Novellák


Pirosba csomagolva 2
Egy héttel később, december 23-án késő délután Hermione unottan pakolta el a holmiját a táskába. Már alig voltak az irodában. De persze Draco Malfoynak éppen akkor kellett besétálnia a helyiségbe egy bögre kávéval a kezében. Már lazított a megjelenésén, nem volt rajta a nyakkendője és kigombolt néhány gombot is az ingén, aminek könyékig feltűrte az ujját. Jól állt neki a szürke ing, nem is beszélve a magabiztosságtól, ami minden mozdulatából sugárzott.

– Túlórázunk? – kérdezte Draco, s kicsit megszakította a boszorkány zavaros álmodozását.

– Nem – rázta meg a fejét Hermione, majd egy kicsit letette a táskáját. – Ma más terveim vannak.

– Szóval itt hagysz egyedül? – kérdezte teátrálisan. – Van neked szíved?

– Van, de inkább nem rád pazarolom a sajnálatomat – jelentette ki csípősen.

– Kíméletlen vagy.

– Ez van. De megyek is.

– Akkor hova ilyen sietősen? – húzta az időt a varázsló. Valamiért ma annyira magányosnak érezte magát, hogy jól esett egy kis beszélgetés, csipkelődés.

– Ilyenkor munka után? Nem is tudom hova is mehetnék – folytatta a boszorkány.

– Jól van – csóválta meg a fejét Draco, aztán fél kézzel elkezdte rendezgetni az iratait, miközben a kávéját kortyolgatta. – Csak kedves akartam lenni vagy csak csevegni akartam. Mindegy válassz egyet.

A boszorkány fáradtan sóhajtott fel. Nem akarta megbántani a varázslót, sem azt, hogy az év utolsó napjaiban haragban legyenek, mégis csak itt vannak az ünnepek.

– Rengeteg dolgom van még. Főként ajándékcsomagolás – mondta Hermione, majd folytatta tovább az asztalának a rendberakását. – Ráadásul még a holnapi ajándékozós bulira sem vettem semmit annak, akit húztam.

– Ohh, az holnap lesz? – nyögött fel a varázsló. – Azt se tudom kit húztam.

– Valaki rózsaszín füleket akar – mosolyodott el halványan. – Hogyhogy nem tudod?

– Lehet ki is dobtam azt a papírt – húzta el a száját, letette a kávésbögrét az asztalra. Megköszörülte a torkát, és megvakarta az állát. Megvonta a vállát, majd elővette a pálcáját: – Invito papírgalacsin.

– Ez nem túl jó ötlet.

– Gondolod? – Alig hogy kimondta a közvetlen közelében az összes papírgalacsin ott landolt az asztalán. A hajába túrva tanácstalanul állt a helyzet felett. – Basszus! Hmm, tényleg nem volt jó ötlet.

– Én megmondtam.

– Tudod az ellenátkát a rózsaszín fülnek? – kérdezte a varázsló, s zsebre dugta a kezét. Egy kicsit turkált benne, majd előhúzta az apró összetöpörödött papírgalacsint. Közben átgázolt a papírokon, amit igyekezett eltűntetni.

– Sajnos nem tudom az ellenátkot – mondta Hermione, majd halkan morogva hozzátette: – Ha tudnám, akkor nem kellene azon passzíroznom az agyam és kitalálnom, hogy mit vegyek valakinek, akinek idén nem terveztem ajándékot venni.

– Megvan!

– Hála Merlinnek. Mi az ellenátok.

– Nem az van meg.

– Kár…

– Lássuk kit húztam – morogta Draco, aztán megpróbálta szétszedni a pergament. – Csak az a kár, hogy ezt a nadrágomat már kimosattam azóta.

– Malfoy, ez annyira érdekes… Másról sem akarok tudni, minthogy mikor, hol, merre mosatsz nadrágot.

A férfi nem mondott semmit, hanem elkezdte kisimítani a papírt. Szerencsére még látszott rajta a szépen hurkolt, egyenletes írás.

