A karácsonyfa
1. fejezet


Jégbe és hóba fagyott falevelet kaparászott dideregve a decemberi szél a Foltozott Üst sikátorszerű udvarán. A vasszürke égbolt még több havat ígért, méghozzá nem is olyan sokára. A kocsma hátsó ajtaja hirtelen kinyílt, s kihallatszott a benti zsivaj, nevetés, élénk beszélgetés. Egy férfi és egy nő lépett ki vidáman az udvarra, s egyenesen a téglafal felé sétáltak. Láthatóan egyiküket sem zavarták a szemétkukák, a sok felhalmozott limlom, mindketten tudták, hogy mit keresnek. Egy pálca került elő a férfi kabátujjából, majd megérintette a megfelelő téglákat, amik megremegtek, s hamarosan utat engedtek egy másik, sokkal érdekesebb helyre.

Hirtelen megrohanta őket a varázsvilág színes forgataga. Az Abszol út idén decemberben is karácsonyi pompában öltözött. Az égből varázshó hullott, az ablakokat jégvirágok kacskaringós formái díszítették, kellemes karácsonyi zene szólt, itt-ott csengők csilingeltek, girlandok lógtak a fákról, fényfűzérek futottak körbe a boltok között, repkedő fagyöngykoszorúk nevetése hallatszott, cukorpálcákkal tömött hordók álltak itt-ott, és a szokásosnál nagyobb forgalom hömpölygött a kacskaringós utcán. Az üzletek magyal koszorúval díszített ajtajai egyre-másra nyíltak és csukódtak. A lelkes vásárlók hada szinte hullámzott.

Mikor Draco és Hermione kilépett a Foltozott Üst mögötti sikátorból és átléptek az Abszol útra bőven jutott számukra a bűvös hóból, amit néhány karácsonyi lidérc sodort feléjük.

– Legalább nem olyan hideg – jegyezte meg nevetve a varázsló, aztán hagyta, hogy Hermione lesöpörje róla a havat, miközben ő is igyekezett segíteni a boszorkánynak. A férfi rámosolygott, majd egy apró csókot váltottak.

– Nem gondoltam, hogy ilyen korán elkezdik – szólalt meg a boszorkány. – Az ott egy sétáló hóember, ami hógolyót dobál? Megint túlzásokba esnek.

– December van – mondta Draco kedvesen. – Különben is a muglik korábban kezdik ezt az őrületet. Egyszerűen képtelenség a belvárosban közlekedni ilyenkor.

– Igazad van – helyeselt Hermione, aztán kézen fogva elindultak a forgatagba. – Igazából a havazásra gondoltam. Tavaly nem volt egyetlen hópihe sem.

– Új vezetőség – vonta meg a vállát a varázsló. – Valakinek biztosan szívügye a karácsony. De tényleg hangulatos lett.

– Imádom – mosolyodott el a lány végül. – Bár vannak dolgok, amikhez nem tudok hozzászokni.

– Ez még semmi – révedezett a varázsló. – Emlékszem, amikor gyerek voltam, akkor seprűn lovagló fagymanók szórták a havat. Jégcsap formájú nyalókát osztogattak a gyerekeknek. Megbűvölt szánkóval lehetett az Abszol út felett repülni és tűzforró almabort lehetett venni Mrs. Fitznél, ami leégette a nyelved, ha nem vigyáztál.

– Narcissa engedte, hogy ilyesmit igyál?

– Amiről anyám nem tud… – nevetett fel Draco vidáman.

– Értem már.

– Szóval akkor mit szeretnél csinálni? – kérdezte a varázsló kíváncsian. – Czikornyai és Patza, aztán egy forrócsoki?

– Kedvem támad néhány ajándékot beszerezni – nézett fel rá csillogó szemmel. Draco láthatóan nem éppen erre a válaszra számított.

– Most? – kérdezte fintorogva, majd kikerültek egy karácsonyi énekeket éneklő boszorkánycsoportot. – Nem túl korai ez egy kicsit?

