Novellák


Halloweeni álarcosbál 04
A csókcsata után a két fiatal úgy döntött elég volt már a Halloweeni buliból. Hermione gyorsan elköszönt Samtől és Harrytől, aztán visszasietett Dracóhoz. A férfi ragaszkodott hozzá, hogy hoppanáljanak, noha a boszorkány szíve szerint a vonatot választotta volna, hogy legyen ideje átgondolni a történteket, ugyanakkor a sok órás vonatút egyáltalán nem hiányzott ilyen későn. Végül elfogadta Draco ajánlatát, aki készségesen visszahoppanált Hermionéval Londonba a Foltozott Üst elé. Ugyan már jócskán elmúlt egy óra is, de nem akartak elválni még egymástól. Hermione nem mondta meg, hogy merre lakik, s kinevette Dracót, amikor a férfi megjegyezte, hogy akkor kísérje inkább ő haza a varázslót. Így aztán végül a séta mellett döntöttek a környéken. Persze a lány nem kötötte Draco orrára, hogy két sarokra lakik a Foltozott Üsttől.

A boszorkány fázósan beburkolózott a kabátjába és a sálját is a szája elé húzta, ami igazából nem a hideg ellen védte, hanem valami egészen más ellen, ez igazából hasztalan volt, és ezt ő is tudta. Már egy jó ideje sétáltak a néptelen utcákon. Draco zsebre tett kézzel haladt a boszorkány mellett. Csak arra tudott gondolni, hogy mikor csókolhatja meg Hermionét, de valami azt súgta, kicsit levegőhöz kell jusson. Egy pillanatra visszagondolt a roxmortsi bulira és elmosolyodott. Mélyen felsóhajtott az emlékek hatására.

Szótlanul, néha-néha egymásra nézve sétáltak egymás mellett. Draco lelassított egy pillanatra, majd kivette a zsebéből a kezét, aztán megfogta a boszorkányét. Hermione meglepetten nézett rá, mire a férfi elmosolyodott. Aranyosnak tűnt így ebben a fényben, a kócos hajával és a fekete keretes szemüvegével.

– Lehet ezzel kellett volna kezdenünk – szólalt meg rekedten Draco. – A kézenfogva sétálás kevésbé ártalmas az egészségre.

– Gondolod?

– Aha. Határozottan nem ver annyira a szívem – nevetett fel. – És mi a helyzet a tiéddel.

– Normális a pulzusom.

– Ezt örömmel hallom. Tudod elmúlt már egy óra – jegyezte meg az órájára pillantva. – Még nem tört meg a varázslat, nem tudom még mindig ki vagy és még mindig rajtad van az álarc.

– Maradjon így.

– Miért?

– Add meg nekem a lehetőséget, hogy eldöntsem akarom-e ezt folytani.

– Rád bízzam?

– Igen. Nem bízol bennem?

– Túl sokat jár az agyad – válaszolta Draco. – Lehet mégis inkább hollóhátas vagy? Nem tudtam eldönteni.

– Griffendél stimmelt – sóhajtott fel Hermione.

– Át kellene néznem azt az évkönyvet – csóválta meg a fejét a férfi. – Nem is emlékszem mindenkire az évfolyamból.

– Rám biztos emlékszel – nevetett fel a boszorkány.

– Igen? Hmmm… miért is emlékeznék rád? Mégis randiztunk?

– Dehogy – csóválta meg a fejét. – Velem tuti biztos nem randiztál.

– Miért, nagyon jól nézel ki – húzta mosolyra az ajkát Draco. – Talán valami baj volt a szememmel?

– Inkább az elveiddel.

– Ezzel sem kerültem közelebb az igazsághoz. Már nem tudom mit kérdezzek, hogy rájöjjek. Kezdek egy kicsit elfáradni.

– Menjünk haza, Draco.

– Én nem akarlak Gonosz Nyugati Boszorkánynak hívni – nézett rá mosolyogva. – Legalább valami nevet mondj.

– Nem jut eszembe egy kamu név sem.

– A Tom Felton nekem bevált.

– Én nem lehetek Tom Felton.

– Igaz, igaz – bólogatott a férfi. – Legyél mondjuk Luna.

– Luna? Nem vagyok Luna Lovegood. És ő hollóhátas volt.

– Fenébe – nyögött fel a férfi. – Ez a második tippen, és nem jön be.

– Második? Mi volt az első.

– Neville Longbottom.