– Oh, basszus – szakadt fel belőle a káromkodás, majd kitört belőle a nevetés. – Ez nagyon jó.

– Ennyire rossz? – kérdezte Hermione.

– Nem tetszik a zöld orr, úgyhogy nem mondom el kit húztam – sóhajtott fel színpadiasan. – Ha kínoznál akkor sem mondanám meg.

– De arról egy szó sem volt, hogy nem mondhatsz róla semmit – mondta a lány, aztán felállt a helyéről és a vállára vette a táskát. – Vagy tévedek?

– Kiskapu – mosolyodott el Draco. – Tetszik a gondolkodásod, Granger. Nagyon körültekintő és fondorlatos vagy.

– Nem kell agyon dicsérni.

– Talán a segítségedet kell kérnem ebben az ajándékvásárlásban. – Hermione meglepetten kapta fel a fejét. Draco maga is kicsit meglepődött ezen, de még maga sem volt vele teljesen tisztában, hogy valóban segítséget akart-e kérni vagy bosszantani akarta a lányt.

– Most szívatsz?

– Neked is vásárolni kell, nekem is. Kössük össze a kettőt – tette egybe a kezét. – Mit szólsz hozzá?

– De én nem megyek vásárolgatni veled. Bediliztél?

– Ugyan… Olyan lesz, mintha ott sem lennék.

– De mégis ott lennél – tárta a szét a karját Hermione. – Akkor miért játszanám el, hogy nem vagy ott? Ennek semmi értelme.

– Lehetek veled őszinte?

– Ez valami durva helyzetgyakorlat vagy valami nagyon nagy baj van veled – csóválta meg a fejét. – Lehet én is megőrültem, de nem bánom, legyél velem őszinte.

– Még soha nem vettem így ajándékot senkinek – közölte Draco, mintha legalább egy szörnyű, sötét titkát mondta volna el. Hermione is közelebb hajolt hozzá.

– Lehetek én is őszinte?

– Felőlem – vonta meg a vállát.

– Nem csodálom.

– Ah, Granger, ne legyél ilyen megátalkodott és csípős nyelvű! Nekem ez rosszul esik. És egy lánynak soha nem vettem ajándékot, aki elmúlt már tíz éves. Szóval kellene egy kis segítség.

– Egy lányt húztál?

– Igen.

– Oh – mondta Hermione. – És mennyire ismered?

– Nem túl jól – vonta meg a vállát Draco. – Mindig azt hiszi, igaza van, bele is szól mindenbe, olykor nem lehet beszélni vele. Viszont nagyon szép, kedves a mosolya, és a nevetése aranyos.

– Most megpuhítani akarod vagy felszedni, vagy egy ajándékot venni neki?

– Felszedni?

– Szép, kedves a mosolya… Csak nem bejön neked az, akit húztál? – incselkedett Hermione mosolyogva.

– És ha igen? – kérdezett vissza Draco. – Erre nem is gondoltam. De végül is egyelőre maradhatunk az ajándéknál. Még ráérek levenni a lábáról.

– Nem fogok abban segíteni neked, hogy felszedj egy dögös boszorkányt magadnak – fortyant fel mérgesen. – Mégis mit hiszel rólam?

– Jaj, nem akarom felszedni – szabadkozott Draco. – Csak egy ajándék, nagyon messze vagyok attól, hogy felszedjem, meg ő nem az a típus. Szóval mit mondasz? Segítesz?

– Hát jó. De ha már én segítek neked, akkor te is segíts nekem. Én egy srácot húztam, kicsit öntelt, elegáns, néha bunkó, viszont kedves is tud lenni, ha megerőlteti magát. Egyébként meg szörnyen idegesítő alak, ugyanakkor annyira nem egy rémes, mint gondoltam. Mi a fenének örülhet egy ilyen férfi?

– Nem kedveled igazán, ugye?

– Nem tudom, hányadán állok vele.

