Másnap kora reggel Hermione még vizes hajjal, köntösben járkált fel-alá a nappaliban. Egy bögre teát szürcsölgetett, ami nagyon nehezen akart elfogyni. Igyekezett a dohányzóasztalt kerülni, amin piros csomagolásban Draco ajándéka lapult. Néha fél szemmel rá-ránézett a csomagra, de mindig a varázsló jutott eszébe, majd ezzel egy időben megérkezett a bizsergés, végül semmi más nem járt a fejében csak a véletlenül elcsattant csók. A szíve kalapált, a gyomrában táncoltak a pillangók, kicsit talán még szédült is. Mérgesen huppant le a fotelba, s letette a bögréjét. Mikor újra a látószögébe került a csomag, elkeseredetten nyögött fel. Előrehajolt, aztán megpöccintette az ezüst masnit. Egy ideig még farkasszemet nézett vele, elfintorodott, majd mély sóhajtással dőlt hátra, felhúzta a térdeit, s a körmét rágva gondolkodott.

– Oh, hogy az a rőtsipkás vinné el! – csattant fel végül. Beletúrt a nedves hajába, amit aztán egy pálcamozdulattal megszárított. Már éppen arra a döntésre jutott, amikor meglátta a tépett pergament az asztal másik szélén. Még onnan is el tudta olvasni a nevet.

D-R-A-C-O M-A-L-F-O-Y

Nem bírt nem gondolni a tegnap esti csókra. Egyszeriben csak azt vette észre, hogy az ajkát simította végig az ujjbegyével. Mérgesen tette hátra kezét. Halkan morogva saját magát korholta azért, ami történt, a csók, Malfoy érintése, kedves mosolya, igéző szeme.

– Igéző a szeme? – korholta magát. – Merlinre, teljesen megbolondultam!

Nem volt elég, hogy hajnali háromig álmatlanul forgolódott. Most teljesen ébren is róla kellett fantáziálnia. Küzdött ellene, mert… Miért is? Oh, igen, mert Malfoy Malfoy volt, és sosem jöttek ki egymással. Felnevetett. Mekkora marhaságok jutottak az eszébe. Pár óra alvás után, hogy is lehetett volna kipihent? Fáradt volt, összezavarodott, és muszáj volt beszélnie Malfoyjal, Tisztáznia kellett, hogy a tegnapi csók véletlen volt, semmi jelentőséget ne tulajdonítsanak neki.

Miután ezt eldöntötte magában. Néhány varázslattal sikeresen felöltözött. A szürke ruha helyett, inkább egy másikat választott. Jó ideig tépelődött a szekrény előtt. A mélybordó szatén szalagos ruháját választotta végül, amiben Harryékhez készült menni, de igazából most a legjobb formáját kellett hoznia. Leheletnyi sminket tett fel, kiválasztott egy fekete harisnyáját, amit egy vékony ezüst csík díszített, aztán belebújt a fekete magas sarkújába.

– Borzalmas – mondta ki hangosan, de amikor az órájára nézett, már nem volt idő felvenni a szürke ruhát. Így nem maradt más választása, belebújt a kabátjába, aztán már éppen ment volna, amikor megint csak összetalálkozott a piros csomaggal. Végül legyőzte minden ellenérzését, megragadta az ajándékot, aztán elviharzott. Kint még mindig esett a hó, és nem volt egyszerű eljutni a Foltozott Üstig, de Hermione úgy gondolta, hogy a hideg és a magas sarkúban elszenvedett lépések észhez térítik majd. Hopporral érkezett meg a Minisztériumban, amikor kilépett a kandallóból egyszeriben minden kiröppent a fejéből.

Az előcsarnokban borzalmasabb dekorációt még életében nem látott. Akár egy karácsonyi lidércnyomás, ami végül egy giccsparádéba torkollott. Edyth valószínűleg átvette az uralmat a bizottság felett, akinek minden évben az volt a feladata, hogy feldíszítse az előcsarnokot. Most a szokásossal ellentétben valami borzalom került fel a falakra. Zenélő, óriási neon rénszarvas, két méteres ijesztő integető télapó, éneklő mókusok, csillámpor eső. Sárga, piros, zöld, kék neon girlandok és a lehető legrosszabb karácsonyi zene töltötte be a teret. A boszorkány a sokkhatástól kissé megilletődve nézett körbe. Az egyetlen, ami idézte a hagyomány szellemét, az a hatalmas három méteres karácsonyfa volt.

– Csodálatos ugye? – szólalt meg mellette egy igencsak ismerős hang. Hermione felkapta a fejét. Draco volt az, aki egyik kezét hanyagul a zsebre tette, a másikkal meg éppen egy cukorpálcát rágcsált. Nagyon jól nézett ki a sötét szürke hajszálcsíkos öltönyében, amihez egy fekete inget vett fel. A haját a szokásostól eltérően most összeborzolva viselte, amilyen hihetetlen, hogy még ez is jól állt neki. – Neked is megölte a karácsonyi hangulatodat?

– Nagyon – rázta meg a fejét. – Ez a sok csillámpor… Borzalmas.