– Ja igen – nevetett fel a boszorkány. – Mindegyikkel messze jársz az igazságtól.

– Ez szörnyű.

– Az.

– Demelza Robins.

– Nem, nem, nem. Emlékszel rá?

– Nem – csóválta meg a fejét Draco. – Nem is tudom honnan jutott eszembe a neve.

– Ki tudja…

– Meg fogok lepődni, ha megtudom?

– Az biztos – kuncogott fel Hermione.

– Addig is adnom kell neked egy nevet.

– Jól van.

– Emma Watson – mondta ki Draco. – Ez igazán hozzád illő név.

– Szebb, mint az igaz. Ezt könnyebb kimondani.

– Hát mégis te vagy Demelza?

– Nem, dehogy vagyok – húzta fel az orrát. – Láttam valamikor őt. Három gyereke van és bűbáj kutatóként dolgozik. Sajnos lemaradtál róla.

– Hát nem minden griffendéles évfolyamtársammal akartam randizni – közölte Draco. – Lavender Brown?

– Nem.

– Hála Merlinnek Weasley csaja volt és tisztára kattant – sóhajtott fel megkönnyebbülten.

– Zavar, hogy Ron csaja volt?

– Inkább az, hogy kattant volt.

– Hát ő volt mandragóra jelmezben…

– Az ő volt? – kérdezte meglepetten. – Atyavilág a történelem megismétli önmagát.

– Van ilyen.

– Ezek szerint.

– Elmegyek haza, Tom.

– Hazakísérhetlek az ajtóig? Szigorúan addig. Úriember leszek, megígérem.

– Egyezzünk meg.

– Ez már jobban tetszik.

– Hétfő, fél nyolc, Foltozott Üst, ha döntöttem, akkor ott találkozunk – mondta Hermione. Örült, hogy a szája előtt volt a sál, mert annyira vacogott a foga, amikor ezt kimondta. Draco elmosolyodott.

– Rendben. És hogy üzensz nekem?

– Ahogy szokás. Bagolyt küldök.

– Jól van – mosolyodott el Draco.

– Akkor ez így rendben lesz?

– Igen – bólogatott a férfi, majd megállt egy pillanatra, aztán közelebb húzta magához Hermionét, megsimogatta a derekát, s lejjebb húzta az egyik ujjával a vastag sálat. A boszorkány felnézett Dracóra.

– Megint meg akarsz csókolni.

– Csak egy búcsú puszira gondoltam – vigyorodott el a férfi. – De ha már csókot említettél…

– Nem, nem… Ennyi csók igazán elég volt.

– Kikészültél? – kérdezte nevetve a varázsló, majd megsimogatta a boszorka arcát. – Remeg a lábad.

– Mert fázom.

– Miért nem szóltál? Remek melegítő varázslatokat tudok – ajánlotta Draco. – A leghatásosabb, ha magamhoz ölellek.

– Draco… vagyis Tom, vagy már magam sem tudom hogy hívnak…

– Elengedlek mára – mosolyodott el kedvesen a férfi.

– Milyen kedves vagy.

– És a zöld szín?

– Mi lenne vele?

– Hogy foglak megismerni, amikor találkozunk?

– Egyszerű lesz – mosolyodott el Hermione. – Keresd azt a griffendéles lányt, akitől leginkább meghökkennél, hogy megcsókoltad.

– Ginny Weasley?

– Nem – kuncogott fel a boszorka. – Nem vagyok Weasley.

– Hála az égnek, akkor már olyan nagy meglepetés nem érhet.

– Jó éjszakát, Tom!

Draco közelebb hajolt Hermionéhoz, aztán egy apró puszit nyomott a boszorkány arcára. Egy hosszú pillanatig egymás szemébe nézett.

– Jó éjszakát, kedves Gonosz Nyugati Boszorkány! – mondta, majd megfogta a lány kezét és az ajkához emelte.

A boszorkány még egyszer rá mosolygott a varázslóra, aztán elindult a másik irányba. A karjával átölelte magát, mintha csak a hideg széltől óvta volna magát, de ez egyáltalán nem így volt, még mindig égett az arca, ott ahol Draco ajka hozzáért. Tétován tette a kezét az arcára. Túlságosan is intenzív volt ez az érzés.

Draco zsebre tette a kezét. Minden erejére szükség volt, hogy ne menjen utána. Az utcai lámpák fényében még egy ideig figyelte, ahogy a boszorka ringó csípővel tovább haladt. Mielőtt még hoppanált volna Hermione visszanézett egy pillanatra, intett egyet, aztán ott sem volt. A varázsló felnyögött, majd a kezébe temette az arcát, s ő is követte Hermione példáját.

