Novellák


Búcsú a nyártól
Búcsú a nyártól

A türkizkék óceán lustán hullámzott a lagúnában. A víztömeg felől kellemes szél fújt, ami enyhítette kissé a meleget. Minden nyugodt volt, akár egy földi édenkertben, mentes minden zajtól, stressztől, csak maga a színtiszta harmónia. A nap magasan fent járt az égen, ezernyi arany csillámként tükröződött vissza a víz felszínén. A fehér homokban Draco és Hermione feküdtek egymás mellett a törölközőn. A férfi a boszorkány fölé hajolt, s elmélázva figyelte, ahogy a karcsú testén megcsillantak a vízcseppek, áhítottal simította végig a selymes combot, majd felfelé haladt az oldalán, amitől Hermione megremegett egy kicsit.

– Mit csinálsz? – kérdezte, majd egy kicsit oldalra fordult és most már egymás szemébe néztek. – Csiklandozol.

– Pontosan ezért csinálom – mondta, aztán ujjhegyével végigsimította a lány kecses derekát. Megbabonázta ez a látvány, legszívesebben… mélyet sóhajtott. Még soha nem volt ennyire erős vágya, még soha nem kellett ennyire uralkodnia magán. Mindig is úgy gondolta magáról, hogy rémesen fegyelmezett és képes minden helyzetben józanul gondolkodni, de most… Olyannak érezte magát, mint egy zabolázatlan kamaszfiú.

– Áh, szóval szándékos volt – nevetett fel a lány, miközben elmerült a huncut szürke tekintetben, ami úgy fürkészte, mintha csak egyetlen egy hajszál választaná el attól, hogy újra megcsókolja. Hermione lágyan az ajkába harapott, s kissé libabőrős lett a férfi érintésétől.

– Még szép, de vannak egyéb szándékaim is – vigyorodott el, s megérintette a boszorkány arcát, kissé közelebb hajolt és ajkuk összeért. Lassan csókolta meg, egyetlen egy percet sem akarna elveszteni, ki akarta élvezni. Hermione azonnal felelt az édes felhívásra. Egymásra mosolyogtak, amikor befejezték a csókot. Draco hátrasimította a nedves hajtincseit, aztán elnyúlt a törölközőn, magával húzva Hermionét. Egymáshoz simulva feküdtek, s hallgatták hullámok halk moraját, ahogy tajtékot vertek a partmenti sziklákon.

– Annyira jó itt – szólalt meg Hermione halkan. De ahogy kimondta egyből elszorult a torka, attól félt, hogy elillan ez a pillanat és mindkettőjüknek vissza kell térnie a jelenbe. Még órák voltak addig… A kezét a férfi mellkasára tette, majd mélyen felsóhajtott.

– Igen. Kezdem egyre jobban élvezni – nevetett fel Draco elégedetten. – Máskor is lehetne olyan, hogy véletlenül egy helyre megyünk nyaralni.

– Gondolod?

– Igen – válaszolt gyorsan. – Ez is egészen jól sikerült. De most már nem szabadulsz meg tőlem. Szóval bármilyen terveid is voltak jövő nyárra, ajánlom, hogy én is benne legyek.

– Oh, igen? – mosolyodott el. – Majd megpróbállak beilleszteni a programomban. De egyelőre még messze van. Hiszen még jó ideig nem fogsz visszajönni Londonba, a jövő évi nyaralásig pedig még van egy egész év.

– Másfél hét és újra Londonban leszek. Az annyira nem hosszú idő, vagyis remélem, hogy nem az. Addig álmodozhatsz rólam. – Hermionénak nem kellett felé fordulnia, hogy tudja milyen pajzán vigyor jelent meg a férfi arcán. – Lehet pajzán is, de el kell mesélned.

– Ne viccelődj!

– Lényeg, hogy hiányozzak.

– Kár, hogy elmegyek – mondta, majd hozzásimult a varázslóhoz. – Hiányozni fog ez a magabiztos szarkazmus.

– Maradj még! – mormolta Draco, majd apró csókot nyomott a boszorkány homlokára. – Csak most kezdtük el.

– Tudod, hogy nem lehet – sajnálkozott a boszorka, miközben apró köröket írt le a férfi mellkasán. – Vissza kell mennem, de legszívesebben itt maradnék.

