3. fejezet

Draco tanácstalanul járkált fel-alá a helyiségben. Egyszerűen nem tudta mitévő legyen. Az egész karácsonyt romba döntötte ez a váratlan, szerencsétlen fordulat. Szörnyen dühös volt, fel tudott volna robbanni, de azzal nem oldotta volna meg a helyzetet. Ron és Harry eközben pedig kerestek egy ablakot, amit közös erővel kinyitottak és a beáramló huzat kivitte a szúrós szagot. Végre képesek voltak lélegezni.

Harry pár varázslattal fényt gyújtott a helyiségben. Borzalmas látvány tárult a szemük elé. Szánalmas állapotban volt a karácsonyfa, ha lehetett így nevezni az egykor büszke, csodálatos fát. Így már teljes valójában láthatták, hogy mennyire aggasztó a helyzet. A csillámpor, tűlevelek, törött díszek és szánalomra méltó barna ágak.

– Oh, szentséges cukorpálca! – szólalt meg egy ronda fintorral. – Ez totál tönkrement.

– Tényleg, Potter? Erre nem jöttem rá magamtól – morogta a tejfölszőke varázsló mérgesen. Egyszerűen fel tudott volna robbanni, de mit ért volna vele? Veszélybe került az első közös karácsonya Hermionéval, és ezt nem hagyhatta. Bár azért tovább szurkálódott Harryvel. – Ja, valóban tönkrement.

– Francba.

– Valamit ki kell találni – mondta ki hangosan Draco, aztán elkezdte számba venni a lehetőségeket. – Ez így nem maradhat.

– Nyugi, Malfoy! – nyugtatta Ron egy félmosollyal. – Meg fogja érteni.

– Meg fogja érteni? – hüledezett Draco, majd prüszkölve felnevetett. – Te ezt most komolyan mondod?

– Hermione nem az a dühöngő fúria.

– Te és én egy és ugyanazt nőt ismerünk? – tette fel a kérdést a varázsló. – Ez volt Hermione ajándéka, évek óta erre vágyott. Erre tessék… összeaszott az egész. Én boldognak akarom látni karácsonykor és nem szomorúnak.

– Menjünk el az Abszol útra! – javasolta Harry, mire a másik kettő férfi úgy nézett rá, mintha valami furcsa dolgot mondott volna. – Még nyitva vannak az üzletet, és hamar visszajövünk, senki sem fogja megtudni.

– Lehet, viszont ez nem lesz olyan könnyű, mint bemenni egy egyszerű boltba – mondta Ron, majd megvakarta az állát. – Ha ez olyan fenyő, amire gondolok, akkor azt nem olyan egyszerű szerezni.

– Meg kell próbálni – kapott az ötleten Draco. Az álkapcsa megfeszült, ökölbe szorult a keze, elfehéredtek az ujjai. – Nem akarom elrontani Hermione karácsonyát. Annyit készült rá.

– Segítünk – ajánlotta fel Harry.

– Mi van? – kérdezett vissza Ron kissé felhördülve. – Esik a hó, hideg van és nem akarok lemaradni a vacsoráról. Tegnap teljesen átfagytam, amikor az Abszol úton kellett őrjáratoznom.

– Most a legkisebb gondom a vacsora. Nem érdekel jössz vagy nem, Weasley, de nekem akkor is keresnem kell egy fát. De csak úgy mondom, hogy a lányok téged fognak faggatni arról hova mentünk.

– Mikor indulunk? – jelentkezett egyből Ron, mintha nála nem lenne lelkesebb a világon. – Nem bírom, ha nyaggatnak.

– Ki gondolta volna – sóhajtott fel rosszallóan Draco.

– Nem igazán tudok hazudni. Órákig pedig képtelen vagyok rá – húzta el a száját az auror. – Semmi kedvem hozzá. Akkor inkább fagyoskodom kint.

– Tényleg?

– Szóval, srácok, mi a terv? – csapta össze a kezét a vöröshajú varázsló. – Hogyan mentsük meg Hermione karácsonyát?

– Egy fát kell szereznünk, Weasley, egy igazi, csodálatos karácsonyfát – közölte Draco csikorgó fogakkal. – Ha eddig még nem volt világos.