***

A hétfő cseppet sem indult olyan zökkenőmentesen, mint azt Hermione gondolta. A hétvégén mindent megpróbált, hogy enyhítse a zöld bőrszínét, de igencsak mérges volt, amiért minden kétségbeesett próbálkozása hiábavalónak bizonyult. Így kénytelen volt kóros zöldülést jelenteni a munkahelyén, aminek egy rivalló lett az eredménye a főnökétől. Most valóban egészen közel került ahhoz a bizonyos kirúgáshoz. Miért nem ment rögtön a Szent Mungóba – csengett a fülében még mindig a főnöke iszonyatos hangja. Úgy gondolta, hogy ő maga is képes az öngyógyításra, ugyanakkor be kellett látnia, hogy ez nem megy olyan egyszerűen, mint gondolta. Ránézett a kezére, ami még mindig zöld volt, majd a hamura, ami az előszobaszőnyegre hullott. Mélyen felsóhajtott. Remélte, hogy a mugli szomszédok nem figyeltek fel a hangzavarra, ami tőle jött. Éppen a rivalló elszenesedett darabkáit tüntette el, amikor kopogtattak az ajtón.

Hermione kisimított egy tincset az arcából, aztán kinézett a kukucskálón. Megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy Sam várakozik az ajtó előtt. Jókedvűnek tűnt. A boszorkány felsóhajtott, aztán szélesre tárta az ajtót.

– Na, még mindig zöld vagy?

– Neked is, szia, Samatha – húzta el a száját Hermione.

– De harapósak vagyunk ma – jegyezte meg a barátnője, majd végignézett a boszorkányon.

– Csodálkozol? – előzte meg kissé dühösen. – Még mindig frankón zöld vagyok. Ettől pedig nem vagyok annyira boldog.

– Látom, de hadd kérdezzek valamit.

– Micsodát?

– Neked nem mugli szomszédaid vannak? – vetette fel a jogos kérdést. Hermione felnyögött. – Ma már nincs Halloween, így egy kicsit nehéz megmagyarázni a tartós zöld színt.

– Fenébe! Gyere be, és helyezd magad kényelembe – lépett el az ajtótól elkeseredetten.

– Hoztam egy kis vajas croissantot és egy kis eper lekvárt. A kedvenced – emelte fel a zacskót, majd bíztató mosollyal megrázta.

– Pedig ma nem ünneplünk semmit – kezdte Hermione egy fél mosollyal. Sam nem bírta ki, hogy ne mosolyodjon el és kissé elpirult. – Nincsen születésnapon sem. Mire ez a nagy felhajtás?

– Csak szerettem volna megköszönni, hogy segítettél Harryvel – kezdte kissé szégyellősen. – Bejött neki az aranycikesz jelmez.

– Bármiben lehetettél volna – legyintett a lány, majd felnevetetett. – De kétségkívül nagyon jól állt a jelmezed.

– Köszönöm. Azért nem lett volna mindegy, hogy milyen jelmezt veszek fel – folytatta tovább a beszámolóját.

– Mire gondolsz?

– Láttad volna, amikor Ron megtudta, hogy ki rejtőzik a mandragóra jelmez alatt.

– Nekem egyből leesett, hogy Lavender az.

– Neki sajnos fél óra csókolózás után… – szisszent fel Sam. – Szívás. És elég nagy jelenetet rendeztek, de még idejében leléptünk Harryvel. Apropó és mi volt veled és a… muglival?

– Beszélgettünk – vonta meg a vállát a boszorkány, közben feltűnően kerülte a szemkontaktust. – Jó volt.

– Hermione – tette csípőre kezét Sam.

– Igen? – kérdezte kissé zavartan.

– Mióta is ismerjük egymást?

– Ezer éve.

– Szerinted ez idő alatt megtanultál hazudni?

– Nem.

– Akkor minek próbálkozol? – tárta szét a karját Sam. – Mondd el mi volt!

– Táncoltunk, beszélgettünk, halálra rémültünk az elvarázsolt kertben. Aztán megint táncoltunk és hazakísért.

–A-ha. És?

– Mit és? – vonta meg a vállát ismét. – Nem történt semmi.

– Semmi?

– Semmi – rázta meg a fejét.

– Ne már, Hermione, ne csigázz már!

