Novellák


Óceánpart
Óceánpart


Draco Malfoy kilépett a pálmafák, liliomfák és az óriási színpompás virágú hibiszkuszok közül. Levette a baseballsapkáját, s hátra simította nedves haját, a karkötők kicsit felcsúsztak az izmos karján, majd visszacsúsztak a csuklójára, amikor leengedte a kezét. Egy pillanatra megállt, levette a hátizsákját, és elmosolyodott. Már jó ideje haladt a dzsungelben, mire kiért ide. Sokáig kutatott egy elég elhagyatott partszakasz után, mire a helyiek elárulták neki, hogy merre találja a legszebb lagúnát a környéken.

Büszke volt magára. Nem csak, azért mert segítség nélkül jutott el ide, hanem azért is, mert sikerült tökéletesen beilleszkednie a mugli turisták közé. Itt elég messze volt attól, bárki is bármit szóljon a viselkedésére. Bár különben sem érdekelte volna. Szabadságon volt, és még két hétig haza sem fog menni. Mély megnyugvással töltött el a tudat, hogy most csak magára számíthat. Addig is valaki más szenved a diplomáciai ügyekkel, és egyetlen egy jelentést sem kell megírnia. Nyújtózott egy nagyot.

Sosem volt rajta ennyi mugli ruha, de úgy érezte eltalálta az összeállítást. Sötétkék baseballsapka, fehér rövid ujjú, szürke térdig érő fürdőnadrág. Noha furcsa volt ez neki, viszont nyaralt, így belefért ez az apróság, és végül is kényelmes volt. A sárkánybőrcipőt lecserélte sötétzöld, Mardekár ház színét idéző, vászon tornacipőre, a szokásos bőrtáskát, pedig egy hátizsákra, amibe minden fontosat elpakolt. Oh, igen, és ki ne felejtsük, hogy a ma délelőtti sétáját végig gyalogszerrel tette meg, és nem hoppanált. Elégedett volt az eredménnyel, és úgy tűnt megérte a sétát, hogy láthassa kékséget, ahogy a végtelen óceán összeért a horizonttal, és a kristálytiszta tengerig nyúló fehér homok egyszerűen csodálatos volt. Levette a smaragdzöld tornacipőjét, s a fűzőjénél fogva, lóbálva vitte tovább, mezítláb indult el a napfényben fürdő forró homokon. Kéjes örömmel töltötte el ez a szabadság, ahogy a lábfejét körülöleli a homok, minden egyes lépésnél.

Nem volt túlságosan nagy a meleg, de úgy döntött egy kis úszással kezdi a pihenőjét. Lepakolta a hátizsákját, levette a pólóját, szépen összehajtotta és a tornacipőjére tette, aztán előkereste a naptejet, s alaposan bekente magát. A fehér bőre szinte visszaverte a napsugarakat is. Nos, igen, jó ideje nem látta már a nap. A szülei mindig tiltották tőle, mert… ki tudja miért… talán a beteges sápadtság menő volt a családjában. Már éppen elindult volna víz felé, amikor tudatosult benne, hogy egyáltalán nincs egyedül, mint korábban hitte. A kék vízből kiemelkedő nőalak látványa durván gyomorszájon vágta.

Olyan volt akár egy káprázat, egy éteri jelenés, maga az életre kelt, édes kísértés. Piros bikini, göndör, vizes, hullámos haj, rózsapiros ajkak, mandulavágású szemek, fitos orr, mámorítóan gömbölyded csípő, kecses lábak. Kirázta a hideg a nyári meleg ellenére. A bikini egyszerű volt, mégis annyira tökéletesen állt rajta, hogy Draco nem bírta nem nézni. Hogyan lehetett valaki ennyire lélegzetelállító? Furcsa volt ennyire rácsodálkozni. Talán csak a kéklő óceán, a nő testén megcsillanó vízcseppek tették ezt. Csak egy optikai csalódás, bíztatta magát. Heves szívdobogás, kis szédülés, egy csipetnyi vágy – így reagált rá. Szinte felnyögött, amikor a vízcseppekre gondolt, amik lassan lecsúsznak a nő testén.