– Ahogy mondod – mondta a férfi, majd felemelte a pálcáját és egy esernyő varázslatot bocsátott a fejük fölé, nehogy mindketten ússzanak a csillámporban. Néhány morgó tisztviselő pár méterrel odébb hangosan szidta Edythet, s igyekezett megszabadulni az arany csillámtól, ami egyre jobban rátapadt. – Karolj belém, Hermione! Akkor nem jársz úgy, mint Mr Croft.

– Rendben – szólalt meg a boszorkány, mivel neki sem volt jobb ötlete.

– A lehető legborzadályosabb díszítés, amit valaha láttam – folytatta Draco, s a cukorpálcás kezének egyetlen intésével eltűntetett jó néhány ocsmány éneklő, rózsaszín télapót, majd vigyorogva leharapott még egy apró darabot az édességből.

– Erre szavak nincsenek.

– Egyébként, szia, Hermione! – nézett rá kedves mosollyal. A fejük felett szálló aranyportól, a látványtól, a fényektől, amitől a varázsló arca tényleg irtózatosan férfiasnak látszott, és még ki tudja mitől a boszorkány térde egy kicsit megroggyant.

– Szia… Draco! – rebegte enyhén álmodozó hangon, majd végül megköszörülte a torkát, de ezt inkább észhez térésnek szánta.

– Oh, de furcsa a keresztnevemet hallani tőled – mosolyodott el derűsen, amikor befordultak az egyik folyosóra. Itt már nem látszott sok a karácsonyi dekorációból, és csillámpor esőtől sem kellett tartaniuk. Ekkor Hermione elengedte Dracót, aki megszüntette a varázslatot.

– Cukorpálcát?

– Kérek – mondta a boszorkány.

– Parancsolj! – nyújtotta át széles mosollyal varázsló az édességet. – Málna ízű.

– Szeretem a málnát – szólalt meg Hermione, s az ujjaik egy pillanatra összeértek. – Ugye ebben nincs kuncogócukor?

– Nincs – rázta meg a fejét nevetve. – De, ha mégis, akkor ártatlan vagyok.

– Ártatlan, mi? – nézett rá, aztán végül nem bírta tovább, s felnevetett.

– Mint a frissen hullott hó – folytatta Draco átszellemülten, s a cukorpálcával a szájában vigyorgott. – Na, de menjünk, és nézzük meg, hogy mi is folyik az osztályunkon.

– Bele se merek gondolni – mondta Hermione, miközben kirázta a hideg. – Edyth csak pusztítást végez mindenhol.

– Remélem, hogy van hozzá elég alkohol, mert akkor ezt nem fogjuk józanul kibírni – tette zsebre Draco az egyik kezét.

– Gondolod?

– Előbb láttam a Miss Rózsaszín Csillámpor Tündért, ahogy rózsaszín karácsonyfának öltözve, őrjöngve rohant Hart után, hogy vegyen fel egy ocsmány rénszarvasagancsot.

– Ez most komoly? – kérdezte Hermione, majd ismét elnevette magát. – Merlinre, valakinek már meg kellene állítani ezt a nőt.

– Na, igen. Úgyhogy kidolgoztam egy tervet – jelentette be Draco ünnepélyesen.

– Nocsak. Ilyen korán ördögi terveket eszelsz ki?

– Mit mondjak erre? Az ördög soha nem alszik?

– Találó – bólogatott elismerően, aztán halkan felnevetett. – Mit terveltél ki?

– Ha meglátjuk, hogy felénk közeledik, akkor az A terv szerint elfutunk, B terv szerint pedig bezárjuk egy seprűtárolóba – vázolta fel a tervet a tejfölszőke varázsló diadalmas mosollyal. – Mit szólsz?

– Elég ördögi – ismerte be Hermione. – És ezt mikor találtad ki?

– Volt néhány fölös órám ma kora reggel. Hétkor már itt voltam.

– Miért? Olyan korán? – kérdezte a boszorkány. – Túlságosan korán volt az még egy munkamániásnak is.

– Nem tudtam aludni, és ha már nem aludtam, akkor legjobb, ha valami hasznosat csinálok – közölte Draco.

– Én sem tudtam aludni – vallotta be a boszorkány.

– A tegnap miatt? – kérdezett rá egyszeriben Draco. Ám mielőtt Hermione válaszolhatott volna az osztályukra vezető ajtó hirtelen kivágódott, aztán szinte azonnal elragadta őket az örvény, a kirobbanó színes, zajos, förgeteg, ami gyorsan elragadta kettejüket egymástól. A varázsló előkapta a pálcáját, és igyekezett megszabadulni a rátekeredő girlandoktól, de ez annyira lekötötte, hogy még a cukorpálcáját is elvesztette útközben. Ahogy egyre jobban belegabalyodott a karácsonyi borzalomba, annál inkább dühös lett.

Szitkozódva letépte a fejére varázsolt ocsmány rénszarvas agancsot, addigra Hermione ki tudja merre járt már. Elnyomott egy igencsak ízes káromkodást, s a zord arckifejezésével halálra ijesztett egy csillámokat szóró tündérmanót is. Valahogy a kollégák is úgy döntöttek inkább kitérnek az útjából, akárhova is akart menni. Draco utálta ezt az egész parádét, s úgy döntött, hogy ideje szerezni egy kis pezsgőt. Lekapott egy pohárral az egyik tálcáról, aztán átverekedte magát a tömegen, majd elindult az asztala felé.

