Novellák


Halloweeni álarcosbál 01
Hatalmas erejű robbanás rázta meg az épületet, ami egy mély szurdok kellős közepén állt. A madarak ijedten röppentek fel, majd sűrű, zöld füst száll fel az építmény egyik kéményéből. A mágikus lökéshullám letarolt mindent a környéken. A megtépázott növényzeten látszott, hogy nem ez volt az első ilyen szerencsétlenség, amit az utóbbi időben elszenvedett. Szerencsére ez a hely elég messze volt a muglik kíváncsi szemeitől, de nem elég távol ahhoz, hogy a nagyerejű robbanást be ne mondják a tvben. A vastag, ódon falak is beleremegtek a robbanásba, a vakolat egy része leomlott a plafonról, és hamarosan egyértelművé vált, hogy a sűrű zöld füst – amely még mindig ott gomolygott a hatalmas ónüst felett – bizony a negyedik emeleti kísérleti laborból származik.

A helyiségben semmit sem lehetett látni. A fáklyák, amik eddig a fényt biztosították kialudtak és összekedveredett a fanyar illatuk a zöld füstével. Aztán egy pár perc múlva minden elcsendesedett, először egy dühös hang hallatszott a padlóról. Semmit sem látott, köhögött néhányat, aztán leporolta a munkatalárját, s felállt. Felszisszenve masszírozta meg a fejét, amit sikerült elég rendesen bevernie, amikor a robbanás leterítette a lábáról. Elővette a pálcáját.

– Alohomora – hallatszott a női hang, majd az ajtó és az ablakok kivágódtak, aztán friss levegő áramlott be a helyiségbe. A zöld füst lassan oszlani kezdett. – Merlin ereje, de nagy kupi lett itt.

A szemét még mindig csípte a füst, alig látott, köhögött még néhányat, aztán hunyorogva az ablakhoz sétált, aztán kihajolt rajta, hogy kapjon rendesen levegőt.

– Granger! – rontott be a Mr Diggby a helyiségbe. Alacsony köpcös, kopasz varázsló csípőre tett kézzel figyelte a romba dőlt laboratóriumot, amit szerencsére alig látott a zöld fergetegtől, de tudta, hogy minden romokban hever. Megpróbálta elhessegetni a füstöt, de nem járt sok sikerrel. A boszorkány sziluettjét látta csak a ködön keresztül, viszont ez sem akadályozta meg abban, hogy ordítson. – Megint mi a fészkes viharmaradat csinált itt?

– Valaki összecserélte a két cimkét az üvegeken – magyarázta a boszorkány fojtott, dühös hangon, aztán megpróbálta az ezerfelé álló hajából kirázni a port, meg a vakolatdarabokat. – Beszélnem kell Katievel, most azonnal.

– Nem megy sehova, Granger! – mennydörögte a varázsló, majd az ajtó elé állt, hogy még véletlenül se szökhessen meg a makacs boszorkány a laborból. Hermione fojtott hangon motyogott valamit, de szerencsére ezt a főnöke nem hallotta. – Ez a hónapban már a harmadik robbantás. A muglik…

– A muglik ebből semmit sem éreztek meg – válaszolt nyugodtan. Ő maga is tudta, hogy a környék tele van varázslatokkal, amik tompították a robbanás erejét és elterelték erről a helyről a figyelmüket. Persze akkor még nem tudta, hogy az esti hírek már a smaragdzöld füstről és az újabb földrengésről fognak szólni.

– Ez egy hetes erősségű földrengés volt – üvöltött a kis emberke paprikavörös fejjel, és még toporzékolt is hozzá. – Mégis mit képzel magáról, hogy nem figyel oda munkájára.

– Jó, ha egyes megvolt – morogta a boszorkány, miközben igyekezett felmérni a kárt, de ez egyáltalán nem volt egyszerű. A feje még mindig zsongott, a füle csengett és semmi kedve nem volt egy sipítozó vénember hangját hallgatni. – Maga mondta, hogy nem kell emiatt aggódnunk.

– Akkor még eszembe sem jutott, hogy ilyen gyakran csinál földrengést – folytatta fröcsögve a kioktatást. – Egyáltalán mégis mit mondjak a Minisztériumnak? Elárulná?

– Amit eddig is.

