Apuci és az álmatlan Kissárkány

Beesteledett, kigyúltak a csillagok az égen, mint milliónyi apró fénypont. Feljött irigy sárga fényével a Hold is, és teljes alakját megmutatva pöffeszkedett odafenn, álmosan nézett lefelé az idilli kőházakra. Az éjszaka csendes volt, csupán tücskök álomba ringató ciripelés hallatszott. Enyhe nyár esti szellő lengedezett, meg-megzizzentve a hatalmas fák zöld lombkoronáját. A bokrok és lombok között apró szentjánosbogárkák és fénytündérek vidáman kergetőztek egymással.

A közeli ház ereszére ráhajlott a zöldakácfa hosszú ágai, ami altatóan susogott, és álomba ringatta az eresz alján lévő fecskefészekben a kicsi madárkákat. Az egyik nyitott ablakon néhány huncut tündérke berepült a szobába, s nevetve kergetőztek egymással, miközben halkan működésre bírták a bölcső feletti zenélő forgót.

A lágy szellő megcirógatta a baba arcocskáját, amitől a fiúcska kicsit mintha elmosolyodott volna, aztán nagyon nyújtózott és ásított egyet. A tündérek odasereglettek a kisded fölé. A nyitott ablakba akasztott szélharang lágyan csilingelt a simogató esti szélben. A kis fényes lények gonosz tervre szánták el magukat.

Pár szobával arrébb, egy nagy baldachinos ágyban, két fáradt szülő aludt mélyen. A barna hajú anya arca meggyötörtnek látszott, szemei alatt szürke karikák éktelenkedtek a kialvatlanságtól. Hermione nagyon mélyen aludt, mivel már hetek óta nem szunyókálhatott rendesen, a Kissárkány miatt, aki éjszakánként mindig felébresztette. Mellette pedig kevésbé megviselt állapotban Draco feküdt, álomittas mosollyal az arcán mélyen aludt. Álmában egy virágos réten feküdt, ahol apró kicsiny sárkányok ugráltak át egy alacsony kerítést. Aztán az egyik fülsüketítő ordításba kezdett. Draco hirtelen kinyitotta a szemét, és fáradtan körülnézett. A mellette fekvő gondos anya azonnal felült az ágyban.

– A gyerek? – ült fel rémülten, és szinte még aludt, miközben ezt mondta. Hermione állandóan aggódott, még mindig olyan közelinek tűnt a háború. Draco gyengéden megsimogatta a felesége hátát, és visszafektettette az ágyba.

– Ne aggódj kedvesem – szólalt meg lágyan –, majd én megnézem! Maradj csak!

Azzal adott neki egy apró csókot. Hermione láthatóan megnyugodott, átfordult a másik oldalára, és újra átadta magát az álomnak. Draco felsóhajtott, majd kikászálódott az ágyából. Ásított egyet, haját még jobban összekócolta és elindult a bömbölő fia szobájába. Lassan haladt át a folyosón, halkan morogva, hogy egyetlen fiacsájának ugyan mi okból kell az éjszaka közepén felkeltenie a szüleit.

Belépett a gyerekszobába, ahol a kiságyban Dylan ökölbe szorított kézzel, teljes erőfeszítéssel az üvöltésre összpontosított. A kicsi arca teljesen piros volt a sok sírástól, ám amikor meglátta apját, egy kicsit halkabbra vette a hangerőt. Draco apró mosollyal az arcán karjában vette a bömbölő jószágot, és megsimogatta a hátát.

– Szóval, semmi baj – mondta mosolyogva. – Itt van apa.

Dylan lassan megnyugodott, és apja ringatásának hatására újra becsukta a szemét, és szuszogni kezdett. Draco örült, hogy ilyen hamar sikerült álomba ringatnia fiát.
– Minden rendben – suttogta halkan. Majd óvatosan visszatette fiát a kiságyba. Sóhajtott egyet, majd elindult vissza a hálószobába. Ám még ki sem lépett az ajtón, újra megszólalt az ifjú Malfoy, és követelte, figyeljenek rá.

A büszke apa lemondóan újra sóhajtott, és nehezen tudomásul vette: itt bizony nem lesz alvás. Így hát újra karjába vette a bömbölő Kissárkányt. De természetesen Dracónak is volt egy-két ötlete, hogy miként altathatná el a csöppséget. Előszedett egy tiszta pelenkát, és lekezdte a műveletet. Eközben Dylan abbahagyta a sírást újra, nem sokkal később vidáman rugdalózni kezdett. Draco néhány varázslattal felöltöztette a picit, aki szélesen mosolygott apjára.

– Na, látod, tudsz te mosolyogni is – mosolygott vissza rá Draco. – De most már aztán, aludni is kellene, nem gondolod?

Dylan csak nevetett egyet, és semmi jelét nem mutatta annak, hogy egyáltalán aludni szeretne. Hanem inkább élénk gőgicsélésbe kezdett és nyújtogatta a kezecskéit az apja felé. Draco sóhajtott egyet, majd a karjaiba vette a kicsit, és sétálni kezdett vele.