– Malfoyról beszélünk és rólam. Mi nem passzolunk egymáshoz – mondta ki azt, ami még mindig zavarta. – Ez az egész… Ahh annyira zavaros.

– Aztán miért nem? – tette a csípőre a kezét. – Draco felnőtt, rengeteget változott, és te is. A sötét múlt, már csak sötét múlt, az ellenségeskedés…

– Az komoly volt, orrba vágtam érte.

– Merlinre – nevetett fel Sam. – És hogy érezted magad?

– Jól.

– Hermione…

– Nagyon jól – mondta ki kényszeredetten, aztán beletúrt a hajába. – Most biztosan hülyének tartasz…

– Dehogy – legyintett a boszorkány. – Ismerem jól Dracót… Én nem akarlak rábeszélni, hanem csak azt mondom, hogy gondold meg.

– Még csak nem is kedveltem régen.

– Mondj valamit ezen kívül, ami még hátráltat?

– Gyűlölet.

– Ohh a kölcsönös gyűlölet… és a múlt… a sötét múlt – ironizált tovább Sam. – Mindketten makacsok vagytok, önfejűek.

– Sárvérűnek hívott.

– Aljas alávaló szörnyeteg. Ha esetleg mégis jóban lesztek a legjobb lesz, ha ezzel kizsarolsz belőle néhány dolgot.

– Ez nem vicces.

– Kérdezek valamit.

– Micsodát?

– Az bulin volt egy perc is vagy mondott bármit is, amivel tiszteletlen volt?

– Nem. De nem tudja ki vagyok – sóhajtott fel Hermione, majd lerogyott az egyik fotelbe. – Ez kész tragédia.

– Miért lenne az? Majd nevettek egy jót rajta.

– Megcsókoltam… párszor.

– Az jó.

– Nem, nem jó. Megbeszéltem vele, hogy este találkozunk. És még nem tudom egyáltalán elmenjek-e.

– Figyelj, ha azt mondod, hogy Draco Malfoy nem néz ki jól és nem vett le a lábadról, akkor komolyan mondom, kimegyek az ajtón és… Oh a fene – nézett az órájára. – Rohannom kell.

– Még van egy perced?

– Persze.

– Kéne egy nagy szívesség – nézett rá Hermione.

– Jó, rendben van – bólogatott Sam.

– Nem boldogulok ezzel a zöld színnel – fakadt ki reményvesztetten. – Semmivel sem tudom eltűntetni és… Egyszerűen megőrülök.

– Oh, és hogy néznél ki zölden egy randin?

– Nem erről van szó…

– Persze értem.

– Kellene egy időpont egy gyógyítótól. Nem akarok csak úgy odamenni.

– Tudok valakit, aki tudna segíteni – mosolyodott el Sam mindent tudóan.

– Tényleg?

– Igen.

– Ez igazán nagyszerű – húzta mosolyra a száját végre megkönnyebbülten Hermione. – Szólnál neki?

– Hogyne – bólogatott továbbra is. – Úgyis tartozik nekem egy halom szívességgel.

– Ezzel igazán lekötelezel. Jó lenne, ha ma estére már eltűnne ez a zöld szín.

– Hát persze a randi.

– Nem a randi – rázta meg a fejét Hermione. – Gondolhatod, hogy mennyire jó ilyen színűnek lenni. Akkor?

– Elintézem az időpontot, aztán bagolyfordultával megírom.

– Köszönöm.

– Szívesen – mosolyodott el Sam mindent tudóan, majd elindult a Szent Mungóba.

***

Sam elgondolkodva kapcsolta be a talárja csatját. Még mindig Harryre gondolt, de arra nem gondolt, hogy időközben valaki a szekrénye mellé lopakodik, és amikor becsapta az ajtót szembe találta magát vele. Ijedten felsikkantott, majd egy nagy lépést hátrált.

– Jó reggelt! – szólalt meg a tejfölszőke varázsló.

– Jézus! – kiáltott fel ijedten. – Draco! Halálra rémítettél. Miért kell így lokapodnod?

– Bocs, nem volt szándékos – mondta a varázsló bűnbánóan.

Sam csak a fejét csóválta és a mellkasát masszírozta, miközben a férfit vizsgálta. Fáradtnak tűnt, legalábbis szeme alatt éktelenkedő halvány karikákból erre következtetett. A boszorkány karba tett kézzel várakozott, de Draco nem szólalt meg.