Ekkor megpróbálta kicsit távolítva megfigyelni az összképet. A felismerés kijózanítóan érte. Valószínűleg ő is észrevette őt, mert elindult felé. Ismerte ezt a mogyoróbarna tekintetet, túlságosan is jól ismerte. Félig a káprázat és a kijózanodás határán sodródva figyelte, ahogy Hermione Granger ringó csípővel közeledett felé. Hirtelen szörnyen zavarba ejtőnek tűntek a gondolatai, amik először átfutottak az agyán.

A boszorkány kis híján elesett, amikor észrevette, hogy nemcsak egyedül van errefelé. Ő sem számított senkire sem, főleg rá, Dracóra, nem. Szerencsére a nap a lány háta mögül sütött, így nem látszott az elpirult arca. Nem is tudta hirtelen mitől legyen zavarban, attól, hogy bikiniben volt, vagy attól, hogy egykori iskolatársa előtt kellett mutatkoznia így. Malfoy összetéveszthetetlen volt, így már akkor kiszúrta, amikor kilépett a vízből. Tejfölszőke haj, fehér bőr… izmos mellkas, karok… Malfoy volt az istenért. Nem kellett volna ennyire bámulnia… Sosem voltak jóban, ez most sem volt másképpen.

Egymás szemébe néztek és ez csak fokozta a boszorka zavarát. Talán mégsem volt annyira jó ötlet, hogy egy elhagyatott partszakaszon, egyedül fürdőzzön, de gyűlölte a tömeget, a tülekedést, az minden volt, csak pihenés nem. Még átfutott az agyán, hogy visszamegy a strandkendőjéért, de akkor úgy tűnhetett volna, mintha zavarban lenne. A lehető legmagabiztosabbnak kellett mutatkoznia.

– Malfoy – kérdezte a férfitól, mikor megállt előtt –, te mi a fenét csinálsz itt?

– Nyaralok – válaszolta. A hirtelen beálló sokktól maga sem tudta mit feleljen. Egyszerűen megbénította a nyelvét. Ráadásul az sem segített az egészen, hogy Hermione Granger ott állt előtte a lehető legkevesebb ruhában. Egy ideig méregették egymást, aztán a boszorkány csípőre tette a kezét és megelégelve a hirtelen beálló csendet megszólalt:

– Pontosan itt? Rengeteg partszakasz van errefelé…

– Igen, de ez a legszebb – mondta hasonlóan nagy nyugodtsággal válaszolt erre a kérdésre is, ahogy a korábbira. Noha a boszorkánynak egyáltalán nem volt hozzá semmi köze. – Nem megyek el, ha erre akarsz kilyukadni.

– Nem ez volt a célom – rázta meg a fejét, miközben kicsavarta a maradék vizet a hajából. – Csak meglepődtem ennyi az egész.

– Potterék is itt vannak?

– Harry és Ron? – nevetett fel Hermione. – Miért lennének itt?

– Annyira össze vagytok nőve – vonta meg a vállát. – Vagy nem?

– Nem vagyunk – rázta meg a fejét a boszorkány. – Nem mintha az orrodra akarnám kötni.

– Értem. Csak gondoltam meg kell kérdeznem, nehogy előugorjanak valamelyik szikla mögül és rám támadjanak.

– Ne legyél nevetséges! Nem kell aggódnod. Londonban vannak.

– Mindenkinek jobb így. És te?

– Én?

– Mit csinálsz itt?

– Nyaralok – vonta meg a vállát. – Nyugodtan szeretnék nyaralni.

– Most miért hangsúlyozod ezt ki?

– Mert, ha te megjelensz, akkor mindig annyi a nyugalomnak.

– Nem elég nagy ez a part, Granger?