– A muglik a környéken vizsgálódnak, ha nem tudná. A rengés epicentrumát kutatják, és nagyon erőszakosak. – Hermione megvetően megfelhorkantott. – Most pedig ezzel a zöld rettenettel ide hívja azokat a zöldvédőket is.

– Környezetvédők, uram.

– Nem érdekel!

– Az aurorok elintézik majd az egészet, és az emléktörő csoport módosítja az emlékeiket, aztán minden rendben lesz – sóhajtott fel a boszorkány, majd néhány varázslattal elkezdte a rendrakást… Megint csak elölről kellett kezdenie mindent, aminek egyáltalán nem örült, nem is beszélve a főnökének, aki még mindig ordítozott.

– Még egy ilyen és repülni fog! – üvöltötte toporzékolva.

– És akkor kit vesz fel a helyemre, aki átlátja ezt a helyzetet? – tette a csípőre kezét, s igyekezett nyugodtan válaszolni. – Egy csomó kutatási anyagom és munkám van ebben a projektben, szóval ha kirúg, akkor mindent megsemmisítek.

– Az a Szent Paracelsus Kutatóintézet tulajdona.

– Ha megsemmisül, akkor nem – mosolydott el Hermione. Már vagy ezerszer megismétlődött köztük ez a beszélgetés. Persze aztán sosem történt semmi, és még mindig az intézetnek dolgozott.

– Akkor tegyen róla, hogy a muglik nehogy felfedezzék ezt a helyet.

– Igyekszem.

– Nincs több robbantás.

– Akkor keressen asszisztenst nekem.

– Most nincs rá keret.

– Tudja, hogy van, csak nem akar nekem segíteni – morogta Hermione.

– De nincs rá keret! – üvöltötte a kis emberke, aztán az öklét rázva végül rácsapott az asztalra.

– Már ne is haragudjon, Mr Diggby, de ez egy kísérleti laboratórium, mégis hogyan találjam meg mégis az ellenszerét a…

– Na ide figyeljen, kisasszony! – szakította félbe a boszorkányt, aki elindult a főnöke felé. Alakja lassan kibontakozott a füstből. Mr Diggby felkiáltott, majd a szívéhez kapott. – Jesszusom, magasságos ördöghurok!

– Mi a baj már megint? – kérdezte Hermione.

– Maga… maga.. zöld.

– A füst az.

– Nem, nem, nézze meg a kezét.

– Jaj, hagyja már… – morogta, majd felemelte a kezét és hirtelen torkán akadt a válasz. – Oh, magasságot mandragóra, tényleg zöld vagyok.

– Mondom én.

– Merlinre, megölöm Katiet.

– Inkább menjen a Szent Mungóba. Most azonnal!

– Dehogy megyek – legyintett Hermione. – Ott tartanának egy hétig.

– Addig is nyugtom lenne – mormolta félhangosan.

– Parancsol?

– Menjen a Szent Mungóba! És semmilyen kifogást nem fogadok el.

– Jól van, jól van – mondta a boszorkány, aztán levette a talárját az asztalra csapta, majd köszönés nélkül kiviharzott a helyiségből. A folyosón végre vett még egy mély levegőt. elindult az irodájába. A halántékát masszírozta, ami még mindig lüktett. A folyosón mindenfelé halloweeni dekoráció uralta a teret. Pókhálók, élő pókok, nevető töklámpások, a plafonról alvó denevérek lógtak le. Legszívesebben belerúgott volna az egyik rávigyorgó töklámpásra. Mielőtt azonban bement volna irányt váltott, s belépett a női mosdóba. Először a csaphoz lépett, megmosta a kezét és az arcát, aztán belenézett a tükörbe.

– Basszus – szakadt fel belőle a meglepett kiáltás. Jobbra, majd balra fordult. Végigsimította az arcát, hátrasimította a haját. Mindenhol, minden zöld, zöld, és zöld. Megpróbálta újra megmosni, de ez bizony egyáltalán nem jött le. – Ezt nem hiszem el.

Gyorsan kigombolta a fehér blúzát, majd kihúzta a farmerjából, mikor szétnyitotta, hangosan felnyögött. Mindenhol zöld volt, gyönyörű smaragdzöld és egyáltalán nem hasonlított a természetes bőrszínéhez. Hangosan elkáromkodta magát. A tükörképe felvihogott.

