Novellák


Pirosba csomagolva 3
Draco elengedte a füle mellett a megjegyzést, aztán zsebre vágta a kezét és a nyakát nyújtogatva megfelelő helyet keresett, ahol vacsorázhatnak. A lány alig bírta követni a hosszú léptekkel, ütemesen haladó férfit. Félelmetes volt, ahogy közlekedett. Fél szemét azonban mindig Hermionén tartotta. A lány annak ellenére, hogy rohamtempóban haladtak végig a karácsonyi vásáron feltűnően sokat bámészkodott. A varázsló elmosolyodott.

Talán a mugli karácsonyi vásár nem is neki szólt, hanem inkább Hermionénak – jutott eszébe hirtelen. A viselkedéséből ítélve egyáltalán nem gúnynak szánta és nem őt, Dracót, akarta kellemetlen helyzetbe hozni. A meleg fények visszatükröződtek a kipirult arcon. Viszketett a keze, legszívesebben megfogta volna a boszorkányét, hogy biztosan ne veszítse el. Nem gondolkodott sokat ezen az érzésen, olyan ösztönösnek tűnt. Mióta együtt dolgoztak azóta sokszor figyelte őt. Néha muszáj volt csípkelődniük, hogy ne tűnjön fel ez. Kicsit lassított, hogy Hermione beérhesse.

– Gyakran eljársz ilyen helyekre? – érdeklődött a férfi kíváncsian.

– Sajnos, nem túl gyakran – fújta ki magát Hermione. Draco megint átölelte a vállát, majd magával húzta, hogy könnyebben tudjanak haladni, és csak akkor engedte el, amikor már a járdára értek.

– Nagy kár – sajnálkozott a férfi. – Ez igazán hangulatos. Bár az Abszol út sem rossz ilyenkor.

– Ilyenkor mindenhol gyönyörű.

– Ez igaz – bólogatott Draco. Hermione fázósan húzta össze magán a kabátját. – Látom, hogy múlik a melegítő bűbáj hatása.

– Hogy mondod? – kérdezte, majd összehúzta a szemöldökét. – Oh, jaj, nem fázom, csak… tényleg nem fázom.

– Én viszont igen, szóval ide bemegyünk – mutatott az előttük lévő épületre, ahol egy étterem hirdette a kínálatát.

– Én nem ragaszkodom a vacsorához – közölte Hermione, majd megtorpant. Draco visszafordult, és most szemben álltak egymással. A varázsló eltökéltnek látszott, a boszorkány inkább bizonytalannak.

– Én igen. Gyere már! – unszolta a férfi. – Ne kelljen itt mindenki előtt könyörögnöm, mert az neked lesz kellemetlenebb. Remekül túl tudom drámázni ezt a szituációt és akkor kínos lesz neked nemet mondani.

– Malfoy, kérlek! Gyorsan vegyünk valamit, aztán menjünk haza. Kezd késő lenni, és…

– Vázolom a helyzetet, ha már így kényszerítesz rá. Nálam otthon a helyzet a következő: legénylakás, kaja nuku, vásárolni nincs kedvem, és pocsék a főztöm. Megtagadnál egy jó vacsorát egy éhezőtől?

– Egy éhezőtől nem, de tőled… – mosolyodott el gúnyosan.

– Azért ne legyél ennyire szőrösszívű! Kibírsz velem egy vacsorát. Számtalanszor ettünk már együtt.

– Te meg miről beszélsz? Mikor?

– Roxfortban.

– Közel ötszáz emberrel együtt és tisztes távolságban – forgatta meg a szemét Hermione.

– Most se lennénk egyedül – húzta mosolyra az ajkát a varázsló. – Csak itt éppenséggel nyolc-tíz embernél nincs több.

– Ah…

– Jut eszembe a Minisztériumban is többször is ettünk együtt.

– De nem kettesben.

– Éppen itt az ideje, hogy a… mi is ennek a helynek a neve? Áh, megvan. Szóval most itt az ideje, hogy a Kék Tündérben, ami megjegyzem újra, hogy tele van emberekkel, egy munka vacsorát együtt fogyasszunk el.

– Munkavacsora?

– Mondjam randinak? – nevetett fel jóízűen. – Az jobban hangzana?

– Merlin ments dehogy! Jó, menjünk – közölte Hermione zordan. – Felesleges energiapazarlás ilyen sokat veszekedni.

– Ugye fázol, igazam van?

– Ne legyél eltelve magadtól! Rájöttél a nagy titkomra.

– Mióta mondom már neked, hogy legyünk jóban…

– Na, ebbe ne menjünk bele!