– Mit mondott, Hermione, hogy mikor jönnek a többiek? – tette fel a kérdést Harry, mielőtt még egy nagyobb veszekedés tört volna ki a két férfi között.

– Nyolcra – válaszolt Draco idegesen, majd meglazította az ingét. – Szóval van úgy hat-hét óránk, hogy elintézzük a fa kérdést.

– Meglátjuk mire jutunk ennyi idővel – mondta Ron bizakodva. Lelkes volt, hogy nem kell itthon maradnia. – Nehéz lesz egy ilyen fát szerezni.

– Ha van jobb ötleted vagy egy időnyerőd esetleg… Ha nincs, akkor jobb, ha nem húzod az idegeimet – csúfolódott az egykori mardekáros. – És mit mondjunk miért kell elmennünk? Nem léphetünk le csak úgy. Biztosan rá fognak kérdezni, hogy mire készülünk. Kell egy igazán jó indok.

– Hihetőnek kell lennie – szólalt meg a vöröshajú varázsló, aztán gondolkodni kezdett. – De mi a búbánatos hógömbért kell a karácsonyi parti előtt elmennünk?

– Fontos, halaszthatatlan ügy a Minisztériumból. Ez mindig remek kifogás vagy tévedek? – állt elő az ötlettel Harry, és kihúzta magát, mintha egy világbajnok ötletet tárt volna eléjük. Draco összevonta a szemöldökét, Ron felhúzta az orrát, de egyikük sem szólalt meg. Harry ekkor folytatta: – Jött egy bagoly, egy nagyon sürgős üzenettel.

– És milyen olyan ügy van, amiért nekem is el kellett mennem veletek? – kérdezte Draco, majd idegesen beletúrt a hajába. – Általában semmi keresnivalója nincs egy mágiajogi ügyvédnek egy auror balhé kellős közepén.

– És, ha az egyik ügyfeledről lenne szó? – vetett fel Ron. Draco felkapta a fejét, és elkezdett gondolkodni. Ez talán jó ötlet lehet. – Csak van olyan, aki nem éppen makulátlan, mint a frissen hullott hó. Nem?

– Weasley, kezdem érteni, hogy az utóbbi időben miért kedvellek jobban a szokásosnál – vigyorodott el ravaszul.

– Nehogy elpiruljak – mosolyodott el a vöröshajú mágus. – És ki lesz az, aki olyan rossz volt, hogy karácsonykor felfordulást csinál?

– Nem is kell mondanom semmit – válaszolt Draco. – Hiszen az ügyvédi titoktartás kötelez, szóval ezzel nem lesz gond.

– Akkor az Abszol út?

– Igen, siessünk! Vissza kell értünk addig, amíg a parti el nem kezdődik – mondta Draco idegesen, aztán még egy utolsót belerúgott a fába.

– Oh, a csillagszóróba! Le kell zárni a pincét – csapott a homlokára Harry. – Nehogy lejöjjenek a lányok ide, aztán kiderüljön minden.

– Potter, neked is kezdenek egészen jó ötleteid lenni – jegyezte meg Draco. – De hogyan tartsam távol a szeretett karácsonyfájától a legokosabb boszorkányt?

– Néhány varázslat megteszi. És azt a nagy szekrényt is odavarázsolhatjuk az ajtó elé. Talán időt nyerhetünk, amíg a lányok a partira készülnek.

– Jól van – bólogatott Draco. – Hozom a seprűket és mehetünk.

– Seprűket? – hördült fel Ron.

– Azzal előbb érünk oda a Foltozott Üsthöz – magyarázta a varázsló még mindig idegesen. Közben lezárta a pincét, aztán Harryvel együtt eltorlaszolták az ajtót. Néhány apró varázslattal rögzítették a nagy szekrényt. Draco közben folytatta a mondandóját. – Képtelenség ekkora forgalomban hoppanálni, hop-port használni… hát sok szerencsét, én nem fogok fél órát dekkolni egy kandallóba ragadva. Szóval seprűn megyünk.

A kis csapat elindult felfelé a lépcsőkön.

