Haláltánc

Megannyi ártatlan ember vére áztatta, a nemrég még zöld mezőt. Egy olyan csatában, ahol a tét a hatalom és az életben maradás. Az egyetlen, aki véget vethet a küzdelemnek az én vagyok Harry Potter, egy tizennyolc éves fiú, aki még sosem élt igazán. Korán fel kellett nőnöm és elfogadnom, amit a sors rám rótt. Most itt állok a végtelen csatamezőn, körülöttem ezer és ezer ember, akik bíznak bennem, és életüket adják a békéért. Ez a háború már nem csak a jó egy rossz küzdelméről szól, hanem a hatalomról, amit jó és rossz egyaránt megszerezhet. Érzem, közeledik a végső harcom órája.

Kezemmel görcsösen markolom a pálcám oldalamon, pedig Griffendél Godrik kardja lóg. Tiszában vagyok vele csak a karddal győzhetek, varázslat most itt mit sem ér. Sebhelyem égető fájdalma jelzi, hogy közel van Voldemort. Igen ott ül a hegy tetején, távol a harctól, nevetve a nézi az emberek haláltusáját, szenvedését, gyötrelmét, szánalom és részvét nélkül. Mikor felpillant szemében ismeretlen tűz gyúl, feláll, rám mered, a jeges nevetése abba marad, majd bólint egyet. Kettőnk csatája most kezdődik. Amiben csak egy győztes lehet.

Egy határozott mozdulattal megválok a pálcámtól, már nincs szükségem rá. Voldemort követi a példámat, majd egy zöld markolatú kardot vesz elő. A karddal a kezemben közelebb megyek hozzá, meghajlás és kezdődik a küzdelem. Mintha megszűnt volna a világ, a csatazajt és a halálhörgéseket már nem hallom. Ebben a pillanatban csak Voldemort és én létezünk. Kitisztul a fejem, nem érzek félelmet csak az ellenfelem lépéseire koncentrálok. A kardforgatás művészete olyan, mint egy vad tánc, mikor már csak a lépések számítanak és semmi más. Voldemortra összpontosítom minden figyelmem, keresve egy gyenge pontot.
És egy óvatlan pillanatban, megtörtént a végzetes hiba, amit én ki is használok. Voldemort térdre esik előttem, mint életében senki előtt. Arca sápadt, szemei meglepetten kidüllednek, és a földre rogy ernyedt teste. Zihálva nézek a földön fekvő a legkisebb szánalmat nem érdemlő alakra, de a lelkiismeretem nem engedi, hogy nevessek egy haldoklón, letérdelek mellé, ő fölnéz rám és véres szájjal, ezt mondja:

– Legyőztél! Megtiszteltetés a te kezed által meghalhatok meg. A te kezedben van a hatalom, te döntöd el, mit kezdesz vele.
Arcát az éjszürke égre emeli, majd örök búcsút mond a világnak, ami eddig rettegett a nevétől is. Lezárom szemhéjait. Már nem gondolok megvetéssel rá, már csak egy ember számomra, aki tisztességes harcban vált meg az életétől.

„Jó és rossz együtt van mindannyiunkban. Születhetünk úgy is, hogy inkább hajlunk az egyik, mint a másik fele, de a választás lehetősége mindig ott van. Így kell lennie. Különben sorsunknak kiszolgáltatott bábuk lennénk.”
/Darren Shan/

Voldemort a sötét oldalt választotta, amiért az életével fizetett. Ez az óriási különbség köztünk, én mindig a jó ügyért harcoltam és az életemet tettem kockára egy olyan eszméért, ami meghozza a jóknak a függetlenséget. Beteljesült a végzetem.

hozzászólások: 0