– De igen.

– Nem vagyok csevegős kedvemben. Úsznék egyet, aztán pihennék és elolvasnám Paracelsus életrajzát.

– Paracelsus életrajzát olvasod?

– Azért nem kell ennyire fellelkesülni. Nem lépek be a könyvklubodba.

– Nem azért csak… mindegy.

– Nem írunk róla esszét jövő héten – vigyorodott el Draco.

– Nagyon vicces – húzta fel az orrát a boszorkány. – Akkor jó fürdőzést, meg a többit.

– Kösz. Granger?

– Igen?

– Neked mik a terveid?

– A part másik felén maradok és olvasok az árnyékban.

– Jó.

Hermione csak bólintott, majd elindult a vissza a törölközője és a cuccai felé. A varázsló még egy ideig lopva figyelte. Aztán úgy döntött inkább megmártózik az óceánban. A víz isteni volt, és annyira ellazult volna tőle, ha Granger nem lett volna ott a parton. A férfi felfeküdt a víz tetejére és úgy nézte a kék eget. A hullámok finoman odébb sodorták, de tudta, hogy könnyedén kiúszhat a partra. Jó néhány percig áztatta magát, amíg rá nem jött, hogy a parton sokkal jobb szórakozás várhat rá, mint a vízben.

A boszorkány eközben betekerte magát a strandkendőbe, amit néhány ügyes csomóval megkötött és most leginkább egy nyári ruhához hasonlított. Kényelmes pihenőhelyet varázsolt magának, amit láthatóan az irigy mardekáros férfi kiszúrt magának. Hermione fél szemmel figyelte a felé közeledő, vizes varázslót. Kissé feszélyezte a látvány, de valahogy mégsem tudta Paracelsus életrajzát teljes szívéből, mélyen belemerülve továbbolvasni.

Draco pedig nem úgy tűnt, mintha nagyon érdekelné Hermione érzése, igénye, vagy bármilyen, eldöntötte, hogy letelepedik a boszorkány mellé. A varázsló egy apró mosollyal pakolta le a cókmókját, majd megszemlélte a nyugágyat, amit Hermione bűvölt meg, aztán maga is hasonlót készített.

– Miért nem bikiniben vagy?

– Nem mindegy az neked?

– Őszintén?

– Igen.

– Nem, nem mindegy.

– Hihetetlen vagy.

– Tudom.

– És még mindig nyugalom a jelszó – jegyezte meg a boszorkány, aztán fordított egyet a könyvében. Draco mellételepedett, aztán mélyen felsóhajtott.

– Igen, nyugalom. Itt nyugalom van. Te idegeskedsz?

– Dehogy.

– Már is felejtettem, hogy milyen kedvesek voltunk egymáshoz mindig.

– Nagyon-nagyon kedvesek.

– De nem akarok veszekedni.

– Remélem, hogy a múltat sem hozod fel…

– Beszéljen a hóhér Voldemortról – legyintett Draco. – Még az életrajzi könyvét se vettem meg.

Hermione ajka mosolyra görbült, de fegyelmezte magát.

– Én se vettem meg, ami azt illeti.

– Pedig könyv.

– Válogatni is szoktam ám néha.

– Mik derülnek ki?

– Miért jó neked itt? Úgy értem oké, hogy itt vagy, de miért jöttél ide?

– Mert itt árnyék van egy kicsit. Nem akarok odakozmálni. Rettenetesen fehér a bőröm,

– Nekem aztán…

– Szép, amikor törődsz másokkal.

– Veled nem törődöm, Malfoy.

– Vérzik a szívem…

– Van ragtapaszom és kötszerem. Elboldogulsz egyedül is a színproblémáiddal?

– Elég nagy vagyok hozzá.