– Beleestél?

– Mi? Dehogy is – legyintett egyet Hermione. – Egy olyan ajándékot akarok, amivel nem bántom meg, nem veszi személyeskedésnek és nem látszik belőle, hogy mennyire feszült köztünk a viszony.

– Vegyél egy seprűkarbantartó készletet. Na, abból aztán semmilyen érzelemre nem lehet asszociálni, nekem elhiheted.

– Ennyire sekélyes ajándékot nem akarok venni – sóhajtott fel Hermione. – Persze nem vagyok ellene a praktikus dolgoknak, viszont nem szeretnék ilyesmit ajándékozni.

– Túldimenzionáljuk ezt. Nem?

– Lehet – nevetett fel halkan a lány.

– Szóval?

– Nem bánom menjünk. Végül is együtt csak könnyebben fog menni.

– Ez a beszéd. Mondtam már, hogy mostanában kezd egyre jobban tetszeni a gondolkodásod?

– Ha nem ismernélek, azt mondanám bókolsz, Malfoy.

– Ma csak elkísérlek vásárolni, Granger.

– De meg fogom ezt én bánni – sóhajtott fel Hermione.

– Ezt hallottam.

– Tudom, pont ezt akartam. Menjünk, Malfoy!

***

A hoppanálás után az első, amit Draco meglátott az a temérdek sok karácsonyi fényfüzér volt, amivel az épületeket díszítették fel. Egy pillanatra azt sem tudta hova nézzen. A tömeg közepén álltak, pont a sűrűjében. A boszorkány nem is választhatott volna forgalmasabb helyszínt. Senkinek sem tűnt fel, hogy ők ketten csak úgy feltűntek a semmiből. Draco érezte az arcába csapó hideg hópelyheket. Megborzongott, majd mély levegőt vett. Még maga a levegő is hordozta a közelgő ünnepet.

Karácsonyi ének hangját vitte a szél, nevetés, beszélgetés, sülő gesztenye illat terjengett a levegőben. Amilyen hirtelen rohanta meg a látvány, annyira el is varázsolta. Nem volt éppen az a vásárba járó típus, nem mintha soha nem látott volna ilyesmit, de leginkább ki szokta kerülni az ilyesmit. Most mégis alig várta, hogy körülnézhessen.

Hermione még mindig Draco karját fogta, s érdeklődve figyelte a férfi furcsa arckifejezését. Olyannak tűnt, mint egy kíváncsi kisgyerek, aki még nem tudja belevesse-e a forgatagba vagy inkább óvakodjon tőle. Mikor eszébe jutott, hogy még mindig a varázslót szorongatja, úgy engedte el, mintha megégette volna a kezét. Gyorsan zsebre is tette, s igyekezett ezt kiverni a fejéből.

– Meg is érkeztünk – szólalt meg a boszorkány palástolta a zavarát, mire a varázsló álmodozó arckifejezése eltűnt.

– Nem is mondtad, hogy a muglik közé viszel – mondta Draco színtelen hangon.

– Hirtelen ötlet volt – válaszolta Hermione. – Nem volt vele semmilyen célom, ha erre akarsz kilyukadni.

– Aha.

– Ilyet úgysem láttál. London olyan gyönyörű ilyenkor – jegyezte meg kissé álmodozóan. – A fények, a hó, az emberek, minden. – Úgy gondoltam, kár lenne lemaradni róla.

– Nem a világ végén élek, Granger – mosolyodott el a férfi, most nem volt a hangjában gúny, csupán egy csipetnyi szemrehányás. – Ki szoktam mozdulni, nem szoktak bezárni. Sokkal szebbet is láttam már, de ez is elég szép.

– Elég szép?

– Szép – vonta meg vállát. – Én ezekhez a dolgokhoz egyáltalán nem értek. Tetszenek a fényfüzérek.