Amikor meglátta a boszorkányt megkönnyebbült. A düh elillant, s újra képes volt uralkodni magán. Hermione nem tűnt magányosnak, ahogy az ünneplő társaságot nézte az asztaluknak dőlve és a cukorpálcát majszolva. A lábát keresztbe tetette, remekül állt rajta a bordó színű ruha és Draco legszívesebben ott, akkor már rég megcsókolta volna. Először a boszorka észre sem vette a férfit, de aztán találkozott a tekintetük. Menthetetlenül elpirult. A férfi gyorsan csökkentette a köztük lévő távolságot, s pár lépéssel mellette termett. A karjuk súrolta egymást. A boszorkány zavarában eltűrt egy tincset a füle mögé.

– Alig jutottam át – szólalt meg Draco. – Végül mégis sikerült.

– Az látom. Tele vagy girland darabokkal – mondta Hermione, majd gyengéden lesöpörte a férfi öltönyéről a furcsa színű, csillogó törmelékeket. – Megátkoztad őket?

– De mennyire. Mindet megsemmisítettem, ami hozzámért – nevetett fel ördögi vigyorral. – Köszönöm!

– Nincs mit – csóválta meg a fejét a lány.

– Reméltem, hogy itt talállak meg – szólalt meg újra a varázsló.

– Nem vagyok oda ezért a kabaréért – csóválta meg a fejét. – Ráadásul hoztam egy kis pezsgőt, mert eszembe jutott az alkohol elméleted.

– És mire jutottál?

– Szerintem túl korán van még hozzá. Alig múlt el kilenc óra – sóhajtott fel Hermione. – És még hosszú lesz ez a nap.

– Potterék és a szüleid.

– Igen – bólogatott a boszorkány.

– Megvárom az ajándékozást, aztán lelépek – közölte Draco. – Te?

– Én is – helyeselt. – Addig befejezem az aktákat.

– Egy ebéd?

– Hmm?

– Eljössz velem ebédelni, mielőtt még elmennél Potterékhez? – kérdezett rá egyértelműen. Nem akart tovább köntörfalazni.

– Oh.

– Erre a kérdésre igennel vagy nemmel kell válaszolni – hajolt hozzá egy kicsit közelebb a férfi. – Szóval?

– Ez most váratlanul ért – vallotta be Hermione. – Nem tudom, mit mondjak.

– Két opció van – világított rá Draco. – Csak válassz egyet, légy szíves!

– Rendben – bólogatott a boszorkány. – De nem maradhatok sokáig, mert nem késhetek el, különben neked is el kell jönnöd velem.

– Potteréknek pont én lennék a legtökéletesebb karácsonyi meglepetés. Malfoyt karácsonyra – nevetett fel felszabadultan. – Tény, hogy az életben nem lenne nagyobb meglepetésük, mint most.

– Igaz – kuncogott a szája elé tett kézzel. Draco eközben megfogta a boszorkány másik kezét.

– Nagyon csinos vagy ebben a ruhában.

– Gondolod?

– Igen.

– Kedves tőled – válaszolt, majd el kellett húznia a kezét. Mindketten egymást méregetve leültek a helyükre. Hermione halvány pírral az arcán el sem tudta képzelni, hogy mégis hogyan lesz képes így dolgozni, hogy a szomszéd asztal felől Draco lopva őt figyelte. Nehéz volt koncentrálni, sokszor össze is mosolyogtak, kedélyesen egy-egy szót váltottak a közös akták felett. Mindketten úgy érezték magukat, mint egy kis kamasz. Az egész irodában időközben a hangulat a tetőfokára hágott, de őket ez egyáltalán nem zavarta. Draco egy papírrepülőre üzenet írt, majd varázslattal átreptette Hermione íróasztalára.

– Szóban is elmondhattad volna – csóválta meg a mosolyogva a fejét.

– Nézd meg! – vigyorgott a varázsló.

Hermione kihajtogatta a papírt, aztán kisimította. A szíve megdobbant, s vér szökött az arcába, amikor elolvasta az üzenetet.

Édes a mosolyod.
– D –

A boszorkány felnézett, majd megcsóválta a fejét. Belemártotta a tintába a pennáját, aztán üzenetet írt, varázslattal összehajtotta, aztán egy másik bűbájjal Dracóhoz irányította a papírrepülőt.

Szóval most már flörtölsz is velem.
– H –

A válasz nem késlekedett, s egy perc alatt ádáz levelezés alakult ki köztük. Viszont most nem kellett aggódniuk azon, hogy valaki megzavarja őket.