– Éppen az előbb mondtad, hogy a muglik már korábban elkezdik a karácsonyi készülődést. – emlékeztette a férfit Hermione. – Még senkinek sem vettem semmit.

– Komolyan? Ezt mondtam volna? – kérdezte nyögve a varázsló. – És pont most akarod ezt elkezdeni? Szerintem valamiféle bűbáj volt a hópelyhekben.

– Azt mondod, hogy ez a karácsonyi hangulat csak rám hatott? – mosolyodott el Hermione.

– Nekem ez kimerül egy forrócsokiban és egy kis összebújásban a kandalló előtt – sóhajtott fel álmodozva. – Most is ott kellene lennünk.

– Draco…

– Én még ráérek – zúgolódott a varázsló. – Még rengeteg idő van karácsonyig.

– Aztán nehogy az utolsó pillanatra hagyj mindent – figyelmeztette Hermione, noha tudta, hogy a tanácsaival semmit sem ér.

– Rendben, megígérem – bólogatott a férfi engedelmesen. Bár ezt nem gondolta ígéretnek. Nem szokta túlzásba vinni az ajándékozást, hiszen eddig csak a szüleinek szokott vásárolni. Az idei karácsony azonban más volt, mint a többi.

– Olyan gyönyörű ilyenkor az Abszol út – szólalt meg Hermione, miközben szorosan belekarolt Dracóba. A varázsló elmosolyodott, aztán egy apró csókot nyomott a boszorkány homlokára, s megigazította a sálat.

– Te vagy gyönyörű – válaszolt ködös tekintettel. – És nem bocsátom meg neked, hogy kihoztál a hidegbe a meleg ágyból.

– Ugyan már, Draco, készülnünk kell a karácsonyi partira is – sóhajtott fel Hermione. Ahogy közeledett az ünnep egyre izgatottabb lett. – Heverészés közben nem lesz szép a lakás.

– Rengeteg idő van addig – ismételte teljes nyugalommal a férfi. – Ne aggódj!

– Alig három hét.

– Az rengeteg idő.

– Te ezt nem értheted. – Hermione szerette volna, ha minden tökéletes lesz ezen a partin. Nem akart kudarcot vallani. Talán kicsit túlaggódta, de Draco, aki igazából nem volt képes ezt az aggodalmát átérezni, ilyenkor kissé idegesítette. Noha, határozottan jól esett neki, amikor a varázsló a karjaiba vonta és megcsókolta.

– Minden jól fog sikerülni.

– Gondolod?

– Tudom, és segítek mindenben.

– Rendben – mosolyodott el végül a boszorkány.

A következő egy órában végig jártak vagy tíz üzletet, ez utóbbi a legtürelmesebb varázslót is próbára tette volna, de Draco annyira szerelmes volt, hogy fel sem tűnt neki. Élvezettel figyelte a lány minden egyes mozdulatát, mosolyát. Éppen egy kirakat előtt haladtak el, amikor Hermione megállt egy pillanatra. A varázsló először nem tudta miért, de amikor követte a boszorkány tekintetét egyből rájött. Hermione csillogó szemmel figyelte a számtalan csodálatos karácsonyfát, amik rendezett sorban követték egymást. Draco elmosolyodott.

– Szeretnél egy ilyet? – kérdezte mosolyogva.

– Talán majd egyszer – válaszolta a boszorkány és vágyakozva felsóhajtott. – Gyönyörűek, igazam van?

– Valóban azok – helyeselt a férfi. – Megveszem neked az egyiket.

– Nem, nem, szörnyen drága lenne, de szeretem őket csak nézni – válaszolta kissé lemondóan Hermione. – Ettől valóban mindig karácsonyi hangulatom lesz. Minden évben megnézem ezt a helyet. Olyan szép.

– Mitől ilyen különlegesek ezek a fák? – kérdezte Draco, aki kissé járatlan volt a témában. A karácsonyi dekorációt mindig az anyja intézte, és ő, Draco, soha nem vett részt ebben.

