Novellák


Bicikli
Bicikli

A délutáni napfényben Hermione becsukott szemmel, az arcát a nap felé fordítva ült az egyik padon, miközben az utcai zenész gitárjátékát hallgatta. Halkan dúdolva, mozgatta az ütemre a piros tornacipőbe bújtatott lábát. Nem messze tőle Draco éppen akkor fordult be a sarkon. Egy pillanatra megtorpant, és megbabonázva figyelte a rövid farmerben, ujjatlan fehér pólóban ücsörgő boszorkányt. A nap megvilágította az arcát, boldognak tűnt, eltűntek az aggodalom ráncai a homlokáról. Most még szebbnek látta. Elmosolyodott, amikor arra gondolt, milyen jó is lenne kibontatni a laza hajfonatot, ami a lány vállán pihent. Mély levegőt vett, megigazította a napszemüvegét, aztán elindult a boszorka felé.

Árnyék takarta el a napot, majd a lány hirtelen arra eszmélt, hogy megcsókolják. Kicsit ijedten ugrott egyet ültében, de amikor meggyőződött róla, hogy csak Draco Malfoy az, inkább nevetve visszacsókolt.

– Megijesztettelek? – kérdezte, miközben leült mellé a padra. – Nem akartam.

– Kicsit igen.

– Nem számítottál rám, ugye? Engem vártál egyáltalán?

Hermione elgondolkodva oldalra fordította a fejét, mintha gondolkodnia kellene a válaszon. Mély levegőt vett, az ajkába harapott, aztán elmosolyodott.

– De igen. Téged vártalak – szólalt meg végül.

– De sokáig kellett gondolkodnod rajta.

– Kivártam a megfelelő pillanatot – mosolyodott el kedvesen.

– Én meg addig majdnem tövig rágtam a körmömet. Remélem, tényleg nincsen más fickó az életedben.

– Érdekes, hogy ezt számtalan csók, egy randi és romantikus andalgás után jut eszedbe – kuncogott Hermione.

– Most már mindegy. Ha van is valakid, akkor rúgd ki! – nevetett fel Draco, majd hátradőlt a padon. – Nem vagyok az az osztozkodós fajta.

– Feltétlenül – sóhajtott fel a lány és serényen bólogatott. – Adj pár pergament, hogy megírhassam a nagy csapatnak, hogy feloszlatom őket.

– Csapat?

– Tucatnyi pasim van.

– Komolyan?

– Aha.

– Ez mindent megmagyaráz.

– És pedig?

Draco közel hajolt hozzá, hogy csak ők hallják, amit mondani akar.

– Hogy mennyire szégyentelenül viselkedtél az üvegházban.

Hermione megborzongott a hangjától vagy inkább attól, amit mondott vagy az apró csóktól, amit gyorsan a nyakára hintett. Ez a varázsló igazán értett ahhoz, hogy zavarba hozza, kifordítsa önmagából és összezavarja.

– Nem is volt egy tucat – csóválta meg a fejét.

– Sejtettem – simította meg az arcát Draco, majd ismét megcsókolta. – De lehet nekem szükségem lesz arra a temérdek pergamenre.

– Majd segítek megcímezni.

– Milyen kedves vagy.

– Küldjünk nekik aláírt fényképet rólad.

– Hogyne – vigyorgott a férfi. – Mit szólnál ehhez a felirathoz: Ezt a testet nem kapod meg többet. Csók: Draco M.

– Elég lesz a puszi is. Nehogy reményt próbálj kelteni. Az a sok szegény lány – sopánkodott Hermione. – Legyél kíméletes.

– Hogy te mennyire okos vagy.

– Azért tanultam, hogy ez pasi ezt mondhassa nekem egyszer. Már megérte az a rengeteg óra magolás.

– Gúnyos, csípős replika! Ejnye, Hermione, kezdesz elmardekárosodni vagy talán olyan tulajdonságot rejtegetsz, amiről nem tudok?

– Még semmilyen ravasz csínyt nem csináltam – jelentette ki határozott meggyőződéssel.

– Pedig reménykedtem benne.

– Talán kitalálhatok neked valamit – veregette meg Draco kézfejét. – Nagyon fogok igyekezni.

– Bicikli.

– Mi van a biciklivel?

– Mutass nekem egy biciklit! – erősködött Draco. – Említetted és kíváncsi vagyok.

– Most? – kérdezett vissza megrökönyödve. A varázsló még mindig mosolygott, és egyáltalán nem úgy tűnt, mintha viccelne, sőt meglehetősen komoly hangot ütött meg.

– Mikor máskor? Ez az idő remek lenne a biciklizéshez, nem?

– Ezer és egy fok van, tűz a nap, iszonyatosan meleg van… Ezt mások strandidőnek mondanák.

– Ahh, ne már! – cukkolta tovább. – Most megszabadultam egész délutánra a srácoktól, szóval szórakoztass.

– Nem muszáj mindennapot együtt töltenünk.

– Te hamarosan hazamész. Én majd csak két hét múlva térek haza. Addig muszáj a bimbózó románcunkat a lehető legjobban kihasználnunk, töltsük tartalmasan az időnket. Főleg, hogy holnap csak este fogunk találkozni, hacsak nem akarsz hozzánk csatlakozni egy hajókázáshoz.