Muszáj megtennem.
– D –

Miért lenne muszáj?
– H –

Mert most nem tudlak kiverni a fejemből. Egész éjjel rád gondoltam.
– D –

Oh.
– H –

Lépjünk le!
– D –

Még nem volt ajándékozás.
– H –

Nem érdekel. Beszélni szeretnék veled. Az a tegnapi csók…
– D –

Csak egy puszi volt.
– H –

Éppen ezért akarok beszélni veled. Kíváncsi vagyok, ha igazából megcsókollak, akkor mi lesz.
– D –

Semmi. Mire számítanál mégis? Szikraesőre vagy földrengésre? Egyik sem lenne, nekem elhiheted.
– H –

Mestere vagy annak, hogy áltatod magad.
– D –

Nem is áltatom magam.
– H –

Hazudós vagy, Hermione.
– D –

Nem is.
– H –

Elfogy a papírom, mire befejezzük ezt a vitát. Szóval eldöntöm, hogy nekem van igazam.
– D –

Ez nem ér.
– H –

Én már csak így játszom. De már csak az a kérdés, hogy te mit gondolsz?
– D –
Jó, bevallom, hogy egy kicsit furcsa ez az egész. Még nem tudom, hogy mit kezdjek ezzel a helyzettel. A kollégám vagy.
– H –

Igen. És a volt évfolyamtársad, a mardekáros srác, aki csúfolt, akit orrba gyűrtél, aki olyan komisz volt veled, hogy most is orrba gyűrnéd. Lehordhatom magam a legnagyobb és legrosszabb varázslónak is. Olyan 80% -ban igaz is lenne. De mondok neked valamit. Éreztem tegnap valamit, ami jó volt és újra akarom érezni, hogy tényleg biztos legyek benne.
– D –

Hűű…
– H –

Kicsit hosszabb válaszra számítottam tőled.
– D –

Nehezen döntök.
– H –

Segítek dönteni
– D –

Igen? Hogyan tudsz ebben segíteni.
– H –

Mi sem egyszerűbb. Megcsókollak.
– D –

Kizárt.
– H –

Nem bánnám, ha spontánabb lennél. De az ebéd még áll?
– D –

Igen.
– H –

Előtte még elmennék valahova, ha nem baj, és vinnélek magammal.
– D –

Jól van.
– H –

Mielőtt megkérdeznéd nem a Tiltott Rengetegbe megyünk.
– D –

Eszemben sem volt ilyen.
– H –

Azért mégis bízol bennem?
– D –

Te írtad, hogy nem vagy gazember.
– H –

És még melegszívű, gondoskodó, szexi és odaadó.
– D –

Remélem nem hagytál ki semmit:)
– H –

Nem akartam kérkedni vele, de jól csókolok.
– D –

:) :)
– H –

A levelezésüket végül Edyth varázslattal felerősített hangja zavarta meg. Hermione gyorsan elrejtette a táskájába a leveleket. Majd Dracóval együtt érdeklődést színlelve figyelték a boszorkányt. Már dél felé járt az idő, s éppen itt volt az ideje, hogy mindannyian megszabaduljanak a munkából.

– Figyelem, figyelem, kollégák! – csapta össze a kezét, s úgy mosolygott, mintha valami nagyszabású műsor házigazdája lenne. – Mindenki izgatott?

– Igen – hangzott egy-egy igencsak ittas hang valahonnan a girlandok alól, és a karácsonyi dalokat ontó varázslórádió mellől.

– Mégis csak igazad volt a pezsgővel kapcsolatban – súgta oda Draco Hermionénak. – Korai lett volna délelőtt lerészegedni. De ismerd be, hogy ezt nem lehet kibírni.

– Remélem gyors lesz.

– Edyth? Na, ne röhögtess!

– Ha csak az lenne itt a gond – rázta meg a fejét a boszorka. – Ez a nő nagyon eltévedt. Ocsmány ez a rózsaszín ruha.

– Olyan, mint Umbridge – húzta el a száját Draco. Hermione vihogva felnevetett, majd igyekezett elbújni, nehogy az éles szemű boszorka kiszúrja és megtorolja rajta, amiért ennyire kigúnyolták őt Dracóval együtt.

– Felkészült mindenki? – kérdezte Edyth. – Nem hallom, hangosabban!

– Igen!

– Nagyszerű. Végre elérkezett a pillanat, amire annyira vártunk mindannyian.

– Tizenharmadik havi fizetés? – nyögte be valaki. – Jó lenne.

– Beszűntetik a karácsonyi partikat? – tudakolta egy igencsak unott boszorkány, aki éppen egy pergament olvasott éppen.

– Ezentúl hippogriffel is lehet közlekedni? – jött még egy kérdés. Edyth igyekezet jó képet vágni, de látszott rajta, hogy kezd igencsak kijönni a szerepéből.

– Tudom már, mindenki kap egy szolgálati seprűt.

– Hülye! – torkolta le egy mérges varázsló. – Én tudom! Mindenki kap egy hét fizetett szabadságot januárban.

– Jaj, nem. Mindenki tudja, hogy végre lesznek normális kajaautomaták a folyosókon.

– Ha kimegy valaki, akkor hozna nekem sültkrumplit?

– Nem, nem – habogott idegesen –, nem ilyesmire gondoltam.

– Bejelentik, hogy nem létezik a Télapó? – faggatták tovább.

– Az osztályvezető bejelenti a lemondását – harsogta Thomas, majd felállt az asztalra. – Mindenki ezentúl azt csinálhatja, amit akar.

Hermione és Draco egymásra néztek. A mardekáros kezdett egyre jobb hangulatba kerülni, ami egyenesen arányos volt Edyth egyre növekvő dühével.

– Mindjárt kiborul – jegyezte meg fojtott hangon a férfi. Hermione gyanakodva nézett rá.

– Még nem kezdtem el sajnálni – mondta a boszorkány egykedvűen. – Bár Thomas, ha így folytatja, akkor biztosan kiborítja.