– A varázslattól nőnek ilyenre – válaszolt Hermione. – Magonc korukban valamiféle titkos bájitallal és ráolvasással ültetik el őket. Aztán mindegyiken egyenként nőnek ki a díszek az ágakról, rengeteg féle változat van, ezerféle díszítés, mindegyik egyedi és megismételhetetlen. Viszont karácsony után, ha januárban kiülteted a szabadföldbe, akkor újra egyszerű fenyőfává változnak. Csodálatos egy varázslat.

– Gyere velem! – szólalt meg Draco, aztán elindult a bejárat felé.

– Nem engedhetjük meg magunknak – jelentette ki a boszorkány. – Még csak most költöztünk össze. Egy vagyont fizettünk a lakásért. Egy szerényebb fa is szépen fog mutatni a nappaliban. Menjünk inkább tovább!

– Nem! – ellenkezett a varázsló. – Neked az a fa kell vagy valamelyik.

– Tényleg nem engedhetjük meg magunknak.

– Megengedhetjük magunknak – válaszolt a férfi. – Szeretném, ha szép karácsonyunk lenne.

– Még, ha felezünk is … Áh nem, nincs rá szükségünk. Egy átlagos fa is megteszi – ragaszkodott hozzá Hermione. – És ezt komolyan mondom.

– Akkor legyen ajándék, pontosabban az én ajándékom – javasolta a férfi, majd kinyitotta az üzlet ajtaját, és Hermionét finoman maga után húzva beléptek a helyiségbe. – Válassz egyet!

Hermione kissé megilletődve nézett körbe. Az üzlet maga volt a karácsony. Semmihez sem fogható. A díszítések, a lágy énekek, a készülő mézeskalács illat, ami keveredett a friss fenyőillattal, narancs, szegfűszeg aromája érződött, és a szívet átjáró melegség ölelte körbe mindkettőjüket. Különleges és pusztán a mágiánál is varázslatosabb hely volt ez, ha lehet ilyet mondani.

Az üzlethelyiség, ami telis tele volt szebbnél-szebb karácsonyfákkal nem volt híján vásárlókkal is. Az egyik fa csillogott és csillámokat szórt, a másik zenélt, miközben a fényfüzérek színe a dallam ütemére színt váltott, a harmadik a föld fölött lebegve forgott lassan, körbe-körbe, volt ott manó alakú, kecses, jégbefagyott ágú, ami nem olvadt el, aztán kicsit arrébb zúzmara csókolta gömbökkel díszített. A fenyőfák széles választéka a kicsi tizenöt centistől az tízméteresig mindenféle méretben megtalálható volt.

– Olyan csodálatosak – rebegte a boszorkány, majd egy kicsit közelebb húzódott Dracóhoz, aki finoman átölelte a derekát.

– Válaszd ki, ami neked tetszik – szólalt meg a férfi kedvesen, s gyengéden megsimogatta a boszorkány arcát. – Akármelyiket választhatod.

– Biztos?

– Igen.

– A csillagomat sem lenne könnyebb kiválasztani – nevetett fel halkan. A kezét tördelve, először bátortalanul tett pár lépést, aztán szélesen elmosolyodott.

Lassan elindult a helyiségben. Annyira különleges volt mindegyik. Órákig képes lett volna nézni őket. Hermione szíve hevesen dobogott, amikor megállt egy pontosan megfelelő méretű fenyőfa előtt. Vigyázva érintette meg a smaragdzöld tűleveleket. A fa ekkor megrázta magát, s milliónyi csillámport rázott le magáról.

– Talán legyen ez – nézett vissza Dracóra Hermione, majd rámutatott egy arany és ezüst gömbökkel díszített fára. Egyikük sem vette észre, hogy valaki egészen eddig figyelte őket. Mielőtt azonban Draco megszólalhatott volna megelőzték.