– Ne is, mert mindketten ide fogunk fagyni az aszfalthoz. Csak utánad, Granger! – nyitotta ki neki az ajtót, majd szertartásos mozdulatokkal invitálta befelé a boszorkányt, aki még mindig viaskodott a gondolataival, amik azt üvöltötték, hogy menjen haza végre. Viszont a kellemes pub atmoszférája, a meleg és a mámorító illatok elnyomtak minden ilyesmit. Draco a boszorkány mellé lépett, majd ismét átvette az irányítást. Azonnal kerített maguknak helyet az egyik kényelmes sarokasztalnál, a kandalló mellett, amiben vidám tűz ropogott.

Otthonos volt a helyiség, nem túlzsúfolt. Hermione levette a kabátját és kisimította az arcából a göndör hajtincseit. Draco eközben intézkedett, beszélt a pincérrel, kiválasztotta a vacsorának valót, amit természetesen előzékenyen egyeztetett Hermionéval. A boszorkány csak a figyelte azt a természetességet, ahogy a helyzetet kezelte. Mire észbekapott már egy pohár bor társaságában várták a fish & chipset.

– Hogy ízlik? – kérdezte Draco. Ez volt a második alkalom, hogy ezt kérdezte tőle. És már nem tűnt annyira furának. Olyan figyelmes volt vele, ahogy mostanában senki. Kellemesen érezte magát a férfi társaságában.

– Finom, köszönöm! – mosolyodott el kicsit. – Meg kell, hogy jegyezzem, nagyon otthonosan mozogsz itt.

– Mitől ijedjek meg? – kérdezett vissza, majd elégedetten hátradőlt a székében.

– Csak tudod a varázslók és a muglik…

– Nem olyan bonyolult. Ugyanúgy működnek a dolgok, csak itt nincsen annyi varázslat. Igyekeztem természetesnek venni a dolgokat, és megtanulni hogyan lehet eligazodni a muglik között. Eláruljak egy titkot? – hajolt át közelebb a lányhoz. – De ne mondd el senkinek.

– Még egy pohár bor, és lehet, nem tudok több ígéretet megtartani.

– Ezt megpróbálod?

– Tegyünk egy próbát.

– Legtöbbször mugli étteremben szoktam enni.

– Ne! – nevetett fel a boszorkány olyan jóízűen, hogy még a varázsló is vele nevetett. – Ezt el se hiszem.

– Kísérletező típus vagyok – fonta össze a karjait Draco. – Persze ezt nem sokan tudják, viszont én élvezem.

– Ki sem nézném ezt belőled.

– Én se, hogy elcipelsz a muglik közé – nevetett fel a varázsló. – Mintha a hírem meg sem előzött volna.

– De akkor sosem tudtam volna meg ezeket rólad – mosolyodott el Hermione, majd ismét belekóstolt a borba. – Egyébként nem szoktam inni.

– Én sem. De most karácsony van.

– Lesz.

– Lazíthatunk a szabályokon – mondta, majd a nyakkendőjéhez nyúlt és meglazította.

– Szabályszegés?

– Úgy hallottam, Granger, hogy abban te vagy a legjobb – vigyorodott el, s belekortyolt a borospohárba.

– Én?

– Igen, te – bólogatott mindent tudóan.

– Kizárt dolog.

– Frászt.

– Sosem büntettek meg.

– Akkor lehet én emlékszem rosszul, hogy együtt voltunk büntető munkán a Tiltott Rengetegben? – kérdezte Draco.

– Ahonnan sikoltozva rohantál ki? – mosolyodott el pimaszul. – Vannak ilyen emlékeim.

– Tizenegy éves voltam…

– Oh, szegénykém.

– Nem akarta mindenki megváltani a világot, mint ti hárman. És nekem ne mondd, hogy a két bamba haverod tervelt ki mindent, amit csináltatok az iskolában, mert egyik se olyan nagy lángelme.

– Jó, hogy nem rám fogod az egészet.

– Én csak tényeket közlök. Áh, és itt van a vacsora. Jó étvágyat, Granger!

– Neked is, Malfoy! – Már az első falat mennyi volt. Hermione nem is gondolta volna, hogy ennyire éhes. Draco fél szemmel megint csak őt figyelte, de jelen pillanatban ez egyáltalán nem érdekelte a boszorkányt, csak az tányérján lévő ételre koncentrált.

– Akkor ízlik? – törte meg kettejük között lévő a csendet Draco. A boszorkány megtörölte a száját, majd válaszolt.

– Nagyon.

– Remekül választok.

– Szerénységet pedig hírből se ismered – replikázott Hermione.

– Kedvesség?

– Otthon maradt. Mindig csipkelődsz, és nekem vissza kell vágnom – közölte a boszorkány. – Reflex, sajnálom.