– Miért törődsz ilyesmivel? Egyszerűen ne menj vissza! – javasolta kissé mérgesen. – Hivatkozz valami betegségre vagy munkaundorra. Aztán gondoskodom róla, hogy jól érezted magad.

– Kirúghatnak, és akkor nem lesz munkám. Így már annyira nem vicces az egész.

– Majd én felveszlek – ajánlotta fel olyan vigyorral, mintha legalább egy rangos bájital versenyt megnyert volna. – Mindig is szerettem volna egy ilyen gyönyörű, éles eszű, kívánatos titkárnőt magamnak.

– Meghiszem azt – kuncogott fel a boszorka.

– Mindig együtt mehetnénk nyaralni – mondta elmélázva, miközben Hermione karját simogatta –, konferenciákra is, munka után pedig hazavinnélek magamhoz.

– Nem tudnál annyira fizetni, hogy veled dolgozzak – kuncogott a boszorkány.

– Hidd el, jól el vagyok eresztve!

– Örökség?

– Az is. De inkább a lehengerlő meggyőzőképességemmel akarlak elkápráztatni.

– Nem érdekel a pénzed különben sem – mosolygott Hermione. – De az a lehengerlő meggyőzőképességedről szívesen hallanék.

– Attól függ mennyire gondoltad komolyan, hogy mégis elfogadod az ajánlatomat és maradsz itt velem. Mert, ha már eldöntötted, akkor a meggyőzőképességemet inkább máskor vetném be.

– Sajnos visszamegyek.

– Előbb kellett volna gondolkodnom – sóhajtott Draco. – El kellett volna vinnem téged valami lakatlan helyre, ahol az erdőben sátraznánk.

– Annak is megvan a maga varázsa – nevetett fel nosztalgikusan. – Nem gondolod?

– Összebújni egy kis helyen. Ez az egyetlen dolog, amit a sátrazásról eszembe jut, és veled szívesen összebújnék.

– A hidegben.

– Igen, pontosan. De itt jobb a melegben – mondta Draco, majd játszadozni kezdett a boszorkány bikinijének a pántjával.

– Nehogy megint kikösd nekem! – figyelmeztette a boszorkány, aztán megfogta a férfi csuklóját.

– Miért nem? – kérdezte, miközben apró csókkal támadást intézett Hermione erkölcsei ellen.

– Mert nem tudom újra megkötni – próbálkozott a gyenge kifogással. Csak egy hajszálon múlt, hogy ne adja meg magát a férfinak.

– Majd segítek – súgta szenvedélyesen. – Nem kell aggódnod emiatt.

– Mire megyek a te segítségeddel? – tört fel belőle a sóhaj.

– Azért néha használható is vagyok.

– Remélem – nevetett fel Hermione.

– Csak bízd rám magad! – mondta Draco, majd gyengéden kihúzta a karját a feje alól, megint a boszorkány fölé hajolt.

– Mire készülsz?

Draco előhúzta a pálcáját, Hermione összevont a szemöldökét, a férfi egyértelműen varázsolni készült.

– Nem mondod meg? – kérdezte újból. A varázsló egy apró csókkal válaszolt. – Megint le akarsz venni a lábamról?

– Sokat beszélsz.

– Szeretném…

– Olyan kíváncsi vagy – vigyorgott, miközben egy bűbájjal életre keltette a fürdőruha pántjait, amik lassan kezdték kioldani egymást.

– Gondolod, hogy más nem lenne kíváncsi, amikor a bikini felsőjétől szabadítod meg éppen? – sóhajtott fel, miközben a vékony pántok gyengéden súrolták a vállát.

– Annyira nem vagy ártatlan, hogy meg kelljen magyaráznom, hogy mire készülök.

– Szemtelen vagy, szégyentelen, és honnan veszed, hogy én ezt akarom?

– Reméltem, hogy ezt akarod – mormolta, miközben apró csókokat lehet a nő kajára, elmosolyodott, amiközben Hermione halk sóhajtását hallgatta. – Engedd el magad!

– Hogyan? Bárki megláthat – harapott az ajkába. A tekintetük találkozott. A szürke szempár minden apró rezdülésre figyelt.

– Gondolod? – sóhajtott fel Draco.

– Igen.

– Miért zavar ez? Így még izgalmasabb – elvigyorodott. Hermione nem volt biztos benne, hogy a férfi viccel vagy teljesen komolyan gondolja, amit mondott.