– Majd, ha lemegy a nap, akkor még szebbek lesznek a fények és erre nem is kell majd sokáig várni – mosolyodott el halványan Hermione. – Tudom, hogy ez a mugli London, de egy próbát megér. Hátha találunk valamit. Remélem, hogy azért nem baj.

– Még nem tudom.

– Az Abszol útra is mehetünk, ha itt nem találunk semmit – javasolta a boszorkány. – Ott is sok minden van.

– Kicsit ideges vagy? – kérdezte Draco, miközben egy kicsit közelebb hajolt a boszorkányhoz.

– Nem, miért kérdezed? – vonta össze a szemöldökét.

– Mert annyira próbálsz kedves lenni, hogy még a hangod is remeg – jegyezte meg a varázsló egy halvány mosollyal. – Vagy talán én vagyok a baj? Zavar, hogy csak kettesben vagyunk itt?

– Csak fázom egy kicsit ennyi az egész – vallotta be a lány és összedörzsölte a kezét. Ugyanakkor valóban nem tudta hogyan viselkedjen a varázslóval. Itt nem volt Minisztérium, nem voltak kollégák, csak ők ketten. Persze, hogy kissé zavarban volt. Főleg, hogy általában marakodni szoktak.

– Beüljünk valahova? – kérdezte a férfi kicsit reménykedve, hiszen régen volt már ebédidő, és azóta sem volt ideje elmenni egy kis uzsonnáért. Hermione meglepetten nézett vissza rá, nem is értette miért jött zavarba hirtelen. Hiszen ismerte a férfit szörnyen régóta, de most tényleg megütközött a viselkedésén.

– Nem kell – rázta meg a fejét. – Sétálunk egy kicsit, aztán jobb lesz.

– Jó vagyok a melegítő bűbájokban, ha gondolod, szívesen segítek – ajánlotta fel előzékenyen. Ő maga sem hitte, hogy ennyire gálánsan felajánl ilyesmit, viszont most Hermione nem annak a túlságosan magabiztos boszorkánynak tűnt, hanem valaki egészen másnak.

– Megszállt a karácsony szelleme? – kérdezte és halkan felnevetett.

– Próbálok kedves lenni, ha nem baj. Fáradt vagyok egy veszekedéshez és semmi értelme nem lenne, ilyenkor extra kedves szoktam lenni – halványan elmosolyodott. Hermione ajka egy pillanatra megrándult.

– Az ezerarcú Draco Malfoy – jegyezte meg. – Milyen arcodat is fogom ma még megismerni?

– Inkább nézzük meg a vásárt – javasolta Draco, majd elindultak, egyenesen belevetették magukat a tömegbe. – Ez a forgatag talán eltereli a figyelmedet rólam.

– Micsoda? – kérdezte a boszorka, majd ránézett a tejfölszőke férfira.

– Tudom, Granger, hogy én járok a fejedben – szólalt meg vigyorogva.

– Igen, hogy minek is egyeztem bele ebbe – mondta kissé gúnyosan. – Lehet, hogy inkább itt hagylak.

– Egyedül is hazatalálok, nem vagyok kóbor kutya – rázta meg a fejét. – Különben is, annak ellenére, amit gondolsz rólam, elboldogulok a muglik között is.

– Oh, igen? Tudsz beszélni a nyelvükön? – rémüldözött Hermione. – Ez igazán nagy teljesítmény tőled.

– Nem erre gondoltam – közölte durcásan. – Én is tudnék neked olyat mondani a varázsvilággal kapcsolatban, ami zavarba hozna, de mindenki hülyének nézne. Viszont én nem vagyok ilyen gonosz.

– Gonosz? – nevetett fel Hermione. – Én vagyok gonosz szerinted?

– Nem – rázta meg a fejét. – Hanem gúnyolódsz. Amit én tehetnék, na, az lenne gonoszság.

– Ilyen messzire mentünk volna?

– Unom, hogy veszekszünk.

– Én is – sóhajtott fel a lány.

– De utálom a kényszerű udvariaskodást – folytatta Draco –, szóval ilyesmit ne várj tőlem.