– Legyek kedvesebb?

– Az gyanús lenne.

– Nem esne nehezemre – mosolyodott el Draco.

– Fura lenne.

– Mert olyan jóban voltunk a suliban? – kérdezte a férfi. – Régen volt már különben is.

– Túl tudok lépni ezen, ne aggódj! Csak ezen nem, amit most tapasztalok veled kapcsolatban.

– Ahh, Granger, tényleg nehezebb vagy, mint a vasárnapi keresztrejtvény a Reggeli Prófétában. Tényleg nem akarok rosszban lenni veled, nem akarok szemét lenni, se más egyéb. Már nem vagyok tizenéves.

– Egy keresztrejtvényhez hasonlítasz?

– Látom, hogy a lényegre koncentrálsz a mondanivalómból – nevetett fel a varázsló, majd lassan elkortyolta a maradék bort a poharából. Hermione csak megcsóválta a fejét, s egy ideig csendben fogyasztották el a vacsora hátralévő részét. Néha találkozott a tekintetük. A boszorkány csak megcsóválta a fejét, a varázsló csak mosolygott.

– Feltűnő, ahogy figyelsz. Van valami az arcomon.

– Nincs, de ez, ahogy magadban őrlődsz egészen aranyos – nevetett fel a varázsló.

– Hülye vagy.

– Öröm látni, hogy valaki ennyit gondolkodik miattam.

– A karácsonyi ajándékokat vettem számba – sóhajtott Hermione. – Nem körülötted forog minden gondolatom.

– De gondolsz rám.

– Rád nem lehet nem gondolni, Malfoy.

– Egész kellemes veled beszélgetni.

– Örülök.

– Gyakrabban is megtehetnénk – javasolta a férfi.

– Biztos nem.

– Melletted nem érzem magam magányosnak. – Hermione először meglepődött, majd csengő nevetése rájuk irányította egy pillanatra a figyelmet.

– Merlinre, majdnem elhittem.

– Láttad volna az arcodat.

– Idióta vagy.

– Engedd el magad végre! – kérte a varázsló. – Rendelek még egy üveg bort, aztán keresünk valami normális témát és beszélgetünk egy kicsit.

– Nem kérek több bort, köszönöm.

– És a beszélgetés? – kérdezte a férfi, miután rendelt egy kancsó limonádét mindkettőjüknek.

– Azzal nincs gond – rázta meg a fejét Hermione. – Együtt dolgozunk, beszélünk is egymással, nem okoz ez nehézséget.

– De nem a munkáról akarok beszélgetni – intett nemet a fejével –, ha nem baj.

– Még nem tudom, hogy baj-e – mondta a boszorkány.

– Az a helyzet, hogy nehéz napunk volt, és ezt nem akarom kitárgyalni. Már elég az is, hogy Bowen megint felgyújtotta a feljegyzéseket, aztán újra kellett írnom mindent.

– Merlinre, hogy mekkora egy idióta.

– Látod? Ezért nem akarok a munkáról beszélni – válaszolt egyszerűen Draco. – Mit tervezel karácsonyra?

– Miután túléltem a holnap délelőtti bulit, elmegyek Harryékhez, aztán este a szüleimhez megyek – válaszolt Hermione. – Másnap meg hazamegyek. Nincsenek túl nagy terveim. Neked?

– Valami hasonló. Potterék nélkül – mosolyodott el a varázsló.

– Karácsonyi bál? Mármint a Reggeli Próféta mindig ódákat zeng Malfoyék karácsonyi báljáról.

– Idén kihagyom – válaszolta, és hátra simította a tejfölszőke tincseit. – Unalmas, és helyette annyi minden mást tudok csinálni.

– Például?

– Elolvasni azt a temérdek könyvet, amit eddig nem tudtam – mondta a férfi.

– Mintha magamat hallanám – szólalt meg félhangosan Hermione. Draco csak megvonta a vállát. – De ugye csak vicceltél?

– Szeretek olvasni. Mi ebben a furcsa? Amúgy is mit lehet csinálni a hosszú téli estéken? – tudakolta kíváncsian, majd felkönyökölt az asztalra.

– Hajnalig bulizni. Boszorkányokat kergetni. Nem tudom, hogy miket szoktál csinálni, de biztosan elfoglalod magad.

– Sajnálni valóban nem kell. Zabini féle karácsonyi parti elég zajosnak ígérkezik a gyerekekkel. Azután nem árt egy kis nyugalom. Jövőre is ráérek boszorkányokat kergetni, ahogy említetted.

– Nem akartalak ezzel megbántani.