– Nem is tudom, mit csináljunk, így éjnek évadján. Nem gondolod, hogy már aludni kellene?

A kicsi ránézett apjára, azokkal a csillogó kék szemeivel, amikben az álmosság jeleinek nyoma sem volt.

– Mit szólnál hozzá, ha lemennék a konyhába, és innánk valamit? Hmm… Szerintem jó ötlet, és amint látom neked is tetszik, legalább is a mosolyból erre következtetek.

Azzal a Nagysárkány és a Kissárkány elindultak lefele az emeletről a konyhába, ahol Draco egy kézzel próbálta megmelegíteni a már jó előre kikészített tejecskét.

– Látod, milyen okos mamád van, már előre tudta, hogy lesz egy kis éjjeli kiruccanásunk. Bár szerintem ő arra számított, hogy majd neki kell megetetni téged.

Miután Draco elkészítette a kései vacsorát. Megkínálta vele a fiát, akit nem is kellet evésre noszogatni. Miután Dylan végzett, teljesen kipilledve szuszogott, mint aki kilométereket futott. Az apuka elmosolyodott.

– Oh, látom, elfáradtál, és most már menjünk aludni.

Ám amikor a diadalittas apa a lépcsőhöz közeledett, a kicsi Dylan nyöszörögni kezdett, és az apja tudtára adta, hogy ő bizony nem akar felmenni.

– Áh, szóval nem szeretnél még aludni. Legyen, sétáljunk egyet. – Draco ásított egyet és indult el az ajtó felé. A közeli fogasról leakasztotta a zöld köpenyét és bebugyolálta a csillogó szemű babát, hogy még véletlenül se fázzon meg, aztán mind a ketten belevetették magunkat az éjszakába.

Draco lassan haladt Darkness Falls utcáin, és néha ásítozva nézett körül, majd gondolt egyet, aztán elindult a vízesés fele vezető úton. Dylan tágra nyílt szemekkel kukucskált ki a köpenyből, és érdeklődve nézte apját. A sűrű növényzet közt repkedő tündérkékre irányult a tekintete. Az egyik szemtelen kis szárnyas, elég közel repült hozzá, és a kicsi előtt repkedve mutogatta magát.

– Hess te kis rohadék! – mordult rá Draco.

A kicsi tündér megsértődve nézett Dracóra, majd kitolta a nyelvét, és felhúzott orra elröppent. A varázsló egy ideig figyelte a távolodó varázslényt.

– Szörnyű egy népség! – jegyezte meg halkan. – Annyi agyunk sincs, mint egy mákszem, de ha eteted őket, akkor világítanak neked. Emlékszem, amikor kicsit voltam, volt egy csomó fénytündérem, de apa mindig elengedte őket. Végül is igaza volt, mert az összes iratát összetintázták… Tudod, én sokat sétálgattam ám az erdőben a te nagypapáddal, sokat mesélt nekem a Malfoyokról, de szerintem téged az a sok sötét dolog jobb, ha nem mérgez meg. Neked a fehérmágusok oldalán lesz a helyed.

Draco csak ment tovább, majd mikor megérkeztek, a holdfényben fürdő tisztásra, ahol a patak hatalmas sziklafalról zúdult alá, az ifjú apa leült az egyik hatalmas kőre, és emlékek öntötték el.

– Nem is meséltem neked, de itt kértem meg anyukád kezét. Féltem, hogy nemet mond, de amint látod nem így történt. Régen az iskolában sokat veszekedtünk, de amikor utolsó évesek lettünk, akkor khm megkomolyodtunk – mondta Draco –, és végül sikerült félretenni a nézeteltéréseinket. El ne mond a maminak, de én sosem utáltam őt úgy igazán, csak jó volt piszkálni.

Dylan ránevetett az apjára, majd ásított egy nagyot. A varázsló elégedetten mosolygott a fiára. Megsimogatta a kis varázsló feje búbját, aztán egy apró puszit adott a pihés homlokra.

– Már értem, neked mesélnem kell ahhoz, hogy elaludj. Na, jó, legyen, kitalálhatok valamit, de most már menjünk vissza, nehogy a mami észrevegye, hogy eltűnünk, és akkor megismerkedünk ám a pálcájával vagy az öklével. Hidd el, fiam, én tapasztalatból beszélek!– gondolt vissza a pillanatra, amikor Hermione tiszta erőből orrba gyűrte egyszer régen a bájitaltan terem előtt.

Draco lassan haladt az erődben, a karjaiban tartott Kissárkány pedig laposakat pislogott. A ravasz apuka tudta, fiacskájának, már nem sok kell ahhoz, hogy lassan álomországba repüljön. Aztán elmosolyodott.

Mióta vége lett a háborúnak, valahogy egyre jobban érezte magát. Itt Darkness Falls oltalmában, megtalálta a lelki békéjét, és nem utolsósorban kis családját is maga mellett tudhatta. Egy gyönyörű feleséget, és egy aranyos apróságot, aki hozzá hasonlóan akaratos, makacs, szóval igazi Malfoy. Most így a csendes erődben sétálgatva, már nem is volt olyan álmos. Aztán mikor megérkeztek, Draco óvatosan belefektette a kicsi Dylant a kiságyba. Természetesen az ifjú Malfoy azonnal tudtára adta, hogy ez cseppet sincs ínyére.