A férfi éppen válaszolni akart, amikor valaki megint megszólalt.

– Malfoyt kinevezték az osztály élére? – kérdezték hátulról.

– Anyádat fogják – jegyezte meg Draco derűsen. – De akkor téged fog dolgoztatni, Emerson, ha nem tévedek.

– Uraim! – igyekezett Edyth sipító hangon. – Ajándékozzunk!

– Végre! – nyögött fel Draco, majd félhangosan hozzátette. – Már azt hittem, hogy soha nem lesz vége ennek a partinak.

– Hallottam, Draco Malfoy! – fordult felé a rózsaszín karácsonyfának öltözött, villogó szemű boszorkány. – Ez esetben te kezded az ajándékozást.

– Nem probléma – vigyorodott el, s egy pálcamozdulattal kinyitotta a fiókját, majd kireptette belőle a piros csomagolópapírba csomagolt, zöld masnis ajándékot, amivel aztán egy kört írt le Edyth feje felett, mielőtt még kézbe vette volna. Draco már éppen elindult volna, hogy kézbesítse a csomagot, de a rózsaszín boszorkány leintette.

– Ne olyan gyorsan! Először még ismertetem a szabályokat – húzta ki magát Edyth, majd megigazította a csillogó felsőjét.

– Azok is vannak? – húzta fel a szemöldökét Draco, de nem figyelt a lányra, mert éppen azon dolgozott, hogy a kinyújtott tenyere felett lebegtesse a csomagot.

– Igen vannak – jegyezte meg sértődötten.

– Akkor elmondod őket vagy még itt állunk holnap este is? Családunk is van, Edyth, nem akarom lekésni a karácsonyi pulykát.

– Tehát, mindenki nagyon figyeljen! – kezdte kicsit már zilált idegekkel a boszorkány –Először megkeresed, akit húztál, átadod neki az ajándékodat, Boldog Karácsonyt kívánsz neki, és akit megajándékoztál folytatja a sort. Világos mindenkinek?

– Erre nem is gondoltam – gúnyolódott Draco. – Kezdhetem vagy van még valami, amiről tudnom kell?

– Nincs – mosolygott rá Edyth, akit közben ismét megcsapott a karácsony szelleme, s sikerült felülemelkednie az előbbi kis döccenőn.

Eközben a varázsló elindult Hermione felé, megkerülte az asztalukat, s két lépéssel ott termett mellette. A boszorkány szíve fájdalmasan dobbant meg, s a pulzusa az egekbe szökött. Egy pillanatig egymást figyelték.

– Boldog Karácsonyt, Hermione! – nyújtotta át a pirosba csomagolt bögrét Draco. Hangja kicsit rekedt volt, végig tartotta a szemkontaktust. Ujjaik összeértek, amikor boszorka átvette az ajándékot. Draco egy hirtelen ötlettől vezérelve a jókívánságát egy apró puszival is megtoldotta a lány arcára, aki mélyen magába szívta a férfi bódító, fűszeres illatát. Hermione menthetetlenül elpirult.

– Köszönöm! – szólalt meg egy torokköszörülés után, és miután képes volt magához térni.

– Szívesen – köszönte meg Draco. A mosolya szívből jött, ahogy az ajándék is, habár még csak egy bögre lapult a csomagban. Egy rövid pillanatig még egymást fürkészték, aztán Draco visszament a helyére és Edythre pillantott. A boszorka szinte könnyekig meg volt hatódva a jelenettől, hogy az osztály két riválisa milyen kedves egymáshoz.

Viszont azt nem sejtette, hogy Hermionénak egy lépésnél többet nem kell távolabb mennie az asztaluktól. A boszorkány megfogta a saját csomagját, s egyenesen Dracóhoz lépett. Kissé még mindig kótyagos volt az előbbiektől, de egyáltalán nem látszott rajta, hogy mennyire zavarban van. A varázsló felállt a székéből, megigazította az öltönyét.

– Boldog Karácsonyt, Draco! – mosolygott rá Hermione kedvesen.

– Köszönöm! – viszonozta a mosolyt a varázsló. Megint csak megismétlődött az előbbi közjáték. Ezúttal a férfi még gyengéden meg is fogta a boszorkány csuklóját, és a hüvelykujjával megmasszírozta a lány kézfejét, s újabb puszi csattant el köztük. Draco nem tűnt olyan meglepettnek, amikor Hermione átadta az ajándékot. Edyth valamit még mondott, de aztán azt egyikük sem hallotta, s hamar elterelődött róluk a figyelem. A boszorkány és a varázsló, Draco íróasztalának támaszkodva bontogatták a csomagjukat.

– Nagyon szép! – nevetett Hermione, és a bögréjét vizsgálgatta. A férfi macskakaparása olyan volt, akár egy groteszk ábra, s alig lehetett kivenni a feliratot, kivéve a jól ismert cirkalmas, lendületes aláírást. Ha sosem látta volna, akkor is biztosan ezer közül is kiválasztotta volna melyik botcsinálta kollégájának az aláírása. – És még alá is írtad. Ez igazán kedves tőled.

– Az enyémre meg Malfoyt bűvöltél? – vonta össze a szemöldökét Draco. – A keresztnevemet elfelejtetted?