– Elmondod, miért állsz itt vagy csak nézzük egymást?

– Odavagyok a barátnődért – mondta ki kertelés nélkül.

– Melyikért, ha megtudhatom?

– A kis zöldért – vigyorodott el egy kicsit álmodozóan, majd beletúrt a hajába. – Nagyon nagy hatással volt rám.

Samnek először csak remegett az ajka, majd felsóhajtott és jóízűen felnevetett, aztán közelebb lépett Dracóhoz és biztatóan megveregette a vállát.

– Nagyon szép dolog kinevetni a munkatársadat mondhatom, aki mellesleg fánkot is hozott neked.

– Fánkot? Hol?

– Hihetetlen vagy – csóválta meg a fejét.

– De ha tovább kekeckedsz, akkor meg sem mondom, hogy nála voltam reggel – forgatta meg a szemét a boszorkány.

– És mondott valamit? – kérdezte reménykedve.

– Semmit – rázta a fejét lebiggyesztett ajakkal. – Az égvilágon semmit sem.

– Ez komoly?

– Nem – vigyorodott el gonoszan.

– Ohh – sóhajtott fel Draco, majd nekidőlt a szekrénynek.

– Áruld el mit műveltetek ti ketten? – kérdezte kíváncsian Sam, majd karba tett kézzel nekidőlt a férfi melletti szekrénynek.

– Ezt-azt…

– Ugye nem azt?

– Nem, nem – válaszolt gyorsan. – Minek nézel te engem?

– Hát erre hadd ne válaszoljak.

– Kedves vagy, ahogy mindig. Egyébként csak csókolóztunk, nem mintha be kellene számolnom róla – húzta el a száját a férfi. Sam közelebb lépett, aztán magához ölelte a varázslót, aki persze továbbra sem viszonozta ezt, sőt csak a szemét forgatta.

– Szóval kicsit beleestél? – simogatta meg a fejét a boszorkány, mintha egy makrancos gyerek lenne.

– Kicsit – húzta el a száját, de már egy mosoly bujkált a szája szegletében. Sam elengedte, majd felsóhajtott. – Megmondod a nevét?

– Hmm egyezséget ajánlok.

– Egyezséget? Minek nőnek ez a mániája mostanában? – csóválta meg a fejét a férfi.

– Szeretnéd tudni vagy nem?

– Szeretném.

– Akkor hallgass meg.

– Jól van – mondta, majd ellazította a karjait.

– Szívesség kéne.

– Tényleg? – nevetett fel Draco kényszeredetten. – És ezt mennyire fogom megbánni?

– Nem fogd – csóválta meg a fejét a boszorka. – Van egy barátnőm, akinek kellene egy nagy segítség.

– Még egyszer nem fogod rámtukmálni Katiet. Az a nő idióta és hadd ne mondjam meg, hogy még mi.

– Az egy hiba volt. Honnan tudtam volna, hogy rád veti magát a vizsgálóban?

– Durva hiba – rázta ki a hideg Draco. – Még szerencse, hogy idejében elrohantam onnan.

– Theo vámpír haverod azonban jól járt vele. Tegnap este két perc ismerkedés után… khmm leléptek.

– Én nem szeretem, ha munka közben rám akarnak mászni – jegyezte meg a férfi mosolyogva. – Nem volt jó sem az időzítés, sem a helyszín, sem a csaj, szóval… Én ilyet nem csinálok.

– Nem erről van szó most. Egy nagyon kedves barátnőmnek kellene segítség, amit én sajnos nem tudok megoldani. Ő nem az a típus, mint Katie. Viszont a problémája súlyos.

– Mégis micsoda? Nőgyógyászati probléma?

– Bőr probléma.

– Ugye nem fertőző kelések és ragyaszóródás? – húzta el a száját Draco. – Ehhez nem lenne, most idegzetem.

– Kell a csaj neve vagy nem?

– Kell.

– Akkor dolgozz meg érte, haver, szóval akármiben is szenved a barátnőm, akkor ajánlom, hogy gyógyítsd meg.

– Eleve egy olyan barátot kellett volna találnom, aki nem ennyire körülményes, ha egy nevet kérdezek tőle – morogta Draco. – Szörnyű vagy.

– Most utálsz? – mosolyodott el Sam édesen.

– Most éppen nem szívlellek.