– Frankón zöld vagy, kislány – gúnyolódott rajta. – Totálisan zöld.

– Oh, mintha én nem látnám – morgolódott mérgesen.

– Mint egy mandragóra.

– Na, fogd be a szádat! – sziszegte mérgesen.

– Veszekedsz a tükörképeddel?

– Igazad van. Silencio – mosolyodott el elégedetten, majd rendbeszedte magát. A tükörképe még mindig hevesen rázta az öklét. Hermione gyorsan rendbeszedte magát, aztán elindult az irodája felé. De eszében sem volt a Szent Mungóba menni.

***

A Szent Mungo ma is tömve volt betegekkel, ahogy mindig most is hatalmas sürgés forgás, rohanás, zaj és zsibongás uralta az épület előcsarnokát. Limezöld taláros gyógyítók siettek jobbra-balra a betegek sűrűjében. Az ablakokra töklámpásokat festettek, amin besütött a napfény. Draco Malfoy néhány kórlappal a kezében sétált át az előcsarnokon, egy pillanatra az ablakok felé nézett, majd megállt egy pillanatra.

Halloween van – jutott eszébe. Észre sem vette… Megmasszírozta az orrnyergét. Már nem is számolta mennyi félresikerült varázslatot kellett megoldani a mai napon, sőt az egész héten. Az utolsó varázslónak egy üst szorult a fejére, amit legalább egy órán keresztül kellett bűvölnie, mire lejött, de a férfi arcán lévő keléseket, még egy óra volt eltüntetni. Az órájára nézett, már jócskán túlhaladta a műszakját. Fájós nyakát megmozgatta, megpróbált úgy végighaladt az előcsarnokon, hogy ne szólítsák meg. Ám ez most sem sikerült.

– Draco – hallotta a Blaise hangját, majd hamarosan észrevette barátját, ahogy átvágja a tömeget. A varázsló vigyorgott és megint sántikált valamiben. Draco elfintorodott. A fekete hajú, pimasz vigyorú férfi nem úgy tűnt, mintha ki lehetne kerülni.

– Hello, Blaise – köszönt rá kényszeredetten. – Mi járatban errefelé? Csúnya betegség, ragályos kór vagy egyszerűen csak hiányoztam?

– Már egy órája várlak. És nem munka ügyben jöttem – mosolyodott el a varázsló. – Mondhatnám azt is, hogy hiányoztál, Malfoy.

– Elfoglalt voltam – válaszolt szűkszavúan.

– Este mit csinálsz? – kérdezte izgatottan Blaise.

– Ájultan fekszem otthon – válaszolt Draco egy kis gondolkodás után. – Mi lenne, ha eljönnél velem az étkezdébe? Ma még semmit sem ettem.

– Persze, persze, menjünk, de nem hagyom, hogy otthon feküdj – csapott a vállára a férfi. – El kell jönnöd velem és Teóval valahova. Péntek este van ilyenkor nem alszunk.

– Mondja az, aki egész nap egy irodában ül…

– Te is jöhettél volna oda. Akkor nem kéne bibiket gyógyítanod.

– Ez hivatás, az lébecolás – vigyorgott Draco gonoszul.

– Hivatás – röhögött fel a barátja. – Mikor mentettél utoljára életet?

– Mindennap azt csinálom, cseszd meg.

– Mindegy. Ma este ki fogsz rúgni a hámból. Álarcosbál lesz és te eljössz, beöltözve.

– Biztos nem – horkantott fel megvetően a tejfölszőke varázsló. – Találj mást, aki elmegy veletek. Nekem ilyesmire nincs energiám.

– Hozhatod Aurorát is nem bánom – forgatta meg a szemét Blaise. – El fogja rontani a hisztijével az esténket, de ha szexi javasasszonynak öltözik nem fogok egy szót se szólni.

– Astoria, de már három hónapja nem vagyunk együtt – sóhajtott fel Draco, majd beállt a sorba és kivett egy szendvicset a pultból, s tovább haladt a kasszához. – Úgyhogy nem fogod kivágott talárban látni.

– Oh, annál jobb. Van elég boszorka, nem fog pont ő hiányozni. Sok-sok szexi, beöltözött boszorkány. El kell jönnöd.