– Ha jól értem, akkor kölcsön adsz nekünk egy-egy seprűt? – tudakolta Ron. – Konkrétan a seprű gyűjteményed egy darabját?

– Szeretem Hermionét – állt meg előttük és szembe fordult a két egykori griffendélessel, akiket kissé megérintett a mardekáros őszintesége. Noha nehezen fogadták el Hermione és Draco kapcsolatát, most már egészen máshoz látták a helyzetet. Draco vett egy mély levegőt, aztán folytatta: – Boldognak akartam látni, és ha ehhez ti ketten kelletek, ám legyen, de ha egyik seprűmet is megkarcoljátok, elgörbül egy vessző vagy netalántán eltörik valami, akkor megfizettek érte.

– Csúcs. És melyik seprűket kapjuk meg?

– Te csak erre tudsz gondolni?

– Hermione érzéseivel neked kell foglalkoznod, haver.

– Mindegy. Válassz egyet – forgatta meg a szemét. – Menjünk!

A három férfi felsettenkedett a lépcsőn. A lakásban már szólt a karácsonyi zene, a lányok nevetve készülődtek. Hermione, Ginny és Anne vidáman díszítették az újabb adag mézeskalácsot a konyhában. Draco nagyot nyelt, majd Harry és Ron társaságában belépett a helyiségbe. Bízott benne, hogy Hermione nem fogja rögtön hazugságon kapni.

– Fel is hoztátok a fát? – kérdezte egyből Hermione.

– Nem, drágám – válaszolt Draco.

– Talán valami baj van?

– Jött egy sürgős bagoly, szívem – szólalt meg a férfi. – Az egyik ügyfelemet bevitték az aurorok. Oda kell mennem.

– Mi? Éppen most? – kapta fel a fejét Ginny. – Karácsony van Merlin szerelmére.

– Sajnos ez az ügyfelemet nem érdekli.

– És muszáj oda menned? – simogatta meg a karját Hermione szomorúan. – Nem várhat karácsony utánig?

– Kényes az ügy. És akkor ő sem tudna a családjával lenni. Bezárnák az Azkabanba – sóhajtott fel a mardekáros, de nem nézett Hermione szemébe.

– És senki más nem mehetne?

– Sajnos nem – rázta meg a fejét a varázsló. – Az ügyeleten sincs már senki.

– Ez egyszerűen borzalmas – szólalt meg Anne.

– Meglepődnél – húzta el a száját Harry. – Tavaly is volt egy csomó bűnöző, akiket be kellett vinnünk.

– Emlékszem – szólalt meg Ginny. – Alig értél oda a karácsonyi vacsorára anyuéknál.

– Kinek jut eszébe pont most randalírozni? – méltatlankodott Anne, majd megcsóválta a fejét.

– Köt a titoktartás – válaszolt Draco szűkszavúan, nem akarta tovább folytatni a már így is egyre nagyobbra növő hazugsághalmazt, majd Hermionéhoz fordult. – Nagyon fogok sietni, megígérem. Nem akarok menni, de muszáj.

– Oh – sóhajtott fel lemondóan a lány.

– És ti fiúk hova készültök? – váltott témát Ginny, majd a másik két varázslóra nézett. – Úgy tudom, hogy csak Dracót érinti az ügy, és az én drága férjem gondoskodott róla, hogy se ő, se a kedves sógora ne legyen beosztva karácsonykor.

– Változott a helyzet – szólalt meg kényszeredetten Harry.

– Nekünk is oda kell mennünk – jelentette ki Ron határozottan. – Mi is érintettek vagyunk az ügyben. Borzalmas egy ügy. Muszáj megakadályozunk, hogy még nagyobb baj legyen belőle.

– Megígérted, hogy…

– Muszáj, puszedlim – sóhajtott fel a varázsló. – Mindkettőnkre szükség van vagyis mindhármónkra.

– Áh, szóval érintettek? – kérdezte Ginny. – Miért kell két auror?

– Igen, mindhármunkat behívták – bólogatott Harry. – Mint parancsok megpróbálom elsimítani az ügyet. Minél előbb megyünk annál hamarabb vissza is érünk.

