kényszeredetten, aztán beletúrt a hajába. – Most biztosan hülyének tartasz…

– Dehogy – legyintett a boszorkány. – Ismerem jól Dracót… Én nem akarlak rábeszélni, hanem csak azt mondom, hogy gondold meg.

– Még csak nem is kedveltem régen.

– Mondj valamit ezen kívül, ami még hátráltat?

– Gyűlölet.

– Ohh a kölcsönös gyűlölet… és a múlt… a sötét múlt – ironizált tovább Sam. – Mindketten makacsok vagytok, önfejűek.

– Sárvérűnek hívott.

– Aljas alávaló szörnyeteg. Ha esetleg mégis jóban lesztek a legjobb lesz, ha ezzel kizsarolsz belőle néhány dolgot.

– Ez nem vicces.

– Kérdezek valamit.

– Micsodát?

– Az bulin volt egy perc is vagy mondott bármit is, amivel tiszteletlen volt?

– Nem. De nem tudja ki vagyok – sóhajtott fel Hermione, majd lerogyott az egyik fotelbe. – Ez kész tragédia.

– Miért lenne az? Majd nevettek egy jót rajta.

– Megcsókoltam… párszor.

– Az jó.

– Nem, nem jó. Megbeszéltem vele, hogy este találkozunk. És még nem tudom egyáltalán elmenjek-e.

– Figyelj, ha azt mondod, hogy Draco Malfoy nem néz ki jól és nem vett le a lábadról, akkor komolyan mondom, kimegyek az ajtón és… Oh a fene – nézett az órájára. – Rohannom kell.

– Még van egy perced?

– Persze.

– Kéne egy nagy szívesség – nézett rá Hermione.

– Jó, rendben van – bólogatott Sam.

– Nem boldogulok ezzel a zöld színnel – fakadt ki reményvesztetten. – Semmivel sem tudom eltűntetni és… Egyszerűen megőrülök.

– Oh, és hogy néznél ki zölden egy randin?

– Nem erről van szó…

– Persze értem.

– Kellene egy időpont egy gyógyítótól. Nem akarok csak úgy odamenni.

– Tudok valakit, aki tudna segíteni – mosolyodott el Sam mindent tudóan.

– Tényleg?

– Igen.

– Ez igazán nagyszerű – húzta mosolyra a száját végre megkönnyebbülten Hermione. – Szólnál neki?

– Hogyne – bólogatott továbbra is. – Úgyis tartozik nekem egy halom szívességgel.

– Ezzel igazán lekötelezel. Jó lenne, ha ma estére már eltűnne ez a zöld szín.

– Hát persze a randi.

– Nem a randi – rázta meg a fejét Hermione. – Gondolhatod, hogy mennyire jó ilyen színűnek lenni. Akkor?

– Elintézem az időpontot, aztán bagolyfordultával megírom.

– Köszönöm.

– Szívesen – mosolyodott el Sam mindent tudóan, majd elindult a Szent Mungóba.

hozzászólás: 0
feltöltötte: 2020 Jul 31 by Nyx

Powered by CuteNews

Aktuális