– Én nem tudom…

A varázsló mormolt még valamit, de aztán nem folytatta tovább a csipkelődést. Nagyot nyújtózott, s hátrasimította a vizes haját, pár percig még figyelte, ahogy a ringó víz megtört a hullámtörőnél, majd Draco elővette a könyvét, a behűtött innivalóját, aztán elhelyezkedett ő is a nyugágyon. Az óceán hullámzását hallgatva mélyen felsóhajtott, keresztbe tette a lábát, aztán ivott egy kortyot. Még mindig szikrákat szórtak a mellkasán a vízcseppek.

Hermione fél szemmel figyelte őt, ahogy kinyitja ugyanazt az életrajzot, amit ő is olvasott. Malfoy már majdnem a felénél járt az olvasmánynak, viszont ő még csak az elején tartott, ez kicsit bosszantotta. Láthatóan a tejfölszőke férfi nagyon gyorsan olvasott és csak úgy falta az oldalakat. A boszorkány megmarkolta a saját példányát, aztán belemélyedt az olvasásba.

– Szar ez az életrajz – törte meg a csendet Draco. – Jobbra számítottam.

– Szerintem annyira nem rossz.

– Várj, amíg a közepére érsz. Tele van pontatlan adatokkal… Rémes! – mondta aztán félre dobta a könyvet a homokba. – Beszélgessünk.

– Azt ugye kiveszed onnan?

– Lehet meggyújtom.

– Nehogy!

– Így nem veszik észre a muglik.

– Egy könyvet? Normális vagy?

– Mit érdekel? Nem a te pénzed bánja – nevetett fel, aztán feltette a napszemüvegét és a kezét a feje alá téve napozni kezdett.

A boszorkány letette a saját példányát, aztán felkelt a nyugágyról, és kisétált a könyvért, lefújta róla a homokszemeket, szertartásosan lesimította a fedelet. A férfi az orrára lehúzott szemüveg felett kinézve figyelte a mozdulatait. Túlságosan is tetszett neki a látványt. Amikor Hermione megfordult és a szemébe nézett hirtelen elfelejtett levegőt venni. Kecses léptek, gyönyörű táj, megint csak elérte kábulat és a káprázat. A boszorkány végül Draco ölébe dobta a könyvet, amivel kijózanította. A varázsló fájdalmasan felnyögött.

– Óvatosabb is lehetnél! Mi van, ha egy mugli megtalálja?

– Te is vigyázhatnál! – morogta, majd lelökte magáról a vaskos olvasmányt. – Ez fájt, nagyon fájt!

– Megérdemelted.

– Veszélyesebb vagy, mint amilyennek látszol – masszírozta még mindig kicsit felszisszenve a hasát.

– Ne legyél nevetséges! Csak nem akartam, hogy valaki ezt megtalálja. Ahhoz túlságosan is sok utalás van benne a világunkról.

– Nem kell szentbeszédet tartani. Szerinted hülye vagyok? Nem hagytam volna ott kint, csak kitöltöttem rajta a pillanatnyi csalódottságomat – magyarázta a férfi, majd újra elhelyezkedett a nyugágyon és a nap felé fordult.

– Nem akarok kekeckedni, de használtál naptejet? – kérdezte Hermione egy fintor kíséretében.

– Milyen cuki, hogy érdeklődsz a bőröm egészségéért! Igazán megható – vigyorodott el elégedetten. – Egyébként, igen, használtam. Miért kérdezed? Bekennéd a hátamat?

– Dehogy… csak annyira fehér vagy, hogy szinte visszavered a napfényt, aztán meg nem túl kellemes égő bőrrel eltölteni egy nyaralást.

– Szóval mégis aggódsz értem.

– Érdeklődtem. Ennyi.

– Nyugi én mindig vigyázok magamra.

– Akkor mi az a vágás a szemöldöködben? – kérdezte bujkáló mosollyal Hermione.

– Szóval a sebhelyeinket mutogatjuk egymásnak? – nevette el magát Draco. – Van több is, ha kíváncsi vagy rájuk.

– Merlin őrizz! Nem érdekel. Csak arra utaltam, hogy mégsem tudsz magadra vigyázni. Talán csak nem verekedésbe keveredtél?