– Izgalmas? Hát nem tudom…

– Édes vagy, amikor ennyire elpirulsz – mosolyodott el Draco. – Ennyire megbotránkozni…

– Én nem szoktam ilyesmit csinálni – biggyesztette le az ajkát.

– Nem? Ki gondolta volna? – nevetett fel, majd egy apró puszit nyomott az arcára.

– Gúnyolódsz?

– Dehogy… Fel kell forgatnom a világodat, Miss Granger. És a szex a tengerparton csak a kezdet – folytatta vigyorogva, amitől Hermione még inkább elpirult.

– Úgy mondod, mintha ez egyfajta küldetés lenne.

– Hmm, inkább ki akarom használni az időt, ha már nem akarsz itt maradni velem. Pedig segítenék kifogást találni, hogy miért kellett itt maradnod.

– Igen?

– Remek okokat tudok – jelentette ki Draco.

– Például?

– Segítened kellett nekem.

– Neked? Miben?

– Hmm… diplomácia vészhelyzet…

– Tudod, hogy…

– Tudom – bólogatott a férfi.

– Draco.

– Tessék?

– Semmi.

– Mi a baj?

– Csak… Mindegy.

– Még mindig kétségeid vannak, igazam van? – kérdezett rá egyértelműen.

– Van pár.

– Nekem is van pár – vallotta be végül.

– Akkor mi legyen?

– Majd egyszer beszélünk róla – mondta lágyan, s egy varázslattal odébb röptette a bikinifelsőt. – De most ne is beszéljünk erről. Elrontanánk vele ezt az egész napot.

– Gondolod?

– Tudom – bólogatott a férfi. – Inkább csókolj meg újra!

– Olyan őrültek vagyunk.

– Én nem – rázta meg a fejét.

– Nyilvános helyen…

– … ahol nincs senki.

– De…

– Jó, megoldom, és ne aggódj!

– Jó.

– Salvio hexia – mondta ki az első varázsigét, majd megcsókolta a boszorkányt. Még az ajka a lányért érte, miközben a második bűbájt is kimondta, s a varázspálca a karjára tapadt. – Repudio muglicum. Így már jobb?

– Sokkal.

– Végre – nevetett fel a varázsló, aztán megszabadította a bikini alsótól is. Elmerültek a mámorban, s a hullámzó óceán ritmusára szerették egymást.

***

Hermione hirtelen arra eszmélt, hogy visszakerült a hétköznapok szürke mókuskerekébe. Esett az eső, hideg és rosszkedvű volt. Az időjárás is az ő kedvét idézte. Hiányoztak a gondtalan napok, a meleg, a nyár, a homok, de legfőképpen Dracót hiányolta. Valóság volt egyáltalán? Kihúzta a fiókját, aztán megnézte a leandert, amit Draco varázsolt neki. Elmosolyodott, de fájdalmasan fel is sóhajtott. Még annyira sokára fognak újra találkozni… Bárcsak visszamehetett volna.

Máskor örült volna az új kihívásnak, ami elé főnöke állította, de az óceánparton töltött színes napok emléke igencsak élénken élt még az emlékezetében. Nem is beszélve a tejfölszőke varázslóról, aki még most is, mintha ott lett volna vele. Képzeletében most is itt volt vele, azzal a szemtelen vigyorával ült le az asztalára, édes semmiségeket suttogott a fülébe, olykor, mintha megfogta volna a kezét, megcirógatta az arcát, legvadabb pillanataiban meg is csókolta. De mindez csupán a képzelet játéka volt. Az irodában csak Hermione pennájának sercegése hallatszott, s az eső ütemes kopogása, ami a megbűvölt ablakok felől érkezett. Gépiesen végezte a feladatait, s beleolvadt a minisztérium arctalan tömegébe az álmodozásaival együtt.

Gyakran pillantott az órájára, mintha csak az időt akarná siettetni, de az csak ólomsúllyal vánszorgott tovább, minden egyes eltelt perc egy hosszú szenvedés volt.

– Miss Granger? – zavarta meg egy pillanatra a főnöke.

– Igen, Mr Burnett?

– A jelentése mikor lesz készen?

– Nemsokára megkapja.

– Rendben. Köszönöm!

– Nincs mit.