– Nem is várok el ilyesmit.

– Az jó – mosolyodott el halványan. A tömeg, a hangulat, az ünnepli érzés egyre inkább körülvette őket. A karácsonyi fényekben minden olyan másnak tűnt. A nap mostanra teljesen lenyugodott, így tényleg szebb lett az egész vásár. Draco lopva Hermionéra nézett, akinek most olyan más volt az arca, nyugodt, egészen angyali. A lány felnézett az égre, apró hópelyhek szálltak alá az égből, majd az egyik egyenesen a sötét szempilláján landolt, s azonnal elolvadt. Mosolyogva nyújtotta ki a kezét. A férfi maga sem tudta, hogy mi ütött belé, de megborzongott, méghozzá jólesően. Meg kellett törnie ezt a pillanatot, valamivel el kellett terelnie a figyelmét, nehogy még jobban belebonyolódjon ebbe a pillanatba.

– Miss Granger, mit szólnál, ha innánk abból a forralt borból? – kérdezte hirtelen. Hermione ránézett, mintha tényleg nem tudta volna ki halad mellette.

– Ez komoly?

– Ne nézz rám úgy, mintha legalább a Holdról jöttem volna! – korholta a varázsló. – Szerinted nem ittam még ilyet életemben?

– Ez olyan mugli dolog. Nem hittem volna, hogy…

– Édes vagy – nevetett fel, s rátette a kezét a boszorka vállára. – Az ugye nem hiszed, hogy sosem jártam muglik között?

– Megfordult a fejemben.

– Olyan naiv vagy, Granger, de ezt most elnézem neked. Persze ez nem dicsekvés tárgya – folytatta, de ennek ellenére kihúzta magát –, de olykor-olykor el szoktam menni a muglik közé, és ebben semmi furcsa nincs.

– Komolyan?

– Halálosan.

– Merlinre…

– Gondolj bele, soha ne érdekeljen maga a világ? Nevetséges… És igen szoktam turistáskodni.

– Turistáskodni?

– Úgy kérdezed, mintha azt mondtam volna, hogy tevehajcsár lennék szabadidőmben – mondta a férfi, majd átvágott a tömegen. Hermione követte, de szednie kellett lábát, hogy beérje a magabiztosan előre törő férfit. Draco beállt a sorba, majd figyelt rá, hogy a boszorkánynak is legyen elég helye. Egy pillanatra átkarolta a lány vállát, nehogy belé ütközzön a mellettük elhaladó férfi. Egymás szemébe néztek, majd a varázsló úgy tett, mintha az utóbbi meg sem történt volna.

– Nem is tudom, melyik lenne a furább. Téged turistaként látni vagy tevehajcsárként.

– Mindegy, mert mindkét esetben veszettül jól néznék ki.

– Egyébként nehéz téged elképzelni turistaként – közölte Hermione, miután kicsit kifújta magát.

– Gondolod? – mosolyodott el a férfi, majd közelebb lépett a standhoz. – Két forralt bort kérünk. Köszönöm!

Hermione éppen szólásra nyitotta a száját, de aztán be is csukta. Dracónál magabiztosabb varázslóval nem találkozott még, főleg, aki ennyire határozottan viselkedett egy mugli környéken. Láthatóan a férfinak nem okozott gondot, hogy kifizesse, megköszönje a forralt bort, majd mindkettőjüknek keresett egy üres pultot, ahonnan remek kilátást nyílt a kivilágított karácsonyfára és a korcsolyázókra. Draco átnyújtotta a finoman gőzölgő folyadékot Hermionénak.

– Köszönöm! – Egy pillanatra összeértek az ujjaik. Majd a lehető legtermészetesebben Draco rámosolygott Hermionéra.

– Egészségedre. – A lány élvezte, ahogy a forró ital átmelegíti a hideg ujjait. Lassan belekortyolt. – Ízlik?

– Igen – bólogatott a boszorkány. – Most jól esik ebben a hidegben.