– Sötét volt, siettem, átestem egy padon. Semmi érdekes – vonta meg a vállát a férfi. – És neked a térded?

– Ja ez? – húzta fel egy kicsit a strandkendőt, aztán végigsimította az apró vágást. – Elestem a biciklivel hét éves koromban.

– Bicikli?

– Aha.

– Az meg micsoda?

– Olyan a mugli gyerekeknek a bicikli, mint a varázsló gyerekeknek a seprű – magyarázta Hermione.

– Repül? – kérdezte elképedve.

– Láttál már te repülő muglit?

– Nem.

– Akkor szerinted repül?

– Jól van, na… Honnan tudhatnék ilyesmiket?

– Gondoltam érdekelnek az ilyesmik, ha már diplomáciai ügyekkel foglalkozol. Ki tudja mikor lesz szükséged ilyen információkra.

– Voltam mugliismeret képzésen.

– Látszik, hogy figyeltél – kuncogott Hermione, majd szája elé tette a kezét. – Napszemüveg, tornacipő, baseball sapka, mint egy fiatal mugli srác.

– Bókolunk egymásnak?

– Nem, dehogy.

– Hála Merlinnek, kicsit zavarba jönnék, ha a piros bikinidet kellene méltatnom, ahogy a formás csípődre feszül. – Úgy vigyorgott rá, hogy Hermionénak kétsége sem volt afelől, hogy Draco egyáltalán nem lenne zavarban, akármit kellene megjegyeznie, bókolnia, akárkinek.

– Ez esetben örülök neki, hogy nem vagyunk ilyen viszonyban – mondta a boszorkány elpirulva tűrte a füle mögé a hullámos, kissé még nedves tincseit és lejjebb húzta a strandkenődjét.

– Örülök, hogy tetszik a szerelésem – jegyezte meg végül.

– Szoktam látni a kollégádat. Hogy is hívják? Baltazar Callahan?

– Jaj, Merlin…

– Úgy szokott kinézni, mint egy paradicsommadár, ha mugli ruhát húz – nevette el magát Hermione. – Neon zöld, neon piros… Nem szólt neki senki?

– Minek? Hadd szórakozzanak a muglik is valamin.

– Gonoszak vagytok! – csóválta meg a fejét.

– És mi újság a bűbájelemzésekkel?

– Mi lenne? Semmi. Unalmas…

– Granger, Granger, miket nem hallok. Unalmas a munkád?

– Már igen.

– És ezt bevallod nekem?

– Itt vagyunk az isten háta mögött, egy igencsak kihalt lagúnában – magyarázta Hermione. – Lehetek őszinte, ha akarom, később letagadom.

– Kezdjek félni tőled? – nevetett fel Draco.

– Ha nem dobálsz könyveket, nem piszkálsz, és nem átkozol meg, akkor rendben leszünk.

– Hű, azért rengeteg szabadságot hagytál nekem – fordult az oldalára, majd kitámasztotta a fejét. – De jól van, legyen, nincs dobálózás, se durva piszkálás, sajnos a szarkazmussal hadilábon állok, és nem akarlak megátkozni, nem teszem tönkre a vakációmat.

– Rendben.

– Az én feltételeimet meg se hallgatod?

– Mert vannak? Ezen kívül?

– Engem nem zavar, ha könyvet dobálsz, az se hogy piszkálsz és olyan átkot nem tudsz mondani, amit nem tudok kivédeni.

– Az egó…

– Ja, igen, nálam önteltebbet nem találsz ebben a lagúnában.

– Még a halakat is elriasztod.

– Vicces – fintorodott el a férfi. – Egyedül vagy itt?

– Miért érdekel? – kérdezte összevont tekintettel.

– Csak egyszerű kíváncsiság. Ha elmondod, akkor ezt is letagadhatod később, úgyhogy nem kell emiatt aggódnod.