– Kihagyom.

– Sejtettem – sóhajtott fel fájdalmasan. – Pedig szép az óceán.

– Felesleges lennék egy kanmurira.

– Elég nagy a hajó.

– Nem annyira, hogy nyugodtan tudnánk ápolni a bimbózó románcunkat – ismételte meg Draco szavait Hermione. – Vagy talán te máshogy gondolod?

– Akkor ma nagyon tegyél ki magadért – hajolt hozzá közel a varázsló. – Visszamegyünk az üvegházba?

– Még csak az kellene – hördült fel Hermione, majd elnevette magát. – Nem igazán lenne a legjobb ötlet.

– Akkor?

– Jó, nézzük meg az a biciklit – közölte egy mély sóhajjal. Draco arcán megjelent ismét a mosoly, amitől megint csak úgy tűnt, mintha a férfi saját maga érdemének tulajdonítaná az események folyását, holott mindössze annyiról volt szó, hogy Hermionénak nem jutott jobb ötlet az eszébe.

– Ez a beszéd.

– Ja és nem repül, hanem gurul.

– Jól van.

– Ne számíts átütő élményre – jósolta meg Hermione, mire Draco csak a szemét forgatta.

– Ne aggódj már!

– Jó az egyensúlyérzéked?

– Láttál már seprűn repülni úgy, hogy álltam a nyélen? – kérdezte, majd fél szemmel Hermionét figyelte, s csak megforgatta a szemét, de vett egy mély levegőt, és felelt a kérdésre.

– Nem.

– Talán jobb is – nevetett fel hátravetett fejjel. Hermione csak felsóhajtott, aztán felállt és kinyújtotta a kezét.

– Gyere! – mondta, aztán megfogta Draco kezét, és már el is indultak. – Biztos tudod, hogy mire vállalkozol?

– Nem igazán, de ez se lehet rosszabb, mint amikor rád támad egy csapat megvadult doxy.

– Ez egy tárgy, nem állat.

– Csak az érzésre gondoltam.

– Értem már – mosolyodott el a lány. – Sosem tanítottam ennyire idős pasit biciklizni.

– Nem vagyok százharminc…

– Nem is, de nem is vagy öt vagy hat éves.

– Miből jöttél rá? – kérdezte Draco. – Abból, hogy egy idősek vagyunk?

– Tévedés. Én idősebb vagyok.

– Áh, a tapasztalt vén boszorkány – csúfolódott, amikor is Hermione megtorolta a kijelentését. Draco fájdalmasan dörzsölgette az oldalát. – Áúú. Miért kellett megböknöd az oldalam?

– Nem vagyok vén boszorkány.

– Szexi, tapasztalt, kívánatos… Héé! Áúúú. Éppen kijavítottam magam. Erre megint támadást intézel az oldalam ellen.

– Túltoltad – sóhajtott fel a boszorkány. – Néha azt hiszem, hogy te rosszabb vagy, mint Harry és Ron együttvéve.

– Rosszabb? Ugyan már, kérlek… Potterhez hasonítasz engem?

– Meg Weasleyhez… na, tessék, kezdesz megkeverni… és Ronhoz. – Draco láthatóan remekül szórakozott Hermione zavarán, de nem tette ezt szóvá.

– Én jobb vagyok náluk.

– Van benne valami. Jobban kikészítesz, mint ők ketten.

– Semmit se láttál még – vigyorgott rá pimaszul, majd átölelte a vállát és belesúgott a boszorkány fülébe, amiért megérdemelt volna egy taslit, de a boszorkány inkább csak elnevette magát. – Most mi van?

– Túlságosan is egészséges az önbizalmad.

– Így születtem.

– Majd szólok, ha elkezdtelek sajnálni – vágott vissza Hermione.

– Messze van még a bicikli?

– Talán nem – vonta meg a vállát a boszorkány.

– Szóval csak andalgunk cél nélkül – jegyezte meg a varázsló. – Micsoda egy rettenetes fordulat.

– Jól van, jól van. Csak van itt olyan hely, ahol tudunk kölcsönözni ilyesmit.

– Nem ez a bicikli? – mutatott az óceán partján, a vízen himbálózó lélekvesztőkre.

– Nem. Vagyis az vizibicikli, de abba nem vagyok hajlandó veled beülni.

– Miért?

– Ezer és egy okom van rá. Szívesebben úsznék veled az óceánban, minthogy felboruljak egy olyan izével.

– Akkor menjünk úszni.

– Később. Előbb neked bicikli kell.

– Nem ragaszkodom hozzá – vigyorodott el ismét. – Veled úszni sokkal izgalmasabbnak hangzik.

– Az előbb még nagyon akartad.

– A piros bikinidet látni, ami passzol a tornacipődhöz, sokkal jobban szeretném látni – közölte révedezően. – Ezt hangosan mondtam?

– Igen, elég hangosan. De akkor is biciklizni fogunk.

– Nem muszáj ám.

– De, de.

– Legközelebb meggondolom kétszer, amit mondok.