– Akkor még nem voltunk olyan viszonyban, amikor rábűvöltem – sóhajtott a lány. – Egyébként az enyémre rá se írtad a nevemet. Talán másnak is készítettél ilyet és az enyém nem is olyan egyedi?

– Milyen jó ötlet. Jövőre a szüleim ilyet kapnak.

– Bolond vagy – nevetett fel jóízűen. – De ha jobban meggondolom nem is olyan rossz ötlet.

– Ugye? Nekem is egyre jobban tetszik.

Miközben a két fiatal az ajándékuknak örült, észre sem vették, hogy az ajándékozást kezdett káoszba fulladni.

– Ennek nem így kellett volna lennie – üvöltött Edyth paprika vörös arccal.

Ugyanis azt történt, amikor egy újabb kollégát választott az osztályról és felszólította, hogy adja át az ajándékát, az illető egyből az asztalszomszédjához ment, amivel semmi baj nem lett volna, de hiba csúszott a számításokba. Kiderült ugyanis, hogy az asztalszomszédok egymás húzták. Edythnek pedig újra kellett választani. Még háromszor történt meg ugyanez, mire a boszorkánynak leesett, hogy valami baj van. Az elképzelései teljesen kudarcba fulladtak. Tajtékzott a méregtől.

Draco eközben ravasz mosollyal nyugtázta az esetet. Hermione azonnal észrevette a diadalmas, ugyanakkor csendes, fölényes győzelmet, amit leolvashatott a varázsló arcáról. Olyan volt, mint egy occamy, ami a legnagyobb csótányt cserkészte be.

– Szóval? – kérdezte Hermione.

– Szóval?

– Ki vele mit csináltál? Olyan üdvözülten vigyorogsz, mintha nálad ravaszabb ember nem lenne itt az osztályon. Már pedig ebben a feltételezésemben lehet valami apró kis igazság. Mit követtél el?

– Lássuk csak – válaszolt elgondolkozva. – Mi lenne, ha megmondanád, hogy mire gondolsz, és akkor nem kellene találgatnom?

– Te bűvölted meg a kupát?

– Ki más? – kérdezett vissza Draco. – Hát nem briliáns ötlet?

– De mennyire – nevetett a lány.

– Muszáj volt – tárta szét a karját a férfi. – Ezek a karácsonyi partik olyan lehangolóak botrány nélkül. Különben is nem vicces, ha az asztalszomszédodat ajándékozod meg?

– Nem hibázatlak érte – mondta Hermione. – Ez hozzátartozik az igazsághoz. Idegesítő, ha belerángatnak olyasmibe, amit nem akarsz.

– Csak egy apró zagyváló átok volt. Annyira meg sem erőltettem magam, szinte mondhatni ösztönösen jött.

– Ördögi vagy, Draco Malfoy!

– Ugyan már – legyintett a férfi. – Egyébként nem voltam benne biztos, hogy sikerül.

– És én még azt hittem, hogy véletlen volt.

– Véletlenek nincsnek.

– Úgy gondolod?

– Valahogy úgy – vigyorgott elégedetten. – Mi lenne, ha lelépnék végre? Ez a buli haldoklik.

– Meguntad a káoszt?

– Eléggé.

– Menjünk! – válaszolt gyorsan Hermione. – Még mielőtt rád terelődik a gyanú.

– Félted a bőröm?

– Éhes vagyok.

– Oh, igen. De előtte van még egy kis dolgunk, ahogy említettem.

– És mi lenne az?

– Majd meglátod. Tetszeni fog amúgy.

– Remélem is.

– De egy dolgot meg kell tenned előtte – közölte komolyan a varázsló.

– Micsodát?

– Meg kell fognod a kezem és bíznod kell bennem – mosolyodott el sokatmondóan Draco. – Csupán ennyi az egész.

– Kezdesz egyre furcsább lenni – húzta össze a szemöldökét Hermione. – De jól van, egyszer van karácsony egy évben.

– Mekkora szerencsém van. – Draco eközben valami másra figyelt. A rózsaszínbe öltözött boszorka lázasan kutatta, hogy ki volt a tettes, aki tönkre tette a karácsonyi ajándékozást. – Oh, de siessünk, mert a kedvenc kolléganőnk kiszúrt minket.

– Malfoy! – üvöltött Edyth mérgesen, aztán elindult feléjük. A két fiatalnak szerencséje volt, mert közelebb álltak az ajtóhoz, mint az, aki meg akarta Dracót átkozni.

– Bajban vagy – állapította meg a Hermione.

– Kiterem a nyakadat!

– Tényleg bajban vagy – közölte a gesztenyebarna hajú boszorka. – Ez a nő tényleg ki akar nyírni.

– Micsoda váratlan fordulat.

– Menjünk!

– Egy pillanat a táskám.

– Siess! – nevetett Draco, majd megfogta Hermione kezét, aztán kirohantak az ajtón. A rózsaszín karácsonyfának öltözött kollégájuk utánuk rohant. – Meg fognak átkozni.

– Meg is érdemled – hahotázott Hermione.

– Köszönöm az együttérzést – morogta, miközben végigtrappoltak a folyosón. – Siessünk, mielőtt még utolér!

– Állj meg, Malfoy! – rikácsolta a dühös boszorka.