– Sajnálom. Lesz üzlet vagy nem? Nagyon sok dolgom van, és ha te nem segítesz, akkor találnom kell egy másik gyógyítót, aki segíteni fog neki. Te meg akkor egész nap találgatni fogod, hogy vajon ki lehetett az a dögös boszorka, akivel tegnap életed legjobb csókját váltottad.

– Lesz üzlet. Délben várom.

– Egy angyal vagy.

– Igen… Pontosan így tudnám magam jellemezni.

– Balekot mégsem mondhatok – csípkelődött tovább a boszorkány. – De azért még szeretsz?

– Hát karácsonyra kétszer meggondolom, mit vegyek neked. Eddig nem túl kellemes dolgokra gondoltam.

– Valami szépet szeretnék – mosolyodott el Sam. – Nagyon-nagyon szépet.

– Még gondolkodom. És hogy ment Potterrel? – váltott hirtelen témát Draco.

– Micsoda?

– A nyálcserélés. Nagyon jól lehetett látni a kertben.

– Az nagyon jól ment a randink.

– És bekapta a cikeszt?

– Jaj, hagyd már! – pirult el a boszorkány, majd az öklével beleboxolt Draco karjába. – Harry egy úriember.

– Aha… és ő nem is férfi, hanem egy szent – nevette el magát a gyógyító. – Remélem, nem az utóbbi, mert akkor hiába öltöztél cikesznek.

– Idióta.

– Gonosz boszi.

– Megyek, szólok a barátnőmnek.

– Oké, várom, repesve.

– Nem is tudod milyen felejthetetlen élményben lesz részed.

– Oda leszek a gyönyörtől – vágott egy ronda fintort Draco. Sam az ajkába harapott, hogy ne nevessen fel, aztán integette a férfinak és elsietett.

***

Draco egykedvűen, kissé álmosan indult el a kettes vizsgáló szobába. Hosszú volt a hétvége, ügyeletet is vállalt, és ráadásul folyamatosan a Gonosz Nyugati Boszorkányra gondolt. Felidézte a kecses alakját, ahogy hozzásimult… Annyira elmerült a gondolataiban, hogy a folyosó végén vette észre, hogy már jócskán elhagyta a kettes vizsgálót. A fejét vakargatva nézett körbe, majd egy halk káromkodást elnyomva megfordult. Már üresek voltak a folyosók, vége volt a rendelési időnek, így nem kellett attól tartania, hogy még két beteget a nyakába varnak. De szerencsére ma már csak Sam barátnőjét kellett ellátnia. Nem bírt nem gondolni arra, hogy ma este a Foltozott Üstben randija lesz. Zöld szín, édes mosoly, barna szemek.

Kényszerítenie magát, hogy a betegre figyeljen. Elővette a kórlapját, amit Sam már előre kitöltött, kivéve persze a legfontosabbakat… A betegről jó néhány személyes adat hiányzott, konkrétan a neve, születési adatai, de ezt már megszokta. Kapott ellenben egy részletes leírást a balesetről, a bájitalokról, és már egyéb másról, jaj és a fejsérülést nem is említette… Még mindig a kórlapot nézegette, amikor bekopogott az ajtón, s benyitott a helyiségbe.

– Jó napot, kisasszony! Kérem, vegye le a felsőjét… – kezdte, de a torkára forrtak a szavak. Egy pillanat leforgása alatt történt minden. Zöld bőr, hosszú haj, ahogy háttal állt neki és az ablakon beszűrődő fény körülölelte az alakját. Először háttal állt neki a boszorkány, de amikor észrevette megfordult. – Granger? Hermione?

– Draco… Malfoy… Te mit… – A szíve hevesen dobogott, ahogy meglátta a férfit. A limezöld talárban még jobban nézett ki.

– Én mit? – kérdezte kissé még mindig meglepetten.

– Vagyis… uhh, de kínos – ráncolta össze homlokát, majd megvakarta a homlokát. Draco becsukta maga mögött az ajtót és letette a kórlapot az egyik asztalra.

– Zavarna, ha leülnénk egy kicsit a vizsgálóasztalra?

– Nem – cincogta magas hangon. – Nyugodtan.

– Te is ülj le mellém, kérlek!

– Oké – sóhajtott fel, majd leült Draco mellé.

– Sam… Nem mondta, hogy te jössz – szólalt meg egy kis hallgatás után a gyógyító. – Nem is gondoltam volna.

– Nekem sem szólt, hogy hozzád irányít – válaszolt a boszorkány.

– Meglepődtem tényleg – szólalt meg végül a férfi. – Nem számítottam rád.