– Ez egy hasznos tanács – veregette meg a karját Hermione.

– De azért kijössz velem egy utána a lagúnához? – kérdezte Draco.

– Jól van.

– Viszünk vacsit is.

– Jól van – mosolyodott el a lány. – Mit szeretnél enni?

– Nem is ellenkezel?

– Nem. Jó lenne kimenni oda. Még a csillagokat is szívesen nézném a homokban fekve, de egyedül nem mertem volna oda kimenni éjjel.

– Jól van, benne vagyok. Majd én megvédelek.

– Én is meg tudom magam.

– Akkor legalább hadd legyen meg az illúziója – adott egy apró puszit a lány arcára. – És mennyire legyek úriember?

– Amilyen tegnap is.

– Jól van.

Sokáig sétáltak, beszélgettek, nevetgéltek, minden annyira idillinek és gyönyörűnek tűnt. Csak ők ketten voltak távol mindentől, mindenkitől. Gyakran összeért a válluk, egymásra mosolyogtak, egymás kezét fogták, s együtt úsztak a rózsaszín ködben, ami egyre inkább elhatalmasodott róluk. Hermione érdeklődve hallgatta Dracót, aki sokkal érdekesebbnek, szellemesebbnek tűnt, mint azt gondolta volna. Azon kapta magát, ahogy a férfi száját tanulmányozza, miközben Draco a kedvenc helyeiről beszélt. Nem is tudta volna megmondani, hogy mi van rá nagyobb hatással, a varázsló hangja, ajka vagy amit mond. Az egész lénye lenne? Valószínűleg, így volt. Olyan más volt, ahogy egyre jobban megismerte.

– Mit gondolsz? – kérdezte a férfi. Hermione mintha egy álomból ébredt volna, és rajta kapták volna, hogy éppen teljesen máson jár az esze, mint amiről szó volt. Egy pillanatra halványan elpirult, de aztán hamar talált valamit, amivel kivághatta magát.

– Nézd csak, ott lehet biciklit kölcsönözni! – mutatott az út túloldalára lelkesen. Draco összeráncolta a szemöldökét. Látni, látott már ilyeneket, de most már nem tűnt olyan vonzónak, hogy ügyességét, rátermettségét fitogtassa.

– Aha – válaszolta rémesen röviden, aztán hagyta, hogy Hermione magával húzza és hamarosan már a megfelelő közlekedési eszköz kiválasztásával folytatták. A varázsló fintorogva járta körbe a portékát, mintha ő maga nagy szakértő lenne, ugyanakkor egyik neonszínű bicikli sem nyerte el a tetszését. Mindegyik egyformának tűnt, semmi különlegeset nem fedezett fel benne. És még csak nem is repült, de ezt a csillogó szemű Hermionénak inkább nem mondta, aki most szörnyen lelkesnek tűnt, mintha legalább a köpkő gyűjteményét akarta volna megmutatni neki. Így inkább vett egy mély levegőt, aztán feltette a leghülyébb kérdést, ami eszébe jutott.

– Ez lenne a bicikli? – kérdezte lefitymálóan.

– Igen – válaszolt Hermione türelmesen.

– Csodálatos – húzta végig Draco az egyik ujját a hozzá legközelebb eső bicikli fényesre csiszolt vázán. – Micsoda remek mugli találmány.

– Ne gúnyolódj! Mellesleg meghallhatnak.

– Nem aggódom, és persze nem érdekel.

– Tudom, te nem vagy olyan, aki az ilyesmit a lelkére veszi – csipkelődött a boszorka.

– Én nem félek a mugliktól.

– És mi a helyzet a biciklivel?

– Attól se.

– Ez nem olyan könnyű – figyelmeztette Hermione. – Mindjárt nem kellene beleugrani a feladatba.

– Féltesz engem? – kérdezte Draco, majd maga felé fordította a boszorkányt, aztán egymás szemébe néztek. A varázslóéban huncut, csillogó fény villant meg. Viccelt vagy komolyan kérdezte? Hermionénak fogalma sem volt, de hevesen dobogott a szíve. Igyekezett lazának tűnni, így csak megveregette az izmos mellkast.

– Tudsz magadra vigyázni – jelentette ki végül egy édes mosollyal.

– És ha mégsem?

– Csúnya lesz a végeredmény.

– Ápolsz majd?

– Talán.

– Én nem érem be egy talánnal – rázta meg a fejét, aztán egy kicsit közelebb hajolt Hermione füléhez, hogy csak ő hallja, amit mondd. Imádta látni, ahogy a nő megborzong az érintésétől, ahogy reagál rá. Nem akart játszani vele, hanem csak annyira magába bolondítani, ahogy a boszorkány tette vele. Nem kellett odanéznie, hogy tudja, Hermione a cseresznyepiros ajkába harap, és mély levegőt vesz. – Adj egyenes választ, kérlek!

A boszorkány habozott egy pillanatra. Borzongás haladt végig a gerincén, amikor arcuk egymáshoz ért, Draco ajka enyhén súrolta Hermione bőrét. A boszorkány ajka egy pillanatra hívogatóan szétnyílt. Elmosolyodva, lesütött szemmel állt ott, és kellett pár másodperc mire képes volt megszólalni ismét.