– Hülye, azért nem vagyok – morogta Draco, majd elővette a pálcáját, s amikor a Minisztérium előcsarnokába értek, olyan szikraesőt bocsátott az egész teremre, hogy szinte biztos volt benne, hogy felfüggesztik az állásából. De annyira jól esett kiereszteni a felesleges mágiát és egérutat nyerni maguknak.

– Úgyis megtalállak! – ordította utánuk Edyth, miközben sok más dolgozóval együtt igyekezett kikeveredni a szikraesőből, ami ahogy a ronda díszítéshez ért, eltűntetett mindent. Utána csak egy valami maradt meg: a három méteres karácsonyfa.

A páros csak a hatalmas előadóteremben állt meg, ahol a holnap esti előadásra már előkészítették a helyszínt. Egy havas erdőrészlet volt, amire már órák óta hullott a megbűvölt hó. Csend volt a helyiségben, csupán Hermione és Draco nevetését, zihálását lehetett hallani.

– Leráztuk – közölte a férfi, még mindig szaporán vette a levegőt.

– Idióta vagy – nevetett Hermione.

– Aha – bólogatott Draco, majd közelebb lépett a lányhoz, megérintette az arcát, és még azt se várta meg, hogy a boszorkány bármit válaszoljon egyből megcsókolta, s a másik kezével szorosan átölelte a derekát, aztán felcsúsztatta a kezét a hátán. Testük összeért.

Minden olyan gyorsan történt, mintha csak egy tomboló hurrikán sodorta volna őket egymáshoz. A tegnapi csókhoz képest ez a mostani még csak nem is volt hasonlítható. Egyszerre volt elsöprő, vágyakozó, mámoros. Draco elmélyítette a csókot. A szívük tombolt a mellkasukban. Még érezte a málnás cukorpálca ízét a cseresznyepiros ajkakon. Nem hitte, hogy ilyen lesz megcsókolni Hermionét. Ettől az érzéstől úgy tűnt, hogy egész újévig nem fog tudni majd aludni. A folyékony boldogság végigáramlott az egész testén, zúgott a vérében, bizsergett tőle a bőre. Beletúrt a gesztenyebarna hajzuhatagba.

Hermione feje teljesen kiürült. Valahogy most már egyáltalán nem tűnt olyan fontosnak az a sok kétely, ami tegnap óta nem hagyta nyugodni. Az álmatlan éjszakán, szüntelenül gondolatai közé férkőző sóvárgás most végre elcsitult. Nem gondolta volna, hogy ennyire hatása alá kerül a férfinak. A gyengéd volt hozzá, de mégis vad, szenvedélyes és megállíthatatlan. Ha lett volna még kétsége, akkor Draco ezeket egyetlen csókjával úgy söpörte félre, akár egy tomboló vihar. A boszorkány sóvárgó ajka megadóan követte a férfi által diktált ritmust. Észre sem vette, hogy már a falnak dőlve csókolóznak a megbűvölt hóesésben. Karját a férfi nyaka köré fonta, a lehető legközelebb húzódott hozzá. Érezni akarta, a testét, az illatát, megérinteni. Őrültségnek tűnt később, de akkor és ott elvesztek ebben a pillanatban.

Egyikük sem tudta volna megmondani, hogy mennyi idő telt el. Viszont, amikor már kissé lecsendesült a lelkükben tomboló vihar, lassú, ráérős csókra váltottak, mintha a világ összes ideje az övék lenne. A szívük diktálta dübörgő ritmus lassan elcsendesedett. Mikor elszakadtak egymástól mindketten egyszerre vettek egy mély levegőt. Nem húzódtak el egymástól. Hermione felnézett Dracóra. Ugyanazt a meglepettséget tükrözte a szürke tekintet, amilyet az övé. A férfi mély sóhajjal dőlt neki a falnak ismét, miközben Hermione a mellkaséra hajtotta a fejét. Néhány percig csendben hallgatták egymás lélegzését, mire megszólaltak.

– Nem tudom, mit mondjak – szólalt meg rekedten Draco. – Csak baromság jut az eszembe.

– Ne mondj, akkor semmit!

– Ha megint el akarsz kergetni, akkor esküszöm, addig csókollak, amíg el nem felejted azt is, hogy karácsonyi partira mész Potterékhez.

– Hülye vagy? Miért akarnék megszabadulni tőled? Jó, elismerem, hogy furcsa ez a helyzet, nem kellene így reagálnom, de nem akarlak elzavarni – közölte Hermione. – Nem csak te akarod megtudni, hogy mi ez.

– Van egy ilyen védekező ösztönöd. És ez állandóan arra késztet, hogy ellent mondj nekem.

– Már nem igazán tudom, mim van és mim nincs.

– Együtt kitaláljuk. Jól van?

– De ez a csók…

–… eszméletlen volt – fejezte be Hermione helyett a mondatot Draco.

– Igen.

– Tudod, hogy esik a hó? – kérdezte a varázsló, miközben lesöpörte a lány válláról a hópelyheket.

– Fel sem tűnt – nevetett fel halkan, majd gyengéden beletúrt a férfi tejfölszőke hajába.

– Kérdezd meg!

– Hogy mondod?

– Valamit mondani akarsz, de inkább azt hiszem kérdezni, és válaszolnék rá.