– Csitt – mondta Draco. – Ne ébreszd fel a mamit! Mert akkor nem mesélek ám– azzal Draco mesélni kezdett – Nézzük csak, mit is meséljek. Áh, megvan. Szóval elmesélem neked, hogy hogyan győzték le a sárkányok a sötét druidákat… Ez a történet akkor játszódik, amikor te még meg sem születtél. Akkoriban elég veszélyes volt a világ, mindenfelé csúnya bácsik bóklásztak, és nagyon helytelen dolgokat műveltek. Sok embert bántottak. De voltak olyanok, akik ellenük harcoltak és vérüket adták a szabadságért. Nem olyan rég volt, amikor sor került a mindent eldöntő küzdelemre. Átkok repkedtek a sötét égbolt alatt. Emberek kiáltása hangzott fel, a két csapat szinte nem bírt egymással.

Draco megállt egy pillanatra és visszaemlékezett a harcra. Megborzongott. Még sok idő kellett, amire tényleg csak egy meseként tud rágondolni.

– Egy csapat, a Sárkányok, elérkezettnek látták az időt arra, hogy megvívjanak az ellennel és felülkerekedjenek a csúnya druida bácsikon, akik cseppet sem néztek ki jól, azokban a fekete köpenyekben. A csapat minden erejét beleadva, megigézett egy hatalmas ezüst sárkányt. Egy ötszög körül helyezkedett el mindannyian – folytatta a mesét Draco. – Majd mindegyikük vállán felizzott a sárkányt ábrázoló jel. Hatalmas porfelhő keveredett fel, villám hasított az égbe, aztán a forgószél közepéből, egy óriási, fenyegető, ezüst sárkány üvöltött fel.

A kisfiú megmozdult a bölcsőben, de most már semmi jelét nem mutatta, hogy álmos lenne. Az apja tovább folytatta a mesélést.

– Kitárta terebélyes szárnyát és egy tiszteletkört írt le az acélszürke égen, végül leszállt a sárkányok csapatának vezetője elé, aki mellesleg nagyon sármos és jó kiállású fiatalember volt – Draco ezen a ponton elmosolyodott, majd tágra nyílt szemű fiára nézett, aki szinte itta apja szavait, bár valószínűleg nem értett még belőle egy árva szót sem. – Aztán ez a srác felpattan az ezüst sárkány hátára, majd felrepültek magasan az égig. Odafentről, a hatalma sárkány hátáról, minden olyan kicsinek látszott, és nem utolsósorban félelmetesnek is. Hatalmas fekete sereg látszott a távolban, akik a sötét varázslók oldalán harcoltak, és iszonyúan nagy erővel rendelkeztek.

Dylan nagyot ásított. Draco szeretetteljesen simogatta meg a kisfiú pocakját.

– Pontosan így, a sárkány kitátotta a száját, és tűzet okádott a fekete csuklyások seregére. A csúnya druida bácsik szanaszét futottak, és perceken belül már egyet sem lehetett. Amúgy eközben egy sebhelyes homlokú srác legyőzte a legsötétebb mágus a világon, de ez most nem lényeges. Szóval a sárkányok vezetője elegánsan és épségben landolt a zöld gyepen. Csodák csodájára az eget borító acélszürke fellegek semmivé foszlottak, és előbukkant az életet adó nap. Mindenki örömmámorban úszott, végre győztünk és miénk lett a szabadság. Vége lett a csatának. A sárkányok vezetője elindult haza, ahol az ő kedves felesége és születendő gyermeke várta haza. Aztán boldogan éltek, amíg meg nem haltak – fejezte be a mesélést Draco.

A varázsló vett egy mély levegőt. Egy pillanatig hagyta, hogy elragadják az emlékek. Lenézett a kisfiára, s megrohanták az érzések.

– És most, a kis Dylan szépen elalszik, és valami szépről álmodik – mondta halkan az apuka és betakarta a fiát, majd adott neki egy puszit.

A kicsi ásított egyet, majd egyenletes szuszogásba kezdett. Draco már éppen indult az ajtó felé, amikor meglátta az ajtófélfának támaszkodó feleségét, aki elmosolyodva figyelte a férjét.

– Látom, végre sikerült elaltatnod – suttogta Hermione.

– Igen.

– Hm, ilyen szép mesétől én is elaludnék.

– Majd egyszer neked is elmesélem, szívem! Nagyon fáradt vagyok – mondta Draco és ásított egyet.

– Tudom. Gyere, menjünk vissza! – Hermione csak mosolygott, aztán megcsókolta férjét, majd egymást átkarolva tértek vissza a hálószobájukba, ahol perceken belül álomra hajtották a fejüket. Kint az égbolt csodálatos fényben tündöklött, lágy szellő susogtatta a fák lombját. Az apró fénytündérek nyugovóra tértek, s a tücskök álomba ringató zenéje szállt tova a szélben.

hozzászólások: 0