– Jaj, Granger! – csóválta meg a fejét, majd lopva körbenézett és küldött egy melegítő bűbájt a lány felé.

– Malfoy! – lökte oldalba a varázslót. – Mégis mit képzelsz magadról?

– Nem venném a lelkemre, ha itt fagynál meg pontosan az én társaságomban. Kezdett kék lenni a szád, és nem túl jó betegnek lenni karácsonykor. Másrészt mit mondok a kedves barátaidnak, ha meg találsz fagyni? Kellemetlen lenne.

– Milyen érzelgős lett valaki – nevetett fel Hermione.

– A karácsony teszi, a forralt bor és a muglik – sóhajtott fel Draco. – Megérintett ez az egész. Megdobogtatta a szívem.

– Nem kell szórakoztatnod.

– Ugyan. Ez nem fáradtság – mosolyodott el a férfi. – De beszéljünk komolyabb témáról.

– Jól van.

– Szóval milyen ajándékot szoktak venni ilyenkor, amikor ilyen baromságot találnak ki az irodában? – kérdezte Draco kíváncsian. – Sosem volt hasonló élményem, ezt meg kell, hogy mondjam neked.

– Bögrét – válaszolt Hermione egyszerűen.

– Bögrét? – húzta fel a szemöldökét kicsit hitetlenkedve.

– Azt.

– Az nem túl… sablonos? – kérdezett vissza a varázsló. – És olyan… semmilyen.

– De pontosan az – bólogatott a boszorkány, majd ismét belekortyolt az italába. – A lehető leggyakoribb ajándék a világon. Viszont nem kell sokat gondolkodni rajta. Inkább válasz egy könyvet.

– Mert az annyira egyedi? – nevetett fel felszabadultan. – Nagyon is az. Különben sem tudom, hogy milyen könyvet szeret az a lány. Sokat olvas, de hogy mi az, ami érdekelheti… nem tudom.

– Romantikus könyv?

– Nem hinném – rázta meg a fejét. – Sokkal kifinomultabb.

– Néha kell valami szórakoztató.

– Krimi?

– Véres gyilkosság?– húzta el a száját.

– Talán igazad van.

– Vegyél sálat.

– Sálat?

– Igen, tudod, olyan sokan szoktak ilyesmit hordani télen. Ez egy hasznos ajándék – magyarázta Hermione.

– Tényleg? – kérdezte Draco. – Mert egy szép sál mindig öröm?

– Hogy mondhatsz ennyi baromságot, Malfoy? – nyögött fel fáradtan.

– Ötleteljünk tovább.

– Jól van – kortyolt bele megint az italába Hermione.

– Áruld el nekem – hajolt közelebb egy kicsit hozzá Draco –, mégis mire jó egy ilyen karácsonyi vásár?

– Ezt mégis hogy érted?

– Mármint nekünk mire jó – tudakolta a férfi.

– Nos, még nem tudom. Keresem az ihletet. De egyelőre nem tudom, hogy mit vegyek ennek a srácnak.

– Mesélj nekem róla! Hátha beugrik valami.

– Önző, öntelt, önimádó.

– Vegyél neki egy tükröt – javasolta Draco. Hermione majdnem kiköpte az italát, miközben felnevetett.

– Nem rossz, de megbántani nem akarom – közölte a lány, aztán vett egy mély levegő. A varázsló megitta a forralt bort.

– Milyen kedves vagy – válaszolt a férfi. – Nem is gondoltam, hogy ennyire jó szíved van.

– Miért te megsértenéd a kollégádat egy ajándékkal?

– Nem igazán – rázta meg a fejét. – Túlságosan gyerekes lenne.

– Ebben igazad van.

– Akkor hogy találjam meg egy hölgynek a megfelelő ajándékot? – kérdezte Draco. – Amivel mosolyt csalhatok az arcára? Vagy legalább nem vágja hozzám.

– Sétáljunk egyet.