– Én nem fogok beöltözni.

– Mondom sok szexi boszorkány.

– Nem megyek.

– Öltözz gyógyítónak – javasolta Blaise. – Jó lesz, bizalmat gerjesztesz…

– Hülye vagyok szerinted?

– Nem, de…

– Akkor hagyj békén ezekkel a baromságokkal! – nyögte Draco. Rámosolygott a pénztárosnőre, fizetett, aztán elindult egy félreeső asztalhoz.

– Nem kellene így begubózni a szakítás után, én mindig mondtam, hogy Aurora nem, hozzádvaló – folytatta tovább, aztán mindketten helyet foglaltak a szabad asztalnál.

– Astoria – javította ki gépiesen Draco.

– Tök mindegy. Egy szemét ribi volt – legyintett a barátja.

– Nem volt az.

– Megcsalt, nem?

– Nem – rázta meg a fejét a férfi, majd beleharapott a szendvicsbe.

– Te csaltad meg? – tette fel a kérdést a barátja meglepetten. Draco rosszallóan nézett rá.

– Nem – morogta, miután lenyelte a következő falatot szendvicséből.

– Akkor miért szakítottatok? – támaszkodott az asztalra Blaise.

– Mert nem bírta, hogy sokat dolgozom. Én nem bírtam, hogy emiatt rinyál és állandóan vásárolni cipel. Kedves lány, de ennyi.

– Hát ha nem tudja mivel kell téged otthon tartani…

– Fejezd be! Ne beszéljünk róla többet, oké?

– Jaj, nem tudtam, hogy még mindig szereted – fintorodott el a férfi. – Még mindig sok az érzelem?

– Nem. Túl vagyok rajta – válaszolt kényszeredetten. – Nem kell a pátyolgatás.

– Na akkor megyünk este buliba.

– Én nem megyek.

– De mész.

– De nem.

– Draco, játszhatunk így is, de én tudok rólad ezt-azt, amit a főnököd nem szeretne rólad tudni. Elmondjam neki szerinted? – Draco szeme villámokat szórt.

– Szerinted miért érdekelné a főnökömet néhány diákkori ballépésem? – kérdezte végül.

– Rontja a renomédat.

– Mert a Sötét Jegy a szexepilem, igaz? – horkantott fel a varázsló megvetően. – Hűtsd le magad, Blaise!

– Mi bajod a Sötét Jeggyel, az enyémet imádják a nők.

– Hagyjuk…

– Jó, este kilencre ott vagyok érted – jelentette ki a férfi. – Vagy jelmezben leszel vagy nem, akkor is viszlek.

– Pizsamában leszek – csóválta meg a fejét Draco.

– Akkor úgy jössz. Régen ittunk együtt, és olyan jó lenne a szép idők emlékére egy pohárkával meginni.

– Szép idők? Veled inni? A következő pillanatban eltűnsz csajozni, Theoval együtt, én meg mi a fenét csináljak?

– Nem csaj bulit tartok, Draco. Majd megoldod, felszedsz valakit, aztán ki tudja…

– Jó rendben, elmegyek – adta be a derekát. – De mi a francnak öltözzek? És egyáltalán ki az a szerencsétlen, aki ilyen idióta Halloween bulikat szervez? Nevetséges, utálatos szokás.

– Öltözz Merlinnek.

– Eredeti. Minden második ember annak öltözik egy ilyen bulin.

– Dumbledorenak.

– Hülye vagy?

– Megvan – csillant fel a szeme és elvigyorodott. – Pitonnak.

– Barom.

– Jó akkor öltözz zsémbes faszkalapnak, ahhoz nem is kell jelmez, csak egy álarc – vihogott fel Blaise.

– Utállak.

– Öltözz muglinak.

– Muglinak? Ez most komoly?

– Aha.

– Áhhh…

– A hippogriff túl macerás, a bagolyhoz túl magas vagy…

– Jó, jó, megoldom, csak szállj le rólam.

– Ez az – vigyorodott el Blaise. – Jó buli lesz.

– Ezt nem hinném… – csóválta meg a fejét Draco, majd folytatta a szendvicse elmajszolását.

31 Oct 2018 by Nyx
Content Management Powered by CuteNews