– Még gondolkodom rajta.

– Csak ne olyan sokáig – nevetett fel halkan, majd elhúzódott egy kicsit. – Ki tudja, mikor kell a segítséged.

– Majd én választok neked egy kerékpárt.

– Rendben.

Azzal Hermione elengedte a kezét, majd odasétált az egyik eladóhoz, aztán beszélgetni kezdtek. Mire Dracónak pont elege lett volna az egészből, már ott is álltak kint a parti sétányon, s mindketten egy-egy biciklit toltak.

– Hermione.

– Tessék?

– Kérdezhetek valamit? – tudakolta kíváncsian Draco, miközben kritikus szemmel méregette a kerékpárt.

– Igen.

– Úgy látom, hogy ezzel itt nincs rendben valami – kezdte elégedetlenül.

– Gondolod?

– Határozottan nem olyan, mint a tiéd – folytatta tovább, némi éllel a hangjában. Hermione az ajkába harapott. Hogyan is mondhatná el? Vett egy mély levegőt.

– Pontosan ugyanolyan – válaszolta a lehető legnagyobb megfontoltsággal. A varázsló elhúzta a száját egy pillanatig végigmérte a rezzenéstelen arcú boszorkányon, mintha csak hazugságot szerette volna kapni. Túlságosan is ártatlannak tűnt. Gyanús volt.

– Szívem, te nem tudsz hazudni – mosolyodott el Draco, majd még egy lépéssel közelebb lépett Hermionéhoz.

– Ezt nem igazán értem.

– Ennek négy kereke van – mutatott rá a lényeges különbségre. – Lehet, hogy egyesek szerint a varázslók nem szeretik a matematikát, de elárulom, hogy négyig el tudok számolni, sőt még iszonyatosan sokáig.

– Ez ilyen modell – vonta meg a vállát Hermione. – Nem tudom miért van ezzel ennyi problémád.

– Tudom, hogy a bi mit jelent a bicikliben.

– Komolyan?

– Lehet, hogy tévedek – vakargatta meg az állát Draco –, de mégis úgy gondolom, hogy itt valami egyáltalán nem stimmel.

– Nos, nem jártál mugliismeretre, szóval elképzelhető. De azért csak folytasd.

– Annyira nem kell ám felvágni azzal a tárggyal – horkant fel a varázsló. – Sok mindent tudok, édesem. Két kerékre utal a bi, és nem négyre. Igazam van?

– Olyan apróságokon akadsz fent – legyintetett a boszorkány. – Ez egy kis változtatás. Extra felszereltség.

– Neked viszont nincs – mutatott rá Hermione kerékpárjára. – Egyértelműen nincs.

– Nincs, valóban nincs.

– Miért?

– Nincs jelentősége.

– Szerinted nincs?

– Egyébként sincs.

– Akkor elárulod, hogy mit röhög az a kapucnis fazon rajtam ott az út túloldalán? – emelte fel a hangját egy kicsit Draco. – Várom a kimerítő válaszodat.

– Öööö szóval… ez egy tanulóbicikli.

– Tehát?

– Van rajta két plusz kerék, hogy ne ess el.

– Értem…

– Draco.

– Te nem bízol a képességeimben.

– De igen.

– Erre megszégyenítesz? Ez aztán a bizalom… Egyszerűen nem találom a szavakat.

– Szó sincs erről, csak nem akartam, hogy eless.

– Szedjük le ezt – követelte határozottan, mintha ezen múlna minden, ami a jövőben vele történik.

– De…

– Komolyan mondtam.

– Draco… nem kell bizonyítani semmit sem.

– Neked nem is – morogta a varázsló, majd elővette a pálcáját.

– Megláthatnak!

– Nem fognak – mondta, s pár varázslattal eltűntette a pótkerekeket. – Így már jobb.

– Merlinre!

– Hagyd abba az imádkozást! – dörmögte Draco, miközben rálépett a pedálra. – Megmutatom, hogyan csinálják ezt a varázslók.

– Nézni sem bírom! – takarta el egy pillanatra a szemét Hermione.

Draco csak legyintett egyet, majd felült a biciklire. Ezt is, mint minden mást olyan eltökéltséggel volt képes csinálni, hogy senkinek sem hagyta befolyásolni magát, sőt lebeszélni sem. Nem lehet nehéz, előre kell tekerni, amennyire csak tudja, aztán majd lesz valahogy.

– Nem kellene pár dolgot előtte megbeszélnünk?

– Rájövök.

– Draco, legyen eszed.

– Engem nem fog senki sem kinevetni – jelentette ki, aztán elindult a biciklivel. Először göcsörtösen jobbra-balra imbolyogva haladt előre. Hermione visszatartott lélegzettel figyelte minden mozdulatát. A varázsló persze egyáltalán nem figyelt rá. Mikor már azt hitte, hogy megy neki, gyorsabb tempóra váltott.

– Draco, az egy lejtő amerre mész. Lassíts!