– Rendben van – bólintott Draco. – De legyen meg gyorsan, mert éhen halok.

– Jaj, Malfoy!

– Most mi van? – hördült fel a varázsló. – Holnap itt a buli.

– És én keressek ajándékot a te nődnek?

– Nem a nőm – horkant fel a férfi nevetve. – De, ha megteszed, akkor én választok a te pasidnak.

– Nem a pasim! Még csak az kéne.

– Unalmas aktakukac?

– Önző, arrogáns, idióta.

– Egyre ellenszenvesebb…

– Nekem mondod… Ismerem majdnem húsz éve.

– Ugyan, Granger, majdnem egész évfolyam összes tanulója velünk dolgozik. Ebből majdnem rájöttem ki az.

– Még jó hogy nem.

– Akkor menjünk! – lépett ki a pultból, majd intett a hölgynek, hogy indulhatnak. – Vezess körbe!

– A legnagyobb örömmel.

Hermione elindult, s hamarosan már mindketten a tömegben kószálva figyelték a karácsonyi fényeket. A hó már egyre jobban szállingózott, amitől még ünnepibb lett a táj. Draco igyekezett úgy helyezkedni, hogy a lányt ne veszítse szem elől, aki érdeklődve figyelte a standokat. A férfit ez viszont egyáltalán nem érdekelte, ellenben a mellette haladó nő sokkal inkább. Hogy vált egyszeriben ennyire érdekessé? Ő maga sem tudta. Csak követte, figyelte minden gesztusát, a füle mögé tűrt göndör hajtincset. Már éppen az csillogó hópelyheket nézte, amikor kizökkentették.

– Nézd csak! Üveggömbök – szólalt meg a boszorkány, majd megfogta Draco karját és közelebb cibálta a standhoz. Hamarosan a varázsló már több tucatnyi csillogó, színes, gömbök társaságában találta magát. – Mit gondolsz?

– Gyönyörű – válaszolta átszellemülten. De egyáltalán nem a gömböket nézte. Hermione megfordult, s találkozott a tekintetük. Draco pulzusa hirtelen magasra ugrott. Zavarban volt, és olyan régóta nem fordult elő vele.

– Melyik? – kérdezte a boszorkány.

– Mit melyik? – vonta össze a szemöldökét a varázsló.

– Melyik gömb tetszik? – sóhajtott fel Hermione. – Szerinted mit kérdeztem?

– Ja – szólalt meg, majd gyorsan körbenézett. – A piros.

– Piros?

– Igen, nem kék, nem zöld, hanem piros.

– Aha… Te nem is figyelsz.

– De figyelek – válaszolt gyorsan, majd elfordult, hogy megszemléljen egy lila darabot. – Ez is tetszik.

– Segíthetek? – szólalt meg az eladó.

– Köszönjük, csak nézegetünk – közölték egyszerre.

– Menjünk! – mondta Hermione. – Láttam ott valami érdekeset a túloldalon.

– Jó rendben – bólogatott Draco, majd elindult utána a tömegbe. – Egyébként ilyeneket én is tudnék varázsolni.

– Üveggömböket?

– Aha – vonta meg a vállát. – Egészen egyedieket is tudtam.

– Malfoy a nagy varázsló – nevetetett fel a lány. – Ez igazán jó ötlet. Saját készítésű ajándék. Egészen kedves ötlet.

– Nem lenyűgözni akarom, csak megajándékozni – folytatta Draco. – Ez igen is lényeges különbség.

– Hogy is felejthettem el? – kapott a homlokához Hermione. – Mit is képzeltem? Draco Malfoy nem varázsol csak úgy senkinek se semmit.

– Elvi kérdés ez nálam.

– Mi más lenne? – gúnyolódott tovább. Megint egymás szemébe néztek. A viharszürke szem most sokkal csillogóbbnak látszott, az arca sokkal markánsabbnak, és valamiért annyira jól nézett ki. Sosem látta ilyennek. Biztosan csak a képzelete játszott vele így, holnap az irodában visszatért minden a régi rendhez – bizonygatta Hermione.