– Legalább így egyből megismertél.

– Segített, hogy nincs rajtad álarc, se smink, se rúzs és még műszempilla sem.

– Azért a zöld szín biztosan segített – nyújtotta ki a kezét Hermione, ami még mindig szörnyen zöld volt. – De most már ideje lenne eltüntetni. Mindenki Hulknak vagy Gomorának csúfol.

– Azok nem tudom kik.

– Addig jó – nyögött fel a boszorkány.

– Kérdezhetek valamit?

– Igen.

– Te tényleg tudtad ki vagyok?

– Egy szemüveg, a felborzolt haj és tornacipő nem igazán rejtette el a kilétedet – közölte a boszorkány.

– Igaz. Te jobb vagy a jelmez terén – húzta mosolyra az arcát, aztán meglazította a talárja nyakát.

– Megmozgatja a kreativitásodat, ha úgy nézel ki, mint egy hatalmas levelibéka.

– Tudtad, hogy ki vagyok és megcsókoltál.

– Igen – bólogatott. – De vívódtam közben.

– Nem tűnt úgy.

– Nagyon beverhettem a fejem – mondta Hermione. – Más magyarázat nem lehet erre. És neked mi a mentséged?

– Nekem? Nem kellenek mentségek – válaszolt, majd kissé oldalra fordult, Hermione pedig követte a példáját. Most már egymás szemébe néztek. – Viszont most ki kell teregetnünk a lapjainkat.

– Ezt nem így, nem most, és nem ennyire zölden gondoltam megtenni – szólalt meg a boszorkány. – Viszont te csókoltál meg először, szóval először neked kellene kezdened.

– Nem félek ettől, ha erre számítasz – mosolyodott el, majd megfogta Hermione kezét. – Még most is tetszel.

– És, hogy tudod ki vagyok?

– Nem változott.

– Ez hogy lehet?

– Mindig is tetszettél – jegyezte meg Draco.

– Viccelsz.

– Nem igazán. Téged zavar, hogy az vagyok aki? – kérdezte a férfi kíváncsian.

– Még nem döntöttem el.

– Vonzódsz hozzám?

– Kicsit igen.

– Kicsit?

– Jobban, mint valaha gondoltam volna – mondta ki a boszorkány. – Ennyire még sosem voltam őszinte senkivel. Ez zavarba ejtő.

– Tudom – bólogatott. – Kissé megszédültem magam is.

– Komolyan mondod?

– Nagyon meglepődtem – vallotta be Draco.

– Én is.

– Akkor ez kölcsönös.

– Igen, valóban így van. És mit kezdjünk ezzel a helyzettel? – tette fel a fogós kérdést Hermione. – Én nem leszek más, aki most vagyok, te sem. A múltunk pláne nem. Szóval?

– Mondtam, hogy engem nem érdekel a múlt. Ehhez pedig tartom magam. De azt hiszem, volt valami köztünk múlt péntek este. – Miközben beszélt szórakozottan simogatta Hermione tenyerét. – Nem érzek túl gyakran ilyesmit.

– Igazából én sem.

– Miért nem adunk ennek egy esélyt?

– Gondolod, hogy működne?

– Nincs nálam a varázsgömböm, és nem vagyok jó jóslástanból. De talán, ha nagyon akarod egy kis teafűolvasást csinálhatunk. Most kimondottan jól esne egy tea. Szóval elmegyünk inni valamit?

– Előbb lenne valami apróság, amit meg kellene oldanod – mondta Hermione.

– Micsoda?

– A zölddé vált bőröm.

– Nekem tetszik.

– Nekem nem igazán – húzta fel az orrát Hermione. – De ha probléma, akkor legjobb lesz, ha keresek valaki mást.

– Nem – rázta meg a fejét Draco. – Megígértem Samnak, és én tartom a szavam.

– Jól van. Egyébként már mindent megpróbáltam.

– Egy dolgot kivéve.

– Mit?

– A Szent Mungót, édesem – nevetett fel Draco jóízűen, majd felállt és karba tette a kezét. – Vedd le szépen a pólódat, kérlek!

– Ezt nem gondoltam át – fintorodott el a boszorkány. – Előtted vetkőzni?

– Ígérem, hogy csak szakmai szemmel foglak megnézni.

– És most nyugodjak meg?

– Igen. Ha nem a munkahelyem lennénk vagy én nem gyógyító lennék, akkor már rég a vizsgálóasztalon csókolóznánk – sóhajtott fel álmodozóan.