De a varázsló ezt már nem hallotta, vagy ha hallotta is, fogalma sem volt mégis hogyan lassítson. Csak suhant előre megállíthatatlanul, amit a seprűn való lovaglás után először élvezett igazán.

– Lassíts! – kiabálta Hermione, miközben elindult utána. Draco megállíthatatlan volt, majdnem elgázolt egy párt, lelökött egy másik bicikliről véletlenül egy férfit, olyan eszeveszett örült gyorsasággal ment előre, hogy a boszorkány alig tudta követni. – Lassíts már az isten szerelmére!

– Nem tudok.

– Van rajta fék.

– Az melyik?

– Na, éppen ezért nem kellett volna úgy elrohannod.

– Tudálékos, boszi! Hopsz, bocsánat.

– Idióta, huligán! – rázta az öklét az idős néni, akit Draco majdnem elgázolt. – Nem tiszteli az időseket…

– Mire való ez a két kar?

– Nehogy nekem meghúzd! – emelte fel a hangját Hermione. – Vagyis csak nagyon lassan, mert ha mindkettőt hirtelen meghúzod, akkor biztos el fogsz esni.

– Akkor hozzá nem nyúlok.

– Ne tekerj annyira gyorsan!

– Mennyi bajod van. Ohh, elnézést!

– Anyádat! – hörögte a férfi, akit Dracónak sikerült egy borokba kényszerítenie.

– Látod? – mondta Hermione, aki éppen, hogy ki tudta kerülni a pórul járt pasat, aki dühtől tajtékozva megígérte Dracónak, hogy leveszi a bicikliről és megpofozza.

– Nem tehetek róla.

– Persze, hogy nem.

– Nem tudok megállni!

– Tedd le a lábad! Aztán lassítsd a tempón. Ne akarj egyszerre megállni, hanem csak fokozatosan lassítsd le magad. Oké?

– Elkopik a cipőm.

– Merlinre…

– Komoly.

– Hülye vagy, Draco!

– Dehogy…

– Oh, a fenébe, állj meg, állj meg! – kiabálta Hermione. – Ezt a kanyart nem fogod tudni bevenni.

– Hogyan? – üvöltötte a varázsló. De már nem volt ideje semmit sem csinálni, odébb rántotta a kormányt, majd bízott abban, hogy annyira nem fog fájni. A kerék megcsúszott, behúzta a féket is, amitől a lélekvesztő elkezdett lassulni, de persze ez már nem volt elég. Megingott az egész jármű, már ő maga sem tudta, hogy mi történik.

Csak a becsapódásra emlékezett, amikor a fájdalmas tüskék beleálltak a bőrébe, ütést érzett a fejében, a bicikli is rádőlt. Végre megállt. Draco perceknek érezte azt, amíg végre sikerült magához térnie a sokkból. Hermione hajolt fölé és az arcára tette a kezét. Első gondolatatát egyből tettek követték, mielőtt még a rémült boszorkány megszólalhatott volna a varázsló elkapta a csuklóját, közelebb húzta magához, aztán megcsókolta. Mikor mindketten kijózanodtak a mámorból Hermione szólalt meg először.

– Jól vagy?

– Aha. Eszméletlen volt. Megyünk még egyszer?

– Nem! – jelentette ki a boszorka. – Ennyi elég volt! Nem kell több embert ledöntened.

– Nem is rossz ez a vacak.

– Ahh…

– Komolyan mondom.

– Draco…

– Hmm?

– Te erre nem ülsz fel még egyszer. Közveszélyes vagy.

– Dehogy is.

– De igen.

– Nem is.

– Merlinre, de rossz ötleteim vannak – masszírozta meg Hermione az orrnyergét.

– Gondolod? – kérdezte Draco, miközben a lehető leghamarabb kimászott a bokorból. – De az ápolás most segítene.

– Kezeltetned kellene magad, az biztos.

– Segítesz?

– Nem.

– Most bezzeg, de határozott vagy.

– Csodálkozol?

– Hermione.

– Mi az?

– Mérges vagy rám?

– Nem vagyok, vagyis de igen – mondta, majd lemondóan felsóhajtott. – Bajod is eshetett volna.

– Esett is – mutatta a vérző, tüskékkel tarkított karjait. – Szóval most jöhet az ápolás.

– Bolond vagy.

– Dehogy vagyok.

– De igen. Hogy nézel ki?

– Még mindig szívdöglesztően.

– Az arcodon is vannak tüske nyomok – közölte a boszorkány, majd megfogta Draco állát és jobban megszemlélte. – El kell ezt tüntetnünk.

– Itt és most?

– Gondoltam rá, hogy felviszlek a szobámba.

– Tényleg? – vigyorgott Draco.

– Ne vigyorogj!

– Áúú! Nem kellene rácsapnod a kezemre.

– Még nem tudom nyűg vagy-e vagy átok.

– Én megmondom.

– Halljuk.

– Inkább egy édes teher.

– Jaj, Draco – nevette el magát Hermione. – Menjünk!

– Hozzád vagy hozzám?

– Hozzám.

Draco nem szólt semmit, csak mosolygott, aztán csak összefűzte az ujjaikat és elindultak Hermione szállása felé. Egymásra néztek, majd elmosolyodtak. Szótlanul haladtak egymás mellett és hamar megérkeztek a boszorkány szállodájához. Nyílt az ajtó, majd Hermione előre ment.