– Egyedül jöttem – mondta végül a boszorkány, aztán lapozott egyet a könyvben, végül megunta a tettetést és félretette.

– Hogyhogy?

– Nincs különösebb oka – sóhajtott fel. – Nem igazán volt kedvem senkivel sem jönni. Nincs is ezen mit csodálkozni.

– Potter és Weasley?

– A feleségeikkel vannak.

– Weasley is megnősült?

– Igen.

– Csodák még vannak…

– Ne legyél ennyire rosszmájú! Ron… – elgondolkodott, hogy mit hozhatna fel barátja védelmében, de nem jutott eszébe semmi. – Hagyjuk inkább!

– Nekem mindegy. Bár túlságosan is szép ez a nap, hogy Weasleyről beszélgessünk. Veled mi a helyzet?

– Mégis mire gondolsz?

– Rebesgetik, hogy együtt vagy Robert Hamiltonnal…

– Ahh… Minden pletykát meghallgatsz, ami rólam szól? – kérdezte Hermione, majd ő is követte Draco példáját, aztán a feje alá tette a kezét, s felé fordult.

– Csak azt hallom meg, ami érdekel. Szóval mi a helyzet a szerelmi életeddel?

– Semmi.

– Semmi?

– Semmi.

– Gyakrabban kéne viselned ezt a piros bikinit – vigyorgott elégedetten. – A talár nem mutatja meg mennyire ellenállhatatlan vagy.

– Nincs bók.

– Ez nem bók. Ez tény. Jó formában vagy, Granger.

– Köszönöm, igazán kedves vagy – válaszolta Hermione. Túlságosan is udvariasan válaszolt, de igyekezett nem felbosszantani magát és kedélyesen elbeszélgetni a férfival.

– Szóra sem érdemes.

– És te? Mit csinálsz itt?

– Néhány baráttal eljöttünk lazulni egy kicsit – vonta meg a vállát.

– Nem együtt kellene valamit csinálnotok? – kérdezte összevont szemöldökkel. – Vagy nem ilyesmiről szól egy ilyen buli?

– Négy napig voltunk összezárva – magyarázta Draco. – Mindenki vágyott már arra, hogy egy kicsit egyedül lehessen. Bár este megint együtt fogunk vacsorázni.

– Neked nem jött össze az egyedüllét, ahogyan látom.

– Miért?

– Határozottan itt vagyok – jegyezte meg Hermione. – Persze mi nem vagyunk se barátok, se semmik egymásnak.

– Ismerősök. És nem szokott zavarni a női társaság, főleg egy olyané nem, aki piros bikinit rejteget a strandkendője miatt.

– Nagyon mély benyomást tehetett rád. Szeretnéd kölcsönkérni?

– Csere? – kérdezte egy kis mosollyal.

– Nem, nem – rázta meg a fejét.

– Hát jó. Kellene valamit enni.

– Igen, lassan dél lesz, és vissza kellene mennem.

– Nem hoztál ennivalót?

– De igen – bólogatott Hermione. – Délután el akarok menni egy helyre. Különleges növényeket nevelnek egy üvegházban. Kíváncsi vagyok.

– Értem – mondta a férfi, majd elkezdte kicsomagolni az ebédjét.

– Fish & chips? – nevetett fel a boszorkány. – Most komolyan. Eljössz egy egzotikus helyre és olyasmit eszel, mint otthon? Ráadásul a legáltalánosabb ennivalót, ami létezik.

– Most mi van? Ez a kedvencem.

– Jól van, jól van. Nem akartam kekeckedni – emelte fel kezét védekezően.

– Miért te nagyokos, mit hoztál magaddal?

– Csupa finomságot. Egy kis gyümölcssalátát, kesudiós csirkét, indonéz tésztasalátát, oh és mangó krémes kosárkákat. Aztán rám tukmáltak egy kis wokban sült csípős marhaszeleteket, sült rizzsel.

– Hány emberre készültél?