– Ne azt válassza! – rivallt rá egy öregember mérgesen. Hermione megfordult, és szembe találta magát a ráncos és borostás arcú, meglehetősen mogorva férfival, aki eddig egy vörös, bársony fotelben ült. A férfi felkelt a székéből, rá támaszkodott a botjára és elindult a bolt hátsó részébe. Intett, hogy kövessék, de mikor Hermione nem mozdult, akkor mogorván újra megszólalt: – Jöjjön utánam!

– Hogy mondja, uram?

– Igyekezzen már, kisasszony! – recsegte az idős varázsló, majd folytatta az útját. – Egyikünk sem lesz fiatalabb.

A boszorkány engedelmesen Dracóval együtt elindult az öreg után, aki átvezette őket az egész bolton. Hermione megbűvölten bámészkodott, amíg a varázsló rá nem mordult.

– Mi baj van azzal, amit az előbb választottam? – kérdezte boszorka, és az idős férfi mellé szegődött.

– Bízza ezt rám, rendben? – mormolta a férfi, és mintha egyre zordabb lett volna a viselkedése. Annyira megmarkolta a botját, hogy kifehéredtek az ujjai. Megállt egy pillanatra, majd göcsörtös ujjával a mellkasára mutatott, miközben átható kék szemét belefúrta Hermione barna tekintetébe, s megszólalt: – Én értek hozzá.

– Öh, rendben van. – Hermione segélykérőn nézett Dracóra, aki egy szó nélkül követte mindkettőjüket.

– Válassza azt, ami ott van a sarokban – bökött rá a botjával egy másik még gyönyörűbb karácsonyfára. Az ágakon fényes csillámló hópelyhek ültek, mintha minden egyes pihét külön varázsoltak volna a haragoszöld tűlevelekre. Az arany, ezüst, zöld és bordó színű díszek mesterien elrendezett együttese csodás összhatást keltett. Halvány, aranyos csillogású szalag díszítette az ágakat. A boszorkány még soha nem látott ilyen szépet. Tökéletes volt, arányos és pont megfelelő a magassága.

– Ez gyönyörű – szólalt meg meghatottan Hermione. – Egyszerűen… különleges.

– Van, aki csak a különlegest érdemli – mormolta halkan az öreg varázsló. Olyan szomorúság jelent meg a szemében, amit csak Draco vette észre. A fiatal férfi elkomorodott. Miközben Hermione a karácsonyfát csodálta közelebb lépett az idős férfihoz.

– És mennyi az ára? – kérdezte Draco.

– Harminckét galleon – vágta rá az öreg szemrebbenés nélkül.

– Elmondaná még egyszer?

– Nem hall jól, fiam? Ennyi az ára. Nem alkuszom. A minőséget meg kell fizetni. Igazam van? A Blackmore család neve garancia a karácsonyfaiparban – bizonygatta a férfi. – Ilyen fát máshol nem találnak, Merlinre mondom.

– Van benne igazság – mondta Draco. – Mégis miért jobbak az ön fái, mint amik a szomszéd üzletben vannak.

– Ha ezt kérdeznie kell, akkor jobb, ha elmennek innen – köpte az öreg varázsló. – Nem azért dolgozom egész évben, hogy szemetet áruljak, és a magafajta úri ficsúrok leszólják a munkámat. Inkább felgyújtom az egészet.

– Nagyapa! – jelent meg egy barna hajú mosolygós boszorkány a színen. Zöld selyemtalárja felsöpörte a padlóra hullott csillámport és tűleveleket. – Kérem, bocsássanak meg neki! Kicsit érzékenyen érinti a szomszéd konkurencia.

– Kontárok! – morogta a varázsló és dobbantott egyet a botjával. Egy-két karácsonyfa ijedtében ugrott egyet.

– De nagyapa, kérlek! – szólt rá idegesen az unokára, s megérintette az öreg vállát. – Mi lenne, ha segítenél inkább anyának a műhelyben, és rám hagynád a vásárlókat?

– Nem – válaszolta tömören.

– De nagyapa.