– Nem akarsz bejönni?

– Nem is tudom – dőlt neki hanyagul Draco az ajtófélfának.

– Bizonytalan vagy? Te?

– Áh, csak most belépnék a privát szférádba.

– Eddig sem zavart az ilyesmi – mosolyodott el Hermione, majd közelebb lépett, és megragadta a férfi pólóját. – Na, gyere be, Malfoy, hadd ápoljalak egy kicsit!

– Ezt mondd újra olyan szexi, mugli ápolónő ruhában – incselkedett Draco. – Igazán lenyűgöznél vele.

– Honnan tudsz te ilyesmiről?

– Nagyon sok mindenről tudok – vigyorgott még mindig, miközben végigsimította Hermione arcát, aztán a füle mögé igazított egy tincset. – Olyan sok mindenről, hogy nem is hinnéd.

– Tényleg?

– Igen.

– De én is tudok valamit.

– Micsodát?

– Azt, hogy ha nem fertőtlenítjük ezeket a sebeket, akkor csúnyán fogsz kinézni.

– Én? Soha.

– Vörös csíkos lesz – mondta Hermione. – Ülj le az ágyra!

– Parancsolgatsz?

– Nem igazán.

– Pedig úgy hangzott – bólogatott hevesen a férfi. – Nagyon is úgy hangzott.

– Leültetlek, ha nem vagy rá hajlandó. – Azzal Hermione elindult befelé a fürdőszobába.

– Amúgy túl dramatizálod ezt az egészet – jegyezte meg a varázsló és mélyet sóhajtott. Mégis leült, s várta, hogy a boszorkány visszajöjjön a fürdőszobából. – Annyira nem sérültem meg.

– Kicsit bűntudatom van – mondta a boszorkány, miközben visszajött egy pár vattakoronggal és egy üvegcsével. – Nem kellett volna biciklire ültetnem téged.

– Élveztem.

– Úgy közlekedsz, mint egy őrült – jegyezte, miközben közelebb lépett Dracóhoz, aki felnézett rá. Hermione hátrasimította a varázsló haját és a homlokával kezdte, óvatosan, vigyázva, nehogy fájdalmat okozzon.

– Megesik az ilyesmi – vonta meg a vállát a férfi, aztán a boszorka derekára tette a kezét, és magához húzta, pontosan úgy, hogy Hermione kénytelen legyen az ölébe ülni. – Nem ez lenne az első eset, hogy őrült dolgot csinálok.

– Előfordul.

– Veled is?

– Most is őrült dolgot csinálok – suttogta Draco fülébe. Aztán tovább folytatta a sérülések ecsetelését. – De annyira nem tűnik őrültségnek, mint amilyennek gondolom.

– Nekem sem – csóválta meg a fejét a varázsló. Aztán kitört belőle a nevetés, miközben szorosan összefont a karját Hermione derekán.

– Miért nevetsz?

– Tudod, van benne valami iszonyatosan vicces, ahogy elképzelem a szüleim arcát – nevetett továbbra is.

– Az enyémek nem fognak megbotránkozni. De a barátaim…

– Elszökünk?

– Aha. És hová?
– Ahol nem ismernek, és nem zargatnak minket.

– Az első mugli falu jó lesz – sóhajtott fel Hermione, aztán kitört belőle a nevetés. – Majd keresünk neked valami egyszerű mugli foglalkozást.

– Hát ennyire nem akartam eltávolodni a varázsvilágtól.

– Akkor végigjárjuk a lépcsőt.

– De folytassuk valami mással – mosolyodott el ismét, aztán megcsókolta a boszorkányt, miközben végigsimította a gerincét. – Eleget ápoltál.

– Gondolod?

– Igen, a többi meg fog gyógyulni magától – bizonygatta Draco. – Mi lenne, ha valami mást csinálnánk?

– Mire gondolsz?

– Elmehetnénk a lagúnához.

– Most?

– Jó lenne – mormolta a férfi. – Persze, csak ha nem akarod, hogy folytassam azt, amit elterveztem.

– Meg se merem kérdezni, hogy mire gondolsz – simult hozzá Hermione.

– Igyekszem úriember lenni.

– Tényleg? Taktikát váltottál?

– Mondhatjuk így is – nevetett Draco.

– Nem lehet rajtad kiigazodni.

– Szeretem a dolgokat összezavarni.

– Engem összezavarni – mondta Hermione, miközben a két tenyerébe fogta a varázsló arcát és lágyan megcsókolta. Ráérősen, felfedezve mindent apró részletét a mosolygó ajaknak. Bizsergés, mintha ezernyi apró katicabogár mászott volna végig a gerincén, a karjain, s ahogy Draco megérintette a combját, a bizsergés eljutott a lábujjáig is. Elmélyült a csókjuk. A férfi másik keze a hajába túrt.

A varázsló megszakította a csókot, s összesimulva, arcukat összeérintve ziháltak egymás karjaiban. A szívük hevesen vert.

– Te akarsz engem összezavarni, Hermione.