Miután elment, Hermione felsóhajtott, aztán úgy döntött ideje lenne meginni egy kávét. Felkelt az íróasztalától, s elindult a konyha felé, ahol az osztályon dolgozók gyűltek össze. Mikor Hermione belépett csak két ember lézengett a helyiségben. Köszönt, aztán gépiesen töltött magának a kávéból, amikor egy boszorkány viharzott be az ajtón.

– Hermione, de jó, hogy megvagy! – támadta le lelkesen. A lány nem tudta a kollégája viselkedését mire vélni, hiszen sosem voltak igazán jóban, most pedig a karjára csimpaszkodva rángatta az izgatott szőke hajú boszorkány.

– Mi a baj, Wendy? – kérdezte fáradtan. – Megihatom a kávét előbb vagy azt is kirázod a poharamból?

– Hoztak neked valamit, amit át kellene venned – közölte izgatottan. – Nincs rajta címzés, és biztos…

– Nekem? – kérdezte összevont szemöldökkel Hermione. – Nem emlékszem, hogy bármikor rendeltem volna ide bármit is.

– Igen, neked. Gyere már! – unszolta a lelkes boszorka. – Egy igencsak jóképű férfi hozta, és addig nem hajlandó elmenni, amíg át nem veszed a csomagot.

– De a kávém…

– Hagyd már! Mindjárt elmegy a futár.

Hosszú léptekkel haladtak egymás mellett, majd elérték a recepciós pultot. Először megdobbant a szíve, amikor meglátta a magas, szőke férfit, de amikor megfordult a boszorka rájött, hogy nem az a személy volt, akire várt. Hermione aláírta az átvételi papírokat, aztán megkapta a kis csomagot. Wendy eközben szemtelenül flörtölt a fiatal férfival, egyúttal nyakát is nyújtogatva figyelte Hermionét, de a boszorkány igyekezett diszkréten eltakarni a címzést.

– Oh, kitől kaptad? – kíváncsiskodott tovább Wendy, miközben vágyakozva intett búcsút a futárnak. – Csak nem egy titkos hódoló?

– Nem, nem.

– Hanem?

– Csak egy szimpla irodai ügy – vonta meg a vállát. – Semmi érdekes. Néhány gémkapocs.

– Aham… – Wendy persze nem hitt neki. Túlságosan is gondos, és precíz volt a csomagolás ahhoz, hogy irodai csomag legyen. – Nem is említetted, hogy milyen volt a nyaralás?

– Nagyon jó, visszamennék – közölte Hermione. Ennyi kellett csak Wendynek, mert legalább egy negyed órán keresztül faggatta a boszorkányt, mire el tudott szabadulni. Hevesen dobogó szívvel, és szapora léptekkel haladt vissza az irodájába. Becsukta maga mögött az ajtót, aztán letépte a csomagolást és kinyitotta a dobozt.

Egy bíborszínű leander volt benne. Ugyanolyan, amit Dracótól korábban kapott. Hermione elmosolyodott, most már nem is volt kétséges kitől kapta, belenyúlt a dobozba és óvatosan kiemelte. A virág szárára egy üzenetet tekertek, a boszorkány legörgette a pergament, aztán kisimította.

Őrülten hiányzol!

D.

Megdobbant tőle a szíve. Nem volt hosszú üzenet, nem is volt ömlengős. Az nem is Dracóra vallott volna. Mégis neki ez olyan volt, amitől megdobbant a szíve, bizsergett a bőre, és őrülten vágyott arra, hogy a varázsló ismét vele legyen. Elmosolyodott, s mintha az egész világ újra színessé változott volna, kisütött a nap, az esőfelhőket elűzte az érzés. Szórakozottan pörgette az ujjai között a virágot, és legalább még ezerszer elolvasta az üzenetet. Nagyon nehezen tudta magát rávenni, hogy tovább dolgozzon. De végül teljesen belemerült a jelentésbe. Az idő telt, már legalább egy tucat jelentést, feljegyzést megcsinált, sőt majdnem beérte magát, amikor az órájára nézett. Négy óra volt, haza kellett mennie végre. Összepakolt, aztán megfogta az esernyőjét, és amilyen gyorsan csak lehetett elhagyta az épületet.

Kint zuhogott az eső, mintha dézsából öntötték volna, de Hermione mégis úgy döntött, hogy nem hoppanál, hanem inkább gyalog teszi meg az utat hazafelé. Szerencsére nem lakott túl messze, így nem volt gond. Átvágott a parkon, mélyen magába szívta friss illatot. Még mindig a nyaralás járt a fejében, így észre sem vette, amikor egy az egyben belegyalogolt az egyik tócsába. Elfojtotta a káromkodását, majd végül megadta magát és inkább hazahoppanált.