– Nem gondolod, hogy ehhez azért több kell, mint egy megjegyzés? – mosolyodott el kedvesen a férfi. – Tudom, hogy mit gondolnak rólam az emberek. Azt is, hogy te mit gondolsz, nem kell hozzá túlságosan sok ész vagy tehetség. Még legilimencia sem.

– Mit gondolok? – támasztotta meg Hermione is a fejét az asztalra könyökölve.

– Valószínű még mindig őrlődsz, hogy mit gondolj.

– Túlbecsülöd a képességeidet.

– Tévedtem?

– Nem – sóhajtott fel a boszorkány. – Nem tévedtél.

– Erről van szó – vigyorgott Draco, majd témát váltott. – Kíváncsi leszek a holnapra. Egyben biztos vagyok: Senki sem fog dolgozni, és délre a fél társaság részeg lesz.

– Igazad van – nevetette el magát a boszorkány. – Eljátszottam a gondolattal, hogy beteget jelentek, de amilyen szimata van Miss Rózsaszínnek, biztosan kiszagolná a füllentésemet.

– De tuti nem fogok a hülye játékokban részt venni.

– Pedig tavaly is jól állt az a manósapka.

– Idén téged foglak javasolni.

– Tudod, hogy mi történik azzal a varázslóval, aki másokat ajánlgat maga helyett?

– Nem tudom.

– Nagyon ráfázik – mosolyodott el gúnyosan Hermione.

– Ez igazán ördögi megjegyzés volt. Nem is tudtam, hogy tudsz ilyeneket. Le vagyok nyűgözve.

– Oh, ugyan már – legyintett egyet a lány. – Mennünk kellene.

– Nincs kedvem – rázta meg a fejét Draco. – Itt meleg van kint pedig hideg.

– Hencegtél vele, hogy mennyire kiválóan értesz a melegítő bűbájokhoz. Most itt a remek alkalom, és megmutathatod, hogy mit tudsz.

– Rengeteg hó esett.

– És még fog is.

– Azért el kell ismerned, hogy egészen jól elvagyunk – jegyezte meg elégedetten.

– Igen, de még nem vettünk semmit sem.

– Nem lehet minden tökéletes. Ez most másról szól. A végén még elválaszthatatlan jó barátok leszünk mi ketten.

– Lehet – nevetett fel Hermione. – De ideje mennünk.

– Desszertet?

– Ne húzd az időt!

– Jó rendben. Rendezem a számlát, aztán mehetünk.

– Kifizetném a részem.

– Meg akarsz sérteni?

– Nem.

– Akkor ne tedd. – Draco komoly tekintete gondolkodóba ejtette Hermionét, majd sután bólintott egyet. A férfi rendezte a számlát, felsegítette a boszorkány kabátját, s már készen is voltak. Halványan mosolyogva léptek ki a kis étteremből. Hideg szél csapta meg mindkettejük arcát. A hó már befedte a tájat, a karácsonyi fények egyre romantikusabbá varázsolták a környéket, akár egy mesevilág. Hermione begombolta a kabátját, és fázósan összefonta a karjait. Draco csak megigazította a gallérját, aztán zsebre tette a kezét.

– És most hova? – kérdezte a varázsló, miközben az eget kémlelte és szállingózó hópelyheket figyelte.

– Nem tudom – válaszolt Hermione, s megvonta a vállát. – Lassan nyolc óra. Ideje eldönteni, hogy mit vegyünk.

– Azt hiszem, tudod a megoldást – jelentette ki a férfi elégedetten. Kihúzta magát, s a szája szegletében egy apró mosollyal Hermionéra nézett.

– Úgy gondolod? – húzta fel a szemöldökét.

– Határozottan. Gyere velem! – Draco megfogta a boszorka kezét, aztán elindult. Átvágott a járókelők hömpölyögte utcán, ügyesen előre furakodott. Még ennyire soha nem érezte magát felszabadultnak.

Hermione csak az összefűzött ujjaikra tudott gondolni. Mintha egy teljesen más embert látott volna ma este maga előtt vagy valami olyasmibe pillanthatott be, amire nem is gondolt. Hirtelen arra eszmélt, hogy a varázsló elengedte a kezét. Hiányzott a meleg, az érintés, de ezt csak a zord időjárásra fogta.

A hó kavargott körülöttük, a fények megvilágították a standot. Hermione egy pillanatra összenézett Dracóval. A szürke szemek cinkos pillantásától az arcába szökött a vér. Nem túl sokszor hozták zavarba, de most… Nem kellett volna ezt éreznie.

– Itt is vagyunk – szólalt meg diadalmasan, aztán egy széles mozdulattal a stand felé mutatott, mintha ott lennének a legszebb dolgok a világon.
24 Dec 2018 by Nyx
Content Management Powered by CuteNews