Novellák

2. fejezet - Pirosba csomagolva
Egy héttel később, december 23-án késő délután Hermione unottan pakolta el a holmiját a táskába. Már alig voltak az irodában. De persze Draco Malfoynak éppen akkor kellett besétálnia a helyiségbe egy bögre kávéval a kezében. Már lazított a megjelenésén, nem volt rajta a nyakkendője és kigombolt néhány gombot is az ingén, aminek könyékig feltűrte az ujját. Jól állt neki a szürke ing, nem is beszélve a magabiztosságtól, ami minden mozdulatából sugárzott.

– Túlórázunk? – kérdezte Draco, s kicsit megszakította a boszorkány zavaros álmodozását.

– Nem – rázta meg a fejét Hermione, majd egy kicsit letette a táskáját. – Ma más terveim vannak.

– Szóval itt hagysz egyedül? – kérdezte teátrálisan. – Van neked szíved?

– Van, de inkább nem rád pazarolom a sajnálatomat – jelentette ki csípősen.

– Kíméletlen vagy.

– Ez van. De megyek is.

– Akkor hova ilyen sietősen? – húzta az időt a varázsló. Valamiért ma annyira magányosnak érezte magát, hogy jól esett egy kis beszélgetés, csipkelődés.

– Ilyenkor munka után? Nem is tudom hova is mehetnék – folytatta a boszorkány.

– Jól van – csóválta meg a fejét Draco, aztán fél kézzel elkezdte rendezgetni az iratait, miközben a kávéját kortyolgatta. – Csak kedves akartam lenni vagy csak csevegni akartam. Mindegy válassz egyet.

A boszorkány fáradtan sóhajtott fel. Nem akarta megbántani a varázslót, sem azt, hogy az év utolsó napjaiban haragban legyenek, mégis csak itt vannak az ünnepek.

– Rengeteg dolgom van még. Főként ajándékcsomagolás – mondta Hermione, majd folytatta tovább az asztalának a rendberakását. – Ráadásul még a holnapi ajándékozós bulira sem vettem semmit annak, akit húztam.

– Ohh, az holnap lesz? – nyögött fel a varázsló. – Azt se tudom kit húztam.

– Valaki rózsaszín füleket akar – mosolyodott el halványan. – Hogyhogy nem tudod?

– Lehet ki is dobtam azt a papírt – húzta el a száját, letette a kávésbögrét az asztalra. Megköszörülte a torkát, és megvakarta az állát. Megvonta a vállát, majd elővette a pálcáját: – Invito papírgalacsin.

– Ez nem túl jó ötlet.

– Gondolod? – Alig hogy kimondta a közvetlen közelében az összes papírgalacsin ott landolt az asztalán. A hajába túrva tanácstalanul állt a helyzet felett. – Basszus! Hmm, tényleg nem volt jó ötlet.

– Én megmondtam.

– Tudod az ellenátkát a rózsaszín fülnek? – kérdezte a varázsló, s zsebre dugta a kezét. Egy kicsit turkált benne, majd előhúzta az apró összetöpörödött papírgalacsint. Közben átgázolt a papírokon, amit igyekezett eltűntetni.

– Sajnos nem tudom az ellenátkot – mondta Hermione, majd halkan morogva hozzátette: – Ha tudnám, akkor nem kellene azon passzíroznom az agyam és kitalálnom, hogy mit vegyek valakinek, akinek idén nem terveztem ajándékot venni.

– Megvan!

– Hála Merlinnek. Mi az ellenátok.

– Nem az van meg.

– Kár…

– Lássuk kit húztam – morogta Draco, aztán megpróbálta szétszedni a pergament. – Csak az a kár, hogy ezt a nadrágomat már kimosattam azóta.

– Malfoy, ez annyira érdekes… Másról sem akarok tudni, minthogy mikor, hol, merre mosatsz nadrágot.

A férfi nem mondott semmit, hanem elkezdte kisimítani a papírt. Szerencsére még látszott rajta a szépen hurkolt, egyenletes írás.

– Oh, basszus – szakadt fel belőle a káromkodás, majd kitört belőle a nevetés. – Ez nagyon jó.

– Ennyire rossz? – kérdezte Hermione.

– Nem tetszik a zöld orr, úgyhogy nem mondom el kit húztam – sóhajtott fel színpadiasan. – Ha kínoznál akkor sem mondanám meg.

– De arról egy szó sem volt, hogy nem mondhatsz róla semmit – mondta a lány, aztán felállt a helyéről és a vállára vette a táskát. – Vagy tévedek?

– Kiskapu – mosolyodott el Draco. – Tetszik a gondolkodásod, Granger. Nagyon körültekintő és fondorlatos vagy.