Éppen az ajtóba érkezett meg, amikor elkezdett egyre hevesebben esni az eső. Hermione megborzongott és egy pillanatra megfordult. Az utca kihalt volt, senki sem mászkált erre. Egy ideig az előtető alól figyelte, ahogy a vízcseppek ütemesen csapódnak bele a tócsákba, majd a víz elsodorja a faleveleket a csatornáig. Az esőfüggönyben egy, magas, hórihorgas alak tűnt fel. Fekete csukja volt a fején, mintha legalább egy bűnöző lenne, de a boszorkány tudta, hogy egy talárról volt szó. Sok varázsló és boszorkány élt itt a környéken, így ez nem tűnt szokatlannak. Felsóhajtott, aztán előkereste a kulcsát, s benyitott a lépcsőházba, majd komótosan elindult felfelé a lépcsőn. Mikor a lakása ajtajához ért egy pillanatra megtorpant. Valami volt a kilincsen, pálcát gyújtott, hogy jobban lássa. Egy leander volt ismét. Majdnem eldobta a pálcáját, amikor meglátta.

– Mi a fene? – fakadt ki egy kissé félhangosan. – Mégis hogyan?

– Mert hiányoztál – szólalt meg Draco mögötte. Éppen akkor vette le a fejéről a csuklyát, amikor Hermione megfordult, a szájára tette a kezét és elejtette a pálcáját, ami egészen a férfi lábáig gurult.

– Te mit csinálsz itt? – vonta kérdőre cincogó hangon.

– Haza jöttem a nyaralásból és gondoltam meglátogatlak. Már voltam itt pár órája, de akkor még nem voltál itthon. Ennyire ne nézz rám ijedten!

– Ne csodálkozz, hogy megijedtem! – mondta, majd egy kicsit közelebb lépett hozzá. – Tényleg itt vagy?

– Igen. Draco Malfoy személyesen, semmi trükk, semmi százfüléfőzet – válaszolta, miközben fürgén lehajolt és felvette a boszorkány pálcáját. – De ha akarod, próbára tehetsz, elmondom, hogy mit műveltél velem a tengerparton, az üvegházban, a táncparketten, az ágyamban…

– Nem kell – pirult el egy kissé Hermione. – Tudom, hogy te vagy.

– Közelebb mehetek?

– Persze – neveltette el magát. – Kissé sokkolt, hogy itt vagy. Tudod az elmúlt pár napban elképzeltem hogyan fogunk találkozni. De arra nem gondoltam, hogy halálra fogok rémülni.

– Mindig is nagy hatással voltam a nőkre – jegyezte meg mosolyogva. – Attól féltem megátkozol, és ki kell védenem.

– Nem foglak megátkozni. Különben is nálad van a pálcám – világított rá Hermione a nyilvánvaló tényekre.

– Akkor miért is idegeskedek? – nevetett fel, s hangját visszaverték a csupasz falak.

– Orrba is verhetlek.

– Ugye azért nem fogsz?

– Nem – rázta meg a fejét.

Draco elmosolyodott, aztán egy lépéssel ott termett előtte, majd átölelte a lányt, és perzselő csókot nyomott az ajkára, úgy mintha legalább egy éve nem látta volna. Egy hosszú pillanatra elvesztek egymás ölelésben, csókjaiban és a mámoros bizsergésben. Mélyet sóhajtottak mindketten, amikor egymáshoz érintett homlokkal álltak a lépcsőházban.

– Nem gondoltam volna, hogy hazajössz. Úgy hiányoztál nekem! Nem volt jó a nyaralás? Történt valami? Miért gondoltad meg magad? Mikor jöttél vissza? – zúdította rá kérdéseit Hermione. Draco először csak mosolygott.

– Ültem a tengerparton egyedül, és rájöttem, hogy nem akarok többet egyedül lenni. Olyan voltam, mint egy lúzer kretén – mondta a varázsló, aztán egy apró puszit nyomott Hermione ajkára. – Aztán összeszedtem magam, és hazajöttem. Tegnap este érkeztem, de nem akartam rádtörni. Nem is örülsz?

– De igen. Miből gondolod, hogy nem örülök?