– Én?

– Pontosan.

– Mégis csak mennünk kellene.

– Igen – suttogta, miközben a boszorkány nyakát csókokkal borította be. Lassan eldőltek az ágyon. El akarta csábítani, magához ölelni, ahogy a csak lehet, eszét akarta veszteni, elmerülni abban az érzésben, ami annyira felvillanyozta, ahogy eddig még semmi.

– Akkor menjünk.

– Csak egy percet adj még.

– Éhes vagyok.

– Szobaszerviz?

– Most nem. Gyere! – mondta a boszorka, majd felkelt és kinyújtotta a kezét.

– Jó, megyek…

– Hol a lelkesedésed?

– Feküdj vissza mellém és megmutatom.

– Draco…

– Jó, megyek már.

***

Később, amikor beesteledett együtt feküdtek a homokban, kezüket összefonva. Milliónyi csillag gyúlt fent az égen, s már órák óta nézték a pislákoló, apró fénypontokat. Meghitt pillanatban Hermione úgy érezte, hogy a szíve megtelt valamiféle különös boldogsággal, ami teljesen kitöltötte azt, amit eddig semmi más sem. Túlságosan is félelmetes volt és borzongató volt az érzés. Mégis belevetette magát, úszott árral, nem harcolt ellene. Hermione hallgatta, hogy Draco miről mesél, miközben a tenyerét masszírozta. Megnyugtatóbb nem is lehetett volna ez az este. A szél az óceán felől friss fuvallattal érkezett, hallgatták a tenger hullámzását, olyan volt, akár a paradicsomban.

– Hagyod, hogy órák óta beszéljek – váltott témát a férfi.

– Szeretem hallgatni a hangodat.

– Nincs ebben semmi különleges, és annyi marhaságot összehordtam neked…

– Tényleg?

– Minden igaz volt, csak nem is tudom, sokat beszéltem. Nem szoktam senkivel sem ennyit beszélgetni.

Hermione az oldalára fordult, majd a kezét Draco mellkasára téve befészkelte magát a férfi mellé.

– Nem baj. Olyan jó így itt.

– Igen. Túlságosan is jó.

– Nem akarok elmenni.

– Egyetlen egy szavadba kerül és elintézem – jelentette ki a varázsló határozottan.

– Nem lehet. Ott van az életem, a munkám, a barátaim Londonban.

– Új életed, új munkád és új barátaid is lehetnek – mondta Draco tárgyilagosan.

– A régieket szeretem – sóhajtott fel Hermione.

– Majd megszereted az újakat.

– Draco… te is tudod, hogy ez nem így megy – csóválta meg a fejét a boszorkány. – A nyárnak hamarosan vége lesz.

– De nincs még vége.

– Tudom.

– Te vagy az első boszorkány, aki nem ugrana arra a lehetőségre, hogy még hónapokig nyaralhasson.

– Nagyon is józan vagyok ahhoz, hogy tudjam, ez csak egy álom lenne.

– Álom?

– Igen. Nem vagyok az a tétlenfajta – folytatta Hermione, miközben apró köröket írt le Draco mellkasán.

– Ohh, hát én sem gondoltam, hogy csak aszalódnánk a napon.

– Hanem?

– Néha bemennénk az árnyékba – nevette el magát.

– Te bolond.

– Olyan sok helyre elmennék – folytatta Draco az álmodozást. – Ha csak a családi vagyon örököse címet magamra venném, akkor meg is tehetném, de azért a függetlenség se olyan rossz.

– Hova mennél legszívesebben?

– Tibetbe mondjuk.

– Tényleg?

– Igen.

– Miért pont oda?

– Nem tudom – vonta meg a vállát. – Most ez jutott az eszembe. Te hova mennél el?

– Japánba.

– Igen?

– Élénk ott a varázslókultúra.

– Igen, valóban.

– Viszont most nem fogok veled világkörüli nyaralásra menni – jelentette ki. – Haza kell mennem.

– Miért?

– Rengeteg dolgom van.

– Komolyan?

– Halaszthatatlan ügyet – sóhajtott fel. – Különben is korai lenne.

– Korai?

– Igen. Alig pár napja melegedtünk össze.

Draco mély bariton hangon felnevetett.

– Miért nevetsz?

– Összemelegedtünk? Még nem annyira – mosolygott tovább, majd egy apró csókot nyomott Hermione homlokára. – Ezer és egy éve ismerjük egymást. Gondoltad volna?

– Nem hiszem.

– De titkon vágytál rám mindig is.

– Hát persze, Draco, majdnem elepedtem a vágytól hosszú és hosszú éveken keresztül – sóhajtott fel színpadiasan Hermione. – Nem is tudom eddig hogyan bírtam ki nélküled.

– Gúnyolódj csak – csiklandozta meg az oldalát Draco. – Tudom, amit tudok.

– Nem tudsz te semmit.

– De most azért oda vagy értem.

– Annyira azért nem – szólalt meg Hermione egy kis gondolkodási idő után.

– Szörnyen igyekeznem kell, hogy oda legyél értem, igaz?

– Úgy tűnik, hogy igen.