– Éhes voltam reggel, amikor kértem, hogy állítsák össze. Aztán szállodában annyira kedvesek voltak, hogy iszonyatosan sok ételt csomagoltak nekem. Nem volt szívem visszautasítani – vonta meg a vállát. – De ha akarod, kaphatsz belőle.

– Jó, legyen. Vezess be a helyi gasztronómiába, de ha gyomorrontást kapok, akkor azt megkeserülöd.

– Ne legyél nevetséges! – nevetett fel Hermione. – Varázsolj egy asztalt nekünk, kérlek!

– Rendben. – Azzal Draco felült és előhúzta a pálcáját, méltóságteljes mozdulattal átalakított egy követ asztallá.

– Ez igazán jól sikerült! – simította a végig az asztallapot. – Intarziás, tökéletes lakkozás, kicsit talán túlságosan is szép arra, amire mi akarjuk használni. Nem is emlékeztem, hogy ennyire jó voltál átváltoztatás tanból.

– Nos, a szánalmas RBF eredményeim után a szüleim kemény tanulásra fogtak – mesélte a férfi. – A háború után visszazavartak Roxfortba, hogy letegyem a RAVASZ vizsgákat.

– Megérte. – Azzal Hermione rábökött pálcájával a táskájára, majd szépen megterített. – Kész is van. Jó étvágyat!

– Neked is jó étvágyat! Igazán lenyűgöző terítés.

– Ahh, pedig a szalvéta hattyúkat már elfelejtetem, hogyan kell csinálni – sóhajtott fel a boszorkány.

– A villa és a kés mívesre sikerült.

– Köszönöm. Gondoltam illik majd az asztalhoz.

– Kicsit túllőttünk a célon.

– Valóban – mosolyodott el Hermione. Egy pillanatra egymás szemébe néztek, aztán összemosolyogtak. Úgy viselkedtek egymással, mint két udvariaskodó ismerős, de valahogy mégis, egészen barátira sikeredett ez a rögtönzött közös ebéd.

Mindketten a finom, gőzölgő étel fölé hajolva szívták be a kellemes illatokat. Egyikük sem gondolta, hogy ennyire éhesek lehetnek. Draco elővett egy bontatlan üveg limonádét és két poharat varázsolt az asztalra. Elégedett vigyorra húzta a száját, töltött mindkettőjüknek, majd intett Hermionénak, hogy kóstolja meg. A lány kinyújtotta a kezét, aztán megnézte közelebbről az üveg mintázatát.

– Komolyan Mardekár címerét varázsoltad rá? – nevetett fel a boszorkány, miközben a nap felé tartotta a poharat.

– Gondoltam vicces lesz.

– Az is. Le akarsz nyűgözni a varázsképességeiddel?

– Ha már az izmos mellkasommal nem tudlak, valamivel le kell. Egyébként lesértetted azzal az átkozott könyvvel a hasamat – jegyezte meg kissé sértődötten, miközben belekóstol a csípős marhahúsba.

– Sajnálom.

– Hagyd a fenébe! Isteni ez a marhahús – mormolta Draco, s élvezettel evett. Mindig szerette az ínyencségeket, de soha nem volt ilyesmire ideje az utóbbi időben. Állandóan rohant, soha nem volt egy szabad perce sem. Most meg egyetlen egy falat íz orgia teljesen elvarázsolta. – Megkaphatom az egészet? Akkor megbocsátok.

– Megeheted, persze. Van még itt elég.

– Hetekig képes lennék ilyet enni.

– És te kihagytad volna? – nevetett fel Hermione. – Ez igazán sajnálatos lenne. Fish & chips… Merlin káromlás lenne egy ilyen helyen, ilyen egyszerű ételt enni.

– Igazad van.

– Ilyet se gondoltam, hogy hallok tőled.

– Nem vagyok már kamasz – mondta végül Draco. – Nagyon régóta nem vagyok az. Miért kellene megint veszekedve élveznünk egymás társaságát.