– Arra számítottam, hogy a nyakamba ugrasz, ha meglátsz. Sokat gondoltam magamról és a vonzerőmről.

– Ez nem egy romantikus történet, Draco – nevetett fel Hermione, majd hozzásimult férfihoz és mélyen magába szívta a kellemes illatát. – Majdnem a frászt hoztad rám, az előbb, amikor megjelentél.

– Pedig küldtem ajándékot is. Nem kaptad meg?

– De igen, és köszönöm! Gyönyörű! – válaszolta mosolyogva. – Nagyon kedves tőled. Nagyon tetszik. Viszont egy szóval sem írtad, hogy hazajöttél volna.

– A rövid változatát csatoltam a levélnek – sóhajtott fel Draco. – Próbáltam többet írni, de minden egy katasztrófa lett. Tényleg hiányoztam?

– Igen.

– És mi lenne, ha bemennénk a lakásodba? Nem mintha itt kint nem lenne jó, viszont nem tudom, hogy mit szólnak a szomszédaid.

– Jó ötlet. Teljesen eláztam.

– Szerencséd, hogy jöttem, kitűnő varázslatokat tudok erre – simított ki egy tincset Hermione arcából. – Sőt remek receptem is van meghűlés megelőzésére.

– Oh, tényleg?

– Igen.

– Elmondod?

– Megmutatom. – Nevetve léptek be Hermione lakásába. Draco kíváncsian nézett körül, majd kibújt a cipőjéből, felakasztotta a kabátját és felszárította a vízcseppeket. Bent a boszorkány megtorpant. Hirtelen az egész helyzet sokkal igazibbnak tűnt, túlságosan is valósnak, egyáltalán nem olyannak, ahogy elképzelte. Nem tudott mit kezdeni ezzel az érzéssel.

– Kellemes – szólalt meg a férfi, majd kíváncsian körülnézett. A lakás tényleg tetszett neki, otthonos volt, praktikus, mégis különösleges. Mintha most látta volna meg igazán azt, hogy Hermione milyen és mennyire kifinomult az ízlése. Jobban tetszett neki, mint várta. – Egész tágas és világos.

– Igen – bólogatott Hermione, aki egy kicsit idegesen körbenézett, hátha talál valami kivetnivalót a lakás rendezettségében és tisztaságában. De igazából inkább a helyiségben túlságosan is otthonosan mozgó férfi miatt volt némiképp feszült.

– Nem erre számítottam – vallotta be végül.

– Hanem?

– Potter és Weasley poszterekkel a falon – húzta mosolyra a száját. – Griffendél színekre, zászlóra.

– Szóval szerinted tizenéves kamaszlány vagyok? – kuncogott fel a boszorkány.

– Nem, csak tudod… Nem is tudom.

– Van egy griffendéles pulcsim, ha attól jobban érzed magad – nevetett fel Hermione, majd kibújt ő is cipőjéből. – Egyébként szerintem neked sem a Mardekár klubhelység mintájára berendezett a nappalid.

– Meglepődnél – mosolyodott el kicsit Draco. – De egyébként igazad van, az én lakásom se olyan, mint a Mardekár klubhelyisége.

– Na, ugye.

– De azért Potterékkel kapcsolatban akkorát nem tévedtem – mutatott egy közös képre, ami a kandalló párkányán állt. A boszorka egy kicsit közelebb lépett, aztán ő is megszemlélte a képet a három jó barátról.

– Nem csináltattam posztert. Túlságosan sok helyet foglal el.

– Minden bizonnyal. Bár egy Oda vagyok Malfoyért posztert felrakhatnál, mondjuk oda szembe.

– Ezen még gondolkodhatok?

– Hát persze.

– Köszönöm.

– Nekem nincsenek ilyen képeim – jegyezte meg egykedvűen, miközben végignézte Hermione családi fotóit és a barátairól készülteket. – De ki akarna Crakkal és Monstróval fényképezkedni… A szüleim meg… Csak beállított fotóim vannak, azokat sem teszem ki, mert kirázna tőle a hideg. Ha nem haragszol megnézem a könyveidet.

– Jól van, csak nyugodtan– mondta Hermione, miközben az ajkába harapott. Furcsa volt Draco Malfoy a nappalijában, ehhez kétség sem férhetett. Nem is beszélve, hogy máris megtudott olyasmiket, amiket eddig nem. Ez elkerülhetetlen volt, mégis kissé még feszélyezte. – Egy teát?