– Te nem vagy komplett – harapott az ajkába Hermione. – Biztos, hogy randizni akarunk egymással?

– Igen. Szóval tedd, amit mondtam hadd végezzek gyorsan. Aztán folytatjuk ezt a kis beszélgetésünket a Foltozott Üstben.

– Este?

– Frászt. Még most. Eszemben sincs estig várni. Vetkőzz!

– Csak így?

– Az előbb szépen kértelek – mosolygott rá angyalian.

– Tudtam, hogy rá fogok fázni erre – mondta Hermione, majd levette a pólóját. Draco mondani akart valami, de aztán valahogy megint elfelejtett mindent. – Hidd el ez a csend rémesen zavarba hoz.

– Engem is – szólalt meg végül Draco, majd megköszörülte a torkát. – Szóval… egy csapnivaló gyógyító vagyok.

– Miért?

– Mert ez a fekete csipke és a zöld bőröd, valahogy teljesen kikészít.

– Vegyél egy mély levegőt és segíts, mert megtalálom a módját, hogy te is zöld legyél.

– Rendben. – Draco ravaszul elmosolyodott, aztán elmondott néhány bűbájt, felmérte a helyzetet, megvizsgálta finom bőrt. – Jól elintézted magad.

– Mintha nem tudnám…

– Vedd vissza a pólódat, kérlek!

– Rendben – bólogatott a boszorkány, majd miután végzett, felült a vizsgálóasztalra. – Mi a diagnózis gyógyító úr?

– Kedves, kisasszony, nincsenek jó hírem.

– Olyan súlyos?

– Végzetes – dramatizálta túl Draco, majd karba tette a kezét. – Két hét táppénz, ugyanennyi bájitalkúra, legalább mindeneste randi és rengeteg csók.

Hermione megkönnyebbülten mosolyodott el.

– Ez nem is olyan vészes.

– Velem kell randiznod és csókolóznod – pontosított a férfi.

– Jól van – egyezett bele, de még mindig izgult egy kicsit. Hermione felállt aztán megigazította a pólóját. – És mikor kezdődik a terápia?

Draco elmosolyodott, majd letette a kórlapot, egy lépéssel ott termett Hermione előtt, aztán a karjába kapta, és megcsókolta. A boszorkányt egy kissé hirtelen érte ez a szenvedélyt, de rögtön viszonozta az ajkak édes érintését. Túl heves volt, túl izgató, úgy vetette bele magát az érzelmek tengerébe, hogy nem is gondolkodott. Egy pillanatra szakították meg a csókot.

– Szóval munkaidőben nem csókolózol?

– Már letelt a munkaidőm – vigyorgott Draco, majd megcsókolta.

– Mit is mondtál, hogy a vizsgálóasztalon csókolóznánk? – nevetett Hermione az ajkába harapott.

– Ezen ne múljon. De most mi lenne, ha innánk egy teát, bevennéd a bájitalt és beszélgetnénk egy kicsit?

– Zöld vagyok még mindig.

– Ugyan, hadd irigykedjenek, hogy én randizom a legzöldebb boszorkánnyal a környéken – nevetett fel Draco. – Mit mondasz?

– Menjünk.

– Rendben – mondta a férfi, majd újra megcsókolta, aztán felkapta a lányt.

– Mit csinálsz? – kérdezte nevetve.

– Csak kipróbálok valamit – közölte és feltette a vizsgálóasztalra, hátradöntötte, s még jobban elmélyítette a csókot. Hermione arca sötétebb zöldre váltott, amikor Draco elengedte. – Gyere menjünk!

– Mire volt ez jó?

– Csak kipróbáltam valamit.

– Hihetetlen vagy.

– És még semmit sem láttál – mondta aztán összefűzte az ujjaikat. Együtt hagyták el a vizsgálószobát.

– És hova megyünk?

– Még nem tudom.

– Lehetne valami kevésbé forgalmas helyre?

– Foltozott Üst?

– Nagyon vicces – nevetett Hermione.

– Kitalálok valamit – mosolyodott el Draco. – Felveszem a jelmezemet és elmegyünk utó Halloweent tartani.

– Tom Felton és én?

– Aha.

– De most gyógyítónak vagy öltözve.

– Módosíthatjuk így is a tervet.

Mindketten elnevették magukat, aztán elindultak kifelé a Szent Mungóból.

31 Oct 2018 by Nyx
Content Management Powered by CuteNews