– Most már kezdenem is kell – jelentette ki, aztán már be is csúsztatta kezét a boszorkány derekát.

– Túlzásokba ne essél, Draco!

– Imádom, ahogy a nevem mondod.

– Malfoy!

– Ezt még jobban.

– Merlin! – sóhajtott fel Hermione, majd elnevette magát, amikor a férfi megcsókolta a nyakát.

– Ilyen hamar elfelejtetted a nevem?

– Megesik.

– Az enyémet nem fogod.

– Gondolod?

– Biztos vagyok benne.

– Túl magabiztos vagy.

– Így születtem.

– Szerény vagy.

– És szuper szexi – nevetett Draco. – De nem vagyok önelégült, csak viccelek.

– Nekem ne akard beadni, hogy vannak komplexusaid – mosolygott Hermione, miközben a varázsló haját simogatta. – Nem tűnsz olyan típusnak.

– Rengeteg komplexusom van.

– Oh, hát ez remek.

– Nehéz időszak elé nézel, édes – nevetett, majd fölé hajolt és megcsókolta Hermionét. – Megéri szerinted?

A boszorkány a kezét felcsúsztatta a férfi arcára, majd a hüvelykujjával egy apró kört írt le a finom metszésű arcélen.

– Szóval bizonytalan vagy?

– Kicsit.

– Nem látok a jövőbe.

– Én sem – csóválta meg a fejét. – Bízom benne, hogy mielőtt megtorolnád rajtam az összes ellened elkövetett bűnömet, addig lesz pár boldog hónapunk.

– Nem vagyok bosszúálló típus.

– Biztos?

– Biztos.

– Akkor jó.

– Ettől félsz, hogy bosszút állok rajtad?

– Megfordult a fejemben – mondta Draco, aztán a hátára feküdt és felnézett a csillagokra.

– Ahh…

– Beszéljünk másról.

– Jól van.

– Ezt a holnapi hajókázást nem várom – szólalt meg unottan.

– Kikapcsolódni mész. Az jó, nem?

– Nem. Akkor se rajongtam érte, amikor először felmerült, csak a többiek leszavaztak – magyarázta Draco. – Lemondanám, de már nem tudom.

– Semmi baj.

– Velünk jössz? – kérdezte a férfi, majd felkönyökölt. – Tudom, hogy nemet mondtál, de gondold át még egyszer.

– Jó ötlet ez?

– Sok lesz a pia – sóhajtott fel, majd fel is nyögött. – Szörnyű egy nap lesz. Egyszerűen rémes. Lehet mégis jobb, ha inkább nem jössz. Így is a kedvemért jönnek vissza, meg persze még több piáért.

– Annyira csak nem lesz szörnyű.

– Na, jó nem az, de inkább veled lennék.

– Ez igazán kedves tőled – mondta Hermione és boldogan elmosolyodott.

– Kedves? Nem, inkább számító. Mert órákig akarok veled csókolózni.

– Ne hozz zavarba! – szólalt meg, majd inkább elkapta a tekintetét.

– Este azért találkozunk?

– Igen.

– Rendben van. Menjünk vissza, késő van.

– Igaz – vett egy mély levegőt.

– Gyere, édes, visszakísérlek a szállodába! – Draco felállt és kinyújtotta a karját.

– Semmi marasztalás? – húzta egy huncut vigyorra a száját a boszorkány.

– Ma nem – rázta meg a fejét. – Ma úriember vagyok.

– Oh.

– De azért csók nélkül nem fogsz itt hagyni. – Draco magához ölelte Hermionét, s mielőtt hoppanált volna vele a szállodába lecsapott az ajkaira és szorosan magához ölelte. A világ forgott körülöttük, elveszett a talaj a lábuk alól, egy színes örvénybe kerültek, amiből nem akartak kiszabadulni. Hermione ajka bizsergett a csóktól, a teste még remegett, amikor végre Draco elengedte. Mindkettőjüket megcsapta a hűs esti szél.

– Jó éjt, Hermione!

– Jó éjt, Draco!

– Holnap este.

– Igen. Holnap.

– A francba az egésszel! – fakadt ki mérgesen. Magához húzta a Hermionét és egy újabb csókban forrt össze az ajkuk. Mámoros érzés volt. Még a szívük is beleremegett. Órákig maradtak, így, egymást ölelve, csókolva, mint két vágytól túlfűtött kamasz. Végül homlokukat összeérintve, sokáig szaporán lélegezve próbáltak újra visszatérni a valósba. Draco felcsúsztatta a kezét Hermione arcára és megsimogatta a selymes bőrt.

– Bár több önuralmam lenne – mormolta Draco.

– Mintha nekem több lenne – nevetett fel Hermione.

– Veled maradnék egész éjjel.

– De nem ma este.

– Jól van – bólogatott aztán egy apró puszit nyomott az arcára. – Jó éjt!

– Neked is jó éjt!

Draco még rákacsintott mielőtt köddé vált. Hermione pedig még jó pár percig a falnak dőlve igyekezett magához térni. Végül erőt vett magán és elindult a szobája felé.
17 Mar 2018 by Nyx
Content Management Powered by CuteNews