– Köszönöm, kérek! Alig vártam, hogy hazajöhessek és igyak egy finom teát – szólalt meg elmélázva, majd körbenézett a nappaliban. Végül aztán leült a kanapéra.

– Komolyan? – nevetett fel a boszorkány, most már felszabadultabban. – Egy egzotikus helyen, a sok finomság és újdonság helyett, te csak egy kis Earl Greyre vágytál?

Draco felnevetett, majd inkább elindult és hamarosan már a konyhaajtóban támaszkodva a pálcájával szorgoskodó Hermionét figyelte.

– Én már csak ilyen maradi vagyok – szólt mosolyogva, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve közelebb lépett a lányhoz, aztán hátulról magához ölelte. – De inkább miattad jöttem haza.

– Hízelgő – simogatta meg a karját Hermione. – Sokat gondoltam rád én is.

– Tényleg?

– Igen.

– Ez nagyszerű, mert hoztam neked valamit.

– A leánderen kívül? – kérdezte a boszorkány. – Annyira szép.

– Annyit varázsolok neked, amennyit szeretnél, csak egy szavadba kerül – adott egy apró csókot a nyakára Draco.

– Milyen figyelmes vagy.

– De ez most más – mormolta, miközben erősen magához szorította. – Mi lenne, ha visszamennénk a nappaliba?

– Rendben. – Azzal Hermione maguk előtt lebegtetve poharakat és a teáskannát, elindultak vissza. Majd mindketten elhelyezkedtek a kanapén. Draco belekortyolt a teába, aztán benyúlt a zakója zsebébe, s egy brosúrát húzott elő belőle. – Ez micsoda?

– Úgy gondoltam, hogy ki kell találnunk legközelebb hova megyünk nyaralni – közölte nagy komolyan, miközben fellapozta a színes oldalakat.

– Már most? – kérdezte Hermione. – Nem túl korai ez egy kicsit?

– Igen, erre gondoltam már én is – bólogatott a férfi. – Nem lehet ezt időben elkezdeni, főleg, ha Potterék megtudják, mi van köztünk.

– Jaj, Draco! – nevetett fel. – És ha a te szüleid megtudják?

– Akkor valami távoli helyet válassz, légy szíves! – húzta mosolyra a száját Draco.

– Ezzel nem nyugtattál meg.

– Nem lesz semmi gond – rázta meg a fejét a varázsló. – Már bejelentettem otthon.

– Tényleg?

– Eléggé csendes és feszült délelőttön vagyok túl – sóhajtott fel. – De talán, hamarosan egy ebédre elmegyünk együtt.

– Oh – tűrt el egy tincset Hermione. – Ez igazán…

– … megnyugtató?

– Hát remélem.

– És Potterék?

– A barátaim? – kérdezett vissza a boszorkány.

– Ha még azok – hangzott a reményteljes megjegyzés, egy ravasz mosollyal együtt. Hermione nagyot sóhajtott.

– Igen azok.

– És beszéltél velük mostanság? – puhatolózott tovább Draco. – Esetleg megemlítetted-e már az új hódításodat? Számítsak valamiféle aurori razziára mostanság vagy intézkedésre?

– Ugyan már… Egyébként még nem beszéltem rólad nekik.

– Lassan ideje lenne – mondta, majd végigsimította a boszorka karját az ujjbegyeivel. – Nem gondolod?

– Ez nem olyan egyszerű.

– Tudom – bólintott, aztán ravaszul elmosolyodott. – Már várom a pillanatot, amikor bemutatsz. Az új mardekáros pasim.

– Pont így fog ez megtörténni.

– Nem lesz náluk valamikor családi összejövetel? – kérdezte Draco. – Akkor sokkolhatnánk az összes barátodat, aztán akkor egy körből mindenkinek nyilvánvaló lesz.

– Hű, de bátor lettél.

– Vannak olyan helyzetek, amik elől nem érdemes megfutamodni – közölte komolyan. – És ha komolyan gondolok valamit, akkor muszáj megtennem. Potterék mennyire jók a párbajozásban?

– Aggódsz? – kérdezte Hermione.

– Csak felmérem az erőviszonyokat. Hátha esetleg nem jön be a sokkolós tervem és rám rontanak.

– Nem beszélhetnénk másról?

– De persze.