– Nem kell agyon dicsérni.

– Talán a segítségedet kell kérnem ebben az ajándékvásárlásban. – Hermione meglepetten kapta fel a fejét. Draco maga is kicsit meglepődött ezen, de még maga sem volt vele teljesen tisztában, hogy valóban segítséget akart-e kérni vagy bosszantani akarta a lányt.

– Most szívatsz?

– Neked is vásárolni kell, nekem is. Kössük össze a kettőt – tette egybe a kezét. – Mit szólsz hozzá?

– De én nem megyek vásárolgatni veled. Bediliztél?

– Ugyan… Olyan lesz, mintha ott sem lennék.

– De mégis ott lennél – tárta a szét a karját Hermione. – Akkor miért játszanám el, hogy nem vagy ott? Ennek semmi értelme.

– Lehetek veled őszinte?

– Ez valami durva helyzetgyakorlat vagy valami nagyon nagy baj van veled – csóválta meg a fejét. – Lehet én is megőrültem, de nem bánom, legyél velem őszinte.

– Még soha nem vettem így ajándékot senkinek – közölte Draco, mintha legalább egy szörnyű, sötét titkát mondta volna el. Hermione is közelebb hajolt hozzá.

– Lehetek én is őszinte?

– Felőlem – vonta meg a vállát.

– Nem csodálom.

– Ah, Granger, ne legyél ilyen megátalkodott és csípős nyelvű! Nekem ez rosszul esik. És egy lánynak soha nem vettem ajándékot, aki elmúlt már tíz éves. Szóval kellene egy kis segítség.

– Egy lányt húztál?

– Igen.

– Oh – mondta Hermione. – És mennyire ismered?

– Nem túl jól – vonta meg a vállát Draco. – Mindig azt hiszi, igaza van, bele is szól mindenbe, olykor nem lehet beszélni vele. Viszont nagyon szép, kedves a mosolya, és a nevetése aranyos.

– Most megpuhítani akarod vagy felszedni, vagy egy ajándékot venni neki?

– Felszedni?

– Szép, kedves a mosolya… Csak nem bejön neked az, akit húztál? – incselkedett Hermione mosolyogva.

– És ha igen? – kérdezett vissza Draco. – Erre nem is gondoltam. De végül is egyelőre maradhatunk az ajándéknál. Még ráérek levenni a lábáról.

– Nem fogok abban segíteni neked, hogy felszedj egy dögös boszorkányt magadnak – fortyant fel mérgesen. – Mégis mit hiszel rólam?

– Jaj, nem akarom felszedni – szabadkozott Draco. – Csak egy ajándék, nagyon messze vagyok attól, hogy felszedjem, meg ő nem az a típus. Szóval mit mondasz? Segítesz?

– Hát jó. De ha már én segítek neked, akkor te is segíts nekem. Én egy srácot húztam, kicsit öntelt, elegáns, néha bunkó, viszont kedves is tud lenni, ha megerőlteti magát. Egyébként meg szörnyen idegesítő alak, ugyanakkor annyira nem egy rémes, mint gondoltam. Mi a fenének örülhet egy ilyen férfi?

– Nem kedveled igazán, ugye?

– Nem tudom, hányadán állok vele.

– Beleestél?

– Mi? Dehogy is – legyintett egyet Hermione. – Egy olyan ajándékot akarok, amivel nem bántom meg, nem veszi személyeskedésnek és nem látszik belőle, hogy mennyire feszült köztünk a viszony.

– Vegyél egy seprűkarbantartó készletet. Na, abból aztán semmilyen érzelemre nem lehet asszociálni, nekem elhiheted.

– Ennyire sekélyes ajándékot nem akarok venni – sóhajtott fel Hermione. – Persze nem vagyok ellene a praktikus dolgoknak, viszont nem szeretnék ilyesmit ajándékozni.

– Túldimenzionáljuk ezt. Nem?

– Lehet – nevetett fel halkan a lány.

– Szóval?

– Nem bánom menjünk. Végül is együtt csak könnyebben fog menni.

– Ez a beszéd. Mondtam már, hogy mostanában kezd egyre jobban tetszeni a gondolkodásod?

– Ha nem ismernélek, azt mondanám bókolsz, Malfoy.

– Ma csak elkísérlek vásárolni, Granger.

– De meg fogom ezt én bánni – sóhajtott fel Hermione.

– Ezt hallottam.

– Tudom, pont ezt akartam. Menjünk, Malfoy!

hozzászólás: 0
feltöltötte: 2020 Jul 31 by Nyx

Powered by CuteNews

Aktuális