– Még szerencse.

Egyszerre nyúltak a sóért, az ujjaik összeértek. Megint csak egymásra néztek, majd Draco átengedte a lehetőséget Hermionénak.

– Hogyhogy ide jöttél nyaralni? – kérdezte a varázsló hirtelen.

– Messze akartam lenni Londontól és úszni az óceánban.

– Mindkettő sikerült.

– Igen.

– Meddig maradsz még itt?

– Öt napig.

– És te?

– Attól függ a többiek meddig akarnak. Még van két hét a szabadságomból.

– Ilyen hosszú időre eljöttél nyaralni?

– Évek óta nem volt ilyen hosszú ideig szabadságon – mondta a férfi, majd hátradőlt és a mangó krémes kosárkát majszolva élvezte tovább a napfényt. – Köszönöm az ebédet!

– Szívesen. Én is köszönöm a limonádét!

– Szívesen. Adok még egy esélyt annak az életrajznak – szólalt meg Draco, aztán lesöpörte a maradék homokot a borítóról. – Lehet, hogy a vége izgalmasabb lesz.

– Talán – mondta Hermione, majd eltűntette az ebédjük maradékát. – Én is ebben reménykedem, bár a biztonságkedvéért hoztam még pár könyvet.

– Ugye nem akarod a nyaralásodat olvasással tölteni.

– Nem, dehogy.

– Ez lenne igazi szentségtörés – vigyorodott el elégedetten Draco. – Vagy nem így gondolod?

– Szörnyű, amikor a saját tanácsodat, véleményedet, fordítják ellened – csóválta meg a fejét Hermione.

– Nos, leckét is kaphatsz. Ha már engem te megismertettél a gasztronómiai csodákkal, így nekem is viszonoznom kell ezt a szívességet.

– Ne terheld magad, Malfoy! Nem tartozol semmivel.

– Este gyere el velünk vacsorázni – ajánlotta fel hirtelen. Saját magát is meglepte ezzel a kijelentéssel, de tényleg örült volna annak, ha Hermione vele tart, vagyis jobban mondva velük. – Az Arany Főnixbe fogunk menni. Nem kötelező, de ha szeretnél, akkor szívesen látunk.

– Majd meggondolom.

– Akárhogy is lesz, de ne az ágyban olvasva töltsd az estédet. Ez nem nyaralás – rázta meg a fejét. – Komolyan mondom.

– Meggondolom. De most azt hiszem, lassan visszamegyek.

– Itt hagynál egyedül?

– Egyedül? Nem. Paracelsus itt lenne veled – mutatott a borítóra.

– Nem akarsz itt maradni?

– Miért maradjak? Már lassan kezd egyre elviselhetetlenebb lenni a hőség – nyújtóztatta ki a karjait Hermione. – Különben is elég volt ennyi mára.

– Úsznod kellene még egy kicsit. Nem gondolod? – javasolta a mardekáros, miközben megint csak letette a könyvet. Sokkal izgalmasabb műsorra számított.

– Persze, ezt csak azért mondod, hogy láthasd megint a bikinimet.

– Fáj, hogy ennyire sekélyesnek gondolsz.

– Ne maradj sokáig a napon, Malfoy! – mosolyodott el Hermione. – Még a végén teljesen felforr az agyvizes.

– Majd igyekszem.

– Jó nyaralást, Malfoy!

– Jó nyaralást, Granger! Találkozunk még?

– Bármi lehetséges – húzta mosolyra a száját Hermione. Azzal eltűntette a nyugágyat, s mezítláb indult el a homokban. Draco egy ideig figyelte a kecses lépteit, ahogy átvágott a fehér homokon. Halkan felnyögött, majd kinyitotta azt az átkozott könyvet, de jó pár percig csak bámulta a sorokat, nem volt képes koncentrálni.
17 Mar 2018 by Nyx
Content Management Powered by CuteNews