– Én meg vállaltam a papírmunkát – fintorgott a vörös hajú. – Ha időben beérünk, akkor a vacsora előtt készen is legyünk.

– Vagy úgy – nézett rájuk gyanakodva Ginny.

– Legalábbis ez a terv – mosolyodott el Draco, majd magához ölelte Hermionét és lágyan megcsókolta. – Nagyon sajnálom, drágám, ha nem lenne fontos akkor nem is kellene elmennünk.

– Szerettem volna, hogy ez a karácsony tökéletes legyen – sóhajtott fel a boszorkány. – Ha már megtaláltuk a tökéletes fát hozzá.

– Csak pár órára megyünk el.

– Tudom, csak…

– Tényleg muszáj mennem.

– Nyolckor tálalom a vacsorát – figyelmeztette Hermione. – Szóval ajánlom, hogy itt legyetek időben! Ha nem vagytok itt, akkor már ne is gyertek, világos?!

– Igyekszem a lehető leghamarabb elsimítani az ügyet – ígérte a varázsló, és tényleg igazat mondott. – Majd, ha megjöttem beállítom a fát.

– Nem kell – rázta meg a fejét a boszorkány. – Majd mi a lányokkal megcsináljuk. Nem kell semmit

– Ne! – vágta rá a három férfi egyszerre. Hermione összevont szemöldökkel nézett rájuk.

– Miért?

– Mert ne! – ellenkezett a vörös hajú varázsló. – Úgy értem. Ez amolyan varázsló dolog.

– Hagyomány – segített Draco. – Nálunk otthon mindig az apám állította fel a karácsonyfát, vagyis rakta a helyére. Mindig ő csinálja.

– Ez így volt nálunk is – helyeselt a vöröshajú varázsló.

– Ez igaz – mondta Ginny, amivel megerősítette a fiúk történetet.

– Rendben – egyeztett bele Hermione, majd rámosolygott Dracóra. – De nagyon siessetek.

– Nagyon fogunk sietni – ígérte a férfi.

Azzal mindhárman elindultak a seprűtároló helyiség felé. Draco most bírt először egy mély levegőt venni. Harry bíztatóan rámosolygott.

– Az első lépés megvan – szólalt meg fojtott hangon.

– Igen – bólintott. – De ki fog nyírni, ha rájön.

– Nem fog. Időben visszaérünk.

– Úgy legyen.

– Úgy lesz.

– Melyik seprűt válasszam? – tette fel a kérdést Ron, és úgy viselkedett, mintha legalább egy karácsonyi csoda kellős közepén lenne. – Az Üstökös 4000 vagy a Hullócsillag 213, jaj neked van egy limitált szériás Meteorzápor 12-esed?

– Válassz egyet, aztán menjünk – morogta Draco.

– Ez nem olyan könnyű – fogatta meg a szemét a varázsló. – Annyira szépek.

– Merlin…

– Olyan, mint egy gyerek a cukorkaboltban – csóválta meg a fejét Harry.

– Mint egy idióta futkár…

– Milyen szépek!

– Indulunk kéne, Weasley! – szólt rá Draco.

– Mindjárt, mindjárt.

Ron eközben csillogó szemmel simogatta meg a nyeleket. Draco megelégelte a varázsló döntésképtelenségét, aztán választott egyet.

– Ez egy Tűzörvény 13-as?

– Az.

– Felülhetek rá?

– Megkérlek, Weasley, csak menjünk már! – fogta kissé könyörgőre Draco. – Minden egyes perc számít. Nem lesz vacsora.

– Oké, oké, csak egy pillanat.

– Ülj fel rá, Weasley, vagy itt hagyunk! – kiáltott rá mérgesen.

– Jól van már…

– Potter?

– Igen?

– Válassz egyet, aztán menjünk.

– Rendben.

Mindhárman magukhoz vették a seprűket. Ron még mindig mámorban úszott miközben a kezében tarthatta a pompás repülőalkalmatosságot. Harry csak vett egy mély levegőt. Draco pedig magában fohászkodott, hogy minden simán menjen. Aztán mindhárman kimentek a hóesésbe, s felröppentek az égbe.

hozzászólások: 0