– Nincs elég dolgod, Ariel?

– Akkor apának is…

– Nem! Különben sem tárgyalok vele – jelentette ki az öreg.

– De nem kéne amiatt az ötlete miatt haragudnod rá – sóhajtott Ariel. – Csak egy ötlet volt.

– Én nem fogok tojást festeni, mint a húsvéti nyúl.

– De nagyapa… Megbeszélhetjük ezt később?

Az öreg csak morgott valamit, amit egyikük sem értett, de biztosan nem volt éppen kedves válasz. Ariel Dracóékhoz fordult, ám mielőtt megszólalhatott volna a tejfölszőke varázsló megelőzte.

– Tulajdonképpen meg is egyeztünk – válaszolta Draco. – Ezt a fát szeretnénk hazavinni.

Hermione és az öreg varázsló meglepetten figyelték a férfit, aki meglehetősen eltökéltnek látszott.

– Ezt itt? – kérdezte a barna hajú boszorkány. – Biztos benne?

– Miért valami baj van vele?

– Nem, tökéletes.

– Akkor egészen biztos ezt szeretnénk – tartott ki a választása mellett Draco, majd Hermionéhoz fordult. – Mi lenne, ha megbeszélnéd a szállítás részleteit? Addig én itt megvárlak és kifizetem Mr. Blackmorenak a fát.

– Persze, rendben van – bólogatott a boszorkány. Majd odalépett az öreg varázslóhoz bátorítóan megszorította a kezét és rámosolygott. – Köszönöm a segítséget!

A férfi csak bólintott egyet, de még csak el sem mosolyodott. Draco megvárta, amíg Hermione és az eladó elmennek a bolt másik részébe, aztán az idős varázslóhoz fordult, aki egy újabb vörös bársonyszéket varázsolt magának.

– Minden rendben?

– Csak egy élet munkáját akarják tönkretenni – sóhajtott fel fáradtan. – Megfeszített munkával dolgozunk egész évben… Aztán megjelenik egy koppintó. Silány minőség, karácsonyra kimerülő varázslatok…

– Segítek önnek – ajánlotta fel a varázsló.

– Hogy tudnál segíteni, fiam? – kérdezte az öreg fáradtan. – És miért tennéd?

– Mert ön segített nekem. Boldoggá tette a nőt, akit szeretek – válaszolta a varázsló. – Segítek eladni néhány fát vagy akár az összeset.

Az öreg rekedtesen felnevetett Draco optimizmusán.

– Bolond vagy te, fiam! – jegyezte meg, aztán köhintett egyet. – Hogyan tudnád ezt elintézni nekem?

– Csak szólnom kell valakinek – vigyorodott el a férfi.

– Kinek?

– Az anyámank – válaszolt Draco. – Csak meg kell neki említenem, milyen gyönyörű fát sikerült szereznem, s gyanúszkópomban le merem fogadni, hogy holnap nyitásra itt lesz.

– Én már nem hiszek a narglikban, fiam – sóhajtott fel Mr Blackmore.

– Csak várja ki a holnapot.

– Legyen, így! – Kezet fogtak, aztán Draco kifizette a fát, s Hermionéhoz csatlakozva elindult vissza az Abszol útra.

Másnap Narcissa Malfoy pontosan nyitáskor besétált az üzletbe, és megrendelt a Malfoy karácsonyi partira tizenkét tizenötméteres karácsonyfát, majd nem sokkal később az arisztokrata nőegylet tehetős hölgyei sorra meglátogatták az üzletet. Senki sem akart elmaradni Mrs Malfoy mögött, így szemérmetlenül nagy összegeket hagytak a pénztárnál. S nem egészen három nap alatt a Blackmore karácsonyfaüzletének készlete csaknem teljesen kiürült.

hozzászólások: 1

by palmainé ildi @ 20 Jul 2023 10:35 am

Ez eddig egy lélekemelő történet. Olvasom tovább amint az időm engedi. Köszönöm hogy megmosolyogtattál