– Olyan biztos vagy magadban.

– Csak jók a megérzéseim.

– Mi lesz most? – kérdezte a boszorkány. – Elengedjük ezt az egészet vagy…?

– A vagy jobban tetszik – mosolyodott el Draco. – Semmiképpen nem akarlak elengedni. De ha te másképp gondolod, akkor most mondd meg.

– Félek belevágni – suttogta Hermione. Nem akart egy kifogás mögé bújni, s inkább igazat mondott.

– Nem kell – mondta a férfi, majd vigyorogva hozzátette. – Ha nem jön össze, akkor majd átmész Potterékhez az auror parancsnokságra.

– Bolond – nevetett fel a boszorkány. – Miért nem te mész?

– Öngyilkosság lenne a barátaiddal együtt dolgozni.

– Szóval?

– Szóval?

– Randizzunk?

– Randizzunk – bólogatott Draco, majd elmosolyodott.

– Mikor?

– Zűrös lesz az idei karácsony – sóhajtott fel színpadiasan.

– Azt mondod? – kérdezett vissza a boszorkány.

– Pontosan azt, mert az idén mindenhonnan le fogok lépni – mosolyodott el elégedetten. – Túlzás lenne együtt tölteni a huszonötödikét?

– Kissé váratlanul ért ez a kérdés – harapott az ajkába Hermione. – Nem is tudom, mit válaszoljak erre?

– El is mehetünk a karácsonyi bálra, amit a családom szervez – javasolta Draco. – Kicsit puccos lesz, de a kaja és a zene mindig jó.

– De nem akartál menni.

– Tudom, viszont, ha te velem jönnél, akkor nem lenne olyan unalmas – mosolyodott el a férfi, miközben kisimított egy tincset Hermione homlokából. – Mit gondolsz?

– Mit szólnának a szüleid?

– Végre egyszer annyira mérgesek lennének, hogy elnémulnának – nevetett fel halkan Draco a saját viccén. – Egyébként nem tudom.

– Ez egy igazán nyilvános randi lenne.

– Az lenne – bólogatott a varázsló, s egy apró csókot nyomott a boszorkány ajkára. – Egyértelműen nyilvános lenne.

– Más ötlet?

– Hallgatlak.

– Átjöhetnél hozzám – javasolta Hermione. – Úgyis egyedül tölteném a huszonötödike estét. A szüleim elutaznak Párizsba, szóval egyébként nem töltenénk együtt az ünnepeket.

– Egyből szintet lépnénk? – mosolyodott el ravaszul.

– Nem feltétlen. Csak beszélgetnénk. Különben sem lenne kedvem kimozdulni, egy bálra főleg nem, ahol mindketten céltáblák lennénk.

– Jól van. Tetszik az ötlet – ölelte magához Draco. – Kár, hogy el kell menned Potterékhez.

– Te csókoltál meg karácsonykor – nevetett a boszorkány. – Kicsit várnod kell volna, amíg ezt meg tudjuk beszélni.

– Rám kened az egészet? Én tegnap nem akartalak megcsókolni – közölte a férfi.

– Oh.

– Te fordultál úgy felém, hogy már nem volt más választásom – mosolyodott el ravaszul. – Szóval neked ebben nagyobb szereped van, mint nekem.

– Véletlen volt.

– Emlékszel mit mondtam?

– Hogy nincsenek véletlenek.

– Úgy valahogy.

– Nem vállalom ezt magamra – rázta meg a fejét a lány. – Csak apró puszi volt.

– De az előbbi nem volt az.

– Nagyon bánod, igaz? – kérdezte Hermione.

– Dehogy bánom – nevetett fel. – Miért kérdezel ilyeneket? Olyan édes a szád, hogy nem tudom kibírom-e holnapig.

– Talán.

– Hermione?

– Tessék?

– Tetszel nekem – mondta Draco. – Nem csak most, hanem régebben is.

– Oh.

– Komolyan mondtam.

– Tudom – bólogatott a boszorkány. – Ilyen komolyan sosem beszéltél még velem.

– Ez nem flört – rázta meg a fejét a férfi. – Nem játék.

– Jól van.

– Csak akkor megyek el holnap, ha te is így gondolod. Most még el tudom ezt felejteni, de ahogy telik az idő egyre nehezebb és nehezebb lesz. – Hermione szótlanul nézett a férfi szemébe. – Te reszketsz.

– Kicsit – vallotta be a boszorkány.

– Tudom, hogy ez nem olyan egyszerű.

– Nem akarok nemet mondani – szólalt meg Hermione.

– Akkor ne mondj!

– Nem is fogok.

– Én sem – mondta Draco, majd újra lecsapott a cseresznyepiros ajkakra. A megbűvölt hó még mindig hullott a helyiségben, de ez őket, cseppet sem zavarta. Még jó pár órát töltöttek egymás társaságában, s elvesztek a csókban, ami mindkettőjüket felpezsdítette. Később Draco elkísérte Hermionét Harryékhez, de szigorúan két házzal odébb egy búcsúcsókkal váltak el egymástól, s azzal az ígérettel, hogy másnap találkoznak. Miután Draco dehoppanált, Hermione pedig elsietett Harryék háza felé, a sűrű pelyhekben hulló hó befedte a lábnyomaikat.

hozzászólások: 0