– Pontosan az. Annyira nem kívánom megerőltetni magam.

– Megerőltető egy üveggömb?

– Igen, de a kedvedért itt és most…

– Ne merj varázsolni! – korholta, majd megérintette a férfi kezét, mielőtt még nekiállt volna varázsolni.

– Granger, Granger, te mindig elrontod a játékomat.

– Az agyamra mész, Malfoy!

– Éhes vagyok.

– Menj és egyél!

– Mi lenne, ha velem jönnél? – ajánlotta fel és várakozva nézett Hermionéra. – Nem harapok. És ne nézz rám úgy, mintha vérfarkassá váltam volna vagy arról kérdeztelek volna, hogy melyik kis barátodba voltál szerelmes a suliban?

– Úgy nézek rád, mint aki meglepődik. Közel sem hasonlítasz egy vérfarkasra. És egyik barátomba se voltam szerelmes.

– Biztos?

– Halál biztos.

– Jobb megkérdezni – vigyorgott Draco. – Nehogy valamilyen zavarba kerüljek véletlen.

– Miért kérdezi ezt mindenki? – tette fel a jogos kérdést Hermione. – Egyszerűen nem értem.

– Ne vedd magadra! – kezdte a varázsló, majd egy kicsit közelebb húzódott hozzá. Karjuk összeért, s a lány magában hálát adott, hogy a vastag szöveten keresztül nem érezte a férfi érintését. – Ez csak kíváncsiság a részemről.

– Persze mi más lehetne? Olyan jó más életében vájkálni. Ez pedig egyáltalán nem vicces, sőt… unom már, mindenki ezt kérdezi.

– Téged nehéz megfejteni, Granger.

– Próbálkozz valami könnyebbel. Mondjuk, legyen a Reggeli Próféta keresztrejtvény rovata.

– A vasárnapi?

– A hétfői.

– Az a legkönnyebb.

– Tudom – húzta gúnyos mosolyra az ajkát a lány. – Egyébként ott egy kicsit arrébb vannak zoknik.

– Nem, nem… Zoknik? Én nem ajándékozok zoknit.

– Miért nem?

– Rossz emlékek – közölte Draco. – Potter és a kedvenc házimanónk.

– Dobby?

– Ne beszéljünk róla.

– Jesszusom – húzta el a száját Hermione. – A bögre egyre szimpatikusnak tűnik.

– Együnk valamit – váltott témát a férfi. – Éhen halunk még a végén ebben a forgatagban.

– Rendben. Megadom magam.

– Cserébe azt rendelsz, amit akarsz – mosolyodott el a varázsló.

– Más esetben te választasz?

– Lásd, milyen nagyvonalú vagyok.

– Rendben. Nem akarok vitázni veled.

– És meghívlak – közölte a tényeket Draco. – Ne is ellenkezz!

– Azt már nem – rázta meg a fejét a boszorkány. – A forralt bor még oké, de a vacsora…

– Nem vitatkozom. Felőlem egy egész estés előadást is tarthatsz, de most az lesz, amit én akarok. Elcipeltél a muglik közé, legyen ennyi elég sikerélmény neked.

– De…

– Inkább mondd meg, mit vegyek annak a makacs némbernek!

– Egy képed magadról, hadd dobálja meg minden reggel.

– Milyen bájos – gúnyolódott tovább a férfi.

– Értékelni fogja.

– Ezt nem kétlem. Javaslom te is fontold meg a saját tanácsodat, Granger. Ez a kép küldés nem is olyan rossz.

– Malfoy…

– Én örülnék egy képnek rólad.

– Komolyan? Te beteg vagy.

– Aha. Elvégre Merlin díjas boszorkány vagy.

– Keress egy helyet és együnk. Borzalmas vagy, amikor éhes vagy.
24 Dec 2018 by Nyx
Content Management Powered by CuteNews