A férfi félretette a brossúrát, aztán közelebb húzódott a boszorkányhoz. Rámosolygott a lányra, majd megcsókolta, miközben a kezét az arcára tette. Hermionét teljesen megbabonázta. A varázsló gyengéden húzta az ölébe, s végigsimította a kecses derekát.

– Tényleg hiányoztál – szakította meg a csókot.

– Te is nekem – érintette meg az arcát a férfinak. – Nagyon.

– Teljesen megőrjítesz – suttogta miközben a kettejük arca összeért. – Gyere el velem valahova!

– Hova akarsz menni? – kérdezte Hermione, miközben a férfi tarkójánál a tejfölszőke tincsekkel játszadozott.

– Nem tudom – vonta meg a vállát.

– Esik az eső.

– De nem feltétlen kell megáznunk.

– Hideg is van.

– Kicsit – szólalt meg Draco. – De azért annyira nem vészes.

– Itt is maradhatunk – javasolta Hermione. – Azt gondoltam, hogy spagetti lesz vacsorára.

– Spagetti?

– Nagyon finom spagetti – hajolt közelebb hozzá a lány, majd megcsókolta. – Na, mit szólsz hozzá?

– Ezt nem hagyhatom ki – mosolyodott el elégedetten, s viszonozta a csókot.

– Addig is van egy jó ötletem.

– Oh, tényleg? – kérdezett vissza Draco.

– Megnézhetnénk valóban ezt a brossúrát, de egy kicsit kényelmesebb helyet kellene választanunk. Mit gondolsz róla?

– Hallgatlak.

Hermione kicsit közelebb hajolt Draco füléhez, majd belesuttogta azt, amire gondolt. Draco kissé elmosolyodott, majd felkapta a boszorkányt és tett pár lépést.

– Az arra a fürdőszoba.

– Ahh, azok a fránya emlékek – ciccentett fel és megrázta a fejét. Aztán irányt váltott. – Nagyon meghatározó volt az az afférunk az üvegházban.

– Értem – nevetett fel a lány, majd szorosan átölelte a varázsló nyakát, aki elindult egy másik helyiség irányába. Hermione mosolyogva hajtotta a fejét a vállára. – Ez pedig a vendégszoba.

– Tényleg? – változtatott irányt a férfi, miközben tovább cipelte magával a boszorkát. – Mennyi ajtó van ott.

– Igen, az a másik meg a mosókonyha – nevetett fel felszabadultan.

– Hogy mik vannak? – csóválta meg a fejét Draco, aztán fordult egyet.

– Ez pedig a padlásfeljáró.

– Jól van, drága – kezdte nevetve, majd letette Hermionét és adott egy apró csókot –, mi lenne, ha nem találgatnék és te vezetnél tovább?

– Rendben – mosolyodott el a boszorkány, aztán megcsókolta Dracót és megfogta a kezét. – Gyere utánam!

– Most nagyon örülök, hogy nem egy kúriában laksz.

– Oh, tényleg? – kérdezett vissza, majd magával húzta a férfit. – Ez lesz az én szobám.

– Ez a legtávolabbi. Ügyes.

– Azért csak nem volt gond.

– Áh, akkor lett volna, ha még négy ajtód lett volna.

– De nincs több – mondta Hermione, aztán kinyitotta az ajtót.

– Áh, nagyon szép – szólalt meg Draco.

– Köszönöm.

– Te rendezted be?

– Igen.

– Jó ízlésed van.

– Nem is akarsz bejönni?

– Nem így terveztem – intett nemet a fejével.

– Oh, a fenébe a tervekkel – csóválta meg a fejét a lány, majd megragadta a férfi nyakkendőjét, és finoman maga felé húzta. Szenvedélyesen megcsókolta. Draco beletúrt a hajába, s nekinyomta a boszorkányt az ajtónak.

– Azért van még egy-két tervem.

– Tényleg?

– Aha – mondta a férfi, majd felkapta a boszorkányt. Nevetve lépek be Hermione szobájába, s mindketten az ágyra dőltek. Draco mielőtt újra megcsókolta volna a lányt egy varázslattal bezárta az ajtót. Kint az eső egyre jobban rákezdett, s kövér cseppek lassan folytak le az üvegablakon. A két fiatal egymás ölelésében töltötte a nap hátralevő részét.
17 Mar 2018 by Nyx
Content Management Powered by CuteNews